Tevékenységtérkép
2009.04.25. Szombat
Ígértem korábban, hogy lesz időnként egy-egy bejegyzés a melóhelyemről, hátha nem érdektelen egyesek számára. Nem is akarok vele adós maradni (elég nekem, ha az APEH baszogat 
), úgyhogy íme egy kis összefoglaló, a csütörtöki nappal kezdve, mert az "in medias res"-típusú kezdést már régóta szerettem volna lenyúlni Homérosz papától és Tarantino-tól... 
Reggel szokás szerint elkéstem így megint lemaradtam a gigászok harcáról, amit élőben szoktunk végignézni minden reggel: mostanában Speed bácsi van nyerésben, én személy szerint neki drukkolok. Az izgalmas versenysorozat - ami sajnos kevéssé ismert a világ többi részén - arról szól, hogy három nyugdíjas tatának látszó tárgy halad el a melóhelyünk előtt, és a 0,00019 km/h-val haladó papát előzik a 0,00021 km/h-val száguldó társai. Az úticéljuk ismeretlen, szerintem valószínűleg az esti buszt próbálják elérni, azért indulnak reggel 8-kor. Az egyik kolléga egyszer kiordított az egyik öregnek, aki a kapu előtt száguldott el, hogy "Ne itt tessék parkolni, ez gépkocsi-kijáró!". Szerintünk vicces volt. Nem lennék meglepve, ha róluk szólna a Fast and Furious 5.
A héten kellemes és érdekes feladatot kaptunk: célegyenesbe érkezett a Horch 853-as alváz elkészítése, a hét elején jött érte - és pár egyéb alkatrészéért - a kamion, és vitte őket Korntalba, a Horch-Classichoz. Nem mondom, megtisztelő dolog egy ilyen prodzsekten dolgozni, de azért örülök, hogy nem tömeggyártásról van szó. Azért hetente nem szívesen emelgetnék egy ilyen alvázat. (Hatan cipeltük, és így se volt egyszerű.) A héten jött még egyszer a kamion, akkor alkatrészmintákat hozott, azok alapján gyártunk majd lökhárító-tartókat, meg egyéb apróságot. (Mondjuk ennél egy lökhárító-tartóból kijönne egy fél Maruti-Suzuki.) Azon a kamionon láttam egy fa karosszériavázat, aminek az volt az érdekessége, hogy egy csukott verzió váza volt. Horch 853-asból jobbára csak a Sportcabriolet-verzió készült, ez a faváz tehát nagy valószínűséggel egy speciálkarosszériás cucc, az 1937-es Erdmann & Rossi féle Stromlinien Coupé. Biztos óccsó dolog.
Már régebben történt, de még nem írtam róla, hogy elkészültünk a Merci W111-es Cabriolet-tel, el is vitték fényezőhöz. A dolog érdekessége abban van, hogy eredetileg ez egy Coupé volt, elölről törve. Hozzánk már úgy került, hogy volt már orra, meg a teteje le volt nyisszantva, de a különbség nem csak ennyi a kabrió és a kupé között. A cabriónak az alján van egy zárt profilú merevítés, ami a kupéról hiányzik, na ezt kellett megcsinálni. Szerencsére ehhez az alsó lemezeket meghozták Németországból, gyári Mercedes-alkatrészt kaptunk, így csak a merevítők felét kellett nekünk legyártani. Kijavítottuk a padlólemez lyukait, főleg a hosszanti váznyúlványokon volt sok foltozni való. A külsején viszont súlyosabb volt a dolog: rohadások, lyukak, gitt-hegyek mindenhol. Az első sárvédők eldobósak voltak, helyette egy Németországból hozott bordó Coupéról bontottuk le a sárvédőket, de a balosnak az alját így is szó szerint újra kellett alkotni.
Az ajtókat szintén úgy szedtük össze egy fehér Fecske Coupéról, de persze a foltozást azoknál se lehetett megúszni. Az ajtók lebontása egyenként egy napot vett igénybe, ráadásul a balosról már a lebontás és rozsdátlanítás után derült ki, hogy kapott egy ütést, és elcsavarodott. A kétajtós fecske-Mercik ajtói úgy néznek ki, hogy a vázuk az aluöntvény, és csak a külső lemez van acélból, szóval lehetetlen rendesen javítani. Egy szó, mint száz: azt az ajtót baszhattuk. Persze inkább nem azt tettük, hanem leszereltem a bordó coupéról a balos ajtót, aztán felraktuk azt. Az ajtók, a gépháztető, és a sárvédők beállításával elizéltunk vagy három napot, közben legalább hússzor szétszedtük-összeraktuk. Közben én nagyon neki akartam állni a csomagtartó-tetőnek, le is bontottam róla a zárakat, emblémákat, meg minden szirszart. (Az emblémát Zsolti kolléga poénból felrakta a nyakába hegesztőhuzallal, úgy, mint azok az ominózus túlszolizott, fukszos emberkék, aztán kiballagott a főnökhöz. Végülis nagyon nem lepődött meg, hozzá van szokva, hogy ilyen elmeroggyantakkal dolgozik.)
A csomagtartótetőnek viszont nem kellett nekiállnom, merthogy jól megaszondták, hogy a bordó Coupéról átrakjuk azt is, merthogy azt nem kell hegeszteni. Aznap, amikor vitték el a fényezőhöz a kocsit, gyorsan rá is raktuk. Persze, hogy nem stimmel, mert a coupé csomagtartófedele jó 10 centivel hosszabb a kabrióénál. Ez azért elég nevetséges, főleg azok után, hogy nem sajnáltunk időt és energiát arra, hogy minden karosszériaelem vonalban legyen és illeszkedjen. A munkatársaim nagyon vallásosak lehetnek, mert igen sűrűn emlegették isten nevét akkor és ott. Hogy milyen kontextusban, azt most inkább hagyjuk. Mondtam, hogy jól ki kell gittelni, de nem értékelték a humoromat.
A héten kaptunk egy Jaguar E-type-ot is. Életemben először vezettem Jaguart. Jó szarul ment, mondjuk lehet, hogy azért, mert nincs benne motor, és a többiek tolták. Az is úgy kezdődött, hogy csak kárpitozás lesz, most meg itt van fullra szétszedve, aztán lakatolhatjuk. Az orr-része viszont tök praktikus, mert befér alá a kuka. Lehet, hogy veszek én is egy E-type-ot kukatárolónak.
A Jag-et azért kellett kitolni a műhelyből, hogy be lehessen tenni egy másik autót, amiről a későbbiekben szólok. A kocsit kitettük tehát az aknamezőre, ami nem határsáv, hanem a műhely udvarának azon része, ahol nincs aszfalt, így a két őrkutya (LOL), Krinolin és Torpedó (nem ez az igazi nevük, de mi így hívjuk őket)
rendszeresen leteszik a névjegyüket. Nos, a derék brit négykerekűt sikerült is beletolni, egy szép nagy Dzsabba-szoborba. Előre irigylem azt, akinek le kell majd szedni a kerekeket.
A kocsi, ami miatt ki kellett állni, az egy ritka veterán autócsoda, egy 93-as Astra. A ritka végülis stimmel, mert ritka szar. Az egyik főnök feleségéé a gép, és van vele némi munka. A főnök ezekkel a szavakkal hozta be: "Na, mindjárt beállok az asszony kocsijával, és akkor azt kéne megerőszakolni... mármint a kocsit, nem az asszonyt." Szerencsére ő se teljesen komplett.
Ez az Astra is úgy indult, hogy csak a tanksapka környékén kell egy kicsit. Most épp ott tartunk, hogy lebontottuk a fél hátulját, aztán sárvédő, doblemez, hátsó nyúlvány csere. Kérdezte a főnök, hogy miket hozzon hozzá, én javasoltam, hogy benzint, meg gyufát, de nem értékelte ezt sem. Mindegy, én a véremet áldoztam a kocsiért: ahogy vizes ronggyal hűtöttem az egyik hegesztési varratot a doblemezben, egyszercsak elfogyott a rongy. Az ember nagyon gyorsan el tudja kapni onnan a kezét, ahol valami égeti, így hát én se tettem másképp. A frissen felrakott sárvédő széle két helyen tépte fel a kezemet, úgyhogy örültem. A kollégák természetesen azonnal jöttek segíteni, és hoztak féktisztítót, fékfolyadékot, csavarlazítót, meg mindent, ami csíp. Bónusz trekknek még azért lefejeltem egy megemelt kocsi kerekét is, csak hogy örüljenek.
Azért kapott egyedi tuningot az Astra: hibajavító filccel szép hot-rod lángnyelveket rajzoltam neki, amit Dávid kartárs még kiegészített egy snájdig kis IFA-emblémával is többek között. Ez így még cégen belül oké is, de a múltkor Zsolti egy kertészcsávó Opel Movano-jának az ajtaját rajzolta tele virágokkal, a fazon meg nem vette észre, és elvitte úgy. Még szerencse, hogy nem nőgyógyász volt, mert bele se merek gondolni, hogy akkor vajon mi lett volna rá airbrusholva a kocsira.
Ez a Zsolti fiú egyébként a pákozdi Chip Foose: a saját kocsijára és a hülyeségre (bár a kettő elég erősen átfedésben van) sohasem sajnálja az energiát. Munkaidőben, a nullához közeli anyagköltséggel csinált lambo-style ajtót, meg side-pipe kipufogót az Alfájára. Na jó, azért az ajtókkal dolgozott otthon is.
Egyre inkább kezdem azt hinni, hogy ez nem egy műhely, hanem az elmegyógynak valami kihelyezett tagozata...
Hülyék azért jönnek kintről is: a legutolsó képen az látszik, hogy milyen az, amikor egy halmozottan hátrányos helyzetű méhész a foglalkozásához illő autót vesz (Opel Calibra), majd a terepre járáshoz még jól meg is ülteti, és kimegy vele mézért. A karteron keletkezett iciri-piciri lyuk (lásd a képet) miatt mozgásképtelen autót elhozatja hozzánk, hogy csináljuk meg. Hogy teljes legyen a boldogság, otthagyja a műhely előtt, és beriasztja úgy, hogy szar a távirányító, és nem lehet vele kikapcsolni a riasztót. Szerencsére azért ilyen nincs mindennap...
), úgyhogy íme egy kis összefoglaló, a csütörtöki nappal kezdve, mert az "in medias res"-típusú kezdést már régóta szerettem volna lenyúlni Homérosz papától és Tarantino-tól... Reggel szokás szerint elkéstem így megint lemaradtam a gigászok harcáról, amit élőben szoktunk végignézni minden reggel: mostanában Speed bácsi van nyerésben, én személy szerint neki drukkolok. Az izgalmas versenysorozat - ami sajnos kevéssé ismert a világ többi részén - arról szól, hogy három nyugdíjas tatának látszó tárgy halad el a melóhelyünk előtt, és a 0,00019 km/h-val haladó papát előzik a 0,00021 km/h-val száguldó társai. Az úticéljuk ismeretlen, szerintem valószínűleg az esti buszt próbálják elérni, azért indulnak reggel 8-kor. Az egyik kolléga egyszer kiordított az egyik öregnek, aki a kapu előtt száguldott el, hogy "Ne itt tessék parkolni, ez gépkocsi-kijáró!". Szerintünk vicces volt.
Nem lennék meglepve, ha róluk szólna a Fast and Furious 5.A héten kellemes és érdekes feladatot kaptunk: célegyenesbe érkezett a Horch 853-as alváz elkészítése, a hét elején jött érte - és pár egyéb alkatrészéért - a kamion, és vitte őket Korntalba, a Horch-Classichoz. Nem mondom, megtisztelő dolog egy ilyen prodzsekten dolgozni, de azért örülök, hogy nem tömeggyártásról van szó. Azért hetente nem szívesen emelgetnék egy ilyen alvázat. (Hatan cipeltük, és így se volt egyszerű.) A héten jött még egyszer a kamion, akkor alkatrészmintákat hozott, azok alapján gyártunk majd lökhárító-tartókat, meg egyéb apróságot. (Mondjuk ennél egy lökhárító-tartóból kijönne egy fél Maruti-Suzuki.) Azon a kamionon láttam egy fa karosszériavázat, aminek az volt az érdekessége, hogy egy csukott verzió váza volt. Horch 853-asból jobbára csak a Sportcabriolet-verzió készült, ez a faváz tehát nagy valószínűséggel egy speciálkarosszériás cucc, az 1937-es Erdmann & Rossi féle Stromlinien Coupé. Biztos óccsó dolog.
Már régebben történt, de még nem írtam róla, hogy elkészültünk a Merci W111-es Cabriolet-tel, el is vitték fényezőhöz. A dolog érdekessége abban van, hogy eredetileg ez egy Coupé volt, elölről törve. Hozzánk már úgy került, hogy volt már orra, meg a teteje le volt nyisszantva, de a különbség nem csak ennyi a kabrió és a kupé között. A cabriónak az alján van egy zárt profilú merevítés, ami a kupéról hiányzik, na ezt kellett megcsinálni. Szerencsére ehhez az alsó lemezeket meghozták Németországból, gyári Mercedes-alkatrészt kaptunk, így csak a merevítők felét kellett nekünk legyártani. Kijavítottuk a padlólemez lyukait, főleg a hosszanti váznyúlványokon volt sok foltozni való. A külsején viszont súlyosabb volt a dolog: rohadások, lyukak, gitt-hegyek mindenhol. Az első sárvédők eldobósak voltak, helyette egy Németországból hozott bordó Coupéról bontottuk le a sárvédőket, de a balosnak az alját így is szó szerint újra kellett alkotni.
Az ajtókat szintén úgy szedtük össze egy fehér Fecske Coupéról, de persze a foltozást azoknál se lehetett megúszni. Az ajtók lebontása egyenként egy napot vett igénybe, ráadásul a balosról már a lebontás és rozsdátlanítás után derült ki, hogy kapott egy ütést, és elcsavarodott. A kétajtós fecske-Mercik ajtói úgy néznek ki, hogy a vázuk az aluöntvény, és csak a külső lemez van acélból, szóval lehetetlen rendesen javítani. Egy szó, mint száz: azt az ajtót baszhattuk. Persze inkább nem azt tettük, hanem leszereltem a bordó coupéról a balos ajtót, aztán felraktuk azt. Az ajtók, a gépháztető, és a sárvédők beállításával elizéltunk vagy három napot, közben legalább hússzor szétszedtük-összeraktuk. Közben én nagyon neki akartam állni a csomagtartó-tetőnek, le is bontottam róla a zárakat, emblémákat, meg minden szirszart. (Az emblémát Zsolti kolléga poénból felrakta a nyakába hegesztőhuzallal, úgy, mint azok az ominózus túlszolizott, fukszos emberkék, aztán kiballagott a főnökhöz. Végülis nagyon nem lepődött meg, hozzá van szokva, hogy ilyen elmeroggyantakkal dolgozik.)
A csomagtartótetőnek viszont nem kellett nekiállnom, merthogy jól megaszondták, hogy a bordó Coupéról átrakjuk azt is, merthogy azt nem kell hegeszteni. Aznap, amikor vitték el a fényezőhöz a kocsit, gyorsan rá is raktuk. Persze, hogy nem stimmel, mert a coupé csomagtartófedele jó 10 centivel hosszabb a kabrióénál. Ez azért elég nevetséges, főleg azok után, hogy nem sajnáltunk időt és energiát arra, hogy minden karosszériaelem vonalban legyen és illeszkedjen. A munkatársaim nagyon vallásosak lehetnek, mert igen sűrűn emlegették isten nevét akkor és ott. Hogy milyen kontextusban, azt most inkább hagyjuk. Mondtam, hogy jól ki kell gittelni, de nem értékelték a humoromat.
A héten kaptunk egy Jaguar E-type-ot is. Életemben először vezettem Jaguart. Jó szarul ment, mondjuk lehet, hogy azért, mert nincs benne motor, és a többiek tolták. Az is úgy kezdődött, hogy csak kárpitozás lesz, most meg itt van fullra szétszedve, aztán lakatolhatjuk. Az orr-része viszont tök praktikus, mert befér alá a kuka. Lehet, hogy veszek én is egy E-type-ot kukatárolónak.
A Jag-et azért kellett kitolni a műhelyből, hogy be lehessen tenni egy másik autót, amiről a későbbiekben szólok. A kocsit kitettük tehát az aknamezőre, ami nem határsáv, hanem a műhely udvarának azon része, ahol nincs aszfalt, így a két őrkutya (LOL), Krinolin és Torpedó (nem ez az igazi nevük, de mi így hívjuk őket)
rendszeresen leteszik a névjegyüket. Nos, a derék brit négykerekűt sikerült is beletolni, egy szép nagy Dzsabba-szoborba. Előre irigylem azt, akinek le kell majd szedni a kerekeket.
A kocsi, ami miatt ki kellett állni, az egy ritka veterán autócsoda, egy 93-as Astra. A ritka végülis stimmel, mert ritka szar. Az egyik főnök feleségéé a gép, és van vele némi munka. A főnök ezekkel a szavakkal hozta be: "Na, mindjárt beállok az asszony kocsijával, és akkor azt kéne megerőszakolni... mármint a kocsit, nem az asszonyt." Szerencsére ő se teljesen komplett.
Ez az Astra is úgy indult, hogy csak a tanksapka környékén kell egy kicsit. Most épp ott tartunk, hogy lebontottuk a fél hátulját, aztán sárvédő, doblemez, hátsó nyúlvány csere. Kérdezte a főnök, hogy miket hozzon hozzá, én javasoltam, hogy benzint, meg gyufát, de nem értékelte ezt sem. Mindegy, én a véremet áldoztam a kocsiért: ahogy vizes ronggyal hűtöttem az egyik hegesztési varratot a doblemezben, egyszercsak elfogyott a rongy. Az ember nagyon gyorsan el tudja kapni onnan a kezét, ahol valami égeti, így hát én se tettem másképp. A frissen felrakott sárvédő széle két helyen tépte fel a kezemet, úgyhogy örültem. A kollégák természetesen azonnal jöttek segíteni, és hoztak féktisztítót, fékfolyadékot, csavarlazítót, meg mindent, ami csíp. Bónusz trekknek még azért lefejeltem egy megemelt kocsi kerekét is, csak hogy örüljenek.
Azért kapott egyedi tuningot az Astra: hibajavító filccel szép hot-rod lángnyelveket rajzoltam neki, amit Dávid kartárs még kiegészített egy snájdig kis IFA-emblémával is többek között. Ez így még cégen belül oké is, de a múltkor Zsolti egy kertészcsávó Opel Movano-jának az ajtaját rajzolta tele virágokkal, a fazon meg nem vette észre, és elvitte úgy. Még szerencse, hogy nem nőgyógyász volt, mert bele se merek gondolni, hogy akkor vajon mi lett volna rá airbrusholva a kocsira.
Ez a Zsolti fiú egyébként a pákozdi Chip Foose: a saját kocsijára és a hülyeségre (bár a kettő elég erősen átfedésben van) sohasem sajnálja az energiát. Munkaidőben, a nullához közeli anyagköltséggel csinált lambo-style ajtót, meg side-pipe kipufogót az Alfájára. Na jó, azért az ajtókkal dolgozott otthon is.
Egyre inkább kezdem azt hinni, hogy ez nem egy műhely, hanem az elmegyógynak valami kihelyezett tagozata...
Hülyék azért jönnek kintről is: a legutolsó képen az látszik, hogy milyen az, amikor egy halmozottan hátrányos helyzetű méhész a foglalkozásához illő autót vesz (Opel Calibra), majd a terepre járáshoz még jól meg is ülteti, és kimegy vele mézért. A karteron keletkezett iciri-piciri lyuk (lásd a képet) miatt mozgásképtelen autót elhozatja hozzánk, hogy csináljuk meg. Hogy teljes legyen a boldogság, otthagyja a műhely előtt, és beriasztja úgy, hogy szar a távirányító, és nem lehet vele kikapcsolni a riasztót. Szerencsére azért ilyen nincs mindennap...
2009.02.26. Csütörtök
Na, újra egy bejegyzés, amit azzal kezdek, hogy "Na..."
Tegnapelőtt volt egy nagyobbacska kör, részint szakmai, részint szórakozási, részint pedig alkatrész-szállítási céllal. Van a Közlekedési Múzeumnak ez az időszaki kiállítása "Szovjet Luxusautók" címmel, ezt néztük meg az egyik kollégámmal, aki egyébként civilben egy 1974-es Zsiguli restaurátora és boldog tulajdonosa egy személyben. Kedden reggel 9 környékén indultunk tehát Pestre, de előző este még felszereltem Tóbiásra a jugoszláv csodát (a tetőcsomagtartót), mert tudtam, hogy hazafelé velünk utazik két Zsiguli-küszöb is.
Az odaút eseménytelenül telt, a 70-es főúton robogtunk ezerrel, de aztán Pest határában kezdett égett olajszag terjengeni az utastérben. Kiálltam egy benyakútnál megnézni, hogy mi a tarka lófasz van már megint. Kinyitottam a motorháztetőt és kis híján felsikítottam, pedig azért az idegrendszerem elég edzett. Na de ez azért még nekem is sok volt: tócsákban állt az olaj a motortérben, de valami iszonyatos mennyiségben. Eléggé GNÁT volt, na. Szelepdekni-tömítés persze, már megint, mi más?
Igazából bosszankodni kár volt, meg felesleges is, így hát csak álltunk, néztük a blokkot aztán röhögtünk. Egy kis motortér-pucolás és némi gyors szervizelés után ellenőriztem az olajszintet, és meglepő módon még volt benne, így megkockáztattam a továbbmenést. Szerencsére hatásos volt, és ugyan az olajfolyás nem szűnt meg, de jelentősen méréséklődött. A Közlekedés Múzeumnál ismételt motorvizslatás és olajszint-nézés után bemenetünk, hogy megnézzük a kiállítást. Aki még nem volt, de érdeklődik a veterán autók iránt, annak kötelező megnézni a "Szovjet Luxusautók" című időszaki kiállítást. (Április 19-ig van, úgyhogy gyerünk!) Nagyon érdekes, informatív kis tárlat volt, azt kell hogy mondjam. Nagyon sok új infóval lettünk gazdagabbak, és még szakmai szemmel is. Van GAZ-14-es Csajka, és 3111-es Volga, amivel egyszerű civilként körülbelül esélytelen, hogy összefusson az ember, de a hengerenként 3 szelepes 3210-es Volga is erősen ebbe a kategóriába tartozik. Ha csak nem jársz rendszeresen Oroszországra, kábé olyan gyakran látsz ilyet, amilyen gyakran a tahóröcsögei Jenő bácsi kapja el Pamela Andersont egy laza análra. (Gy. k.: nagyjából soha.)
Érdemes korán menni, mert hosszú órákig tartó garantált nyálcsorgatásra lehet számítani, a múzeum többi része is érdekes, több napra való információáradatot zúdít az emberre.
Gyors kaja után bekukkantottunk KG-ékhoz, és hoztunk motorburkolatot, amit már menet közben szórtam be a hátsó ülésre, checkpoint two kilőve. Elszaladtunk tesómhoz, de épp nem volt szén a vízipipához, ezért csak csomagbeadás meg sütizabálás volt a program, és már úton is voltunk a negyedik checkpoint felé. Pest határában az út szélén láttam egy eléggé rütyvedt BIS-t, gondoltam megnézem, hátha eladó. Időközben kijött a tulaj, így beszédbe elegyedtünk. Kiderült, hogy ő a narancssárga BIS-es csávó, és az általam észrevett példány alkatrésznek van. Rövid pofázás után innen is továbbálltunk, és megérkeztünk végül az utolsó úticélhoz is, Érdre:
Ladás kollégáknak ajánlom figyelmébe a Rónai Márton névre hallgató fiatalembert. Marci elvetemült Zsigulis, és azon felül, hogy figyelemreméltóan szép autói vannak (a kék járgánya szerepelt a Veteránban is), szinte fejből vág minden, a kocsira vonatkozó típustörténeti adatot (a legapróbb részletekig), valamint tele van a háza beszerezhetetlennek tartott alkatrészek garmadájával. Amellett, hogy vettünk tőle két gyári orosz küszöböt és két taposót, még megnéztük a gyűjtemény két darabját is: Egy 74-es 2103-ast (az ikerlámpás ezerötös), aminek az ülésén nemrég még rajta volt a gyári fólia is, illetve a Veteránban is szerepelt kék 2101-es Zsigát. Mindkét kocsi olyan, mintha most jött volna a gyárból, hihetetlen szépek. Jól elpofáztuk az időt, így volt vagy este 9, mire felkötöztük a tetőcsomagtartóra a két "sílécet". Legalább már elmondható, hogy volt Lada-küszöb is a Polskimon. A hazaút eseménytelenül telt, nem égettünk olajat, úgyhogy alles gut.
Másnap reggel kezdtem az első munkanapom az új melóhelyemen: egy Mercedes 300SL replikát kellett meggyógyítanunk. A replikák a Pagoda-Merci padlólemezére épülnek, és üvegszálas műanyag a kasztnijuk. A kocsit korábban már "restaurálták" így ennek a nyomait kellett eltüntetnünk. A két hátsó váznyúlványba belefoltoztak iszonyat kókány módon, így ezeket a taknyolásokat egy az egybe kivágtuk, és gyakorlatilag újraalkottuk a váznyulvány érintett szakaszait. Természetesen a foltozások rá voltak lapolva a szétrohadt gyári lemezre, csak hogy még egyszerűbb legyen a sorsunk. Mindezzel egy nap alatt végezni kellett, mert ma (azaz csütörtökön) vitték is fényezni az SL-t. Vicces lett volna úgy odaadni a fényezőnek, hogy: "Itt a kocsi, rögtön belelapátolom neked egy vödörbe."
Szóval indításnak elég húzós napom volt, elég esetlen voltam az elején, de azért sikerült belerázódni. A kollégák bíztattak, hogy ha belejövök, már fogat mosni is flexszel fogok.
Ma egy alkatrésznek szánt Fecske-coupéról (W111 - 280 SE) szereltük le az ajtókat, és azokat atomjaira szedtük, mert mennek rá a Fecske cabrióra, ami a következő falat lesz. Hihetetlen durván összetett de egyben eléggé átgondolt konstrukció ez az öreg fecskefarkú Merci, szétszedés közben nem győztem csodálkozni. Meló közben beugrott Karki és Bezil, a látogatás rövidsége ellenére is jól eldumálgattunk.
Pógár Jenő is megmondta: "Úgy megy a' élet, ha zajlik!" Hát most zajlik.
Tegnapelőtt volt egy nagyobbacska kör, részint szakmai, részint szórakozási, részint pedig alkatrész-szállítási céllal. Van a Közlekedési Múzeumnak ez az időszaki kiállítása "Szovjet Luxusautók" címmel, ezt néztük meg az egyik kollégámmal, aki egyébként civilben egy 1974-es Zsiguli restaurátora és boldog tulajdonosa egy személyben. Kedden reggel 9 környékén indultunk tehát Pestre, de előző este még felszereltem Tóbiásra a jugoszláv csodát (a tetőcsomagtartót), mert tudtam, hogy hazafelé velünk utazik két Zsiguli-küszöb is.
Az odaút eseménytelenül telt, a 70-es főúton robogtunk ezerrel, de aztán Pest határában kezdett égett olajszag terjengeni az utastérben. Kiálltam egy benyakútnál megnézni, hogy mi a tarka lófasz van már megint. Kinyitottam a motorháztetőt és kis híján felsikítottam, pedig azért az idegrendszerem elég edzett. Na de ez azért még nekem is sok volt: tócsákban állt az olaj a motortérben, de valami iszonyatos mennyiségben. Eléggé GNÁT volt, na. Szelepdekni-tömítés persze, már megint, mi más?
Igazából bosszankodni kár volt, meg felesleges is, így hát csak álltunk, néztük a blokkot aztán röhögtünk. Egy kis motortér-pucolás és némi gyors szervizelés után ellenőriztem az olajszintet, és meglepő módon még volt benne, így megkockáztattam a továbbmenést. Szerencsére hatásos volt, és ugyan az olajfolyás nem szűnt meg, de jelentősen méréséklődött. A Közlekedés Múzeumnál ismételt motorvizslatás és olajszint-nézés után bemenetünk, hogy megnézzük a kiállítást. Aki még nem volt, de érdeklődik a veterán autók iránt, annak kötelező megnézni a "Szovjet Luxusautók" című időszaki kiállítást. (Április 19-ig van, úgyhogy gyerünk!) Nagyon érdekes, informatív kis tárlat volt, azt kell hogy mondjam. Nagyon sok új infóval lettünk gazdagabbak, és még szakmai szemmel is. Van GAZ-14-es Csajka, és 3111-es Volga, amivel egyszerű civilként körülbelül esélytelen, hogy összefusson az ember, de a hengerenként 3 szelepes 3210-es Volga is erősen ebbe a kategóriába tartozik. Ha csak nem jársz rendszeresen Oroszországra, kábé olyan gyakran látsz ilyet, amilyen gyakran a tahóröcsögei Jenő bácsi kapja el Pamela Andersont egy laza análra. (Gy. k.: nagyjából soha.)
Érdemes korán menni, mert hosszú órákig tartó garantált nyálcsorgatásra lehet számítani, a múzeum többi része is érdekes, több napra való információáradatot zúdít az emberre.
Gyors kaja után bekukkantottunk KG-ékhoz, és hoztunk motorburkolatot, amit már menet közben szórtam be a hátsó ülésre, checkpoint two kilőve. Elszaladtunk tesómhoz, de épp nem volt szén a vízipipához, ezért csak csomagbeadás meg sütizabálás volt a program, és már úton is voltunk a negyedik checkpoint felé. Pest határában az út szélén láttam egy eléggé rütyvedt BIS-t, gondoltam megnézem, hátha eladó. Időközben kijött a tulaj, így beszédbe elegyedtünk. Kiderült, hogy ő a narancssárga BIS-es csávó, és az általam észrevett példány alkatrésznek van. Rövid pofázás után innen is továbbálltunk, és megérkeztünk végül az utolsó úticélhoz is, Érdre:
Ladás kollégáknak ajánlom figyelmébe a Rónai Márton névre hallgató fiatalembert. Marci elvetemült Zsigulis, és azon felül, hogy figyelemreméltóan szép autói vannak (a kék járgánya szerepelt a Veteránban is), szinte fejből vág minden, a kocsira vonatkozó típustörténeti adatot (a legapróbb részletekig), valamint tele van a háza beszerezhetetlennek tartott alkatrészek garmadájával. Amellett, hogy vettünk tőle két gyári orosz küszöböt és két taposót, még megnéztük a gyűjtemény két darabját is: Egy 74-es 2103-ast (az ikerlámpás ezerötös), aminek az ülésén nemrég még rajta volt a gyári fólia is, illetve a Veteránban is szerepelt kék 2101-es Zsigát. Mindkét kocsi olyan, mintha most jött volna a gyárból, hihetetlen szépek. Jól elpofáztuk az időt, így volt vagy este 9, mire felkötöztük a tetőcsomagtartóra a két "sílécet". Legalább már elmondható, hogy volt Lada-küszöb is a Polskimon. A hazaút eseménytelenül telt, nem égettünk olajat, úgyhogy alles gut.
Másnap reggel kezdtem az első munkanapom az új melóhelyemen: egy Mercedes 300SL replikát kellett meggyógyítanunk. A replikák a Pagoda-Merci padlólemezére épülnek, és üvegszálas műanyag a kasztnijuk. A kocsit korábban már "restaurálták" így ennek a nyomait kellett eltüntetnünk. A két hátsó váznyúlványba belefoltoztak iszonyat kókány módon, így ezeket a taknyolásokat egy az egybe kivágtuk, és gyakorlatilag újraalkottuk a váznyulvány érintett szakaszait. Természetesen a foltozások rá voltak lapolva a szétrohadt gyári lemezre, csak hogy még egyszerűbb legyen a sorsunk. Mindezzel egy nap alatt végezni kellett, mert ma (azaz csütörtökön) vitték is fényezni az SL-t. Vicces lett volna úgy odaadni a fényezőnek, hogy: "Itt a kocsi, rögtön belelapátolom neked egy vödörbe."
Szóval indításnak elég húzós napom volt, elég esetlen voltam az elején, de azért sikerült belerázódni. A kollégák bíztattak, hogy ha belejövök, már fogat mosni is flexszel fogok.
Ma egy alkatrésznek szánt Fecske-coupéról (W111 - 280 SE) szereltük le az ajtókat, és azokat atomjaira szedtük, mert mennek rá a Fecske cabrióra, ami a következő falat lesz. Hihetetlen durván összetett de egyben eléggé átgondolt konstrukció ez az öreg fecskefarkú Merci, szétszedés közben nem győztem csodálkozni. Meló közben beugrott Karki és Bezil, a látogatás rövidsége ellenére is jól eldumálgattunk.
Pógár Jenő is megmondta: "Úgy megy a' élet, ha zajlik!" Hát most zajlik.