Típus: Alfa Romeo 75 1.6 i.e. Évjárat: 1989 Motor: Soros négyhengeres 1.6-os Nord moci, 8 szelepes DOHC, változó szívóoldali szelepvezérléssel. Keverékképzés: Hengerenkénti befecskendezés (Iniezione elettronico ) Kipufogó: Gyári 4-2-1 leömlők, a gyárinál nagyobb átmérőjű csövek. Középdob ohne. Feltöltés: olajjal, benzinnel, ablakmosóval és hűtőfolyadékkal. Kompresszor meg turbó nincs, nemkő'. Kuplung: Száraz, egytárcsás, kemény Váltó: 5 fokozatú, manuális Hajtás: Természetesen hátsókerék. Orrmotor hosszában, váltó és diffi a hátsó tengelynél. (Transaxle elrendezés.) Sperrdiffi még nincs, de majd ezen majd segítek. Fék: Elöl-hátul tárcsafék. Futómű: Elöl torziós rugós felfüggesztés, kettős keresztlengőkarokkal, stabilizátorral; hátul De-Dion rendszerű felfüggesztés Felnik: 7x15 colos Stilauto, 195/50-es Pirelli P5000-es gumikkal Karosszéria: Négyajtós sedan, 500 literes csomagtartóval Szín: Szürkéskék metál Extrák: Van benne benzin. Na jó: központi zár meg elektromos ablakok elöl. Ennyi. (Szervókormány, ABS és klíma nincs benne, ezért vettem ezt.)
Történet: Olaszországban valami ügyvéd volt, vagy orvos volt az első tulaj (doktor volt, az tuti), tőle került Győrbe a második tulajhoz, majd onnan 2005-ben vette meg egy pesti autós újságíró. Ennek következtében előfordult a kocsi az Autó K2ttő és a RetroMobil magazinokban, persze csak mint illusztráció, illetve egyszer megtaláltam a TotalCar Belsőség blogjában is. Na aztán meg ezek után került hozzám: Kellett/kell egy megbízható, napi szinten használható autó, amíg a Polskim lakatolódik és felújítódik. Meg még utána is. Nem volt ésszerű választás, de egyrészt utálom az ésszerű dolgokat, mert abban nincs semmi kaland, másrészt a hátsókerék-hajtásból, a sportosságból meg a benzinmotorból nem akartam engedni. Az ugyanebben az árkategóriában kínált BMW E30-asokat meg inkább meg se néztem, pedig az lett volna a másik befutó. Azért őrá esett a választásom, mert 2.0-ásból csak szétütött szarok voltak, ő meg majdnem gyári állapotában pompázik.*
*Ezeket az érveket szoktam felsorolni magamnak igazolásképp, de az igazat megvallva az első próbakörön dőlt el a dolog, amikor féktávon visszaengedtem a gázt, és meghallottam hogy hörög a motor. Akkor és ott beleszerettem.
Project: semmi tuning, minél szebb állapotban megtartás, 2019-ben OT-rendszám, ha megérem
Ürgevédelem! Megvédjük a' Alfát az ürgéktől. Mondjuk abból errefelé nem sok van, inkább a mókus meg a róka jellemző. (Igen, a ravaszdi, nem a kannásboros )
Na, hülyeséget félretéve üregvédelemről lesz szó, méghozzá az ajtók aljának a waxos kezeléséről, ami idő szűkében kimaradt a tavalyi nagy alvázvédő-kúrából. Alapos melót akartam végezni, rendesen időt hagyni a panelek megtisztítására is, nem csak úgy uccu neki összebaszni fél óra latt az egészet, oszt kalap-kabát.
Szóval leoperáltam az ajtókárpitokat, leszedtem a zajcsillapító izékat, valamint a vízzáró fóliát (vagy hogy a tökömbe hívják). Utóbbiak elég retkesek voltak, úgyhogy ki is szedtem őket, valamint egyik-másik már eléggé lebomlófélben volt, mert azért a 25 év nem tűnt el nyomtalanul. Kipucoltam alaposan az ajtók alját belülről, aztán hagytam bőven időt, hogy megszáradjanak. A száradási idő alatt megtisztogattam az ablaksíneket és az ablakemelő mechanikák bovdenjeit és fogasléceit is. A sínek szilikonolajat kaptak, a bovdenek és fogaslécek pedig teflonos zsírt.
Mivel visszatérő probléma volt a hidegben a hátsó ajtók zárjainak a menetrend-szerű befagyása is, ezért kiszereltem a zárszerkezetet, hogy megnézzem, mi lehet a bánata. Maga a zárszerkezet nem nagyon bontható szét, állítási lehetőség se nagyon van rajta, úgyhogy a legjobb amit tehettem a kiszerelésen és a vizsgálaton kívül, az az volt, hogy megpucoltam és teflonos zsírral megkentem az összes létező súrlódó felületet. Ha az ajtó csukva van, de zárva nincs, akkor az ajtókilincs megnyomásával old a zárszerkezet és lehet nyitni az ajtót. Ha bezárom a reteszelő gomb lenyomásával, vagy a központizárral, akkor lényegében az ajtókilincs gombja és a zár kioldó mechanizmusa közötti kapcsolatot szünteti meg a cucc. A probléma az az, hogy a mechanizmus, amit a központizár-motor, illetve egy rudazaton keresztül a reteszelő gomb mozgat az nagy hidegben pont annyit megy össze, hogy a teljes végállásban nagyjából 5 tized milliméter hiányzik ahhoz, hogy kiemeljen. Állítási lehetőség persze sehol. Nagy hidegben tehát ha egyszer bezárod az ajtót, akkor az úgy is marad tavaszig. Érdekes módon próbáltam direkt melegíteni egy tavaly téli befagyáskor hajszárítóval meg mindennel, de hiába. A lokális hőközlés eredménytelen, az EGÉSZ autónak tartósan szobahőmérséklet felett kell lenni ahhoz, hogy lehessen oldani a reteszelést. Tököm se érti...
Az ajtók belsejében található vízzáró fóliák közül az egyik már erősen fáradt állapotban leledzett, és gyakorlatilag egy csúnyább nézéstől is atomjaira bomlott. Gondoltam, hogy mentem ami menthető, de ez már kicsit túl volt mindenen, ezért úgy döntöttem, hogy újragyártom. Sajnos anyagában és vastagságában is megfelelő PVC fóliát nemigen találtam, ezért polietilénből vágtam ki a megfelelő alakú darabot a régi fólia maradványait használva sablonként. Hát az nem mondom, hogy az évszázad kézművs remeke lett, de amíg nem találok az eredetinek 100%-ig megfelelő anyagot, addig megteszi.
A zárak visszaszerelése után kifújtam az ajtók belsejét üregvédő viasszal jó bőségesen. A választásom ezúttal is a Dinitrol Penetrant 1000-re esett, mert csak. (Ez eléggé tudományos alapú indok, mi?) Ezek után már csak a zajszigetelés és a kárpitok visszaszerelése volt hátra. Némelyik műanyag patent eléggé döglött volt, őket pótoltam az előrelátóan - még otthon - beszerzett tartalék patentekkel. A kárpitok némeyikén a szövet részek már itt-ott kicsit koszosnak tűntek, ezért a Turtle Wax kárpittisztító + kefe + porszívó taktikai egység bevetése is indokoltnak tűnt. Persze az Ajtók Árpit nem sikerült még visszarakni, mert a kefés tisztítás után, amíg száradt a cucc, addig belemásztam valami nagyon mocskosba.
Nem, nem a hajléktalan csatornamunkások swinger-klubjába látogattam el, de valami hasonló. Megpucoltam a csomagtartó falcát - a kédergumi alatti részeket is ideértve - és a lemezek lapolásánál kifújtam üregvédővel, nehogy lapolva ponthegesztett lemezek közé beszivárogjon a nedvesség. A gyári varrattömítő ugyanis nem lett frissebb a 25 év alatt, de a csomagtartó pereme melletti rész viszont még mindig arra hivatott, hogy a hátsó szélvédőről lefolyó esővizet elvezesse, szóval kap az arcába, ha kell - ha nem. Na mindegy, ez megvolt, nekiálltam leszedni az első szélvédő alatti légbeömlő műanyag rácsát, és kicsit kipucolni alatta az utastér-szellőztető légbeömlőjét is. Hát... bazmeg.
Négy-öt órát vett el az életemből, és messze nem tökéletes az eredmény. Vagy fél tonna levelet, meg port, meg humusszá lebomlott mindenféle szart vakartam ki onnan: 25 év minden trutymója ott halmozódott fel. Napok kellenének hozzá, meg nőgyógyász-kezek és egy endoszkóp, hogy tökéletesen ki lehessen tisztítani, de azért a cucc nagy részét sikeresen eltüntettem. Ennek nem igazán a kozmetikai jelentőssége az elsődleges, hanem az, hogy nem köti meg óriási mennyiségű sár a nedvességet, szóval felszámoltam egy potenciális rozsdagócot. Áttörölgettem az egészet csavarlazítóval befújt ronggyal, ártani nem árt. Azért időnként felülvizsgálom, hogy mi a helyzet arrafelé.
Kihasználva azt, hogy az ablaktörlő-lapátok le voltak szedve, nekiálltam diagnosztizálni az ablakmosó nyomorát is. Az ablakmosó a kar meghúzásakor spriccel, és négyet töröl. Az utóbbi időben ebből a "négyet töröl" működött csak, de ablakmosó-folyadék nem igen vándorolt a tartályból a szélvédőre. A csöveket átvizsáltam korábban, de ott minden rendben volt, szóval az elektromos részekre terelődött a gyanú. A testelést mértem ki először, az rendben is volt, szóval másodiknak jött a motor. Bekötöttem a testet és adtam neki egy direkt 12V-ot. Na, ennyi is volt: a motor csak kattogott, de érdemben nem pumpált semmit sehova. Egyértelmű a diagnózis: a pumpa cserés. Eléggé közel van a kipufogó-leömlőhöz, és erős a gyanúm, hogy a tavalyi Magyarország-Anglia expressz futam alatt kapott hőmennyiség verte bele a koporsójába az utolsó szögeket. Konstrukciós hiba, lehet a következőnek kéne valami hőpajzs, vagy ilyesmi.
Találtam is az ebay-en 11 fontért utángyárit, meg ennek a duplájáért gyárit. Majd még megszülöm, hogy melyiket lenne érdemes megvenni, aztán csere.
Folyt köv.
A kipufogócsere óta sok rendkívüli esemény nem történt a 75-össel. Tavasz végére - nyár elejére belecsavartam majdnem a 250 ezrediket is az órába, a legutóbbi olajcsere óta eltelt majdnem 10 ezer, szóval időszerűvé vált lassan a kisszerviz. Megvettem a szükséges motyókat, MANN szűrő, Shell Helix Ultra 5W-40-es olaj, valamint vásároltam pár szerszámot a Halfordsban, mert elég durván le voltak árazva. Gyakorlatilag kevesebb, mint féláron jutottam hozzá egy pár rámpához, egy krokodil-emelőhöz, két db 2 tonnás bakhoz, és kaptam hozzá egy fix-száras kerékkulcsot, meg két állítható éket ajándékba. A hülyének is megérte, két Alfával a háznál meg szinte kötelező. Az olajcsere le is zajlott simán, minden komplikációtól mentesen.
Találtam az ebay-en egy csávót, aki mindenféle öreg Alfákat bont, és rendeltem tőle pár apróságot, amik az én autómon már elfáradtak, vagy legalábbis egyértelmű jeleit mutatták, hogy köröz felettük a Halálmadár. Így tettem szert egy vezetőoldali ablakemelő-kapcsolóra, egy csomagtartó-kéderre, a csomagtérfedél visszahúzórugóira, és egy vezetőoldali ajtóbehúzóra. Szerencsére ami nekem vezetőoldali, az itt angoléknál utasoldali, szóval szerencsére eléggé megkímélt példányok kerültek elő a dobozból, amikor pakkot kaptam, mint Nyilas Misi.
Elsőként az ajtóbehúzót cseréltem, mert az sajnálatos módon a kezemben maradt. Előtte persze alapos mosószeres kezelésnek vetettem alá, de ezzel együtt se volt több negyed óránál. Két csavar, oszt csá.
A csomagtartó-kédert már jóval hosszabb ideig kellett pucolni, mert iszonyat retkes volt. Nem tudom mondtam-e már, de itt Britfődön nem igazán nagy divat takarítani az autókat. Tízévesig még csak-csak, de öregebbeket már nemigen, szóval az átlag használtautó belseje úgy néz ki, mint egy csövestanya. Mindegy, a csomagtartó-kéder megtisztul egy nagy lavór mosószeres víz, valamint egy doboz fültisztító pálcika, néhány csavarhúzó és egy zuhany segítségével, aztán már ugrott is a hasonló műgonddal megpucolt peremezésre a csomagtartó körül.
Az ablakemelő-kapcsolóra azért volt szükség, mert a jó idő beálltával egyre többet használtam az ablakemelőt, és letekeréskor néha fogta magát és beragadt. Gondoltam - jobb félni, mint rákefélni - inkább kicserélem. Nos, amióta megérkezett az "új" darab, azóta kutya baja az autóban levőnek. Az is csak addig toszódott, amíg nem vettem egy másikat, azóta rendben teszi a dolgát. Az "új" az meg azóta is itt csücsül az asztalomon, és most épp nézi, ahogy blogot írok.
Na, és hogy a lényegre térjek. Elég béna volt az alapjárat, fel-le ugrált az alapjárati fordulatszám, néha mintha kihagyott volna egy-egy henger. Ez nagyon nem jó. Azt is megfigyeltem, hogy tele tankkal kevésbé hajlamos ezt csinálni, és ahogy ürül a tank, úgy lesz egyre rosszabb a szitu. Az AC-pumpának se volt egészséges hangja, szóval ez is csak megerősítette a gyanúmat, hogy az anno bontottként beszerzett AC felett már a dögkeselyűk köröznek. Mivel a benzinszűrőt mindenképp időszerű volt kicserélni, ezért gondoltam, hogy egy kalap alatt kicserélem az AC-t is. Meg is rendeltem a gyári cikkszám alapján az AC-t, valamint egy Mann WK 613-as benyaszűrőt. Aztán megrendeltem még egyszer, mert valahol elkeverték a szűrőt. Aztán még egyszer, mert más cikkszámú cucc jött meg. A harmadik rendelés után egy héttel végül már meg is volt a cucc. Sima ügy!
Elhatároztam, hogy kifogyasztom a benzint az autóból, hogy szétszedéskor ne kelljen egy jókora benzintócsában tapicskolni. Nos, ez annyira jól sikerült, hogy itthontól kábé 100 méterre rohadtam le egy emelkedő kellős közepén. Mivel esélytelen volt a házig feltolni a kocsit, ezért betoltam egy mellékutcába, de sajna csak úgy sikerült, hogy az egyik kerék a járdán volt. Mindegy, a járda egy kilométer széles volt, és az úton se akadályota a forgalmat a gép, gondoltam jó lesz az. Kibasztam a hátsó ablakba az elakadásjelzőt, hogy lássa a paraszt, hogy nem jókedvemben parkolok itt, hazaszaladtam a piros Alfáért, aztán elhúztam dolgozni. Hazafelé beugrottam egy benzinkútra, vettem egy ötliteres kannát, teletankoltam, és hazafelé megálltam megitatni az öreg Alfát. Ahogy közelebb léptem, akkor láttam a szélvédőn a sárga-fekete mikuláscsomagot. Gyász. Megbasztak 110 fontra, mert az egyik kerék a járdán volt. Csodás.
Na mindegy, hazahúztam járgánnyal, és a parkolóban gyorsan kiékeltem a kerekeket, megemeltem a járgányt és alámásztam. Szerencsére minden csavar és bilincs engedett elsőre, egyedül a tavaly ősszel megejtett alvázvédelem tette kellemetlenebbé a melót, mivel minden csupa alvázvédő volt.
Érdekes módon 5 liter benzinnel a tankban nem nagyon kellett leengedni semmit se, alig pár deci benzin folyott le a megbontott üzemanyagcsőből. A csere gyorsan megvolt, ám az úgy pumpa beszerelésénél jött az első meglepi: a régi pumpa csúszósarus volt, ez meg körsarus. Gyorsan levágtam a csúszócsatikat, és nekiálltam leblankolni a vezetékek végeit. Nagyjából fél percre másztam ki a kocsi alól, hogy kidobjak valamit a kukába, de ezalatt valahova eltűnt a sniccerpengém, ami azóta sincs meg. Addig-addig keresgéltem, hogy már majdnem rámsötétedett, végül felszaladtam a lakásba egy konyhakésért, aztán azzal álltam neki vezetéket blankolni. Jött a második meglepi. Fogalmam se volt, hogy melyik vezeték melyik, mivel valaki előzőleg már jól megszakértette, és mind a táp- mind a testkábelt feketével húzta be. Kösz a rejtvényt, tesó!
Mivel nem akartam próba-szerencse alapon fordított polaritással agyonbaszni a vadonatúj pumpát, ezért gondoltam, hogy kiderítem melyik madzag melyik. Szerencsére ISMÉT otthonfelejtettem a multiméteremet és a próbalámpámat, úgyhogy másnapig fel is függesztettem a munkálatokat.
Másnap vettem egy multimétert, meg egypár filléres cuccot (krokodilcsipesz, drót, 2 wattos izzó, foglalattal), amiből összeeszkábáltam egy próbalámpát. Kimértem mindkét vezeték ellenállását. (A test értelemszerűen nulla, vagy aközeli érték, a pozitív pedig szakadás kéne hogy legyen . Nos, a test nagyjából nulla is volt, de a pozitív nagyon messze volt a szakadástól, mindössze 110-130 ohmot mutatott, ami szakadásnak mondjuk elég kevés. Mindegy a vezeték leszakaszolásával kiderítettem, hogy van még egy benzinpumpa a tankban. A gyárilag injektoros gépeken volt egy extra pumpa a tankban, de mivel az enyém karbisból lett átalakítva, ezért nem gondoltam, hogy erre is ügyeltek annak idején. De ügyeltek.
Miután 100 százalékig meggyőződtem róla, hogy a bekötés helyes, összeraktam a rendszert, aztán csináltam egy próbaindítást.
A motor szebben jár, stabilabb az alapjárat, és mintha egy kicsit a gázreakciók is javultak volna. Eltűnt ellenben a benzinpumpa zümmögése, az új AC teljes csendben teszi a dolgát. Hogy ne legyen teljes az örömöm a pumpa előtti csőszakaszon rögtön észre is vettem egy kis szivárgást. Gondoltam magamban, hogy nesze, hülyegyerek, elfelejtetted meghúzni a bilincset. Úgyhogy gyorsan fogtam is a 7-es villást, és meghúztam a bilincset, amikor is - KRRRECCS -megszakadt a menet. Tartalék bilincs persze sehol. Picsába.
Mindegy, meghúztam, amennyire lehetett, szerencsére nem szivárog. Mivel a gumi benzicsöveket már megcsócsálta az élet, ezért a következő kör az összes gumi benzincső cseréje lesz fémszövetes cuccra. Folyt köv.
Ápdét: időközben Dzsulietta betöltötte a negyedmilliót. Háromszoros hurrá!
Nos, ez is bekövetkezett, hű paripámat elérte a végzet. Egész eddig - Alfákhoz abszolút méltatlan módon - hiba nélkül jött-ment világított, kanyarodott, fékezett és dudált. Legutóbb másfél éve hagyott ott az út szélén, mondjuk akkor is csak azért, mert kifogyott belőle a benya.
Nos ezúttal végülis nem állt meg alattam, de az eset kapcsán nem feltétlenül a "hibátlan működés" az első szó, ami az ember eszébe jut. Nincs mit szépíteni: elhagytam a kipufogót.
A kipufogó már akkor nem ért egy szatyor lehugyozott rétestésztát sem, amikor megvettem az autót, de néhi heftelgetéssel mindig át lehetett vinni a járgányt a műszakin. Mindegy, tervben volt, hogy azt a szart lecserélem egy - az autót megillető - saválló rendszerre. Az időpontról végül az autó döntött az egyik hétfő reggel, melóba menet. Már lekanyarodtam az M4-ről, ahol 160-nal verettem végig, mert késésben voltam, haladtam tovább az A312-esen, ahol is egy olyan részhez értem, ahol a lámpa után a három sáv kettőre szűkül. A mellettem levő sávban egy Nissan Almera állt, egy ilyen román fejű csávóval a volánnál. Láttam rajta, hogy az elfogyó sávból be akar vágni elém, úgyhogy a amikor zöldre váltott a lámpa elrúgtam neki. Zsil-völgyi bányász cimboránk hiába tolta neki, le is maradt, de feltűnt, hogy kicsit megváltozott a gép hangja. Amikor megküldöm akkor nyilván hangos, de amikor visszaálltam a szép szabályos megengedett 50 mérföldre, akkor sem akart érdemben halkabb lenni. Lehúzódtam, és hát beigazolódott a szörnyű gyanú, hogy a koppány-kipufogós zsiguli-hangot a hátsó dob korai halála okozta. Leszakadt a csőről, és csak lógott ott bánatosan a gumi függesztőkön. Nosza, letéptem és bebasztam a csomagtartóba, és hangos rednáááhőőőő üvöltéssel elszáguldottam a melóhelyemre.
Ott aztán gooooogle a barátom, gyorsan be is kértem pár cégtől egy-egy árajánlatot egy komplett saválló rendszerre. A legkedvezőbbnek az RSR előzetes ajánlata bizonyult Croydonban, így az első lehetséges alkalommal el is vittem hozzájuk a szekeret egy közelebbi inspekcióra és egy végleges árajánlatra. A végleges ajánlat majd 30 fonttal még olcsóbb is lett, úgyhogy azzal a lendülettel foglaltam egy időpontot és kivettem egy nap szabit.
Sajnos az élet nem áll meg, úgyhogy addig is leszakadt dobbal jártam a dolgozóba. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kocsinak nem olyan hangja volt, mint amin lecsoffadt a kipufogó, hanem olyan, mint amire direkt ilyen hangos retket raktak. Sose kedveltem a hangos kipufogós fásztendfúriösz-hülyegyerekeket, aztán erre tessék, én is egy voltam közülük, legalábbis a külső szemlélő számára. Az alatt a rövid idő alatt egészen megkedveltem sőt, szinte már élveztem a hangzást. Ha hosszú távon nem nyírná ki a kipufogószelepeket meg a légtömegmérőt, meg nem okozna orbitális túlfogyasztást, akkor lehet úgy is hagytam volna. De végül eljött az idő, elvittem az öreglányt Croydonba, ahol megkapta a saválló Powerflow rendszert, ami ráadásul élettartam-garanciás, szóval amíg az autó megvan, ez is meglesz.
Az első tapasztalat az volt, hogy sokkal szebben, simábban jár a motor, valamint az első hét tapasztalata alapján a fogyasztás is elég jelentős mértékben javult. Az új cuccot egy laza szombat délutáni túrával ünnepeltük Salisbury és a Stonehenge meglátogatásával. Akadt a croydoni túrának egy anyagilag sokkal súlyosabb következménye is, de erről majd később mesélek.
Már szinte szégyelltem magam, hogy milyen ritkán kell fogalkozni a járgánnyal. Ment-megállt-kanyarodott-világított-dudált, a benzinen kívül tényleg semmit nem kért. Illetve egy valamit igen: időnként némi hűtővizet. Nem jó jel az álmoskönyv szerint, de mivel a motor szinte új, ezért máshol kerestem a hibaforrást. A vízcsövek jó része új, a hűtő nyomáspróbázva volt, a fűtőradiátor és környéke száraz és tiszta, mint a pepmpörsz-babapopsi. Szivárgásnak nyoma sincs sehol sem. A kiegyenlítőtartályt két-három éve cseréltem egy egészséges bontottra. Hoppááá, álljunk csak meg! Megnéztem egy kicsit alaposabban a kiegyenlítőtartályt, és a doblemez felé eső oldalán gyanús nyomokra lettem figyelmes. A láthatatlan részén, a belső-alsó oldalán engedi titokban a löttyöt az a szemét. Nosza, nekiálltam felkutatni egy újat. (Bontottat kösz, de inkább többet nem.) Vadásztam hozzá gyári cikkszámokat, aztán telefont ragadtam.
Az EB Spares-nél (a wiltshire-i alfás cégnél) nem volt, mert megszűnt a cucc gyártása, mindegy azért egy légszűrőt rendeltem tőlük, mert már esedékes volt a cseréje annak is. Elméletileg hoztam én magammal októberben otthonról, de mivel az UNIX rendszere szarul fordította a gyári cikkszámot TECNECO cikkszámra, ezért a beszerelés előtt derült ki, hogy amit hoztam, az a karbis 75-ösé, ami az én injektorosomhoz mondjuk nem annyira jó. Ezúton is üdvözlöm őket és a kedves édesanyjukat is. Szaporodjanak, sokasodjanak.
Az alfaamore fórumban kaptam a tippet, hogy érdemes az olasz Ebay-en körbenézni, mert ott még mindig akad egy cég, akik árulnak új kiegyenlítőtartályt a 75-öshöz. Megtaláltam, meg is rendeltem, szállítással együtt 65 EUR volt, ami nem is olyan vészes.
A héten meg is érkezett szépen minden motyó, a tartály Cassano Ionio-ból, a légszűrő Wiltshire-ből, valamint a cégnél összeszedtem az egyéb kellékeket: öt liter desztvíz, öt liter gyári Scania fagyálló (ha oda jó, ide is jó lesz), valamint egy spéci tisztító cucc, amivel a Scaniák hűtőrendszerét szokták tisztítani a brit márkaszervizekben. További szereplők: felmosóvödör, malackás lavór, viharos szél + jégeső. (Utóbbi kettőt nem én akartam, jöttek maguktól.)
Neki is veselkedtem tehát a feladatnak: szerszámok kipakol, hűtőrendszer megbont, régi hűtőfolyadék leenged, mivel lejtős helyen áll a kocsi, ezért az emelővel alá kellett emelnem egy kicsit, hogy alá tudjam csúsztatni a vödröt. Mivel lejtős helyen nem illik csak úgy emelni, kiszedtem a pótkereket, kiékeltem vele az ellenoldani kereket. Szívósor megbont, lészűrőház széthúz, haladunk. Visszaszereltem az alsó hűtőcsövet, elkezdtem feltölteni a rendszert, vihar jön. Orkán erejű szél + valami jeges geci esik vízszintesen. Pont amikor a legjobban van szétpakolva minden. A kezem persze tiszta olaj, így nem tudok beülni és feltekerni az ablakokat, basszus. Gyorsan szaladás fel a lakásba kezet mosni. Az ajtózárban persze faszán elgörbítem a kulcsomat, mindegy valahogy bejutok, kézmos, szaladás vissza, kapkodva gyújtás rá, ablakok fel, menekítem a szerszámokat meg az alkatrészeket fedett helyre. Közben persze gyönyörűen szarrá ázok. Másfél perccel azután, hogy végeztem az összepakolással, vihar elül, nap kisüt.
Anyád.
Kölcsönkérem a lakótársam kulcsát az elgörbített szar helyett. Vissza a kocsihoz. Szerszámok előpakol, alkatrészek szintén. Légszűrőház kipucol, légszűrő csere, régi légszűrő kuka, szívósor összerak. Hűtőrendszer feltölt tisztító cuccal. Légtelenít. Elpakol mindent (megint), felszalad lakásba, felvisz malackás lavórban régi fagyálló, kezet mos, vissza kocsihoz. Próbakör.
Miután visszaértem, leállítottam a járgány, hagytam hűlni egy kicsit a hűtőrendszert, mielőtt leengedem, hogy átöblítsem tiszta vízzel. Kávészünet. Lett volna, ha nem zárom ki magam. De kizártam. Kulcs a lakásban. Wááá...
Mindegy, fogtam az elgörbült régi kulcsot, kiegyenesítem kombinált fogóval. Bejutok. Kávé. Közben mindvégig gyönyörűen süt a nap. Vissza kocsihoz, előpakolás, alsó vízcső leköt, hűtőrendszer leenged, vihar jön. Anyád.
Mindegy, nem érdekel, a cuccok nagy részét elpakolom, de maradok kint. Összerakom a csöveket, feltöltöm tiszta vízzel, lelégtelenítem, próbakör. Minden frankó, csak közben rám sötétedik. Úgy gondoltam, hogy tovább felesleges szívatni magam, inkább folytatom másnap. Így is lőn. Mindenesetre az esti randimat azért sikerült elbasznom. Vagy csajozol, vagy autód van, a kettő együtt nem megy. (Nem, a Suzuki, meg a Ford Mondeo, meg az egyéb ilyen felhasználóbarát szarok nem számítanak autónak.)
Másnap szétrántottam az alsó vízcsöveket, leengedtem az öblítővizet a rendszerből, aztán szétkaptam a kiegyenlítőtartály csatlakozásait. Pillanatok alatt kint volt a régi tartály, és már ment is be az új. Összeraktam az alsó hűtővízcsöveket is, valamint a szívósor hiányzó elemeit is visszaszereltem a helyükre. Bekevertem a Scania fagyállót meg a desztvizet 50-50-es arányban egy kétliteres flakonba, mert abból egyszerűbben lehet töltögetni, mint az ötlittyós kannákból, amikből nagyjából sehogy. Miután eleget kavartam a málnaszőrt, feltöltöttem és lelégtelenítettem a rendszert. Kicsit kitakarítottam a járgányt, kaptak egy kis kenést a zárak meg az ajtózsanérok, aztán próbaképp elautóztam Richmondba az előző este elcseszett dolgokat javítandó.
Menet közben a vízhőfok eléggé hektikus volt, néha kicsit jobban felszökött, mint ahogy megfelelőnek tartottam volna, de azért normális határokon belül maradt. Mindegy, ma délelőtt itthon ránéztem a vízszintre, és hát azt láttam, hogy megint hiányzik egy komolyabb mennyiség a tartályból. A dolog láttán nem a világbéke volt az első szó, ami eszembe jutott. Ahogy elnéztem, a vdiúj kiegyenlítőtartály teteje volt csupa fagyálló, úgyhogy a gyanúm a kupakra terelődött. Szerencsére a szerszámosládámban még megvolt a régi kiegyenlítőtartály kupakja, amivel anno vettem a járgányt. Nos, visszatöltöttem az elpacsált mennyiséget, és felraktam a régi kupakot. Láss csodát, azóta a vízhőfok stabil, és sokkal szebb hangja van a motornak, megszűnt a korábban tapasztalt szörtyögő hang, ami fodulaton volt leginkább jellemző.
Lehet, hogy egy 5 másodperces kupakcserével megúsztam volna ezt az egész szarságot, de mindegy, nem bánom. Új a fagyálló, át van mosva a hűtőrendszer, új a kiegyenlítőtartály, szóval minden frankó.
A címben említettek közül van több is, de főleg az időjárás az.. A közelmúltban meló- és lakhelyet váltottam, a csendes vidéki Skegnessből leköltöztem London forgatagába. Normál esetben Londont nagy ívben elkerültem volna, de sikerült kifogni egy olyan melót, ami miatt megérte oda (vagy is inkább ide) költözni.
Autó-szempontból ennek annyi a jelentőssége, hogy: 1.) Napi 60-65 kilométert kell autóznom melóba és vissza. Részint autópályán, részint ritkaszar városi fő- és mellékutakon. A 60-ból átlag 25-öt egyesben, csúsztatott kuplunggal araszolva. Szép meló egy majdnem 250 ezret futott, 24 éves olasz youngtimernek.
2.) Továbbra sincs garázsom, mert a lakhelyem közelében lehetetlenség bérelni. Nagyjából másfél kilométerre van egy-kettő annyiért, amennyiért komplett lakást is lehet bérelni. Hát azt inkább kösz, de mégsem. Ez leginkább azért gáz, mert... (ld. következő pont.)
3.) Folyton esik. Avi bácsinak igaza volt: "Szar kaja, még szarabb idő, kibaszott Mary Poppins: London!" Ez egyrészt az autószereléseknek tesz be, másrészt meg a járgány vízzáróságát teszi próbára.
Pár hete észrevettem, hogy az időjárás mellett a másik nedves dolog, az a csomagtérkárpit. Ez ugye köztudottan nem túl előnyös, így hát a következő hétvégén szétkaptam a csomgtartót, egyrészt szárítási céllal, másrészt hogy kiderítsem, hogy hol jut be a víz. Nos, a csomagtartó-kéder az egy fos. Eddig se voltak efelől kétségeim, mert már akkor elég leharcolt volt, amikor megvettem a járgányt, de érdekes módon nem az ő hibája volt a beázás. Mindegy, ha már kiszereltem, kapott egy alapos pucolást, mert alatta a mocsok olyan fosszilis rétegei rejtőztek, amiben csak a csodának köszönhető, hogy nem találtam őslény-csontvázat és avar-kori temetőt.
Rácsörögtem egy wiltshire-i Alfa-specialista cégre, hogy hogyé' tudnának megdobni egy légszűrővel, egy csomagtartó-kéderrel, meg egy kiegyenlítőtartállyal, de igazából ezeknek a légszűrő kivételével megszűnt a gyártása. Mindegy, a légszűrőt azért megrendeltem, de erről majd később.
Serlokk Holmszot megszégyenítő módon kikutattam a beázás helyét. A hátsó szélvédőkoszorú lemeze és a csomagtartó oldalsó peremének a lemeze gyárilag lapolva ponthegesztett, majd varrattömítővel kitömített kötéssel illeszkedik egymáshoz. Nos, a varrattömítő 24 év után már kicsit el volt öregedve, és a hátsó szélvédőról lezúduló esővíz egy része- amit normál esetben 100%-ban elvezet a csomagtér pereme - bekúszott a lapolások közé, és onnan beszivárgott a csomagtérbe. Nem vészes mennyiség, de hosszú időn keresztül átnevdesíti a zajszigetelőket meg a szőnyegeket, aztán úgy kirohad a csomagtér alja, hogy öröm nézni. Mit lehet ez esetben tenni? Sziloplaszt, meg ilyesmik nyilván nem, mert az ha csak egy kis felületen is enged, meg fog állni a víz a lapolt lemezek között, aztán csáómádonnáváffánkúló. A csomagtér is beázik, meg a perem is szétrohad. Kell ez nekem? Ugye, hogy nem.
Viszont, mit tudunk a csavarlazítóról? Kiszorítja a nedvességet. Gondoltam, hogy egy próbát megér, szarabb ettől nem lesz, megfújkodom kívülről-belülről csavarlazítóval, az bekúszik szépen a lapolásba, és nem hagyja beszivárogni a vizet. Vagy de. Megfújkodtam alaposan, és láss csodát, megszűnt a csomagtér beázása, pedig folyamatosan szakad az eső. Azért átlag hetente kétszer ellenőrzöm, hogy mi újság, de egyelőre jól bírja. Ha tartósan jól működik, kifújom a lapolást valami nagy kúszóképességű üregvédő cuccal is, biztos, ami biztos.
Persze ez még csak a kezdet, mert a kiegyenlítőtartály-cserével még nedvesebb (és még mocskosabb) dolgok vártak rám.
Csupán próbáltam izgalmas címet kitalálni egy nem túl érdekfeszítő bejegyzésnek. Gépjármű-fronton semmi rendkívüli nem történt. Október legvégén hazaestem egy rövid szabadságra, és a kellemeset a hasznossal összekötve kihasználtam a dolgot alkatrészbeszerzésre is. Mivel egy Fehérvár oda-vissza kocsival olyan jó 220-240 ezer petákból jön ki, ezért arra a röpke egy hétre inkább a fapados repülőt választottam. A tömegközlekedés itt sem a leggyorsabb módja az A-ból B-be jutásnak, legalábbis nem innen Halálfasza-alsóról, ahonnan többszöri átszállással lehet csak eljutni Lutonba a reptérre. Árban még nagyjából versenyképes lenne, de pl. olyanra, hogy reggeli gép elérése, esélytelen vagy, kocsi nélkül. A terv tehát az volt, hogy a reptéren hagyom a járgányt az erre szakosodott parkoltató cégeknél. Az áraknak és a szolgáltatásoknak az összehasonlítása után a választásom végül a Pink Pig Parkingra esett, mert ár-érték arányban ez volt a legjobb. Nem a legolcsóbbak, de a lehető legtöbb szolgáltatást itt kapni a legjobb áron, és ráadásul a külsős cégek közül ők vannak a legközelebb a reptérhez.
Hajnal 3-kor röffentettem az Alfa motorját, és nekifeszültünk az országútnak, hogy időben Lutonba érjünk. (Előző nap este 11-ig melóztem, úgyhogy különösen kellemes volt ilyen korán indulni.) Fejben megvolt az útvonal, de persze hogy ne legyen egyszerű dolgom (Nekem? Ugyan! Valahogy nem rám vallana.) természetesen Bedford után le volt zárva az autópálya, és eltereltek mindenkit a 'csába, úgyhogy improvizálni kellett. Időbeli csúszást végül nem okozott a sztori, csak azt, hogy tök más irányból estem be Lutonba, mint a terv szerint. Ha lenne GPS-em - vagy legalább a telómon működne - akkor segáz lenne, de én elvből nem használok ilyen kütyüket, mert nem akarom hogy a fogyasztói társadalom elbutított zöldmoszatja legyek, aki életképtelen az ilyen cuccok nélkül. Na mindegy, 1 szónak is 100 a vége, az eredeti tájékozódási pontokat baszhattam, szóval részletes várostérkép nélkül csak érzésre lehetett tájékozódni. Az ösztönöm nem is működött amúgy rosszul, mert háromszor hajtottam el a parkoló előtt, de aztán felhívtam őket, hogy ugyanmá' hol a faszba' lehetek, és akkor mondták, hogy - ha hihetnek a helyzetleírásomnak - akkor tulajdonképpen ott vagyok tőlük 50 méterre. Nabazzeg.
Mindegy, legközelebb már odatalálok bárhonnan.
Letettem a járgányt, egy állapotfelmérés után be is került a parkolóba, én meg mentem egy minibusszal a reptérre, onnan meg el a szigetről. Otthon aztán kispolszkizás volt ezerrel. Nem értem a csírákat, akik nyünyörögnek, hogy így megbízhatatlan, meg úgy rohad le folyton, meg heti szinten kell őket hazavontatni. Anyám Kispolákjához legutóbb márciusban nyúltam, azóta folyamatosan használatban van. Amikor szeptemberben hazalátogattam, magam is elautóztam vele két hét alatt másfél tank benzint. Most már csak az illendőség kedvéért is úgy gondoltam, hogy ránézek. Kellett bele egy kis olaj, a jobb első index testkábelének kellett egy új saru, meg nagyjából 3 fokot mászott az előgyújtás. Ja, meg ki kellett porszívózni. Megbízhatatlan? Talán nem kínai éndzsölájszra meg vuttundissum-szubládára kéne költeni a zsebpénzt, hanem minőségi alkatrészre.
Az Alfára is kellett pár cucc, amiket jobbnak láttam otthon beszerezni, mert otthon azért még mindig van laza 40% kedvességem pár alkatrész nagykernél, Angliában meg nagyjából fingjuk sincs arról, hogy a 75-ös Alfát eszik vagy isszák. Szóval, kellett egy pár ablaktörlő, mert itt Angolföldön azért ezt igen gyakran szokás használni. Az eddigi Champion Aerovantage lapátok egész derekasan bírták, de a jobbos az már kezdett megereszkedni, szóval jobbnak láttam a cserét. Mivel ez a gyártmány - megítélésem szerint - tökéletesen bevált, ezért maradtam ennél. A másik szerzemény egy pár Osram NightBreaker H4-es izzó volt, mert volt alkalmam megtapasztalni, hogy ha huzamosabb ideig sötétben vezetsz, egy kis plusz fény nagyon jól tud jönni. Egy átvezetett éjszaka sokkal kevésbé fárasztó, ha mondjuk van plusz öt méter látótávod. Ezzel meg még több is van.
A harmadik dolog egy légszűrő volt, mert kezdjük elérni a kilométert, amikor cserés lesz. Sajna otthon a nagyker online rendszere az megszívatott, mert a gyári cikkszámra felhozta helyettesítőnek a karbis Alfa 75 légszűrőjét is, ami frankón nem jó az én injektoros vasamhoz, szóval ezt a kört itt kell megfutnom.
Ezeket a cuccokat simán kézipoggyászban fel tudtam vinni a repülőre amikor jöttem haza vissza. A reptéren két perc alatt ott volt a PinkPig minibusza, akik elvittek a parkolóig, majd utána átadták a kocsimat. Némi extra pénzért kértem egy külső-belső takarítást, waxolást, meg miegyebet, úgyhogy átadáskor úgy ragyogott a szekér, hogy öröm volt nézni.
Vettem a Halfords-ban ilyen vízlepergető cuccot a szélvédőre, mert a parkolószomszéd litván gyerek mutatta, hogy neki a Mazdáján milyen jól működik. Gondoltam, egy próbát megér, és tényleg.
Azóta nagyjából csak a kilométereket rakom a járgányba. Megjártam Sutton-on-Sea-t, valamint King's Lynn-t kétszer. King's Lynn-ben nyertem egy parkolási bírságot, valamint a másik alkalommal hazafelé tartva valahol Leverton környékén készült rólunk egy remekbe szabott felvétel. Szerencsére a magyar rendszámmal nem sok mindent tudnak kezdeni, úgyhogy nem fogom emiatt vagdosni az ereimet.
Ja - jut eszembe - mégis adódott egy probléma. Alfácska megint megint elkezdte játszani a szokásos téli műsort, hogy kb. 5 fok alatt a hátsó ajtózárak szexuálnak működni. Mármint zárni lehet, csak aztán ember nincs aki kinyitja. A második King's Lynn-turné előtt sikerült a járgánynak átalakítani magát kétajtós kupévá, ami nem lett volna baj, ha nem négyen megyünk. De négyen mentünk. Így viszont a lányoknak úgy kellett bemászni hátra, ami mondjuk eléggé tré módon nézett ki. A feladat adott: valahogy meg kell javítani legalább az egyiket, szóval ki kell találnom, hogy hogyan melegítem ki azt a szart úgy, hogy a parkolóba esélytelen áramot kivinnem, szóval a hajszárító/hőlégfúvó téma nem játszik. Szép lesz. Majd írok róla, hogy mi hogy sikerült.
Tudom, hogy menjek a picsába, de nem tudok nem eldicsekedni vele, hogy milyen jó dolgom van. Ez a hely - ha egy kicsit jobban szétnéz az ember - akkor a benzinvérűek Walhallája/Paradicsoma/Kánaánja. Most vasárnap gyönyörű idő volt (ez már önmagában is csodaszámba megy), valamint még dolgoznom se kellett aznap (ez szintén), úgyhogy a dolgok ilyen szerencsés együttállása arra késztetett, hogy örömautózzunk egyet a british countryside-on. Felkerekedtünk tehát két kollégámmal, és gondosan nyírt sövények és vidéki kastélyok között, az Alfa-motor vérpezsdítő dallamát hallgatva kanyarogtunk a másodrendű utakon, hogy felfedezzük a megyét.
Nem minden cél nélkül indultunk neki természetesen, hanem már régóta vadásztam a neten a látnivalókat. Erre a napra egy igencsak különleges hely meglátogatását terveztem, nevezetesen az East Kirkby mellett található Lincolnshire Aviation Heritage Centre-ét, ami tulajdonképpen egy repülőmúzeum, de nem csak így ímmel-ámmal, hanem frankón egy második világháborús katonai reptér, üzemképes repülőgépekkel, korabeli kiszolgáló egységekkel, veterán gépparkkal, szóval elég látványos cucc. Egyetlen baj van vele: vasárnap zárva. Efelett az apró részlet felett sikeresen el is csúsztam a nagy rákészülésben. Na 'endegy, a kutyák basszák meg, ha már ott vagyunk, nem fordulunk vissza.
Volt egy B-tervem. tudtam, hogy Bostontól nem messze van egy magángyűjtemény a motorizáció történetének legelbaszottabb, de egyúttal rajongásig szerethető konstrukcióiból, a buborékautókból. A település nevére nem emlékeztem, úgyhogy gyorsan térkép elő, és elkezdtem nézegetni, abban bízva, hogy maga a falu nem annyira kicsi, hogy ne tüntessék fel a térképen. Végül beugrott, hogy mintha Langrick lenne az a hely, gondoltam, hogy akkor miért is ne nézzük meg. Útközben kiszúrtam, hogy egy útmenti étterem parkolójában jelentősen magasabb a normálisnál az egy négyzetméterre jutó veterán Bentleyk száma, úgyhogy egy óriási satuféket követően meg is álltunk bámészkodni. Gyanítom hgy valami környékbeli Bentley-klub túrájába sikerült belefutni, de hogy ne legyen túl egyhangú a dolog, velük tartott egy Mk. 3-as Austin Healey, egy Rolls-Royce Silver Shadow is.
Csak úgy szőrmentén megjártuk New Yorkot is. Ne higgyetek a filmeknek, átbaszás az egész, nincs se felhőkarcoló, se Szabadság-szobor, csak két utca - egy keresztbe', egy hosszába' - meg csirkeól és szántóföld.
Szerencsére jól emlékeztem a falu nevére, és tényleg Langrick mellett van a Bubblecar Museum, egy farmon. Három font a belépőért az itteni viszonylatban bagatell összegnek számít, és hát cserébe egy igencsak nagy és magas színvonalú kiállítást lehet megnézni.
A gyűjteményben rengeteg szépen restaurált ritkaságot lehet találni, többek között Goggomobilt, BMW Isettát, az angol buborékautók számos példányát (a Bond régebbi modelljei mellett a hetvenes évek egyik klasszikusát, a Bond Bugot, Berkeley-t, Reliant Robint, satöbbit). Ezek mellett egy 126-os Fiat is gazdagította a kínálatot, méghozzá egy korai szériás torinói gyártású jobbkormányos kisautó, ami ott feszített egy tökéletesre restaurált Wartburg-motoros Syrena és egy állati ritka kétütemű, japán belpiacos Suzuki Fronte között.
A járgányok mellett ötvenes-hatvanas-hetvenes évekbeli cuccokkal berendezett diorámák fokozták az élményt, többek között egy oldszkúl konyha, egy kemping, egy szerelőműhely, és egy roncstelep volt nagyon hangulatosan kialakítva. A "roncstelepen" a feltehetően restaurálásra váró projektek fedett tárolását oldotta meg a tulajdonos, két legyet ütve egy csapásra: egy korai szériás Citroen Kacsa, egy Vespa 400-as, és egy Zündapp Janus foglalt helyett a képzeletbeli "szemétdombon".
A felső szinten egy korabeli robogókereskedést alakítottak ki, természetesen rogyásig volt robogókkal és mopedautókkal.
Miután jól kibámészkodtuk magunkat, bedobtunk egy kávét a múzeum kávézójában, valamint Gabi cimborám nekiállta végigkóstolni a a menü alapját képező házisütiket. Egész addig kicsit furán néztek ránk, mert hát azért valljuk be, nem is nézhettünk ki túl bizalomgerjesztően. Három kopasz, napszemüveges fickó kelet-európai rendszámos kocsival, az egyik ráadásul akkora, mint egy trafóház. Inkább néztünk ki szabadnapos bérgyilkosoknak, mint rendes turistának. Nem hiszem, hogy komolyabban meglepődtek volna, ha találnak egy hullát a csomagtartómban. Mindegy, a sütik osztatlan sikere megenyhítette a házinéni és házibácsi szívét. Szóba elegyedtünk, elviccelődtünk, valamint elmesélte a fickó, hogy a 126-os Fityó, a legelső brit import kocsi ebből a típusból, 1973-as évjárat, és eredeti, restaurálatlan darab. Szóval megtaláltam az Egyesült Királyság legrégebbi 126-osát.
Odakint aztán még megnéztük a restaurálásra váró 601-es Trabit meg NSU Prinzet, aztán a parkolóban meglepődve tapasztaltuk, hogy az Alfa egy spontán kialakult veteránkiállítás szerves részévé vált, mivelhogy időközben beparkolt mellé egy gyönyörű Citroen BX GTi, két Bentley, meg egy Rolls-Royce Silver Shadow. Tökéletes befejezése egy majdnem tökéletes napnak...
A megtett össztáv kábé 65 mérföld volt, fogyasztást ezúttal nem mértem.
További részletek a múzeumról itt: http://www.bubblecarmuseum.co.uk/
Végre akadt egy kis szabadidőm, szerencsére benzinnek sem vagyok szűkében, úgyhogy vasárnap délután elgurultunk Bostonba egy kicsit szétnézni. Eddig háromszor voltam ott átutazóban, de ezúttal most tényleg sikerült is megnézni a történelmi belvárost.
... azt mondtad, hogy ez az élet. (Hát ja, mond néha az ember ezt-azt.) S nem halunk meg, (Még szép, baszki!) Az ember soha el nem téved. (Ezzel mondjuk vitatkoznék.)
Na legyen ennyi elég a filmzene-szakkörből, most nem a vállfaárus Gyuszi bácsi kalandjairól lesz szó, hanem egy kicsit prózaibb dolgokról. Röviden összefoglalva: beültem az Alfába otthon Fehérváron, aztán beletekertem laza 2000 kilométert, és kiszálltam belőle az országban, ahol az időjárásnál csak a helyi kaja szarabb.
Ennél azért kicsit bonyolultabb volt, de igazából nem sokkal. Sokan félnek az ilyesmitől, mint a tűztől, pedig - mint a mellékelt ábra mutatja - egy huszonéves járgánnyal is vállalható útról van szó. Nagyjából 19-20 óra utazással számoltam, ezért rövid pakolást követően kedd délután 4 helyett 6-kor indultam meg, első körben Veszprémen keresztül Pápára felvenni útitársamat, Szandrát. Közben a fehérvári Shell kúton megvettem a magyar pályamatricát, és megejtettem az utolsó hazai tankolást, kb 13-14 liter ment bele, a második kattanásig. Pápáról egy gyors kávét követően tűztünk is tovább, és hamarosan már az M1-esen faltuk a kilométereket. Móvárnál megvettem az osztrák matricát, aztán haladtunk is tovább. Bécs előtt elkapott az évszázad vihara, úgy esett, hogyszó szerint nem lehetett kilátni a szélvédőn. Szerencsére ez azért pár tíz kilométer után megunta, és abbamaradt. Megállni nem nagyon álltunk meg, csak átlag 400 kilométerenként, amikor itatni kellett a paripát, mert negyed tank alá kúszott a mutató. Az első tankoláskor Erlangen (Ausztria) közelében még számoltam egy fogyasztást. Ez 8,6 literre jött ki, ami elég ergya, és a továbbiakban inkább nem is mertem matekozni, gondoltam, hogy az elrakott blokkok meg a napi számláló alapján majd kiszámolom az egész távra. Végtére is majd ráérek szörnyülködni, ha odaértem.
Ausztriát egész gyorsan letudtuk, egy laza, konstans 120-as tempóban. Mondjuk az osztrák pályán elég sok helyen van kint - amúgy tök indokolatlanul - a 100-as tábla, csak hogy azért ne legyen jó a népnek.
A második tankoláskor - immáron Németországban - rákukkantottam az olajnívóra is, ami abszolút rendben volt. Köln előtt sajna sikerült belefutni egy dugóba, majd pedig kinyiffant a GPS, pont amikor le kellett volna hajtani Eindhoven felé, úgyhogy kicsit továbbmentünk a kelleténél. Szerencsére rövid kavarást követően visszataláltunk a Venlo és Eindhoven felé vezető E34-es útra, aztán rövid idő alatt már Eindhovenben is voltunk. A déli komp mindenesetre már esélytelen volt, mint a magyar labdarúgó-válogatott, így gyorsan módosítottam a foglalást a neten.
Onnan volt még jó 250 kilométerem a kompig, ezért délután 1 órakor már hasítottam is Dunkerque felé. Itt már kicsit igyekvősre kellett venni a figurát, ezért a holland, belga és francia szakaszt végigtoltam úgy, hogy rátapasztottam a mutatót a kilométeróra 160-as osztására. Szerencsére a Cobra11 nem szedett ki a forgalomból, meg hát nagyon reménykedem benne, hogy kandi-kamera se nagyon volt útközben.
Rám jellemző módon időben sikerült is volna odaesni, de elkeveredtem Dunkerque-en belül, így sikerült a komp indulása után pár perccel érkezni. Szerencsére le tudtam dumálni, hogy a következővel el tudjak menni, de az meg késett a rend kevdéért. A komp egész felhasználóbarát móka volt: az amúgy jobbkormányosokra optimalizált fizetőkapun csak beadtam a személyimet, aztán ők már az előzetes foglalás során megadott adatok alapján adták is ki a kompjegyet. A vámosok is épp csak ránéztek a személyimre, aztán már gurulhattam is tovább. A kompra várókat több sorba osztották be, én az E sávba kerültem, de ahogy elnéztem, a személyautók kb. 100%-a ugyanoda állhatott be. Az összes többi a kamionoké volt. A nagy vasak mentek az 1.-es fedélzetre, mi a személyautókkal meg a 2-es fedélzetet töltöttük fel. Magamhoz vettem a legszükségesebbeket, bezártam a járgányt, aztán elindultam körülnézni a felső fedélzetre. Ott aztán egy meglepően nagy és igényesen kialakított utastér fogadott, kávézóval, étteremmel, panoráma-ablakokkal körülvett étkezőrésszel, szóval elég menő cucc volt. Alig néztem szét a kávézóban, még le sem ültem, és már azt éreztem (meg láttam is), hogy a komp máris mozgásban van, és elindult két órás útjára. Gyorsan ledobtam magam az egyik asztalhoz, aztán aludtam egy órácskát, felébredve még kicsit kóválygós fejjel rendeltem egy kávét a pultnál. A kialvatlanság hatására magamtól is eléggé imbolyogtam, plusz a La Manche közepén a hullámverés is eléggé rendesen mozgatta a hajót, úgyhogy kész humorfesztivál volt eljutni a kávéval a helyemig. A magamhoz térés után körbemászkáltam egy kicsit a 6-os fedélzeten, csináltam pár képet. Ekkor már látszottak a távolban - aztán meg egyre közelebbről - Dover fehér sziklái.
Kikötés után seperc alatt lent voltunk a kompról, egy kis araszolást követően továbbintettek a vámosok. A vámosbódétól elgurultam egy körforgalomig, aztán a körforgalomból kihajtva máris a London irányába tartó A2-es autópályán hasítottam. Sajna itt úgy döntött az FM transzmitterem, hogy megkotlik. Először a Kowalskyból csinált valami indusztriál-technót, ekkor gondoltam, hogy biztos az mp3 fájllal van baj, úgyhogy mappát váltottam, és nekiálltam Nickelback-et hallgatni nyél hangerőn. Az első szám felénél a transzmitter ebből is Skrillexet csinált, hogy baszódna meg. Maradt tehát az angol rádiók széles választéka: vagy pofázás, vagy valami ótvar nyolcvanasévek-szintipop. Mindegy-csak-szóljon-valami alapon hagytam tehát a tré zenén, aztán reméltem, hogy nem hallatszik ki a Jimmy Somerville, ha megállok valahol.
Mivel a benzinszint-mutató erőteljes kúszásban volt - és nem fölfelé - ezért gondoltam, hogy London után az első kútnál kiállok. Na ez az első kút ez csak nem akart jönni. Nem tudom, hogy errefelé mi van, lehet, hogy egyáltalán nem szoktak tankolni? Már majdnem Cambridge-nél jártam, és virított a szegénységjelző, amikor elhatároztam, hogy pessedjen fel a királynő (meg az egész Windsor-ház úgy kompletten, távoli rokonokkal együtt), a következő lehajtónál lemegyek a pályáról, aztán inkább elmegyek a legközelebbi városba/faluba, ott csak lesz valami. Ha más nem, legalább nem a leállósávot csak nyomokban tartalmazó pályán fogok lerohadni ideális körülmények között ( éjszaka, hideg, sötét eső). Szerencsére ahogy lehajtottam Royston irányába, rögtön találtam is egy kis, kétállásos benzinkutat, pont amikor nagy gázra már kezdett rángatni a szekér. Megitattam a paripát, aztán - a biztonság kedvéért vettem egy A3-as, lapozós Nagy-Britannia térképet, mert a GPS bekaphatja tövig. Mivel már elég fáradt voltam, éjszaka volt, esett, nem láttam szart se, ezért gondoltam, hogy nem kockáztatok, és a következő pihenőnél megállok aludni egy kicsit. Visszamentem a pályára, aztán gondoltam, hogy innen már úgyis csak egy rövid, 50 mérföldes autózás választott el Peterborough-tól, ahol egyébként is lejönnék a pályáról, addig azért csak kibírom. Peterborough-nál gondoltam, hogy most már kétsávoson kell csak menni, Spaldingig kibírom. Aztán mindig amikor odaértem az aktuális célhoz, akkor még gondoltam, hogy a következő településig nem gáz. Addig-addig csináltam ezt, amíg egyszercsak megérkeztem. Mondjuk az utolsó 15-20 mérföld az már úgy elég kegyetlen volt, de Bostontól fölfelé már buziság lett volna megállni. Megérkezéskor végül 2082 km-en állt meg a számláló, és volt az utolsó tankolásból még kb. 3/4 tank benzinem.
Rövid statisztika
Összes megtett kilométer:2082 km ( Kétszer fordult át a napi számláló.) Tankolások száma: 5 (átlag 34 liter tankolásonként) Tankolások összesen:172,4 liter (ebből még maradt bőven) Egyéb költségek: Komp, foglalásmódosítással: 84 GBP, magyar pályamatrica: 2975 HUF, osztrák pályamatrica: 2700 HUF, alagútpénz Dartford Crossingnál: 2 GBP
Az autó egész jól viselkedett, gyakorlatilag hiba nélkül nyomta le a kétezer kilométert az öreglány. Az osztrák és német szakaszon kényelmes 110 és 140 közötti utazósebességgel jöttünk végig a forgalmi és időjárási viszonyoktól függően. Hollandiát, Belgiumot és a francia szakaszt 140-160 km-es tempóval abszolváltam, és igazából nem lehet azt mondani, hogy nem szerette a szekér. Terveztem ugyan, hogy Németországban megnézem mennyi a vége, de ott és akkor nem éreztem komoly ingert erre.
Ideérve a következőket tapasztaltam: - kisimult az alapjárat, ami korábban kicsit döcögős volt.
- kábé 2 deci olajat kellett rátöltenem, ez egész vállalható.
- a hűtővízből nem fogyott egy deka sem (Még szép.)
- megjavult magától a fűtéscsap. (WTF?)
- elbaszódott az ablakmosóm. Valszeg a hosszú állásban előjött kontakthiba lehet az oka. Ennek mondjuk útközben nem annyira örültem.
Reakciók nagy általánosságban.
Otthon: - Ezzel akarsz kiutazni? Jézus!
Útközben: - Ki fogja bírni?
Idekint: - Ezzel jöttél ki? Jézus!
Pedig ha tudnák! Öreg Alfa nem vén Alfa...
)
