Hallga csak, hallga csak, kedves olvasó
Rímbe öntöm blogom, mer' hiszen az jó
Virsli tíz ujjammal gépelem a regét
Melyben elmesélem a hét történését.
Sajna vindózom má' kifagyott vagy kétszer
De még nem basztam szét gépemet fejszével

Szombat reggel kimentem kocsim indítani
S száguldani fővárosba, elmém pallérozni
Főiskolánk padjaiba ülni gyorsan bele
Többek között ezért mentem is fel Pestre
De ha már egyszer amott jártam mégis
Gyűlt a köz a' étteremben, velük gyűltem én is

Megszavaztunk együtt minden jót és szépet
Bajszos embert elnöknek, meg sok más hülyeséget
A találkozók helyszíne nem lesz többé kérdés
Hasznos volt ezúttal a nagy egyetértés
Szerencsére senkinek nem volt ezzel baja
A szavazás után így hát gyorsan jött a kaja

Olajszűrő adaptert hozott nekem Lovi
Amit szerencsésen le tudott CNC-n gyártani
Prototípus ez még, nem kiforrott darab
de most már hátra csak a tesztelés marad
Tóbiás motorjára majd rászereljük bőszen
Ha nem folyat olajat, akkor lesz majd készen

Leesett a hó az útra, csúszkáltak a népek
Magam is jópárszor forgattam a gépet
Rengeteget haladtam én kilinccsel előre,
De szerencsére Tóbiást nem raktam tetőre
A kéziféken kezemmel ugyancsak dolgoztam
De szerdán közúton kétszer is rábasztam

Kétszázhetven fokot pördültem négysávos közúton
Hazafelé ugyanarra még egyszer száznyolcvan
Fok is megvolt, forogva, pedig nem akartam
Ügyes vagyok, autómat mindkétszer megfogtam
Hátsó kerekeimnek tapadása gyenge
Kibaszom én őket, vinné el a fene!

Szelephimba-tengelyem gyártása is halad
Le lett átmérőzve pontosan hat darab
Méretre van vágva: százhatvanhat milli
De az átmérőre rá kellett még hagyni
Öt tizednyi millimétert, úgy is van ám, biza'
Mert a kéregedzés igencsak elhúzza

Mindegyik darabba jön még jópár furat
a közepébe az olajnak vágunk jó nagy lyukat
Edzés után viszem gépműhelybe végre
Köszörülve állítjuk be végleges méretre
Ide kell még két sor, hogy pont meglegyen annyi
A végére a rímet meg képzeljétek oda...

Csak és kizárólag Laceeee kedvéért szeretném közölni (csak hogy örüljön), hogy "Voltam ma gépműhelyben". Mondjuk ez csak részben igaz, mert nem ma voltam, de szarni bele,  lényegtelen apróságokkal nem foglalkozunk.

1.) Himba + himbatengely: Beszereztem a PTFE-kompozit siklócsapágyakat, amiket a szelephimbákba fogunk belesajtolni. Az eredeti elképzeléssel szemben sajnos nem tudjuk bronz perselyekkel ellátni a himbákat, mivel a bronz perselyek falvastagsága túl nagy, és kockázatos lenne felfúrni olyan méretűre a himbákat, mert akkor a folyamatos dinamikus igénybevétel hatására eltörnének a 'csába a himbák, főleg úgy, hogy a belesajtolt bronz persely kifele feszíti, ezzel alapból van neki egy nagy statikus terhelése is. Körülnéztem, mert emlékeztem rá egy régi csapágykatalógusból, hogy van-e valami kisebb falvastagságú siklócsapágy, ami jó lehet nekünk.
Szerencsére találtam ilyet. A cucc nem bronz, hanem teflon-alapú, 250 C° a maximális hőtűrése, baszottnagy radiális terhelést elbír, és emellett baromi kicsi a súrlódási együtthatója. Elméletileg kenés nélkül is üzemképes, de, a nyomóolajzás jelenléte jót tesz az élettartamának is, meg hát ugye a szelepmozgató mechanizmus súrlódási veszteségeit nagy mértékben csökkenti. A hátránya, hogy drágább, mint a sima bronz persely.

A szelephimbákat előzőleg megmunkáltam egy gravírozógépbe fogott köszörűfejjel, leszedtem a kovácsolási feleslegeket, eltüntettem a sarkokat, éleket, és minden szögletes részt lemunkáltam a lehető legnagyobb rádiusszal. Természetesen ez még nem a végleges kinézetük, még ki kell őket grammolni, és itt-ott egy kis finomítás még rájuk fér. A héten meg lesznek fúrva himbák, aztán a csapágyak besajtolása után tudunk mérni egy végleges belső átmérőt. Ha ez megvan, akkor lesz leesztergálva a nemesacél rúdanyagból a himbatengely, ami ekkor félgyártmányként még pár tizeddel nagyobb lesz a végleges átmérőnél. Ezután viszem el edzeni, majd az edzett felületet köszörüléssel fogjuk a végleges átmérőre munkálni. Annyi változott az eredetihez képest, hogy a tengely mégse lesz keménykrómozva, mert a teflonos csapágynak tulajdonképpen édesmindegy, bőven elég oda egy edzett-köszörült csapfelület. Ez olyan szempontból jó, hogy a végleges méret meghatározásánál nem kell a króm rétegvastagságát is számításba venni, meg hát egy lépés kiesik a folyamatból, szóval ezzel időt és zsét is spórolok.

2.) Szelepek: Nem várt fennakadás történt viszont a szelepeknél, részben az én hülyeségem miatt, részben pedig technológiai gondok miatt. Amikor a szelepek átalakításának nekiálltunk, akkor még abban gondolkodtam, hogy lehetőleg minél több gyári alkatrészt tudjak felhasználni, ezért a szelepszárakat nem akartam vékonyítani, hogy a gyári méretű szelepvezetők, szelepékek, és szeleprugó-tányérok is használhatók legyenek. Most - "minden mindegy"-alapon - meggondoltam magam és úgy döntöttem, hogy sokkal előnyösebb, ha visszavesszük a szelepszárak átmérőjét 7 millisre. Egyrészt nő ezáltal a csatorna-keresztmetszet, másrészt meg csökken a mozgó alkatrészek össztömege és ezáltal a tehetetlenségük is. Ami szopás volt az egészben, hogy a szelepeket mindenképp újra kell krómoztatnom, és kellett egy olyan krómozót találnom, aki egyenletes rétegvastagságot tud garantálni. A méreteket a keménykróm rétegvastagságágának a belekalkulálásával kell megadni, hogy mennyire vegyék le nekem a szelepszárat. Nagyon nem mindegy, mert a gépműhelyben csak nullás dörzsár van a szelepvezetőhöz, és ha pár századdal nagyobb lesz a szelepszár, mint a vezető, akkor szopás van. Ha kisebb lesz, akkor meg végképp szart sem ér az egész. De egyelőre úgy tűnik, hogy van olyan krómozó, aki +- 5 mikronos pontossággal meg fogja tudni csinálni nekem ezt a melót. Zsír.

3.) Olajszűrő: Célegyenesben van a prodzsekt, hála Lovinak. Hosszas konzultáció, meg sok-sok agyalás után végülis eljutottunk oda, hogy szinte alapjaiban újra lett tervezve az egész cucc. Az eredmény, hogy az egész egység átmérője lecsökkent, így már egy D70-es rúdanyagból is le lehet gyártani, sokkal kevesebb veszteséggel, másrészről módosult a vezérmű-dekni felőli tömítőfelület, és a szűrőpatron felőli tömítőfelület is. Ha minden oké (kopp-kopp-kopp), a héten kész lesz a prototípus, és nemsokára elkezdődhet élesben a tesztelés. Juhé!
Maxi riszpekt Lovi kollégának!

Holnap majd kifejtem bővebben.

[2009.11.15. 18:48:32] Na, ma már a tegnaphoz képest holnap van, úgyhogy tényleg kifejtem bővebben. A teszkóparkolóban egy kis amcsiautós összeröffenés volt tegnap, aztán Buickos Ákos haverom rámcsörgött, hogy ugyanmá' kukkantsak ki, ha ráérek. Ráértem.


A veterán-kategóriát itt a az első képeken látható '67-es Camaro képviselte, aztán a második legidősebb a '72 Electra volt, és a képzeletbeli dobgó harmadik helyére pedig egy '74-es Cadillac Calais parkolhatott volna. Ezek mellett volt Lincoln Mk.8, Chevy Van, pár Dodge Ram, Pontiac Firebird-ök, egy Pontiac Bonneville kombi, egy Buick Skylark, Buick Century kombi, csak úgy a teljesség igénye nélkül. Erősen a GM-verdák voltak túlerőben, második helyen a Chrysler-csoport futott be, a Fordot mindössze egy Mustang és a már említett Lincoln képviselte. Ja,és az egy négyzetméterre jutó rock'n'roll arcok mennyisége is többszöröse volt az átlagnak.

 Bónusznak egy itt kis videó a Camaro hangjáról. Természetesen pont most kellett elbaszódni a hangszóróimnak, úgyhogy nem tudom visszahallgatni. Remélem jó lett a felvétel. Endzsoj!

Gyors, rövid helyzetjelentés:

Kocsi van, működik, megy, minden fasza. A fényszóró kicsit szarakszik, meg a szívatóbovdenen kellett egy kicsit állítani, de egyébként semmi komoly.

Egyéb:

Vettem vasat, és ezt most itt kéretik szó szerint érteni.
A héten elmentem az egyik helyi acéláru-nagykerbe, aminek a reklám miatt nem mondhatom, hogy Dunafém a neve, és megvettem az alapanyagot a szelephimba-tengelyhez, aminek időközben elkészültek a tervei. A választott anyag egy edzhető-nemesíthető CrMo ötvözésű minőségi köracél, 20 millis átmérővel.
Okkal merül fel a kérdés, hogy "Ugyanmá' minek gyártatja újra a szelephimba-tengelyt ez a hülye?", de megvannak a megfelelő indokok.

1.) Egyfelől tényleg idióta vagyok, hogy ilyenre áldozok pénzt, időt és energiát, de a megszállottság már csak ilyen.
2.) A gyári szelephimba-tengelynek van néhany ordas konstrukciós hibája, amik miatt nagyok a súrlódási veszteségei, és az élettartama a nullához konvergál. Egy tuningolt motornál az ilyen megengedhetetlen, de egy gyárinál se igazán előnyös.

-Maga az anyag: mindössze 25-30 HRC keménységű( vagy inkább puhaságú ) az alapanyaga, és természetesen mindenféle edzés és felületkezelés mellőzésével gyártják. Egy edzett-keménykrómozott cucc 60-65-ös keménységű, csak hogy legyen mihez viszonyítani.
- A kenés: a himbáknál levő olajozófuratok keresztmetszete igazából elegendő kell, hogy legyen, de abból kifolyólag, hogy egyetlen közös tápfurat látja el őket olajjal, aminek éppen ugyanakkora a keresztmetszete, mint az előbbieknek. Ami olaj ott átjön, az négyfele megy, így minden egyes himbához negyedannyi olaj jut, mint amennyi szükséges lenne.
Aki szedett már szét ilyet, az láthatta, hogy egyrészt berágódott a felület, az olaj beleégett a himbatengelybe (túl magas hőfok az elégtelen kenésből adódó nagy súrlódás miatt), és helyenként fémesre van kopva a cucc, sajnos még a viszonylag jó állapotú, keveset futott motoroknál is. Szerencsére már van árajánlatom a gyártásra, megvan az anyag is, és elvileg két vagy három hét múlva készen is lehetnek az előgyártmányok, amiket már csak le kell edzeni és utána keménykrómoztatni.

Természetesen a szelephimbákon is eszközöltem némi átalakítást (még lesz vele némi meló), de azokról majd akkor, ha készen lesznek.

Hosszú eseménytelen időszak után egyszercsak hirtelen nem történt semmi.
Na jó, csak vicceltem. Történt egy s más a járgányokkal, csak nem blogoltam róla, leginkább azért, mert a két szép barna szemem a sok hegesztéstől begyulladt, és inkább kevésbé szép piros volt. Mondjuk a színe igazából kurvára mindegy, viszont monitor elé nem ülhettem, na. Most viszont már de, így hát dióhéjban regélek.

Polski Fiat típusú gépjármű:
Minden fasza, működik rendesen, olajat nem folyat, egyedül a szelepdekni környékén van egy kis olajpára. A múlt héten - mivel közeleg a szar idő, ezért vettem két ablaktörlő lapát, az utasoldalra egy 350-es, a vezetőoldalra pedig egy 380-as Valeo került, az eddigi 280-as nemtommik helyére. Panoráma-kilátás van azóta, vazz. Szerdán gyorsan felszereltem őket, beállítottam a balos ajtót, mert kezdett megcsoffadni, valamint visszaragasztottam a váltógomb gyári műanyag plakettjét, ami lejött.
Az elülső nyári gumik kezdenek igen erősen a halálminta felé konvergálni, meg a hidegben már a tapadásuk se az igazi, ezért csütörtökön felrakattam előre a téli papucsokat. A hátsón egyelőre maradtak a nyári gurigák, mert épp csak ennyi zsém volt. A hátsókon még van elég sok minta, de a tapadásuk azoknak talán még szarabb, mint az elsőknek, főleg vizes úton elég komolyakat lehet vele driftelni meg erőcsúsztatni ( 24 lóerővel - LOL), még majomkodok velük egy kicsit, kiélvezem alaposan azt a ritka konstellációt, hogy kipörgő kerékkel tudok indulni aszfalton, aztán majd felrakatom hátra is a téliket, amikor már tényleg tél lesz.
Gumicsere közben azért kihasználtam az alkalmat, hogy Tóbiás - Kiszel Tündike módjára - együtt tud fényképezkedni néhány veterán Mercivel, egy R5 Alpine-nal, meg egy Austin Healey "Piggel".
Ma délután kitakarítottam a személygépkocsit. Szép tiszta lett (belülről). Kívülről annyira nem tiszta.

Alfa Romeo típusú gépjármű:
Feltöltöttem az akksit, kimértem (volna), hogy miért fogy belőle a tőttés, de nem jött össze, mert valami szar van a palacsintában (a céges multiméter épp jókor szenderült jobblétre). Ezt leszámítva minden rendben az Aaaafával is, szépen megy. Szereztem hozzá fasza szervizkönyveket, igaz .gif formátumban van az egész, de azóta összeszerkesztettem pdf doksiba, egész jó lett.

Egyéb megjegyzés:
Mentem sörözni (gyalog, természetesen), és egyszercsak felfigyeltem egy furán parkoló Astrára. Közelebb érve láttam, hogy nem volt szándékos a parkolás: Valami világraszóló tehetség faszán beágyazta a kocsit az útmenti objektumokba, "embed" parancs helyett valószínűleg egy laza megpördüléssel. Csupán azt nem értem, hogy Sumaher Rezsőke hogy tudta ezt kivitelezni, amikor a helyszín 300 méteres körzetében nincs egy kanyar se. Ügyes.

Tata halá', tata bőtön, Tatabánya!

Tyúkszaros kis életem -autós szempontból - eseménytelen napjainak állóvizét két említésre méltó dolog kavarta fel az elmúlt hétvégén. Egy helyi veterános rendezvény, amiről később szólok, illetve a nem hivatalos, ellenben kurvajó tatabányai találkozó. Ezzel kezdem, egyrészt azért, hogy megmutassam hogy nem csak Homérosz volt mestere az "in medias res" nevezetű irodalmi feature-nek, másrészt meg azért mert csak.

Naszóval: volt egy ilyen ötlet, hogy csináljunk helyi minitalit itt Fehérváron, mert már rég volt. Igen ám, de mivel a helyi erők összetrombitálása erre a hétvégére esélytelen lett volna, a jövő hétvégére úgyszintén, utána meg a kaposvári találkozó van, ezért gondoltam egy merészet: A pesti kollégák úgyis kirándulnak egyet Tatabányára és ellátogatnak az ottani Veterán- és Versenyautó-kiállításra, mi lenne, ha csatlakoznánk hozzájuk? Szombat este megcsörgettem a hadrafogható arcokat, Piszkor Peti tábornok urat és Zsuppit, akik némi gondolkodási időt kértek de végülis vasárnap reggel a tervezett indulási időpont előtt idecsörögtek és azt mondták, hogy csapjunk a lecsóba! Gyorsan megnéztem még reggel a viamichelin-en, hogy hova is megyünk, aztán gyí.

10-kor találkoztunk a Zámolyi úti benzinkúton, ahol Peti épp akkor szorult be az autójába, merthogy a szétszedett biztiöv-reteszelőt becsatolni még lehetett, de kicsatolni már nem. Amint konstatáltuk a helyzetet, rögtön biztosítottam is az együttérzésemről, hogy "Röhögni ér?"
Mindegy, gondoltuk, hogy Tatabányáig kibírja, aztán ha más nem a 17-es krova majd kisegíti a bajból, úgyhogy elindultunk. Azért útközben ahogy a visszapillantóba néztem, mindig elfogott egy kicsit a röhögőgörcs. Az út odafele nagyon király volt: kellemes idő, gyönyörű táj, és most hogy megcsinálták végre a gánti utat, szinte végig vadiúj, tükörsima aszfalton repeszthettünk. Kénylemes túratempóban kanyarogtunk a Vértes lankáin, körülöttünk meg az őszi erdő, a  sárgába forduló lombú fák, meg minden. Eddig is szerettem ezt az utat a fos minősége ellenére is, de most meg már abszolút kedvenc.

Tatabányára beérve viszonylag gyorsan és egyszerűen megtaláltuk a helyet, nem is számítottam rá, hogy ilyen könnyen meglesz. A parkolóban aztán Peti is kiszabadult az autója fogságából, Déjvid Merlini hozzá képest lófhazz, de szerencsére még adott rá némi alkalmat, hogy a többiek is nyeríthessenek egy jót rajta. A tetőparkolóban volt aztán minden szép és jó, szépséges veteránok és vadállat versenyautók, erről inkább meséljenek a képek. Annyi személyes megjegyzésem lenne, hogy vicces volt így spontán összefutni a sárga, OT-rendszámos 2103-as Zsigával, amiről most már talán végre meg is jelenik a cikkem a RetroMobil hasábjain. Hasonló volt a szitu a kék 100-as Skodával kapcsolatban is, mert szintén fehérvári a járgány, magára a kocsira már tök rég felfigyletem, de csak most adódott először alkalom hogy megnézzem közelről, és hogy pár szót válthassak a gazdájával.

A rendezvényen - ahogy számoltam - a polskisok képviseltették magukat a legnagyobb számban, és az autószépségversenyen két díjazottunk is akadt Hollo és KG személyében. Innen aztán csoportosan átvonultunk Tatára, ahol bedobtam a búrámba egy kis palacsintát, meg némi innivalót, elballagtunk a várig a vállalkozó kedvű márkatársakkal, majd hazafelé vettük az irányt. Kellemes kis vasárnapi program volt, minél több ilyet a jövőben is!
További képekért pedig katt ide.


Aztán visszafele haladva az időben pedig a szombat délutáni esemény, röviden, címszavakban:
Szombaton épp a kaja utáni kávémat fogyasztottam és próbáltam kitalálni valami kifogást, hogy miért nem fogok nekiállni takarítani, amikor megcsörrent a telefonom. Dávid kollégám volt a vonalban és csak egy helyszínt mondott, meg hogy menjek azonnal, mert van itt valami érdekes. Persze, hogy veteránautóról volt szó. A célzónát már messziről kiszúrtam, mert volt ott egy kazalnyi öreg Merci, egy Triumph Bonneville, meg egy Citroen Traction Avant, de hogy miről is volt szó az már csak ott derült ki. Alakulófélben van egy hivatalos fehérvári veterános klub, aminek komoly célkitűzései vannak. Szeretnének rendezvényeket összehozni: börzét, találkozókat, kiállításokat, mert itt helyben elég komoly veterán-állomány van, sok egymástól elszigetelt veterános, akik simán össze tudnak honi valami komolyat, ha összefognak. A város földrajzi elhelyezkedése is adott hozzá, hogy egy komolyabb látogatottságú börzét meg lehessen rendezni, és szerencsére itt a klub alapító között sokan vannak befolyásosnak mondható emberek, akik tudnának egyezkedni a városvezetéssel meg a reménybeli szponzorokkal, hogy biztosítottak legyenek a feltételek. Kíváncsi vagyok mi fog belőle kisülni...

Ma elhoztuk a homokfúvóstól a BIS felniket, merthogy voltak homokfúvósnál. Szerintem szépek lettek. És hogy ne legyen túl szűkszavú az a bejegyzés, összefoglalom az eheti történéseket:

"Hétfő:
Ma nem történt semmi különös, voltam boltban.

Kedd:
Tegnap voltam boltban, de előtte nagyot szartam, az idő egyébként jó.

Szerda:
Voltam megint boltban, mert elfogyott a tej, így mennem kellett megint boltba, mert hogy nem volt. De szerencsére ott volt, így jól tettem hogy elmentem. Képeket sajnos nem készítettem, mert nem volt nálam kép készítésére alkalmas eszköz amikor elmentem a boltba tejet venni, mert hogy itthon nem volt tej, így el kellett mennem.....

Csütörtök:
Reggel felkeltem, megnéztem a hűtőt, és kevés tej volt itthon. Rájöttem hogy nem is szeretem a tejet, így emiatt nem kell elmennem a boltba. De mivel kenyér sincs itthon, így muszáj leszek elmenni a boltba, ha akarok ha nem boltba menni, hogy legyen itthon kenyér.
Egyébként az a durva, hogy van egy polskim.
Ma megint nem esett a hó. Szokatlan ez így Augusztusban nagyon..."

Péntek: Nagyon jól megy már a copy-paste funkció használata, de azért még gyakorolgatom. Ja, és elfogyott a tej, asszem lemegyek a boltba...

Szombaton Budapesten melegfelvonulás volt...
.
.. na ez volt az, amit az érdeklődés totális hiánya miatt kihagytam, viszont a vasárnapi Old Motors börzére ez már cseppet sem igaz, mert oda viszont ellátogattam, mivel ez érdekelt is.
A sors úgy hozta, hogy az előző napi kertiparti igencsak aznap ért véget, úgyhogy a koránkelős - korán odamenős prodzsekt az halálra volt ítélve, de azért 11 felé már menetkész voltam, meg már Tóbiás tankjában ott lötyögött az aznapra vételezett benzin-etanol keverék, úgyhogy nekivágtunk a hájvéjnek. Mivel a zsigulis cimborám is akart venni izékat a Zsigulátorhoz, ezért úgy terveztük, hogy először börze, ahol összefutok én is egy polskis sorstárssal némi alkatrészbiznisz erejéig, majd a börze után meg irány Érd és a zsigulisok Mekkája: Rónai Marci alkatrészdepója. Az utazást az elejétől fogva meghatározta egy az út elején átélt élmény: állunk a lámpánál, letekert ablakkal. Szemből gurul egy Toyota az útszéli buszmegálló felé, és a letekert ablaknál tisztán hallottuk, hogy a sofőr - egy öreg fószer üvöltve, eszméletlen magas hangon, de csodálkozó hangsúllyal ordítja a mellette ülő mammaernak, hogy: BUSZMEGÁLLLLLÓÓÓÓÓÓóóóóóó?!?! Nyerítve röhögés percekig, majd innentől kezdve persze az egész út alatt random üvöltések. (BENZINKÚÚÚÚÚÚT?!?!, BICIKLISEEEEEEK?!?!, RENDŐŐŐŐŐR???, stb....) És ekkor még ki sem értünk a városból.
A börze Pestszentlőrincen volt úgyhogy a 7-es főút, a 6-os főút az M0 és az M5 megfelelő sorrendben való igénybevételével viszonylag gyorsan oda is értünk, egyedül a tizennyócker belsejében keveredtünk csak el minimális mértékben, de a közönség segítségével ezt is sikerült gyorsan kiküszöbölni. Odaérve pillanatok alatt megtaláltam az ideális parkolóhelyet Dóka Márk (alias Doki, aki amcsiautós témákban otthon van, az ismeri) furgonja mellett. Na igen, a két nagy vas egymás mellett.

Mielőtt végigjártam a standokat, összefutottam Lovival, akinek a sokszínű polskija immár egységes halványsárga színben pompázik, és már műszaki-friendly kipufogó van rajta. Átadtam egy laprugót, meg átbeszéltük az olajszűrő-adapter legyártásának a részleteit.* Lovi az egyeztetéseknek megfelelően módosít ezt-azt a 3D-s modellen, az egyszerűbb gyárthatóság és az üzembiztos működés jegyében. Az ő szakmai segítsége nélkül bizony lennének gyermekbetegségei a prototípusnak. Így se kizárt hogy lesznek, de most már jó úton haladunk afelé, hogy elkészüljön az első prototípus, és ha a tesztelés közben semmi komolyabb gond nem jön elő, akkor "szériaérett" a cucc...

Na, ezek után beballagtunk a vásártérre, aztán néztük a veterán járgányokat, alkatrészeket, meg mindenféle egyéb cuccot. Eredetileg úgy terveztem, hogy nem fogok elcsábulni, és nem veszek semmit, de két eredeti - de mondjuk elég ramaty állapotban leledző - gyári Polski Fiat kezelési útmutatót muszáj volt megvenni. Egy régi motorrendszámot mondjuk nem volt muszáj, de azért megvettem azt is. Összá' fórintot megért. Mindegy, a börzéről nem írok sokat, beszéljenek inkább a képek...

Azért még távozás előttre jutott egy vicces kis intermezzo: épp indultunk volna, és a kétszer körbeért Airbourne cédét cseréltem ki épp egy Audioslave-re, amikor megállt melletünk egy terepjáró. Mondom: Mikéne?
Embör: Tefigyejjé' van nekem kispolszkira ilyen árnyékoló izé...
Én: ????
Embör: Tudod, a hátsó szélvédőre ilyen izé...
Én: Jaaaaa, tyúklétra!
Embör: ????
Én: Gengszterrács, na.
Embör: Azaz, igen, kell?
Én: Há' jóhogy!

Kiszálltunk, ő adott tyúklétrát, én adtam érte papírt, az egész nem tartott tovább másfél percnél. Tipikus win-win üzlet volt.
Ezután kizúztunk a MÓra (gy.k.: az M nullásra), elzsatartunk Érdig, és ott Rónai Marcitól vettünk eredeti orosz (vagyis izé, szovjet) dolgokat, és újfent megnéztük a gépparkot, ami most egy OT-rendszámos, eredeti fényezésű, 2101-essel gazdagodott, aminek a 20 ezres garanciális szerviz még így a negyvenedik életév felé hasítva sem aktuális még...
Alkatrészekkel elindulva felpakoltunk haza (vagy valami ilyesmi), de azért még kipróbáltuk miért vicces a kipufogóval durrantani az érdi Mekkdrájvban. Aki megteheti, próbálja ki**, mert very-very funny, főleg olyankor, amikor az előttünk levő veszi át a kajáját.

Na, és a végére egy kalapácsos tömeggyilkos rubik-kockával a kezében (gy. k.:  játékos fejtörő :
1.) A 8-as képen szereplő Fiat 128-ason mi az dolog, ami típusidegen, és milyen típusról származik?
2.) A 12-es képen szereplő Harley-Davidson feliratos motort hol gyártották, és milyen néven forgalmazták?
3.) A 20-as képen az az izé az minek a mije?
És a ráadás kérdés: A linkelt Audioslave-klip melyik film ötlete alapján készült, és milyen verdával csapatnak benne?

A feladatokat elsőként helyesen megfejtő jómunkásember nyereménye, hogy rákattinthat erre a linkre. Jó fejtegetést!


*Akit bővebben érdekel a dolog, keressen meg privátban.
**Nem a mi ötletünk volt, közünk nincs hozzá, oké? De ha esetleg készül videó, akkor abból egy példányt kérnék, köszi!

Totálisan érdektelen bejegyzés következik, dögunalom, parlamenti közvetítés, vízállásjelentés, Bikini-koncert. Na, szóval valami ilyesmi, kispárnát hozzon mindenki aki tényleg végig akarja olvasni. (Meg nem árt valamit ráteríteni a billentyűzetre, nehogy alvás közben rácsorogjon a nyál, aztán lesz is rögvest keyboard-error, meg anyámkínja...)

Történt ez meg az az Alfával ezalatt a röpke pár hét alatt, csak nem írtam meg, mert egyenként kevés lett volna, egyszerre meg szintén kevés. Azé' most megírom, mielőtt elfelejteném, mert ha utána akarom, akkor már nehezebb lesz. Szóval:

-Bementem a műhelybe, ahol egyrészt megcsodálták a kollégák az új vasat, másrészt meg volt vele egyéb tervem is. A ladás kolléga egy lakonikus "Onnat folyik a' olaj!" megjegyzéssel másfél másodperc alatt "megnézte", a BMW-hívő kolléga mindenbe belekötött (Bammeg, ez nem is kék, hanem szürke! , savanyú szőlő, meg ilyesmik. A jó arcoknak meg tetszett.

Na, de nem jaszkarizni voltam, hanem rögtön csápra is tettük a járgányt. Lecseréltük a fékfolyadékot, körbelégtelenítettük a rendszert, és kicseréltük a fékfolyadék-tartályt, meg a kuplung főhengerét összekötő csőszakaszt, mert az már elég hervadt volt, és nagy valószínűséggel onnan szivárgott a fékfolyadék. Azóta nem fogyott egy csepp se, úgyhogy ez a dolog kipipálva.

Otthon lemostam a gépet (persze rögtön után jött valami eső, de ilyen redvás fajta, és nem is sok, csak annyi, hogy pont meglátsszon), aztán gondoltam a végére járok a bal hátsó lámpa betegségének is. Elég gyengén pislákolt az index, de aztán kiderült, hogy a féklámpa meg a többi 21W-os is úgyszintén. -----> Azaz testgondja lehet, gondoltam én. (Serlokk Holmsz a nyomomba nem ér, vazzz.) Kiszereltem a mindkét hátsó lámpatestet, kiszedtem belőlük a panelt, megpucoltam minden érintkezőt és hullafáradt vagyok, nem írom én most eztetet tovább. Majd holnap, mert most nem...

...na, ma már holnap van, úgyhogy folytatom, újult erővel. Naszóval ott tartottam, hogy kiszereltem mindkét hátsó lámpát, kiberheltem belőlük a panelt és lám, beigazolódott a gyanúm: a balos lámpa kábelcsatlakozóján a test érintkezője bizony eléggé égett volt. Smirgli + WD40 a kézbe, aztán végigcsiszoltam-végigpucoltam az összes érintkezőt, lett is utána fénye a lámpának. Ugyanezt végigjátszottam a másik lámpa panelével is, úgyhogy most aztán nagyon fasza minden. Azon mondjuk meglepődtem, hogy milyen kőbalta-egyszerűségű alkatrész ez a panel, ehhez képest a kispolszki nyomtatott áramköre valóságos kompjúter...

Ha már ott voltam, akkor kitisztítottam a lámpafészekeket, meg magukat a lámpatesteket is, és leápoltam a tömítéseket is, szóval most szép is, jó is és tiszta is. Lámpaszerelés közben vetettem egy pillantást, a csomagtérnyitó-bovdenre, hogy adjak neki egy kis kenőanyag-sprayt, de meglepődve tapasztaltam, hogy a bovden a közelében nincs a nyitómechanikának, a kettő között nincs fizikai kontaktus, ellenben valami korábbi ekecsmester egy a szakadt bovdent kiváltotta egy horgászdamillal. Az elszakadt bovden házastól-mindenestől bennmaradt, és a jóember meg végigvezette mellette a damilt. Egyébként meglepően faszán működik, nem is gondoltam volna, hogy el van szakadva a bovden. Természetesen az üregvédős-teljesen szétkapós hét alkalmával orvosoljuk ezt a problémát is.

A másik dolog, amit megjátszottam, az a gyári (?) kartergáz-szűrő rendszer tisztítása volt. Az egész egy elég egyszerű cucc: szelepdekniről jön a cső, belemegy egy zárt réz tartályba, ott belül van valami lecsapató b*szás, amin szépen kondenzálódik az olajpára, aztán egy nagyobb kivezető csövön megy vissza a kartergáz a szívócsőre, egy kisebb csövön meg a lecsapódott olaj csorog vissza a karterba. (Valami ilyesmit ekecseltem utólag a Polskiba is  még valamikor régebben, de annál a lecsapódott cucc az nem megy vissza a karterba, hanem időnként üríteni kell a tartályt. Gondoltam csinálok valami hasonlót az Alfába is, de aztán kiderült, hogy ezt már gyárilag megoldottáka srácok. )
Na, hát én kiszereltem a cuccot, aztán mivel felnyitni nem lehetett, ezért telefújtam féktisztító spray-vel, átlögyböltem többször, aztán utána hagytam kipárologni. Hogy biztos ne maradjon benne nemkívánatos anyag, ezért szépen fel is hevítettem, hogy gyorsabban távozzon belőle mindenféle oldóanyag. Amikor már tényleg nem jött belőle semmi, akkor fogtam és összeszereltem a cuccot. Ennyi. Izgi, mi?


 

Na, hölgyeim és hölgyeim! Jelentem, visszatért bejegyzéseimbe az olajpacnis-villáskulcshajigálós-kurvaanyázós betyárromantika, azok örömére, akik kedvelik az ilyen jellegű posztokat. Nekem mondjuk kurvára nem hiányzott, de mindegy, ez most másodlagos. Elvileg az Alfáról akartam blogni, mert csinálgattam rajta ezt-azt, a Polskival meg úgyse történik mostanság semmi érdekes. Csak egy szelepdekni-tömítés csere meg egy zöldkártya, tök rutin dolog mind a kettő. Persze, hogy a rutinműveletek fajultak el megint, és ezek miatt kerültem a szívott szerv makkos felére. Az ám bazmeg, rutinművelet...

Kezdődött az egész már nagyon rég, valamikor fél éve (de talán egy is megvan), hogy állítottam szelephézagot, aztán utána akárhogy raktam össze, akármilyen tömítés volt benne, mindig jött az olaj. Hol csak kicsit, hol meg okádta az olajat, de jó, na az nem volt soha, valszeg egyszer túlhúzhattam, aztán amiatt lehet tömítetlen.
 "Velem ugyan nem baszik ki" - gondoltam én, és úg határoztam, hogy felrakom az alu deknit. Felraktam. Irgalmatlan szar hangja volt, szedhettem szét megint, hurrá! Érdekes kopásnyomokat fedeztem fel a szeleprugók környékén, úgyhogy arra jutottam, hogy az alu deknibe meg beleérnek a szeleprugók, háromszoros hurrá! Mindegy, gondoltam, hogy most már csakazértis összerakom ezzel, kimunkálok egy kis anyagot az öntvény falából.
Szereztem kölcsön egy gravírozógépet, elmentem venni hozzá aluhoz való marófejet. Felhívtam egy közeli szerszámüzletet, kiválasztottam a webes katalógusból a cuccokat, bringára pattantam, és elkerekeztem oda...   ...oda, ahonnan elköltöztek mittudoménhova. Fákk. Továbbmentem és az első útbaeső szerszámboltba bementem, mondtam, hogy mi kéne. Az öreg fószer, aki bent volt, vakarászta egy kicsit a tarkóját, aztán előtúrt egy dobozt valahonnan az "Az elvonuló tatárok hagyták itt" feliratú polcról és letette oda elém. Volt benne marófej is, de többnyire, csiszolók, polírkorongok, köszörűfejek voltak ott vegyesen. Kérdeztem, hogy mennyi, erre visszakérdezett a fickó, hogy mennyit ér meg nekem az egész. Rövid alkudozás után végül egy ezresért elvittem az összes létező cuccot, ami befogható egy gravírozógépbe. Ez mondjuk jó üzlet volt.

Szépen kimunkáltam a szelepdekni vonatkozó részeit, megtisztítottam a fémforgácstól, brigéciol, öblítés, minden. Összeraktam az autót egy gumis tömítéssel, röffentés, próbakör, minden fasza. Szépen meg is forgattam pár helyen (murván, persze) a verdát, hadd örüljenek a járókelők. Nem örültek. Buzik ezek mind, nem értik a művészetet...

Ma vittem a verdát zöldkártyára. Előtte elmentem tankolni, mentem egy pár kilométert, hogy bemelegedjen a motor. Mire odaértem, már olajpacák tarkították a motorteret, ezeket látva nem pont a világbékére gondoltam. Beálltam a műhely elé, rádugtuk a műszert a kocsira, mértünk egyet. A HC kapásból 300 fölött volt, meg a sportkipu miatt tömítetlennek jelezte a rendszert, úgyhogy Polski leállít, gondoltuk inkább Zsolti kollégám Alfájának csinálunk zöldkártyát. Neki meg tényleg brutál sportkipufogója van, úgyhogy az egyik oldalon betömtük ronggyal. Aztán a másikon is. Aztán egy nagyobb gáz után, ahogy visszaengedte, az egyik ágon szépen beszippantotta a kipufogó a rongyot. Fákk. Mindegy, kicsit mégjobban letömítettük a másik oldalon, és nagy gázra kilőtte.De maga a mérés itt se nyert.
Végülis újból beröffentettem a Kispolákot, járattam sokáig, de éppenhogy nem lett meg, tömítetlenség miatt sipákolt az a köcsög műszer, pedig abszolút jó a kipufogóm. Közben sikerült egy gigantikus olajtócsát varázsolni az autó alá, mert a szelepdekni-tömítés végleg feladta.
Végülis találtunk egy Suzuki Samurai-t, aztán mégiscsak megjavultak a Polskim kibocsátási értékei. (A kettő között nincs összefüggés, ugye mondanom se kell?) Otthagytam 5900-at, meg egy fél liter olajat az aszfalton. Kaptam egy pici, sárga matricát, egy ződ papírt, meg egy doboz sört, összességében ez mondjuk annyira nem volt jó üzlet.
 
Szerencsére a komoly vérveszteség ellenére még maradt Tóbiásban elég, hogy hazajussak vele, sőt a túlmelegedést környékező állapot ellenére volt még olajnyomás is. Hazafelé kicsit morcos voltam, mert elkezdett szopatni még a rádió-fejegység is, ezért toltam neki állat módra, szépen keresztben érkeztem az utcába, közben dőlt a füst a motortérből, mert a kipucsonkra is jutott olaj bőven. Megint javítottam a népszerűségi indexemet az utcabeliek körében, de le vannak szarva...

"Van, hogy az ember enged a csábításnak, s olyat tesz amit nem tervezett...  vagy esetleg később megbánja... de akkor, és ott jó az ötlet...
Jelentem, nem bántam meg, de blogolni csak holnap délután lesz időm. Addig érje be mindenki ennyivel. "

Oszt' lehet találgatni, mit vettem.

Nah, hát vettem egy mély levegőt, mondtam, hogy oké, mehetünk. Bedobtam a fényképezőt a hátsó ülésre, beültem a nagy dög Buick kanapészerű üléspadjára, feldübörgött a V8 és szépen komótosan elkrúzoltunk Fehérvár másik végére, ahol két kolléga dolgozott egy 4.2-es Jaguar Sovereign összerakásán. Csak beugrottunk megnézni, hogy hogy áll a meló, kíváncsi voltam rá, hogy haladnak. Annakidején én is dolgoztam ezen a verdán a műhelyben, fékrendszert, kormányoszlopot, tankokat, üzemanyagcsöveket, hátsó hidat meg ilyesmit pakoltunk bele. Angol autót ne szereljetek, ha nem muszáj, nagyon szar. Sőt, még annál is szarabb...
(A Jag tulajdonosának a felesége meg nekiállt hőzöngeni, hogy mit fényképezek itt, engedély nélkül, meg minden, úgyhogy ezeket a képeket nem én csináltam, és nem ott, és különben se láttok itt semmilyen képet, 404-es Error, fájlnátfáund, oké?
Itt végeztünk, és gurultunk tovább a hintázó futóművű nagy tepsivel, csendesen gurgulázott a V8, mi pedig haladtunk a még nagyobb vasak felé. A sztori előzménye, hogy amcsiautó-fanatikus cimborám - aki mellesleg a Buick gazdája - küldött egy emilt, és mellékesen megemlítette benne, hogy "Tudtad, hogy van egy Peterbilt itt Fehérváron?". A reakcióm egy teljesen természetes, autómániástól elvárható pavlovi reflex volt: "Nebassz? Komoly? Mikor megyünk megnézni?"

Végül eljutottunk egy olyan kis utcába, ahol már a Buick is alig fért el, de az egyik kerítés felett kilátszó két 8 inches kémény már finoman utalt rá, hogy ott a kapu mögött nem egy Suzuki Alto parkol. Becsengettünk (kapu előtt megállva, váltókar N-ben, aztán óriási gázfröccs ), szezám tárult, én meg azt hittem, menten bekulázok. Az udvarban ott vigyorgott két Peterbilt, meg kicsit hátrébb egy kissé hervadtabb állapotú Mack. Besza-behu...

Természetesen azonnal körbefotóztam őket, közben eldumálgattam a tulajjal, és közben nem győztem csodálkozni, hogy mik vannak. A csőrös (szakkifejezéssel élve conventional) Peterbilt egy 1987-es darab (egyidős Tóbiással), 14800 köbcentis, sorhatos Cummins dízel hajtja, amin egy akkora Holset turbó van, mint egy ember feje. Ehhez képest rakatlanul - ha jól van beállítva - elmászkál 23 literrel. Ami nagyon durva, az a common rail befecskendezés. Személyautókban 2000 után jelent meg szériában, ebben meg itt van a common rail, a nyolcvanas évekből, mechanikus kivitelben, '82 óta. Beszarás, vazze...
Körbe dobfékes, mert miért is ne, de ezen legalább az első tengely is fékezett, nem úgy, mint a hetvenes évek közepéig gyártott példányok, amiken az első tengely simán fékezetlen volt. Annyi azért megmaradt ebből a megoldásból, hogy az első tengelyen levő dobok még ezen is jóval kisebbek, mint a hátsók.
Egy csomó olyan műszaki megoldás van benne, amire a járgány archaikus kinézete miatt nem számítana az ember, nagyon sok a könnyűfém, például a felnik, a tankok, a fellépők, mind aluból vannak. Persze annak tudatában, hogy így ebben a formában 2007-ig gyártották a Peterbilt 379-est, talán annyira nemis meglepő. A belseje az gyalázatosan szar minőségben van összerakva, bár mondjuk anyag az tényleg van benne. A műszerfal famintázatú anyaga az jó másfél centi vastag falap, mondjuk az illesztési hézagok láttán egy európai autógyár minőségellenőrei valószínűleg hisztérikus sikoltozások közepette csonkítanák meg magukat. Mindehhez még társul a kapcsolók és műszerek ad-hoc jellegű elhelyezése. Kicsit olyan, mint egy Zil, csak sokkal jobb anyagokból és sokkal jobb felszereltséggel. A váltó külön jó: természetesen kézi, és szinkronizálatlan, mert az amcsi kamionosok úgy szeretik.
Egész pontosan nem tudom, hogy ez melyik típus volt, mert pont 1987-ben váltotta le a 379-es az 1967 óta gyártott 359-est, de valszeg ez 379-es volt. (Nem valszeg: ez tényleg egy 379-es az első szériából.)***
Tavaly érkezett Németországból, árufuvarozásban nem vesz részt, mivel csak hobbijármű. A korábbi tulajdonosok ekecselései azért meglátszanak sajnos, főleg az elektromos rendszeren.

A másik az egy úgynevezett cabover típus, a Knight Rider-ben a gonosz Goliath szerepében tündöklő 352 "Pacemaker" utódja, egy 362-es, 1988-ból. Ebben is Cummins motor van (A lófaszt Cummins. Ez biza Caterpillar, sajna keverem a C-betűsöket. , de pillanatnyilag üzemképtelen, a javítása drága lenne, úgyhogy másik motor kerül majd bele. Ebben is szonkronizálatlan, 9 (Ezt is elkúrtam: nem 9, hanem 13.) sebességes Rockwell váltó van, a motort leszámítva egész korrekt állapotú a vas. A "hozzáértő" előző tulajok munkája sajnos ezen is látszik, de messze nem menthetetlen. Ez a gép egyébként régóta magyar papíros, egy szegedi kamionos hozta be '92-ben az országba, szintén Németországból. Vontatmány nélkül tolta az autópályán a jóember, és hát tudott csúnya meglepetéseket okozni a személyautósoknak is. Egy BMW-s 160-nál gondolta úgy, hogy na jó, akkor inkább elengedi...

Jópár liter nyál elfolyatása után visszadobtuk a seggünket a Buick-ba és elkrúzoltunk haza. Ja, maga a Buick se gyenge, csak címszavakban megemlékeznék róla is:
1972-es évjáratú Electra 225, egy 455 köbinches (kb. 7500 köbcenti) GM Big Blockkal, 325 lóerővel, gyárilag dual kipufogóval és Buick sportfelnivel, háromfokozatú Powerglide automatával. A karosszéra egy 2 door hardtop, azaz tulajdonképpen egy kupé, de a hossza, a tengelytávja, mindene milliméterre egyezik a 4door sedan és a 4door hardtop változatéval. Ezek között annyi a különbség egyébként, hogy a szedánnak van B-oszlopa, a 4door hardtopnak meg, ehhez a kupéhoz hasonlóan nincs. Végig az járt közben a fejemben ezzel a batárral suhantunk, hogy azért rohadjon meg az összes jenki, hogy nekik ez egy mindennapi dolog, nálunk meg az is ünnep, ha lát egy ilyet az ember. A balfasz gringók ráadásul Hondákat meg Toyotákat vásárolnak ész nélkül, amikor ilyen verdákat vehetnek egy zacskó szotyiért...

Benzingőzös szép napom volt, még sok ilyen lesz, remélem...
**Apróbetűs rész: 'Csába! Összevissza töltögette fel a képeket most valamié' az oldal, én kérek elnézést.
 ***Apróbetűs rész vol. 2.: Rátalált a bejegyzésre a kamionok tulajdonosa, Tibi is (ezúton is üdv neki!), és jelezte, hogy van némi pontatlanság itt-ott. Az ő kérésének megfelelően kijavítom azt a három dolgot amit elbasztam, szépen pirossal, mint ahogy magyarórán javította az elcseszett fogalmazásaimat Devon Májsz tanár úr anno, még általános iskolában.

A vidám Polski-találkozós poszt után sajnos egy meglehetősen szomorú bejegyzés következik. A Buszról van szó: Kész, vége, ennyi... :(

Az első Polskim, valamikor 94-ben került a családba, szó szerint családtagnak számított. Őt vezettem 17 évesen jogsi nélkül, rajta tanultam vezetni friss jogsisként, ővele cipeltem a haverokat buliba, vele jártam csajozni, és vele voltam az első Polski-találkozómon is, még jóval a Club 126 előtti időkben. Kétszer volt TK-s, szó szerint gombóccá törve, már a második után ki kellett volna kukázni, ha racionálisan godolkodik az ember. Én ragaszkodtam hozzá, és azt mondtam, hogy megépítem, csakzértis.
Pénzt, időt és energiát nem kímélve csináltam - mai szememmel nézve imitt-amott gyalázatos minőségben - de szívvel-lélekkel. Kész lett, szép lett, tökéletes nem volt, de az enyém volt. Sok-sok pozitív visszajelzést kaptam, szerették a csajok, megnézték a járókelők, még Gyula is azt mondta, hogy az ország öt legszebb Polskija között van. Azt hittem örökké fog tartani. Hát nem...

Jött az Opel frontálisan. Ezután - a harmadik és egyben utolsó - totálkár után már nem volt értelme újból nekiállni. Voltak rajta elég csúnya rohadások nem látható, de szerkezetileg fontos helyeken, a lakatos munkája is elég sok kívánnivalót hagyott maga után, és minderre még rájött a totálkár. A biztosító fizetett, elbuktam kábé fél millát, és jött Tóbiás. A Busz pedig szépen ott csücsült a kert végében egészen mostanáig. Nem volt lelkierőm elbontani, pedig folyamatosan baszogattak érte a szomszédok egyesült erővel. Mondjuk ez érdekelt a legkevésbé, nekem aztán vartyoghatnak...

Aztán a múlt héten felhívott egyik ismerősöm, hogy kéne neki egy polski hátsó szélvédő, tetőlemezzel meg ablakkerettel együtt. Mondtam, hogy akkor jöjjön az elkerülhetetlen: hozza a nagyflexet aztán bontsunk. Szombaton előrehoztam a kocsit a garázs elé, kiszereltem a nagyobb/használhatóbb dolgokat, és kikaptam a motort.
Vasárnap jött az említett ismerős, meg az egyik haverom, és nekiálltunk. Kiszedtük a szélvédőket, leszereltük az ajtókat, kiszedtem a váltót is, az oldalára fordítottuk a kasznit és jött a nagyflex. Iszonyatosan szar volt, inkább oda se néztem. Vili később kiszedte a sima hátsóablakot Tóbiásból is, és bekerült helyette a fűtőszálas szélvédő, amit még régebben vettem. Aztán ők elhúztak, én meg ott maradtam a háromba vágott bódéval. Kibontottam a komplett első futóművet, még magam is meglepődtem rajta, hogy milyen könnyen megindultak a csavarok, milyen könnyen szétugrottak a gömbfejek. Egyedül a kormányművel volt szívás, mert a balesetben ráhajlott a kaszni, de a többi rész kibontása után szépen beraktam mellé a csavaros emelőt, szétfeszítettem a karosszériát, és ki tudtam venni a kormányművet. Estefel járt már, sötétedett, fáradt voltam, és a hócipőm tele volt az egésszel, mire végeztem. Szépen bepakoltam mindent a garázsba - mondhatni utoljára álltam be vele a garázsba. Ahogy a garázskapuból elnéztem az egykori kocsim maradványait, nem mondom, hogy bőghetnékem támadt, vagy hányingerem lett volna, de nem csodálkoztam volna rajta ha ilyesmi tör rám. Az fogalmazódott meg bennem, hogy soha, de soha nem akarom egyetlen kocsimat sem így viszontlátni. Ez volt az utolsó ilyen! Lett még egy garnitúra tartalék-alkatrészem, viszont AZ AUTÓM nincs többé...
Szar az egész, na...

Kedves nézőink (vakok esetében hallgatóink), köszöntjük önöket a ReceptKlub mai adásában! A mai menü: Kisfityós vegyestál, 2009-es módra.
Hozzávalók:

* 1 db sátor
* 100-120 darab Kispolszki, lehetőség szerint pótalkatrészekkel.
* 200 db elmeroggyant ember, kispolák-fanatikusok, hát persze.
* 1 db Agárd
* 3 nap
* 10 liter benzin
* sok-sok sör
* bor
* vegyes gyümölcs
* haverok, buli, (meggyes-barackos)Fanta
* pici piros pipa
* Petőfi Richárd világirodalmi remekei (sárga kötet)

Fogjunk egy Kispolákot, és öntsük fel 10 liter benzinnel, illetve lehetőleg minél többel, de arra vigyázzunk, 21 liternél többel semmiképp se, mert ebből később gondunk támadhat. A sátrat és a sört szakszerűen adagoljuk hozzá a Kispolákhoz, de vigyázat, ne ugyanoda, ahova a benzint. Ha ezzel megvagyunk, elkezdhetünk pörkölni nagy gázon. Amint a látómezőnkben feltűnik 1 db Agárd és a 100-120 darab Polski, visszavehetünk a gázból, majd megfelelő helyen teljesen el is zárhatjuk. Szépen keverjük hozzá az előkészített Polskinkat a többihez, és mi is vegyüljünk el a sok ember között. Miután a lehető legtöbb barátunkat-ismerősünket üdvözöltük, kezdjük el az élményhez hozzáadagolni a bort, amit lehetőség szerint különféle vegyes gyümölcspárlatokkal is ötvözhetünk, és mindenképp hasznos, ha némi meggyel dekoráljuk. Figyelem! Nagyon-nagyon vigyázzunk, hogy répadarabok NE legyenek benne, mert elronthatják az összhatást!
Aludjunk az autóban, másnap reggel érezzük magunkat szarul.Ne, azért hányni nem kell, na! Szedjük magunkat rendbe, szerezzünk magunk mellé egy hasonlóan másnapos Laceeee-t és induljunk el egy tájékozódási túraversenyen. Számoljunk bódén ablakot meg fahídon korlát, nézzünk emléktáblát meg plakát, keressünk év-és telefonszámokat. Úgyis a szülők a felelősek, és Kovaljov Danilenko is nyugodjon békében. Nyerjük meg a versenyt. Ha nem sikerült, fogjuk rá arra, hogy másnaposak vagyunk, meg Taky autóján kellett úszót cserélni, és különben is elbaromkodtuk az egészet.
Délután ámuljunk-bámuljunk, hogy mennyi Polski van, nézzünk versenyt, beszélgessünk a' emberekkel. Vonuljunk fel, mert az jó! Ha jól csináltuk, érezni fogjuk a tipikus "ez volt az eddigi legjobb Polski-találkozó"-ízt. Nyerjünk díjat, és vegyük észre a finom célzást, hogy tényleg ideje lenne lakatoshoz menni. A műveltség fontos, ezért mindenképp legyen az est része egy kis Jókai. A Takács kiadó gondozásában megjelent a híres író Bableves című kisregénye, ezt fogyasszuk egészséggel és élvezettel, hiszen kiváló műről van szó.
Estefelé számítsunk arra, hogy ma tényleg csak egy sör lesz, aztán meg alvás. Lepődjünk meg, hogy nem így történik.  Ébresszünk tunyit, haverkodjunk a szlovákokkal (nem minden Matuska robbant hidat), és igyunk meg mindent, ami elénk kerül. Ha ügyesek vagyunk, akkor olyan gyorsan megtanulunk minden nyelven, mint Chris. Fűszerezzük meg a pici piros pipát, és utána már TÉNYLEG a világ összes nyelvén tudunk beszélni. Énekelni meg pláne. Vigyázat, használata kergerasztakórt okozhat, de a K.G. monogrammú egyéneknél (pl. Kovács Géza, Klaus Guttentag) az álomkórhoz hasonló tünetek is felléphetnek.
Amint elkezd világosodni, hagyjuk a kislökhárító árnyékában szendergőket pihenni, keressük meg az elcsatagolt Rasztát, tegyük a helyére, és takarjuk le, nehogy megromoljon.
Másnap alapozzunk egy kis hamburgerrel a kempingben, majd desszertnek fogyasszunk egy kis forró aszfalton sült gyorsulást és szlalomcukrot, az előző napi menüre való tekintettel sok-sok ásványvízzel öblítsük le.
Ha mindez megvan, ízlés szerint tálaljuk a blogunkban, és köszönjük meg a szervezőknek a kiváló alapanyagot, és a résztvevő cartársaknak a kiváló hangulatot, amivel fűszerezték a menüt. Lóétvágyat kívánunk!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy jóember, akit Dzsanfrankónak hívtak. Ez az ember abból élt, hogy gépkocsikkal kereskedett, méghozzá a híres-neves milánói autógyár termékeivel. Ha nagyon szókimondók akarunk lenni, akkor kimondhatjuk bátran, hogy ez a Gianfranco Bigot s.p.a. ez hivatalos Alfa Romeo kereskedő volt a Mariano del Friuli nevű kies kis olasz településen (és még azóta is az). A "s.p.a." ne tévesszen meg senkit, nem vellnesszfürdő volt a bácsi, csak ugye a cég neve is ugyanaz volt, mint az emberé. Az Úr 1989-edik esztendejében beballagott hozzá Renzo (akinek a teljes nevét és az akkori lakcímét nem tolom fel a netre, mert hátha még ugyanott lakik és úgyanúgy hívják), aki az Udinétől nem messze fekvő Aiello del Friuli nevű településről jött el, hogy átvegye az ő metálkék, alapfelszereltségű, UD 609511-es forgalmi rendszámú Alfa 75-ösét. Hazavitte, használta, jó volt, aztán egyszercsak eladódott a gépjármű, oszt valahogy ugyanúgy volt vele, mint a vallásalapítással, csodatétellel és Galileában való eltűnéssel alaposan gyanúsítható J. Krisztus nevű személlyel. (Különös ismertetőjele: kereszt van a hátán.)
Nem, az Alfa nem alapított vallást, csodát se nagyon művelt, viszont eltűnt, mint a fent említett személy a Galilea nevű körzetben. 2005-ben bukkant fel Győrben, de addigra már udinei helyett magyar forgalmi rendszámmal, de szigorú inkognitóban. Papíron ugyanis egy 1983-as 1.6-os Giulietta Berlina TI lett belőle. Állítólag a 90-es évek eleje óta egy tulaja volt, ő volt az, aki behozta és a haldokló Giuliettáján végrehajtott legális kasznicsere eredményeképp lett a 75-ösből Giulietta. Persze ezzel egyidőben egy legális motorcsere is lezajlott, tehát tulajdonképpen a kocsi két rendszámtábla közötti részét teljes egészében kicserélték, legálisan. Aztán 2005-ben a két rendszámtáblát is. Ezt már a győri kereskedők intézték, akiknél bizományban volt a járgány, és akiken keresztül megvette a kocsit a harmadik tulajdonos. Ő egy pesti újságíró volt egy autósújságnál, történetesen olyan lapnál, akiknek írtam én is korábban, meg a közeljövőben is fogok. Szakember lévén jó állapotú autót választott, nagyjából mindent rendbetetett a gépen, és hobbiautóként használta, amíg egy másik project-autó közbe nem szólt: Épp 2008 nyarát írtuk, ekkor került eladósorba a 75-ös Dzsulietta, amit megnézegettek páran, majd szeptemberben kipróbálta egy szimpatikus, jóképű, éles elméjű, intelligens, jó humorú, rendkívül vonzó fiatalember is, aki tulajdonképpen nem is akart autót venni azon az őszön, csak valamikor a következő nyáron. A próbaút során az említett szimpatikus, jóképű, éles elméjű, intelligens, jó humorú, rendkívül vonzó fiatalember, aztán elvesztette a maradék agyát is, amikor nagy húzatás után féktávon meghallotta milyen a gép hangja motorféknél. Két hét gondolkodás és önmarcang után végülis lefoglalózta a gépet, aztán az eredeti terveinek megfelelően 2009 nyarán elhozta, elnevezte Dzsuliettának (a forgalmiban ez van, ugye), utánajárt egy kicsit a kocsi történetének, és most blogot ír róla a hülyéje:
 "Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy jóember, akit Dzsanfrankónak hívtak. Ez az ember abból élt, hogy..."

Hétvégén meg kicsit kirándulgattunk a vassal, mert az szép és jó, tegnap meg lemostam ami szintén szép és jó volt addig, amíg éjszaka nem esett pont annyi eső, hogy a rátelepedett vékony porréteget ne mossa le, viszont inkább ragassza rá a kocsira. Fasza...

Végeztem az Alfapucolási prodzsekt első felvonásával. A kocsi belseje most már nagyjából tisztának nyilvánítható. Első lépésként kiporszívóztam az egészet, aztán lepucoltam az ablakokat, megtisztítottam a műszerfalon, a középkonzolon meg mindenhol az összes műanyag elemet, beleértve a váltót a kormányt, a könyöklőket, tényleg az A-oszlop-borítástól kezdve a Z-betűvel kezdődő elemekig (ilyen most nem jut eszembe, de biztos van). Ezután kitisztítottam az ablak kereteit és az ajtók falcait, a kédergumikkal egyetemben, és ha már ott voltam, akkor körben a zárak, zsanérok és ajtóhatárolók is kaptak egy kis kenőanyagot.
Amikor ezzel is megvoltam, következett az igazán macerás rész: kipucoltam Árpiékat. Az Ülésk Árpit, meg az Ajtók Árpit, ők testvérek, és elég sokan vannak. A kiporszívózott felületre egy spessziális célszerszámmal (kefe) felvittem ilyen kárpittisztító habot, sikáltam ezerrel, hagytam száradni (na ez nagyon bonyolult és nehéz művelet vót), aztán utána meg kiporszívóztam megint. Az eredmény?
Na, azon még magam is meglepődtem: az Árpik több árnylattal lettek világosabbak, a 20 év alatt rárakódott ez meg az nélkül valahogy sokkal kulturáltabban néz ki. Nem számítottam ilyen látványos különbségre, mert igazából nem volt lelakva a kocsi, és azt hittem, hogy a kárpitok barnulása az egyrészt azért van, mert kiszívta a nap, másrészt meg eléggé nikotingyanús volt. Az előző tulaj nem dohányzott, de akik előtte birtokolták, azok valószínűleg igen. Mindegy, most már igazából meg se látszik semmi a járgányon. Nem olyan, mint az új, enyhe fakulások, kisebb szakadások vannak, de úgy összességében nagyon szép és kulturált bele van.

A csomagtartó az egy másik fejezet. Szakadt a kéder, mészfoltos az alsó kárpit és ráadásul az előző tulaj véletlenül beleöntött egy flakon olajat. Az olaj még nem lenne gáz, de a mészfolt az elég necces, nagy valószínűséggel kikúrom az egészet a bánatba oszt' veszek egy szép állapotú bontottat. A csomagtartó falcát is megpucoltam, most azért jobban néz ki. Ennyi.

Meséljenek a képek.

Ja, és ezen felbuz(d)ulva, nekiláttam kipucolni Tóbiás belsejét is, de nála kevésbé látványos a különbség, mivel alapból gyakran volt takarítva gondos gazdája révén.(Ismerem a csávót, nagyon jó fej.) Tóbiásban van egy új navigátorom, Belengnek hívják (mert kanyarokban nagyon beleng ), és a belső visszapillantón van a szolgálati helye.

És még az Alfákhoz egy kis mókás cucc így a végére, méltó befejezésképpen:

Alfaaaa... helyett Trabant.
Szépen egyhangúan (de nem unalmasan) telnek a napjaim, leginkább Alfapucolással, ami a dolog természetéből, valamint a kosz mennyiségéből adódóan többnapos prodzsekt. Én meg benne vagyok nyakig, meg ráadásul most fényképni se tudok (illetve azt igen, de feltölteni nem), úgyhogy erről majd később, fotókkal, mindennel.

Na de: hétfőn történt, estefelé járt már, épp pucolásztam a kárpit, amikor megcsörrent a telefonom. Azért nem kell rögtön megijedni, ilyesmi elő szokott fordulni velem. A dologban az volt a szokatlan, hogy Viandr volt a vonal túlsó végén, és mint kiderült a városnak is a végén van, de még az innensőn. Meg a türelmének is a végén volt. Mentek a cimboráival a Balatonra egy zweitakt Trabival, és eddig, azaz Fehérvárig jutottak, aztán itt lerottyant a keletnémet technika.
Telefonon kitárgyaltuk gyorsan a helyzet: valószínűleg a gyújtás lehetett halott, méghozzá a megszakító, majd ezután megadták a pozíciójukat, aztán bepattantam a kocsiba és mentem menteni. Gondosan magamhoz vettem a szerszámokat, meg egy kispolák-megszakítót, annak ellenére, hogy ugye itt Trabantról volt szó. A telefon-konferencia során annyira a "megszakító" szóra koncentráltam, hogy a kocsi típusa egészen elsikkadt emellett. A helyszínen aztán szembesültem én is a rögvalósággal.

Andrisék persze annyira szerencsések, hogy mindezt este fél kilenckor sikerült összehozni, mint tudjuk, úgyis ekkor nyitnak az alkatrészboltok, főleg azok ahol foglalkoznak Trabant-alkatrésszel, és ilyenből egyébként is minden sarkon van egy.
Hogy a szerencse velünk van, azt az sem bizonyítja jobban, hogy az egyetlen ismerősöm, akitől tudtam volna Trabi-megszakítót szerezni, az valahol pont a közelben volt, röpke 300 kilométerre, de megnyugtató volt a tudat, hogy még ugyanazon a kontinensen vagyunk. Örömünket tovább fokozta az is, hogy a hirtelen ránk szakadó záporban mindannyian szarrá áztunk úgy hozzávetőlegesen 9 és fél másodperc alatt.
Végül egy zseniális B-tervvel álltam elő: vigyük el hozzánk a Trabit, tegyük be a garázsba, aztán majdcsak lesz valahogy. Ebből a különösen nagy rutint és előrelátást igénylő "majdcsak lesz valahogy"-rész volt az igazán hangsúlyos.
Végülis a Trabi három ronggyá ázott utasát betessékeltem az Alfa frissen kárpittisztított üléseire (így mulat egy magyar úr, ójeee!), a Trabi meg egy sofőrrel és ugyanennyi működőképes hengerrel végül elvonszolta hozzánk fáradt testét.
Betoltuk a garázsba, aztán nekiláttunk. Én egy darab smirglivel, egy hézagmérővel meg némi észosztással tudtam hozzájárulni a sikerhez. Az első kettő mindenképp szükséges volt a srácoknak, mert ilyenük nem volt, csak kilencvenötezerhatszáznegyvennégy csavarhúzójuk. Megcsiszoltuk a megszakítókalapácsokat, lőttünk egy mexhézagot, előgyújtást is állítottunk, amennyire lehetett, aztán hol volt szikra hol nem. Aztán megismételtük ezeket többször is, utoljára úgy, hogy ki is lettek szerelve a mexakítók és végül éjfél előtt nem sokkal beröffent a gépsas, vót is örö é bódottá.

Mindeközben sikerült azt véghezvinni, amit a legszigorúbb házibuli közben se tudtam még kivitelezni: rekordidőn belül összebalhézni két szomszéddal is. Másnap az egyik magától bocsánatot kért (félti az életét, ehehe), a másik unokájának meg adtam egy falatot a pizzás csigából, úgyhogy szent a béke.
Andrisék meg remélem leérnek a Balatonra még az idén.

A süni mától kezdve nálunk lakik!*

Elhoztam az Alfát, akinek még egyelőre nincs neve, bár ötletem az már van. (De ha valakinek van valami, akkor ne tartsa titokban.) Kicsit kalandosabbra sikerült, mint terveztem, de komoly gond nem volt. Martonvásáron kifogytunk a benyából, mert kicsit megkevert a benzinszintjelző, de aztán megoldottuk, hála tesómnak, aki motoros utóvédként jött mögöttünk. Kisfaludon belefutottam egy igazoltatásba, ami azért kicsit fura. Évek óta még csak rám se szartak a jagellók, Kisfaludon meg aztán tényleg még csak mutatóban se voltak, most meg mendegélek arra, aztán leintenek, mint a Scumachert, egy olyan kocsival, ami még nincs a nevemen. Szerencsére egy fiatal szőke rendőrcsaj igazoltatott, jófej volt, nem problémázott. Azért áldom az eszemet (jó, oké ez vicc volt), hogy megcsináltam a zöldkártyát, és nem próbáltam anélkül hazagerillázni. Különben is, ilyen szép szabályosan még sohase vezettem, mint tegnap.

A kocsi egyébként kicsit koszos, úgyhogy a következő napok programja a mosás-takarítás-polír és társai lesznek. Lesz még egy olajcsere, meg egy csomó apróbb meló, nem tökéletes a gép, de baromira kényelmes és tényleg élvezet vezetni. A hangja az valami frenetikus: egy az egyben olyan oldszkúl, visszahörgős sportos hang, mint amilyet a Piedone-filmekben hallani, amikor gyilkolásszák egymást a Giuliákkal meg Alfettákkal. Lehet, hogyha sokat vezetem,  a végén nekem is csíkszemem lesz, mint a Bud Spencernek.

*Megjegyzés az első mondathoz, hátha valaki nem ismerné a viccet, amiből idéztem:

Péntek este a székely fia öltözködik. Kérdi az apja:
- Hova mész, fiam?
- Iszunk egyet a haverokkal.
- Baj lesz, meglátod. Hülye vagy, amikor iszol...
Másnap reggel ébred a fiú, fáj az álla kegyetlenül. Kérdi az apját, mi történt éjjel.
- Hát, fiam, mondtam, hogy baj lesz. Hazajöttél tök részegen, nem szóltam egy szót se. Akkor sem, amikor leköcsögöztél. Amikor anyádat lek**váztad, akkor is csendben maradtam. Amikor a nővéredet lerugdostad az ágyról, még azt is tűrtem. Akkor sem szóltam, amikor letoltad a gatyádat, és odasz*rtál a nappaliba. Na, de amikor teleszúrkáltad fogpiszkálóval, és kijelentetted, hogy "Süni mától kezdve nálunk lakik..."

Ültet [ige]: 1.) másik személy felkérése, felszólítása vagy erőszakkal való kényszerítése testének nyugalmi állapotba helyezésére oly módon, hogy ülőgumói stabil alátámasztásul szolgáljanak. 2.) Gépkocsi hasmagasságának csökkentése, az ehhez szükséges eszközök és eljárások (ültetőrugó, szerszámok, kötélidegzet és/vagy trágár szókészlet szakszerű alkalmazásával.

Nyah, asszem nem olyan nagy rejtvény, hogy melyiket követtem el ma délután. Az elsőről valszeg úgyse blogolnék, ugye. Régóta terveztem, hogy kicsit meg kéne ültetni a kocsit. Eleinte úgy próbáltam meg, mint ahogy a kutyák idomításánál szokás, mondtam neki, hogy "Ül!", de nem hallgatott rá, úgyhogy inkább elvittem egy laprugó-köteget rugókovácshoz. El is regéltem nekik, hogy mi kéne, meg hogy kéne: cirka 300 kilós terhelés alatt legyen nagyjából egyenes (egy kis mosoly belefér), és ne legyen puhább, mint a gyári. Megbeszéltük, hogy ehhez bizony nem elég megívelni, mert akkor felpuhul, hanem meg is kell erősíteni, úgyhogy kapott egy hatodik rugólapot is a köteg, és asszem kettőnek a keresztmetszete is nagyobb lett. Kész lett, frankó lett, örültem. Tegnap kicseréltük benne a szilenteket, sajnos nappal, így nem volt apropó ellőni a "Szilent Nájt" kezdetű szóviccet, pedig ugye mennyire jó lett volna?
Az egyiket szétutöttem a 'csába, csak a külső hüvelyét kellett kifűrészelnem fémfűrésszel, mert az nagyon ragaszkodott a helyéhez. A másikban még a gumi se volt hajlandó elengedni magát, így segítségül hívtam a 60 tonnás prést, mellékeredményként meg előre foglalt helyem lesz a pokloban, ha ezt az istenkáromlás-dolgot tényleg olyan szigorúan veszik. Az új szilentek aztán szépen beugrottak a helyükre, természetesen némi grafitos zsír és grafit nélküli kalapács hathatós segítségével.

Ma aztán felraktam Tóbiást a csápos emelőre (csápoltam, mint buzigyerek a Pet Shop Boys koncerten), aztán ripsz-ropsz kilazítottam a laprugót tartó csavarokat. A gondos karbantartás eredményeképp nem volt berohadva egyik sem, így az egész nem tartott tovább öt percnél. Na jó, hét percnél. DE! (És mindig ott a de.) A legeslegutolsó anya azért csak azt gondolta, hogy kibaszik velem, és sikerült is neki. Meg se moccant, viszont a fejét azt szépen elnyalta a kulcs. Ennél a résznél nem pont a világbékére gondoltam. Már épp ott tartottam, hogy szarok én a rugócserére, inkább összerakom, aztán elhúzok haza, de végül csak lejött az is.
Ha már nem volt rugó a kocsiban, megnézegettem a laprugótartó hidat. Szerencsére nincs szétrohadva, úgy néz ki, a rozsdát annyira lefoglalják a külső lemezek, hogy a kocsi aljára már nincs is ideje. Nem baj, ez pozitív.
A régi köteg egyik felső lapja törött volt, ez is csak most derült ki, meg a szilentek is eléggé el voltak már hervadva. Az új köteg felcuppant a helyére, némi szenvedés árán a tengelycsonkokhoz is sikerült rögzíteni, aztán kerekek vissza, és próba. Leengedtem a kocsit, hogy mostugrikamajomavízbe. Hát nem egy tipikus Bikádi-féle ültetés lett, na. Lehet, hogy a rugókovácsnál úgy értelmezték az ültetőrugót, hogy olyan rugó, amitől úgy néz ki a kocsi, mint egy ülő törpenyúl, mert annak is a segge van lent. Hát most Tóbiásnak is. Olyan mint egy ezer sebből vérző, kiütéses ülő zombi-törpenyúl. Mindegy, nézzük a pozitív oldalát: legalább nem verem oda az alját a legbénább csatonafedélen sem.

Az elektromos dolgok is kezdenek beszarni imitt-amott: nem működött a kürt, az ablakmosó, meg a reflektor. Az ilyen bosszantó apróságoknál azért néha fel-felötlik az a kósza gondolat, hogy "Bazzeg, vettem volna inkább plazmatévét hitelre...". Na mindegy, pénteken megcsináltam az ablakmosót. Egy sarucsre, egy kis csiszolás, meg a cső kifúvatása sűrített levegővel, és már működött is frankón. Ma nekiálltam a kürtnek. Pénteken sikerült működőképessé tenni, de ez nem sokáig tartott. Ma ismét nekiálltam, ezúttal nem magát a kürtöt, hanem a kormányon a kürtgombot és annak az összes érintkezőjét szedtem ki, pucoltam meg és raktam össze. az eredmény nem maradt el: ugyanolyan szar, mint volt. Így aztán se ledudálni, se levillogni nem tudom a belső sávból a Porschékat, RS Audikat és SL Merdzsókat, úgyhogy ezért - de csak ezért - hagyom őket futni.

Érdekfeszítő fotók is vannak, de majd inkább holnap.

Ápdét! Ahoi popacek!
Hölgyeim és uraim, a Petya pikcsörz büszkén bemutatja a "Hét lúzere" című dokumentum-fotósorozatot, a "Hogyan ne ültessünk autót" OKJ-s tanfolyam részeként.
Amint a képeken is látható, Tóbiás igencsak fent hordja az orrát. Ha egy galamb le akarná fosni a csomagtartótetőt egy tíz emeletes panel tetejéről, akkor felfele kéne elindulnia. Jessz. Mindegy, a szilentek legalább újak, a csavarok legalább meg vannak mozgatva, és ebben a kötegben legalább nincs törött lap. A köteg öt helyett hat lapos (mint a kedvenc sütim) és fel is van keményítve, azért, mert elvileg a megívelt laprugók mindig felpuhulnak. Ha egy ültetőrugó puhább, mint a gyári, akkor az meg folyton felüt, ezért kellett megerősíteni. Na ez sikerült: keményebb lett mint a gyári, ezért terhelésre sem akar összeülni. Számítottam rá, hogy ez lesz, mert a Busznál egyszer már ugyanígy beszoptam, úgyhogy a rugókovácsnál direkt mondtam is, hogy kb 250-300 kilós terhelésnél legyen egyenes a rugó. Háttizé... nem igazán az.
Mindegy, most már tudom, hogy mi a stájsz, ha lakatolás miatt szét lesz szedve a kocsi, akkor elviszem ugyanezt a köteget a kovácshoz, hogy fusson neki még egyszer.

A rugózás egyébként érezhetően feszesebb, de nem kifejezetten pattogós. Meglepődve tapasztaltam, hogy a kocsi nem (annyira) tolja az orrát kanyarokban, vagy legalábbis egy kicsit mintha jobban fogná az utat. Sokkal bátrabban meg lehet indítani a farát, aztán szépen huszárosan keresztbe tenni a kanyarokban, úgyhogy ennek viszont örülök. Ja és most meg működik a duda is, pedig hozzá se értem. A tököm se érti ezt...

Kátya ismét velünk van. Tudjátok, az a csaj, akit mindenki megkaphat 5700 forintért, a Ződ Kátya. Már egy éve lejárt, ami igazából nem jelentett nagy gondot, mert azóta egy métert se ment a járgány, egy garázsban pedig ritkán igazoltatnak a rend éber őrei. Most azonban sor került a "Kibaszott Mérés"-re (copyright Félkegyelmű Grandmasta Pete). A kocsi megszólalásig olyan értékeket produkált, mint egy széthullott 1.1-es katalizátoros Fiesta. Persze ez csak a véletlen műve, ugye mondanom sem kell.

Tulajdonképpen most már teljesen road legal a gép, úgyhogy nemsokára "huhoghat a száundblászter".

Egy kis vegyes. Nem pálinkából, hanem blogból. Ez van, ezt kell szeretni.

Tóbiást mostanában hagytam kicsit ellustulni, mert jó idő és bringávaljárás van még mindig. Ennek a főbb okai:
1.) Környezettudat
2.) Jól jön egy kis mozgás
3.) Én azért kevesebbet fogyasztok százon
4.) A melóhelyem mindössze 1.3 kilométerre van tőlünk, így gyakorlatilag be se melegszik a motor addig. Folyamatosan hideg motorral kínozni a kocsit meg a buziseggarcköcsögség minősített esete.

Egy szó, mint száz, nem nagyon gyűlnek a kilométerek. Vezetés helyett bringázok, de a múlt havi km egy jó részét is Trabival meg Bálna-Mercivel abszolváltam, szóval az nem ér. Néha egy kis hétvégi autózásra szoktam előszedni Tóbiást, vagy nagy ritkán városi szaladgálásra, de ezeket is csak azért, hogy megjárassam egy kicsit. Szerelni, hozzányúlni  - természetesen - nem kell, a Veszprémben berakott szelepdekni-tömítés alól sem jön semmi, egy hét állás után is pöcc-röff, és megy. Az egyetlen negatívum az, hogy belepi a por itt a ház előtt. Ma ezért le is mostam és ki is takarítottam. A beltéri műbőrök, műanyagok és egyéb izék kaptak egy kis ápolószert. Egyebet nemtok mondani... kérem kapcsojjaki!

Az elmúlt hónapban említésre méltó polskis esemény tehát nem igazán történt, viszont szereltem négyütemű Trabant. Waltherkában elment a kuplung, először bovdenre gyanakodtunk, így tesóm meg is vette. Végülis a cuccot szétszedve rájöttem, hogy nem a bovdennel van gond, hanem maga a tárcsa van annyira szétkopva, hogy már nem lehet hova állítani. Mindegy, némi hekkelés árán belőttem, hogy működjön, bár így most a kinyomócsapágy folyamatosan feltámaszkodik a tányérrugóra. Szar, de azért ideiglenesen működőképes megoldás. A előző tulaj valami öreglány volt, ő úgyis szétkúrta az egész tengelykapcsoló-assemblyt, úgyis cserés lesz tehát ott minden, addig meg ki lehet bírni így is.
Trabiból persze sosem elég. Az egyik kollégám nemrég (ingyen) kapott egy Trabant, de ez nem négyütemű, hanem igazi autentikus zweitakt. A járgány '90-es évjáratú, egész korrekt állapotban van, csak hát fél éve áll, és ezalatt rakódott rá ez meg az. A múlt héten elmentünk megnézni, és kiszereltük az akksit meg a benzintankot. Utóbbit tisztítás céljából, előbbit meg azért, hogy feltöltsük. Azóta a kocsi túl van az első beröffentésen, nemsokára elhozás, zöldkártya és műszaki. Ja, és a neve: Zsan-Klód, azért, mert csak.

A melóhelyen is zajlik az élet. Összepakoltunk (részben) egy Jaguart, visszatért körünkbe a W111-es kabrió Merci (alias Fecske), amit nagggggyon sürgősen vinni kellett fényezésre. Annyi változott, hogy beleköltözött néhány egér, fényezés viszont még annyi sincs rajta, amint amennyi volt. A megrendelő kitalálta, hogy mégis menjen homokfúvóhoz, és persze most is húdehűdesürgős. Doktor úr, olyan határozatlan vagyok... vagy mégse?
Csináltunk még Pagoda-Mercit is, meg Bálnát is, meg járt nálunk egy '73-as Zsiga is. Mondjuk ezekre inkább jobb nem emlékezni, aki nagyon kíváncsi, hogy miért nem, annak majd elmondom személyesen.

Történt viszont más egyéb is: tesóm vett egy Suzukit, így - mint minden rendes polskisnak - már nálunk is van a családban egy Szuzuki. Szerencsére azért nem olyan gáz a helyzet, ugyanis egy GS500-asról van szó. Csinos kis bringa, kipróbáltam én is, és ami nagyon meglepett az az, hogy a várt halálfélelem elmaradt. Hihetetlen kezes, baromi jóindulatú motor, ráadásul iszonyat dögös a hangja. (Persze, sorkettes léghűtéses ez is.) Komolyan mondom, a 250-es MZ-n jobban féltem amikor először felültem rá, igaz azzal hamarabb meg is tudtam barátkozni. néhány kör útán már húztam a bajszát, meg bátrabban mertem döntögetni, a GS-nek viszont sokáig csókolommal fogok köszönni. Maximum négyesig gangoltam fel vele, és 6000-nél sohasem forgattam tovább. Mondjuk a poros-kavicsos, szar minőségű aszfalton, lakott területen belül az is épp elég volt, na. A lényeget összefoglalva nagyon teccős kis bringa. Lehet, egyszer én is veszek magamnak egy ilyet.
Ma délután csináltam is róla és Tóbiásról képeket a mosás/takarítás közben.

Csütörtökön szar idő volt, úgyhogy kocsival mentem a dolgozóba, és ha már egyszer így alakult, akkor megejtettem az aktuális karbantartási-odafigyelési-ápoljukazótót műveleteket. Rátettem a gépkocsit a csápos emelőre, megzsíroztam a függőcsapszegeket. Frankón veszi a zsírt mindkét oldalon, úgyhogy örö é bódottá, visszajött a szervó.
Állítottam a motor- és váltótartó bakokon, kicsit előrébb raktam a motort meg a váltót, mert hátul elég közel volt a kipucsonk a bakhoz, és az ugye nem feltétlenül örömteli, ha azok ott összeérnek. Megpucoltam a kürt érintkezőit, leszedtem a kilométeróra-spirát és kapott egy kis kenést az is meg a rugalmas váltóösszekötő két csavarja is, valamint nyomtam egy kis spray-t a kézifék, az önindító, a gáz, és a szívató bovdenjeire, és körbe az összes zárra és ajtózsanérra. A rutinszerű műveletsor mellé felvettem egy új programot is: a szétszedésre való tudatos felkészülés jegyében az összes futóműcsavar, tankrögzítő csavar, motor és váltótartó csavar kapott egy kis csavarlazító spray-t, és ezentúl rendszeresen kapni is fog a hátralévő pár hónapban. A szétbontásnál nem akarom megszopatni magam, ha nem muszáj. A csavrok ránézésre nincsenek nagyon összerohadva, meg úgy a kocsi alja is egészen egyben levőnek néz ki, de jobb félni, mint rákefélni. A motortér még mindig tiszta, de majd megnézzük hogy 120 km országút után is ilyen lesz-e.

Nem lett volna szabad, de megtettem, mert muszáj volt. Neeem, nem a brokimat dugtam az uborkaszeletelőbe, mint a viccben a jómunkásember, mindössze csak ellátogattam a tavaszi kispókos-találkozóra. Mivel most igen durván spórolás van egy bizonyos kékesszürke öreg olasz vas miatt (a hónap során elhozás, átírás, stb.), így nagyon nem lett volna ésszerű mindenféle kispókos-talira és egyéb bohémságokra költeni. Mivel az ésszerűséget sohase szerettem, ezért a találkozó előtt pár nappal kitaláltam, hogy mégiscsak ellátogatok Veszprémbe, és így is lőn. Mivel a szállásfoglalásról leszúsztam, ezért megeresztettem egy telefont csütörtök este, és sikerült is megoldani ezt a problémát is (Köszi Timi! , úgyhogy péntek délután összekaptam gyorsan a cókmókomat, megtankoltam Tóbiást bioetanol-benzin kombóval, és már rúgtam is a gázt: könyök ki, hangerő fel, 'oszt verettem a 8-as hájvéjen Veszprém felé.
Veszprémben jó volt végre újra együtt bandázni a ez elmeháborodott polskis bagázzsal, a város szép volt, az idő kellemes, szóval minden a helyén volt. A belvárosi séta után elkísértem a csapatot a felsőörsi panzióhoz, aztán este fél 11 felé visszazúztam Veszprémbe a szállásadómhoz.
Másnap kora reggel indultam a többiekhez, Felsőörsre. Elég kómás volt a fejszerkezetem, mert az alvást nem igazán vittük túlzásba, de azért sikerült időben odaérni. Előtte még felvettem Veszprém másik végén régi cimborámat és ex-rockzenekari ex-kollégámat, Hooshy bácsit, aki üzemképes pók hiányában majdnem offtopic autóval jött, de én megmentettem ettől a csúfságtól.
Volt földalatti ojjektum Fűzfőn, panorámás ojjektum Tihanyban, ralis pincérrel (Narancslé, jobb három, kétszáz ) sok polski, szép tájakon vonulás. Nagyvázsonyban volt egy kis szerelés (motortartó bak), aztán fahren-tanken-fahren.
A szálláson már kezdett kijönni rajtam az alvás és a koffein együttes hiánya, de Cincinlovag megmentette az életemet egy kis instant kávéval, örök hála neki!
Este aztán indulnom kellett haza, hazadobtam Hooshy bajtársat, akinek az asszonypajtija megvendégelt egy jóféle vacsival (Köszi Zsófi! . Az után, hogy degeszre zabáltam magam, gyorsan cseréltünk egy szelepdekni-tömítést és úton is voltam Fehérvár felé. Útközben még rámtelefonáltak valami elmeroggyantak (színjózanul persze), pont amikor tankoltam. A kutas csávó csak azt a felét hallotta az épületes beszélgetésnek, amit én követtem el, de így is elég furán nézett. Nagyon komolyan gondolkoztam rajta, hogy visszaforduljak, aztán belevessem magam az ökörködésbe, de aztán végül nem.
Mindent összevetve hülyeség volt elmenni a találkozóra, de nagyon is jóleső hülyeség. Köszi ezúton is a szervezőknek, hogy szerveztek, meg a társaságnak, hogy volt.


Tegnap lemostam a kocsit, meg brigéciollal megpucolásztam egy kicsit a motorteret. Most úgy egész tűrhető. Ja, meg esik, persze. Ja, meg azok a kibaszott macskák is összemászkálták megint, há' hogyne...

Hozé Leonszió épp a szokásos délutáni sziesztáját töltötte függőágybán a haciendáján. Szemébe húzott kalapja alól sandítva figyelte a legyet, amelyik épp az asztal fölött repkedett, és az istenért nem akart odarepülni a lámpáról lelógó hosszú légypapírnak még a környékére sem, pedig nagyjából kétezerötszáz társa tartott ott csoportos összejövetelt. Inkább csak az asztalon levő tortillát kerülgette a kis köcsög. Amikor leszállt, Hozé Leonszió elszánta magát, arra, hogy egy narancsmaggal agyonköpje: minden idegszála megfeszült, ahogy célba vette a legyet. Na, ekkor rontott be kétségbeesett arccal Bernardó Szantangelló, alaposan ráijesztve ezzel Hozé Leonszióra.
- Kopogni meg luxus, mi?! Bazzeg...
- Elnézést szenyor! Nagy baj van, jöjjön azonnal...
- Me'? Mikő?
- Itt van ez a' idegen. Itt fotóz egy valamit. A' úrnőhölgy má' egészen magánkívül van mán.

Sebesen rohantak együtt a verandán, végig Dónya Lukrésszia Lopez de Futaztán lakosztályáig. Odabent az úrnő a félelemtől sápadt arccal, reszkető kézzel mutatott az ablak felé. Onnan jól látszott, hogy odakint a kapu előtt egy idegen egy érdekes formájú autót fotóz.
- Látja, Hozé Leonszió? Visszatért. Lehet, hogy ő Almeida Hisztérika apjának a volt szomszédjának az osztálytársának a kutyájának a műkörmösének a nagymamájának a volt kollégájának a tesvérének a sogórának az apósának a fiának az apjának a fia, aki a postás osztálytársa helyett volt a boltvezető feleségének a sógorának a kedvenc temetkezési vállalkozója? Mert ha igen, akkor ő az én eltitkolt fiam, akiről nem tudtam, hogy megszültem, mert a rendező azt mondta. Mi lesz így Hozé Le... Leonszio.. ohhhoho... ohhohóóó - zokogta Dónya Lukrésszia.
- Hát... a tököm se tudja. Igazából leszarom. Viszont szép az a kocsi. Milyen típus lehet, Bernardó Szantangelló?
- Nem tudom, szenyor, kérdezzük meg a közönséget, legalább csinálnak is valamit ahelyett, hogy egy kikúrt brazil sorozatot bambulnak.

Tehát: milyen autó látható az alábbi fotókon? Ha nam érkezik helyes megfejtés, akkor nem lesz 345456576. rész. Ha érkezik, akkor sem. Az első helyes megfejtő nyereménye egy darab jegy Eszmeralda látásélesség-fejlesztő tréningjére, és Isaura, a rabszolgalány "Mit kezdjünk a szabadsággal?"  című könyvének egy példánya.

És most beszéljünk, a hüvelygombáról...

Tóbiásba iszonyatos mennyiségű kilométert raktam bele a héten. Asszem nyolcat, de talán még tíz is megvan, igazából nem figyeltem. Itta jóidő, aztán bringávaljárás rulez, mert egésssség van meg környezettudat, értitek. Azért bevittem szerdán a kocsit hogy meglocsoljam a nagynyomású mosóval, és szolidan megpróbálkozzam az október óta összegyűlt retek eltávolításával. Nos, tanárúr, elnézést nem készültem: két dolgot nem vittem, szivacsot, meg autósampont. Mindegy, kerítettem egy szivacsot, meg valami narancsillatú kézmosót, aztán adtam a pepszi-érzésnek.
A kézmosó bevált, egész szép lett a kocsi, de volt egy kis probléma: másnap reggel mentem ki, aztán láttam, hogy egyrészt esett az eső (ez már nem lep meg, edzett vagyok), meg - valószínűleg a narancsillatnak köszönhetően - vagy egy falkányi kóbor macska, vagy egy huszonhét lábú mutáns menyét, vagy mittudoménmi ráizgult az autóra, és összevissza mászkálta. Gyakorlatilag tele volt a jószág tappancsnyomokkal, amik ugye jó sárosak is voltak az eső miatt. Bezzeg amikor koszos volt, akkor soha, maximum a kutyák hugyozták le.
A másik kötelező tavaszi okosság a nyári gumik felrakása. Felrakattam. Eléggé a halálminta felé konvergálnak már, de ezt a szezont még kihúzom velük, aztán csöcskampó. Nyár végétől kezdve Tóbiás úgyis hosszú szabadságon lesz.
Rápróbáltam a BBS felniket is, csak hogy lássam, mit mutat. Szerintem jó, ráadásul ahogy elnéztem, a BBS még könnyebb is, mint az Seicento lemezfelni, pedig az egy collal keskenyebb. A továbbiakban gumik le, homokfúvás, aztán festés.

A melóhelyen haladtunk egy kicsit a Jaguar-ral, volt "Vágó úr, felezzük meg", mert levettük a komplett elejét, hogy a tűzfalon lehessen hegeszteni, a motorháztetőre rajzoltunk Spongya Bobot, mert az kell oda, és az alján is találtunk szép nagy likat, úgyhogy még ott is lesz vele némi meló. Áj tink, disz iz dö biginning of ö bjutiful frencsip.

Ígértem korábban, hogy lesz időnként egy-egy bejegyzés a melóhelyemről, hátha nem érdektelen egyesek számára. Nem is akarok vele adós maradni (elég nekem, ha az APEH baszogat ), úgyhogy íme egy kis összefoglaló, a csütörtöki nappal kezdve, mert az "in medias res"-típusú kezdést már régóta szerettem volna lenyúlni Homérosz papától és Tarantino-tól...

Reggel szokás szerint elkéstem így megint lemaradtam a gigászok harcáról, amit élőben szoktunk végignézni minden reggel: mostanában Speed bácsi van nyerésben, én személy szerint neki drukkolok. Az izgalmas versenysorozat - ami sajnos kevéssé ismert a világ többi részén - arról szól, hogy három nyugdíjas tatának látszó tárgy halad el a melóhelyünk előtt, és a 0,00019 km/h-val haladó papát előzik a 0,00021 km/h-val száguldó társai. Az úticéljuk ismeretlen, szerintem valószínűleg az esti buszt próbálják elérni, azért indulnak reggel 8-kor. Az egyik kolléga egyszer kiordított az egyik öregnek, aki a kapu előtt száguldott el, hogy "Ne itt tessék parkolni, ez gépkocsi-kijáró!". Szerintünk vicces volt. Nem lennék meglepve, ha róluk szólna a Fast and Furious 5.

A héten kellemes és  érdekes feladatot kaptunk: célegyenesbe érkezett a Horch 853-as alváz elkészítése, a hét elején jött érte - és pár egyéb alkatrészéért - a kamion, és vitte őket Korntalba, a Horch-Classichoz. Nem mondom, megtisztelő dolog egy ilyen prodzsekten dolgozni, de azért örülök, hogy nem tömeggyártásról van szó. Azért hetente nem szívesen emelgetnék egy ilyen alvázat. (Hatan cipeltük, és így se volt egyszerű.) A héten jött még egyszer a kamion, akkor alkatrészmintákat hozott, azok alapján gyártunk majd lökhárító-tartókat, meg egyéb apróságot. (Mondjuk ennél egy lökhárító-tartóból kijönne egy fél Maruti-Suzuki.) Azon a kamionon láttam egy fa karosszériavázat, aminek az volt az érdekessége, hogy egy csukott verzió váza volt. Horch 853-asból jobbára csak a Sportcabriolet-verzió készült, ez a faváz tehát nagy valószínűséggel egy speciálkarosszériás cucc, az 1937-es Erdmann & Rossi féle Stromlinien Coupé. Biztos óccsó dolog.

Már régebben történt, de még nem írtam róla, hogy elkészültünk a Merci W111-es Cabriolet-tel, el is vitték fényezőhöz. A dolog érdekessége abban van, hogy eredetileg ez egy Coupé volt, elölről törve. Hozzánk már úgy került, hogy volt már orra, meg a teteje le volt nyisszantva, de a különbség nem csak ennyi a kabrió és a kupé között. A cabriónak az alján van egy zárt profilú merevítés, ami a kupéról hiányzik, na ezt kellett megcsinálni. Szerencsére ehhez az alsó lemezeket meghozták Németországból, gyári Mercedes-alkatrészt kaptunk, így csak a merevítők felét kellett nekünk legyártani. Kijavítottuk a padlólemez lyukait, főleg a hosszanti váznyúlványokon volt sok foltozni való. A külsején viszont súlyosabb volt a dolog: rohadások, lyukak, gitt-hegyek mindenhol. Az első sárvédők eldobósak voltak, helyette egy Németországból hozott bordó Coupéról bontottuk le a sárvédőket, de a balosnak az alját így is szó szerint újra kellett alkotni.
Az ajtókat szintén úgy szedtük össze egy fehér Fecske Coupéról, de persze a foltozást azoknál se lehetett megúszni. Az ajtók lebontása egyenként egy napot vett igénybe, ráadásul a balosról már a lebontás és rozsdátlanítás után derült ki, hogy kapott egy ütést, és elcsavarodott. A kétajtós fecske-Mercik ajtói úgy néznek ki, hogy a vázuk az aluöntvény, és csak a külső lemez van acélból, szóval lehetetlen rendesen javítani. Egy szó, mint száz: azt az ajtót baszhattuk. Persze inkább nem azt tettük, hanem leszereltem a bordó coupéról a balos ajtót, aztán felraktuk azt. Az ajtók, a gépháztető, és a sárvédők beállításával elizéltunk vagy három napot, közben legalább hússzor szétszedtük-összeraktuk. Közben én nagyon neki akartam állni a csomagtartó-tetőnek, le is bontottam róla a zárakat, emblémákat, meg minden szirszart. (Az emblémát Zsolti kolléga poénból felrakta a nyakába hegesztőhuzallal, úgy, mint azok az ominózus túlszolizott, fukszos emberkék, aztán kiballagott a főnökhöz. Végülis nagyon nem lepődött meg, hozzá van szokva, hogy ilyen elmeroggyantakkal dolgozik.)
A csomagtartótetőnek viszont nem kellett nekiállnom, merthogy jól megaszondták, hogy a bordó Coupéról átrakjuk azt is, merthogy azt nem kell hegeszteni. Aznap, amikor vitték el a fényezőhöz a kocsit, gyorsan rá is raktuk. Persze, hogy nem stimmel, mert a coupé csomagtartófedele jó 10 centivel hosszabb a kabrióénál. Ez azért elég nevetséges, főleg azok után, hogy nem sajnáltunk időt és energiát arra, hogy minden karosszériaelem vonalban legyen és illeszkedjen. A munkatársaim nagyon vallásosak lehetnek, mert igen sűrűn emlegették isten nevét akkor és ott. Hogy milyen kontextusban, azt most inkább hagyjuk. Mondtam, hogy jól ki kell gittelni, de nem értékelték a humoromat.

A héten kaptunk egy Jaguar E-type-ot is. Életemben először vezettem Jaguart. Jó szarul ment, mondjuk lehet, hogy azért, mert nincs benne motor, és a többiek tolták. Az is úgy kezdődött, hogy csak kárpitozás lesz, most meg itt van fullra szétszedve, aztán lakatolhatjuk. Az orr-része viszont tök praktikus, mert befér alá a kuka. Lehet, hogy veszek én is egy E-type-ot kukatárolónak.
A Jag-et azért kellett kitolni a műhelyből, hogy be lehessen tenni egy másik autót, amiről a későbbiekben szólok. A kocsit kitettük tehát az aknamezőre, ami nem határsáv, hanem a műhely udvarának azon része, ahol nincs aszfalt, így a két őrkutya (LOL), Krinolin és Torpedó (nem ez az igazi nevük, de mi így hívjuk őket)
rendszeresen leteszik a névjegyüket. Nos, a derék brit négykerekűt sikerült is beletolni, egy szép nagy Dzsabba-szoborba. Előre irigylem azt, akinek le kell majd szedni a kerekeket.

A kocsi, ami miatt ki kellett állni, az egy ritka veterán autócsoda, egy 93-as Astra. A ritka végülis stimmel, mert ritka szar. Az egyik főnök feleségéé a gép, és van vele némi munka. A főnök ezekkel a szavakkal hozta be: "Na, mindjárt beállok az asszony kocsijával, és akkor azt kéne megerőszakolni... mármint a kocsit, nem az asszonyt." Szerencsére ő se teljesen komplett.
Ez az Astra is úgy indult, hogy csak a tanksapka környékén kell egy kicsit. Most épp ott tartunk, hogy lebontottuk a fél hátulját, aztán sárvédő, doblemez, hátsó nyúlvány csere. Kérdezte a főnök, hogy miket hozzon hozzá, én javasoltam, hogy benzint, meg gyufát, de nem értékelte ezt sem. Mindegy, én a véremet áldoztam a kocsiért: ahogy vizes ronggyal hűtöttem az egyik hegesztési varratot a doblemezben, egyszercsak elfogyott a rongy. Az ember nagyon gyorsan el tudja kapni onnan a kezét, ahol valami égeti, így hát én se tettem másképp. A frissen felrakott sárvédő széle két helyen tépte fel a kezemet, úgyhogy örültem. A kollégák természetesen azonnal jöttek segíteni, és hoztak féktisztítót, fékfolyadékot, csavarlazítót, meg mindent, ami csíp. Bónusz trekknek még azért lefejeltem egy megemelt kocsi kerekét is, csak hogy örüljenek.

Azért kapott egyedi tuningot az Astra: hibajavító filccel szép hot-rod lángnyelveket rajzoltam neki, amit Dávid kartárs még kiegészített egy snájdig kis IFA-emblémával is többek között. Ez így még cégen belül oké is, de a múltkor Zsolti egy kertészcsávó Opel Movano-jának az ajtaját rajzolta tele virágokkal, a fazon meg nem vette észre, és elvitte úgy. Még szerencse, hogy nem nőgyógyász volt, mert bele se merek gondolni, hogy akkor vajon mi lett volna rá airbrusholva a kocsira.
Ez a Zsolti fiú egyébként a pákozdi Chip Foose: a saját kocsijára és a hülyeségre (bár a kettő elég erősen átfedésben van) sohasem sajnálja az energiát. Munkaidőben, a nullához közeli anyagköltséggel csinált lambo-style ajtót, meg side-pipe kipufogót az Alfájára. Na jó, azért az ajtókkal dolgozott otthon is.
Egyre inkább kezdem azt hinni, hogy ez nem egy műhely, hanem az elmegyógynak valami kihelyezett tagozata...

Hülyék azért jönnek kintről is: a legutolsó képen az látszik, hogy milyen az, amikor egy halmozottan hátrányos helyzetű méhész a foglalkozásához illő autót vesz (Opel Calibra), majd a terepre járáshoz még jól meg is ülteti, és kimegy vele mézért. A karteron keletkezett iciri-piciri lyuk (lásd a képet) miatt mozgásképtelen autót elhozatja hozzánk, hogy csináljuk meg. Hogy teljes legyen a boldogság, otthagyja a műhely előtt, és beriasztja úgy, hogy szar a távirányító, és nem lehet vele kikapcsolni a riasztót. Szerencsére azért ilyen nincs mindennap...

Nem teljesen úgy, ahogy terveztem, de azért megvolt az OT-Expo. Tóbiás kicsit gyengélkedett, így kölcsönvettem Walthert. Őróla még nem szóltam, így dióhéjban gyorsan be is pótolom: Walther Viertakt von Zwickau két héttel ezelőtt került - hát tulajdonképpen végülis - a családba. Öcsém leendő apósának ( a továbbiakban Tibi) felajánlották megvételre egy négyütemű Trabit, ő felhívott és megkérdezte, hogy látatlanban mi a véleményem róla. Az irányárat hallva a többire már nem is voltam kíváncsi, mondtam, hogy felejtse el, harminc ruppóért (!) egy rendes biciklit nem lehet kapni, nem hogy autót. Azért rá egy hétre mégis csak úgy alakult, hogy kivágtattunk Tóbiással megnézni a kocsit. Amikor megláttuk, Tibi visítva menekült volna, mert hát az hogy szegényke hervatag volt, az nem kifejezés. Engem viszont elkezdett érdekelni. Alaposan átnéztem, alámásztam, végigkopogtattam mindenhol, és csodák csodája, mindenhol fémből volt. ( Már amennyire egy Trabant, fémből tud lenni, ehehe.) Elvittem kipróbálni, ment, működött, semmi gyanús zörej nem jött sehonnan, a futómű se támolygott, szóval a legnagyobb meglepetésemre kezdtem reálisnak érezni azt a 77 ezer kilométert, amit az óra mutatott. El is hoztuk azonnal. Később raktam rá egy ablaktörlőt, mert az hiányzott eredetileg, de kábé ennyi. Waltherka olyan, mint a Chokito: ronda és, hááát... mindegy, hagyjuk.

Na szóval szombaton Tóbiás váltója sem volt a helyzet magaslatán, meg elvileg egy Mantát kellett volna csinálni maszekban, csak amikor nekiálltunk volna, kibasztak a műhelyből minket, Mantástól, mindenestől, mert a szomszédok körében parasztlázadás tört volna ki, ha akkor nekiállunk ott flexelni. Mindegy, aznapra az OT-Expót már ba... izé... fújhattuk, így a vasárnapi indulás mellett döntöttünk. Aznapra kölcsönkaptam Waltherkát, aki mindenféle komolyabb gond nélkül felcipelte a seggünket a nagy faluba. A reggeli indulás természetesen nem jött össze, mert ott volt még a Manta, amin a kolléga végülis megcsinálta a küszöböt, aztán reggel még csiszolta egy kicsit a saját garázsában, meg utána kapott egy kis alvázvédőt is. Szóval még ott várakoztunk (oké, mindjuk ki: szarakodtunk ) egy ideig, vártuk hogy száradjon az alvázvédő. Közben én nekiálltam megnézni, hogy Walther féklámpája mi a búbánatért nem működik. A megfejtés: a féklámpakapcsolóra menő egyik kábel saruja halálozott el, így egy gyors sarucsere (ez de szép szó) után már volt is féklámpánk. Legalábbis egy balos.

Mivel késésben voltunk, ezért hát egy kicsit odaléptem neki. Hááát száz fölött Trabatozni azért az már eléggé extrém sport, mert adrenalin az van bőven. Amikor kielőztem, akkor tudtak elég bután nézni az emberek. Még annál is mélyebb és őszintébb a meglepődésük, mint amikor Kispolszkival veretek el mellettük 110-zel.
Volt pár kanyar, ahol elég neccesen adta ki, csúsztak a téli gumik, dülöngélt a bódé, néha azért befigyelt némi halálfélelem light, pedig kisfityón edződtem. Pesten a Hungária körúton ugyanúgy lehetett vele cikázni, mint a Kispókkal, csak hát itt nem csak az autósok, hanem a gyalogok arcáról is valami mélységes megdöbbenést lehetett leolvasni. Valami olyasféléket, hogy "Úúúúristen, ez a szar saját magától eljött eddig?!?!" meg "Ez meg mi?!" illetve egy-egy előzést meg gyors sávváltást az "Eztet meg hogy a faszomba'?!?!"-típusú nézéssel honorálták. Azért le nem köptek, ez mindenképp pozitív.

Az OT-Expón persze a veteránparkoló az felejtős volt inkább kint álltunk meg, mert van önkritikám. Már magában a veterán-parkolóban is olyan szintű felhozatal volt, hogy önmagában megérte az útiköltséget. Nem voltak odakint extra autók, de úgy kellemes volt a szemnek.Odabent az első döbbenet, a kétajtós Citroen DS versenygépnél jött. Amilyen szép a normál DS, olyan ronda ez a versenyváltozat, de legalább különleges. Nekem tetszenek a ronda, de különleges autók.

Aztán továbbhaladva megláttam egy szép, fehér kispókot, meg mellette egy bajszos úriembert, akivel kellemesen eltársalogtunk. Kívül-belül megsasoltam a gépkocsit, elfolyattam jópár liter nyálat. Hollo kocsija élőben még szigorúbb, mint képeken, pedig hát...
A benti kiállítótérben az egyetlen példányban készült Audi S1 Pikes Peak versenygépnél dobta le az agyam az ékszíjat. Élőben látni egy ilyen legendát, amivel Walther Röhrl versenyzett, na az azért eléggé a besza-behu kategóriába tartozik.
A másik dolog, amin lehidaltam, az a Horch 853-as volt: nálunk a műhelyben készülnek Horch 853-ashoz alkatrészek és fődarabok is (pl. alváz, tetőmechanika, satöbbi) a Horch Classic GmbH részére és pont a héten beszélgettünk róla, hogy így darabokban fogok csak Horch-ot látni, egészben soha, mert ezeket az egymillió eurós (!) járgányokat (és az a replika, ami ennyibe kerül, egy eredeti az a rák tudja, hogy mennyi), nem igazán viszik el minden veterántalálkozóra, aztán erre tessék. Durva na, tényleg durva.
Szépek voltak a Pagoda Mercik, meg a szétszedett W111 Coupé is, de ilyenekkel (főleg szétszedve) azért nap, mint nap találkozom. A RPM standon látható Mustang és Charger volt az etalon, meg mellettük az Austin Healey is szép volt. Mondjuk utóbbit fogom még utálni (na jó, azt azért nem), mert van egy nálunk is, lesz is vele munka rendesen.
A historic ezerkettes Zsiga zseniális volt, majd tíz percet kellett küzdeni, mire le tudtam fotózni. Szép volt a sok BLMC Mini úgy ott együtt egy rakáson, a Cápa- és 02-es BMW-k is megdobogtatták a szívemet, de a Skoda 110R Coupét, vagy az Alfa Giulia 2000 GTV-t is szívesen hazavezettem volna. Tán még Walthert is odaadtam volna cserébe. Igazából nehéz kiemelni egy-egy járgányt, mert nagyon jó volt a felhozatal: a Mercury Cougar-tól az MG B-n át a Citroen CX-ig mindent hazavittem volna egy nagy autószállító tréleren. Maximum fordultam volna párat.

Hazafelé természetesen a veteránparkoló ismételt útbaejtésével vettük az irányt. Előtte még végignéztük a bemutatót, hogy hogyan tud a Citroen DS három keréken menni. Kint a parkolóban még szemrevételeztem egy első szériás Porsche 911 SWB-t meg egy Maserati 222-est, beszélgettem egy Alfa Giulia-tulajdonossal, körbefotóztam egy szép Taunust meg egy Pontiac Tempestet, nyálcsorgattam Trabira és Zaporozsecre, és még az ATS-felnis tuningolt kis 850-est is sikerült lefotózni, mielőtt elhúzott volna.

Ezután gyorsan átzúztunk Pesten Waltherkával, egy villámlátogatás erejéig találkoztam az Alfám "leendő extulajával" (szmájli), megszabadultam negyven lepedőtől (nem szmájli), és hazaszáguldottunk a jó öreg keletnémet vassal. Vagyis duroplaszttal.

Normális ember általában maga szervezi a programját( vagy egy titkárnőre bízza), nekem viszont most inkább Tóbiás szervez. Titkárnőnek elég tré, mert se kávét nem tud főzni, sem pedig egyéb célzattal nem hasznosítható (természetesen a gépelésre gondolok), viszont a programomat azt jól megszervezte. Elvileg ma mentünk volna az OT-expóra, és eredeti szándékom szerint csatlakoztam volna a Fiat 500 klub konvojába, de ez így nem igazán jött össze.( Ezúton is bocs hogy nem szóltam, Karki! Csak tegnap még csak az volt biztos, hogy semmi sem biztos. :( )

 Tegnap bevittem Tóbiást a melóhelyemre, hogy megzsírozzam a függőket, meg lemossam kicsit. Már iszonyatosan fura volt, hogy a BIS váltó berakása, meg a kuplungozás óta (ez volt ugye novemberben), semmit nem kellett hozzányúlni a járgányhoz, a takarításon meg a rendszeres függőcsapszeg-zsírzáson kívül. Egészen eddig. Tegnap kezdett el a járgány érdekes hangokat hallatni hátulról, de csak menet közben. Álló helyzetben, járó motornál is volt némi hangja, de ha kinyomtam a kuplungot, akkor elhallgatott. Igazán akkor lehetett hallani, amikor üresben, vagy kinyomott kuplunggal gurultam, és a féltengely visszahajtotta a diffit. Egyértelműen a váltó/diffi egység volt gyanús. A csápos emelőn aztán látszott, hogy a váltó és a váltóolaj szakítottak, és most épp különköltöznek. Hogy egyszerű legyen a dolog, nem a féltengely-gumiharangok fosódtak el, hanem az a belső szimmering. Mindegy, ha már emelőn volt, megzsíroztam a bal oldali függőcsapszeget, a jobbost meg majdnem, csak hát elfogyott a zsír. Péteken fél ötkor, mert olyankor már bezárt minden, és a kollégák is mind elhúztak haza. Hurrá!

Tóbiás további sorsa tehát kétséges, egyelőre itt áll a ház előtt. Most viszonylag nagy összeget rá kéne szórnom, mert kéne rá fék (jól fog még, de időszerű a csere), lassan az olajcsere is aktuális, kéne egy váltó-javítás + friss váltóolaj, meg kéne egy garnitúra új nyári gumi, mert a régi szarokat nem akarom visszatenni. Ugye alap, hogy szar gumival nem mászkálunk. Viszont ha fel akarom tenni a nyári gumikat, akkor kellene egy garnitúra mozgókúpos csavar is a BBS-felnikhez. Mindez azért a legfinomabb számítások szerint sincs 60-70 ruppó alatt. Ez csak azért probléma, mert a jövő hónapban mindenképp el kell hoznom az Alfát, és most nem költhetek másra egy fillért sem. A kocsi viszont munkaeszköz lenne, de igénytelenkedni, meg ekecselni nem akarok. Szóval nem tudom mitévő legyek.
Holnap az OT-expóra így hát nem Tóbiással megyek (A megkövezésre lelkiekben már felkészültem!), hanem kölcsönkaptam Walthert, (teljes nevén Walther Viertakt von Zwickau), akiről még fogok írni a továbbiakban, merthogy én leszek a háziorvosa.

Jah és végül, de nem utolsósorban: kaptam egy 130-as kisműszerfalat a kollégámtól, aki a Zsiguli-cuccai között találta, meg a szomszéd srác talált még egy kispók-felnit a kettesgolf-cuccai között, és azt is megkaptam. Hö, zsír...
Tegnap volt egy kis jégeső is sajna, ami elkapta Tóbiást. Kárpótlásul viszont nagyon szép, vöröses árnyalatú fények voltak a kertben, meg volt szivárvány is, úgyhogy legalább csináltam pár jó fotót. Szerencsére a kocsinak se lett baja.

Ma volt egy kis meló. Kora délután lőttük a fotóanyagot egy cikkhez, szerencsére kellemes volt az idő, jók voltak a fények, meg viszonylag gyorsan találtunk megfelelő helyszínt is. A kocsi meg - mint a mellékelt ábra remélem mutatja - magárt beszél.
Az egész simán zajlott, de azért volt egy aprócska intermezzo: épp egy Lujzamajor (vagy mi a bánat) nevű ojjektum (a "település" egy kicsit erős kifejezés lenne rá) bekötőútján fotóztam a kocsit, és úgy álltunk meg, hogy a járgánnyal kicsit betolatott a tulaj a szántásba. Jó volt, kiadta: szépek voltak a fények, a háttérben a szép zöld mező és a távolban a Vértes lankái, szóval alles gut. Egyszer csak arra jött egy ilyen öregasszony-szerű képződmény, gondolom a lujzamajori egyetemi negyedből, és elkezd szörnyülködni, hogy "Hogy kerül ide ez a jó kocsi!" meg  "Mit keres ott a szántásban?!" és előadta szörnyű összeesküvés-elméletét, hogy ezzel valakik biztos keresztülautóztak a szántóföldön, és otthagyták. (Az persze meg se fordult a fejében, hogy mi, akik ott kolbászoltunk ketten, hogy netán épp mi érkeztünk a kocsival, és a személygépkocsik jelentős hányadában megtalálható hátrameneti fokozat szakszerű használatával került a jármű a pillanatnyi pozíciójába.Nyomok se nagyon voltak a kocsi mögött, de ugye ez is részletkérdés. ) 
A Lada tulaja persze kapva kapott az alkalmon, és elkezdte mondani, hogy "Há' nemtom, biztos valakik itthagyták...", meg hogy "Tényleg lehet, hogy átjöttek vele a a mezőn."mire az egysejtű néni méginkább elkezdett szörnyülködni. Erre már én is jöttem ki a szántásból, aztán mondtam, hogy biztos lopott a járgány, elkötötték, aztán rodeóztak vele. Jól megbeszéltük, hogy milyen gonosz a világ, aztán néne balra el a buszmegálló irányában. A fotózás befejeztével visszaültünk az ezeröcsibe, ki a főútra, és irány vissza Fehérvár. A közeli buszmegállóban ott várakozott a hiperintelligens asszonyszemély, akinek ki is integettünk a kocsiból. Há' mit mondjak: elég érdekesen nézett. Szegényke szerintem ezen a rejtélyen el fog rágódni élete hátralevő éveiben, höhöhö...

Ja, egyébként maga a kocsi egy 1976 októberi 2103-as Lada, eléggé stílszerű OT-s rendszámmal, 40ezer kilométerrel, makulátlan kívül-belül. Egy igazi élmény volt.

Délután kitakarítottam Tóbiást, tök szép lett, ezenkívül adtam kis kenőanyagot a záraknak, zsanéroknak, bovdenekenek. A szomszéd sráctól meg kaptam két darab polski-felnit, mert ők inkább kettesgolfoznak, ennek meg nem tudják hasznát venni érdemben. ezeket nem fotóztam le, mert úgyis mindenki tudja milyen egy polskifelni.

Továbba a héten történt (mint a barátok köztben): a szelephimbákat elvittem esztergályoshoz. Ő elküldött (anyámba), egy másikhoz, ahol van olyan kemény szerszám, amivel meg tudják csinálni a könnyítő furatokat. Ők azt mondták, hogy a himbatengely furatát viszont nem tudják felbővíteni, mert ahhoz nem tudják befogni a himbát, azt vigyem máshova, egész konkrétan abba a műhelybe, ahol épp van az egész blokkom, szóval bezárult a kör. Jah, a kovácsolási feleslegeket meg mondták, hogy köszörüljem le magam, mert az egyszerű. Végülis igaz, a héten neki is fogok esni a műhelyben.
Az olajszűrő-adapter rajzait leadtam a CNC marósoknak csütörtökön, onnantól kezdve csuklok időnként. Érdekes...

Nah, túl vagyok a nehezén: készen van az olajszűrő-adapter 3D-s modellje. Egypár apróságot meg kell még csinálni rajta, meg egy-két helyen még beméretezni, de azé' már örö é bódottá van. Ja, meg le kell gyártatni, összepróbálni a vezfedéllel meg belepróbálni az autóba, aztán káromkodni, amiért nem passzol, anyázni, áttervezni, satöbbi, satöbbi...

Ma meglátogattam a Julikát. Mármint a hidrajulikát. van neki egy szaküzlete (illetve több is, de én csak egyben voltam).
Nah szóval, nekiálltam pár hete ennek az olajszűrős témának, de egy kicsit elakadtam a tervezéssel, mert nem tudtam pontos, beméretezett rajzokat beszerezni a rendszer egy-két komponenséről, olyan dolgokat meg nehéz beletervezni, amikről az ember fia nem tud közelebbit. Nosza felkerekedtem, a tarisznyámban hamuban sült pogácsával és megrohamoztam a Hansa-Flex helyi kirendeltségét. Ott volt egy kis tarkóvakarászás mindkét részről, merthogy a hidraulikai berendezések általában alacsonyabb hőfokon és sokkalta nagyobb rendszernyomáson működnek, mint ami az én esetemben szóba jön, valamint a beépítési mérettel is adódott némi probléma. Mindegy, megtaláltuk a megfelelő csavarzatokat, meg is vettem őket, aztán spuri. Ezután még gyorsan vettem egy sima gyári Fiat olajszűrőt, úgyhogy majdnem minden megvan.
Itthon aztán motorháztető kinyit, szépen összenézegettem a dolgokat, és a következőre jutottam:
1.) Szopás van, mert az eddigi terveket dobhatom a 'csába, mert nagyon nem fog passzolni.
2.) Örö é bódottá, mert sokkal kompaktabbra és egyszerűbbre is lehet tervezni az adaptert, ami a gyártási- és anygagköltségeket is előnyösen befolyásolja, másrészt nem lesz akkora szívás megrajzolni és beméretezni.

Felhasznált alkatrészek (eddig):
2 db PN 10HL 08 - hengeres, külső menetes, metrikus csőcsonk
1 db GE O 08 HJ - hengeres, külső menetes, 3/4"-16 UNF menetemelkedésű, O-gyűrűs menetátalakító
1 db ALCO olajszűrő

Most már csak a neheze van hátra.

Száguldás, izgalom, vakmerő autósüldözés a rendőrökkel, idegeket borzoló lóerőcsaták...

...na ezek nem voltak a múlt héten. Volt ellenben egyhengerezés (már megint), az ezt pavlovi reflexként követő kurvaanyázás (jeszofkorsz), majd némi motortér-búvárkodás (ismét). Mivel a gyertyákat megcseréltem, és úgyis a lendkerék felőli henger volt a lusta gyesznyó, ezért már kezdtem a legrosszabbra gondolni, arra, hogy nincs kompresszió. Megmértük, és szerencsére azért nincs komoly baj, 8-as kompresszió van mindkét hengerben. Ezek után a jó öreg Marelli gyertyákon az íves javítási módszert alkalmaztam: nagy ívben elhajítottam őket abba a bizonyos 'csába, és a helyükre beköltözött egy-egy NGK B5HS gyertya. Láss csodát, pöcc-röff.
Persze aznap az önindítónak akadt dolga rendesen, és hogy teljes legyen az örömöm, még a benzinem is kifogyott (szerencsére a benyakút előtt nem sokkal), így lopakodó üzemmódban gurultam oda a kútoszlophoz. A mellettem tankoló V8-as S-Merci gazdáján enyhe megdöbbenés látszott, nem tudom miért. Az ő autója biztos nem tud ilyet.

A széthúzott himbasorok továbbra is wellness-fürdőznek egy jó adag Brigéciolban, de a Panda himbákat kiszedtem, és nekikrontottam bronz-koronggal. Frankó fémtiszta lett mindegyik, így hétfőn mennek is az esztergályoshoz (nem, nem a Cecíliára gondoltam) egy kis fogyókúrára meg egy kis szépségápolásra.
Amint a képeken látszik, annyiban különböznek a polski himbáktól, hogy van rajtuk egy "CASAR" (vagy valami ilyesmi) felirat, de szerencsére látható jelei azért vannak a rokonságnak, mert a kidolgozottságuk a hasonlóan gyalázatos.

A legszembetűnőbb az a hézagállító csavar körülötti rész, ahol az anyagvastagságot meg a rádiuszt eléggé szabadon értelmezték a srácok. A gyári műszaki rajzot biztosan összekeverték egy szakácskönyvvel, és valszeg ide a pontos méret helyett az "ízlés szerint fűszerezzük" kezdetű kitétel jött. Ezenkívül tele van élekkel, sarkokkal szóval igazi űrtechnikáról van itt szó. Ezekt megörökítettem fényképen, mielőtt eltüntetnénk őket. Arrivederci hibák, arrivederci!

Ezenkívül ma egy kis takarítást is eszközöltem a járgányom belterében, de igazából sok minden takarítani való nem volt, mert ugye gondos gazda vagyok, és különben is önfényezés rulez. Azért ha továbbra is jó idő marad akkor le is mosom lassan.

Ennyi volt. Ja, meg hátsó lámpát cseréltem fater Peugeot-ján, mert a külsőre teljesen hasonló bontott lámpatest csak a tömítő felületnél nem volt hasonló, még csak közelítőleg sem, aztán hogy-hogy nem, esőben mindig azt kiabálta a csomagtartó, hogy: Bea! Bea!* Nagyon csúnyán beázott, de most már nem csinálja.



* Igen, tudom, hogy szar poén. Bocs.

Petya szív Polski Fiat.
Nem, nem Valentin-nap van, hanem mint igét tessék értelmezni. Indulnék péntek reggel melóba, természetesen késésben vagyok (szokás szerint), így már eleve necces volt az is hogy jeget kell vakarászni a szélvédőről (itt a tavasz, hurrá bazmeg). Mindegy tizedrendű probléma, ám utána az indítózásnál jött a meglepi: az addig tökéletesen megbízható, szinte mindig pöccre induló közlekedési eszközöm csak harmadszorra indult be, és ráadásul így ni:



Asszem nem árulok el nagy titkot azzal, hogyha elmondom, hogy nem álltam neki gitározni az egyhengerező járgányom mellett. Egy kis freestyle rap az volt, de abban csak tizennyolcas karikáért kiáltó kifejezések szerepeltek. A lendkerék felőli henger nem járt, így gyorsan átnézegettem a kábeleket, de azokkal nem volt gond, sajna időm meg nem volt a gyertya vizslatásához, így az egészséges életmód jegyében gyalog mentem a dolgozóba. A kollégák természetesen nem mulasztották el az "Egyhengeres Polskit keresek bontásra, nem tudsz véletlenül?" és hasonló jellegű szövegek eleresztését. Köcsögök.

Másnap reggel kiszedtem a gyertyákat, kaptak egy kis smirglit, egy kis féktisztító spray-t, meg hézagmérővel belőttem az elektródahézagot. Rögtön pöcc-röff volt.

Hasonlóan nagy horderejű esemény volt, hogy a melóhelyemen az alkatrészmosóban megpucoltam, majd szétkaptam egy 650E himbasort meg egy Panda 30 himbasort. A szelephimbákon lesz némi módosítás, illetve a himbatengelyt szeretném súrlódáscsökkentő bevonattal ellátni. Sajna mindkettőnél olajos-kormos lerakódások vannak a csapágyazási felületen, illetve nem is lerakódás az, mert szépen belediffundált a csapágyfém felületi rétegébe a szén. Ilyet akkor csinál, ha tartósan 200 fok fölött van az olaj hőmérséklete az adott ponton. Ez azért durva lenne, de más elképzelésem nincs. Vagy megfőzték mindkét motort, vagy pedig ez alapvető konstrukciós hiba a 126-os motoroknál, hogy a himbasor kenése elégtelen. 
Mindegy, egyelőre úszkálnak a srácok (4-5 napja ) egy vödör Brigéciolban, aztán meglátjuk. Ha a méret- és alakpontosságot nem befolyásolja, akkor lehet, hogy jön rá a keménykróm, aztán hali. Ami viszont meglepett, hogy a Panda tengelyen ronda, mély berágódások vannak, pedig úgy tippeltem, hogy az lesz jobb állapotban, a másikon csak rövid, keresztirányú karcok vannak.

Ja, amúgy meg végeztünk a W111-es Cabrióval, de erről majd később, fotókkal, mindennel.

Mivel nemrégiben öregedtem egy évet, kaptam egy szép ontopic ajándékot ez alkalomból a tesómtól és a barátnőjétől. Nájsz búk, veri nájsz.

Ma meg letakarítottam a a motor környékét, ami a múlt heti kis szelepdekni-tömítéses baleset következtében úszott az olajban. Szerintem szép lett, de a képet megnézve a szemfülesebbek rájöhetnek, hogy csaltam. Lehet tippelgetni:

a.) Adót
b.) Mert nem ér pukizni
b.) Mert két a.) lehetőség van
c.) Zsiráf
d.) Egyéb, mégpedig: .........

Ha már arra jártam, kiürítettem a részecskegyorsítót is. Érdekes módon az előző ürítéskor, 400 km után több lötty volt benne, mint most 1000 feletti kilométer megtétele után. Alig lötykölődött az aljában valami kis kondenzvíz, viszont volt némi fehér habos sűrű trutyi. ez utóbbi gondolom az olaj-víz elegy egy rendkívül szimpatikus megjelenési formája. A légszűrő viszont még mindig olyan, mintha vadi új lenne, szóval ebből kiindulva egész jól ellátja a feladatát a cucc.

Két dologgal tudnám magyarázni, hogy miért lehet ez (mármint, hogy kevesebb lötty volt a tartályban). Az egyik az az, hogy több volt az országút, és jobban felmelegedett a cucc a bödönben, és a víz része elpárolgott. A másik meg az, hogy a bevezető hosszú csőcsonk egy kicsit elpunnyadt, így rövidebb csőszakasz lóg be a bödönbe, nem olyan durva az irányváltás a beáramló cuccnál, így kevesebb szmötyi kondenzálódik. Vagy esetleg a vízbül... veszi ki... a zokszigént, vagy mittudomain.

Na, újra egy bejegyzés, amit azzal kezdek, hogy "Na..."

Tegnapelőtt volt egy nagyobbacska kör, részint szakmai, részint szórakozási, részint pedig alkatrész-szállítási céllal. Van a Közlekedési Múzeumnak ez az időszaki kiállítása "Szovjet Luxusautók" címmel, ezt néztük meg az egyik kollégámmal, aki egyébként civilben egy 1974-es Zsiguli restaurátora és boldog tulajdonosa egy személyben. Kedden reggel 9 környékén indultunk tehát Pestre, de előző este még felszereltem Tóbiásra a jugoszláv csodát (a tetőcsomagtartót), mert tudtam, hogy hazafelé velünk utazik két Zsiguli-küszöb is.
Az odaút eseménytelenül telt, a 70-es főúton robogtunk ezerrel, de aztán Pest határában kezdett égett olajszag terjengeni az utastérben. Kiálltam egy benyakútnál megnézni, hogy mi a tarka lófasz van már megint. Kinyitottam a motorháztetőt és kis híján felsikítottam, pedig azért az idegrendszerem elég edzett. Na de ez azért még nekem is sok volt: tócsákban állt az olaj a motortérben, de valami iszonyatos mennyiségben. Eléggé GNÁT volt, na. Szelepdekni-tömítés persze, már megint, mi más?

Igazából bosszankodni kár volt, meg felesleges is, így hát csak álltunk, néztük a blokkot aztán röhögtünk. Egy kis motortér-pucolás és némi gyors szervizelés után ellenőriztem az olajszintet, és meglepő módon még volt benne, így megkockáztattam a továbbmenést. Szerencsére hatásos volt, és ugyan az olajfolyás nem szűnt meg, de jelentősen méréséklődött. A Közlekedés Múzeumnál ismételt motorvizslatás és olajszint-nézés után bemenetünk, hogy megnézzük a kiállítást. Aki még nem volt, de érdeklődik a veterán autók iránt, annak kötelező megnézni a "Szovjet Luxusautók" című időszaki kiállítást. (Április 19-ig van, úgyhogy gyerünk!) Nagyon érdekes, informatív kis tárlat volt, azt kell hogy mondjam. Nagyon sok új infóval lettünk gazdagabbak, és még szakmai szemmel is. Van GAZ-14-es Csajka, és 3111-es Volga, amivel egyszerű civilként körülbelül esélytelen, hogy összefusson az ember, de a hengerenként 3 szelepes 3210-es Volga is erősen ebbe a kategóriába tartozik. Ha csak nem jársz rendszeresen Oroszországra, kábé olyan gyakran látsz ilyet, amilyen gyakran a tahóröcsögei Jenő bácsi kapja el Pamela Andersont egy laza análra. (Gy. k.: nagyjából soha.)
Érdemes korán menni, mert hosszú órákig tartó garantált nyálcsorgatásra lehet számítani, a múzeum többi része is érdekes, több napra való információáradatot zúdít az emberre.

Gyors kaja után bekukkantottunk KG-ékhoz, és hoztunk motorburkolatot, amit már menet közben szórtam be a hátsó ülésre, checkpoint two kilőve. Elszaladtunk tesómhoz, de épp nem volt szén a vízipipához, ezért csak csomagbeadás meg sütizabálás volt a program, és már úton is voltunk a negyedik checkpoint felé. Pest határában az út szélén láttam egy eléggé rütyvedt BIS-t, gondoltam megnézem, hátha eladó. Időközben kijött a tulaj, így beszédbe elegyedtünk. Kiderült, hogy ő a narancssárga BIS-es csávó, és az általam észrevett példány alkatrésznek van. Rövid pofázás után innen is továbbálltunk, és megérkeztünk végül az utolsó úticélhoz is, Érdre:

Ladás kollégáknak ajánlom figyelmébe a Rónai Márton névre hallgató fiatalembert. Marci elvetemült Zsigulis, és azon felül, hogy figyelemreméltóan szép autói vannak (a kék járgánya szerepelt a Veteránban is), szinte fejből vág minden, a kocsira vonatkozó típustörténeti adatot (a legapróbb részletekig), valamint tele van a háza beszerezhetetlennek tartott alkatrészek garmadájával. Amellett, hogy vettünk tőle két gyári orosz küszöböt és két taposót, még megnéztük a gyűjtemény két darabját is: Egy 74-es 2103-ast (az ikerlámpás ezerötös), aminek az ülésén nemrég még rajta volt a gyári fólia is, illetve a Veteránban is szerepelt kék 2101-es Zsigát. Mindkét kocsi olyan, mintha most jött volna a gyárból, hihetetlen szépek. Jól elpofáztuk az időt, így volt vagy este 9, mire felkötöztük a tetőcsomagtartóra a két "sílécet". Legalább már elmondható, hogy volt Lada-küszöb is a Polskimon. A hazaút eseménytelenül telt, nem égettünk olajat, úgyhogy alles gut.

Másnap reggel kezdtem az első munkanapom az új melóhelyemen: egy Mercedes 300SL replikát kellett meggyógyítanunk. A replikák a Pagoda-Merci padlólemezére épülnek, és üvegszálas műanyag a kasztnijuk. A kocsit korábban már "restaurálták" így ennek a nyomait kellett eltüntetnünk. A két hátsó váznyúlványba belefoltoztak iszonyat kókány módon, így ezeket a taknyolásokat egy az egybe kivágtuk, és gyakorlatilag újraalkottuk a váznyulvány érintett szakaszait. Természetesen a foltozások rá voltak lapolva a szétrohadt gyári lemezre, csak hogy még egyszerűbb legyen a sorsunk. Mindezzel egy nap alatt végezni kellett, mert ma (azaz csütörtökön) vitték is fényezni az SL-t. Vicces lett volna úgy odaadni a fényezőnek, hogy: "Itt a kocsi, rögtön belelapátolom neked egy vödörbe."
Szóval indításnak elég húzós napom volt, elég esetlen voltam az elején, de azért sikerült belerázódni. A kollégák bíztattak, hogy ha belejövök, már fogat mosni is flexszel fogok.
Ma egy alkatrésznek szánt Fecske-coupéról (W111 - 280 SE) szereltük le az ajtókat, és azokat atomjaira szedtük, mert mennek rá a Fecske cabrióra, ami a következő falat lesz. Hihetetlen durván összetett de egyben eléggé átgondolt konstrukció ez az öreg fecskefarkú Merci, szétszedés közben nem győztem csodálkozni. Meló közben beugrott Karki és Bezil, a látogatás rövidsége ellenére is jól eldumálgattunk.

Pógár Jenő is megmondta: "Úgy megy a' élet, ha zajlik!" Hát most zajlik.

Má' megint csak ezek az öreg, rozsdás szarok. Kicsit már kezd unalmas lenni ez a csávó.

Hosszú (oké, relatíve hosszú) ideje nem írtam ide semmit, meglepő módon azért, mert nem történt semmi. Tóbiás ment, működött minden gond nélkül, de viszonylag keveset használtam, mert inkább a céges 206-osba raktam a kilométereket. Történés mindössze annyi volt, hogy egy faszparaszt manőverkirály nekiment a kocsinak,  - valszeg akkor amikor az a melóhelyem előtt parkolt - és sikeresen kitört egy darabot a hátsó lámpámból, majd angolosan távozott. Betétlap persze sehol, mert ugye minek is az. Az egészben az a leggyönyörűbb, hogy ezt a fajta piros-fehér burát gyakorlatilag lehetetlen beszerezni, úgyhogy örö é bódottá van. Nem tudom ki volt a tettes, de őszinén kívánom neki, hogy szarjon rozmárt, miközben a halott nagypjával közösül.

Műszakilag a járgány teljesen egyben van, egyedül a szelepdekni-tömítés fosta el magát, aminek következtében a Fehérvár-Budapest-Fehérvár távon teleszórta a motorteret olajjal gép, de a működésben ez se okozott igazi fennakadást. Vettem kemény 150 pénzért parafa tömítést, kicseréltem, megpucoltam a mocit és környékét, majd egy ismételt Fvár-Bp-Fvár körön megnéztem, hogy milyen lett. Hát még mindig enged, pedig vadiúj a  tömítés. Ma vettem bele olajat (Valvoline Turbo 15W-50-es, szokás szerint), hogy legyen mivel utántölteni, mert már eléggé kevés volt a járgányban.

Bár nem írtam róla, de érkezett hozzám egy szerelmes levél, hogy csináltak egy szép fényképet a kocsimról Sukoró belterületén, és hogy ez 30 ezer forint lesz. Ma bementem a fényképészekhez, hogy megnézzem: sajnos a kocsinak a rondábbik oldalát fotózták, ráadásul csak fekete-fehér,de mondtam, hogy oké egye fene, kifizetem. Sőt, 100 Ft illetékbélyeg ellenében kértem egy példányt itthonra, ezen már nem múlik. Az ügyintéző csajok aranyosak voltak, bár nem néztek teljesen normálisnak, amikor mutatták a fotót, én meg mondtam, hogy: "Na ja, nem bírtam a lóerőkkel."

Amikor ezzel végeztem, elzúztam műhelylátogatásra a Horváth szerviz nevű helyre, ami - mint a neve is mutatja- egy szerviz, de nem Horváthokat javítanak. Velem különben se tudnának mit kezdeni, mert menthetetlen vagyok. Na szóval a műhelylátogatás apropóját a mellékelt fotókon lehet látni: természetesen veterán járgányok. A műhely németországból kapja a megrendeléseket, veteránokat restaurálnak. Többnyire Merciket, de volt már itt Jaguar, Porsche meg sok egyéb más is, például találkoztam egy Ford Cortinával is az egyik kocsiállásban.
Ami igazán extra ebben a műhelyben, az az, hogy itt készülnek majd a jövőben a Mercedes 300 SL replikák, üvegszálas műanyag karosszériával, a Pagoda Merci padlólemezére. A fotókon látható két darab az tulajdonképpen prototípus. Százötvenezer euróért vesztegetik őket szemben egy eredeti SL félmillió eurós árával, szóval lesz rá kereslet.
A másik érdekesség, hogy itt készül a németországban gyártott Horch 853-as replikákhoz némelyik részegység, például találkoztam egy komplett Horch alvázzal.
Ez olyan szintű járgány, hogy még a replika is milliós tétel euróban. Nagyon nem semmi dolgok ezek. A látogatás apropója meg - a személyes kíváncsiság kiélésén kívül - az volt, hogy megnéztem a leendő munkahelyem: jövő hét szerdán kezdek.
Asszem örülök, asszem be fogok rúgni, asszem nem is kicsit.

Gondoltam dobok egy teszkós krómvéget a kipufogómra. Egészen feldobta, ugye?

Amúgy meg adatok, röviden:
- 2 millis falvastagságú saválló cső,
- full saválló gyapotos átmenő dob,
- 34 mm-es direkt csatlakozású, egyenlő hosszúságú leömlők,
- 48 millis végcső.
A csőátmérőkből visszaszámolva az az érzésem, hogy ez profin megtervezett cucc, amikor méreteztem régebben a hangolt rendszert, akkor ilyesmi adatok jöttek ki. Nekem tetszik.

Következő műsorunk: Passió II. - Jézus visszavág (színes, fekete-fehér, lengyel-olasz-magyar akcióhorrordokumentumvígjáték. Rendezte: az élet; főszereplők: Jézus, Petya, Pandacsöki Boborján.) Jó szórakozást!

Az előző bejegyzésben már kiveséztük Jézust, illetve egész pontosan azt, hogy ki is ő, és hogy került hozzám, és hogy tisztult meg a bűnein kívül a rengeteg redvától, ami fedte. A repedések és kitört darabok miatt viszont még mindig kétséges volt a sorsa. Petyának az a zseniális, korszakalkotó, és rendkívül eredeti elképzelése volt, hogy keres egy lökhárító-javító műhelyt itt Fehérváron, elviszi oda Jézust, kér egy árajánlatot, és ha rentábilis, akkor egyrészt megcsináltatja, másrészt meg fotóval dokumentálja az egész munkafolyamatot, és ír egy cikket a műanyaghegesztési technológiákról az indexfejer.hu-ra. Ez utóbbi azért jó mert hátha ezzel lehet valamit alkudni az árból, másrészt meg adott egy jó téma, aminek a szerkesztők is örülnek. Maga az elképzelés tökéletes. A kivitelezés viszont ismét eléggé petyás lett...

Az egész azzal kezdődött, hogy Fehérváron ipari zónából van vagy öt, van három meki, húsz benzinkút, meg van mindenféle lófasz, na de találjátok ki, hogy hány lökhárító-javító van? Egy se? Talált-süllyedt.  Azért egy elővakarásztam egy 2007-es szaknévsort, na ott végre találtam egyet. Behajítottam Jézust a Peugeot hátsó ülésére, és elmentem megnézni, hogy élnek-e még.

Élnek. (Mondjuk eléggé határeset, meg a többes szám sem indokolt, mert egy öreg fószerról van szó.) Megkérdeztem, hogy akkor a lökhárítójavítással mi a stájsz. A jóember azt mondta, hogy lehet hozni. Bevittem, megnéztük, a sérülésekre kialkudtunk egy egész korrekt árat, bár amikor rákérdeztem, hogy a rendszámtábla besüllyesztése az hogyér' lenne, akkor elkezdhettem volna gyanakodni. A fickó - aki egyébként valahogy olyan stílusban beszélt, mint egy Pandacsöki Boborjánba oltott Mr. Mackie - az a felvázolt elképzelésre a következőképp reagált:
- Most ezt nem érteeem. A rendszámot lesüllyeszteniiiii?! De hogyaaaa'?
Elmagyaráztam, elmutogattam. Reakció:
- Most ezt nem érteeem. A rendszámot lesüllyeszteniiiii?! De hogyaaaa'? (x2)
Megintcsak mutogatás, magyarázás.
- Most ezt nem érteeem. A rendszámot lesüllyeszteniiiii?! De hogyaaaa'? (x3)
Harmadszorra már úgy próbáltam meg elmondani, hogy egy közepesen debil ovis is megértse. Reakció:
- Ide a lökhárítóbaaa leee?
Aaaaaargh! Kegyelemdöfés. Mondtam neki, hogy hozok róla fotót, addig ne álljon neki. Megbeszéltem vele, hogy másnap beugrok, és akkor lefotózom a lökhárítóm javítását, és megy róla a cikk, amibe bele is egyezett.

Másnap mentem a fényképezőgéppel felszerelkezve, hogy akkor adjunk a munkának. Erre hozza a fószer a kész lökhárítót. Ófákk. Láttam hogy fotó hiányában a rendszám besüllyesztését még nem csinálta meg. (Egyébként a fotók keresgélése közben rájöttem, hogy nem is tetszik úgy. Meg a fórumon is megszavaztattam, és ott is az lett a verdikt, hogy a rendszám maradjon csak a motorháztetőn. Gondoltam mentem a menthetőt, és mondtam, hogy akkor pótolja ki azt a részt is, és akkor arról csinálom meg a fotóanyagot. Erre a csávó:
- De hát azt nem leheeeet.
- ????
- Nemtom úgy csinálni ha nézneeeeek.
Óbazz. Na ennél a résznél már tényleg majdnem besírtam. És a neheze még csak ezután jött. Hogy ő feltaláló is (Nekem van ilyen találmányom, figyeeeld! , és itt ez az aprópénz-tartó, ami korszakalkotó,és hogy akarok-e venni belőle, meg hogy kereskedhetnék is vele. (Sok pénz van ám benne, nem hiszed eeeeel? Aztán ez átcsapott mesedéluntánba, ahol egy egész élettörténetét kellett volna végighallgatnom (és kibírni röhögés nélkül , ha bokros teendőim, és a rengeteg munka SAJNOS el nem szólítanak onnan. A lökhárítóért másnap visszamentem, de sajnos akkor is épp nagyon kellett sietnem.
Amúgy meg magát a lököst egész korrekt módon megcsinálta a jóember:
3000 Ft volt a letörött sarok pótlása, a keresztben végighúzódó repedés kijavítása, a belül letörött oldalsó tartó visszaheftelése, és a külső felületen levő nagyobb sérülés kijavítása.
Újabb 3000 Ft volt az aljából hiányzó rész kipótlása, azaz összesen 6000 Ft.
A felületét mindenképp fényezni kell, de az egyébként is tervben volt.

A két BIS lökösöm tehát összesen 1500 + 1500 + 6000 azaz 9000 forintban van, ebben benne van a két pár fém tartó, amit azért még homokfúvatok és szintereztetek. Ezen kívül még lesz egy fényezés, meg két pár oldalsó műanyag tartó. Szerintem nem is olyan vészes. Köszi a segítséget még egyszer 126fan-nak, Stiffinek és Döminek!

Kíváncsi lennék, hogy a képeket elnézve kinek mi a véleménye: megérte ennyiért, vagy sem.

Dicsértessék! A mai bejegyzés főhőse Jézus, a BIS lökhárító, aki nevéhez hűen feltámadt, vagy legalábbis valami hasonlót művelt. Már amikor először megláttam, akkor tudtam hogy hívják, mer csak ránéztem, és annyit tudtam mondani, hogy: Jézus!!!!

A - kereszt helyett- tetőcsomagtartóra feszítés után volt egy laza út Veszprémből haza, és miután leszedtem, beraktam őt és a tesóját egy barlang helyett a mosókonyhába. Nem, nagy követ se hengergettem a bejárat elé, mert akkor a Hajdu Minimat megközelíthetősége meglehetősen macerás lett volna.

Másnap reggel egy állapotfelméréssel kezdődött a dolog. Az első három kép mutatja a kezdeti állapotokat. Az első lökös teljesen ép, korrekt kinézetű darab volt, kicsit karcos felülettel itt-ott kicsit bemattulva, megszürkülve, és rengeteg redvával. A hátsó lökös (alias Jézus) sorsa itt még erősen kétséges volt. A karcokon, felületi hibákon és a redván felül voltak neki nagyobb bajai is. Az aljából hiányzott egy jókora darab, keresztben el volt repedve, az egyik oldalsó- és az egyik főtartó ki volt törve, és le volt törve a lökös sarka. Az előző tulaj feltehetően talált vele valami keményebb ojjektumot.
Úgy gondoltam, hogy egy műanyaghegesztőtől kérek árajánlatot, és ha menthető, akkor költök rá, ha meg nem, akkor kuka. Amilyen áron hozzájutottam a két lököshöz, annyiért ha csak az elsőt kapom, még úgy is jó üzletet csináltam. Ráadásul még a tartók is rajtuk voltak.

Következzen tehát a gatyába rázás menete.
Szétszedtem és megpucoltam tehát mind a kettőt. A vastag sárréteget leverettem, aztán mosószeres dörzsi-szivaccsal leszedtem a retek nagyját. Itt már látszottak a felületi hibák, illetve az, hogy az előző tulaj valami fekete festékkel optikázta meg a műanyagot, nem túl sikeresen. Na inkább csak rövid képmagyarázatok jönnek a tekkkknológiáról.
4.) Ezen a képen látszik, hogy a kosz nagyjának az eltüntetése után milyen a felület. A festék elég darabosan hámlott alapból, elég rondává téve a lököst, úgyhogy segítettem neki totálisan lehámlani.
5.) Ha ez egy pornó-képregény lenne, akkor ez lenne az utolsó fotó. Na de nem az, nem kell rosszra gondolni. Ez itt folyékony súrolószer - ez itt nem a reklám helye úgyhogy nem mondom, hogy Cif - és ezzel, valamint egy körömkefével lezúztam a festéket, illetve a műanyag beszürkült és porózussá vált felületi rétegét.
6.) Judit haja az egyik oldalon korpás, a másik oldalon meg levitte az atomtámadás. Itt látszik a különbség a lesúrolt felület (balra) és a még kezelés előtt álló rész között.

A súrólószer maradványai persze nem tűnnek el maguktól, úgyhogy utána át kell mosni még egyszer mosószeres szivaccsal, aztán utána meg bő vízzel leöblíteni.
Az első lökös története itt nagyjából be is fejeződött, kapott egy kis olajat (!) ami a legjobb műanyag-ápolószer, gyakorlatilag menthetetlennek tűnő hulladékokat is fel lehet vele támasztani. Azóta is issza be szorgosan, de már jobban hasonlít egy újra, mint egy használtra.
A hátsó lökös - alias Jézus - egy kicsit hosszabb utat járt be. A következő bejegyzésben alámerülünk a műanyaghegesztés legmélyebb bugyraiba.

Lédíz end dzsentölmen! A Petya pikcsörz büszkén mutatja be a legújabb haszontalanságát: a gumírozott kanyartávcsövet.

Korábban írtam az általam beszerzett távcsőről, aminél gond volt, hogy az egymáshoz közel ülő gonosz malacszemeimmel nem tudom rendesen használni. A most beszerzett cuccokkal viszont már kanyarban, és - a rezgéscsillapító gumiknak hála - földrengés esetén is tudom, ami fontos szempont.

A laikusok ezekre biztos azt mondanák, hogy ez egy Panda hengerfejre való aluöntvény szívócsonk egy Dell'Orto DHLA 40-es karbihoz, és a hozzá tartozó rezgéscsillapító és hőszigetelő közdarabok, de az igazi hozzáértő messziről megmondja, hogy gumírozott kanyartávcsőről van szó. Az utolsó képen Röné, a robot látható, aki a Transformers című filmben játszotta volna a dühöngő konyhai robotgépet, csak sajnos a köcsög rendező utasítására kivágták a jelenetét.

Az esetleg felmerülő kérdésekre előre leírok pár választ:

1.) Igen, Olaszországból van.
2.) Nem, nem a fiat500sport.com-ról. Hogy honnan, azt én se tudom pontosan.
3.) Igen, kurvadrága volt.
4.) Igen, azért áll az étrendem 100%-ban száraz kiflivégből, mert mostantól csak erre futja majd.

Már megint csak a rozsdás vasak!
Ma is elmentünk egy oldtimer-magángyűjteményt megkukkantani, részint bizniszelni, részint meg - én legalábbis - témát gyűjteni a közeljövőben megírandó cikkekhez. Na ez itt a vasárnapihoz képest a másik véglet: semmi kókányolás, mindegyik autó pöcc-röff. Vagy eredeti cirka 70 éves fényezés, vagy pedig milliókért fullosra restaurált járgányok, amin az utolsó patentig minden gyári cucc. Megint csak képregény következik:

1.) és 2.) Mercedes W111 220 SE, azaz a Fecske-Merci. Kasznizni nem kellett, egyedül fényezés kellett neki, a piros belső is teljesen újszerű állapotú. Fincsi.
 
3.) A Fecske motortere. Sorhatos, injektoros kis dög, a valaha gyártott egyik legjobb Merci-motorral. A motortérben a fényezés eredeti gyári.

4.) Citroen C4 Camionette. Minden gyári rajta, még a gumik is. A fényezésen már eléggé látszik az idő, de amúgy full üzemképes, a lapos hengerfejes SV motor simán elviszi hetvennel. Azaz csak vinné, ha a kocsival egykorú gumik nem eresztenének le folyton. De a platón már ott vannak az eredetihez megszólalásig hasonlító vadiúj diagonál Michelin-ek.

5.) Na itt az előbb említett plató, meg a gyári eredeti ponyva. Aki járt az Oldtimer Show-n, az láthatta élőben is a járgányt.

6.) és 7.) Renault vagy Primaquatre vagy Novaquatre, igazából a rák tudja. Szintén eredeti állapotban, üzemképesen. Valszeg inkább Primaquatre, legalábbis szerintem.

8.) Peugeot 202, ugyancsak eredeti festéssel, üzemképes, akár napi szinten is használható állapotban. A matricázás a korabeli Michelin reklámautókkal megegyező, de természetesen az nem eredeti. A gyári extraként rendelhető piros Pilot felnik és a fém tolótető viszont igen. Tök simán jár, egy pici szelephangja van, de sok mai autó megirigyelhetné.

9.) Ilyen a popója a 202-esnek. A pótkerék középrészét takaró króm sapit levéve láthatóvá válik a tanksapka.

10.) és 11.) Mercedes W115 230 Automatic. Ez meg simán csak szép.

12.) Na meg a végére még egy bónusz kép a Peugeot hűtőrácsáról és a mögé rejtett fényszórókról. Vessetek egy pillantást az emblémára, szerintem zseniális.

A vasárnapi szegedi kanyart követően kevés volt a kilométer, így hát amint hazaértem, rögtön indultam is Veszprémbe, mindössze addig voltam otthon, amíg ittam egy kávét, meg felraktam Tóbiásra a Oldschool-Super-Deluxe KGST tetőcsomagtartót, ami utoljára az 1200-as Ladánkon volt szolgálatban. Tehát a legfinomabb számítások szerint is legalább 20 éve használtuk utoljára.
A jugoszláv csúcstechnikát sikerült néhány perc alatt felszerelni, bár az egyik lába megszivatott. A rögzítőjéből kiment a menet, ezért a másik oldalon a csavar egy ellenanyával volt megfogatva, ami természetesen elforgott. Én meg csak tekertem, tekertem, tekertem, és csodálkoztam, hogy mi a k* anyjáért nem akar megszorulni. Mire rájöttem mi a gond, addigra a csavar meg a láb jól összeizélta a fényezést. Ugye mondanom se kell, hogy nem volt őszinte a mosolyom.

Mindegy, elindultam, gyors tankolás után még lefényképeztem Tóbiást a "giga-mega tunnnning szpojlerrel" a tetején, úgyse volt még rajta ilyesmi, aztán nekivágtam a 8-as útnak. Végig 90 és 110 között autóztam, eseménymentesen és gyorsan telt az út. Veszprémben a Meki parkolójából felhívtam Dömit, hogy akkor hova is kő' menni, aztán simán és gyorsan sikerült is odatalálnom. A kolinál átraktuk az ő autójának a tetején található műanyagokat az enyémre. Dömi segített rögzíteni őket, aztán dumáltunk még egy kicsit, és elindultam haza, az immár négylökhárítósra tuningolódott kocsimmal. Az első- és hátsó lökhárítón kívül még volt kettő a tetőn is, így ha valaki felülről koccan belém mondjuk helikopterrel, vagy netán tetőre vágom a szekeret, akkor is megúszom.

 Hazafelé végig iszonyatos köd volt, és 100-nál nem nagyon akart többet menni a kocsi, mert a tetején a pakk egy kicsit visszafogta, de így is gyorsan és épségben hazaértem a BIS lökösökkel együtt.

Köszönet a BIS lökhárítókért 126fan-nak, a szállításért pedig Stiffinek és Döminek! Á jóságozs Devlá áldjon meg bánneteket, tezsvíreim!

Két dolognak nem volt híján ez a hétvége: kilométernek és történésnek. Mindkettőből kijutott bőven. Vasárnap kora reggel indultunk Szegedre egy haverommal megnézni egy 1926-os Ford T-modellt, vásárlási célzattal. Előző este még befért egy Mystery Gang koncert, amit vétek lett volna kihagyni, de nem rúgtunk be nagyon mert a reggel 7 órás indulást azért komolyan kellett venni. (A koncerten találkoztam egy régi polskis ismerőssel, Gééével, akivel még az őskorban, a Netclubos időkben bandáztunk. Időközben ő váltott Polskiról egy Oldsmobile Cutlass-ra. )
Reggel félkómásan irány Szeged. Egy Kistelek környéki veterángyűjtőhöz és -kereskedőhöz mentünk, akinek volt egy eladó T-modellje, de gyelőre tréler nélkül, csak állapotfelmérni és alkudozni. Amikor bementünk az udvarba, azt hittem, lehugyozom a bokám: mindenféle veterán autó, de valami százas mennyiségben. Ott nyargalásztam körbe aztán fotóztam eszeveszett módon. Sajnos ide nem fér fel az összes, de azért ízelítőképp felrakok párat.

1.) Ez egy Oldsmobile 88-as, ami látható a Szegedi Szabadtéri Színpad előadásaiban, mint "mellékszereplő".

2.) Két csinos olasz öreglány: Első szériás Fiat 850 Coupé (nem Sport Coupé!), és egy Alfa Romeo Giulia 2.0 Berlina. Hát nem imádnivalóak?

3.) Magyar papíros '69-es Mustang Convertible, mellette egy hasonló évjáratú Coupé.

4.) Fiat 1400, restaurálás közben.

5.) Rolls-Royce Silver Phantom. Monumentális, fenomenális, brutális, hűbazzeg.

6.) És amikor már a csúnya szavakból is kifogytál, akkor jön egy ilyen Bentley roadster. Aaaaargh... (Azt a kiakasztott Mikulást is csak most vettem észre, ahogy utólag néztem a képet. Ott helyben rohadtul másfelé koncentráltam.)

7.) Fiat 514 Roadster, eredeti fényezéssel. Összesen négy darab létezik belőle a világon. Ebből kettő és fél ott volt. Ez a kemény, nem az Ossian.

8.) Na, ez itt a T-Ford, amiért mentünk. Ami pozitív az az, hogy nagyjából mindene megvan, az első futómű össze van rakva, az alváz jó, a motor rendben van, és ráadásul négyajtós kabrió, ami azt jelenti, hogy alapból másfélszer annyit ér, mint egy keménytetős. Némi lemezmunka van vele, de nem vészes. A negatív az az, hogy ez így egymillió-hatszáz. Egy milla környékén még meg is érné, így viszont erősen kétséges, hogy megvalósul-e a prodzsekt.

Egyelőre ennyi. Kicsit lassan halad a képfeltöltés, keveset meg nem tudok közülük kiválasztani, szóval ma este, (meg tán még holnap is) jön a történet folytatása, amiben mesélek arról is, hogy Szögedről hazaérve rögtön Veszprém felé vettem az irányt, ahol egy mosolygós fiatalembertől kaptam két darab műanyagot. Folyt. köv.

Na, ÁÁÁÁPDÉÉÉT!
Itt van még pár fotó, holnap már nem írok külön bejegyzést emiatt, azé' mert azé'.

9.) Chevy Vega Coupé, az egyik régi nagy kedvencem, pedig nincs benne vényóc, csak egy 2.3-as négyhengeres. Tulajdonképpen ez az amcsi Smart, vagy valami ilyesmi...

10.) Hervadt X1/9-es Fiat fél milláért. Ennyiért jár hozzá egy másiknak még pár alkatrésze. Kétszázért még tán kéne is.

11.) Alfetta GTV 2.0 nem túl rózsás állapotban. Mellette törött, rohadt 500-as. Kéne mindkettő, nagyon. A GTV az egyetlen olyan kocsi a telepen, amiért még ki is fizetnék annyit, amennyit kér érte az ember.

12.) Első tulajos VW Bogár. Lajoskának sok szeretettel.

13.) Plymouth Valiant. Ilyet kergetett az zakkant kamionos a Peterbiltjével a Duel című 1971-es filmben. Csak a szín meg az évjárat nem stimmel, az állapot az a film vége felé már nagyjából hasonló.

14.) Ez meg egy Bentley Mulsanne.

15.) És végül, de utolsósorban egy rejtvény. Aki az utolsó képen látható gépjármű típusát helyesen tippeli meg, annak a nyereménye nem más, mint a holnapi mosogatás. Ha évjáratot is mond, akkor még a szemetet is kiviheti. Nőnemű pályázók számára nyitott a lehetőség, hogy a nyereményt egyéb kellemes aktivitással váltsák ki.

Mahle-BBS 6J13 ET13.* Baromira ki fog lógni, elöl meg tutira nem fordul el. Nem baj, innentől majd csak egyenesen megyek.

* Ez lesz a nyárikerék-garnitúrám, mivel az eddigi nyári kerekeim, a Seicentók mostantól téliek, az eddigi téliek, a BIS kerekek meg eladósorba kerülnek.
Ezen kívül még például ilyen nagy horderejű dolgok is történtek, hogy megszüntettem az alapjáraton halványan világító töltéslámpa halványan való világítását azzal, hogy meghúztam a generátoron levő + kábelt. Kemény, mi?

Voltam ma... gépműhely helyett a garázsban. Volt pár apróság, amit meg akartam csinálni a kocsin, mert igencsak kezdtek már idegesíteni, meg emellett esedékessé vált pár apróbb karbantartási művelet is. Betolattam tehát a garázsba, hogy egy füst alatt elintézzem az összeset, egy öt felvonásos vígoperett keretében.

- Nulladik felvonás, avagy prológus: Akksitöltő-berhelés
Az első felvonásban részletezett dolgok miatt szükségem volt az akkutöltőre, de természetesen mikor máskor gyengülne el a negatív sarura való kábel, ha nem ilyenkor. Raktam rá újat, tehát következzék az...

- Első felvonás: Akksitöltés
Igazából még a nagy mínuszokban is pöccre indult a kocsi, de azért megelőző jelleggel töltöttem egy kicsit az akksit. Pont.

- Második felvonás: Kenés
Adtam az összes zárnak jóféle kenőanyag-sprayt, biztos ami biztos alapon. Meg a motorháztető forgópántjai is kaptak egy kicsit a jóból. Kurvára bonyolult művelet volt, de tényleg.

- Harmadik felvonás: Váltókulissza
Mivel a kettest nem szerette venni, és a hátramenetet szerette kidobálni, ezért ideje volt állítani a kulisszán. Lecsavaroztam az utasoldali ülést a konzolról, kiszedtem, aztán lehúztam a konzolt is a sínről (na jó, leütögettem gumikalapáccsal), aztán kiszedtem azt is. Kihasználva, hogy kint van, az is kapott némi kenést, de csak szolidan. A két csavar kilazítása után állítottam egy kicsit a kulisszán, ami úgy a harmadik próbálkozásra jó is lett. Ezután szőnyegek vissza, ráhúztam az ülés konzolját a sínre, majd a visszatettem az ülést. Némi küzdés után a helyére tudtam pozicionálni mind a négy csavart. Amikor ezzel megvoltam, a helyükre feszegettem az ülés alatti tehermentesítő gumirugókat, aztán szépen átlóban meghúztam a csavarokat. Tádááámmmm.

- Negyedik felvonás: gázbovden és részecskegyorsító.
Az utóbbi időkben szorult a gázbovden. Illetve hát mozgott az, csak baromi nehezen, így csak lassan húzta vissza a gázpedált, ami kurvára idegesítő volt. Csak ebben a baszott hidegben csinálta, és ha hosszabb távon mentem, akkor megszűnt, így az volt a gyanúm, hogy a bovdenházban levő kenőanyag nagy hidegben elkezdhetett talán dermedni, és amiatt nem szeretett mozogni a bovden. Mindegy, kapott most kenést rendesen, meg jól meg is mozgattam, és sokkal jobb lett. Ha már ott a légszűrőház környékén szét kellett szedni a dolgokat, kiszedtem a "részecskegyorsítót" (kartergáz-lecsapató tartályt) is, hogy kiürítsem. Na, érdekes dolgot találtam benne. kb. fél deci fehéres színű rittyót, aminek az állaga közelebb volt a vízéhez, mint az olajéhoz. Ez a lötty a kartergázból kicsapódó viszonylag sok vízgőz, és viszonylag kevés olajpára elegye, olyan kolloid-oldatszerűség. Cirka 400 km után kicsit több szarra számítottam, így valószínűleg elég lesz 1000-1500 km-enként ránézni a bödönre. A légszűrő meg még mindig olyan szép tiszta, mintha új lenne.

- Ötödik felvonás: Ablakmosó
Az ablakmosóm a közelmúltban megszűnt működni. Ahogy húztam a kart, meg se nyekkent. Ma utánajártam ennek is. Belenéztem a tartályba, és látom, hogy a fagyálló szélvédőmosó szépen kockára fagyva vigyorog ott bent. Forraltam egy kis vizet a gázon, és bele is loccsantottam a forró vizet a tartályba, hogy oldja fel a jeget. A biztonság kedvéért öntöttem még hozzá egy kis higítatlan szélvédőmosó koncentrátumot is. Amikor ezzel megvoltam, megnéztem próbalámpával, hogy jók-e a mosószivattyú kábelei. Jók. Szépen kiszereltem a tartályt, átfejtettem egy palackba a benne levő vízzel higított szélvédőmosót, aztán utána megvizsgáltam a szivattyút. Jól müködött az is. Kipróbáltam a működését beszerelve, és folyadékkal feltöltve, és kiválóan ment. Sajnos nem volt higítatlan szélvédőmosó lötty kéznél, így beletöltöttem a vizezettet. Találtam egy palack 2007-es évjáratú - az üveg felirata szerint citromillatú - szélvédőmosót is. Beleszimatoltam, inkább olyan citrom illatára emlékeztetett, amit egyszer már megemésztettek, úgyhogy ezt inkább kihagytam. Ha nem fagy be a higított cucc, akkor nyertem. Ha meg mégis, akkor végigjátszom ugyanezt mégegyszer.

- Plusz egy felvonás: Cuccok
Az olajteknővel együtt került hozzám még két jóféle cucc is, de ezek nem maradnak nálam, hanem eladósorba kerülnek. Az egyik egy Abarth szelepdeknihez való olajbeöntő-sapka, a másik meg egy Abarth kürtgomb, ami sajnos nem passzol össze a jövendőbeli sportkormányommal, de a gyáriakkal tök jól összeillik. Csináltam róluk fotókat, mert szépek. Mikinél lehet felőlük érdeklődni, ha valakinek esetleg megtetszettek...

Újévi mese az izéról

Az Izé

Volt egyszer, hol nem volt, a Sörtengeren túl, az üresüveg-hegyen is túl, ahol a hurkafarkú malac kúr, na még azon is túl, ott volt a... izé... nemtom mi volt ott, mert kva messze van, és a GoogleMaps se mutassa.
Ellenben a házunk előtt élt-éldegélt egy Tóbiás nevű kisautó. Ennek az autónak volt egy tróger gazdája, aki belekezdett egy mesébe, és halvány lila segédfogalma se volt róla, hogy hogy fogja befejezni. A kisautót viszont nem érdekelte, ő csak tette a dolgát, hozta-vitte gazdáját annak rendje és módja szerint. A nagy hidegben is rögtön felébredt gazdája első (na jó, második) hívó szavára, bár a mínusz fokokat sohasem szerette, és ennek mostanság hangot is adott a hátsó motortartó bak nyekergésével. A váltója hidegen nem szerette bevenni a kettest, de azért kisebb-nagyobb unszolásra mégiscsak engedett. Szerencsére jöttek az ünnepek, és ilyenkor a gazda inkább magába tankol többet, és hagyja pihenni a kisautót, így történt ezúttal is. A nagy pihenésből kétszer kellett felébrednie, egyszer egy szilveszteri buli nevű rendezvényre kellett etilalkohol-tartalmú folyadékokat szállítani, meg körülbelül egy nap múlva kellett rosszul levő embereket szállítania, hogy a maradék etil-alkoholt is elfogyaszthassák egy after-party nevű rendezvény keretében. Aztán megint csak hosszú szünet következett, a kisautó csak pihengetett pár napig.
Egy vidám vasárnapon ismét jött a gazdája, akinek ismét nem kellett nógatni Tóbiást, hiszen rögtön felbéredt az első pöccintésre. A nagy hidegben csak lassan ébredezett, ezért gazdája nem hajtotta gyorsan, még nem tudta hova mennek de nem is kérdezte. Vitte a gazdáját zokszó nélkül. Az egyik utcában a gazdája elkezdett lassítani, parkolóhelyet keresett, ami nem igazán volt, ezért megállította a kisautót egy bolgár rendszámos Volvo XC90 és néhány kuka mellett. "Nocsak mennyi szemét" - gondolta Tóbiás, de várt türelmesen indexeit villogtatva a gazdájára. Aztán egyszercsak visszatért a gazdi, és a kezében hozta a képeken látható tárgyat. Lett is nagy vigasság, örültek mind a ketten. Azóta is, ha meg nem haltak.

A 3,5 literes Abarth olajteknőért meg köszönet Mikinek. Szépen kidolgozott cucc, és van benne előkészítés az olajhőfok-szenzornak is, ami külön jó.