A víg kispolszkizás mellett azért várt némi meló is, mivel az Alfával akadt némi dolgom. Oké, nem volt semmi vészes, csak egy kis tervszerű megelőző karbantartás, mivel a jó öreg talján paripa komoly feladatok előtt állt. Tavaly télen a Twingo-vásárlás alkalmával cincáltam elő a garázsból legutoljára, majd egy alapos mosás-alvázmosás kombó után ment is vissza pihenni, én meg húztam a jobbkormányosok földjére bauxitfőzeléket főzni.

A szabadságomra betervezett meló a következőkből állt:
- 1.  olajcsere
- 2. alvázvédelem
- 3. üregvédelem
- 4. szelepcsere a jobb első és jobb hátsó keréknél.

Egy akksival a kézben átbattyogtam tehát a garázsba, ahol Dzsulietta vastag porréteg alatt aludta Csipkerózsika-álmát, aztán nekiálltam felkelteni. Átmozgattam a féket, a kuplungot, illetve a váltókart végigjárattam a fokozatokon, aztán ráindítóztam. Egy kis tekerés kellett neki, hogy felkapja a benzint, aztán szinte azonnal el is indult. Kicsit dadogva-akadozva de alapjában véve szépen stabilan járt. Megjárattam egy kicsit a városban és teletankoltam, aztán ment is vissza a garázsba.

Az olajcsere alkalmával kapott egy Mann szűrőt és 5,6 litert a szokásos Q8 Formula Excel 5W-40-es olajból. A kilométeróra ekkor 239177-et mutatott. Elméletileg bőven ráért volna 240 ezer után cserélni, de egyfelől már az utolsó csere óta eltelt egy év, másfelől meg 240 után csak valahol az utcán lett volna már csak lehetőségem olajat cserélni egy elég barátságtalan időjárású országban (vagy opcionálisan szervizben, baszottdrágán). Szóval inkább az idő előtti csere mellett döntöttem.
 
A szelepcsere azért volt szükséges, mert a jobb első és hátsó kerekeken az alu szelepsapka igencsak böszmén összerohadt a réz szeleppel, lehetetlenné téve az előírt guminyomás ellenőrzését és beállítását. Mivel egyébként is mentem Abára a gumishoz megnézni egy garnitúra felnit, ezért úgy döntöttem, hogy ha már ott vagyok, akkor csináljuk meg ezt is. A kiszemelt felnik kocsira próbálásához úgyis le kellett szedni a kerekeket, akkor meg már miért ne a jobbosokat.
A felnik - egy garnitúra 16 colos RH Classic guriga - az agyméret (56 mm) miatt nem passzoltak tökéletesen, de ezen lehet segíteni azzal, hogy a középfuratból kiesztergáltatok átmérőben 2 mm-t. Az összes többi paraméter rendben levőnek tűnt, sem a féknyeregbe, sem a stabilizátorba nem ért bele, úgyhogy rövid alku után 32 ezerért a tulajdonomba került a négy felni. Szerintem nem volt rossz vétel: elég masszív és meglepően könnyű kerekek, és a centírgépen jól futott mindegyik. A lakk az mondjuk csúnyán pereg egyik-másikról, meg kisebb-nagyobb padkanyomok is vannak rajtuk, de egyébként is felújítási célzattal vettem őket. A színkombináció felől még nem döntöttem véglegesen.

Az alváz- és üregvédelem volt az egyetlen nagyobb lélegzetvételű prodzsekt. Mivel sem aknám, sem kompresszorom nincs, ezért jobbnak láttam profira bízni a dolgot. Összesen egy embert találtam Fehérváron, aki alvázvédelemmel is hirdeti magát, így felkerestem őt, és ledumáltam, hogy vinném hozzá a gépet. Mivel a szétszedést nem akartam másr bízni, ezért nekiláttam a garázsban szétbontani a szekeret. Lekaptam (oké, leszenvedtem) az első lököst, kiszedtem a dobbetéteket, leszedtem a küszöbburkolatokat és a sárvédőívek műanyag szélesítéseit. Előbbiek csavarokkal és patentekkel, utóbbi alumínium popszegeccsel volt rögzítve. A popszegecsről azt hittem, hogy valami utólagos házikókány, de kiderült, hogy gyári megoldás az is. A műanyagok mögött aztán feltárult az olasz acél a maga teljes valójában:
A kerékdobokban belül a gyári alvázvédő réteg tündökölt, szinte újszerű állapotban, a küszöbök hibátlanok, az íveken javarészt csak felületi rozsda. A 75-ös Alfák egyik tipikus rohadási pontja a küszöb és a hátsó ív találkozási pontja, na az már Dzsuliettán is megindult sajnos, de az összekép nem is rossz egy 24 éves olasz autótól. A dobbetétek mögött csak száraz por volt, de az elég komoly mennyiségben. A betétek pucolása közben találtam meg a bal első betéten a gyári címkét, amiből kiderül, hogy 1996 április 16-án rendelték le azt az alkatrészt, épp abba a kereskedésbe, ahol a kocsit eladták. A balos sárvédő és a motorháztető enyhe árnyalateltéréséből, az első zárhídon talált gyűrődésből, valamint a zárhidat és a doblemezt összekötő - nem gyári - hegesztési varratból azért már korábban is nyilvánvaló volt számomra, hogy a kocsi bal eleje valamikor régebben már kapott egy kisebb maflást. Na most már az is kiderült, hogy mikor és hol: 1996-ban tehát a járgány még az első tulajdonosánál volt, ő zúzhatta le, és márkaszervizben javították.  Szép lassan fény derül azért itt a titkokra.

A bal hátsó kereket persze nem tudtam leszedni, mert az anyák rá voltak gyógyulva a tőcsavarokra, aztán a kerékőrt garantáltan szétbasztam volna, úgyhogy inkább más megoldáshoz folyamodtam. A mosóban, ahova alvázmosásra vittem a bringát, na ott van gumisműhely is, úgyhogy szóltam a srácnak, hogy légkulccsal lazítsa le nekem azokat a szarokat. Így is lőn, gyorsan aláemeltem a szekérnek, lekaptam a kereket, kiütöttem a patenteket, aztán már szedtem is ki a dobbetétet.
Sajna a srác vissza is húzta légkulccsal az anyákat, úgyhogy amikor az alvázvédelem után raktam össze a kocsit és próbáltam leszedni a kereket, ugyanúgy szopóágon voltam vele. Mindegy, nagyjából sikerült visszaküzdenem azért a bal hátsó dobbetétet is.

Nagyjából ennyi törődést igényelt az öreglány, mielőtt elindult volna eddigi élete - feltehetően - leghosszabb útjára.

Mese a kicsi zöldről
(Népmese benzingőzzel, CO-palackkal, hegesztési varrattal, meg satöbbi...)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisautó, Tóbiásnak hívták. Noha távol került szülőhazájától, Lengyelországtól, jól ment sora. A gazdája jó ember volt, gondját viselte, odafigyelt rá, ezért Tóbiás hűen szolgálta őt legjobb tudása szerint. Történt egyszer, hogy a kisautó ment mendegélt vidáman az úton, a hangszórójából vígan bömbölt a Rage Against the Machine. Egyszer csak árnyék vetült rá, felnézett a Wesem fényszóróival, és látja, hogy egy nagy izé magasodik előtte.
-Szervusz, én Tóbiás vagyok, a kisautó, hát te ki vagy? - kérdezte Tóbiás.
-Mit érdekel az téged?- válaszolt pökhendien a nagy izé. Tóbiás arcáról eltűnt a mosoly.
-Hát.. - foytatta volna Tóbiás, de a nagydarab izé, közbevágott.
-Én egy Q7-es Audi vagyok, tízszer erősebb, mint te. Örülhetsz, hogy szóba állok veled.
- Bocsánat, én..
- Nézz végig magadon. Húsz éves is elmúltál, rohadsz mindenhol, alig 24 lóerős vagy, nincs benned klíma, ráadásul a gazdád hetero, és szar rockzenéket hallgat. Legszívesebben hánynék tőled.
Szegény Tóbiás nagyon elszégyellte magát, alig bírt a könnyeivel, de a Q7-es folytatta:
-Bennem viszont frankó TDI motor van, százezer km után már kormol, van bennem klíma, hogy a puhapöcs gazdámnak ne legyen melege, simán befogom a Roxy rádiót, van gagyi viszkokuplungos összkerékhajtásom, amivel nem lehet terepre menni, és kétszer annyit eszek, mint te. Ráadásul a fukszos gazdám egy akkora köcsög, hogy olyan a segge, mint a gramofontölcsér. Szóval nem vagy te sehol, kistragacs, takarodj az utamból. - És ezekkel a szavakkal a Q7-es otthagyta Tóbiást.

Szegény kisautó úgy nekibúsult, hogy menten kirohadt az alja. Legalábbis a bal első doblemez alján egy jó tenyérnyi rész. A szép mintázatú Yokohama gumi is csak értetlenül pislogott befelé. Hazafelé kullogva találkozott egyszer csak meglátott valami furcsa szerzetet integetni, meg is állt.
-Szia, én Tóbiás vagyok, a kisautó, hát te meg miféle szerzet vagy?
-Adjon isten, komám, én a Schroth versenyöv vagyok.
-Fene gondolta volna. Úgy nézel ki, mint egy hózentróger.
-Vegyél fel kérlek, és meglásd jó szolgálatára leszek a gazdádnak.
-Szívesen felvennélek, de a balos, ajtó felőli rögzítési pontnál a csavar úgy be van rohadva, mint az állat. Nem lehet kiszedni. No de sebaj, ugorj be a csomagtartóba, aztán majdcsak lesz valahogy.

Otthon a gazda éppen végzett a szőnyegek pucolásával, és vissza akarta pakolni őket, amikor felfedezte, hogy a doblemeznél valami nincs rendben. Megbökdöste egy kicsit csavarhúzóval, mire kiesett a szétrohadt lemez, amit csak a gyári tömítő, kívülről meg az alvázvédő tartott ott.
-Hogy az isten ba... - kezdte mondani a gazda, de a többit nem hallotta kisautó, mert a gazdája közben bement a garázsba.

Végül egy szép szombati napon elvitte a gazda a kisautót egy titikzatos varázslóhoz. A mágus vakítóan fényes varázspálcával behegesztette a kisautó sebét, és rögtön be is kente alapozó és alvázvédő gyógyírral. Amíg a gyógykenőcs száradt, a függőcsapszegek kaptak egy kis zsírt, hogy ne maradjanak szomjan. Lett is nagy örö é bódottá, és a délután folyamán még tovább fokozódott, mert a gazda beszerelte végre a Schroth övet, a kibarmolt biztiöv-csavar helyére pedig egy - a Busz nevű autóból - érkezett társa került. Kicsit oldószer-szag van még az utastérben, meg a gazda még nem teljesen szokta meg, hogy az öv csatja nem a két ülés között van, de azért jó ez mindenkinek. Itt a vége, fossál béjbe!