Tudom mire kell odafigyelni autóvásárláskor. Ismerem a nepperek trükkjeit, tudom, hogyan kell kiszúrni egy autó hibáit, és tudom, hogyan és mivel lehet böszme módon lealkudni egy használt járgány árát. Az alábbi útmutató tökéletesen bemutatja hogyan hagyjuk abszolút figyelmen kívül a fenti tudásanyagot és technikákat.

Naszóval az van, hogy amikor megkaptam a jelenlegi melómat, elkezdtem másik autó után nézni. A fő indok az az, hogy napi 60-65 kilométert tekerek bele az órába a munkahelyemre menet és vissza. Mivel a munkaidőm is elég speciális, ezért sajnos a tömegközlekedés esélytelen. Nem mondom, hogy Dzsulietta (a 75-ös) nem bírja a strapát, mert elég derekasan helytáll, de bármi történik pl. neadjisten valami indiai minicab-pilóta lezúzza, akkor meg vagyok ba... ööö... szóval lehetetlenítve. Meg különben is, egy 25 éves klasszikusra illik már jobban vigyázni, szóval gondoltam, hogy ideje beruházni egy másik járgányra, amit használhatok a napi zúzásra, a 75-öst meg használnám hétvégén, meg szép, napsütéses napokon. A másik ok az volt, hogy az Alfa túl jól megy. Miután egy hónapon belül harmadszor szedett ki a jard a forgalomból, rá kellett jönnöm, hogy nekem valami nagyon lassú autó kéne.

Azzal a gondolattal vágtam bele, hogy nem hobbiautót keresek, mert olyan már van. Olyan típus kell aminél az érzelmi kötődés kizárva. Jellegtelen, olcsón fenntartható, megbízható járgány kell, aminél nem érzek késztetést arra, hogy kisebb-nagyobb lépésekben fényesre pucoljak/felújítsak/kicseréljek rajta mindent, és amit mindenféle dilemma nélkül adok el a picsába, amikor már nincs rá szükségem. Szóval Alfát még véletlenül sem, mert azokat szeretem. Hasonló okok miatt esett még ki a Citroen BX, a 406-os Peugeot, és a 190-es és 124-es Merci, a Saab 9000 és a 9-3 kabrió, és a Seicento Sporting.

Első körben dízeleket néztem, de osztottam-szoroztam, és be kellett látnom, hogy rohadtul nem éri meg. A gázolaj itt jelentősen többe kerül, mint a benzin, plusz a 1998-2004 közötti dízelek többsége már épp elég bonyolult  ahhoz, hogy böszmesokba kerüljön hozzájuk az alkatrész (Common-rail, turbó, kettős tömegű lendkerék, EGR, faszomfitty), de már épp elég sokat futott ahhoz, hogy valami hamarosan kifingjon rajtuk. Az, hogy kevesebbet fogyaszt, az önmagában kevés. Főleg, hogy a cég fizeti a benzinemet.

Szóval maradt a benzines. Ekkor már a tervezett beszerzési árat is jóval lejjebb vittem, mert ha már strapaautót veszünk, akkor az tényleg legyen egy csótány, amit nem sajnálsz. Pár Vauxhall Astra és Octavia megnézése után a németek mentek a lecsóba, hirtelen az jutott eszembe, hogy oké, hogy nem sajnálós, de azért életem jelentős részét töltöm volán mögött, akkor az meg már ne egy retek Golf, vagy egy fostos F-Astra legyen, aminek a prosztó belterétől és a katasztrofális vezetési élményétől a hideg ráz, főleg egy lelakott példány esetén.
Egyre inkább a japán technika felé kezdtem fordulni.  A '95 és 2005 közötti japán gépek nagy többségénél a motor/váltó/futómű bírja a gyűrődést, és még a széttaposott példányok is sokkal összerakottabb benyomást keltenek, mint amit mondjuk egy Mondeo valaha. Szóval győzött a józan ész: régi Swifteket és 323-as Mazdákat nézegettem, de itt-ott befigyelt a keresőbe egy MX-5-ös is. (Végülis kicsi, egyszerű, megbízható és nem zabál túl sokat, szóval miért ne.)

Ember tervez, Péter perverz. Történt ugyanis, hogy mentem Dzsuliettáért Croydonba az RSR-hez (ahol elkészült a saválló kipufogórendszer). Mivel mindig egy kicsit turistaszemmel járok itt Londonban, ezért amikor buszra szállok, mindig igyekszem az emeletre ülni, hogy onnan tudjak bámészkodni. Nos ezúttal se tettem másképp. Hát az a rohadék busz nem pont egy autókereskedés előtt megy el! Az a baj, hogy pont kiszúrtam egy piros 156-os Alfát, gyári napfénytetős kivitelben. Eléggé napfénytető-fetisiszta vagyok, és az eddigi járgányaimból állatira hiányoltam ezt az extrát. A napfénytetős 156-os meg ritka, mint a fehér Zorró, szóval a józan, racionális énemet jókora balhoroggal küldte padlóra a féldebil autóbuzi énem, aki mindenáron XJ8-as  Jaguart meg hasonló szarokat akar vetetni velem. Megígértem magamnak, hogy ha még nyitva lesz a kereskedés amikor visszafele jövök, akkor bemegyek, aztán megvizslatom a járgányt. Mindent elkövettem, hogy későn menjek arrafelé, és ha 30 másodperccel később érek oda, akkor most feltehetőleg boldog Mazda-tulajdonos lennék. Épp zárt a kereskedés, és az egyik figura épp két autóval előttem tolatott ki az útra, hogy valami külső telephelyre vigye a kocsit. Nos, ez még határeset. Üldözőbe vettem, és két sarokkal arrébb sikerült is leintenem. Kereskedésről volt szó, szóval egy körbetört, csálén álló, trágya minőségben újrafényezett romra készültem lélekben, aminek lóg a bele. Ehelyett egy gyári fényezésű szekérre bukkantam, aminek gyönyörűen járt a motorja. Törve nem volt, a kilométeróra 70 ezer mérföldet mutatott, ami gyanúsan kevés, de errefelé nem nagyon játszanak az óraállásokkal a nepperek, mert ha buknak, akkor a további szexuális életükről a cellatársaik fognak gondoskodni. Évente van műszaki, és a VOSA (az itteni NKH) rögzíti az óraállást.
Persze a lefoszlott bőrözés a kormányon mást sejtetett, de amíg szépen jár a motor, addig leszarom, ha ténylegesen mondjuk több van benne. Nos, amiket elsőre kiszúrtam: nyöszörgés a jobb első futómű felől (= felső lengőkar-szilent), valamint hogy nincs meg minden gyári kulcs, hanem valami másolt szutyok van helyette, plusz egy törött gyári az immobilizer miatt. Vállalható.
Mondtam a csákónak, hogy adjon egy számot, jövő szombaton visszajövök.

Következő szombaton előzetes bejelentés nélkül állítottam be a kereskedésbe, hogy garantáltan hideg motorral találjam ott a járgányt. Bejött a számításom. Gyorsan körbenéztem még egyszer. Az illesztések mindenhol szépen futnak, kisebb nagyobb karcok vannak itt-ott, de semmi vészes. (Jó pont.) Az ívek rendben, rozsdának nincs nyoma, beázásoknak szintén. (Jó pont.) A szélvédő nem gyári.(Rossz pont) Motor beröffent, egész szépen indul, hidegen sem zajos, szóval  hidrotőkék és a vezérlésmódosító rendben. (Újabb jó pont) Az injektor figyelmeztető lámpája viszont nem aludt ki, szóval ott valami bibi lesz. (Rossz pont) A motortér oké, szépen néz ki, olajfolyásnak nyoma nincs. A kiegyenlítőtartáyban sem találtam epresjoghurtot, úgyhogy újabb (jó pont). A légszűrőház rottyon van (rossz pont), a jobbos ködlámpa üvege repedt (még egy rossz pont . Megrángattam a hátsó lengőkarokat, nem kotyog egyik sem (jó pont), a féktárcsáknak viszont olyan válla van, mint Növényi Norbertnek (rossz pont). Négy keréken háromféle gumi (rossz pont).
Következzék a próbakör! Életemben először vezettem jobbkormányos autót, nehezítésképp a dél-londoni csúcsforgalomban. Elég durva.
Nos, a kuplung fogáspontja oké, a váltó szépen veszi a fokozatokat (jó pont), fékek nem húznak félre és böszmenagyot harapnak (jó pont , ABS működik (jó pont), a futómű a jobb első felső lengőkar nyiszogását kivéve abszolút rendben levőnek tűnik. (jó pont). Az üzemi hőfokot elérve is szépen jár a motor, a termosztát is nyit rendben (jó pont). Az elektromos kütyük (fűtés, tükör, napfénytető, ablakok) mind jól működnek. még egy jó pont.

Azért amint látható szépen gyűltek a rossz pontok is. Egy bármilyen más járgány esetén ennek a fele is elég lett volna, hogy sarkon forduljak, és hazasétáljak. Nos, ebben az esetben nem. Alkualapnak bemondtam a lengőkart, az injektor-problémát, a légmennyiségmérőt, a fékeket és a gumikat, meg még megtoldottam azzal, hogy a rosseb se tudja mikor volt legutoljára vezérlés és olaj cserélve (amit amúgy mindenképp megcsinálok), és bemondtam egy összeget. Miután levegőhöz jutottak, ők is mondtak egy összeget, aztán én is. Végül jó 235 fontot sikerült lealkudnom az alapból se túl magas árból, és pofátlanul olcsón lett (még) egy Alfám.

Idióta vagyok, de legalább egy boldog idióta.

Na, mint már említettem volt, új taggal gyarapodott a családi roncstelep. Tesóm és a menyasszonya elérkezettnek látta az időt egy saját autó vásárlására. Hogy miért pont a szakadó hóban és farkasordító hidegben volt annyira elérkezett az az idő, azt ne kérdezzétek, de a jó úttörő ahol tud, segít, úgyhogy belemásztam nyakig én is. A szó szoros értelmében.

A cél egy viszonylag fiatal, kis méretű, kis fogyasztású, és megbízható járgány beszerzése volt, és végül több típus közül a a Renault Twingóra esett a választás. A döntő érvek a járgány mellett:

1.) Egyszerű, mint a faék. - Kevés extra, kevés túlbonyolított segédberendezés, tehát kevesebb hibalehetőség.

2.) Semmi high-tech. - Csak kiforrott, régóta bevált gépészeti elemek, tehát egyszerű szerelhetőség és óccsó alkatrészek.

3.) Jól variálható beltér. - Hátul sem csak levágott lábú törpék férnek el, hanem ember méretű emberek.

4.) Egész korrekt futáskultúra.  - Kényelmesre hangolt futómű, szar utakra ideális.

5.) Gazadságos, de nem teszkó - Olcsó alkatrész, kis fogyasztás, kedvező fenntartási költségek, és azért mégsem egy Daewoo Nexia.

6.) Jajjdearanyos! - Tesóm menyasszonya, Barbi, meglátta a Twingót képen, és megmondta, hogy ilyet veszünk és kész.
 
Nagyjából egy-másfél hétig kazalszám kaptam a twingós hirdetések linkjeit a postafiókomba, és esténként ment folyton a webkonferencia, hogy melyiket érdemes egyáltalán megnézni. Szombatra megvolt a kész itiner, 6 + 1 db autót szemeltünk ki.

Az első autó Móron volt, egy egész szimpatikus külföldi papíros példány példány. Az eladó is normális volt, már telefonon is korrekten tájékoztatott az autó hibáiról, és aknán is átvizsgálhattam az autót. A kocsit alaposan körbenézve találtam ugyan kisebb-nagyobb hibákat, de egyik sem volt súlyos, csupán alkualapnak volt kiváló a törött tükörlap, repedt lámpaüveg, a foghíjas műszerfalvilágítás, a szakadt kézifékkötél, meg az egyéb ilyesmi.Ezeket nagyjából egy lájtos hétvégi délutánon meg lehet csinálni pár sör mellett. Nem akartunk rögtön az első után dönteni, ezért továbbindultunk Pestre.

Pesten volt egy magánszemélynél, illetve három példány kereskedőnél.
Az idő rövidsége miatt a magánszemélyes autót kihagytuk, mert az eladó bevallása szerint törött volt, és a színe az nem gyári. Az autópálya felhajtóján megcsörgettük a kereskedőt, hogy pontosítsuk az időpontot, és közben mondtam tesómnak, hogy kérdezze meg, hogy alánézhetünk-e az autóknak. Erre a csávó azt felelte, hogy "Felőlem akár szét is szedhetitek".
A flegma stílus alapján nekem már volt egy rossz előérzetem, de gondoltam, hogy félre az előítéletekkel, nem minden kereskedő surmó. Csak bennem van a hiba, hogy zsigerből utálom őket.
Odaértünk a lepattant 13. kerületi telepre, a sok hólepte autó között ott darvadozott a három Twingo. A csávókon már ránézésre is látszott, hogy nem agykapacitás volt a jelük oviban. Odavezetett az egyik egy frissen fényezett, M-es rendszámos kocsihoz. Rákérdeztem, hogy ezt mikor hozták be az országba. Erre az okostojás, mondta, hogy hű, meg há, meg hogy csak az eredetvizsga miatt kapott új rendszámot, mer' ez minden autónál így megy. Ez egy ősmagyar autó Árpád vezér idős nagyanyja vette a honfoglalás után a Baumgartnernél. Körbenéztem a kocsit, természetesen elöl-hátul törve volt, csálén állt rajta pár dolog. Belül masszív ázottkutya-szag tanúskodott a beázásról, a motor egész szépen járt, bár az alapjárat egy kicsit ingadozott. A kiegyenlítőtartályban fagyálló nem volt, csak némi rozsdaiszap.  Kérdeztem, hogy hol az akna, erre mondja a csákó, hogy ja az nincsen. Alánézés ugrott. Mindegy, nem is bántam, mert tudtam, hogy EZEKTŐL százas szöget se vennék, nemhogy autót.

Az udvariasság kedvéért elvittem egy próbakörre a szekeret. Egész szépen futott, a műszerfali visszajelzők jó része persze baszott működni. A másik kereskedőcsávó jött velem, útközben előadta a tündérmesét, hogy idős osztrák házaspáré volt az autó, és csak a törpehörcsögöt vitték vele műkörmöshöz kéthavonta egy fedett-fűtött alagútban.

A másik két autót is megnéztem, hátha jobb lesz. Hááááát... nem.
Nem volt róluk letakarítva a hó, de a hó alól kilátszó részek is elárultak mindent. Volt egy H-s rendszámos metállila, ordenáré módon újrafényezve, rügyező ívekkel, törött lökhárítóval, és akkor még ez volt a jobbik. A szélvédőn levő matrica tanúsága szerint valahol Németországban élhette élete jobbik felét, de a H-s rendszám alapján nyilvánvaló volt, hogy az utóbbi 10 évben már itthon hebrákolták szegénykét.
A másik egy D-s rendszámos (tehát magyarországi első forgalomba helyezésű) példány volt na ez aztán TÉNYLEG maga volt a pusztulat. Gittből álló küszöb, rozsdahegyek, gyakorlatilag nem volt ép elem a narancsos fényezés alatt. Ezek hatására könnyes búcsút vettünk a kedves nepperektől. Mondtam, hogy köszönjük a lehetőséget, ne fáradjanak a másik két autó előcincálásával.
Amikor távoztunk épp akkor indítottak be egy kettes Golfot egy középkorú házaspárnak. A benzines autónak olyan hangja volt, hogy egy kiérdemesült MTZ traktor is sírva fakadt volna tőle. Cserébe legalább Barkasokat megszégyenítő módon füstölt.
Egy igazi szemét előítéletes bunkó vagyok, de megint nekem lett igazam. Utálom az autóneppereket, mondtam már?

A következő helyszín Dunakeszi volt. A hóesés egy kicsit alábbhagyott, a sós latyakot hasítva értünk el Dunakeszi külvárosát. Itt egy családi házas övezetben volt a megadott cím, az eladó készségesen útbaigazított. A mellékutcákat mondjuk egyáltalán nem takarították, úgyhogy az Alfán a Pirelli P5000-es gumik tapadása kezdett igencsak a nullához konvergálni. Szerencsére odaértünk baj nélkül. A címen egy kétállásos garázsban pihent a Twingo egy Mégane Coupé társaságában, látszott, hogy Renault-kedvelő famíliáról van szó.  A kocsi egy nagyon korai példány, a gyártás elejéről való, de H-s rendszámmal, szóval behozott járgány ez is. A kerekeken még a gyári dísztárcsák vigyorogtak, a beltér is egész külturált állapotban volt, nem egy lefingott-széthajtott kotványnak nézett ki. A kiegyenlítőtartályban szép tiszta fagyálló, a motor szépen járt, hidegen kicsit szelephangja volt, de kartergáz, füstölés ilyesmi szerencsére nem volt. A generátor töltött rendesen, a fűtés fokozatkapcsolója is működött. A jobb első lámpa tajvani utángyártott volt, meg az első sárvédő is kicsit csálén állt, alulról megnézve aztán látszottak a hossznyúlványon is a gyűrődés nyomai. Egyéb hiba, pláne rohadás szerencsére semmi. A járgány nózija régebben kaphatott egy maflást, látszott a hegesztési varrat a bal oldalon is, de úgy összességében korrektül volt javítva. A fényezés az említett helyeket leszámítva eredeti. A próbakörön meleg motornál szépen eltűnt a szelephang is, simán futott az autó nagyjából mindent rendben találtam. Rövid, de kemény alkudozás után végül írtunk egy szerződést, és a Twingo velünk jött haza.

Komolyan, a nap végére egészen megkedveltem a Twingókat. Pár dologban olyan, mint a kispolák: egyszerű, mint a faék, van stílusa, és mosolyt csal az arcodra amikor vezeted. Egyedül a vászontető hiányzik, azzal lenne az igazi.