-Ilyen drágán mennek mostanában a kispolszkik?
-He?!
-Hallom hogy olyan háromszázé' adják őket.
-Háttizé...

Valami ilyesmi párbeszéd zajlott le köztem és a benzinkutas között. Először néztem, hogy akkor itt most mi a repedt here van, de aztán miközben a bácsi mosta a szélvédőmet, elmagyaráztam neki, hogy az vagy gyári új autó, vagy valami nagyon spéci darab, vagy elnézett egy nullát, vagy csak simán át akarták baszni.

Amúgy ezt leszámítva egy kéjmámor volt a tegnapi utam, de annyira, hogy ehhez képest a Jessica Albával folytatott egész estés szeretkezés olyan lett volna, mint menzai paradicsomoskáposztát enni.
Megint vizsgázni mentem Pestre. Gyönyörű, szikrázó napsütés helyett köd, taknyos utak, szürkeség és mocsok mindenütt. Ez még úgy nem is annyira gáz, de az, hogy hazafelé egy óráig és negyvenöt percig tart az út a Nyugatitól a Moszkva térig, az már azért lecsapta a biztosítékot. Szerencsére nincs fegyverem. Ha lett volna, ma kevesebben lennénk egy suzukis pofátlanul furakodós öregasszonnyal, buszsávban nyomuló lexus-terepjárós bumburnyákkal, idegbeteg renault lagunás menedzsertípussal, retek audival májerkodó zselésfejű parasztsuttyóval, és egy-két bmw-s apucikedvencével. Amíg valaki a leszűkülő sávban álló sorba szabályosan, irányjelző használatával, valahol az útszűkülettől megfelelő távolságban próbál besorolni, addig beengedem, mert udvarias vagyok. De amikor végigelőzi az 500 méteres sort és elmegy a záróvonalon túl a felfestésig, és index nélkül, gyakorlatilag az ott állót leszorítva próbál bepofátlankodni, az ne sikítozzon nekem ha ráhúzom a kormányt. A közlekedési morál az valahol nagyon a béka valaga alatt van errefelé...

Hazafelé szerencsére nem volt forgalom az országúton, de ha lett volna, akkor se láttam volna belőle semmit, mert kábé 10 méteres volt a látótávolság. Ekkora köd ritkán van, de én kifogtam. Érdekes volt úgy menni, hogy nem tudni merre megy előttem az út, de legalább nem volt unalmas...