Hoztam a formámat, és ebből következően a kocsimat már kevésbe. Természetesen a találkozóról van szó, ahová nem sikerült autóstól odaérni. Csütörtök éjfél környékén adtuk fel, amikor szembesültem a rideg rögvalósággal, hogy a régi kuplung bizony szar, új meg épp nincs kéznél, úgyhogy hagytuk a faszba'.

Csütörtök éjfélig történt a Barátok köztben:
1.) Visszakerült a komplett ventiház a dinamóval és a gázrudazattal. Ugyanezen idő alatt édes anyanyelvünk is gazdagodott néhány cifra szófordulattal, leginkább a méretpontossággal nem igazán vádolható lemezek miatt.
2.) Leugrott a blokkról az AC-pumpa, szétszedte magát, megfürdött benzinben, aztán visszaugrott a blokkra, és vitt magával még két tömítést is.
3.) Észrevettem, hogy kihagytam egy tömítést a centrifugálszűrőből. Afölötti örömömben, hogy ilyen jól megszopattam magam, szétszedtem az ékszíjtárcsát, és ott rájöttem, hogy az a tömítés nem is oda való, tehát gyakorlatilag nem marad ki semmi. Viszont feleslegesen szedtem szét. Fákk.
4.) Elkészültek a matt fekete cuccok a porfestőnél, köztük a féltengely gumiharangoknak a felfogató lemezei. Ennek örömére a váltóra  fel is dobtam a gumiharangokat, amikben előzőleg már kicseréltük a döglött szimmeringeket vadiúj Cortecóra. A gumiharangok felrakása után már mehetett is tele olajjal a váltó, majd feldobtam rá a szép piros fedelet, és ezek után készen is állt a motor és a váltó arra, hogy szorosabbá váljon a kapcsolatuk. Azért a bal vállamon a kisördög azt mondta, hogy:  Ugyanmá' ugrasszuk le azt lendkereket - biztos ami biztos - és nézzük meg hogy érzi magát...
5.)...Főtengelyszimering úr.  Nos, őt erős hasmenés gyötörte, de nem igazán vett róla tudomást, mert egyébként is katatón állapotban várta a kaszás eljövetelét. A jobb vállamon a kisangyal csak annyit mondott, "Óbazmeg..." és belátta, hogy a kisördögnek volt igaza.
Kiberheltük tehát a hátsó főtengelycsapágynak a fedelét, és egy alapos pucolás után egy új szimmeringgel és új O-gyűrűvel ment is vissza. Visszadobtam a lendkereket is, de amikor a kuplungra került volna sor, akkor meghátráltam. A régi tárcsán a betét már igencsak ergya volt, és hát nagyon nincs kedvem 2000 kilométer múlva megint szétbombázni az egész autót, hátha megint fel találok újítani rajta valamit.

Eddig jutottunk, és gondoltam, hogy szarok a farmra, inkább megyek vedelni vidámkodni a találkozóra.

Július 20. péntek, Közép-Európa, száraz, napos idő.
Délelőtt még elugrottam a hegsztőhöz a karterért, amibe belekerült az olajhőfok-szenzornak a menete. Szép lett, de még le kell festeni. Beugrottak a csomagtartóba a leszinterezett felnik is a porfestőnél, és hogy - hogy nem, véletlenül bepottyant egy fél tálca Dreher is. Ez utóbbi elég jó szolgálatot tett, csak sajnos nagyon gyorsan elpárolgott.
A találkozót nem is nagyon tudom szavakba önteni, egyszerűen csak kurvajó volt végre újra együtt lógni a polskis cimborákkal, lökni a hülyeséget, meg ötletelni, hogy mit hogy lehet átépíteni. A felvonulás ismét frenetikus volt, külön köszönet Nellinek, hogy végre újra vezethettem Polskit, és természetesen óriási riszpekt a szervezőknek, hogy ismét hozták a megszokott magas színvonalat. Csináltam fotókat, de sajnos az akksim döglődése határt szabott ennek is. Mindegy, katt ide, aztán indzsoj! Nem sok, de legalább kevés.

Július 23. hétfő, erős szél, de a hajam még mindig tart
A találkozó fáradalmait szereléssel igyekeztem kipihenni, úgyhogy hétfőn megvettem az új kuplungot. Olasz cucc, Schneider márkájú, sose hallottam még róla. Remélem beválik. Hétfőn felcuppantottam a kuplungot, majd összeházasítottuk a motort és a váltót. Kitörő örömmel és túláradó boldogsággal konstatáltam, hogy egy remekbe szabott olajtócsa terjeng a balos féltengely-gumiharang alatt. Kurva anyját. Természetesen ahhoz, hogy ezt helyrehozzuk, le kell engedni az olajat a váltóból, de nincs az olajleeresztő csavarhoz se 12-es imbuszom, se krova-fejem. Kibaszás deluxe. Mindegy, visszaszereltem még az önindítót, aztán ennyi.

Júli 24. kedd, szar idő
Megrendeltem a váltótartó bakokat, meg akkor már a motortartó gumigenyákból is egy új garnitúrát. Hozta is a kiszállító skacc a munkahelyemre. Minden jó is volt cikkszám szerint, csak az egyik váltótartónak a zacskójában valami kerek gumi baszás volt a váltótartó bak helyett. Hívtam is őket, hogy mi a gyász van, mondták, hogy küldik helyette a jót, de az már nem ér ide, csak másnap reggel. Aznapra a motor-váltó felrakás ugrott.

Július 25. szerda, bitangpusztulatosan fostos idő
Megjöttek a hiányzó váltótartó bakok, ami pozitív. Meló után gyorsan beugrottam a szerszámboltba, és vettem egy 12-es imbuszos fejet a krovához, aztán irány a garázs. Leengedtem a váltóból az olajat, kiszedtem a csapágyfedelet, aztán egy alapos pucolás után visszaraktam, ipari mennyiségű tömítőpasztával. Abbéli örömömben, hogy ez már soha többet nem fog ereszteni, szépen frankón visszaraktam a gumiharangot, feltöltöttem a váltót olajjal, és elkezdtem felrakni a bakokat, meg összeállítani a váltótartó A-betűt.  Ekkor újfent feltűnt az olajfolt a váltó alatt. Az örömtánc, a konfettiszórás és a pezsgőbontás után, inkább fixre húztam a motorburkolat csavarjait, illetve a motort és váltót összefogó csavarokat, felraktam a váltótartó bakokat meg az A-betűt. Még megpróbálkoztunk a dinamó rögzítőszarságának az összeszerelésével, de nagyon nem akart menni, úgyhogy hajnali 1 óra felé elhúztam haza a géczibe. Ma (holnap) újból olajleeresztés, és valószínűleg a gumiharang rituális felgyújtása következik, aztán most már tényleg megy be a motor.

...vagy megy az egész szar a MÉH-be, úgy, ahogy van.

Millenium Falcon kalandjai következnek, ezúttal Han Solo nélkül. Egyrészt azért me' elszaladt a sokkolóé', másrészt meg azért, mert ez nem az a Millenium Falcon, amivel Han és Csubakka drifteltek a meteoritzáporban. Ez rosszabb.

Réges-rég egy messzi galaxisban nem történt lófasse, ellenben nekünk '99-ben a birtokunkba került egy gyönyörű, újszerű állapotú 405-ös Peugeot. Mára ebből a Peugeot az igaz, a "gyönyörű", és az "újszerű állapotú" az faterom áldásos tevékenységének köszönhetően már nem annyira. Jelenlegi állapotában ez a kocsi a világ nyolcadik csodája: egyszerűen nincs rá ésszerű magyarázat, hogy mitől működik még mindig azok után, amit kapott az élettől. Szegény jószág olyan, hogy egy edzettebb botswanai autónepper is sikoltozva vetné magát az oroszlánok elé, ha valaki ilyet vinne hozzá.
A négyből három fék fog, a fékerő persze mindegyiken eltér, az első futóműben nincs ép szilent és gömbfej, minden kotyog és lötyög, a hátsó futómű lengőkar-csapágyai szerintem már darabokban vannak. Úttartás az gyakorlatilag nincs, a futómű edvencsör-üzemmódban működik. Ami kanyar az Alfával simán kiadja 120-szal, ott ezzel már 70-nél is nugátkrémes lesz a gatyó.
A motor a 20W-50-es olajat is elzabálja, amit meg nem, azt meg az évek óta döglött főtengelyszimmeringnél literszámra okádja magából. A beltér teljesen szét van zuhanva,erre csak egy példát említenék a sokból: Egyszer lámpától gyorsultam egy suzukis csajjal, nyomtam neki egy kövér gázt és kiesett a műszerfal felső része, óracsoporttal, mindennel együtt, rá a kormányoszlopra, amitől a kocsi elkezdett jobbra indexelni, ablakot törölni, meg mellékesen kormányozhatatlanná is vált a vas. Nem igazán vágódtam be a csajszinál.

Sajnáltam  nagyon a gépet, de amíg jó állapotban volt, addig nem érhettem hozzá, mert "nem kell ezt szerelni, nincs ennek baja", most meg már gyakorlatilag mindent cserélhetnék, ami a két rendszámtábla között van.
Tizenegy év "nem költünk rá, de megyünk vele" üzemmód után még mindig megy, de mostanra már eljutottunk arra a szintre, hogy fateromtól egyre gyakrabban hallom azt, hogy "Csináljál már vele valamit!". Persze ha lehet, akkor ingyen, vagy annál kicsit olcsóbban. Főleg az utóbbi 1-2 hétben, amikor fater balesete* után kicsit gyakrabban volt nálam az autó.

Szóval a múlt héten is nyakamba szakadt egy ilyen prodzsekt. Egyik reggel csörög a telefon, hogy gyász van, nem indul a járgány, nosza irány haza. Látom szegény Pözsó meg se nyikkan. Forog az önindító, de csak olyan ványadtan. Megpróbáltam bebikázni,de az Alfa 55 Ah-ás akksijáról az alapból 74 Ah-ás akksit igénylő nagy dejzel traktort eléggé esélytelen volt. Akksi kiszed, töltőre felrak, másnap retry. Szépen izzított, a behúzótekercs is behúzott, de aztán se kép se hang. Az önindítóra is ráugrott a halálmadár, hurrá! Délután nekiálltam kiszedni az önindítót. Nem egy vészes feladat: pár kábelt széthúzni, meg három csavart kitekerni aztán hali. Persze ahhoz, hogy hozzá lehessen férni, a fél motorteret le kellett bontani, de mindegy az se volt nagy kihívás. Na de azért a három csavar, ami az önindítót fogja, na az mindegyik imbusz, és az anyamenetet francia barátaink okosssan-igényesssen az önindítópajzsba vágták bele, amikor simán elfértek volna ott a hatlapfejű anyák is. Ez azért jó, mert a rövid imbuszkulccsal bőven nem volt meg az az erőkar, amivel megindulhattak volna a csavarok. Kettőt sikerült meglazítani, igaz ezt a csatát egy imbuszkulcs, egy kalapács, meg a kezem bánta. A harmadik az viszont sehogy se indult meg, ellenben legalább a csavarfej szétnyalódott. Mindegy a flex legyőzte azt is. Jó átgondolt konstrukció ez is, hogy a jóisten fosassa meg bő sugárban azt aki kitalálta!

Az önindító szénkeféi totál döglöttek voltak, meg az ismerős, akihez került a cucc, kimérte a behúzótekercset, és megállapította, hogy az is megszakadt. Nosza meg is rendeltem - ki gondolta volna, hogy a T3-as VW Transporter behúzótekercse kell erre az önindítóra. Még aznap szépen haza is állítottam a behúzótekerccsel meg egy nagy vigyorral, amikor szóltak, hogy mégiscsak jó a régi behúzótekercs. Ekkor ismét bontottam egy pezsgőt örömömben, de mindegy, legalább meglesz lassan az önindító. Fater el is hozta másnap gyalog egy szatyorban, én meg a szakadó esőben összeszereltem a kocsit. Mire végeztem, el is állt.  El akartam menni egy próbakörre, de, a kocsi még csak nem is izzított. Örülünk, Vincent.

Megnéztem az akksit, és hát igen: abba is belebújt a gyász. Az addig egész normálisan működő akku és az önindító együtt, kéz a kézben haláloztak el, das ist nagyon romantisch. Tegnap szerváltam egy új 72 Ah-ás akkut, és azóta pöcc-röff. Most már csak a kocsi többi részét kell kicserélni.

* Kis lábjegyzet a végére: Fater balesete.
Sokat hezitáltam, hogy leírjam-e ezt is, de hát hozzátartozik a történethez, mivel hogy ennek az esetnek az egyenes folyományaként lettem megáldva két-három hétig a Peugeot-val, amivel aztán rendszeresen cipelhettem a gazdáját is "javításra".
Szóval augusztus 20-án fater kitalálta, hogy elmegy egyet bringázni, mint ahogy mindig is szokott. Aztán egy-másfél óra múlva egy tök ismeretlen fazon csenget, hogy egy idősebb biciklis fószer fekszik az utca végén, és hogy épp rakják be a mentőbe. Kurvaélet - gondoltam - és tényleg kockára fagyott bennem még a szar is, hogy szívrohama volt, vagy valami ilyesmi. Rohanás a sarokra, mentőautó, bringa az úton, nagy vértócsa az aszfalton. A picsába ennek fele se tréfa. Aztán látom ott ücsörög fater a mentőben, szakadt pólóban, véresen, és az őt kötöző mentősöknek éppen magyarázza, hogy mi történt. Az történt, hogy apám vénségére felcsapott stuntridernek és szépen előadta a klasszik zakózást: első fék satu, aztán átbukfencezés szép ívben a kormány fölött, majd pedig landolás arccal az aszfalton. Már itt kezdett komikus lenni a dolog, és amikor közölte a mentős, hogy faternak konkrétan leszakadt a jobb füle, akkor már tényleg shaolin-szerzetesekhez méltó önuralomra volt szükségem, hogy ne kezdjek el vinnyogva röhögni, mert hát ez a helyzet több volt, mint abszurd: Apám nem szatyor, aztán mégis leszakad a füle, olyan ez mint valami elbaszott zs-kategóriás regény. Ha ezer évig gyakorolnám, akkor se tudnék ekkorát zakózni.
Mindegy a mentő bevitte, mi meg utánamentünk a kórházba. A háromnegyed óra alatt, amíg visszavarrták a fülét addig sétálgattam a traumatológia folyosóján, közben rázott a röhögés, amikor eszembe jutott hogy fater többet már nem fog füllenteni, viszont továbbadhatja, amit fél füllel hallott, nem kell félnie attól, hogy kap egy fülest. Amikor kiengedték a kórházból megígértem a nővérnek, hogy hazavisszük az öreget, és másnap csinálunk neki ebédre barátfülét. Azóta szerencsére teljesen meggyógyult, de az oltásokat (a lehető legszarabb füles poénokkal) azóta is megkapja a család minden tagjától. Ebből a szempontból elég rosszkor volt a születésnapja is, mert hát a "Füled érjen bokáig"-kezdetű mondóka is kiadta. Mindegy, ez már rajta marad, mint szamáron a fül.

    Nah eléggé felemás napot zártam Tóbiással. Összepakoltam a himbasort, belőttem a hézagokat (újból , iszonyat módon megtéptem a rögzítőanyákat (biztos, ami biztos , feltöltöttem és beszereltem az akksit (már megint , letömítettem a szelepdeknit (már megint , lőttem egy mexhézagot és egy előgyújtást, és végül nekiálltam beröffenteni a vasat. Nah, itt jött az első probléma:
    A második indítózásra már érezhetően kezdett gyengülni az akksi, a harmadikra pedig meg is szorult benne a szusz. A frissen fullra töltött akksi kábé három percig élt. Fasza. Itt most vagy a fél éves akksim dobta el a kanalat, vagy az indítómotor áramfelvétele extrém nagy. Valamelyik mindenképpen cserés lesz úgy érzem.
Fogtam a Peugeot-t, meg a bikakábelt, és gondoltam, hogy a VARTA, a Peugeot -generátor, és a Peu 65 amperórás akksija egyesült erővel már csak megforgatja azt a fákking önindítót. Megforgatta.
    Pöccröff, szép hangja volt a motornak is, a szelepek felől alig jött valami zaj. El is zúztam gyorsan próbakörni. Baromi jól húzott, érezhetően erősebb volt a moci, mint korábban, de hazaérve már lehetett hallani pianóban a szelepdekni alól azokat a hangokat, amiket nem akartam hallani.
Ez volt az ami az előző héten a halk, majd egyre hangosodó "tektektektek"-ből szépen átment "klaff-klaff-klaff"-ba, hogy aztán "klaff-klaff-hörrrrrrr" legyen a vége.
Nincsenek illúzióim. Himbasor kuka, aztán meg vadásznom kell egy használható darabot.

A szomszéd unokájának amúgy tetszik a verda, bár kicsit furcsállja, hogy miért szerelem folyton. Meg a szomszédok is. Meg a másik szomszéd is.
De a lurkónak azért megengedtem, hogy beüljön, és baromira tetszett neki a gép. Meg is kérdezte, hogy "Ez spojtkocsi?" Őszintén kellett válaszolnom, ezért azt mondtam, hogy igen.