Tevékenységtérkép
Végy autót, amikor jólesik. :)
Na, mint már említettem volt, új taggal gyarapodott a családi roncstelep. Tesóm és a menyasszonya elérkezettnek látta az időt egy saját autó vásárlására. Hogy miért pont a szakadó hóban és farkasordító hidegben volt annyira elérkezett az az idő, azt ne kérdezzétek, de a jó úttörő ahol tud, segít, úgyhogy belemásztam nyakig én is. A szó szoros értelmében.
A cél egy viszonylag fiatal, kis méretű, kis fogyasztású, és megbízható járgány beszerzése volt, és végül több típus közül a a Renault Twingóra esett a választás. A döntő érvek a járgány mellett:
1.) Egyszerű, mint a faék. - Kevés extra, kevés túlbonyolított segédberendezés, tehát kevesebb hibalehetőség.
2.) Semmi high-tech. - Csak kiforrott, régóta bevált gépészeti elemek, tehát egyszerű szerelhetőség és óccsó alkatrészek.
3.) Jól variálható beltér. - Hátul sem csak levágott lábú törpék férnek el, hanem ember méretű emberek.
4.) Egész korrekt futáskultúra. - Kényelmesre hangolt futómű, szar utakra ideális.
5.) Gazadságos, de nem teszkó - Olcsó alkatrész, kis fogyasztás, kedvező fenntartási költségek, és azért mégsem egy Daewoo Nexia.
6.) Jajjdearanyos! - Tesóm menyasszonya, Barbi, meglátta a Twingót képen, és megmondta, hogy ilyet veszünk és kész.
Nagyjából egy-másfél hétig kazalszám kaptam a twingós hirdetések linkjeit a postafiókomba, és esténként ment folyton a webkonferencia, hogy melyiket érdemes egyáltalán megnézni. Szombatra megvolt a kész itiner, 6 + 1 db autót szemeltünk ki.
Az első autó Móron volt, egy egész szimpatikus külföldi papíros példány példány. Az eladó is normális volt, már telefonon is korrekten tájékoztatott az autó hibáiról, és aknán is átvizsgálhattam az autót. A kocsit alaposan körbenézve találtam ugyan kisebb-nagyobb hibákat, de egyik sem volt súlyos, csupán alkualapnak volt kiváló a törött tükörlap, repedt lámpaüveg, a foghíjas műszerfalvilágítás, a szakadt kézifékkötél, meg az egyéb ilyesmi.Ezeket nagyjából egy lájtos hétvégi délutánon meg lehet csinálni pár sör mellett. Nem akartunk rögtön az első után dönteni, ezért továbbindultunk Pestre.
Pesten volt egy magánszemélynél, illetve három példány kereskedőnél.
Az idő rövidsége miatt a magánszemélyes autót kihagytuk, mert az eladó bevallása szerint törött volt, és a színe az nem gyári. Az autópálya felhajtóján megcsörgettük a kereskedőt, hogy pontosítsuk az időpontot, és közben mondtam tesómnak, hogy kérdezze meg, hogy alánézhetünk-e az autóknak. Erre a csávó azt felelte, hogy "Felőlem akár szét is szedhetitek".
A flegma stílus alapján nekem már volt egy rossz előérzetem, de gondoltam, hogy félre az előítéletekkel, nem minden kereskedő surmó. Csak bennem van a hiba, hogy zsigerből utálom őket.
Odaértünk a lepattant 13. kerületi telepre, a sok hólepte autó között ott darvadozott a három Twingo. A csávókon már ránézésre is látszott, hogy nem agykapacitás volt a jelük oviban. Odavezetett az egyik egy frissen fényezett, M-es rendszámos kocsihoz. Rákérdeztem, hogy ezt mikor hozták be az országba. Erre az okostojás, mondta, hogy hű, meg há, meg hogy csak az eredetvizsga miatt kapott új rendszámot, mer' ez minden autónál így megy. Ez egy ősmagyar autó Árpád vezér idős nagyanyja vette a honfoglalás után a Baumgartnernél. Körbenéztem a kocsit, természetesen elöl-hátul törve volt, csálén állt rajta pár dolog. Belül masszív ázottkutya-szag tanúskodott a beázásról, a motor egész szépen járt, bár az alapjárat egy kicsit ingadozott. A kiegyenlítőtartályban fagyálló nem volt, csak némi rozsdaiszap. Kérdeztem, hogy hol az akna, erre mondja a csákó, hogy ja az nincsen. Alánézés ugrott. Mindegy, nem is bántam, mert tudtam, hogy EZEKTŐL százas szöget se vennék, nemhogy autót.
Az udvariasság kedvéért elvittem egy próbakörre a szekeret. Egész szépen futott, a műszerfali visszajelzők jó része persze baszott működni. A másik kereskedőcsávó jött velem, útközben előadta a tündérmesét, hogy idős osztrák házaspáré volt az autó, és csak a törpehörcsögöt vitték vele műkörmöshöz kéthavonta egy fedett-fűtött alagútban.
A másik két autót is megnéztem, hátha jobb lesz. Hááááát... nem.
Nem volt róluk letakarítva a hó, de a hó alól kilátszó részek is elárultak mindent. Volt egy H-s rendszámos metállila, ordenáré módon újrafényezve, rügyező ívekkel, törött lökhárítóval, és akkor még ez volt a jobbik. A szélvédőn levő matrica tanúsága szerint valahol Németországban élhette élete jobbik felét, de a H-s rendszám alapján nyilvánvaló volt, hogy az utóbbi 10 évben már itthon hebrákolták szegénykét.
A másik egy D-s rendszámos (tehát magyarországi első forgalomba helyezésű) példány volt na ez aztán TÉNYLEG maga volt a pusztulat. Gittből álló küszöb, rozsdahegyek, gyakorlatilag nem volt ép elem a narancsos fényezés alatt. Ezek hatására könnyes búcsút vettünk a kedves nepperektől. Mondtam, hogy köszönjük a lehetőséget, ne fáradjanak a másik két autó előcincálásával.
Amikor távoztunk épp akkor indítottak be egy kettes Golfot egy középkorú házaspárnak. A benzines autónak olyan hangja volt, hogy egy kiérdemesült MTZ traktor is sírva fakadt volna tőle. Cserébe legalább Barkasokat megszégyenítő módon füstölt.
Egy igazi szemét előítéletes bunkó vagyok, de megint nekem lett igazam. Utálom az autóneppereket, mondtam már?
A következő helyszín Dunakeszi volt. A hóesés egy kicsit alábbhagyott, a sós latyakot hasítva értünk el Dunakeszi külvárosát. Itt egy családi házas övezetben volt a megadott cím, az eladó készségesen útbaigazított. A mellékutcákat mondjuk egyáltalán nem takarították, úgyhogy az Alfán a Pirelli P5000-es gumik tapadása kezdett igencsak a nullához konvergálni. Szerencsére odaértünk baj nélkül. A címen egy kétállásos garázsban pihent a Twingo egy Mégane Coupé társaságában, látszott, hogy Renault-kedvelő famíliáról van szó. A kocsi egy nagyon korai példány, a gyártás elejéről való, de H-s rendszámmal, szóval behozott járgány ez is. A kerekeken még a gyári dísztárcsák vigyorogtak, a beltér is egész külturált állapotban volt, nem egy lefingott-széthajtott kotványnak nézett ki. A kiegyenlítőtartályban szép tiszta fagyálló, a motor szépen járt, hidegen kicsit szelephangja volt, de kartergáz, füstölés ilyesmi szerencsére nem volt. A generátor töltött rendesen, a fűtés fokozatkapcsolója is működött. A jobb első lámpa tajvani utángyártott volt, meg az első sárvédő is kicsit csálén állt, alulról megnézve aztán látszottak a hossznyúlványon is a gyűrődés nyomai. Egyéb hiba, pláne rohadás szerencsére semmi. A járgány nózija régebben kaphatott egy maflást, látszott a hegesztési varrat a bal oldalon is, de úgy összességében korrektül volt javítva. A fényezés az említett helyeket leszámítva eredeti. A próbakörön meleg motornál szépen eltűnt a szelephang is, simán futott az autó nagyjából mindent rendben találtam. Rövid, de kemény alkudozás után végül írtunk egy szerződést, és a Twingo velünk jött haza.
Komolyan, a nap végére egészen megkedveltem a Twingókat. Pár dologban olyan, mint a kispolák: egyszerű, mint a faék, van stílusa, és mosolyt csal az arcodra amikor vezeted. Egyedül a vászontető hiányzik, azzal lenne az igazi.
A cél egy viszonylag fiatal, kis méretű, kis fogyasztású, és megbízható járgány beszerzése volt, és végül több típus közül a a Renault Twingóra esett a választás. A döntő érvek a járgány mellett:
1.) Egyszerű, mint a faék. - Kevés extra, kevés túlbonyolított segédberendezés, tehát kevesebb hibalehetőség.
2.) Semmi high-tech. - Csak kiforrott, régóta bevált gépészeti elemek, tehát egyszerű szerelhetőség és óccsó alkatrészek.
3.) Jól variálható beltér. - Hátul sem csak levágott lábú törpék férnek el, hanem ember méretű emberek.
4.) Egész korrekt futáskultúra. - Kényelmesre hangolt futómű, szar utakra ideális.
5.) Gazadságos, de nem teszkó - Olcsó alkatrész, kis fogyasztás, kedvező fenntartási költségek, és azért mégsem egy Daewoo Nexia.
6.) Jajjdearanyos! - Tesóm menyasszonya, Barbi, meglátta a Twingót képen, és megmondta, hogy ilyet veszünk és kész.
Nagyjából egy-másfél hétig kazalszám kaptam a twingós hirdetések linkjeit a postafiókomba, és esténként ment folyton a webkonferencia, hogy melyiket érdemes egyáltalán megnézni. Szombatra megvolt a kész itiner, 6 + 1 db autót szemeltünk ki.
Az első autó Móron volt, egy egész szimpatikus külföldi papíros példány példány. Az eladó is normális volt, már telefonon is korrekten tájékoztatott az autó hibáiról, és aknán is átvizsgálhattam az autót. A kocsit alaposan körbenézve találtam ugyan kisebb-nagyobb hibákat, de egyik sem volt súlyos, csupán alkualapnak volt kiváló a törött tükörlap, repedt lámpaüveg, a foghíjas műszerfalvilágítás, a szakadt kézifékkötél, meg az egyéb ilyesmi.Ezeket nagyjából egy lájtos hétvégi délutánon meg lehet csinálni pár sör mellett. Nem akartunk rögtön az első után dönteni, ezért továbbindultunk Pestre.
Pesten volt egy magánszemélynél, illetve három példány kereskedőnél.
Az idő rövidsége miatt a magánszemélyes autót kihagytuk, mert az eladó bevallása szerint törött volt, és a színe az nem gyári. Az autópálya felhajtóján megcsörgettük a kereskedőt, hogy pontosítsuk az időpontot, és közben mondtam tesómnak, hogy kérdezze meg, hogy alánézhetünk-e az autóknak. Erre a csávó azt felelte, hogy "Felőlem akár szét is szedhetitek".
A flegma stílus alapján nekem már volt egy rossz előérzetem, de gondoltam, hogy félre az előítéletekkel, nem minden kereskedő surmó. Csak bennem van a hiba, hogy zsigerből utálom őket.
Odaértünk a lepattant 13. kerületi telepre, a sok hólepte autó között ott darvadozott a három Twingo. A csávókon már ránézésre is látszott, hogy nem agykapacitás volt a jelük oviban. Odavezetett az egyik egy frissen fényezett, M-es rendszámos kocsihoz. Rákérdeztem, hogy ezt mikor hozták be az országba. Erre az okostojás, mondta, hogy hű, meg há, meg hogy csak az eredetvizsga miatt kapott új rendszámot, mer' ez minden autónál így megy. Ez egy ősmagyar autó Árpád vezér idős nagyanyja vette a honfoglalás után a Baumgartnernél. Körbenéztem a kocsit, természetesen elöl-hátul törve volt, csálén állt rajta pár dolog. Belül masszív ázottkutya-szag tanúskodott a beázásról, a motor egész szépen járt, bár az alapjárat egy kicsit ingadozott. A kiegyenlítőtartályban fagyálló nem volt, csak némi rozsdaiszap. Kérdeztem, hogy hol az akna, erre mondja a csákó, hogy ja az nincsen. Alánézés ugrott. Mindegy, nem is bántam, mert tudtam, hogy EZEKTŐL százas szöget se vennék, nemhogy autót.
Az udvariasság kedvéért elvittem egy próbakörre a szekeret. Egész szépen futott, a műszerfali visszajelzők jó része persze baszott működni. A másik kereskedőcsávó jött velem, útközben előadta a tündérmesét, hogy idős osztrák házaspáré volt az autó, és csak a törpehörcsögöt vitték vele műkörmöshöz kéthavonta egy fedett-fűtött alagútban.
A másik két autót is megnéztem, hátha jobb lesz. Hááááát... nem.
Nem volt róluk letakarítva a hó, de a hó alól kilátszó részek is elárultak mindent. Volt egy H-s rendszámos metállila, ordenáré módon újrafényezve, rügyező ívekkel, törött lökhárítóval, és akkor még ez volt a jobbik. A szélvédőn levő matrica tanúsága szerint valahol Németországban élhette élete jobbik felét, de a H-s rendszám alapján nyilvánvaló volt, hogy az utóbbi 10 évben már itthon hebrákolták szegénykét.
A másik egy D-s rendszámos (tehát magyarországi első forgalomba helyezésű) példány volt na ez aztán TÉNYLEG maga volt a pusztulat. Gittből álló küszöb, rozsdahegyek, gyakorlatilag nem volt ép elem a narancsos fényezés alatt. Ezek hatására könnyes búcsút vettünk a kedves nepperektől. Mondtam, hogy köszönjük a lehetőséget, ne fáradjanak a másik két autó előcincálásával.
Amikor távoztunk épp akkor indítottak be egy kettes Golfot egy középkorú házaspárnak. A benzines autónak olyan hangja volt, hogy egy kiérdemesült MTZ traktor is sírva fakadt volna tőle. Cserébe legalább Barkasokat megszégyenítő módon füstölt.
Egy igazi szemét előítéletes bunkó vagyok, de megint nekem lett igazam. Utálom az autóneppereket, mondtam már?
A következő helyszín Dunakeszi volt. A hóesés egy kicsit alábbhagyott, a sós latyakot hasítva értünk el Dunakeszi külvárosát. Itt egy családi házas övezetben volt a megadott cím, az eladó készségesen útbaigazított. A mellékutcákat mondjuk egyáltalán nem takarították, úgyhogy az Alfán a Pirelli P5000-es gumik tapadása kezdett igencsak a nullához konvergálni. Szerencsére odaértünk baj nélkül. A címen egy kétállásos garázsban pihent a Twingo egy Mégane Coupé társaságában, látszott, hogy Renault-kedvelő famíliáról van szó. A kocsi egy nagyon korai példány, a gyártás elejéről való, de H-s rendszámmal, szóval behozott járgány ez is. A kerekeken még a gyári dísztárcsák vigyorogtak, a beltér is egész külturált állapotban volt, nem egy lefingott-széthajtott kotványnak nézett ki. A kiegyenlítőtartályban szép tiszta fagyálló, a motor szépen járt, hidegen kicsit szelephangja volt, de kartergáz, füstölés ilyesmi szerencsére nem volt. A generátor töltött rendesen, a fűtés fokozatkapcsolója is működött. A jobb első lámpa tajvani utángyártott volt, meg az első sárvédő is kicsit csálén állt, alulról megnézve aztán látszottak a hossznyúlványon is a gyűrődés nyomai. Egyéb hiba, pláne rohadás szerencsére semmi. A járgány nózija régebben kaphatott egy maflást, látszott a hegesztési varrat a bal oldalon is, de úgy összességében korrektül volt javítva. A fényezés az említett helyeket leszámítva eredeti. A próbakörön meleg motornál szépen eltűnt a szelephang is, simán futott az autó nagyjából mindent rendben találtam. Rövid, de kemény alkudozás után végül írtunk egy szerződést, és a Twingo velünk jött haza.
Komolyan, a nap végére egészen megkedveltem a Twingókat. Pár dologban olyan, mint a kispolák: egyszerű, mint a faék, van stílusa, és mosolyt csal az arcodra amikor vezeted. Egyedül a vászontető hiányzik, azzal lenne az igazi.