Mint azt korábban már talán meséltem, egy ideje Angliába disszidáltam, így az autózás sajna eléggé takaréklángra állt. A céges Transiton kívül nem sok mindent vezettem az elmúlt fél évben, még blogot se. A privát közlekedést is kénytelen voltam biciklivel illetve egy nagy, automata váltós, dízel Volvóval megoldani (gy. k.: busszal). Azt hiszem ezek után nem is csoda, hogy pár hét szabira hazautazva majdnem annyit voltam a garázsban, mint a kocsmában.

Első körben beröffentettem a Kispolszkit. A városban szaladgáláshoz, ügyintézéshez, ilyesmikhez inkább őt használtam, mert városban abszolút ideális, meg hát azért baromira hiányzott a kispolszkizás. Sokmindent nem kellett vele csinálni, a szüleimnél egész végig használatban volt a kis szekér, és igazából nem nagyon kellett hozzányúlnom. Egyetlen egy dolog miatt kellett felkapni a 7-es villáskulcsot: Fater - a jó gyász tudja miért - megfordította a motorháztető rácsain levő jóféle "TAJFUN" műanyagidomokat, azért, "hogy jobb legyen a hűtése a kocsinak". Köszi, igazán nem kellett volna.  Mindegy, két perc és négy csavar volt az egész. Ezt leszámítva csak tankolni kellett, meg menni vele.
Szaladgáltam vele a városban, rögtön az első napon le is villogtam vele Piszkor Petit, aztán dumáltunk egy sort. Gondoltam, hogy az a szégyen mégsem eshet meg velem, hogy 126-os tali nélkül telik el egy év, ezért összeszerveztünk egy minitalálkozót Fehérváron Szilvivel, Nyuszyval, Gabe-bel, Kopányi Sanyival, Zuluval, és végül, de utolsósorban velem.
Pénteken még egy kis kirándulás is belefért a környéken, úgyhogy megjárattam a kisautót a Velencei-tó környékén, elmentünk a lovasberényi kastélyhoz, ahol az idei találkozón a légifotó készült, és próbáltam pótolni az élményt földi fotóval. Az aznapi kanyart a gánti bányamúzeumban fejeztük be, ahol kábé általános iskolás koromban jártam utoljára, szóval érdekes volt feleveníteni az emléket.
Az otthonlét alatt a kilométeket nem számoltam, de nagyjából másfél tank benzint autóztam el a zsebrakétával, javarészt a városban és környékén.

Hoztam a formámat, és ebből következően a kocsimat már kevésbe. Természetesen a találkozóról van szó, ahová nem sikerült autóstól odaérni. Csütörtök éjfél környékén adtuk fel, amikor szembesültem a rideg rögvalósággal, hogy a régi kuplung bizony szar, új meg épp nincs kéznél, úgyhogy hagytuk a faszba'.

Csütörtök éjfélig történt a Barátok köztben:
1.) Visszakerült a komplett ventiház a dinamóval és a gázrudazattal. Ugyanezen idő alatt édes anyanyelvünk is gazdagodott néhány cifra szófordulattal, leginkább a méretpontossággal nem igazán vádolható lemezek miatt.
2.) Leugrott a blokkról az AC-pumpa, szétszedte magát, megfürdött benzinben, aztán visszaugrott a blokkra, és vitt magával még két tömítést is.
3.) Észrevettem, hogy kihagytam egy tömítést a centrifugálszűrőből. Afölötti örömömben, hogy ilyen jól megszopattam magam, szétszedtem az ékszíjtárcsát, és ott rájöttem, hogy az a tömítés nem is oda való, tehát gyakorlatilag nem marad ki semmi. Viszont feleslegesen szedtem szét. Fákk.
4.) Elkészültek a matt fekete cuccok a porfestőnél, köztük a féltengely gumiharangoknak a felfogató lemezei. Ennek örömére a váltóra  fel is dobtam a gumiharangokat, amikben előzőleg már kicseréltük a döglött szimmeringeket vadiúj Cortecóra. A gumiharangok felrakása után már mehetett is tele olajjal a váltó, majd feldobtam rá a szép piros fedelet, és ezek után készen is állt a motor és a váltó arra, hogy szorosabbá váljon a kapcsolatuk. Azért a bal vállamon a kisördög azt mondta, hogy:  Ugyanmá' ugrasszuk le azt lendkereket - biztos ami biztos - és nézzük meg hogy érzi magát...
5.)...Főtengelyszimering úr.  Nos, őt erős hasmenés gyötörte, de nem igazán vett róla tudomást, mert egyébként is katatón állapotban várta a kaszás eljövetelét. A jobb vállamon a kisangyal csak annyit mondott, "Óbazmeg..." és belátta, hogy a kisördögnek volt igaza.
Kiberheltük tehát a hátsó főtengelycsapágynak a fedelét, és egy alapos pucolás után egy új szimmeringgel és új O-gyűrűvel ment is vissza. Visszadobtam a lendkereket is, de amikor a kuplungra került volna sor, akkor meghátráltam. A régi tárcsán a betét már igencsak ergya volt, és hát nagyon nincs kedvem 2000 kilométer múlva megint szétbombázni az egész autót, hátha megint fel találok újítani rajta valamit.

Eddig jutottunk, és gondoltam, hogy szarok a farmra, inkább megyek vedelni vidámkodni a találkozóra.

Július 20. péntek, Közép-Európa, száraz, napos idő.
Délelőtt még elugrottam a hegsztőhöz a karterért, amibe belekerült az olajhőfok-szenzornak a menete. Szép lett, de még le kell festeni. Beugrottak a csomagtartóba a leszinterezett felnik is a porfestőnél, és hogy - hogy nem, véletlenül bepottyant egy fél tálca Dreher is. Ez utóbbi elég jó szolgálatot tett, csak sajnos nagyon gyorsan elpárolgott.
A találkozót nem is nagyon tudom szavakba önteni, egyszerűen csak kurvajó volt végre újra együtt lógni a polskis cimborákkal, lökni a hülyeséget, meg ötletelni, hogy mit hogy lehet átépíteni. A felvonulás ismét frenetikus volt, külön köszönet Nellinek, hogy végre újra vezethettem Polskit, és természetesen óriási riszpekt a szervezőknek, hogy ismét hozták a megszokott magas színvonalat. Csináltam fotókat, de sajnos az akksim döglődése határt szabott ennek is. Mindegy, katt ide, aztán indzsoj! Nem sok, de legalább kevés.

Július 23. hétfő, erős szél, de a hajam még mindig tart
A találkozó fáradalmait szereléssel igyekeztem kipihenni, úgyhogy hétfőn megvettem az új kuplungot. Olasz cucc, Schneider márkájú, sose hallottam még róla. Remélem beválik. Hétfőn felcuppantottam a kuplungot, majd összeházasítottuk a motort és a váltót. Kitörő örömmel és túláradó boldogsággal konstatáltam, hogy egy remekbe szabott olajtócsa terjeng a balos féltengely-gumiharang alatt. Kurva anyját. Természetesen ahhoz, hogy ezt helyrehozzuk, le kell engedni az olajat a váltóból, de nincs az olajleeresztő csavarhoz se 12-es imbuszom, se krova-fejem. Kibaszás deluxe. Mindegy, visszaszereltem még az önindítót, aztán ennyi.

Júli 24. kedd, szar idő
Megrendeltem a váltótartó bakokat, meg akkor már a motortartó gumigenyákból is egy új garnitúrát. Hozta is a kiszállító skacc a munkahelyemre. Minden jó is volt cikkszám szerint, csak az egyik váltótartónak a zacskójában valami kerek gumi baszás volt a váltótartó bak helyett. Hívtam is őket, hogy mi a gyász van, mondták, hogy küldik helyette a jót, de az már nem ér ide, csak másnap reggel. Aznapra a motor-váltó felrakás ugrott.

Július 25. szerda, bitangpusztulatosan fostos idő
Megjöttek a hiányzó váltótartó bakok, ami pozitív. Meló után gyorsan beugrottam a szerszámboltba, és vettem egy 12-es imbuszos fejet a krovához, aztán irány a garázs. Leengedtem a váltóból az olajat, kiszedtem a csapágyfedelet, aztán egy alapos pucolás után visszaraktam, ipari mennyiségű tömítőpasztával. Abbéli örömömben, hogy ez már soha többet nem fog ereszteni, szépen frankón visszaraktam a gumiharangot, feltöltöttem a váltót olajjal, és elkezdtem felrakni a bakokat, meg összeállítani a váltótartó A-betűt.  Ekkor újfent feltűnt az olajfolt a váltó alatt. Az örömtánc, a konfettiszórás és a pezsgőbontás után, inkább fixre húztam a motorburkolat csavarjait, illetve a motort és váltót összefogó csavarokat, felraktam a váltótartó bakokat meg az A-betűt. Még megpróbálkoztunk a dinamó rögzítőszarságának az összeszerelésével, de nagyon nem akart menni, úgyhogy hajnali 1 óra felé elhúztam haza a géczibe. Ma (holnap) újból olajleeresztés, és valószínűleg a gumiharang rituális felgyújtása következik, aztán most már tényleg megy be a motor.

...vagy megy az egész szar a MÉH-be, úgy, ahogy van.

Akármit is csinálsz, úgyis fejfájás lesz a vége. Most se volt másképp, mert az Országos Tibi és Csaba Találkozó mindig ide vezet.

Az idén Tatán volt (vagyis jogászos-politikusos szófordulattal: "került megrendezésre") az első 2011-es Tibi és Csaba Találkozó, ahol sok-sok Tibivel és még több Csabával futottam össze. Furcsa véletlen, hogy ugyanazokon a helyszíneken feltűnően sok Kispolszki bukkant fel. Ha már ott jártam, azért lefotóztam őket.
A fesztivál nulladik napján sajnos nem tudtam sztárvendégként fellépni, inkább a hobbimnak hódoltam (azaz bent voltam a melóhelyemen). Épp kajaszünetet tartottam, amikor megcsörrent a telefonom, és Bálint Karcsi, vagyis.. izé... Bálint Csabi telefonált, hogy úton vannak Tatára a Laceeee nevű Csabival, de az egyik kipufogóbilincsük csak Fehérvárig szeretett volna velük tartani. Afelől érdeklődött, hogy lenne-e olyan kipubilincsem aki szeretne Fehérvárról Tatára eljutni. Beültem az Alfába, kiszáguldottam hozzájuk az út mellé, aztán Karcsicsabival elugrottunk hozzánk és a garázsban előtúrtunk egy kipufogóbilincset a kupac aljáról. Mondjuk utóbb kiderült, hogy ez nem lett jó, de mindegy, végül megoldódott a helyzet.

Szombat: erős napsütés, de a hajam még mindig tart. Szombat délelőtt megtankoltam Dzsuliettát, aztán nekivágtam a' országútnak. Jó volt arra Gánt felé kanyarogni a Vértesben, szeretem azt a szakaszt. Jó gyorsan oda is értem, aztán csatlakoztam a Tibik és Csabák gyülekezetéhez. Jó volt végre újra együtt trógerkodni a kispolszkis cimborákkal. Megnéztük, hogy megvan-e még Tatabányán a Turul (igen), Vértesszőlősön az előember (darabokban de nagyjából megvan), valamint hogy Tatán vár-e még a vár. (Vár.)
Ezek után csúnya merénylet áldozata lettem, mert az előzőleg a Teszkóban örökbe fogadott árva kicsi literes Sopronik a kezembe ugrottak, felbontották magukat, és kényszerítettek arra, hogy megigyam őket, pedig aki ismer az tudja, hogy mennyire ellenzem a szeszesital-fogyasztást. Gyorsan be is mentünk Piszkor Csabiékkal a bárba, hogy iszunk egy pohár ananászlét, de a pultos csajszi sajnos rosszul értette, és azt hitte, hogy sört kértem. Kénytelen voltam így azt is meginni, majd ezután csatlakoztunk a többiekhez akik leültek tábortűzni.

Vasárnap: szakadó eső, de a hajam...    ...az kurvára nem érdekel, mert úgy fáj a fejem, mint az állat. A szar idő sajnos betett az utolsó napnak, így a betervezett kirándulás elmaradt. Némi regenerálódást majd a többiektől való búcsúzkodást követően elindultunk öt autóval konvojban hazafelé. Csacsáéknak volt némi olajnyomás-problémája Majk és Kőhányáspuszta között, de szerencsére nem volt vészes a dolog, némi olajrátöltés tudta orvosolni. Gánt előtt egy karámból kiszabadult néhány ló és pont akkor vágtattak ki az útra, amikor kis csapatunk odaért. Piszkor Peti, Karcsi és Tunyi, már elhaladt, a lovak pont Csacsáék autóját kapták volna oldalba, ha időközben nem gondolják meg magukat, és nem térnek ki egy picit. Én zártam a sort, az egyik kanyarodó paci már csak nagy ívben fért el a többiektől, és igen szabálytalanul, körülnézés, irányjelzés és elsőbbségadás nélkül átjött a sávomba. Végülis kormány jobbra, nagy gáz, és heppienddel végződött a történet mind a ló, mind pedig az Alfa számára.
Ellenkező esetben ez a szám, és rengeteg lakatosmunka lett volna végeredmény. És hát mindannyian tudjuk, hogy kevés az olyan karosszériás, aki elfogad 3 mázsa lóvirslit konvertibilis fizetőeszközként.

Mindegy, a találkozó szervezéséért köszönet Slayer Csabinak, fasza volt minden, le a kalappal.


Fotók holnap.

Folytatásos vontatás - part 2.
Miután a jó öreg Opel elfossintotta magát, nem tudtuk kitrélerezni a Moszkvicsot az ő részére fenntartott garázsba, így egy hétig itt hesszelt nálunk, az itthoni garázsban. Hétfőn aztán kibéreltem a jól bevált autókölcsönzős bácsitól a még jobban bevált kombi Ladát, aztán kicincáltuk Moszkvics komát a garázshoz. Meglepően kevés komplikáció adódott, mindössze egyszer röppentünk be majdnem a dzsindzsába Ladástól-trélerestől-rakományostól, mert az út súrlódási együtthatója és az általam választott féktáv nem teljesen voltak egymáshoz illők, de igazából ez se volt említésre méltó.
A rámpázás, csörlőzés, spaniferezés is meglepően könnyen ment még vaksötétben és farkasordító kurvahidegben is. Hiába, a rutin...

Na jó, azért az autókölcsönzőnél volt egy kis Muppet-show, mert amikor a Ladát elhoztam, akkor ott hagytam az Alfát, és megkértem a bácsit, hogy hadd maradjon ott a zárt udvarban a kocsim, ne kúrogassák az utcán a bűnöző életmódot folytató egyedek. Be is raktuk a kocsit az udvar végébe emberünk meg közben bevállalt maszek munkára egy Merci Sprintert, amit nem tudott összerakni addigra, amikorra én vittem vissza a bérautót. Másnap reggel meló előtt mentem tehát leadni a bérelt kocsit és elhozni az Alfát, de addigra meg leszakadt a hó aztán tele volt a város harminccal baszódó sztrítfájterekkel, úgyhogy úgy elkéstem, mint a vadalma.

Ja, meg tegnap a 126-os nap alkalmából összegyűlt a helyi polskis társulat kb. 6 db Fityóval meg 4 offos autóval. Tologattuk kicsit Szilvi autóját, aztán pizzáztunk egyet az Il Fioréban. Jó volt, na.

Jut eszembe: van itt meg egy jó hír. Rég letelt a 60 nap, és a jagellók nem küldtek még se csekket, se határozat, úgyhogy úgy tűnik ezt a parkolásos témát megúsztam. (Kopp-kopp.)

Hallga csak, hallga csak, kedves olvasó
Rímbe öntöm blogom, mer' hiszen az jó
Virsli tíz ujjammal gépelem a regét
Melyben elmesélem a hét történését.
Sajna vindózom má' kifagyott vagy kétszer
De még nem basztam szét gépemet fejszével

Szombat reggel kimentem kocsim indítani
S száguldani fővárosba, elmém pallérozni
Főiskolánk padjaiba ülni gyorsan bele
Többek között ezért mentem is fel Pestre
De ha már egyszer amott jártam mégis
Gyűlt a köz a' étteremben, velük gyűltem én is

Megszavaztunk együtt minden jót és szépet
Bajszos embert elnöknek, meg sok más hülyeséget
A találkozók helyszíne nem lesz többé kérdés
Hasznos volt ezúttal a nagy egyetértés
Szerencsére senkinek nem volt ezzel baja
A szavazás után így hát gyorsan jött a kaja

Olajszűrő adaptert hozott nekem Lovi
Amit szerencsésen le tudott CNC-n gyártani
Prototípus ez még, nem kiforrott darab
de most már hátra csak a tesztelés marad
Tóbiás motorjára majd rászereljük bőszen
Ha nem folyat olajat, akkor lesz majd készen

Leesett a hó az útra, csúszkáltak a népek
Magam is jópárszor forgattam a gépet
Rengeteget haladtam én kilinccsel előre,
De szerencsére Tóbiást nem raktam tetőre
A kéziféken kezemmel ugyancsak dolgoztam
De szerdán közúton kétszer is rábasztam

Kétszázhetven fokot pördültem négysávos közúton
Hazafelé ugyanarra még egyszer száznyolcvan
Fok is megvolt, forogva, pedig nem akartam
Ügyes vagyok, autómat mindkétszer megfogtam
Hátsó kerekeimnek tapadása gyenge
Kibaszom én őket, vinné el a fene!

Szelephimba-tengelyem gyártása is halad
Le lett átmérőzve pontosan hat darab
Méretre van vágva: százhatvanhat milli
De az átmérőre rá kellett még hagyni
Öt tizednyi millimétert, úgy is van ám, biza'
Mert a kéregedzés igencsak elhúzza

Mindegyik darabba jön még jópár furat
a közepébe az olajnak vágunk jó nagy lyukat
Edzés után viszem gépműhelybe végre
Köszörülve állítjuk be végleges méretre
Ide kell még két sor, hogy pont meglegyen annyi
A végére a rímet meg képzeljétek oda...

Holnap majd kifejtem bővebben.

[2009.11.15. 18:48:32] Na, ma már a tegnaphoz képest holnap van, úgyhogy tényleg kifejtem bővebben. A teszkóparkolóban egy kis amcsiautós összeröffenés volt tegnap, aztán Buickos Ákos haverom rámcsörgött, hogy ugyanmá' kukkantsak ki, ha ráérek. Ráértem.


A veterán-kategóriát itt a az első képeken látható '67-es Camaro képviselte, aztán a második legidősebb a '72 Electra volt, és a képzeletbeli dobgó harmadik helyére pedig egy '74-es Cadillac Calais parkolhatott volna. Ezek mellett volt Lincoln Mk.8, Chevy Van, pár Dodge Ram, Pontiac Firebird-ök, egy Pontiac Bonneville kombi, egy Buick Skylark, Buick Century kombi, csak úgy a teljesség igénye nélkül. Erősen a GM-verdák voltak túlerőben, második helyen a Chrysler-csoport futott be, a Fordot mindössze egy Mustang és a már említett Lincoln képviselte. Ja,és az egy négyzetméterre jutó rock'n'roll arcok mennyisége is többszöröse volt az átlagnak.

 Bónusznak egy itt kis videó a Camaro hangjáról. Természetesen pont most kellett elbaszódni a hangszóróimnak, úgyhogy nem tudom visszahallgatni. Remélem jó lett a felvétel. Endzsoj!

Tata halá', tata bőtön, Tatabánya!

Tyúkszaros kis életem -autós szempontból - eseménytelen napjainak állóvizét két említésre méltó dolog kavarta fel az elmúlt hétvégén. Egy helyi veterános rendezvény, amiről később szólok, illetve a nem hivatalos, ellenben kurvajó tatabányai találkozó. Ezzel kezdem, egyrészt azért, hogy megmutassam hogy nem csak Homérosz volt mestere az "in medias res" nevezetű irodalmi feature-nek, másrészt meg azért mert csak.

Naszóval: volt egy ilyen ötlet, hogy csináljunk helyi minitalit itt Fehérváron, mert már rég volt. Igen ám, de mivel a helyi erők összetrombitálása erre a hétvégére esélytelen lett volna, a jövő hétvégére úgyszintén, utána meg a kaposvári találkozó van, ezért gondoltam egy merészet: A pesti kollégák úgyis kirándulnak egyet Tatabányára és ellátogatnak az ottani Veterán- és Versenyautó-kiállításra, mi lenne, ha csatlakoznánk hozzájuk? Szombat este megcsörgettem a hadrafogható arcokat, Piszkor Peti tábornok urat és Zsuppit, akik némi gondolkodási időt kértek de végülis vasárnap reggel a tervezett indulási időpont előtt idecsörögtek és azt mondták, hogy csapjunk a lecsóba! Gyorsan megnéztem még reggel a viamichelin-en, hogy hova is megyünk, aztán gyí.

10-kor találkoztunk a Zámolyi úti benzinkúton, ahol Peti épp akkor szorult be az autójába, merthogy a szétszedett biztiöv-reteszelőt becsatolni még lehetett, de kicsatolni már nem. Amint konstatáltuk a helyzetet, rögtön biztosítottam is az együttérzésemről, hogy "Röhögni ér?"
Mindegy, gondoltuk, hogy Tatabányáig kibírja, aztán ha más nem a 17-es krova majd kisegíti a bajból, úgyhogy elindultunk. Azért útközben ahogy a visszapillantóba néztem, mindig elfogott egy kicsit a röhögőgörcs. Az út odafele nagyon király volt: kellemes idő, gyönyörű táj, és most hogy megcsinálták végre a gánti utat, szinte végig vadiúj, tükörsima aszfalton repeszthettünk. Kénylemes túratempóban kanyarogtunk a Vértes lankáin, körülöttünk meg az őszi erdő, a  sárgába forduló lombú fák, meg minden. Eddig is szerettem ezt az utat a fos minősége ellenére is, de most meg már abszolút kedvenc.

Tatabányára beérve viszonylag gyorsan és egyszerűen megtaláltuk a helyet, nem is számítottam rá, hogy ilyen könnyen meglesz. A parkolóban aztán Peti is kiszabadult az autója fogságából, Déjvid Merlini hozzá képest lófhazz, de szerencsére még adott rá némi alkalmat, hogy a többiek is nyeríthessenek egy jót rajta. A tetőparkolóban volt aztán minden szép és jó, szépséges veteránok és vadállat versenyautók, erről inkább meséljenek a képek. Annyi személyes megjegyzésem lenne, hogy vicces volt így spontán összefutni a sárga, OT-rendszámos 2103-as Zsigával, amiről most már talán végre meg is jelenik a cikkem a RetroMobil hasábjain. Hasonló volt a szitu a kék 100-as Skodával kapcsolatban is, mert szintén fehérvári a járgány, magára a kocsira már tök rég felfigyletem, de csak most adódott először alkalom hogy megnézzem közelről, és hogy pár szót válthassak a gazdájával.

A rendezvényen - ahogy számoltam - a polskisok képviseltették magukat a legnagyobb számban, és az autószépségversenyen két díjazottunk is akadt Hollo és KG személyében. Innen aztán csoportosan átvonultunk Tatára, ahol bedobtam a búrámba egy kis palacsintát, meg némi innivalót, elballagtunk a várig a vállalkozó kedvű márkatársakkal, majd hazafelé vettük az irányt. Kellemes kis vasárnapi program volt, minél több ilyet a jövőben is!
További képekért pedig katt ide.


Aztán visszafele haladva az időben pedig a szombat délutáni esemény, röviden, címszavakban:
Szombaton épp a kaja utáni kávémat fogyasztottam és próbáltam kitalálni valami kifogást, hogy miért nem fogok nekiállni takarítani, amikor megcsörrent a telefonom. Dávid kollégám volt a vonalban és csak egy helyszínt mondott, meg hogy menjek azonnal, mert van itt valami érdekes. Persze, hogy veteránautóról volt szó. A célzónát már messziről kiszúrtam, mert volt ott egy kazalnyi öreg Merci, egy Triumph Bonneville, meg egy Citroen Traction Avant, de hogy miről is volt szó az már csak ott derült ki. Alakulófélben van egy hivatalos fehérvári veterános klub, aminek komoly célkitűzései vannak. Szeretnének rendezvényeket összehozni: börzét, találkozókat, kiállításokat, mert itt helyben elég komoly veterán-állomány van, sok egymástól elszigetelt veterános, akik simán össze tudnak honi valami komolyat, ha összefognak. A város földrajzi elhelyezkedése is adott hozzá, hogy egy komolyabb látogatottságú börzét meg lehessen rendezni, és szerencsére itt a klub alapító között sokan vannak befolyásosnak mondható emberek, akik tudnának egyezkedni a városvezetéssel meg a reménybeli szponzorokkal, hogy biztosítottak legyenek a feltételek. Kíváncsi vagyok mi fog belőle kisülni...

Kedves nézőink (vakok esetében hallgatóink), köszöntjük önöket a ReceptKlub mai adásában! A mai menü: Kisfityós vegyestál, 2009-es módra.
Hozzávalók:

* 1 db sátor
* 100-120 darab Kispolszki, lehetőség szerint pótalkatrészekkel.
* 200 db elmeroggyant ember, kispolák-fanatikusok, hát persze.
* 1 db Agárd
* 3 nap
* 10 liter benzin
* sok-sok sör
* bor
* vegyes gyümölcs
* haverok, buli, (meggyes-barackos)Fanta
* pici piros pipa
* Petőfi Richárd világirodalmi remekei (sárga kötet)

Fogjunk egy Kispolákot, és öntsük fel 10 liter benzinnel, illetve lehetőleg minél többel, de arra vigyázzunk, 21 liternél többel semmiképp se, mert ebből később gondunk támadhat. A sátrat és a sört szakszerűen adagoljuk hozzá a Kispolákhoz, de vigyázat, ne ugyanoda, ahova a benzint. Ha ezzel megvagyunk, elkezdhetünk pörkölni nagy gázon. Amint a látómezőnkben feltűnik 1 db Agárd és a 100-120 darab Polski, visszavehetünk a gázból, majd megfelelő helyen teljesen el is zárhatjuk. Szépen keverjük hozzá az előkészített Polskinkat a többihez, és mi is vegyüljünk el a sok ember között. Miután a lehető legtöbb barátunkat-ismerősünket üdvözöltük, kezdjük el az élményhez hozzáadagolni a bort, amit lehetőség szerint különféle vegyes gyümölcspárlatokkal is ötvözhetünk, és mindenképp hasznos, ha némi meggyel dekoráljuk. Figyelem! Nagyon-nagyon vigyázzunk, hogy répadarabok NE legyenek benne, mert elronthatják az összhatást!
Aludjunk az autóban, másnap reggel érezzük magunkat szarul.Ne, azért hányni nem kell, na! Szedjük magunkat rendbe, szerezzünk magunk mellé egy hasonlóan másnapos Laceeee-t és induljunk el egy tájékozódási túraversenyen. Számoljunk bódén ablakot meg fahídon korlát, nézzünk emléktáblát meg plakát, keressünk év-és telefonszámokat. Úgyis a szülők a felelősek, és Kovaljov Danilenko is nyugodjon békében. Nyerjük meg a versenyt. Ha nem sikerült, fogjuk rá arra, hogy másnaposak vagyunk, meg Taky autóján kellett úszót cserélni, és különben is elbaromkodtuk az egészet.
Délután ámuljunk-bámuljunk, hogy mennyi Polski van, nézzünk versenyt, beszélgessünk a' emberekkel. Vonuljunk fel, mert az jó! Ha jól csináltuk, érezni fogjuk a tipikus "ez volt az eddigi legjobb Polski-találkozó"-ízt. Nyerjünk díjat, és vegyük észre a finom célzást, hogy tényleg ideje lenne lakatoshoz menni. A műveltség fontos, ezért mindenképp legyen az est része egy kis Jókai. A Takács kiadó gondozásában megjelent a híres író Bableves című kisregénye, ezt fogyasszuk egészséggel és élvezettel, hiszen kiváló műről van szó.
Estefelé számítsunk arra, hogy ma tényleg csak egy sör lesz, aztán meg alvás. Lepődjünk meg, hogy nem így történik.  Ébresszünk tunyit, haverkodjunk a szlovákokkal (nem minden Matuska robbant hidat), és igyunk meg mindent, ami elénk kerül. Ha ügyesek vagyunk, akkor olyan gyorsan megtanulunk minden nyelven, mint Chris. Fűszerezzük meg a pici piros pipát, és utána már TÉNYLEG a világ összes nyelvén tudunk beszélni. Énekelni meg pláne. Vigyázat, használata kergerasztakórt okozhat, de a K.G. monogrammú egyéneknél (pl. Kovács Géza, Klaus Guttentag) az álomkórhoz hasonló tünetek is felléphetnek.
Amint elkezd világosodni, hagyjuk a kislökhárító árnyékában szendergőket pihenni, keressük meg az elcsatagolt Rasztát, tegyük a helyére, és takarjuk le, nehogy megromoljon.
Másnap alapozzunk egy kis hamburgerrel a kempingben, majd desszertnek fogyasszunk egy kis forró aszfalton sült gyorsulást és szlalomcukrot, az előző napi menüre való tekintettel sok-sok ásványvízzel öblítsük le.
Ha mindez megvan, ízlés szerint tálaljuk a blogunkban, és köszönjük meg a szervezőknek a kiváló alapanyagot, és a résztvevő cartársaknak a kiváló hangulatot, amivel fűszerezték a menüt. Lóétvágyat kívánunk!

Nem lett volna szabad, de megtettem, mert muszáj volt. Neeem, nem a brokimat dugtam az uborkaszeletelőbe, mint a viccben a jómunkásember, mindössze csak ellátogattam a tavaszi kispókos-találkozóra. Mivel most igen durván spórolás van egy bizonyos kékesszürke öreg olasz vas miatt (a hónap során elhozás, átírás, stb.), így nagyon nem lett volna ésszerű mindenféle kispókos-talira és egyéb bohémságokra költeni. Mivel az ésszerűséget sohase szerettem, ezért a találkozó előtt pár nappal kitaláltam, hogy mégiscsak ellátogatok Veszprémbe, és így is lőn. Mivel a szállásfoglalásról leszúsztam, ezért megeresztettem egy telefont csütörtök este, és sikerült is megoldani ezt a problémát is (Köszi Timi! , úgyhogy péntek délután összekaptam gyorsan a cókmókomat, megtankoltam Tóbiást bioetanol-benzin kombóval, és már rúgtam is a gázt: könyök ki, hangerő fel, 'oszt verettem a 8-as hájvéjen Veszprém felé.
Veszprémben jó volt végre újra együtt bandázni a ez elmeháborodott polskis bagázzsal, a város szép volt, az idő kellemes, szóval minden a helyén volt. A belvárosi séta után elkísértem a csapatot a felsőörsi panzióhoz, aztán este fél 11 felé visszazúztam Veszprémbe a szállásadómhoz.
Másnap kora reggel indultam a többiekhez, Felsőörsre. Elég kómás volt a fejszerkezetem, mert az alvást nem igazán vittük túlzásba, de azért sikerült időben odaérni. Előtte még felvettem Veszprém másik végén régi cimborámat és ex-rockzenekari ex-kollégámat, Hooshy bácsit, aki üzemképes pók hiányában majdnem offtopic autóval jött, de én megmentettem ettől a csúfságtól.
Volt földalatti ojjektum Fűzfőn, panorámás ojjektum Tihanyban, ralis pincérrel (Narancslé, jobb három, kétszáz ) sok polski, szép tájakon vonulás. Nagyvázsonyban volt egy kis szerelés (motortartó bak), aztán fahren-tanken-fahren.
A szálláson már kezdett kijönni rajtam az alvás és a koffein együttes hiánya, de Cincinlovag megmentette az életemet egy kis instant kávéval, örök hála neki!
Este aztán indulnom kellett haza, hazadobtam Hooshy bajtársat, akinek az asszonypajtija megvendégelt egy jóféle vacsival (Köszi Zsófi! . Az után, hogy degeszre zabáltam magam, gyorsan cseréltünk egy szelepdekni-tömítést és úton is voltam Fehérvár felé. Útközben még rámtelefonáltak valami elmeroggyantak (színjózanul persze), pont amikor tankoltam. A kutas csávó csak azt a felét hallotta az épületes beszélgetésnek, amit én követtem el, de így is elég furán nézett. Nagyon komolyan gondolkoztam rajta, hogy visszaforduljak, aztán belevessem magam az ökörködésbe, de aztán végül nem.
Mindent összevetve hülyeség volt elmenni a találkozóra, de nagyon is jóleső hülyeség. Köszi ezúton is a szervezőknek, hogy szerveztek, meg a társaságnak, hogy volt.


Tegnap lemostam a kocsit, meg brigéciollal megpucolásztam egy kicsit a motorteret. Most úgy egész tűrhető. Ja, meg esik, persze. Ja, meg azok a kibaszott macskák is összemászkálták megint, há' hogyne...

Szombaton kitaláltam, hogy megyek egy kört a járgánnyal,  gondoltam megnézem a Tropicariumot, mert a teszkós halpultban unalmas volt már a műsor. Ahogy mentem ki Fehérvárról, hát nem elém kerül négy kispolszki? Lassan mentek csak mert az elsőre a tulaj rákókányolt egy Suzuki Jimny bódét, aztán kicsit nehezen bírta. Mindegy, mentem mögöttük, mert érdekes módon ugyanarra mentek, mint én. A Campona parkolójában rengeteg Polski Fiat 126p típusú személygépjármű állt, beálltam oda én is, gondoltam, hogy ennek a típusnak külön parkoló van. Amikor kiszálltam jöttek oda hozzám mindenféle emberek, én meg nem akartam megharagítani őket, ezért illedelmesen köszöntem, ahogy anyu tanította nekem kiskoromban.

A Tropicariumban voltak halak, amik úsztak, meg egyéb állatok, amik nem. Érdekes volt, na. Kint a parkolóban aztán zsákmányoltam gyertyagumit meg fűthető hátsó szélvédőt egy utcai árustól, meg eladtam pár polskis naptárat, mert véletlenül épp volt nálam, aztán elmentem kajálni. Az étterem felé vezető úton is elém meg mögém került néhány kispolszki, ekkor már kezdett nagyon gyanús lenni, hogy ezek követnek. Az éttermben ezek a népek valami szeánszot tartottak, amíg nem jött a kaja. A kaja meglehetős mértékben frankó volt: finom is, meg szép nagy adag is, úgy bezabáltam, hogy öröm volt nézni. A kajálás végeztével még a parkolóban nézegettük egymásét (kocsiról van szó természetesen), egy Grosso nevű egyén járművét ki is próbáltam egy pár kör erejéig. Aztán mindenki ment a Szerjózsa minden irányába.

Este én még Pesten maradtam egy kicsit bulizni a Moszkvics nevű szórakozóhelyen (Városligeti fasor 44.), ahol egy ismerős zenekar koncertezett. Úgy terveztem, hogy csak lájtos dolog lesz, mert vasárnap mennem kellett egyik haveromnak segíteni veterán mocit restaurálni. A lájtos buli sajnos ott vérzett el, hogy jól teleettem magam még az étteremben, és a sör már alig fért el a gyomromban, így kénytelen voltam Unicumozni (de csak az emésztés segítése végett). A másik két végzetes hiba az volt hogy Moszkvics-tulajdonosoknak kedvezményes áron volt a pia, illetve hogy nagyon jó hangulat kerekedett, mert vagy 1 órányi ráadást játszott a banda, úgyhogy alacsonyan szálltak a székek és az Unimukkok így kicsit széjjelcsaptuk magunkat a kis társaságommal.

Érthető módon a másnap reggeli koránkelés érdeklődés hiányában elmaradt. Kora délutánra sikerült nagyjából emberformát öltenem, aztán zúztam le Fehérvárra, ahol már vártak a műhelyben. Előtte még hazaugrottam, kiraktam a szélvédőt, bepakoltam pár alkatrészt, ami a Fiat 500-ashoz kellett Mikinek, és elhúztam hozzá. Az alkatrészek átadásakor kaptam Mikitől ajándékba egy Abarth-kulcstartót. Érthető módon örültem neki, mint hülyegyerek a ringlispílen. Utána mentem Csocsó cimborámhoz, a műhelybe. Ott nekiestünk az ötvenes évekbeli SR2-es Simsonnak: szépen szisztematikusan szétbontottuk, az egészet végig dokumentáltuk fotókkal, szerencsére az eredeti csavarok nagy hányada is menthető. Sokkal kisebb szívás volt ez a bontás, mint amire számítottam.

Tóbiás az egész hétvégén jól viselkedett: kábé 200 kilométert tekertem bele, ez volt tuljadonképpen az első próbautam a BIS váltóval, úgyhogy volt egy kis para, de szerencsére nem volt alapja.  Hidegen még kicsit nehezen veszi a kettest, de pár kilométer után már teljesen oké a dolog. Néhányszor még így is kidobja, de egy kulisszaállítás után szerintem megoldódik a dolog. Nem zajos a váltó, és országúton zseniális. Vasárnap hazafelé volt alakalmam kipróbálni: a 110-es utazót is simán, kényelmesen lehet vele tartani, a nagyobb emelkedőkön néha már sok neki a négyes, de a hosszú hármas olyankor kihúz a szarból. A fogyasztás is csökkent némileg. A kartergáz-olajleválasztó cuccnak (alias részecskegyorsító ) köszönhetően a motortér tök tiszta, semmi olajat nem nyomott ki ezalatt a 200 kilométer alatt.

Szóval, mindent összevetve jó kis pörgős hétvége volt. Köszönet a találkozó szervezőinek, és a sok elvetemült kispolákosnak a jó hangulatért. Aki vett naptárat, annak ezúton is köszi, és használja egészséggel! Illetve még tenkjú KeMának az útbaigazításért, és Mikinek az Abarth-os kulcstartóért!