Nem fogjátok kitalálni, mi történt.

Ürgevédelem! Megvédjük a' Alfát az ürgéktől. Mondjuk abból errefelé nem sok van, inkább a mókus meg a róka jellemző. (Igen, a ravaszdi, nem a kannásboros )
Na, hülyeséget félretéve üregvédelemről lesz szó, méghozzá az ajtók aljának a waxos kezeléséről, ami idő szűkében kimaradt a tavalyi nagy alvázvédő-kúrából. Alapos melót akartam végezni, rendesen időt hagyni a panelek megtisztítására is, nem csak úgy uccu neki összebaszni fél óra latt az egészet, oszt kalap-kabát.
Szóval leoperáltam az ajtókárpitokat, leszedtem a zajcsillapító izékat, valamint a vízzáró fóliát (vagy hogy a tökömbe hívják). Utóbbiak elég retkesek voltak, úgyhogy ki is szedtem őket, valamint egyik-másik már eléggé lebomlófélben volt, mert azért a 25 év nem tűnt el nyomtalanul. Kipucoltam alaposan az ajtók alját belülről, aztán hagytam bőven időt, hogy megszáradjanak. A száradási idő alatt megtisztogattam az ablaksíneket és az ablakemelő mechanikák bovdenjeit és fogasléceit is. A sínek szilikonolajat kaptak, a bovdenek és fogaslécek pedig teflonos zsírt.
Mivel visszatérő probléma volt a hidegben a hátsó ajtók zárjainak a menetrend-szerű befagyása is, ezért kiszereltem a zárszerkezetet, hogy megnézzem, mi lehet a bánata. Maga a zárszerkezet nem nagyon bontható szét, állítási lehetőség se nagyon van rajta, úgyhogy a legjobb amit tehettem a kiszerelésen és a vizsgálaton kívül, az az volt, hogy megpucoltam és teflonos zsírral megkentem az összes létező súrlódó felületet. Ha az ajtó csukva van, de zárva nincs, akkor az ajtókilincs megnyomásával old a zárszerkezet és lehet nyitni az ajtót. Ha bezárom a reteszelő gomb lenyomásával, vagy a központizárral, akkor lényegében az ajtókilincs gombja és a zár kioldó mechanizmusa közötti kapcsolatot szünteti meg a cucc. A probléma az az, hogy a mechanizmus, amit a központizár-motor, illetve egy rudazaton keresztül a reteszelő gomb mozgat az nagy hidegben pont annyit megy össze, hogy a teljes végállásban nagyjából 5 tized milliméter hiányzik ahhoz, hogy kiemeljen. Állítási lehetőség persze sehol. Nagy hidegben tehát ha egyszer bezárod az ajtót, akkor az úgy is marad tavaszig. Érdekes módon próbáltam direkt melegíteni egy tavaly téli befagyáskor hajszárítóval meg mindennel, de hiába. A lokális hőközlés eredménytelen, az EGÉSZ autónak tartósan szobahőmérséklet felett kell lenni ahhoz, hogy lehessen oldani a reteszelést. Tököm se érti...
Az ajtók belsejében található vízzáró fóliák közül az egyik már erősen fáradt állapotban leledzett, és gyakorlatilag egy csúnyább nézéstől is atomjaira bomlott. Gondoltam, hogy mentem ami menthető, de ez már kicsit túl volt mindenen, ezért úgy döntöttem, hogy újragyártom. Sajnos anyagában és vastagságában is megfelelő PVC fóliát nemigen találtam, ezért polietilénből vágtam ki a megfelelő alakú darabot a régi fólia maradványait használva sablonként. Hát az nem mondom, hogy az évszázad kézművs remeke lett, de amíg nem találok az eredetinek 100%-ig megfelelő anyagot, addig megteszi.

A zárak visszaszerelése után kifújtam az ajtók belsejét üregvédő viasszal jó bőségesen. A választásom ezúttal is a Dinitrol Penetrant 1000-re esett, mert csak. (Ez eléggé tudományos alapú indok, mi?) Ezek után már csak a zajszigetelés és a kárpitok visszaszerelése volt hátra. Némelyik műanyag patent eléggé döglött  volt, őket pótoltam az előrelátóan  - még otthon - beszerzett tartalék patentekkel. A kárpitok némeyikén a szövet részek már itt-ott kicsit koszosnak tűntek, ezért a Turtle Wax kárpittisztító + kefe + porszívó taktikai egység bevetése is indokoltnak tűnt. Persze az Ajtók Árpit nem sikerült még visszarakni, mert a kefés tisztítás után, amíg száradt a cucc, addig belemásztam valami nagyon mocskosba.

Nem, nem a hajléktalan csatornamunkások swinger-klubjába látogattam el, de valami hasonló. Megpucoltam a csomagtartó falcát -  a kédergumi alatti részeket is ideértve - és a lemezek lapolásánál kifújtam üregvédővel, nehogy lapolva ponthegesztett lemezek közé beszivárogjon a nedvesség. A gyári varrattömítő ugyanis nem lett frissebb a 25 év alatt, de a csomagtartó pereme melletti rész viszont még mindig arra hivatott, hogy a hátsó szélvédőről lefolyó esővizet elvezesse, szóval kap az arcába, ha kell - ha nem. Na mindegy, ez megvolt, nekiálltam leszedni az első szélvédő alatti légbeömlő műanyag rácsát, és kicsit kipucolni alatta az utastér-szellőztető légbeömlőjét is. Hát... bazmeg.
Négy-öt órát vett el az életemből, és messze nem tökéletes az eredmény. Vagy fél tonna levelet, meg port, meg humusszá lebomlott mindenféle szart vakartam ki onnan: 25 év minden trutymója ott halmozódott fel. Napok kellenének hozzá, meg nőgyógyász-kezek és egy endoszkóp, hogy tökéletesen ki lehessen tisztítani, de azért a cucc nagy részét sikeresen eltüntettem. Ennek nem igazán a kozmetikai jelentőssége az elsődleges, hanem az, hogy nem köti meg óriási mennyiségű sár a nedvességet, szóval felszámoltam egy potenciális rozsdagócot. Áttörölgettem az egészet csavarlazítóval befújt ronggyal, ártani nem árt. Azért időnként felülvizsgálom, hogy mi a helyzet arrafelé.

Kihasználva azt, hogy az ablaktörlő-lapátok le voltak szedve, nekiálltam diagnosztizálni az ablakmosó nyomorát is. Az ablakmosó a kar meghúzásakor spriccel, és négyet töröl. Az utóbbi időben ebből a "négyet töröl" működött csak, de ablakmosó-folyadék nem igen vándorolt a tartályból a szélvédőre. A csöveket átvizsáltam korábban, de ott minden rendben volt, szóval az elektromos részekre terelődött a gyanú. A testelést mértem ki először, az rendben is volt, szóval másodiknak jött a motor. Bekötöttem a testet és adtam neki egy direkt 12V-ot. Na, ennyi is volt: a motor csak kattogott, de érdemben nem pumpált semmit sehova. Egyértelmű a diagnózis: a pumpa cserés. Eléggé közel van a kipufogó-leömlőhöz, és erős a gyanúm, hogy a tavalyi Magyarország-Anglia expressz futam alatt kapott hőmennyiség verte bele a koporsójába az utolsó szögeket. Konstrukciós hiba, lehet a következőnek kéne valami hőpajzs, vagy ilyesmi.
Találtam is az ebay-en 11 fontért utángyárit, meg ennek a duplájáért gyárit. Majd még megszülöm, hogy melyiket lenne érdemes megvenni, aztán csere.
Folyt köv.

A kipufogócsere óta sok rendkívüli esemény nem történt a 75-össel. Tavasz végére - nyár elejére belecsavartam majdnem a 250 ezrediket is az órába, a legutóbbi olajcsere óta eltelt majdnem 10 ezer, szóval időszerűvé vált lassan a kisszerviz. Megvettem a szükséges motyókat, MANN szűrő, Shell Helix Ultra 5W-40-es olaj, valamint vásároltam pár szerszámot a Halfordsban, mert elég durván le voltak árazva. Gyakorlatilag kevesebb, mint féláron jutottam hozzá egy pár rámpához, egy krokodil-emelőhöz, két db 2 tonnás bakhoz, és kaptam hozzá egy fix-száras kerékkulcsot, meg két állítható éket ajándékba. A hülyének is megérte, két Alfával a háznál meg szinte kötelező. Az olajcsere le is zajlott simán, minden komplikációtól mentesen.

Találtam az ebay-en egy csávót, aki mindenféle öreg Alfákat bont, és rendeltem tőle pár apróságot, amik az én autómon már elfáradtak, vagy legalábbis egyértelmű jeleit mutatták, hogy köröz felettük a Halálmadár. Így tettem szert egy vezetőoldali ablakemelő-kapcsolóra, egy csomagtartó-kéderre, a csomagtérfedél visszahúzórugóira, és egy vezetőoldali ajtóbehúzóra. Szerencsére ami nekem vezetőoldali, az itt angoléknál utasoldali, szóval szerencsére eléggé megkímélt példányok kerültek elő a dobozból, amikor pakkot kaptam, mint Nyilas Misi.
Elsőként az ajtóbehúzót cseréltem, mert az sajnálatos módon a kezemben maradt. Előtte persze alapos mosószeres kezelésnek vetettem alá, de ezzel együtt se volt több negyed óránál. Két csavar, oszt csá.
A csomagtartó-kédert már jóval hosszabb ideig kellett pucolni, mert iszonyat retkes volt. Nem tudom mondtam-e már, de itt Britfődön nem igazán nagy divat takarítani az autókat. Tízévesig még csak-csak, de öregebbeket már nemigen, szóval az átlag használtautó belseje úgy néz ki, mint egy csövestanya. Mindegy, a csomagtartó-kéder megtisztul egy nagy lavór mosószeres víz, valamint egy doboz fültisztító pálcika, néhány csavarhúzó és egy zuhany segítségével, aztán már ugrott is a hasonló műgonddal megpucolt peremezésre a csomagtartó körül.
Az ablakemelő-kapcsolóra azért volt szükség, mert a jó idő beálltával egyre többet használtam az ablakemelőt, és letekeréskor néha fogta magát és beragadt. Gondoltam - jobb félni, mint rákefélni - inkább kicserélem. Nos, amióta megérkezett az "új" darab, azóta kutya baja az autóban levőnek. Az is csak addig toszódott, amíg nem vettem egy másikat, azóta rendben teszi a dolgát. Az "új" az meg azóta is itt csücsül az asztalomon, és most épp nézi, ahogy blogot írok.

Na, és hogy a lényegre térjek. Elég béna volt az alapjárat, fel-le ugrált az alapjárati fordulatszám, néha mintha kihagyott volna egy-egy henger. Ez nagyon nem jó. Azt is megfigyeltem, hogy  tele tankkal kevésbé hajlamos ezt csinálni, és ahogy ürül a tank, úgy lesz egyre rosszabb a szitu. Az AC-pumpának se volt egészséges hangja, szóval ez is csak megerősítette a gyanúmat, hogy az anno bontottként beszerzett AC felett már a dögkeselyűk köröznek. Mivel a benzinszűrőt mindenképp időszerű volt kicserélni, ezért gondoltam, hogy egy kalap alatt kicserélem az AC-t is. Meg is rendeltem a gyári cikkszám alapján az AC-t, valamint egy Mann WK 613-as benyaszűrőt. Aztán megrendeltem még egyszer, mert valahol elkeverték a szűrőt. Aztán még egyszer, mert más cikkszámú cucc jött meg. A harmadik rendelés után egy héttel végül már meg is volt a cucc. Sima ügy!
Elhatároztam, hogy kifogyasztom a benzint az autóból, hogy szétszedéskor ne kelljen egy jókora benzintócsában tapicskolni. Nos, ez annyira jól sikerült, hogy itthontól kábé 100 méterre rohadtam le egy emelkedő kellős közepén. Mivel esélytelen volt a házig feltolni a kocsit, ezért betoltam egy mellékutcába, de sajna csak úgy sikerült, hogy az egyik kerék a járdán volt. Mindegy, a járda egy kilométer széles volt, és az úton se akadályota a forgalmat a gép, gondoltam jó lesz az. Kibasztam a hátsó ablakba az elakadásjelzőt, hogy lássa a paraszt, hogy nem jókedvemben parkolok itt, hazaszaladtam a piros Alfáért, aztán elhúztam dolgozni. Hazafelé beugrottam egy benzinkútra, vettem egy ötliteres kannát, teletankoltam, és hazafelé megálltam megitatni az öreg Alfát. Ahogy közelebb léptem, akkor láttam a szélvédőn a sárga-fekete mikuláscsomagot. Gyász. Megbasztak 110 fontra, mert az egyik kerék a járdán volt. Csodás.
Na mindegy, hazahúztam járgánnyal, és a parkolóban gyorsan kiékeltem a kerekeket, megemeltem a járgányt és alámásztam. Szerencsére minden csavar és bilincs engedett elsőre, egyedül a tavaly ősszel megejtett alvázvédelem tette kellemetlenebbé a melót, mivel minden csupa alvázvédő volt.
Érdekes módon 5 liter benzinnel a tankban nem nagyon kellett leengedni semmit se, alig pár deci benzin folyott le a megbontott üzemanyagcsőből. A csere gyorsan megvolt, ám az úgy pumpa beszerelésénél jött az első meglepi: a régi pumpa csúszósarus volt, ez meg körsarus. Gyorsan levágtam a csúszócsatikat, és nekiálltam leblankolni a vezetékek végeit. Nagyjából fél percre másztam ki a kocsi alól, hogy kidobjak valamit a kukába, de ezalatt valahova eltűnt a sniccerpengém, ami azóta sincs meg. Addig-addig keresgéltem, hogy már majdnem rámsötétedett, végül felszaladtam a lakásba egy konyhakésért, aztán azzal álltam neki vezetéket blankolni. Jött a második meglepi. Fogalmam se volt, hogy melyik vezeték melyik, mivel valaki előzőleg már jól megszakértette, és mind a táp- mind a testkábelt feketével húzta be. Kösz a rejtvényt, tesó!

Mivel nem akartam próba-szerencse alapon fordított polaritással agyonbaszni a vadonatúj pumpát, ezért gondoltam, hogy kiderítem melyik madzag melyik. Szerencsére ISMÉT otthonfelejtettem a multiméteremet és a próbalámpámat, úgyhogy másnapig fel is függesztettem a munkálatokat.
Másnap vettem egy multimétert, meg egypár filléres cuccot (krokodilcsipesz, drót, 2 wattos izzó, foglalattal), amiből összeeszkábáltam egy próbalámpát. Kimértem mindkét vezeték ellenállását. (A test értelemszerűen nulla, vagy aközeli érték, a pozitív pedig szakadás kéne hogy legyen . Nos, a test nagyjából nulla is volt, de a pozitív nagyon messze volt a szakadástól, mindössze 110-130 ohmot mutatott, ami szakadásnak mondjuk elég kevés. Mindegy a vezeték leszakaszolásával kiderítettem, hogy van még egy benzinpumpa a tankban. A gyárilag injektoros gépeken volt egy extra pumpa a tankban, de mivel az enyém karbisból lett átalakítva, ezért nem gondoltam, hogy erre is ügyeltek annak idején. De ügyeltek.
Miután 100 százalékig meggyőződtem róla, hogy a bekötés helyes, összeraktam a rendszert, aztán csináltam egy próbaindítást.
A motor szebben jár, stabilabb az alapjárat, és mintha egy kicsit a gázreakciók is javultak volna. Eltűnt ellenben a benzinpumpa zümmögése, az új AC teljes csendben teszi a dolgát. Hogy ne legyen teljes az örömöm a pumpa előtti csőszakaszon rögtön észre is vettem egy kis szivárgást. Gondoltam magamban, hogy nesze, hülyegyerek, elfelejtetted meghúzni a bilincset. Úgyhogy gyorsan fogtam is a 7-es villást, és meghúztam a bilincset, amikor is - KRRRECCS -megszakadt a menet. Tartalék bilincs persze sehol. Picsába.
Mindegy, meghúztam, amennyire lehetett, szerencsére nem szivárog. Mivel a gumi benzicsöveket már megcsócsálta az élet, ezért a következő kör az összes gumi benzincső cseréje lesz fémszövetes cuccra. Folyt köv.

Ápdét: időközben Dzsulietta betöltötte a negyedmilliót. Háromszoros hurrá!
 

Nos, ez is bekövetkezett, hű paripámat elérte a végzet.  Egész eddig - Alfákhoz abszolút méltatlan módon - hiba nélkül jött-ment világított, kanyarodott, fékezett és dudált. Legutóbb másfél éve hagyott ott az út szélén, mondjuk akkor is csak azért, mert kifogyott belőle a benya.
Nos ezúttal végülis nem állt meg alattam, de az eset kapcsán nem feltétlenül a "hibátlan működés" az első szó, ami az ember eszébe jut. Nincs mit szépíteni: elhagytam a kipufogót.

A kipufogó már akkor nem ért egy szatyor lehugyozott rétestésztát sem, amikor megvettem az autót, de néhi heftelgetéssel mindig át lehetett vinni a járgányt a műszakin. Mindegy, tervben volt, hogy azt a szart lecserélem egy - az autót megillető - saválló rendszerre. Az időpontról végül az autó döntött az egyik hétfő reggel, melóba menet. Már lekanyarodtam az M4-ről, ahol 160-nal verettem végig, mert késésben voltam, haladtam tovább az A312-esen, ahol is egy olyan részhez értem, ahol a lámpa után a három sáv kettőre szűkül. A mellettem levő sávban egy Nissan Almera állt, egy ilyen román fejű csávóval a volánnál. Láttam rajta, hogy az elfogyó sávból be akar vágni elém, úgyhogy a amikor zöldre váltott a lámpa elrúgtam neki. Zsil-völgyi bányász cimboránk hiába tolta neki, le is maradt, de feltűnt, hogy kicsit megváltozott a gép hangja. Amikor megküldöm akkor nyilván hangos, de amikor visszaálltam a szép szabályos megengedett 50 mérföldre, akkor sem akart érdemben halkabb lenni. Lehúzódtam, és hát beigazolódott a szörnyű gyanú, hogy a koppány-kipufogós zsiguli-hangot a hátsó dob korai halála okozta. Leszakadt a csőről, és csak lógott ott bánatosan a gumi függesztőkön. Nosza, letéptem és bebasztam a csomagtartóba, és hangos rednáááhőőőő üvöltéssel elszáguldottam a melóhelyemre.
Ott aztán gooooogle a barátom, gyorsan be is kértem pár cégtől egy-egy árajánlatot egy komplett saválló rendszerre. A legkedvezőbbnek az RSR előzetes ajánlata bizonyult Croydonban, így az első lehetséges alkalommal el is vittem hozzájuk a szekeret egy közelebbi inspekcióra és egy végleges árajánlatra. A végleges ajánlat majd 30 fonttal még olcsóbb is lett, úgyhogy azzal a lendülettel foglaltam egy időpontot és kivettem egy nap szabit.
Sajnos az élet nem áll meg, úgyhogy addig is leszakadt dobbal jártam a dolgozóba. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kocsinak nem olyan hangja volt, mint amin lecsoffadt a kipufogó, hanem olyan, mint amire direkt ilyen hangos retket raktak. Sose kedveltem a hangos kipufogós fásztendfúriösz-hülyegyerekeket, aztán erre tessék, én is egy voltam közülük, legalábbis a külső szemlélő számára. Az alatt a rövid idő alatt egészen megkedveltem sőt, szinte már élveztem a hangzást. Ha hosszú távon nem nyírná ki a kipufogószelepeket meg a légtömegmérőt, meg nem okozna orbitális túlfogyasztást, akkor lehet úgy is hagytam volna. De végül eljött az idő, elvittem az öreglányt Croydonba, ahol megkapta a saválló Powerflow rendszert, ami ráadásul élettartam-garanciás, szóval amíg az autó megvan, ez is meglesz.

Az első tapasztalat az volt, hogy sokkal szebben, simábban jár a motor, valamint az első hét tapasztalata alapján a fogyasztás is elég jelentős mértékben javult. Az új cuccot egy laza szombat délutáni túrával ünnepeltük Salisbury és a Stonehenge meglátogatásával. Akadt a croydoni túrának egy anyagilag sokkal súlyosabb következménye is, de erről majd  később mesélek.

Már szinte szégyelltem magam, hogy milyen ritkán kell fogalkozni a járgánnyal. Ment-megállt-kanyarodott-világított-dudált, a benzinen kívül tényleg semmit nem kért. Illetve egy valamit igen: időnként némi hűtővizet. Nem jó jel az álmoskönyv szerint, de mivel a motor szinte új, ezért máshol kerestem a hibaforrást. A vízcsövek jó része új, a hűtő nyomáspróbázva volt, a fűtőradiátor és környéke száraz és tiszta, mint a pepmpörsz-babapopsi. Szivárgásnak nyoma sincs sehol sem. A kiegyenlítőtartályt két-három éve cseréltem egy egészséges bontottra. Hoppááá, álljunk csak meg! Megnéztem egy kicsit alaposabban a kiegyenlítőtartályt, és a doblemez felé eső oldalán gyanús nyomokra lettem figyelmes. A láthatatlan részén, a belső-alsó oldalán engedi titokban a löttyöt az a szemét. Nosza, nekiálltam felkutatni egy újat. (Bontottat kösz, de inkább többet nem.) Vadásztam hozzá gyári cikkszámokat, aztán telefont ragadtam.
Az EB Spares-nél (a wiltshire-i alfás cégnél) nem volt, mert megszűnt a cucc gyártása, mindegy azért egy légszűrőt rendeltem tőlük, mert már esedékes volt a cseréje annak is. Elméletileg hoztam én magammal októberben otthonról, de mivel az UNIX rendszere szarul fordította a gyári cikkszámot TECNECO cikkszámra, ezért a beszerelés előtt derült ki, hogy amit hoztam, az a karbis 75-ösé, ami az én injektorosomhoz mondjuk nem annyira jó. Ezúton is üdvözlöm őket és a kedves édesanyjukat is. Szaporodjanak, sokasodjanak.
Az alfaamore fórumban kaptam a tippet, hogy érdemes az olasz Ebay-en körbenézni, mert ott még mindig akad egy cég, akik árulnak új kiegyenlítőtartályt a 75-öshöz. Megtaláltam, meg is rendeltem, szállítással együtt 65 EUR volt, ami nem is olyan vészes.

A héten meg is érkezett szépen minden motyó, a tartály Cassano Ionio-ból, a légszűrő Wiltshire-ből, valamint a cégnél összeszedtem az egyéb kellékeket: öt liter desztvíz,  öt liter gyári Scania fagyálló (ha oda jó, ide is jó lesz), valamint egy spéci tisztító cucc, amivel a Scaniák hűtőrendszerét szokták tisztítani a brit márkaszervizekben. További szereplők: felmosóvödör, malackás lavór, viharos szél + jégeső. (Utóbbi kettőt nem én akartam, jöttek maguktól.)
Neki is veselkedtem tehát a feladatnak: szerszámok kipakol, hűtőrendszer megbont, régi hűtőfolyadék leenged, mivel lejtős helyen áll a kocsi, ezért az emelővel alá kellett emelnem egy kicsit, hogy alá tudjam csúsztatni a vödröt. Mivel lejtős helyen nem illik csak úgy emelni, kiszedtem a pótkereket, kiékeltem vele az ellenoldani kereket. Szívósor megbont, lészűrőház széthúz, haladunk. Visszaszereltem az alsó hűtőcsövet, elkezdtem feltölteni a rendszert, vihar jön. Orkán erejű szél + valami jeges geci esik vízszintesen. Pont amikor a legjobban van szétpakolva minden. A kezem persze tiszta olaj, így nem tudok beülni és feltekerni az ablakokat, basszus. Gyorsan szaladás fel a lakásba kezet mosni. Az ajtózárban persze faszán elgörbítem a kulcsomat, mindegy valahogy bejutok, kézmos, szaladás vissza, kapkodva gyújtás rá, ablakok fel, menekítem a szerszámokat meg az alkatrészeket fedett helyre. Közben persze gyönyörűen szarrá ázok. Másfél perccel azután, hogy végeztem az összepakolással, vihar elül, nap kisüt.
Anyád.
Kölcsönkérem a lakótársam kulcsát az elgörbített szar helyett. Vissza a kocsihoz. Szerszámok előpakol, alkatrészek szintén. Légszűrőház kipucol, légszűrő csere, régi légszűrő kuka, szívósor összerak. Hűtőrendszer feltölt tisztító cuccal. Légtelenít. Elpakol mindent (megint), felszalad lakásba, felvisz malackás lavórban régi fagyálló, kezet mos, vissza kocsihoz. Próbakör.
Miután visszaértem, leállítottam a járgány, hagytam hűlni egy kicsit a hűtőrendszert, mielőtt leengedem, hogy átöblítsem tiszta vízzel. Kávészünet. Lett volna, ha nem zárom ki magam. De kizártam. Kulcs a lakásban. Wááá...
Mindegy, fogtam az elgörbült régi kulcsot, kiegyenesítem kombinált fogóval. Bejutok. Kávé. Közben mindvégig gyönyörűen süt a nap. Vissza kocsihoz, előpakolás, alsó vízcső leköt, hűtőrendszer leenged, vihar jön. Anyád.
Mindegy, nem érdekel, a cuccok nagy részét elpakolom, de maradok kint. Összerakom a csöveket, feltöltöm tiszta vízzel, lelégtelenítem, próbakör. Minden frankó, csak közben rám sötétedik. Úgy gondoltam, hogy tovább felesleges szívatni magam, inkább folytatom másnap. Így is lőn. Mindenesetre az esti randimat azért sikerült elbasznom. Vagy csajozol, vagy autód van, a kettő együtt nem  megy. (Nem, a Suzuki, meg a Ford Mondeo, meg az egyéb ilyen felhasználóbarát szarok nem számítanak autónak.)

Másnap szétrántottam az alsó vízcsöveket, leengedtem az öblítővizet a rendszerből, aztán szétkaptam a kiegyenlítőtartály csatlakozásait. Pillanatok alatt kint volt a régi tartály, és már ment is be az új. Összeraktam az alsó hűtővízcsöveket is, valamint a szívósor hiányzó elemeit is visszaszereltem a helyükre. Bekevertem a Scania fagyállót meg a desztvizet 50-50-es arányban egy kétliteres flakonba, mert abból egyszerűbben lehet töltögetni, mint az ötlittyós kannákból, amikből nagyjából sehogy. Miután eleget kavartam a málnaszőrt, feltöltöttem és lelégtelenítettem a rendszert. Kicsit kitakarítottam a járgányt, kaptak egy kis kenést a zárak meg az ajtózsanérok, aztán próbaképp elautóztam Richmondba az előző este elcseszett dolgokat javítandó.

Menet közben a vízhőfok eléggé hektikus volt, néha kicsit jobban felszökött, mint ahogy megfelelőnek tartottam volna, de azért normális határokon belül maradt. Mindegy, ma délelőtt itthon ránéztem a vízszintre, és hát azt láttam, hogy megint hiányzik egy komolyabb mennyiség a tartályból. A dolog láttán nem a világbéke volt az első szó, ami eszembe jutott. Ahogy elnéztem, a vdiúj kiegyenlítőtartály teteje volt csupa fagyálló, úgyhogy a gyanúm a kupakra terelődött. Szerencsére a szerszámosládámban még megvolt a régi kiegyenlítőtartály kupakja, amivel anno vettem a járgányt. Nos, visszatöltöttem az elpacsált mennyiséget, és felraktam a régi kupakot. Láss csodát, azóta a vízhőfok stabil, és sokkal szebb hangja van a motornak, megszűnt a korábban tapasztalt szörtyögő hang, ami fodulaton volt leginkább jellemző.

Lehet, hogy egy 5 másodperces kupakcserével megúsztam volna ezt az egész szarságot, de mindegy, nem bánom. Új a fagyálló, át van mosva a hűtőrendszer, új a kiegyenlítőtartály, szóval minden frankó.

Kilométeróra-állás: 244300
Költségek:
 - Légszűrő (postával együtt): 33 GBP
 - Kiegyenlítőtartály (szállítással együtt): 65 EUR
- Fagyálló, desztvíz, tisztítócucc: 41.56 GBP

A címben említettek közül van több is, de főleg az időjárás az.. A közelmúltban meló- és lakhelyet váltottam, a csendes vidéki Skegnessből leköltöztem London forgatagába. Normál esetben Londont nagy ívben elkerültem volna, de sikerült kifogni egy olyan melót, ami miatt megérte oda (vagy is inkább ide) költözni.
Autó-szempontból ennek annyi a jelentőssége, hogy:
1.) Napi 60-65 kilométert kell autóznom melóba és vissza. Részint autópályán, részint ritkaszar városi fő- és mellékutakon. A 60-ból átlag 25-öt egyesben, csúsztatott kuplunggal araszolva. Szép meló egy majdnem 250 ezret futott, 24 éves olasz youngtimernek.
2.) Továbbra sincs garázsom, mert a lakhelyem közelében lehetetlenség bérelni. Nagyjából másfél kilométerre van egy-kettő annyiért, amennyiért komplett lakást is lehet bérelni. Hát azt inkább kösz, de mégsem. Ez leginkább azért gáz, mert... (ld. következő pont.)
3.) Folyton esik. Avi bácsinak igaza volt: "Szar kaja, még szarabb idő, kibaszott Mary Poppins: London!"  Ez egyrészt az autószereléseknek tesz be, másrészt meg a járgány vízzáróságát teszi próbára.

Pár hete észrevettem, hogy az időjárás mellett a másik nedves dolog, az a csomagtérkárpit. Ez ugye köztudottan nem túl előnyös, így hát a következő hétvégén szétkaptam a csomgtartót, egyrészt szárítási céllal, másrészt hogy kiderítsem, hogy hol jut be a víz. Nos, a csomagtartó-kéder az egy fos. Eddig se voltak efelől kétségeim, mert már akkor elég leharcolt volt, amikor megvettem a járgányt, de érdekes módon nem az ő hibája volt a beázás. Mindegy, ha már kiszereltem, kapott egy alapos pucolást, mert alatta a mocsok olyan fosszilis rétegei rejtőztek, amiben csak a csodának köszönhető, hogy nem találtam őslény-csontvázat és avar-kori temetőt.
Rácsörögtem egy wiltshire-i Alfa-specialista cégre, hogy hogyé' tudnának megdobni egy légszűrővel, egy csomagtartó-kéderrel, meg egy kiegyenlítőtartállyal, de igazából ezeknek a légszűrő kivételével megszűnt a gyártása. Mindegy, a légszűrőt azért megrendeltem, de erről majd később.
Serlokk Holmszot megszégyenítő módon kikutattam a beázás helyét. A hátsó szélvédőkoszorú lemeze és a csomagtartó oldalsó peremének a lemeze gyárilag lapolva ponthegesztett, majd varrattömítővel kitömített kötéssel illeszkedik egymáshoz. Nos, a varrattömítő 24 év után már kicsit el volt öregedve, és a hátsó szélvédőról lezúduló esővíz egy része- amit normál esetben 100%-ban elvezet a csomagtér pereme - bekúszott a lapolások közé, és onnan beszivárgott a csomagtérbe. Nem vészes mennyiség, de hosszú időn keresztül átnevdesíti a zajszigetelőket meg a szőnyegeket, aztán úgy kirohad a csomagtér alja, hogy öröm nézni. Mit lehet ez esetben tenni? Sziloplaszt, meg ilyesmik nyilván nem, mert az ha csak egy kis felületen is enged, meg fog állni a víz a lapolt lemezek között, aztán csáómádonnáváffánkúló. A csomagtér is beázik, meg a perem is szétrohad. Kell ez nekem? Ugye, hogy nem.

Viszont, mit tudunk a csavarlazítóról? Kiszorítja a nedvességet. Gondoltam, hogy egy próbát megér, szarabb ettől nem lesz, megfújkodom kívülről-belülről csavarlazítóval, az bekúszik szépen a lapolásba, és nem hagyja beszivárogni a vizet. Vagy de. Megfújkodtam alaposan, és láss csodát, megszűnt a csomagtér beázása, pedig folyamatosan szakad az eső. Azért átlag hetente kétszer ellenőrzöm, hogy mi újság, de egyelőre jól bírja. Ha tartósan jól működik, kifújom a lapolást valami nagy kúszóképességű üregvédő cuccal is, biztos, ami biztos.
Persze ez még csak a kezdet, mert a kiegyenlítőtartály-cserével még nedvesebb (és még mocskosabb) dolgok vártak rám.

Jóvammá', nyugi, nem vagyok betépve.

Csupán próbáltam izgalmas címet kitalálni egy nem túl érdekfeszítő bejegyzésnek. Gépjármű-fronton semmi rendkívüli nem történt. Október legvégén hazaestem egy rövid szabadságra, és a kellemeset a hasznossal összekötve kihasználtam a dolgot alkatrészbeszerzésre is. Mivel egy Fehérvár oda-vissza kocsival olyan jó 220-240 ezer petákból jön ki, ezért arra a röpke egy hétre inkább a fapados repülőt választottam. A tömegközlekedés itt sem a leggyorsabb módja az A-ból B-be jutásnak, legalábbis nem innen Halálfasza-alsóról, ahonnan többszöri átszállással lehet csak eljutni Lutonba a reptérre. Árban még nagyjából versenyképes lenne, de pl. olyanra, hogy reggeli gép elérése, esélytelen vagy, kocsi nélkül. A terv tehát az volt, hogy a reptéren hagyom a járgányt az erre szakosodott parkoltató cégeknél. Az áraknak és a szolgáltatásoknak az összehasonlítása után a választásom végül a Pink Pig Parkingra esett, mert ár-érték arányban ez volt a legjobb. Nem a legolcsóbbak, de a lehető legtöbb szolgáltatást itt kapni a legjobb áron, és ráadásul a külsős cégek közül ők vannak a legközelebb a reptérhez.

Hajnal 3-kor röffentettem az Alfa motorját, és nekifeszültünk az országútnak, hogy időben Lutonba érjünk. (Előző nap este 11-ig melóztem, úgyhogy különösen kellemes volt ilyen korán indulni.) Fejben megvolt az útvonal, de persze hogy ne legyen egyszerű dolgom (Nekem? Ugyan! Valahogy nem rám vallana.) természetesen Bedford után le volt zárva az autópálya, és eltereltek mindenkit a 'csába, úgyhogy improvizálni kellett. Időbeli csúszást végül nem okozott a sztori, csak azt, hogy tök más irányból estem be Lutonba, mint a terv szerint. Ha lenne GPS-em - vagy legalább a telómon működne - akkor segáz lenne, de én elvből nem használok ilyen kütyüket, mert nem akarom hogy a fogyasztói társadalom elbutított zöldmoszatja legyek, aki életképtelen az ilyen cuccok nélkül. Na mindegy, 1 szónak is 100 a vége, az eredeti tájékozódási pontokat baszhattam, szóval részletes várostérkép nélkül csak érzésre lehetett tájékozódni. Az ösztönöm nem is működött amúgy rosszul, mert háromszor hajtottam el a parkoló előtt, de aztán felhívtam őket, hogy ugyanmá' hol a faszba' lehetek, és akkor mondták, hogy - ha hihetnek a helyzetleírásomnak - akkor tulajdonképpen ott vagyok tőlük 50 méterre. Nabazzeg.
Mindegy, legközelebb már odatalálok bárhonnan.

Letettem a járgányt, egy állapotfelmérés után be is került a parkolóba, én meg mentem egy minibusszal a reptérre, onnan meg el a szigetről. Otthon aztán kispolszkizás volt ezerrel. Nem értem a csírákat, akik nyünyörögnek, hogy így megbízhatatlan, meg úgy rohad le folyton, meg heti szinten kell őket hazavontatni. Anyám Kispolákjához legutóbb márciusban nyúltam, azóta folyamatosan használatban van. Amikor szeptemberben hazalátogattam, magam is elautóztam vele két hét alatt másfél tank benzint. Most már csak az illendőség kedvéért is úgy gondoltam, hogy ránézek. Kellett bele egy kis olaj, a jobb első index testkábelének kellett egy új saru, meg nagyjából 3 fokot mászott az előgyújtás. Ja, meg ki kellett porszívózni.
Megbízhatatlan? Talán nem kínai éndzsölájszra meg vuttundissum-szubládára kéne költeni a zsebpénzt, hanem minőségi alkatrészre.

Az Alfára is kellett pár cucc, amiket jobbnak láttam otthon beszerezni, mert otthon azért még mindig van laza 40% kedvességem pár alkatrész nagykernél, Angliában meg nagyjából fingjuk sincs arról, hogy a 75-ös Alfát eszik vagy isszák. Szóval, kellett egy pár ablaktörlő, mert itt Angolföldön azért ezt igen gyakran szokás használni. Az eddigi Champion Aerovantage lapátok egész derekasan bírták, de a jobbos az már kezdett megereszkedni, szóval jobbnak láttam a cserét. Mivel ez a gyártmány - megítélésem szerint - tökéletesen bevált, ezért maradtam ennél. A másik szerzemény egy pár Osram NightBreaker H4-es izzó volt, mert volt alkalmam megtapasztalni, hogy ha huzamosabb ideig sötétben vezetsz, egy kis plusz fény nagyon jól tud jönni. Egy átvezetett éjszaka sokkal kevésbé fárasztó, ha mondjuk van plusz öt méter látótávod. Ezzel meg még több is van.
A harmadik dolog egy légszűrő volt, mert kezdjük elérni a kilométert, amikor cserés lesz. Sajna otthon a nagyker online rendszere az megszívatott, mert a gyári cikkszámra felhozta helyettesítőnek a karbis Alfa 75 légszűrőjét is, ami frankón nem jó az én injektoros vasamhoz, szóval ezt a kört itt kell megfutnom.
Ezeket a cuccokat simán kézipoggyászban fel tudtam vinni a repülőre amikor jöttem haza vissza. A reptéren két perc alatt ott volt a PinkPig minibusza, akik elvittek a parkolóig, majd utána átadták a kocsimat. Némi extra pénzért kértem egy külső-belső takarítást, waxolást, meg miegyebet, úgyhogy átadáskor úgy ragyogott a szekér, hogy öröm volt nézni.
Vettem a Halfords-ban ilyen vízlepergető cuccot a szélvédőre, mert a parkolószomszéd litván gyerek mutatta, hogy neki a Mazdáján milyen jól működik. Gondoltam, egy próbát megér, és tényleg.

Azóta nagyjából csak a kilométereket rakom a járgányba. Megjártam Sutton-on-Sea-t, valamint King's Lynn-t kétszer. King's Lynn-ben nyertem egy parkolási bírságot, valamint a másik alkalommal hazafelé tartva valahol Leverton környékén készült rólunk egy remekbe szabott felvétel. Szerencsére a magyar rendszámmal nem sok mindent tudnak kezdeni, úgyhogy nem fogom emiatt vagdosni az ereimet.

Ja - jut eszembe - mégis adódott egy probléma. Alfácska megint megint elkezdte játszani a szokásos téli műsort, hogy kb. 5 fok alatt a hátsó ajtózárak szexuálnak működni. Mármint zárni lehet, csak aztán ember nincs aki kinyitja. A második King's Lynn-turné előtt sikerült a járgánynak átalakítani magát kétajtós kupévá, ami nem lett volna baj, ha nem négyen megyünk. De négyen mentünk. Így viszont a lányoknak úgy kellett bemászni hátra, ami mondjuk eléggé tré módon nézett ki. A feladat adott: valahogy meg kell javítani legalább az egyiket, szóval ki kell találnom, hogy hogyan melegítem ki azt a szart úgy, hogy a parkolóba esélytelen áramot kivinnem, szóval a hajszárító/hőlégfúvó téma nem játszik. Szép lesz. Majd írok róla, hogy mi hogy sikerült.

Tudom, hogy menjek a picsába, de nem tudok nem eldicsekedni vele, hogy milyen jó dolgom van. Ez a hely - ha egy kicsit jobban szétnéz az ember - akkor a benzinvérűek Walhallája/Paradicsoma/Kánaánja. Most vasárnap gyönyörű idő volt (ez már önmagában is csodaszámba megy), valamint még dolgoznom se kellett aznap (ez szintén), úgyhogy a dolgok ilyen szerencsés együttállása arra késztetett, hogy örömautózzunk egyet a british countryside-on. Felkerekedtünk tehát két kollégámmal, és gondosan nyírt sövények és vidéki kastélyok között, az Alfa-motor vérpezsdítő dallamát hallgatva kanyarogtunk a másodrendű utakon, hogy felfedezzük a megyét.

Nem minden cél nélkül indultunk neki természetesen, hanem már régóta vadásztam a neten a látnivalókat. Erre a napra egy igencsak különleges hely meglátogatását terveztem, nevezetesen az East Kirkby mellett található Lincolnshire Aviation Heritage Centre-ét, ami tulajdonképpen egy repülőmúzeum, de nem csak így ímmel-ámmal, hanem frankón egy második világháborús katonai reptér, üzemképes repülőgépekkel, korabeli kiszolgáló egységekkel, veterán gépparkkal, szóval elég látványos cucc. Egyetlen baj van vele: vasárnap zárva. Efelett az apró részlet felett sikeresen el is csúsztam a nagy rákészülésben. Na 'endegy, a kutyák basszák meg, ha már ott vagyunk, nem fordulunk vissza.

Volt egy B-tervem. tudtam, hogy Bostontól nem messze van egy magángyűjtemény a motorizáció történetének legelbaszottabb, de egyúttal rajongásig szerethető konstrukcióiból, a buborékautókból. A település nevére nem emlékeztem, úgyhogy gyorsan térkép elő, és elkezdtem nézegetni, abban bízva, hogy maga a falu nem annyira kicsi, hogy ne tüntessék fel a térképen. Végül beugrott, hogy mintha Langrick lenne az a hely, gondoltam, hogy akkor miért is ne nézzük meg. Útközben kiszúrtam, hogy egy útmenti étterem parkolójában jelentősen magasabb a normálisnál az egy négyzetméterre jutó veterán Bentleyk száma, úgyhogy egy óriási satuféket követően meg is álltunk bámészkodni. Gyanítom hgy valami környékbeli Bentley-klub túrájába sikerült belefutni, de hogy ne legyen túl egyhangú a dolog, velük tartott egy Mk. 3-as Austin Healey, egy Rolls-Royce Silver Shadow is.
Csak úgy szőrmentén megjártuk New Yorkot is. Ne higgyetek a filmeknek, átbaszás az egész, nincs se felhőkarcoló, se Szabadság-szobor, csak két utca - egy keresztbe',  egy hosszába' - meg csirkeól és szántóföld.

Szerencsére jól emlékeztem a falu nevére, és tényleg Langrick mellett van a Bubblecar Museum, egy farmon. Három font a belépőért az itteni viszonylatban bagatell összegnek számít, és hát cserébe egy igencsak nagy  és magas színvonalú kiállítást lehet megnézni.
A gyűjteményben rengeteg szépen restaurált ritkaságot lehet találni, többek között Goggomobilt, BMW Isettát, az angol buborékautók számos példányát (a Bond régebbi modelljei mellett a hetvenes évek egyik klasszikusát, a Bond Bugot, Berkeley-t, Reliant Robint, satöbbit). Ezek mellett egy 126-os Fiat is gazdagította a kínálatot, méghozzá egy korai szériás torinói gyártású jobbkormányos kisautó, ami ott feszített egy tökéletesre restaurált Wartburg-motoros Syrena és egy állati ritka kétütemű, japán belpiacos Suzuki Fronte között.
A járgányok mellett ötvenes-hatvanas-hetvenes évekbeli cuccokkal berendezett diorámák fokozták az élményt, többek között egy oldszkúl konyha, egy kemping, egy szerelőműhely, és egy roncstelep volt nagyon hangulatosan kialakítva. A "roncstelepen" a feltehetően restaurálásra váró projektek fedett tárolását oldotta meg a tulajdonos, két legyet ütve egy csapásra: egy korai szériás Citroen Kacsa, egy Vespa 400-as, és egy Zündapp Janus foglalt helyett a képzeletbeli "szemétdombon".
A felső szinten egy korabeli robogókereskedést alakítottak ki, természetesen rogyásig volt robogókkal és mopedautókkal.
Miután jól kibámészkodtuk magunkat, bedobtunk egy kávét a múzeum kávézójában, valamint Gabi cimborám nekiállta végigkóstolni a a menü alapját képező házisütiket. Egész addig kicsit furán néztek ránk, mert hát azért valljuk be, nem is nézhettünk ki túl bizalomgerjesztően. Három kopasz, napszemüveges fickó kelet-európai rendszámos kocsival, az egyik ráadásul akkora, mint egy trafóház. Inkább néztünk ki szabadnapos bérgyilkosoknak, mint rendes turistának. Nem hiszem, hogy komolyabban meglepődtek volna, ha találnak egy hullát a csomagtartómban. Mindegy, a sütik osztatlan sikere megenyhítette a házinéni és házibácsi szívét. Szóba elegyedtünk, elviccelődtünk, valamint elmesélte a fickó, hogy a 126-os Fityó, a legelső brit import kocsi ebből a típusból, 1973-as évjárat, és eredeti, restaurálatlan darab. Szóval megtaláltam az Egyesült Királyság legrégebbi 126-osát.
Odakint aztán még megnéztük a restaurálásra váró 601-es Trabit meg NSU Prinzet, aztán a parkolóban meglepődve tapasztaltuk, hogy az Alfa egy spontán kialakult veteránkiállítás szerves részévé vált, mivelhogy időközben beparkolt mellé egy gyönyörű Citroen BX GTi, két Bentley, meg egy Rolls-Royce Silver Shadow. Tökéletes befejezése egy majdnem tökéletes napnak...

A megtett össztáv kábé 65 mérföld volt, fogyasztást ezúttal nem mértem.
További részletek a múzeumról itt: http://www.bubblecarmuseum.co.uk/

Végre akadt egy kis szabadidőm, szerencsére benzinnek sem vagyok szűkében, úgyhogy vasárnap délután elgurultunk Bostonba egy kicsit szétnézni. Eddig háromszor voltam ott átutazóban, de ezúttal most tényleg sikerült is megnézni a történelmi belvárost.

... azt mondtad, hogy ez az élet. (Hát ja, mond néha az ember ezt-azt.)
S nem halunk meg, (Még szép, baszki!)
Az ember soha el nem téved. (Ezzel mondjuk vitatkoznék.)

Na legyen ennyi elég a filmzene-szakkörből, most nem a vállfaárus Gyuszi bácsi kalandjairól lesz szó, hanem egy kicsit prózaibb dolgokról. Röviden összefoglalva: beültem az Alfába otthon Fehérváron, aztán beletekertem laza 2000 kilométert, és kiszálltam belőle az országban, ahol az időjárásnál csak a helyi kaja szarabb.

Ennél azért kicsit bonyolultabb volt, de igazából nem sokkal. Sokan félnek az ilyesmitől, mint a tűztől, pedig - mint a mellékelt ábra mutatja - egy huszonéves járgánnyal is vállalható útról van szó. Nagyjából 19-20 óra utazással számoltam, ezért rövid pakolást követően kedd délután 4 helyett 6-kor indultam meg, első körben Veszprémen keresztül Pápára felvenni útitársamat, Szandrát. Közben a fehérvári Shell kúton megvettem a magyar pályamatricát, és megejtettem az utolsó hazai tankolást, kb 13-14 liter ment bele, a második kattanásig. Pápáról egy gyors kávét követően tűztünk is tovább, és hamarosan már az M1-esen faltuk a kilométereket. Móvárnál megvettem az osztrák matricát, aztán haladtunk is tovább. Bécs előtt elkapott az évszázad vihara, úgy esett, hogyszó szerint nem lehetett kilátni a szélvédőn. Szerencsére ez azért pár tíz kilométer után megunta, és abbamaradt. Megállni nem nagyon álltunk meg, csak átlag 400 kilométerenként, amikor itatni kellett a paripát, mert negyed tank alá kúszott a mutató. Az első tankoláskor Erlangen (Ausztria) közelében még számoltam egy fogyasztást. Ez  8,6 literre jött ki, ami elég ergya, és a továbbiakban inkább nem is mertem matekozni, gondoltam, hogy az elrakott blokkok meg a napi számláló alapján majd kiszámolom az egész távra. Végtére is majd ráérek szörnyülködni, ha odaértem. 
Ausztriát egész gyorsan letudtuk, egy laza, konstans 120-as tempóban. Mondjuk az osztrák pályán elég sok helyen van kint - amúgy tök indokolatlanul - a 100-as tábla, csak hogy azért ne legyen jó a népnek.
A második tankoláskor - immáron Németországban - rákukkantottam az olajnívóra is, ami abszolút rendben volt. Köln előtt sajna sikerült belefutni egy dugóba, majd pedig kinyiffant a GPS, pont amikor le kellett volna hajtani Eindhoven felé, úgyhogy kicsit továbbmentünk a kelleténél. Szerencsére rövid kavarást követően visszataláltunk a Venlo és Eindhoven felé vezető E34-es útra, aztán rövid idő alatt már Eindhovenben is voltunk. A déli komp mindenesetre már esélytelen volt, mint a magyar labdarúgó-válogatott, így gyorsan módosítottam a foglalást a neten.
Onnan volt még jó 250 kilométerem a kompig, ezért délután 1 órakor már hasítottam is Dunkerque felé. Itt már kicsit igyekvősre kellett venni a figurát, ezért a holland, belga és francia szakaszt végigtoltam úgy, hogy rátapasztottam a mutatót a kilométeróra 160-as osztására. Szerencsére a Cobra11 nem szedett ki a forgalomból, meg hát nagyon reménykedem benne, hogy kandi-kamera se nagyon volt útközben.
Rám jellemző módon időben sikerült is volna odaesni, de elkeveredtem Dunkerque-en belül, így sikerült a komp indulása után pár perccel érkezni. Szerencsére le tudtam dumálni, hogy a következővel el tudjak menni, de az meg késett a rend kevdéért.
A komp egész felhasználóbarát móka volt: az amúgy jobbkormányosokra optimalizált fizetőkapun csak beadtam a személyimet, aztán ők már az előzetes foglalás során megadott adatok alapján adták is ki a kompjegyet. A vámosok is épp csak ránéztek a személyimre, aztán már gurulhattam is tovább. A kompra várókat több sorba osztották be, én az E sávba kerültem, de ahogy elnéztem, a személyautók kb. 100%-a ugyanoda állhatott be. Az összes többi a kamionoké volt. A nagy vasak mentek az 1.-es fedélzetre, mi a személyautókkal meg a 2-es fedélzetet töltöttük fel. Magamhoz vettem a legszükségesebbeket, bezártam a járgányt, aztán elindultam körülnézni a felső fedélzetre. Ott aztán egy meglepően nagy és igényesen kialakított utastér fogadott, kávézóval, étteremmel, panoráma-ablakokkal körülvett étkezőrésszel, szóval elég menő cucc volt. Alig néztem szét a kávézóban, még le sem ültem, és már azt éreztem (meg láttam is), hogy a komp máris mozgásban van, és elindult két órás útjára. Gyorsan ledobtam magam az egyik asztalhoz, aztán aludtam egy órácskát, felébredve még kicsit kóválygós fejjel rendeltem egy kávét a pultnál. A kialvatlanság hatására magamtól is eléggé imbolyogtam, plusz a La Manche közepén a hullámverés is eléggé rendesen mozgatta a hajót, úgyhogy kész humorfesztivál volt eljutni a kávéval a helyemig. A magamhoz térés után körbemászkáltam egy kicsit a 6-os fedélzeten, csináltam pár képet. Ekkor már látszottak a távolban - aztán meg egyre közelebbről - Dover fehér sziklái.
Kikötés után seperc alatt lent voltunk a kompról, egy kis araszolást követően továbbintettek a vámosok. A vámosbódétól elgurultam egy körforgalomig, aztán a körforgalomból kihajtva máris a London irányába tartó A2-es autópályán hasítottam. Sajna itt úgy döntött az FM transzmitterem, hogy megkotlik. Először a Kowalskyból csinált valami indusztriál-technót, ekkor gondoltam, hogy biztos az mp3 fájllal van baj, úgyhogy mappát váltottam, és nekiálltam Nickelback-et hallgatni nyél hangerőn. Az első szám felénél a transzmitter ebből is Skrillexet csinált, hogy baszódna meg. Maradt tehát az angol rádiók széles választéka: vagy pofázás, vagy valami ótvar nyolcvanasévek-szintipop. Mindegy-csak-szóljon-valami alapon hagytam tehát a tré zenén, aztán reméltem, hogy nem hallatszik ki a Jimmy Somerville, ha megállok valahol.
Mivel a benzinszint-mutató erőteljes kúszásban volt - és nem fölfelé - ezért gondoltam, hogy London után az első kútnál kiállok. Na ez az első kút ez csak nem akart jönni. Nem tudom, hogy errefelé mi van, lehet, hogy egyáltalán nem szoktak tankolni? Már majdnem Cambridge-nél jártam, és virított a szegénységjelző, amikor elhatároztam, hogy pessedjen fel a királynő (meg az egész Windsor-ház úgy kompletten, távoli rokonokkal együtt), a következő lehajtónál lemegyek a pályáról, aztán inkább elmegyek a legközelebbi városba/faluba, ott csak lesz valami. Ha más nem, legalább nem a leállósávot csak nyomokban tartalmazó pályán fogok lerohadni ideális körülmények között ( éjszaka, hideg, sötét eső). Szerencsére ahogy lehajtottam Royston irányába, rögtön találtam is egy kis, kétállásos benzinkutat, pont amikor nagy gázra már kezdett rángatni a szekér. Megitattam a paripát, aztán - a biztonság kedvéért vettem egy A3-as, lapozós Nagy-Britannia térképet, mert a GPS bekaphatja tövig. Mivel már elég fáradt voltam, éjszaka volt, esett, nem láttam szart se, ezért gondoltam, hogy nem kockáztatok, és a következő pihenőnél megállok aludni egy kicsit. Visszamentem a pályára, aztán gondoltam, hogy innen már úgyis csak egy rövid, 50 mérföldes autózás választott el Peterborough-tól, ahol egyébként is lejönnék a pályáról, addig azért csak kibírom. Peterborough-nál gondoltam, hogy most már kétsávoson kell csak menni, Spaldingig kibírom. Aztán mindig amikor odaértem az aktuális célhoz, akkor még  gondoltam, hogy a következő településig nem gáz. Addig-addig csináltam ezt, amíg egyszercsak megérkeztem. Mondjuk az utolsó 15-20 mérföld az már úgy elég kegyetlen volt, de Bostontól fölfelé már buziság lett volna megállni. Megérkezéskor végül 2082 km-en állt meg a számláló, és volt az utolsó tankolásból még kb. 3/4 tank benzinem.

Rövid statisztika

Összes megtett kilométer: 2082 km  ( Kétszer fordult át a napi számláló.)
Tankolások száma: 5 (átlag 34 liter tankolásonként)
Tankolások összesen: 172,4 liter (ebből még maradt bőven)
Egyéb költségek:
Komp, foglalásmódosítással: 84 GBP, magyar pályamatrica: 2975 HUF, osztrák pályamatrica: 2700 HUF, alagútpénz Dartford Crossingnál: 2 GBP

Az autó egész jól viselkedett, gyakorlatilag hiba nélkül nyomta le a kétezer kilométert az öreglány. Az osztrák és német szakaszon kényelmes 110 és 140 közötti utazósebességgel jöttünk végig a forgalmi és időjárási viszonyoktól függően. Hollandiát, Belgiumot és a francia szakaszt 140-160 km-es tempóval abszolváltam, és igazából nem lehet azt mondani, hogy nem szerette a szekér. Terveztem ugyan, hogy Németországban megnézem mennyi a vége, de ott és akkor nem éreztem komoly ingert erre.

Ideérve a következőket tapasztaltam:
- kisimult az alapjárat, ami korábban kicsit döcögős volt.
- kábé 2 deci olajat kellett rátöltenem, ez egész vállalható.
- a hűtővízből nem fogyott egy deka sem (Még szép.)
- megjavult magától a fűtéscsap. (WTF?)
- elbaszódott az ablakmosóm. Valszeg a hosszú állásban előjött kontakthiba lehet az oka. Ennek mondjuk útközben nem annyira örültem.

Reakciók nagy általánosságban.
Otthon: - Ezzel akarsz kiutazni? Jézus!
Útközben: - Ki fogja bírni?
Idekint: - Ezzel jöttél ki? Jézus!
Pedig ha tudnák! Öreg Alfa nem vén Alfa...

A víg kispolszkizás mellett azért várt némi meló is, mivel az Alfával akadt némi dolgom. Oké, nem volt semmi vészes, csak egy kis tervszerű megelőző karbantartás, mivel a jó öreg talján paripa komoly feladatok előtt állt. Tavaly télen a Twingo-vásárlás alkalmával cincáltam elő a garázsból legutoljára, majd egy alapos mosás-alvázmosás kombó után ment is vissza pihenni, én meg húztam a jobbkormányosok földjére bauxitfőzeléket főzni.

A szabadságomra betervezett meló a következőkből állt:
- 1.  olajcsere
- 2. alvázvédelem
- 3. üregvédelem
- 4. szelepcsere a jobb első és jobb hátsó keréknél.

Egy akksival a kézben átbattyogtam tehát a garázsba, ahol Dzsulietta vastag porréteg alatt aludta Csipkerózsika-álmát, aztán nekiálltam felkelteni. Átmozgattam a féket, a kuplungot, illetve a váltókart végigjárattam a fokozatokon, aztán ráindítóztam. Egy kis tekerés kellett neki, hogy felkapja a benzint, aztán szinte azonnal el is indult. Kicsit dadogva-akadozva de alapjában véve szépen stabilan járt. Megjárattam egy kicsit a városban és teletankoltam, aztán ment is vissza a garázsba.

Az olajcsere alkalmával kapott egy Mann szűrőt és 5,6 litert a szokásos Q8 Formula Excel 5W-40-es olajból. A kilométeróra ekkor 239177-et mutatott. Elméletileg bőven ráért volna 240 ezer után cserélni, de egyfelől már az utolsó csere óta eltelt egy év, másfelől meg 240 után csak valahol az utcán lett volna már csak lehetőségem olajat cserélni egy elég barátságtalan időjárású országban (vagy opcionálisan szervizben, baszottdrágán). Szóval inkább az idő előtti csere mellett döntöttem.
 
A szelepcsere azért volt szükséges, mert a jobb első és hátsó kerekeken az alu szelepsapka igencsak böszmén összerohadt a réz szeleppel, lehetetlenné téve az előírt guminyomás ellenőrzését és beállítását. Mivel egyébként is mentem Abára a gumishoz megnézni egy garnitúra felnit, ezért úgy döntöttem, hogy ha már ott vagyok, akkor csináljuk meg ezt is. A kiszemelt felnik kocsira próbálásához úgyis le kellett szedni a kerekeket, akkor meg már miért ne a jobbosokat.
A felnik - egy garnitúra 16 colos RH Classic guriga - az agyméret (56 mm) miatt nem passzoltak tökéletesen, de ezen lehet segíteni azzal, hogy a középfuratból kiesztergáltatok átmérőben 2 mm-t. Az összes többi paraméter rendben levőnek tűnt, sem a féknyeregbe, sem a stabilizátorba nem ért bele, úgyhogy rövid alku után 32 ezerért a tulajdonomba került a négy felni. Szerintem nem volt rossz vétel: elég masszív és meglepően könnyű kerekek, és a centírgépen jól futott mindegyik. A lakk az mondjuk csúnyán pereg egyik-másikról, meg kisebb-nagyobb padkanyomok is vannak rajtuk, de egyébként is felújítási célzattal vettem őket. A színkombináció felől még nem döntöttem véglegesen.

Az alváz- és üregvédelem volt az egyetlen nagyobb lélegzetvételű prodzsekt. Mivel sem aknám, sem kompresszorom nincs, ezért jobbnak láttam profira bízni a dolgot. Összesen egy embert találtam Fehérváron, aki alvázvédelemmel is hirdeti magát, így felkerestem őt, és ledumáltam, hogy vinném hozzá a gépet. Mivel a szétszedést nem akartam másr bízni, ezért nekiláttam a garázsban szétbontani a szekeret. Lekaptam (oké, leszenvedtem) az első lököst, kiszedtem a dobbetéteket, leszedtem a küszöbburkolatokat és a sárvédőívek műanyag szélesítéseit. Előbbiek csavarokkal és patentekkel, utóbbi alumínium popszegeccsel volt rögzítve. A popszegecsről azt hittem, hogy valami utólagos házikókány, de kiderült, hogy gyári megoldás az is. A műanyagok mögött aztán feltárult az olasz acél a maga teljes valójában:
A kerékdobokban belül a gyári alvázvédő réteg tündökölt, szinte újszerű állapotban, a küszöbök hibátlanok, az íveken javarészt csak felületi rozsda. A 75-ös Alfák egyik tipikus rohadási pontja a küszöb és a hátsó ív találkozási pontja, na az már Dzsuliettán is megindult sajnos, de az összekép nem is rossz egy 24 éves olasz autótól. A dobbetétek mögött csak száraz por volt, de az elég komoly mennyiségben. A betétek pucolása közben találtam meg a bal első betéten a gyári címkét, amiből kiderül, hogy 1996 április 16-án rendelték le azt az alkatrészt, épp abba a kereskedésbe, ahol a kocsit eladták. A balos sárvédő és a motorháztető enyhe árnyalateltéréséből, az első zárhídon talált gyűrődésből, valamint a zárhidat és a doblemezt összekötő - nem gyári - hegesztési varratból azért már korábban is nyilvánvaló volt számomra, hogy a kocsi bal eleje valamikor régebben már kapott egy kisebb maflást. Na most már az is kiderült, hogy mikor és hol: 1996-ban tehát a járgány még az első tulajdonosánál volt, ő zúzhatta le, és márkaszervizben javították.  Szép lassan fény derül azért itt a titkokra.

A bal hátsó kereket persze nem tudtam leszedni, mert az anyák rá voltak gyógyulva a tőcsavarokra, aztán a kerékőrt garantáltan szétbasztam volna, úgyhogy inkább más megoldáshoz folyamodtam. A mosóban, ahova alvázmosásra vittem a bringát, na ott van gumisműhely is, úgyhogy szóltam a srácnak, hogy légkulccsal lazítsa le nekem azokat a szarokat. Így is lőn, gyorsan aláemeltem a szekérnek, lekaptam a kereket, kiütöttem a patenteket, aztán már szedtem is ki a dobbetétet.
Sajna a srác vissza is húzta légkulccsal az anyákat, úgyhogy amikor az alvázvédelem után raktam össze a kocsit és próbáltam leszedni a kereket, ugyanúgy szopóágon voltam vele. Mindegy, nagyjából sikerült visszaküzdenem azért a bal hátsó dobbetétet is.

Nagyjából ennyi törődést igényelt az öreglány, mielőtt elindult volna eddigi élete - feltehetően - leghosszabb útjára.

Nem akarom megint azzal kezdeni, hogy régen írtam utoljára, úgyhogy nemrég írtam utoljára, höh. Az elmúlt időszakban nagyjából semmi rendkívüli nem történt. Alfa és Tóbiás pihenőpályán voltak, Malvin pedig mindenféle zokszó nélkül visz A-ból B-be, minden reggel pöcc-röff, és a benzinen kívül gyakorlatilag nem kért mást. Gyakorlatilag olyan, mint egy Suzuki, csak menőbb.

Az Alfát száraz időben azért meg-megjárattam legalább havi egy alkalommal. Már az ősszel tapasztaltam, hogy időnként a termosztát nem nem mindig szeret időben nyitni. Ennek mihamarabb utána kívántam nézni , mert agyfaszt is kaptam volna, ha az alig 6000 kilométert futott motoromat emiatt főzöm meg.
A gyári Fiat/Lancia/Alfa programból kicikkszámoztam a termosztátot, aztán rendeltem egy Behr-Hella márkájút, merthogy gyárilag is az volt benne. A két ünnep között nekiálltam szétbányászni a szívósort, hogy hozzáférjek a termosztátházhoz. Simán ment is minden kiszedtem a termosztát, és első ránézésre nem tűnt döglöttnek, csupán a korábban levált tömítőpaszta maradványai voltak belegabalyodva.
Kipucoltam, és gondoltam, hogy teszek egy próbát, úgyhogy felraktam főni a termosztátlevest. Kontrollnak beraktam mellé a vadiúj Behr-Hella termoszt kontrollnak. Meglepő módon a régi termosztát pontosan 83 fokon nekiáll nyitni, és előírás szerint eléri a teljes nyitást 95 foknál, az új az meg kicsit később is nyit, is nem is nyit akkorát. Vissza is került a régi és láss csodát, tökéletesen működik.

Miután összeraktam a hűtőrendszert, - ha már szét volt szedve az egész - még kipucoltam a fojtószelepházat meg a kartergáz-lecsapató bödönt, amiből elég sok kondenzvíz jött ki.
Összerakás után gyors próbakör, hurrá, minden fasza, majd újév napján is megdrifteltettem egy kicsit a járgányt, hogy jól teljen az idei esztendő.

Múlt hétvégén sajna kénytelen voltam a szar időben is kihozni a járgányt, mert volt egy 300 kilométeres túra amelynek a célja egy új jövevény beszerzése volt. Szakadó hóban természetesen. ( Hamarosan beszámolok a családi roncstelep új tagjáról is. A szar időt - bár bírja - azért  továbbra sem szereti a szekér, de ezzel a gazdája is így van. Most szombaton sort kerítettem egy gőzborotvás mosás + alvázmosás kombóra, hogy a múlt heti sós latyaknak nyoma se maradjon, aztán a gép ment is pihenni a garázsba.

Mit is mesélhetnék mást? A dombóvári találkozóra való készülés közben - mintegy mellékzöngeként - elvittem műszakira az Alfát is.
Egyetlen necces dolog volt az autón, a keresztbe végigrepedt jobbos lámpaüveg. Péntek reggel kicseréltem a komplett lámpatestet egy használt, nem túl szép, ellenben ép üvegű példányra, amit Schulek Bélától kaptam. A lámpacsere után elgurultam a vizsgaállomásra, ahová a Polskit is vittem, oszt az Alfa összeműszakizódott, én meg elszegényedtem. Pláne, hogy előző héten meg egy új akksiba voltam kénytelen beruházni.
A választás ezúttal a Bären Polar Plus-ra esett, méghozzá egy 54 Ah-ás kivitelre. Lett volna nagyobb kapacitású ugyanennyiért, meg kisebb kapacitású alsó kategóriás (Black Dynamic) Varta kicsivel olcsóbbért, de úgy gondoltam, hogy legyen inkább egy kisebb kapacitású, de prémium minőségű akksi a befutó.
Amúgy meg semmi különös, csak tankolni kell és megy. Lassan már én szégyellem magam, hogy semmit nem kell csinálni az autóval.

Sajnálattal tudatom mindenkivel aki szerette és ismerte, hogy 2012. szeptember hó huszadikán, türelemmel viselt hosszú szenvedés után Winny csendesen eltávozott közülünk. Bár kissé makrancos, de alapjában véve megbízható, kitartó jószág volt. Hiányozni fog.

...sőt már kibaszottul hiányzik is. Még mielőtt itt telesírunk egy csomag százas zsepit, csak megjegyzem, hogy Winny az Alfa akkumlátora volt. Ez volt a márkaneve, még valamikor időszámításunk előtt vette az előző tulaj, tehát legrosszabb esetben is minimum négy éves volt. Egész jól bírta. Eddig. Az első hűvösebb nap úgy tűnik betette neki a kiskertajtót. Basszameg, vehetek másikat.

Hogy a bejegyzés címére rímeljünk, múlt hét csütörtökön is szopatott egy kicsit Alfa pajtás, csak hogy érezzem a törődést. Alapvetően mostanság kicsit kevesebbet használtam, mindenhová bringával jutottam el, de azért jó volt tudni, hogy van B-megoldás: ha esik, vagy ilyesmi, akkor csak kiállok a garázsból, és ugyanúgy mobil vagyok. A múlt héten vált aktuálissá, hogy lőjünk egy szelephézagot a járgányon, úgyhogy elvittem Pusztaszabolcsra a gépet Schulek Béla műhelyébe. A lapkás szelephézag-állításhoz egyfelől nem is értek, no meg se időm, se lapkaszettem hozzá. A következő volt a terv: kedden viszem a járgányt, szerdán intézek rá egy háromnapos útvonalengedélyt (ja, mert hogy műszakim az nincsen ám), csütörtökön hozom, pénteken pedig egy esküvőn fuvarozok násznépet.

1.) Kedd, kivivés. Sima ügy volt. Nem voltak útközben zsaruk, a gép is jól ment. Mission complete.
2.) Szerda, okmányiroda. Jó is lett volna, de kint felejtettem a forgalmit a kocsiban. Balfasz vagyok? Iiiiiggggen! (Mellesleg most, hogy nem volt itthon kéznél autó, sikeresen bejött az esős idő, úgyhogy szarrá áztam melóból jövet, ahogy illik.)
3.) Csütörtök. Reggel melóba menet szarrá áztam. Munkaidő végre megszáradtam, ennek örömére hazafelé ismét eláztam. Sebaj, kimentem az állomásra a pusztaszabolcsi vonatra, és közben megint. Úgy néz ki, könnyen nedvesedtem aznap. Irány Pusztaszabolcs, átvettem az autót, ami nagyon frankó lett. Kaptam egy ép üvegű jobbos fényszórót is, hogy műszakin nehogy belekössenek. Hazalopakodtam illegálban, szerencsére a zsaruk se kolbászoltak odakint ebben a szar időben. Tőlünk pár utcányira aztán egyszercsak elkezd rángatni a vas. Mondtam is, hogy mi a 'csa, de nem segített. Megállt a technika.

Basztattam egy kicsit a kábeleket a szakadó esőben, de hamar rá kellett jönnöm, hogy üzemanyag-probléma van. Kicsit pontatlan a műszer, és hát megint többet mutatott. Fasza. Szerencsére mindig van nálam egy kanna benzin, de ezúttal ottmaradt a garázsban, ahol a Polskit szereltük. Hurrábazmeg. Hazballagás kannáért, aztán gyalogtúra a benzinkútra, aztán vissza a kocsihoz. Mindeközben csak esett és esett és esett...

4.) Péntek, esküvő. Szerváltam útvonalengedélyt, a kocsi frankó volt, aztán este berúgtam. Happy end!

Hogy ne csak folyton a szerelésről szóljon a blog, hanem legyen más emlékem is, amikor már vén szar leszek, most egy kicsit lazább dolog jön: kirándulás, sétakocsikázás, dolcsevíta, meg minden.
A hosszú hétvégén a garázsban toszódás helyett szerveztem egy kis gyalogtúrát, némi vonatozással és természetesen autózással egybekötve. Elgurultunk az Alfával Zircre, majd onnan az ország egyik legszebb - ha nem a legszebb- műemlék-jellegű vasútvonalán elvonatoztunk Porva-Csesznek vasútállomásig. Innen gyalog vezetett az utunk a cseszneki várhoz, onnan pedig vissza a Porva-Csesznek vasútállomásig, majd a Cuha-szurdokban a következő vasútállomásig, és onnan vonattal vissza Zircre a kocsihoz.

Autós szempontból nem volt semmi említésre méltó, Alfácska szépen és gond nélkül falja a kilométereket. Mondjuk az egyébként lassan csereérett kipufogórendszer koporsójába asszem most vertem bele az utolsó szögeket, mert öt emberrel a fedélzeten már igencsak lent van az alja. Az Olaszfalu-Bakonynána-Tés útvonal panoráma szempontjából tökéletes választás, de útminőség szempontjából nem annyira, úgyhogy párszor a kipufogó közelebbről is megnézte az aszfaltot, aminek látványosan nem örültem.

Eljött végre a várva várt pillanat, amikor is elértem a 3000 kilométert, azaz a bejáratós fázis végét. Tegnap meló után berinyáltam magam a műhelybe, hogy aknára tudjak állni, aztán ledobtam a bejáratós olajat (Shell Rimula R6 10W-40). Előzőleg vettem a Szakálnál  6 liter Q8 Excel 5W-40-es olajat, meg egy Champion olajszűrőt. Ezek kerültek bele a járgányba, és végre-végre-végre lehet tolni neki ész nélkül!

Na és hogy az olajválasztás körül eloszlassunk néhány tévhitet, átváltok észosztó üzemmódba, és elregélem, hogy hogy is esett a választás pont a fent említett olajra. Szóval következzen a MythBusters mai epizódja:

Hosszas keresgélés és utánaolvasás után döntöttem az 5W-40-es olajok - és ezen belül a Q8 - mellett. Ami nálam a legfontosabb szempont volt, az egyrészt a megfelelő hidegoldali kenőképesség, másrészt meg az, hogy mindenképp szintetikus olaj legyen a befutó, mivel lényegesen jobb tulajdonságokkal bír, mint egy ásványi, vagy félszintetikus cumó.
Ha csak a tévhitekre hagyatkoznék, akkor ez az 5W-s olaj eléggé elbaszott döntés lenne.

Tévhit 1.) Régi motor ez, jó ebbe az ásványi is.
Cáfolat: Régen biztos jó volt, mert nem volt más. Te is megiszod az olcsó Aldis/Teszkós hulladék sört ha nincs más, de ha van mondjuk Heineken, nyilván azt fogod választani, még ha egy kicsit drágább is. Egy jobb minőségű alapolajból készült, korszerű adalékokkal ellátott olaj több tízezer kilométerrel hosszabbít(hat)ja meg a motor élettartamát, ami azért nem mindegy.  Az olaj öregszik, és az olajcsere-periódus vége felé közeledve egyre inkább veszít a kenőképességéből. A szintetikus olaj stabilabb, és 10 000 km után garantáltan jobb állapotban lesz, mint egy olcsó ásványi cucc.

Tévhit 2.) De hisz' szintetikus ez a 10W-40-es is, rá van írva a dobozára.
Cáfolat: Ha ráírom a pólómra, hogy Dzsordzs Klúni van benne, akkor elhiszed, hogy az vagyok? A flakonra írt megjelölés sokszor nagyon megtévesztő tud lenni. A "szintetikus technológiával készült" olajok azok az ún félszintetikus olajok, amik ugyan nagyon modern finomítási eljáráson átesett, korszerű adalékanyagokat, sőt egyes esetekben részint szintetikus olajat is tartalmazó olajok, de az alapolaj ettől függetlenül ásványi. A viszkozitási indexük megközelíti a full szintetikus olajokét, de azért nem ugyanaz. A 10W-40-es személyautó-olajok között nincs piaci forgalomban full szintetikus, csak rész-szintetikus. Árban azért lehetnek akkora különbségek, mert az (ásványi) alapolaj minősége, a finomítási eljárás, és a felhasznált adalékok mennyisége és minősége komoly árképző tényező.

Tévhit 3.) Túl vékony ebbe az 5W-40-es, nem lesz olajnyomásod.
Cáfolat: Francokat. Az hogy hidegen hígfolyósabb, amikor kiöntöd a flakonból az egy dolog. Ha üzemi hőfokon (kb. 100 °C) néznéd mondjuk egy 15W-40-es meg az 5W-40-es közötti különbséget, akkor kábé ugyanolyan híg lenne mindkettő, sőt, lehet hogy az 5W-40-es lenne vastagabb. (Az olajcsere-periódus vége felé szinte biztos.)
Az hogy hidegen az 5W-s olaj vékonyabb, az meg csak külön pozitív. Hideg állapotban még így is bőven túl sűrű az ideális állapothoz képest, de azért jobb, mintha még vastagabb lenne: könnyebben szivattyúzható, gyorsabban eljut a kenési pontokra, és biztosabb kenőolajfilmet képez. Persze oké, az olajnyomásmérő nem fog olyan szép számokat mutogatni, de ennek nem szabad bedőlni.
Felújítás előtt 20W-50-es Selénia HPX (az egyetlen vastagabb szintetikus olaj) volt a kocsiban, bejáratáskor 10W-40-es Shell Rimula R6 (szintetikus teherautó-olaj), bejáratás után meg most a fent említett 5W-40-es Q8 Excel. Hidegen a 20W-50-es olajjal a mutató szépen felszaladt 4 bar-ig, a 10W-40-essel 2-2,5 bar volt az átlag, míg az 5W-40-essel olyan 1,5-2 bar. Ez utóbbival egyébként hallhatóan finomabban is jár a motor hidegen.
Az üzemi hőfokot elérve aztán nagyjából el is tűntek a különbségek, egyedül talán a HPX-et szállította egy kicsit nagyobb nyomással a pumpa, igaz annak a melegoldali mutatói jóval kedvezőbbek (megüti a 20W-60-as specifikációt is), szóval 40-es olaj amellett nem is rúghat labdába. Átlagos hőterhelésű, jó állapotú ill. tuningolatlan motorba viszont bőven elég a 40-es is.
Tudvalevő, hogy a motorkopások 90%-a hidegüzemben keletkezik. Hidegen 1 kilométer alatt annyit kopik a motor, mint üzemi hőfokon 80 km alatt. Egy jobb hidegoldali kenőképességű olajjal ezeket a kopásokat nagyban lehet redukálni.

Tévhit 4.) Kisebb olajnyomás = rosszabb olaj.
Cáfolat: Ha így lenne, akkor mindenki a 20W-50-es Botondot tolná az autójába. Üzemmeleg motornál kicsit kevesebbet mutat az órám, mint egy 50-es olajjal, de nem is baj. Nem az olajnyomás, hanem az olajáramlás a lényeg, és egy vékonyabb olajból ugyanakkora mennyiség kisebb nyomáson is el tud jutni a kenési pontokra. Nagyjából 1000 fordulatonként 0,7 bar az ami ideális, tehát ha 2000-es fordulaton 1,4 bar az olajnyomás, akkor az úgy fasza. Nem kell tőle beparázni, ha alapjáraton lemegy 1 bar alá. Egy vastagabb olajjal mondjuk már alapjáraton megvan az 1,4 bar, nagyjából ugyanazt a kenőképességet produlkálva, mint a vékonyabb olaj 1 bar alatt. Az egészben ott jön a csavar, hogy van az olajkörben egy nyomáskorlátozó szelep, általában az is a 0,7-es szabály szerint van belőve, tehát 7000-es maximális üzemi fordulatszám esetében kb. 5 bar. (Konkrét példának itt a Kispolák is: 5600 a max üzemi fordulatszám, és 4 bar-nál korlátoz le az olajnyomás-szelep. Ha utánaszámolsz, 5600/1000 x 0,7 = 3,92. Ugye hogy ugye?
Amikor egy vastagabb olajjal mondjuk már 3500-nál eléred a maximális nyomást, akkor onnantól a fordulatszám emelkedésével már nem javul a motor kenése, hanem csak romlik.

Na és akkor hogyan válasszunk olajat, ha már nagy okosan eltérünk a gyári előírástól?
Ha járgányunk nem kajálja jelentős mértékben a kenőanyagot, akkor eltérhetünk a jobb hidegoldali mutató felé. (Tehát egy 10W-40-es gyári előírás helyett választhatunk bátran 5W-40-es, vagy akár 0W-40-es olajat.) Minden esetben érdemes megnézni az olaj technikai adatlapját is. Sajnos ez nem mindig elérhető a forgalmazó honlapján, illetve néhol eléggé hiányos. Én ezt úgy csináltam, hogy - Gúgöl a barátod, ugyebár - beírtam a keresőbe a kívánt olaj típusát, meg azt hogy "datasheet", és máris kidobált pár releváns adatot. A marketingszöveget nyugodtan át is lehet ugrani, mert mindegyik ugyanazt írja, csak máshogy. Ami lényeges, az az alapolaj típusa (szintetikus, félszintetikus, ásványi), a kinematikai viszkozitás 40 illetve 100 fokon, és a viszkozitási index.
A kinematikai viszkozitást centistoke-ban adják meg, és  40 fokon minél alacsonyabb, annál jobb, 100 fokon pedig olyan 12-14 cSt környékén jó. A viszkozitási index jelöli az olaj stabilitását, azaz hogy a hőmérséklet függvényében mennyire módosul a viszkozitása. Minél kevésbé, annál jobb. Ha magas a viszkozitási index, az azt jelenti, hogy stabil az olaj, nincs nagyon nagy különbség az alacsony illetve a magas hőmérsékleten mutatott viszkozitása között. A normális szintetikus olajok viszkozitási indexe mind 150 felett van, egyes félszintetikus olajok is ütik ezt a szintet, de alapvetően minél magasabb ez a mutató, annál jobb.
Még egy dolog van, amit érdemes figyelni: ez az API illetve ACEA besorolás. Ezt nem fejteném ki bővebben, de érdemes a legjobb besorolásba eső olajat választani, ha tehetjük. Az általam választott olaj az API SM szintet teljesíti, a közelmúltig ez volt a legjobb kategória, de már a piacon vannak a SN besorolású olajok is, csak ezek még ritkák.

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett a mostani olajommal. Azt tapasztaltam, hogy sokkal inkább hajlamos a melegedésre a járgány, mint anno a felújítás előtt az 50-es Seléniával. Elsősorban dugóban araszoláskor, lámpánál állva, és hasonló szituációkban kezd el felszaladni a vízhőfokmérő, ami azonban menet közben szép vissza is hűl. Amikor kap elég menetszelet a hűtő, akkor szépen stabilan áll 85 fokon, akár hatezren forog a motor, akár ezerötszázon. Mondjuk amikor tavaly hasonló kánikulában a Seléniával autópályás rohanásból beestem a dugóba, na ott is produkált hasonlót. Kíváncsi vagyok, hogy csak az olajcsere és a nagy hőség véletlen egybeesése ez a dolog, vagy pedig az időjárás enyhülésével is hajlamos marad melegedni a járgány. Erről szerintem majd még írok.

Update: a melegedés-probléma maradt a kicsit enyhébb időkben is, valszeg haldoklik vagy a venti-hőgombám, vagy a termosztátom, hurrábazmeg.
Ápdét kettő: A ventilátoromba bújt bele a gyász, az a melegedési probléma oka, nem az olaj. Mindenesetre az a magasságos szexuálja meg hintőporos eszközzel legott.

..de azért dobok egy posztot erről is. Előző hétvégén sikeresen eljutottunk a 2012-es AlfaCity-re, ami kis hazánk (illetve az egész közép-európai régió ) legnagyobb Alfa-találkozója. Jellegében és nagyságrendjeiben egész más, mint a Club126 rendezvényei, úgyhogy ilyen szempontból legalább kicsit változatossá teszi a hobbiautós életemet.
Mivel ez csak egy egynapos esemény, így az aznap menés-aznap jövés miatt nem igényelt túl nagy előkészületeket részemről. Szombat reggel a Fehérvár irányából közelítő cartársakkal összeszaladtunk a nagyteszkó parkolójában, majd cirka 10 autóval végigvonultunk a 81-esen. Kis konvojunkban négy darab 75-ös Alfa is akadt.
Odaérve típusok szerint külön parkoltattak, körbenézegettük a szépótókat ( volt külön veterán-szekció is), ettünk-ittunk, dumálgattunk a kollégákkal, és meghallgattuk a koncerteket.( Szerencsére a zenekarok túlnyomó része ismerte a torzítót.) A találkozó helyszíne. a Monostori Erőd önmagában is egy érdekes cucc, érdemes meglátogatni.

Hazafelé az űberszar 81-es helyett a Tata-Környe-Gánt útvonalon sétakocsikáztunk egyet AlfaAtesz cimborámmal és kis családjával. Ez az útvonal Komárom és Tata között nagyon tré, onnan viszont jó az út, szép a táj, és a forgalom is kisebb.

Szép volt, jó volt, jövőre is megyünk.

Ez itt a Tróger magazin - friss hírek a sztárvilágból. Mai számunk hírei röviden:

- Alig egy hónapja zajlott le az Oldtimer-Expo. Tudósítónk a helyszínről felejtett el jelentkezni.
- Rejtélyes körülmények között eltűnt a kosz egy Kispolszki belteréből. Az esetet a rendőrség vizsgálja.
- Többtucatnyi Kispolszkival támadtak az illegális határátlépők Szombathelyen.
- Elbaszta a bunkó terepjárós a bunkó kerékpárost.

Nem egész egy hónapja rendezték az Oldtimer Expót. Tudósítónk a helyszínen várja, hogy adásba kerüljön.
Na, a 2012-es veterános/hobbiautós szezon első eseményének - és egyben az Alfa bejáratásának első nagyobb mozzanataként - az OT-Expót szemeltük ki Csocsó haverommal. Előtte szépen kitakarítottam, lemostam és felwaxoltam az autót, hogy ne úgy nézzünk ki, mint akik épp most jöttek fel Puruttyapusztáról a frissen szedett nokedlit árulni a nagybanira. Szép is lett, jó is lett, persze odafele úton Csákvár belterületén sikerült kifogni egy traktort, amiről valami trágyalevet csapatott a menetszél a frissen waxolt fényezésre. Egész nap kábé egy autó jár arra, persze olyankor kellett annak is szembejönnie. Mindegy, 200 méter lemaradás, utána visszakettő, nagy gáz, aztán megoldottam. Mint már megszoktuk, a legtöbb érdekesség ezúttal is a látogatói parkolóban várt. Jó volt újra bandázni egy picit.
Estefelé nagy gázzal haza, és végül kb. 170 kilométerrel zártuk ezt az etapot. Még kb. 300 kilométer városi szaladgálás jött az 1750-es motor + hosszú diffi kombó beépítése utáni első fogyasztásmérés. A kapott 10,2 liter nem épp a földöntúli boldogságot juttatta eszembe, de a sok hideg motorral szaladgálás nem épp fogyasztásbarát dolog.

Rejtélyes körülmények között eltűnt a kosz egy Kispolszki belteréből Székesfehérváron. Az esetet szakértők bevonásával vizsgálja a sündőrség.
A hosszú hétvége alatt volt némi időm Malvinnal foglalkozni, és kiganajoztam a belterét. Visszaraktam a csomagtartóba a kárpitokat, műanyag biszbaszokat, visszatettem a megpucolt csomagtartókédert. Ha még nem említettem volna, szétszedtem a csomagtartó-zárszerkezetet bovdenestől, amit egy alapos pucolás és zsírzás után vissza is szereltem, beállítottam, úgyhogy most jó. Az utasteret is megpucoltam kipakolás után, porszívó, kárpittisztító és műanyagápoló hathatós segítségével. A beltér már kezd egész kulturált lenni, most jön a külső meg a motortér.

Kispolszkisok forgatták fel Szombathelyet és környékét.
Mivel se Malvinon, sem pedig Tóbiáson nincs műszaki, ezért legálisan használható Kispók nélkül ért a szombathelyi találkozó. Szabadságot se tudtam kivenni péntekre, valamint ritka szar időt jósoltak a hétvégére, szóval minden adott volt, hogy ne menjünk. Éppen ezért mentünk. Szombat reggel indultunk el asszonypajtással, és jó tempóban haladva, minden gond nélkül odaértünk Szelestére a kastélyparkba, ahol Torm és Jmos kollégákhoz csatlakozva vártuk be egy laza kávé mellett a kispókos csapatot. Meg is jöttek, volt is nagy örö-bódottá, rég nem látott cimborákkal cseverészés, majd a továbbiak a találkozó programja szerint alakultak. (Erről a lenti képregény is tanúskodik.) Fotózkodtunk a határon, Kőszeg gyönyörű,  este a táncoslányok is azok voltak, jól eső lájtos sörözés, és kevésbé jól eső szarrá ázás, aztán másnap meg Szombathely belvárosa. Nagyon tetszett a legiósok bemutatója, akik között ott volt Fikusz Kukisz Taky kolléga is, bár furcsa volt hogy senkit se dobtak a padlóla le. Mindegy a találkozó szervezéséért ezúton is köszönet és nagy riszpekt!
Hazafelé Nyuszyékkal és KeMáékkal jöttünk konvojban, és Herend mellett tettünk egy kis kitérőt a Hajagon található elhagyott katonai ojjektumba. Tankolástól tankolásig 500 kilométert mentem, de még volt kb egy negyed tank benyám, ez már azért jobb eredménynek tűnik. Ja, és már csak párszáz km van hátra a 2500 km-es bejáratás végéig.

Elbaszta a bunkó terepjárós a biciklistát.
A találkozó utáni hétfőn H. Péter (30) kerékpárjával egy kerékpárúton haladva egy szintbeli kereszteződéshez ért, ahol a neki balról érkező Mitsubishi Outlander az elsőbbségadási kötelezettségét leszarva áthajtott a kereszteződésen és a biciklistán is majdnem. Az eset sértettje a kövekezőképp nyilatkozott:
- Miközben épp levakartam magam a terepjáró hűtőrácsáról, a gépkocsiból kiszállt egy ilyen faszkalap kinézetű faszkalap, és rendkívül barátságos hangnemben kérdőre vont, hogy ugyan hogy képzelem, hogy elüttetem magam. Én esküszöm, hogy csak azt akartam mondani, hogy  "Engedje meg, uram, hogy hangot adjak azon véleményemnek, miszerint az Ön vezetési stílusa nem teljesen tökéletes legott." Sajnos az enyhe beszédhibám miatt ez úgy hallatszott, mintha azt mondanám, hogy "Faszé' nem nézel körbe, nincsen szemed, te gyökér?! Hogyakurvaanyádbasszonarconvazze!!"
Baráti eszmecserénk során kifejtette hogy a bicikliről le kell szállni, mire én megjegyeztem, hogy ad 1.) anyukájáról kellett volna inkább leszállni, ad 2.) végülis leszálltam (bár nem akartam), úgyhogy hol a probléma? Sajnos jottányit sem közeledtünk a harmónia felé, mert emberünk továbbra is azt állította, hogy az elsőbbségadási kötelezettség az fakultatív, ezért próbáltam felhívni rá a figyelmet, hogy azok a felfestett sárga izék az aszfalton, hátha neadj'isten jelentenek is valamit. Végül szívélyes búcsúzkodás, és egymás családtagjainak üdvözlése után ki-ki ment dolgára.
Hogy a szépen induló hét szépen is végződjön, ismeretlen elkövető összebaszta a céges parkolóban az Alfa bal első ajtaját. Hurrábazmeg!

Na.

Élek még, bár néha nekem sem úgy tűnik. Kis roncstelepem háza táján eleddig nem volt semmi említésre méltó, leszámítva egy-két apróságot.
Bejöttek a jobb idők, úgyhogy Malvin, a kis fehér bontószökevény körül sertepertélek ahogy időm engedi. Kipucoltam a csomagteret, kiszedtem és kitisztítottam a Csomagtérk Árpit, meg ha már arra jártam, kiberheltem a csomagtérfedél-kéderét is, ami alól kábé fél tonna sarat lapátoltam ki. Ha már arra jártam, szétkaptam a csomagtérzárat is, aztán egy alapos pucolás és zsírzás után visszaraktam.
Megtisztítottam a hátsó ülés alatti zajszigetelőt, meg magát az ülőgarnitúrát is, úgyhogy a kis fehér retek lassan kezd egész kulturált állapotba kerülni, de azért lesz még itt feladat. Hogy egy kicsit adjunk a dizájnnak is, szereztem bele fasza SÁRGA(!) H4-es izzókat is, mert azokkal sokkal szarabbul látni.

Az Alfával nincs semmi különös. Bejáratós még, úgyhogy nem nagyon illik 3000 fölé forgatni. Kicsit olyan az élmény, mintha egy ágyban feküdnél a meztelen Monica Belluccival, és valaki egy sörétes puskát szegezne rád folyamatosan, hogy ha berakod, meghalsz. Mindegy, már csak kb. 1800 kilométer, egy olajcsere, aztán BANZAAAAAIII! Egyedül attól félek, hogy azalatt megszokom ezt a nagypapás stílust, aztán onnantól kezdve a fülszőr-pamacsok, a járókeret, meg a prosztatanagyobbodás fenyegető réme fog felsejleni a kilinccsel előre kanyarodás helyett.
Ja, annyi volt még, hogy letörtem az indexkart, mert egy opeleasztrás cserépedényt (gy.k.:köcsögöt) kissé túl intenzív mozdulatokkal villogtam le. A sors iróniája, hogy a sorozatos, index nélküli sávváltást  honoráltam a fénykürt használatával, aztán pont ebből kifolyólag lettem én is pár napig ugyanilyen nemindexelős köcsög. Mindegy, gyorsan sikerült szerezni egy bontott bajuszkapcsolót (hivatalos nevén irányjelző-fényváltó-fénykkürt kombinált kapcsoló , kicsit megpucoltam, kis zsír, kis WD-40, aztán szétszedtem személygépkocsim kormányoszlopát, oszt beépítettem az ominózus alkatrészt. Hurrá!

A világ legnagyobb baromsága. Igen, igen, tudod, hogy miről beszélek. Autóra költeni a lehető legnagyobb kreténség, amit csak el lehet követni. Szóval akkor miről fog szólni a mai mese? Naná, hogy az Alfáról.

Január elején vettem egy nagy levegőt, beröffentettem a Hummeremet, aztán nyélgázzal rámentem a vékony jégre: belevágtam az Alfa-felújításba. (Vagy rosseb tudja, hogy hogy mondják ezt, de majdnem restaurálás, ha jobban belegondolok.) Amik miatt időszerű volt:
- A motor már nem volt tökéletes, legalábbis messze volt az elvárásaimtól. Nem teljesítményben, hanem futáskultúrában. Na jó, egy kicsit teljesítményben is.
- A diffi úgy búgott, hogy egy agylehajtásos, Rába-hidas Ikarus is csókolommal köszönt volna neki. Az előző tulaj "felújíttatta" a váltót, aztán őt meg egy kicsit általbaszták vala az palánkon. Mert ugyan a szinkronok rendben voltak, de a diffi kihézagolásához vagy nem értett a "mester", vagy csak szart bele. Ha meg beleszarunk a diffibe, attól jobb nem lesz, csak büdösebb.
- A "felújított" váltóban a nyelestengely-csapágy felett is már a dögkeselyűk köröztek. Jobbnak láttam inkább időben megbontani, minthogy egy szép napon a 120-nál beálló váltó által satura fékezett hátsó kerekek miatt egy tripla-dupla cukaharával landoljak az útmenti susnyásban.
- Még a nyári kispolszki-találkozó alatt elpusztult a fékszervóm. Egész eddig szervó nélkül nyomtam, mert hát egyfelől izmos a vádlim, másfelől meg a fék a gyengék mentsvára, de azért mégis.
- Folyatott a főfékhenger. Ez az, ami miatt meghalt a fékszervóban a membrán.
- Folyatott a kuplung alsó munkahenger. Ez simán csak idegesített.
- Párásodtak a fényszórók, és belül már kezdett kissé rozsdásodni a foncsor előtt fém betét.

Nagyjából ennyi. Gondoltam, ha már szét van trancsírozva a járgány, akkor ezeket egy füst alatt meg is lehetne oldani, hogy a tavaszi szezonkezdetet egy új, egy jobb, egy kifinomultabb jármű volánja mögött élhessem meg. (Minő fennkölt szavak, ófaszom, mingyásírok.)

Mivel nekem se időm, se műhelyem, meg az újabb autókhoz tehetségem se igazán van (gy.k.: bonyolultabb mint egy faék, és a 13-as kulcson kívül kell hozzá más is = új autó ezért elvittem a szekeret az alfások körében közismert Schulek-műhelybe, ahol a következő dolgok vártak rá:
- Ha már lúd, legyen talp, a motor megbontásával egybekötve akkor már gyüjjön egy kis lökettérfogat-növelés is. az 1.8-as hüvelyek és dugók felhasználásával 1750-esre lett átalakítva.
- Ha már lúd, második rész: mivel a régi 4,7-es áttételű diffit úgyis ki kellett baszni, kapott a szekér egy kétliteresből származó 4,3-as áttételű diffit.
- Főfékhenger, szervódob, kuplung alsó munkahenger csere, plusz kapott új hátsó kerékagycsapágyakat, meg panhard szilenteket is.
- A lámpákat meg a hűtőt hazahoztam, azokat saját magam vettem kezelésbe.

Hozzávalók:
- 1 db főfékhenger
- 1 db kuplung alsó munkahenger jav. készlet
- 8 db panhard szilent gumibaszás
- 5 liter fagyálló
- 5 liter desztvíz
- 6 liter motorolaj (Shell Rimula R6 10W-40 full szintetikus teherautó-olaj, járatáshoz teljesen jó lesz.)
- 3 liter váltóolaj (Shell Spirax 85W-140, ez kicsit sűrűbb az előírtnál, de nem is árt)
- 250 ml molibdén-diszulfidos váltóolaj-adalék (Liqui-Moly)
- 1 db motorolaj-szűrő (Mann)
- 1 garn. főtengelycsapágy (GLYCO)
- 1 garn. hajtókarcsapágy (szintén GLYCO)
- 1 db fullos tömítéskészlet (Reinz)

A csapágyak és a tömítéskészlet természetesen nem nagyon kapható az Alfához az országban ( normális minőségben meg pláne ), ezért kábé egy-másfél hét volt, mire Németországból ide tudtam rendezni ezeket Reinz, illetve GLYCO gyártmányban. Azért az elvakult márkafetisizmus itt se nyerő: A Reinz tömítéskészletben a szimmeringek elég retkek, azokat kicseréltük a jó kis olasz Corteco-ra, mert szimmeringből az a fasza. Ezek a cuccok természetesen a legnagyobb havazás kellős közepén érkeztek meg, ezért a tökig érő hóban csúszkáltam ki Pusztaszabolcsra Schulek Bélához a nyárigumis kispolákkal. Rakenroll! Keresztberaktam-e? Há' hogy a rákba ne!

A munka itthoni részeként beadtam a fémeket (lámpa tartó, ventilátorkeret, bisz és basz a porfestőhöz. Megpucoltam a ventilátort, kifúvattam és kiporszívóztam a hűtőt (igen, tudom, hülye vagyok, ez van , és szétszedtem a lámpákat. A balos egész jól ment, a de a jobbos lámpaüvegnek a ragasztója az nagyon fogott. Sebaj, többnapi szívás árán sikerült kigyengítenem, és már majdnem lent volt a lámpaüveg, amikor egyszercsak, patt-reccs-fákk. Persze hogy elrepedt kettőbe. Mondtam is, hogy a rühes-kankós zergebaszta gömbvillám baszná vissza a keserves kurvaannyába azt a hétfejű digó istenverését irgum burgum, meg ilyesmik Sebaj, jobb híján összeragasztottam FBS-sel(nemsokára úgyis kapok másik lámpát, arról majd le lehet berhelni az üveget).

Nekiláttam a foncsorok előtti fém betéteknek. Ha azt mondom, hogy rommá voltak rohadva, akkor nagyjából nem hazudok nagyot. Flex, lepkés korong, csissz-csissz, aztán utána lealapoztam ezzel a Dinitrol RC-900-as rozsdaátalakítóval, majd kaptak egy réteg matt fekát. Ha már ott tartottam, a hűtőrácson levő krómozott műanyag pajzs - a scudetto - is kapott egy kis festést, mert elég ramaty volt a krómozása. 300-as papírral vizesen felcsiszoltam előtte, aztán így most nem mondom, hogy világbajnok, de azért jobb, mint volt.
A foncsor előtti fémbetétek kaptak egy kis hőtükör-fóliát, hogy a fényvisszaverő-képességükön javítsak valamennyit, illetve az izzók előtti árnyékoló szarságok is kaptak egy hasonló upgrade-et. Így remélehetőleg egy kicsit jobb lesz a lámpák fényereje. Összerakáskor persze a balos lámpa foncsorán az állítócsavar patentje kábé kétszázötven darabba törött szét. Nyilván sehol nem lehet szerezni, mert miért is lehetne, úgyhogy végül egy kispolák-patentet herkeltem bele, némileg ügyelve a szakszerűség látszatára.

Elméletileg úgy volt, hogy a harmincadik szülinapomra összeáll a szekér, de - természetesen - csúszásban vagyunk, úgyhogy ez így ilyen formában nem jött össze. mindegy, célegyenesban van már a gép, a hét végére meglesz, és akkor valami azt súgja, hogy véletlenül be fogok rúgni. (Már ha marad rá zsé.)

Jó rég nem blogoltam, úgyhogy igyekszem bepótolni a lemaradást. Történések azok ugyan vannak (hellyel-közzel), de mivel a gépem igencsak messze van a kandallótól, ezért kicsit elszállt az ihlet. Hideg van na, basszameg. Mindegy, most rászántam magam, szóval:

Kispolák: Nemrég kiugrottam a bérelt garázsba, ahol Tóbiás lakik. Zsuppi kolléga megvette a téli gumijaimat, úgyhogy végrehajtottam Tóbin egy kerékcserét, valamint egy kicsit átnéztem-megmozgattam a járgányt, nehogy az állásban valami megpunnyadjon. Kitekertem a gyertyákat, öntöttem egy kis olajat a gyertyafuratokba, átforgattam a motort, megmozgattam a kormányt meg a fékmunkahengereket. A főfékhenger irányából nem igazán bizalomgerjesztő hangok jöttek, de remélem semmi komoly. A téli kerekek helyére gyári 12-es nyárigumik mentek, gondoltam, hogy téli gumira nincs szükségem, hiszen Tóbiás soha többet nem fog télen közlekedni.  Kispolszki-méretű téligumikat meg úgysincs mire feltennem. Az élet persze utóbb rámcáfolt, de mindegy, erről majd később mesélek.

Alfa: úgy volt, hogy őt is letámasztom télire, illetve a téli pihenő alatt egy alaposabb vellnesszkúrát is megejtünk. Nevezetesen egy 1750-es motor és egy váltófelújítás van/volt betervezve, csak hát eddig nem tudtam huzamosabb ideig nélkülözni a járgányt, úgyhogy csak apróbb melókra volt időm/energiám/izém.
Kicseréltem a jobbos ajtókilincset, mert a nyomótagja nemes egyszerűséggel letört, úgyhogy nem lehetett kívülről nyitni. Nem igazán csajozós így a gép egyfelől, másfelől meg kurvára idegesítő tud lenni, hogy nem nyitható az ajtó. Leginkább azért, mert a garázs átrendezése óta úgy tudok csak betolatni, hogy a bal oldalával teljesen ráállok a falra, aztán az utasoldalon szállok ki. Egy kívülről nem nyitható utasoldali ajtóval ez különösen jó akkor, ha mondjuk bent felejtettem a telefonom/pénztárcám/plutóniumbombám, és reflexből becsapom az ajtót. Na olyankor kezdődik a Muppet-show:  hátsó ajtón keresztül mászás, estébé-estébe. Még szerencse, hogy nem szumós, vagy dagadt feka rapper vagyok.
Na mindegy, lekaptam az Ajtók Árpit, kicseréltem a kilincset, oszt hali...

...bazmeg, most jöttem rá, hogy ezt már az előző posztban leírtam asszem. Mindegy, most már juszt se törlöm ki, hogy a jóistenke baszná rá a temetőkaput. Kép viszont még nem volt, na azért azt töltök fel. Ott a kilincs, meg a kardánbox, amiről szintén írtam már.
A múlt héten vettem ledes műszerfalizzókat, hogy az majd jó lesz. Amelyik működött, az jó is lett, a többi (6-ból 4) az nem annyira. A helyzetjelző visszajelzőjének a ledje majdnem egy hetet kibírt. Szarok a ledekre, hagyományos izzó forevör.

Na aztán, volt még itt egy ablakmosó is. Valami láccsó-sukár csávó annak idején felapplikálta azt a kiváló minőségű, csúnya nézéstől is megkeményedő hatos benzincsövet ablakmosó csőnek, ami aztán annak rendje és módja szerint rá is rohadt a csonkra. Később Mekkgájvör Dezső ezt meg se próbálta leszedni, hanem elvágta, aztán egy műanyag toldóval passzította hozzá az új csőhöz. Na az én rendszerem a műanyag toldónál lőtte le rendszeresen a csövet, rendszerint autópályán 130 fölött, vagy nagy forgalomban, vagy simán csak akkor amikor sietek. Amikor se idő, se alkalom nincs megállni és hekkelni. Ilyenkor az ablakmosás feature az disabled, cserébe viszont motortértelefröcskölés enabled.
Na ezt untam meg, gondoltam, hogy az egész cső elejétől végéig csere. Ahogy kiemeltem a tartályt a motortérből, az a szar cső elakadt valamiben, aztán az ablakmosó motor csonkját egy az egyben letörte tőből. Fákk.
Természetesen mindezt akkor, amikor este indultam Butapest szitibe, és mondjuk eléggé kellett volna egy ablakmosó motor. Gondoltam megragasztom a csonkot. Az FBS két dolgot nem ragaszt, polietilént és polipropilént. Találjátok ki, miből van a csonk...
Átállás B-tervre, autósboltba el, ablakmosómotor kérdez. Mondták, hogy fasza, tudnak rendelni 4 ezer garasért, másnap reggelre. Fákk. Mindegy, megrendeltem, oszt kicseréltem másnap. Szerencsém volt, mert nem volt szar idő éjjel. Most megint van ablakmosóm, hurrá...

Ezt meg csak úgy. Kellemes zene autózáshoz (és 30-50-150 ezres csekkek begyűjtéséhez.)

Jó estét, jó szurkolást! Rég nem írtam blogot, de most igyekszem gyorsan címszavakban összefoglalni az elmúlt két hónap történéseit, amolyan "Kötelező olvasmányok rövidítve" stílusban, amiben az Oidipusz kb. annyi volt hogy: csávó kinyírja fatert, megcuccolja muttert, aztán a végén meg mindenki sír.

Na az elmúlt két hónap röviden:
Pápai találkozó: Jó idő, sok régi jó arc, Tunyi tetőre baszta a járgányát. Napközben kirándulás-autókázás szép tájakon, este szolid italozás a cimbikkel. Másnap fejfájás. Össztáv 340 kilométer, mindez kijött 29 liter benzin-etanol kombóból.

Alfa: Pápa előtt összeraktuk a vezérlésmódosítót gumi helyett egy rézpersellyel. Jó lett, sokkal jobban megy a szekér, mint vezmód nélkül. Szétszedtem-megpucoltam-összeraktam az "új" fedeles kardánboxot, amiben van hely az elektromos tükör kapcsolójának. Szép, frankó, és még kényelmes is a könyöklője.
Sajnos a találkozó előtt másra nem volt idő, de utána bepótoltam azt is. Kicseréltem a jobb első ajtókilincset, így már kívülről is nyitható. Ha már leszedtem az Ajtók Árpit, akkor installáltam az elektromos tükröt is. Ez egyelőre félsiker: az ajtóban megvan a kábelköteg, arra rá is tudtam kötni a tükröt, de a középkonzolnál nincs meg a kábelköteg, úgyhogy még nem tudtam bekötni.

Mindegy, maga a tükör se végleges verzió. Ez az, aminek a háza enyhén sérült, a mechanikája kicsit rossz, de azért nagyjából még használható. Van egy csúnyán törött házú, de jó mechanikájú elektromos tükröm, meg az eredeti manuális állítású tükröm, aminek szép a háza. Amíg a kettőből összepakolok egyet, addig jó lesz ez ideiglenesen.

Moszkvics: Lehet, hogy el kell adnom. Egy seggel több lovat elég nehéz. Viszont ha elmegy /ami :(  /, akkor zöld utat kaphat a Kispolszki /ami /.

Kispolák: elérkezettnek láttam az időt, hogy újra legyen BUS-777-es rendszámú gépállat a flottában. Előtúrtam az alvázszámot, meg a kiszemelt példány is megvolt: a szembeszomszéd srác a négyesgóóf mellé beszervált egy kispolszkit, voltam is odaát gyújtást állítani, meg miegymás. Márciusban le tudtuk volna boltolni, ohne papír meg minden, ideális alap lenne egy Buszhoz. Voltam is az Okmányirodában (a Polgár hivatalba', a Jenőnél , rákérdezni, hogy forgalomba lehet-e helyeztetni újból - mert úgy tudtam, hogy fater elintézte, hogy ideiglenesen kivonják a forgalomból szegény törött Buszt. Az ügyintéző néni meg csak pislogott, mint hal a szatyorban, mondván, hogy mit akarok én forgalomba helyeztetni, meg hogy mit akarok én egy eladott-kitiltott autóval. Fordult a kocka, most én pislogtam, mint Kim Ir Szen szemüveg nélkül.
Kiderült, hogy fater az ideiglenes kivonást elintézte úgy, hogy eladta özv. Faszomöccse Sándornénak, aki soha nem is létezett, és ez a nem létező személy természetesen elfelejtette átíratni, ezért ki lett tiltva az autó. Ennyi. Innentől hívjatok Buszos helyett Gyalogpetyának, vagy nemtom. Fákk...

Viszont Tóbiás papírjai legalább most már rendben vannak. Gépjárműadó-elmaradás miatt kénytelen voltam befizetni a Polgár Jenőnek egy hat számjegyű összeget (Tóbiás jelenlegi értékének sokszorosát), mert kiderült, hogy fater ezt is elfelejtette elintézni, aztán meg jött a levél a végrehajtóktól, hogy akkor ők most ezt lefoglalják. Nagy tripperes lófaszt, azt! A Kispolszkit csak súlyos véráldozatok árán hozhatták volna el.

Basszus, ez megint hosszú lett...

Japersze. A képek kb. felét is elfelejtettem feltölteni, úgyhogy nekszt tájm. :(

- Gyerekek, ki szereti a Tanksapkát?
- Én!
- Én is!
- Én is!
- Én is!
- Én is!
- Na és miért? Ervinke?
- Azért, mert olyan jó zúzós zenét játszanak...
- Iiiigen. Klotildka?
- Én azért szeretem, mert olyan szép hosszú haja van a Lukács Lacinak.
- Jó. Petike?
- Én meg azért, mert ki tudom nyitni a gyári kulccsal, baszod...

Na persze ez se ment olyan egyszerűen. Na jó, magamhoz képest de. Szóval vettem egy gyári tanksapkát a kocsihoz, mert amivel anno vettem az Alfát, az valami univerzális izé volt, ami egyfelől ronda, másfelől meg nem annyira biztonságos. Az ilyen bármelyik kúton beszerezhető aftermarket sapkákhoz nem egy nagy mutatvány kulcsot másolni. É meg azért nem igazán szeretnék egy szép madárcsicsergős reggelen arra ébredni, hogy valami cig.... ööö... rossz szándékú egyén leszipákolta a lőrét a tankból.
Naszóval a bontós pakkban volt egy gyári tanksapka is, amihez sajna kulcsom nem volt, viszont találtam egy céget, akik mindenféle különösebb gond nélkül hozzáprogramozták a zárbetétet a gyári slusszkulcsomhoz. Így aztán egykulcsos a kocsim, mint az adórendszer. Meg sokkal szebb is. (Az adórendszernél meg pláne. Annál minden szebb.)
Egyetlen apróság miatt nem 100%-os a jármű eredetisége: a sapkán ott virít a "Diesel" felirat, de ezt nem bánom. Aki benzint akar lopni az emiatt nem fogja feszegetni, aki meg gázolajat lopna, annak meg tegye is tönkre a pudvás traktorát a benzin-etanol kombó amit tőlem lopott.

A másik téma: úgy néz ki nem sikerült összeházasítani az ALFA vezérlésmódosítót a Scania fülkestab gumibakkal, mert gyakorlatilag lehetetlen volt úgy befogni az oszlopos fúróba, hogy rendesen meg lehessen munkálni, meg legalább tizedmillis pontossággal a közepén legyen a furat. Elmajomkodtunk vele a műhelyben egy picit, de érdemben inkább arra jutottunk, hogy esztergáltatok egy réz perselyt, az a tuti. Meg az azért jóval üzembiztosabb is.

A pápai találkozóra mindenképp működőképessé akarom tenni ezt is, mert most nagyon nem úgy megy az autó, ahogy egy Alfának illene. Fejlesztettem még egyebet is, de fotózni meg lusta voltam, úgyhogy arról majd később.

Kedves gyerekek! Volt egyszer - hol nem volt - volt egyszer egy változó szelepvezérlés. Ment mendegélt a kerek erdőben, aztán hopp! Egyszercsak elbaszódott. Itt a vége fuss el véle!




Na jó. Azért ennyire nem egyszerű a dolog. Arra ment az öreg király legkisebb fiának a legjobb haverjának a sógorának a volt kollégájának az anyjának a szomszédjának a kutyájának az állatorvosának a veje, aki le se szarta. Ellenben - mivel az én autómról van szó - nekem kell megoldanom a dolgot, úgyhogy hosszú idő után ismét szerelős-olajban matatós-káromkodós blog következik. Szóval van az Alfának ez a szívóoldali változó szelepvezérlése, ami egy nagyon okos találmány, amikor működik. Ha a környező falvak valamelyikében lennénk akkor azt mondanám, hogy "póverszelep", tudniillik a tanyatuning misztikus világában mindent olyan szerkezetet, ami egy adott fordulatszám-intervallumban elszabadít néhány plusz lóerőt, valamint a bonyolultsága meghaladja a féltégláét azt póverszelepnek hívják, függetlenül attól, hogy van-e köze szelepekhez vagy sem.

Na mindegy, az Alfának a '80-as évek elejétől fogva voltak változó szelepvezérléses modelljei (szevasztok Hondások!), azon is hasonló megoldás volt, mint az én autómon. Az én járgányom "póverszelepe" egy elektromágneses aktuátor, ami a középső tartományban okosan-igényesen működtet egy variátor-tárcsát, ami a szívóoldali veztengely (mert DOHC, ugyebár) lánckerekével (mert láncos, ugyebár) van egybeépítve, és ez egy adott szögtartományban elfokolja a veztengelyt. Ezt tudja amikor működik.

Amikor nem, akkor ugye a fentieket értelemszerűen nem hajtja végre, de legalább szar hangja van. Nálam ez az utóbbi volt a jelenség, meg hát látszott is, hogy szegény aktuátor csak ott lefeg. Amikor megvettem az autót, már akkor szar volt az egész, de egyfelől nem tudtam, hogy ilyen egyáltalán létezik, másfelől meg nem nagyon mertem hozzápiszkálni. Múlt hét kedden aztán elugrottam Gyálra Marek kollégához bontott cuccokért, és hoztam a régóta várt vezmódosítót. Meló után mentem fel Horváth Laci cartárssal, akinek meg gyári felnik kellettek a 75-öséhez hogy műszaki-kompatibilis legyen a szekere. Az én pakkomban volt a vezérlésmódosítón kívül egy fordulatszám-szenzor, egy jobbos külső kilincs (mert a réginek törött volt a mechanikája), egy gyári tanksapka, meg egy gyári fedeles középbox, amiben megvan a hely az elektromos tükör kapcsolójának. Az aznapi útvonalam végül egy laza Fehérvár-Gyál-Pákozd-Fehérvár-Dég-Fehérvár kör lett, kb.300 km-rel. Alvásgondjaim azok nem nagyon voltak utána.

Szombaton aztán nekiláttam a motortéri melóknak. A fordulatszám szenzort kicseréltem minden további nélkül. Az egyetlen szívás az az, hogy továbbra sem jó a fordulatszámmérőm. Folytatásos teleregény lesz ez is, basszameg.
A vezérlésmódosítót is szétkaptam, és a következőre jutottam:
1.) nem jó a bontott, mert más a felfogatása
2.) előbbi igazából mindegy is, mivel ez a vezmód ez teljesen üzemképtelen
3.) a kispolákkal nem voltak ilyen problémáim.

Sebaj, sugározzunk pozitívan - mondta Iván, és lenyelte a plutóniumos rántottát. Az eredeti vezmódosítóm aktuátora működik, sőt a variátortárcsát is leteszteltem, elméletileg annak sincs baja. Egyedül akkor az aktuátort tartó gumipersely halálozott el, de az mondjuk elég csúnyán. Ide bizony kéne egy gumi, de hát honnan a gyíkomból szedjek ide passzoló gumiperselyt? Ekkor villant fel a kis 60-as izzó a fejemben: gyorsan be is tipliztem a garázsba, és előtúrtam a megoldást. Korábban kukáztam Scaniáról bontott fülkestab gumibakot, garázsajtó-ütközőnek. Ez a kis poliuretán cucc a 4-es szériás Scania teherautók fülkestabilizátorán van, és felütésgátlóként funkcionál. És - láss csodát - pontosan passzol az Alfa vezérlésmódosító külső házába. Hogy működni fog-e?
Meglátjuk...

Nem kifejezetten a kocsimról szóló, de valamilyen szinten hozzá kapcsolódó mai vidám mesémből kiderül, hogy mi gyilkolja intenzíven a kocsim futóművét, illetve, hogy miért a kurva anyját a területileg illetékes közútkezelőnek. Na szóval adott az utca, ahol élek: nevezzük mondjuk Szezám utcának. Tizenpár éve ideokádtak valami aszfaltnak hazudott izét, ami pár hónapig jó is volt, aztán utána rendeltetésszerűen tele is baszódott kátyúval, ahogy illik. Gondoltuk sebaj, jövőre úgyis befejezik a csatornázási projektet, és utána lesz rendes aszfalt. Gyakorlatilag 2006 óta folyamatosan ez van, hogy jövőre befejezik. De mondjuk az idén (2011) változtattak, és valóban el is kezdték a munkálatokat, ami - lássuk be - igencsak elemi feltétele annak, hogy a következő évre be is tudják fejezni.
Kijött a brigád, túrtak-ástak-lapátoltak, és láss csodát: alig egy hét alatt meglett a szennyvízcsatorna. Háromszoros hurrá! Betemették a gödröket, aztán mélyépítők balra el. Nemsokára érkezett az első jó hír: Ja, aszfaltozni aztat nem fogunk, mer' nincsen rá della! Na de tessék félni, egész jól járható ez a' utca UAZ-zal vagy traktorral.

Ezt az örömteli bejelentést hamarosan követte a másik: "Keziccsókolom, elbasztuk a csatornázást!" Történt ugyanis, hogy az eredetileg egyenletes lejtésűnek tervezett szennyvízvezeték helyett építettek egy hullámvasutat a szarnak, aminek szerencsés módon pont a hullámvölgy része húzódott a mi házunk előtt. Szóval csapó kettő: újra feltúrták az egészet, kijavították, betemették. Nagyjából jó is lett, öröm és bódottá.

Ez az idilli állapot a következő keddig tartott. Csakhogy keddenként esedékes a szemétszállítás. A 18 tonnás MAN kukásautó alighogy befordult az utcába, rögtön bele is szakadt a közműfejlesztési projekt friss eredményeibe. A legjobb az egészben az volt, hogy az ivóvíz vezetékét is eltörte, így egyfelől megszűnt az ivóvízellátás is, valamint a csőtörés miatt felázott talajból végképp esélytelenné vált a kukásautó kiszabadítása. Méltó befejezése lett volna ennek a Muppet show-nak, ha a tűzoltók darusautója is beszakad a kukás mellé, de megúsztuk enélkül.

Ettől függetlenül azért kedvem lenne rágyújtani a megyei közútkezelő épületét a kedves kollektívára, mert ez a sztori ötször annyiba került, mintha egyszer rendesen megcsinálták volna, és utána urambocsá netán még le is aszfaltozzák. Persze hogy az én felnim, gumim, futóművem baszódik szét, az nem nekik fáj.

Mindegy, vettem kormány gömbfejet, meg hátsó panhard szilenteket, mert szegénykéket hazavágta a strapa. Meg jött egy rakat egyéb alkatrészem (végre!), úgyhogy hétvégén szerelős parti.

Ez itt Lenny. A következő képen pedig Felni.

Asszem nem nehéz kitalálni, hogy melyik az enyém. Természetesen a felni, és ennek azért jobban örülök, hiszen Lenny Kravitzből elég nehéz összeszedni 4 egyforma darabot, na meg aztán hülyén is néznének ki egymásra stócolva a garázsban, nem is tudnék velük mit kezdeni. (Mondjuk Salma Hayekkel azért lennének ötleteim.)

Felniből viszont van itt négy egyforma, Mille Miglia típusú könnyűfém keréktárcsa, hála Cincinlovagnak, akivel a nyári találkozón boltoltuk le ezeket a görgőket. Most már csak autó kell, amire rákerülnek.(Mondjuk egy felújított Polski Fiat 126p.)

Na de hogy írjak is valamiről: Egy óra múlva indulok nyaralni a 'Zalfával, ezért úgy határoztam, hogy az út előtt számos dolgot átnézek/rendbehozok a járgányon. De aztán valahogy mégse lesz ez olyan unalmas-egyhangú-sablonos szerelős blog, merthogy öreg barátom, Murphy bácsi megint dolgozott serényen. (Hogy a kurva anyja sirassa.)

A legfontosabbak: szervódob csere, vezérlésmódosító csere, jobbos ajtókilincs csere, elektromos tükör beépítés, fordulatszám jeladó csere, hátsó elektromos ablak beépítés. Na ezek azok amik egyáltalán nem jöttek össze, merthogy nem érkezett meg az alkatrész egyikhez sem, pedig nem utolsó pillanatban rendeltem.

Szerencsére volt alkatrész a kormányösszekötő gömbfej cseréjéhez, itt csak azzal volt baj, hogy pénteken öt felé tudtam volna átszaladni a volt melóhelyemre, hogy csápra tegyük az autót aztán kicseréljük a gömbfejeket, de  - hála a magasságosnak - fél öt felé elszabadult a pokol, hirtelen mindenkinek mindenhez kellett mindenféle alkatrész azonnal, úgyhogy esélyem nem volt odaérni, hogy megcsináljuk a járgányt.

Sebaj- mondtam - egy két apróság még belefér szombaton-vasárnap csomagolás közben. Úgyhogy gyorsan kitakarítottam a kocsit, raktam egy zajszigetelő szőnyeget a csomagtartó szőnyeg alá, méghozzá a Kispolák hátsó ülés alatti gyári zajszigetelőjét. Egész fasza, úgy néz ki, mintha oda találták volna ki. Megjavítottam a rádió rögzítését, amihez kellett szabnom  egy műanyag közbetétet. Nem lett szép, majd ha lesz időm javítok a küllemén. Ledugóztam a szarvó-szervó vákuumcsövét, hogy ha már szar, legalább a motor ne szívjon ott falsot. A fék az nagyjából fog, de eléggé izomból kell taposni. Lesz egyfajta vádlim, mire hazaérek a Tiszáról.
(Ráadásul már eléggé hozzá is szoktam így egy hét alatt. A céges kocsival az első fékezésnél majd kifejeltem a szélvédőt, amikor megszokásból léptem a pedálra.)

Az olajszint-jeladó kábelét is megsaruztam-megforrasztottam.  Miközben a garázsban dolgoztam jól megtaláltak a Jehova tanúi, aztán elkezdték megmagyarázni, hogy miért lapos a Föld, meg miért hülyeség az evolúció. Hiányoztak, mint mókusnak az erdőtűz, komolyan mondom. Még az a szerencse, hogy nem hallották, amit akkor mondtam amikor láttam, hogy még mindig kontaktos az a szar, mert laza rajta a saru. Ha meghallják, akkor biztos, hogy az aktatáskáikkal vágják fel egymás ereit. Most már biztos, hogy pokolra jutok.

Na meg ha már Lenny-vel viccelődtünk (szar szóvicc forevör), akkor jó ebédhez szól a nóta, tessék:

Évekkel ezelőtt került látókörünkbe az alvilági körökben Club126-ként ismert bűnszervezet, amelynek létszáma egyre gyarapodik, befolyása egyre nő. Nyomozó alosztályunk egyik legjobb embere, H. Péter alközlegény beépült a szervezetbe, hogy így segítse a nyomozati munkát. A 2011.07.24-én kelt jelentéseiben leírtak alapján a bűnszervezet egy nagyobb akcióját sikerült felfedni. Az összehangolt, csoportosan elkövetett akciót a magukat rendezőnek hívó bandavezérek hosszas előkészítő munkája előzte meg, a jogszerűség látszatát keltő fedőtevékenységekkel próbálták meg álcázni és biztosítani a bűnelkövetés zavartalanságát. Következzen néhány részlet a jelentésből. (A jelentés olvasásához erősen javallott az alábbi zenét hallgatni.)



"2011.04.23-án szombaton, nagy mennyiségű munícióval szerelkeztem fel vészhelyzet esetére. Több tucat 0,5 literes, HB gyártmányú kézigránátot vételeztem, majd a kora délutáni órákban érkeztem a bűnelkövetés helyszínére.
Itt szinte azonnal érintkezésbe kerültem a banda több tagjával, akiknek közös ismertetőjele, hogy Polski Fiat 126p típusú gépjárművet használnak. A csoport közvetlenül ezután a gárdonyi szabadstrand előtti területre vonult, hogy ott a gyülekezési joggal visszaélve alakzatot vegyen fel. Az alakzatot kollégáink légifelvételen dokumentálták amelynek elkészítéséhez sikerült K. Mátyás fotográfust megnyerni. Utóbbi személyt a bűnbanda vezetőségének tudtával elfuvaroztam a börgöndi repülőtérre, hogy onnan felszállva dokumentálhassa a tényállást. Eközben én a repülőtéren várakozva elszórakoztattam egy csinos pilótatanonc hölgyet, fedőtevékenység jelleggel.
Miután visszatértünk a tett színhelyére, a csoport látványos erődemonstráció céljából felvonult, mintegy 30 kilométer hosszan a tó körül félelmet keltve ezzel bizonyos csoportokban (pl. BMW-sek, audisok, merdzsósok). A bűnszervezet az agárdi Park kempingbe visszaérve folytatólagosan követett el több jogsértést is: engedély nélküli élelmiszer-árusítás (fincsi volt a babgulyás), illegális szerencsejáték (tombola), valamint ezek után a banda tagjai ittas állapotban, csoportosan elkövetett garázdaság, illetve csendbontás bűntették követték el. Több esetben előfordult közszeméremsértés, illetve az alvilági körökben Meggyes Laceeee néven ismert Cs. László kiskorú elkövető által forgalmazott - meggynek álcázott - illegális tudatmódosító szert is számosan fogyasztották.
Italozás közben szóváltásba keveredtem L. Gábor, S. Szilvia, L. Péter, S. Réka, K. Gábor, O. Gyula, L. Kinga M. Béla, V. Lajos, Sz. Judit, O. Gábor, Cs. Gábor, K. Dániel és M. Tibor gyanúsítottakkal, majd a későbbiekben H. Barbara, K. Richárd, P. Péter valamint B. Csaba társaságában szemtanúja voltam egy gyilkossági kísérletnek, amely során a sértettet az orrába tömött meggyel próbálta meg likvidálni a V. Győző társaságában tartózkodó lengyel állampolgárságú nő. Nem sokkal ezután fültanúja voltam, hogy egy idős asszonyt ismeretlen személyek bántalmaznak. A sértett holtteste a mai napig nem került elő, személyazonossága ismeretlen, mindenesetre a bántalmazás elkövetésével alaposan gyanúsítható egy délnyugat-magyarországi illetőségű csoport.

Mindezek után a következő napon még tanúja lehettem a KRESZ szabályainak a sorozatos, durva megsértésének (gyorsulás, szlalom), melyeket számos esetben videóval és fényképfelvételekkel is dokumentáltam. Egy esetben közvetlen közelről, egy gépkocsi belsejéből is szemügyre vehettem a miskolci illetőségű P. Gyula által elkövetett szabályszegéseket."

A jelentésből megállapíthatjuk, hogy ez megint csak egy kibaszott jól sikerült találkozó lett. Az se szegte kedvem, hogy pont egybeesett a velencei-tavi Alfa-találkozóval, meg az elbaszott lakásfelújítás miatt nem tudtam szabadságot kivenni. Nem hogy nem tudtam csütörtökön lemenni meg előtte Polskit felkészíteni, de még addig se jutottam el, hogy a mászkálós kocsimat (Alfa) lemosassam-kitakarítsam. Amikor KeMával jöttünk vissza a reptérről, akkor meg végleg kifingott a fékszervóm. Természetesen nem is lehetett volna máshogy, csakis 140-nél, így elég necces volt a parti út előtt megfelelően lelassulni. Cserélhetem azt is, természetesen a komplett pedálsort, meg minden pudvát le kell hozzá bontani, hogy a fasz bökné ki a szemeit...

Sok kép, meg a videók majd a későbbi ápdétben.

Don Camillo Vafanculo méltóságteljes arckifejezéssel fogadott, mint mindig. Tekintetéből nem érződött sem harag, sem ellenségesség, de még így is félelmetes volt, és ezt tudta jól ő is. Hosszú hallgatás után végül rekedtes hangon megszólalt:
- Pietro fiam...
- Hallgatlak, Padre!
- Pietro! Tisztellek, becsüllek. Mindig megbízható tagja voltál a családnak... - és itt hosszú szüntetet tartott. A dícsérettől nem igazán bíztam el magam, hiszen don Camillónál azok a beszélgetések is így kezdődnek, amelyek a közeli kiserdőben végződnek nevelő célzatú tarkónlövéssel. A padre folytatta:
- ...de van egy kis baj. Mit gondolsz, mire való egy másfél hullás csomagtartó?
- Gondolom hullát cipelni, padre.
- Jól gondolod fiam. Aki árt a családnak, annak ott a helye. Na de a te Alfádban a csomagtartókárpit csupa olaj!
- Az előző tulajnál...
- Tudom, tudom, az előző tulaj beleburított egy liter váltóolajat, de ez nem ok arra, hogy minden csupa olaj legyen, amit bepakolsz. Amikor megparancsoltam, hogy tedd el láb alól a Kövér Luigit és a Sebhelyes Vincenzót, és vidd vissza őket a gazdájuk háza elé, mindkettő csupa olaj lett. Don Padrafingó még aznap üzent, hogy "Vafanculóéknak ennyire rosszul megy, hogy szardíniásdobozban szállítják az áldozataikat?" Szégyen-gyalázat!
- Hát igazából nem halszálkás öltönyben voltak, hanem olajoshal-szálkásban, höhö...
- Pietro, ilyen szar poénnal Tréfás Gianni is csak egyszer próbálkozott nálam, aztán azóta a halakkal viccelődik. Lent Palermóban már az a hír terjeng, hogy don Padrafingó embereit egy ipari fritőzbe fojtottuk bele. Madonna mia! Ez tarthatatlan! Azonnal oldd meg, különben komoly problémáink lesznek.
- Igenis, padre! - mondtam, mert tudtam hogy az ő olvasatában a "komoly probléma" hozzávalói között minden esetben van néhány kilenc milliméteres lövedék, egy nagyobb vízfelület, és egy szakszerűen rögzített másfél mázsás betonnehezék.

Lebontottam tehát a régi csomagtartókárpitot és az egészet kihajítottam az autóból. Kipakoltam mindent, a gyári pótkeréktől kezdve a szerszámkészleten át mindent. Az oldalsó kárpitokat és műanyag elemeket még a múlt héten AlfaCityben vennem át Marektól, egy 90 ezret futott autóból vannak, szépek és jó állapotúak. Egy kis porszívózást kaptak csak a rend kedvéért. Az alsó szőnyeg az viszont maradt a régi, ebből el kellett távolítanom azt a rengeteg pudvát, meg olajat, meg mindent. Egyfelől tényleg csurom olaj volt, másfelől meg - a gumis hátrészét valószínűleg elkezdte feloldani az olaj, ezért nekiállt atomjaira hullani, és ilyen kis feketés színű fikagalacsinok tömkelege vált le róla folyamatosan. Miután túl voltam négy lavórnyi mosószeres áztatáson-öblítésen, és igazából még semmi nem látszott rajta, úgy döntöttem, hogy csalok: bevittem a szőnyeget egy kukászsákban a melóhelyemre, aztán belebasztam az alkatrészmosóba. A 65 fokos élményfürdőben eltöltött 3x 55 perc hatására már kezd nagyjából tűrhetően kinézni. Holnapra kiderül, hogy mennyire lesz milyen, de reménykedem benne, hogy a hétvégén már lehet szépen faszán összerakni, és egy csilli-villi, használható Alfa-csomagtérrel lesz gazdagabb a világegyetem. Képek majd akkor, ha.

UPDATE!

Na, túl vagyunk ezen is. Nagyjából sikerült a manőver, most már egész kulturáltan néz ki a verda hátsó traktusa is. A szőnyeg a száradás után is egy darabban maradt, mi több tűrhetően nézett ki, úgyhogy beoperáltam a járgányba, meg mellé a kárpitokat is. Persze az gyász, hogy nincsenek gyári patentjeim, az aftermarket patentek meg nem száz százalékosak, úgyhogy most csak hellyel-közzel van rögzítve a cucc. (Gyári patentek beszerzése folyamatban.) Beszéljenek a képek.

Ja, meg ki is takarítottam a verdát, üvegpolírral átpolíroztam az összes üvegfelület ( a lámpákat is ideértve, valamint megragasztottam FBS-sel a szétszakadt, alapvetően beszerezhetetlen gumi szívócsövet, ami a korábbiakban szakszerűen szigetelőszalaggal volt körbeorbákolva. Jóval kulturáltabban néz ki, meg remélhetőleg falsot se szív most már.
 

Na, ide is eljutottunk: találkozón jártam, oszt nem volt ott egyetlen kispolák sem. Sőt, le merném fogadni, hogy az enyém volt az egyetlen Club126 matricás autó ott az egész mezőnyben...

Persze mondjuk lehet, hogy azért, mert ez most kivételesen nem Tibi és Csaba találkozó volt, hanem alfásos. Az idei AlfaCity volt az első olyan találkozó, ahol ontopic autóval jelentem meg, ami nem kispolszki volt. Mindegy, nem eresztem bő lére:

Csütörtök este lemosattam a kocsit, hogy garantált legyen a szar idő, és hogy péntek éjjel a kóbor macskáknak legyen még idejük összemászkálni, miközben gruppenpartit tartanak az autóm tetején.
Szombaton reggel futottunk össze a dunaújvárosi brigád egy részével, és együtt vonultunk Komáromba a Gánt-Környe-Tata-Komárom útvonalon, ami egy kicsit hosszabb, mint a 81-es, viszont nagyságrendekkel szebb. A monostori erődben jól odaparkoltunk a többi 75-ös mellé, jókat beszélgettünk, bizniszeltünk alkatrészt, a márkatársi eszmecserének csak az szabott némileg gátat, hogy szarrá áztunk, mert az idő az gyalázatos volt. Azért körbejártam a nagyjából mindent, megcsodáltam sok szép járgányt, főként a veteránparkolóban időztem el sokáig, láttam száz és száz csodát, de erről is meséljenek inkább a képek.

Sajnos viszonylag korán el kellett indulnom visszafelé, hazafelé is végig szakadó esőben jöttem, nem annyira sietve, de azért a Gánt és Zámoly közti körforgalomban sikerült elsokallni, így orral mentem be és seggel jöttem ki. Mindegy, vicces volt, ha már mentem ég egy kört a ringlispílen, természetesen kettes - nagy gáz - lapjával előre, ahogy illik.

Megjöttek postán az emblémák Beziltől (köszi még egyszer kolléga!), ennek örömére lekaptam a hűtőrácsot, kicseréltem rajta az elég hervatag krómozású scudettót egy szebb állapotú példányra, meg lecseréltem a rendszámkereteket alfaamorés rendszámkeretre, leginkább azért, mert a régieknek már eléggé reketty volt, csak a szerencsén múlott, hogy nem hagytam el a gépjárművem hatósági jelzéseit.
Ennyi vót, nagy vonalakban.

For mór pikcsörz, plíz klikk hír / klikken zi ide / clicquez ide / klikkvujtye tavaris.

Az elmúlt hetekben-hónapokban kezdtem el megvilágosodni, hogy amit én művelek az Alfával, az az úgynevezett lábon restaurálás. Nem, ez nem olyan, mint a tarkónlövés, vagy az arconfosás, nem az van, hogy odamegyek aztán jól lábonrestaurálom, hülyén is adná magát, hiszen egy autónak nincs is lába.

Arról van szó, hogy mióta beköszöntött a jó idő, azóta folyamatosan van valami, amit meg kell csinálnom az autón, kisebb-nagyobb melók, amik a gyári állapot visszaállítását, vagy némi upgrade-et céloznak. Mindezt úgy, hogy a kocsi napi szinten használatban van. Olyan műveletekről van szó, amelyek végrehajtása nélkül is simán elmászkálna az átlag felhasználó még vagy húsz évig ezzel a géppel, anélkül, hogy bármit is észrevenne. Szóval racionálisan szemlélve kvázi szükségtelen időelbaszás az egész, amire maximum az lehet, a magyarázat, hogy én pecázás meg meccsnézés helyett így élem ki magam. Lehet. De azért amikor azon kapom magam, hogy egy-egy kiszerelt kárpitelemet, vagy szirszarbiszbaszt vagy baszomfaszát épp obrotkai elvetemültséggel tisztogatok fültisztító pálcikákkal (súlyosbító körülményként a nem látható oldalukon), akkor azért szeretném azt hinni, hogy valami értelmesebbet alkotok, mintha az Újpest-Diósgyőr meccset bámulnám a tévében, és közben sörfinggal pumpálnám tele a fotelt.

Na száz szónak is egy a vége, következzenek a közelmúlt szarságai:
- Benyaszűrő csere. Nem tudom mikor volt cserélve utoljára, valszeg nem túl régen, de inkább előbb, mint soha. Egy W613-as Mann Filter ugrott be a régi, valami Opel szűrő helyére.
- Légszűrő csere. A régiben se nagyon lehetett több, mint 10 000, de jobb félni, mint rákefélni. A Szakál-Metálnál volt Champion jó áron, vettem-vittem-cseréltem.
- Jobbos ajtózár. Ez sajnos elbaszódott, kívülről nem lehet nyitni, úgyhogy ezzel így nem annyira csajozós az autó. Leszedtem az Ajtók Árpit, hogy hozzáférjek a zárhoz, kiszereltem a kilincset, de sajnos a spiáter része el van törve, úgyhogy ez majd egy az egyben cserés lesz. Mindegy, azért megpucoltam, aztán visszaszereltem.
- Ha már le volt szedve az ajtókárpit, megpucoltam az ajtó belsejét, a zajszigetelő betéteket, meg mindent, és kicsit gatyába ráztam az ablakemelő motort és mechanikát is, mert az meg sajna elég lassú volt. Most már nem az.
-Na de zene nélkül mit érek én? Lófaszt se, úgyhogy gyorsan beköltöztettem - ideiglenes jelleggel - Tóbiás cédés Kenwood fejegységét, hogy hadd dübörögjön a rock'n'roll a járgányban. Ez egyébként marad Tóbiásé, csak amíg meg nem lesz az Alfa sajátja, legalább addig is szól valami. Ha már lent volt az ajtókárpit, szépen megsaruztam-leforrasztottam-lezsugorcsöveztem a hangszórókábeleket. Jó lett, nagyon szépen és tisztán szól, pedig nincs szó olyan über-hiper-giga-mega hifiről: elöl az ajtóban Pioneer oválhangszórók, az A oszlop alatt Magnat magassugárzók, hátul a kapatartóban pedig VDO-Dayton oválhangszórók. Olyan nagyon nem is fogom ezeket upgrade-elni, mert mi a fasznak, nem igaz?
-Ha már a rádióbox kint volt, kicsit alámásztam, és megcsináltam a fűtést. Ezt még a tél elején megcsináltam bekapcsolhatóra, most meg megcsináltam, hogy szükség esetén akár KI is lehessen kapcsolni. Fűtés nélkül elviselhetőbb a 30 fok, ezt tapasztalatból mondom.

Ja, és - jobb későn, mint soha - itt vannak a képek az OT-Expóról.
Katt!

Akármit is csinálsz, úgyis fejfájás lesz a vége. Most se volt másképp, mert az Országos Tibi és Csaba Találkozó mindig ide vezet.

Az idén Tatán volt (vagyis jogászos-politikusos szófordulattal: "került megrendezésre") az első 2011-es Tibi és Csaba Találkozó, ahol sok-sok Tibivel és még több Csabával futottam össze. Furcsa véletlen, hogy ugyanazokon a helyszíneken feltűnően sok Kispolszki bukkant fel. Ha már ott jártam, azért lefotóztam őket.
A fesztivál nulladik napján sajnos nem tudtam sztárvendégként fellépni, inkább a hobbimnak hódoltam (azaz bent voltam a melóhelyemen). Épp kajaszünetet tartottam, amikor megcsörrent a telefonom, és Bálint Karcsi, vagyis.. izé... Bálint Csabi telefonált, hogy úton vannak Tatára a Laceeee nevű Csabival, de az egyik kipufogóbilincsük csak Fehérvárig szeretett volna velük tartani. Afelől érdeklődött, hogy lenne-e olyan kipubilincsem aki szeretne Fehérvárról Tatára eljutni. Beültem az Alfába, kiszáguldottam hozzájuk az út mellé, aztán Karcsicsabival elugrottunk hozzánk és a garázsban előtúrtunk egy kipufogóbilincset a kupac aljáról. Mondjuk utóbb kiderült, hogy ez nem lett jó, de mindegy, végül megoldódott a helyzet.

Szombat: erős napsütés, de a hajam még mindig tart. Szombat délelőtt megtankoltam Dzsuliettát, aztán nekivágtam a' országútnak. Jó volt arra Gánt felé kanyarogni a Vértesben, szeretem azt a szakaszt. Jó gyorsan oda is értem, aztán csatlakoztam a Tibik és Csabák gyülekezetéhez. Jó volt végre újra együtt trógerkodni a kispolszkis cimborákkal. Megnéztük, hogy megvan-e még Tatabányán a Turul (igen), Vértesszőlősön az előember (darabokban de nagyjából megvan), valamint hogy Tatán vár-e még a vár. (Vár.)
Ezek után csúnya merénylet áldozata lettem, mert az előzőleg a Teszkóban örökbe fogadott árva kicsi literes Sopronik a kezembe ugrottak, felbontották magukat, és kényszerítettek arra, hogy megigyam őket, pedig aki ismer az tudja, hogy mennyire ellenzem a szeszesital-fogyasztást. Gyorsan be is mentünk Piszkor Csabiékkal a bárba, hogy iszunk egy pohár ananászlét, de a pultos csajszi sajnos rosszul értette, és azt hitte, hogy sört kértem. Kénytelen voltam így azt is meginni, majd ezután csatlakoztunk a többiekhez akik leültek tábortűzni.

Vasárnap: szakadó eső, de a hajam...    ...az kurvára nem érdekel, mert úgy fáj a fejem, mint az állat. A szar idő sajnos betett az utolsó napnak, így a betervezett kirándulás elmaradt. Némi regenerálódást majd a többiektől való búcsúzkodást követően elindultunk öt autóval konvojban hazafelé. Csacsáéknak volt némi olajnyomás-problémája Majk és Kőhányáspuszta között, de szerencsére nem volt vészes a dolog, némi olajrátöltés tudta orvosolni. Gánt előtt egy karámból kiszabadult néhány ló és pont akkor vágtattak ki az útra, amikor kis csapatunk odaért. Piszkor Peti, Karcsi és Tunyi, már elhaladt, a lovak pont Csacsáék autóját kapták volna oldalba, ha időközben nem gondolják meg magukat, és nem térnek ki egy picit. Én zártam a sort, az egyik kanyarodó paci már csak nagy ívben fért el a többiektől, és igen szabálytalanul, körülnézés, irányjelzés és elsőbbségadás nélkül átjött a sávomba. Végülis kormány jobbra, nagy gáz, és heppienddel végződött a történet mind a ló, mind pedig az Alfa számára.
Ellenkező esetben ez a szám, és rengeteg lakatosmunka lett volna végeredmény. És hát mindannyian tudjuk, hogy kevés az olyan karosszériás, aki elfogad 3 mázsa lóvirslit konvertibilis fizetőeszközként.

Mindegy, a találkozó szervezéséért köszönet Slayer Csabinak, fasza volt minden, le a kalappal.


Fotók holnap.

A receptklub mai adásában: Sült főkábel pirított szigeteléssel, kis híján csokis nadrággal.

Épp azon törtem a fejem a múlt héten, hogy hogy tudnám érdekfeszítően megírni azt, hogy kicseréltem az összes műszerfalizzót, meg lecseréltem az olajt, meg még pár hasonlóan izgalmas műveletet, de a kocsim megoldotta helyettem a dolgot. Fogta magát, oszt kigyulladt, hogy legyen miről blogolnom. Köszi Alfa, igazán nem kellett volna. Részletek este.

Buszos Péter, ertéellklub, műhely.

És akkor itt az ápdét:
Szóval, megérkezett a tavasz és a jó idő, úgyhogy a múlt hét elején nekiálltam szép sorjában gatyába rázni személygépkocsim különböző részegységeit. Az alábbiak voltak tervben.
- Mosatás, waxolás
- Fűtésbox javítás
- Alfacontrol kiszedés, csatlakozók ellenőrzése
- Ugyanez az Alfacontrol vezérlőjével is
- Motorvezérlő kiszerelése, kontaktspré rendeltetésszerű használata
- Középkonzol meg ilyesmik megtisztogatása
- Műszerfal/alfacontrol/fűtésbox háttérvilágításának a gatyába rázása.

Kis lépés az emberiségnek, de leszarom. Ezek viszonylag komplikációmentesen lezajlottak, egyedül a műszerfal és barátai számára szükséges műanyag foglalatos 1.2W-os izzók beszerzése volt necces. Az unixtól háromszor rendeltem, ebből egyszer nem hozták ki, kétszer meg rossz volt. Megnéztem más boltokban, de semmi. Miután egy komplett szombat délelőttöt és 35 km-t elbasztam izzóvadászatra sikertelenül, egy kicsit felbasztam magam rajta. Gondoltam most már akkor is lesz működő műszerfalvilágításom, ha ehhez hullákon keresztül vezet az út, és ekkor jött az ötlet: előtúrtam a Tóbiás számára félrerakott Cinquecento Sporting műszerfalamat, és láss csodát, pont olyan izzók voltak benne, amilyen kellett. Gyári olasz, ráadásul, ugyanaz, mint az Alfában. Királyság van. Gondoltam, végre lesz olyan is, hogy OT-expóra egy szép, és jól működő autóval érek oda.

A következő missön: olajcsere + szűrőcsere. Ez se hangzik túl bonyolultnak, ugye? Aki szerint igen az tegye fel a kezét. Aki ismer az ne. Az inkább olvasson tovább. Szóval megrendeltem a 6 liter Selénia HPX-et, meg a Mann szűrőt, meg is jöttek, megdumáltam a melóhelyemen a szerelők főnökével, hogy munkaidő után hadd álljak már aknára a gépsassal. Az alapvetően Scaniákra méretezett aknával se volt gond, simán elfért felette az autóm. Aztán innentől jött a feketeleves...

...mármint ki a blokkból, mert leengedtem az olajat. A feketeleves után meg jött a szívás. Az olajszűrő meg se moccant, úgy rá volt gyógyítva a csonkra, hogy öröm nézni. Olajszűrő-fogóból két fajta volt: túl nagy, és túl kicsi. Végülis egy franciakulccsal voltam kénytelen lebarmolni a szűrőt, de végig szorult az a szar, úgyhogy kábé milliméterenként lehetett kitekerni.
Ahogy ott egerésztem az akna mélyén, egyszer csak azt látom, hogy valami füstöl. Vörös kód, vörös kód! Szaladás fel aknából, nézés motortér, látás, hogy a főkábel teljes hosszában ég. PÁNIK.
Ösztönösen kerestem egy 10-s kulcsot, hogy lekapjam az akksisarut, persze egy kamionszervizben kismillió villáskulcs és csillagkulcs van. Szerencsére gyorsan találtam egyet, és szinte letéptem a sarut. Fellélegez, szívről kő lees, alsónadrágot megnéz, hogy nutellás-e. Szerencsére nem. Kárfelmér.

Az egyik mellékelt képen látható elszenesedett ocsmány izé az nem Cher a következő plasztikai műtéte után, hanem a főkábelem. Gyakorlatilag a teljes hosszában szétégett a 'csába, mert valahol sérült volt a szigetelése, és letestelt. Annyi szerencsém volt, hogy más kábel nem sérült jelentősen, egyedül az ablakmosó csöve olvadt szét mellette. Ha mindez menet közben történik, akkor simán porig ég az autó. (Ezért nem is cserélek olajat menet közben, ehehe.)

Na mindegy azt az égetnivaló kábelt, ami ilyen égő módon viselkedett, kiszedtem, aztán vissza az olajszűrőhöz. Nagy nehezen leberheltem a régi szűrőt, tettem volna fel az újat, de iszonyatosan szorult. Persze, mert a korábbi tulajok/szerelők/csodasámánok szétbaszták a csonk menetét. Autó kitol, káromkod, hazamegy gyalog. A tervem a következő volt: UNF menetes menetvágó vásárlása, generátor kiszerelés, hogy jobban hozzáférjek, menetigazítás a csonkon, olajszűrő fel, főkábel csere, generátor vissza, olajjal feltölt, és heppiend.

Kiszereltem a generátort, aztán hétfőn céges autóval elmentem az Indicarhoz, ha már a kezemben volt a generátor, beadtam nekik felújításra, vettem náluk szilikonos főkábelt meg sarukat, aztán elmentem az UNF-es menetvágóért. Szerdán kész lett a generátor. Jobb is hogy beadtam felújításra, mert kiderült, hogy nem csak a csapágyak voltak haldoklóban, hanem a zárlatnál Ampermanó adott egy hatalmas maflást az állórésznek is.

Naszóval tegnap elmentem a generátorért, aztán munkaidő után betoltuk az autót a műhelybe, és nekiálltam összerakni az autót. Az UNF-es menetvágóhoz mondjuk nem volt hajtószár, mert a metrikus hajtószárak vagy túl kicsik voltak, vagy túl nagyok. Nem tudom, hogy ezeket az angolszász mértékegységeket ki találta ki, de azt ott helyben kellett volna tarkónlőni és elásni a kerti budi mellé, oszt nyugodjon békében. Mindegy, a menetvágóra ráraktam az egyik olajszűrő-fogót, és végigtekertem azzal. Utána - láss csodát - simán felment a szűrő kézzel tekerve is, ahogy illik.
Ez megvolt, bekötöttem Fők Ábelt, persze közben azért akadt bőven alkalom, hogy mindenféle mitológiai lényeket buzdítsak párzásra a saját rokonságukkal, számos különféle - időnként igencsak rendhagyó - módon. Utána beraktam a generátort, természetesen minden csavart, alátétet, bizgentyűt és baszomfaszát eltakarítottam nitróval és ahol kellett bekentem zsírral.

A vége:
6 liter olaj (Selénia) - 12.000.-
Mann szűrő - 1.100.-
Generátor töltőkábel - 5.500.-
Generátor felújítás - 21.500.-
Menetvágó - 7.650.-
Az élmény, hogy üzemképes a kocsim az OT-expóra: megfizethetetlen
Minden másra ott az Eurocard-Mastercard.

Kalandozások Dzsuliettával (jogsival és anélkül).

Jó rég nem blogoltam, mert ritkán kavarja fel az események vihara autós létem állóvizét. Bár tisztában vagyok vele, hogy nem ezzel lesz tele a Blikk-címlap, sőt, a Fókuszban se lesz belőle riport, de összefoglalom az elmúlt hetek eseményeit, hiszen bármikor kihullhat 20-25 fogam (a maradék meg besárgul-bebarnul), és akkor még egy Joshi Bharat-os vendégszereplésre simán jó vagyok.

Naszóval: Tóbiás új lakhelye egy aknás garázs tőlünk két utcányira, úgyhogy jönnek a jobb idők, aztán lehet majd ott hebrákolni. A kasztni állapota az valahol a ritkaszar és a menthetetlen között van, viszont elég hülye vagyok hozzá, hogy ez ne érdekeljen.

Moszkvics koma csomagtérfedele kapott egy réteg epoxis alapozót, valamint ki lett gittelve. (Mondjuk pont nem ebben a sorrendben.) Szerencsére nagyon szépen ki lehetett hozni minimális mennyiségű gittel, pedig a homokszórás után elég szarul festett, úgy be volt hullámosodva, mint a rosseb.

Alfa megy, mendegél, a tankoláson kívül semmit nem kellett vele csinálni. (Na jó, nem hazudok: beállítottam az ablakmosó fúvókákat.) Mondjuk a tankolást azt sajnos elég sűrűn kell, mert a nagy hidegben simán megkajálta a 16 litert. Múlt hét végén, megsétáltattam egy kicsit és elmentünk kirándulni Tata-Tatabánya-Csákvár irányába. Jó volt. Néhány faszságát leszámítva nagyon élvezetes, minden porcikájában szerethető gép. Ha mondjuk lennének normális utak, ahol nem kell a felniket meg a futóművet féltenem, akkor még jobb lenne.
Most szombaton lemosattam, mert már kezdett aktuális lenni a dolog, és - csodák csodája - a méternyi vastag retek alatt megtaláltam az autómat. Ennek örömére ki is takarítottam meg felwaxoltam, és hát tényleg, mintha egy másik autó lenne. Ennek úgy néz ki nem csak én örülök, hanem a környékbeli macskák is, mert mióta lemosattam a kocsit, azóta 10 kilométeres körzetből odajár baszni az összes macska, az én Alfám tetejére. Rühellem a macskákat, mondtam már?

Na mindegy. Hétfőn, amíg még a katzenficken nyomai nem annyira látszottak, kirándultunk egyet a csókakői várhoz, meg a fehérvárcsurgói kastélyhoz, és hát hazafelé biztos a rendőröknek is megtetszett a járgány, mert kiintettek az út szélére. A közeg megnézte a jogsimat, és közölte, hogy akkor ő most feljelent. Kérdeztem, hogy ugyanmá' miért, erre mondta, hogy azért, mert ez a jogsi már nem érvényes, kb. egy hónapja lejárt. Mondtam, hogy bocs, nem vettem észre, ritkán nézegetem a saját jogsimat. Erre ő azt mondta, hogy ő viszont nézegeti, mert ez a dolga. Fákk.

Ha minden igaz, remélhetőleg megúszom egy figyelmeztetéssel, viszont a városon kívül most nem nagyon fogok autózni egy ideig, amíg meg nem csináltatom a jogsimat.

Az elmúlt két hónapban nemigen blogoltam, mert úgy alapvetően annyira volt - autós téren - eseménytelen ez az időszak, hogy ahhoz képest a Fiumei úti temető kész Woodstock. Meg aztán se idő, se semmi, be is voltam gárgyulva teljesen ettől a vegetálástól. Az Alfa ment, működött frankón, amikor nem volt túl hideg, akkor előfordult olyan is, hogy 10 alatt evett, de úgy alapvetően semmi említésre méltó dolog nem történt, se vele, se a többi szarommal.
 
Járt itt a Mikulás, két dolgot hozott, mindkettőnek kurvára örültem. Kaptam úgy 100 km/h környékén egy szimpatikus kavicsot a szélvédőmre, ami csinált egy olyan krátert, amit egy átlagos méretű kisbolygó is büszkén mutogatott volna a klubban. A másik ajándék, amit kaptam, az pedig ajánlott küldeményként érkezett a két ünnep között, és Vas megyéből küldték, egy jó méreteset beleszarva ezzel az ünnepi áhítatba. Az történt, hogy Fehérvár belvárosában parkoltam (egy nem épp megfelelő helyen), este hét és hajnal mittudoménmennyi között, és erről készítettek néhány remekbe szabott fotót a kékek. Egyszer lefotózták este nyolckor, meg egyszer visszatértek hajnal fél egykor, és mivel közben volt egy éjfél, ez már rögtön két különböző naptári napnak számít, így egy tilosban parkolásért rögtön kipostáztak két darab 30 ezres csekket. Most éppen folyik a levelezés, hogy "Felezzük meg, Vágó úr!". Gyönyörű szép szerelmes leveleket írtam nekik, remélem hatni fog. (Vagy legalábbis kicsúszunk a 60 napból, aztán akkor benyelhetik a brét.)
Na, szóval ezek történtek, egy élmény volt, de tényleg. Mondjuk szar élmény, de hát ez van...

Visszatérve a szélvédőre: azonnal leragasztottam a sérülést, aztán elkezdtem lázasan körbekutatni, hogy találjak valami jó szélvédőjavítós szakit. Volt három kavicsfelverődésem, meg sok-sok apró karc, úgyhogy ezeknek a kijavítására, meg az karcok miatt egy telibe polírra kértem árajánlatot vagy öt-hat helyről, aztán végül a teszkóparkolóban dolgozó szaki ajánlata tűnt a legjobbnak. Azt mondta, hogy a három kavicsnyom, meg a telibe polír az így egyben tizenöt, úgyhogy gyorsan meg is egyeztünk, és végül most szombaton kigurultam hozzá, a gazdaságos áruház parkolójába. Végül ő még talált plusz két kavicsnyomot, így az öt sérülés eltüntetése megállt tizenkettőben, viszont a polírt azt elnapoltuk, mert kicsit kicsúsztunk az időből. Mindegy, ha már ott voltam a gazdaságos parkolóban, megvártam a Budapest-Bamako mezőnyét (főként Christ meg Norbit meg bandázunk egy kicsit ár helyi polskis arccal, akik szintén kijöttek Chrisék tiszteletére. Mondjuk ők sajnos nem jöttek be az itteni ellenőrzőpontra, de megértjük, mert 90-es tempóval tényleg elég messze van az első etap célja, Genova. Legalább dumáltunk egy jót a pókos kollégákkal, folyt. köv. a 126-os napon...

Amikor ez is megvolt, eltipliztem a MOL nagykerbe, vettem olajat utántöltésre (Szerencsére nem nagyon zabálja az olajat a masina, csak úgy biztos, ami biztos alapon azért nem árt. ha van.) az ablaktörlők is elég ergyák voltak már, úgyhogy a Szakál-Metálnál beruháztam a Champion AeroVantage típusú cuccra, úgyhogy most elég jó kilátásaim vannak. Mármint a szélvédőn.
Ennyi történt szombaton, legalábbis az Alfával. A Moszkviccsal kapcsolatban is voltak események, de sajna azt nem tudtam fotóval dokumentálni, mivel - ahogy az már nálam lenni szokott - természetesen nem volt minden komplikációtól mentes a történet, és igazából mindenre volt időm, csak fotózni nem. Mindegy, holnap erről is beszámolok bővebben, de addig ízelítőül csatolok egy képet egy járműszerelvényről, amiből szerintem már látszik, hogy miért is nem volt egy egyszerű menet a tegnapi.

Elkészült a Moszkvics, csuhajja!

Na jó, azért annyira még nem kell örülni, egyelőre csak a lakatosmunkákon vagyunk túl, de már ez is valami. A prodzsekt további lépéseként bebasszuk egy garázsba, aztán várunk, hogy megfőjön a bauxitfőzelék. Ha már eleget vártunk akkor homokfúvás, varrattömítés, alapozás, fényezés, és már lehet is összerakni. Szóval már csak a neheze van hátra...

Amúgy semmi különös. Nagyseggű Dzsuliettán voltak-vannak-(lesznek) kisebb-nagyobb műtétek és kozmetikai beavatkozások. Ezekről inkább csak képeket tolok fel, meg a képekhez írok egy-két mondat.

1.) Lassan eljutottam oda, hogy telepítsem a kocsira a windózt. Mármint a hátsó elektromos windózt, merthogy Dzsuliettának eleddig kurblis ablakai voltak hátul, ami egyfelől összeegyeztethetlen a dolce vita életérzéssel, másrészt az elektromos ablakban sokkal több a hibalehetőség, ergo sokkal jobban ki tudok baszni magammal.
Beszereztem a hátsó ablakemelő-mechanikákat és -motorokat (ami amúgy ritkaság), szépen megpucoltam, gatyába ráztam, újra zsugorcsöveztem a kábeleket, majd leszereltem az Ajtók Árpit. Szépen megtisztítottam alatta is mindent, mert tisztaság fél egészség. Kérném a kettes diát...

2.) Itt a hátsó ablakemelő-kapcsolók láthatók. Szerencsére a kábelezés megvan gyárilag, mint a tolatólámpa meg a hátsóablak-fűtés minden kispolszkiban. Persze nem működött, mert miért is működjön.

3.) Kibogarásztam a kapcsolási rajzból, hogy mi lehet a hiba és hát kiderült, hogy hiányzik egy relé onnan ahol mutatom. Ez nem volt szériafelszereltség minden 75-ösben, csak a 2.5 V6 Milanóban, meg az 1.8 Turbóban. Gyász.

4.) Itt a tetőpanelen van egy vakkapcsoló. Ennek a helyén kell lenni egy kapcsolónak, ami az előző képről hiányzó relét vezérli. Ez ugyanúgy rendelős móka lesz.

5.) Azért megnéztem, hogy a kábelezés megvan-e mögötte (illetve helyesbítek: meg-e van . Meg.
Ezek a szép, metroszexuális színű kábelek mennek a reléhez, ami nincs, de remélhetőleg nemsokára lesz.

6.) A műszerfali kapcsolók háttérvilágítása el van baszódva, ezért kiszedtem őket.

7.) Nem meglepő fordulat az előző kép után, hogy a kiszedett kapcsolók ki vannak szedve. Így néz ki ez a jelenség. Más kérdés, hogy a háttérvilágítással mi lesz, mert a szabvány rizsizzó nem jó ezekbe a szarokba, szóval erre még valamit ki kell találni.

8.) A fordulatszámmérő jeladójának a kábele eléggé el van fáradva, kiszereltem állapotfelmérési céllal, de csere lesz a vége. Sajna csak jeladóval együtt lehet, újonnan 50 ruppó a Bosch, 12 és félért van olasz, meg a bontottról még nem kaptam infót.

9.) Ezt a fotót például elbasztam.

10.) Folyton nyekergett a kuplungpedál, ami idegesített. Bemásztam tehát a műszerfal legmélyebb bugyraiba, hogy megoldjam ezt is. Szerencsére a pedálsor tengelye fent van a műszerfal mögött, a tűzfal teteje környékén úgyhogy gecinehéz hozzáférni. Azért csak sikerült nagy nehezen. Azóta nem nyikorog.

11.) Úristen! Ez már a tizenegyedik kép. Vettem gumiszőnyeg-garnitúrát az autóba egyébként.

12.) Beraktam a gumiszőnyeget.

13.) Persze előtte alaposan kitakarítottam a belteret. Ez most nem látszik mert már rajta van a gumiszőnyeg.

14.) Szükség is volt rá. Múlt vasárnap kirándultunk egy kicsit, és az utasaim összemászkálták, ráadásul sáros lábbal. Dráma.

15.) Magdi anyus is rosszallóan nézett rájuk emiatt.

Szóval ilyen drámai eseményekben és hihhhhhhhetetlen fordulatokban gazdag időszak volt ez, és azt már akkor el se mesélem, hogy az ajtóhatárolóknak, a záraknak és a forgópántoknak is adtam némi kenést, sőt még a záraknak is, valamint pótoltam két darab M6-as csavart, amik a szívócsövet rögzítették, de már nem.

Bónusznak még három kép, amit a tükrös poszthoz illet volna feltöltenem, csak akkor valahogy nem jött össze. Szóval az elsőn látszik, hogy milyen amikor szét van szedve. A következőn az, hogy milyen amikor csúnyán el van törve az öntvény, a harmadikon pedig az, hogy milyen lett a végeredmény. Amint látható, Torgyán József is őszintén örül ennek.

Unalmas poszt! Végre egy unalmas poszt!

Nektek ez annyira nem jó, de nekem már valahogy kellett egy ilyen: Nagyseggű Dzsuliettával túlvagyunk az első hosszabb úton, és az egész lezajlott mindenféle komolyabb szívás és a nálam menetrendszerűen előforduló Muppet-show és bakiparádé nélkül.

Azért is jó ez, mert eddig az idén meglehetősen kevés kilométert tettem meg, és annak a 90%-át is illegálban. Amire jogsim volt annak papírjai nem voltak, aminek meg rendben voltak a papírjai, arra meg nem volt jogsim. (Nem ártott volna "A" illetve "E" kategória.)

Bemelegítésnek múlt vasárnap csináltam egy Fehérvár-Gyál-Buda-Fehérvár kört, meglátogattam egy 75-ös alfás kollégát. Marek cartárstól hoztam pár cuccot, legfontosabbként egy AC-pumpát, mert a saját kocsimban levő már igencsak haldoklófélben volt, és azzal nem akartam messzebbre elindulni. A bemelegítés simán ment, bár nagyobb sebességnél a váltó baromi zajos volt, és érezhetően igényelte a rátöltést váltóolajból. Szerencsére időben fény derült ezekre a gondokra, még a nagy túra előtt.

A múlt hetem elég sűrű volt, így végül péntekre maradt minden. Meló után gyorsan műhelybe be, AC csere, olaj + adalék a váltóba, meg a szar hőgombát is ki akartuk cserélni, de kiderült, hogy nem azzal volt a gond, hanem az egyik vezeték testelt le és azért ment a ventilátor. Amikor ezek megvoltak akkor felgyorsultak az események: műhelyből ki, benzinkútra be, tankoltam egyet, megvettem a pályamatricát, hazaszaladtam, gyors csomagolás, aztán mentem a másodpilótámért, Szilviért, aki egyben autórádió-helyettesítőként is bevált, mert autórádióm még nincs az Alfában. Illetve van, csak nincs még bekötve.
Szilvi szerencsére összecsomagolva várt (már vagy egy órája, ezúton is bocs), úgyhogy cuccok be a csomagatartóba, kuplung-egyes-gáz, és jó tíz perc múlva már az M7-esen hasítottunk kelet felé. A Nagy Falut kikerültük az M0-áson, és az M3-ason az első kútnál bevártuk a többieket, akik Pestről indultak. Odafele eléggé tempózni kellett, hogy időben elérjük a célunkat, így 130-160 közötti tempóval zúztunk végig az M3-ason. Ettől mondjuk Dzsulietta eléggé szomjas lett, így Nyíregyházánál meg kellett állnunk tankolni, mert már erősen villogott a szegénységjelző. Akárhogy is számolom, azért benyelt negyvenvalahány litert kb. 380 kilométeren. Mindegy, picivel éjfél után elértük az úticélunkat, a Tiszavirág nevű állóhajót Vásárosnamény és Jánd között. Gyorsan elfoglaltuk a kabinunkat, majd az ebédlőben rávetettük magunkat az alapvető élelmiszerekre (sör + pálinka).
Mi természetesen csak azért, mert az Alfában nincs fűtés és Szilvivel majd kockára fagytunk, mire odaértünk. A többiek meg csak simán alkoholisták.

Ez annyira az ország keleti csücske, hogy itt északnak folyik a Tisza, amit tisztára nem tudtam hova tenni, amikor másnap reggel a hajókorláton áthajolva épp répadarabkákkal örvendeztettem meg a halállományt. Miután mindenki összeszedte magát, elmentünk megnézni a kastélyparkot Cégénydányádon (szép), aztán meglátogattuk Kocsordon a Zatombunkert (nem szép) meg a Jókai utca 27-et, este az ojjektumra visszatérve pedig ismét kivettük a vízbül a zokszigént, mert megkaptuk a tanácstú a zengedélyt.
Sajnos a Zalfa is a vízbül veszi ki a zokszigént, mert egy kicsit fogyasztja a hűtővizet, ahogy elnéztem a fűtéscső egyik csonkjánál szökik a cucc, így a vasárnap gyors desztvíz-vásárlással és utántöltéssel indult. Tarpán meglátogattunk egy biofarmot ahol ilyen mindenféle állatok voltak akik még nem tudták, hogy őket meg fogják enni, meg voltak Belarusz traktorok, amiket valszeg senki nem fog megenni. 
Megnéztünk még egy 60 méteres dombot is, ami a helyiek szerint hegy, mert ugye szegény ember vízzel főz. Sajnos vasárnap este indulni kellett haza, de akkor már nem siettünk sehova úgyhogy kényelmes 110-120-as tempóban hazakocogtunk, és ilyen sebességnél Dzsulietta feltűnően kevesebbet kajált. (Ennek mondjuk örültem is, mert az M3-ason az összes benzinkutat lezárták a rendőrök, mert aznap volt a világszínvonalú Fradi-Debrecen csúcsmérkőzés, és nem akarták, hogy a hazafelé tartó szimpatikus sportrajongó ifjak kifosszák és szétverjék a kutakat.
A visszafogott tempónak köszönhetően látványosan javult a fogyasztás, így Fehérvárra kb. negyed tankkal értem be, pedig visszainduláskor nem is volt tele.

Nem néztem, hogy pontosan mennyi, de az elmúlt 10 napban több kilométert tettem meg, mint az idén eddig összesen: több ilyen hétvége kéne...

Fotók majd talán lesznek ápdétben, de én okosssan-igényesssen otthon felejtettem a fényképezőmet, úgyhogy saját fotó biztos nem lesz.


Nagyobb térképre váltás

Na, lettek képek ápdétben, ehun vannak e:

Mirrors 2 - A foncsor visszavág

Nem annak a horrornak a folytatásáról van szó, amiben Kiefer Sutherland harcolt az előszobai falitükörrel, hanem csak egy helyzetjelentés a szaraimról, többek között a tükörprobléma nem egyszerű, de legalább nehéz megoldásáról is.

Kezdjük a Moszkviccsal. Tehát:

Moszkvics

Most már mindkét oldalon van rajta küszöb, sőt a balos padlólemez is kész. Itt korábban táblalemez volt beleheftölve, amit Csocsó kolléga kivágott, és újraalkotta a padlólemezt úgy, hogy benne legyenek a gyári domborítások, merevítő bordák, meg minden biszbasz. A jobb oldal kicsit neccesebb volt, mert ott Rozsdamanó kicsit jobban megcsócsálta, itt még hiányzott a lemez, meg valószínűleg az emelőbak is mehet a levesbe. szerencsére a padló alatti masszív hossztartó az jó erőben van, ahhoz nem kell hozzányúlni. Lefotózni sajnos nem tudtam, mert amikor mentem volna Seregélyesre a műhelybe, Peugeot pajtás önindítója az indítás helyett inkább a füstölést választotta. Mire másik autóval kiértünk, addigra már sötét lett, és egy normális fotót se tudtam készíteni. (De legalább megvolt az az örö é bódottá, hogy az út során a másik verdán is kinyiffant a szervó. Eredményes nap volt, vazze.

Peugeot
Hááát erre most hadd ne mondjak semmit. Szerintem úgyis mindenki tudja...

Alfa

Végre-valahára.
Van forgalmi.
Van rendszám.
Van műszaki.
Minden van...

Mondjuk az okmányirodát csak azért nem gyújtottam fel, mert nem szívesen pocsékolom azt a drága benzint. Bementem múlt hétfőn reggel okmányékhoz, látom hogy ki van írva, hogy 12:30-tól vannak csak. Fákk. Vissza 12:00-ra, ajtónyitás előtt fél óra pogózás enyhén húgyszagú nyugdíjas nénikék között, kábé negyed óra sorban állás után sorszám, újabb negyed óra után be is hívtak. Ugyanaz a néni fogad, aki előző pénteken elhajtott a faszba, hogy nem jó az adásvételi. Most újból leadtam a papírokat - köztük azt az adásvételit amit természetesen újraírtunk a volt tulajjal, hmmm, hogyne, persze - és szerencsére ez most megfelelt. El is kezdték a papírozást, aztán megkaptam a három csekket: plakett, forgalmi+törzskönyv, és a forgalomba helyezés díja. Utóbbi 8400 forint...

...volt a néni szerint pénteken, úgyhogy ennyivel is számoltam. Most is mondja a néni, hogy nyóccezernésszáz, amikor a mellette levő másik ügyintéző beszólt, hogy az nem annyi, hanem tízezerkilencszáz. Mondtam, hogy akkor köszi szépen, akkor én most el, mert fillérre ki voltam számolva. Gondoltam elhúzok a (volt) melóhelyemre, aztán behúzom a zsét, ami jár. Mondtam az ügyintézőnek, hogy egy-másfél órán belül visszajönnék, ne kelljen már megint sorban állnom sorszámért. Erre készségesen válaszolt, hogy nyugodtan fáradjak a sorszámosztó pulthoz, ott majd megmondják, hogy a kurva anyámat. Be is álltam a sorba, újabb negyed óra után sorra is kerültem. Mondom nekik, hogy az ügyintéző kolléga biztosított afelől, hogy itt szerda reggelre adnak nekem egy időpont. Mondták hogy igen adnak ők időpont, de inkább 2023. január 4-re, ha az megfelel, mert előbb sajnos nincs. Kérdeztem, hogy mi a teendő abban az esetben, ha nekem ennél egy kicsit sürgősebb. Mondták, hogy jöjjek be, álljak be a sorba, aztán kérjek sorszámot. Köszi.

Elmentem a volt cégemhez, mondtam főnökpajtásnak, hogy "Aggyá zsét. Most."
Nem volt, úgyhogy fingra vetődtem, mint már annyiszor. Hazamentem a tartalékért, aztán vissza okmányirodába, sorbanállás, sorszámtépés, csekk, sorra kerülés, az ügyintézők még jó 45 percet szarakodtak a papírjaimmal, gyártottak egy fél tonnányi felesleges papírt, de végül forgalmival és rendszámmal a kezemben hagytam el eme becses intézményt. külön öröm, hogy a saját forgalmimmal és a saját rendszámommal. Tegnap megjött a törzskönyv is. Hurrá!

A letört tükör (special thanks for pöcsarc szomszéd) is megoldódott, bár nem volt egyszerű. Állítólag a 75-ös Alfa tükre nem szétszedhetős. Ez hülyeség, szétszedhetős, csak nem összerakhatós, vagy legalábbis jó sok szabadidő, kötélidegzet és némi mazochista hajlam szükségeltetik hozzá hogy valaki összerakja. Ja, és nem árt ha ezek mellett még négykezű csernobili mutáns is az ember. Na nekem volt egy törött tükröm jó mechanikával, meg egy ép tükröm széthullott mechanikával. Mind a kettőt szétszedtem, és kiválogattam a jobb állapotú  alkatrészeket. Szépen megpucoltam mindent, és megfelelő mennyiségű zsír és WD-40 segítségével gondoskodtam a kenési pontok jóllétéről is. Az összerakás, na az bitangpusztulatosankikúrtmód szívás volt, főleg a mozgató bovdenek visszaakasztása, ami négykezes+satus+telefonfogós művelet volt. De most legalább működik faszán.
Szombaton felvásároltam a közeli Fiatos/Alfás/Polskis boltból az összes ajtókárpit patentet, ami a 75-ös ajtókárpitjához való, aztán felraktam a tükröt, átsaruztam az ajtóban a hangszórókábeleket, ha már egyszer lent volt, majd pedig összeraktam a kocsit. Azóta jóság van...

Polski Fiat

Semmi különös. A télre összeköltöznek a Moszkviccsal egy fedél alá. Elvileg már tavasszal kivittem volna abba a garázsba csak még magán a garázson is van némi meló. Amíg a Moszkvics nincs készen, addig nem is tudok belekezdeni a Fityó felújításába.

A képeket meg majd feltölti az Update Elek...

Eljött végre a rég várt felemelő pillanat. A Nap szikrázó fényében fürdő Alfa Romeo csillogó metálfényezésén visszatükröződnek a mélykék égbolton úszó bárányfelhők, zöldellnek a fák, madarak dalolnak, hófehér ruhás szőke szűzlányok hintik tele virágszirmokkal az utat, a rezesbanda hangol. Egy-két-há, és...

- Nem lesz jó ez az adásvételi. - így az okmányirodás néni.
- Keziccsókolom, ne tessék már kibaszni velem! - mondom neki én, de mindhiába. Nem jó az, mert át van húzva és javítva van a típus. Eddig mondjuk voltam vele eredetvizsgán, biztosítónál, műszakin (háromszor) meg még egyszer már ott az okmányirodán is, és akkor senkinek nem volt vele semmi baja.
De most van, úgyhogy a régóta várt forgalomba helyezést azt megint elbuktam, mennem kell még egy kört a szopórolleren, és a volt tulajjal újraírni az adásvételit. Szóval ezen a hétvégén sincs még autózás az Alfával. Végülis minek is az? Nem azért vettem, hogy autózzak vele. Azért a néni aranyos volt, adott még két csekket, ne maradjak már csekk nélkül, de ha azokat végre befizetem, akkor végre letudtam az összes átírási-engedélyezési-kitöltési-bevonási-kiadási-pecsételési-aktatologatási-faszlengetési-orrtúrási-seggvakarási díjat, illetéket, és egyéb lenyúlást. Ki se merem számolni, hogy ez az egész papírozás mennyiben áll meg a végén, de valahol 150-160 környékén van. Ezt mondjuk szívesebben költöttem volna a kocsira, mert ennyiből kijött volna egy 2.5-ös V6-os blokk, meg mellé vagy húsz rekesz sör. Ez volt az utolsó autó amit vettem. Legalábbis ebben az országban.

Na mindegy, Nagyseggű Dzsulietta most már ráfordult a célegyenesre, és hörögve üvöltő kipufogóval száguld a vonal felé. Tegnap letudtuk az eredetvizsgát, és 18500 jó forintokért másfél óra alatt kiderítették a kocsiról, hogy eredeti. Jó tudni, eddig tövig rágtam a körmömet a félelemtől, hogy hátha egy Folkszvágenben ülök, anélkül, hogy tudnék róla. Legalább az eredetvizsgás arc jófej volt, meg látszott rajta hogy nem egy ilyen karót nyelt aktatologató köcsög, hanem tisztában van a való élettel, meg ennek az eredetvizsga-dolognak az abszolút értelmetlenségével. Ja, és ajánlott egy jó pecsenyesütőt a környéken, amiről addig nem is tudtam, hogy létezik.

Azért magára az autóra is fordítottam némi pénzt és energiát. Amikor vettem, akkor már tudtam, hogy kocsinak az elektromos rendszerébe belebújt a gyász, mert valahol fogy belőle a villany: stabilan szökik valahol 17-18 mA. Egy multiméter segítségével aztán sorra vettem az áramköröket, és minden biztosítéknál kimértem, hogy van-e felesleges áramfelvétel. Aztán szépen meg is találtam: az AC pumpa reléjét kiszedve nem szökdöstek a milliamperek. Itt akkor most vagy AC csere lesz, vagy pedig a Motronic-ra kell ránézni, mert hogy az adja a vezérlő jelet a relének.
A folyamatosan működő hűtőventi ellenszere a hőgömba-csere lesz, meg is rendeltem a venti-hőkapcsolót meg egy másik - a blokkban levő - hőgombát is, ami meg a computernek adja a jelet. Erre azért volt szükség mert hidegen kis gáznál rángat a szekér. (Hidegen nagy gázzal meg csak a susogós-melegítős, zsíroshajú, fogatlan suttyók mennek, ugyebár.)
A két hőgomba mellé rendeltem még egy kis molibdén-diszulfidos váltóolaj-adalékot, mert a Polskinál jó tapasztalataim voltak vele, és jobb még a legelején megjátszani, nehogy a Reccsmanó beköltözzön a váltóba.
Ezeket a cuccokat még gyorsban meg tudtam szerezni magamnak féláron a (volt) melóhelyemen mielőtt felmondtam, de innentől kezdve utángyártott alkatrészekhez már nem lesz annyira jó beszerzési forrásom.

A végére azért még kaptam egy kis bónuszt: egy ismeretlen köcsög - valószínűleg a faszfej szomszéd - jó okosssan-igényesssen letörte a kocsiról a nemrég cserélt balos tükröt. Azt, amit azért cseréltem pár hónapja, mert az előző tulajnál valaki ugyancsak letörte, majd angolosan távozott. Sajnos nem tudok semmit rábizonyítani a köcsög szomszédra, úgyhogy még csak le se üvölthetem a fejét. Amikor a jó múltkor cseszegette a kocsit, és egyértelmű volt a szitu, akkor befenyítettem, hogy eltöröm mindkét kezét, és azóta nem is nagyon ment a közelébe, egészen eddig. Hogy a büdös rosseb tolja bele azt a kankós faszát!



Maga a tükör az teljesen tropa lett: törött a a tükörlap, a ház, meg a tartónak az öntvénye is. Szerencsére megvolt még a régi tükör, aminek meg a mechanikája van rottyon, viszont az előbb említett részei nagyjából épek. Szétszedtem az elvileg nem szétszedhető tükröt, és megpróbálok a kettőből összehozni egyet ami szép is, és jó is. Egyelőre úgy néz ki, hogy menni fog.

Végre-valahára...

- Rezsőke, te dugtál már?
- Én még nem, de a bátyám már majdnem.

Ez a vicc jutott eszembe, amikor kikanyarodtam a vizsgaállomásról, pedig annyira nem volt vicces a szitu. Van három autóm, és az egyiknek már MAJDNEM van műszakija. Igen, az Alfával voltam ma műszakin, és természetesen ismét hoztam a formám: minden ment simán, de aztán egy apró gebasz miatt sikerült is pofára esni okossan-igényessen, Babi néni.

Szóval múlt hétre végre összejött minden papír, ami a műszakihoz kell (határozatok, biztosítási kötvények, anyám zsiráfja, minden) mentem is amint lehetett. Időben beértem a vizsgaállomásra, lejelentkeztem, hogy kiskeziccsókolom, gyüttem műszakizni. Az elején volt egy kis tarkóvakarászás az ügyintéző nénik részéről, jött a "Há nincs rajta rendszám így nem vizsgáztathatjuk" c. örökzöld sláger. Ezt már rutinosan kezeltem, és elmagyaráztam, hogy addig nem is lesz rajta a becses alaménium tábla, amíg nem vizsgáztatják, mert az ocsmányirodában meg ragaszkodnak a műszakihoz. Azt, hogy melyik hivatal menjen jobban a picsába, azt nem kívántam taglalni, igazából holtversenyben első helyre javasolnám mindet. Mindegy, túllendültünk az akadályon, begördülhettem a sorra, ahol a rázópad nem volt kihívás, a fékpad sima-laza, a kocsi aljának az átnézése se volt szoros meccs. Az alvázszám és motorszám megtalálása okozott némi problémát a szakiknak, de ebben készségesen segítettem.
Eddig tök sima volt minden, aztán jött a csokibonbonok közé rejtett szardarab: a környezetvédelmi mérés. A zöldkártya intézményét, mint az álszent és felesleges szopatás egyik iskolapéldáját eddig is utáltam, de most igazából fel tudnám gyújtani azt, aki kitalálta. Aztán a lángoló holttesten mérnék egy CO-t...

Na tehát, a lényeg az, hogy Nagyseggű Dzsulietta kicsivel több (na jó, bevallom háromszor annyi) szénmonoxidot ereget a levegőbe, mint amit a hatósági szigor elnézne, így kezdett necces lenni a dolog. Sajnos CO-t állítani ott helyben nem lehet, mert se állítócsavar, se poti, se semmi. Sem a légtömegmérőn, sem a computeren, sem a fojtószelepházon. Ezt sajnos el kell vinni egy injektorszervizbe, rákötni a Gameboy-t, aztán végigvinni a SuperMario-t ötször...  

Zöldkártya ugrott. A nemrég behozott összevont műszaki miatt - zöldkártya hiányában - a műszaki is szopó. Sebaj, van egy előműszakim, tehát egy hónapon belül vissza tudom vinni a kocsit és akkor csak a jelenlegi hiányosságok pótlását (jelen esetben a kibocsátási értékeket) nézik. Persze nem vagyok teljesen nyugodt, mert a zöldkártya egy régebbi autónál arról szól, hogy üresben szétforgatják a picsába, aztán ha szerencséd van, átmész. A ruletthez több köze van, mint a környezetvédelemhez. :(

Ja, és ez volt az utolsó legális műszakim, azt már most borítékolom.

Nem gondoltam volna hogy ennek is eljön az ideje egyszer, de mégis így alakult: kénytelen voltam a szilikonbeültetés mellett dönteni. Hogy ez mit is takar? Azt majd pár sorral lejjebb kifejtem Mint ahogy "rendes" bulvár-hírműsorokban a csöcsökről mindig az utolsó riportban van szó, előtte pedig az alsóböhönyei Rezső bácsi fejszámoló és jódlizó birkáiról és egyéb érdekfeszítő dolgokról, úgy most a szilikont én is a végére hagyom, és előtte érdektelen faszságok jönnek. (Fejszámoló birkák nincsenek, bocs. Ha nagyon kell, akkor legközelebbre szerzek.)


Szóval kezdjük az érdektelen kreténségekkel: legutóbb ott hagytam abba, hogy rendeltem egy Ruville (made in Germany) vízpumpát, aztán az valahogy sehogy se akart rámenni a blokkra. Gondoltam "gyári hiba bazmeg", ismerve az én szerencsémet igazából meg se lepődtem rajta. Cucc vissza a feladónak, rendeltem helyette egy Dolz (made in Spain) pumpát. Megjött a Dolz pumpa, örültem. Egészen addig, amíg rá nem próbáltuk a blokkra, mert hogy ugyanaz a probléma adódott vele. Ráadásul ennek az öntvénye el is volt repedve, mert ezt már előzőleg valaki ugyanígy megpróbálta felrakni egy másik autóra, és ráhúzatni a csavarokkal. A jelekből ítélve erős volt, de okos nem. Na mindegy, Dolz (made in Spain) pumpa ismét csak vissza a feladónak, Petya (made in Hungary) pedig kezdett egy cseppet morcos lenni. Felhívtam ismét a nagykert, aztán nyomatékosan megkértem őket, hogy most akkor próbáljuk ki azt is, hogy milyen az, amikor egy JÓ pumpát küldenek. Felhívtam a Fiat képviseletet is, hogy a pumpák gyári cikkszámát egyeztessük. Az eddigiekkel minden stimmelt is, a kocsim alvázszáma alapján egyértelműen az a vízpumpa volt jó, amit előzőleg is rendeltem. Azért nem hagyott nyugodni a téma, úgyhogy megnéztem hogy a motorkódhoz mit ad. Hááát, nem ugyanazt. Rohadtul nem. Mindegy, legalább tudom, hogy a kocsimban nem az a motor van, mint amivel elvileg kijött a gyárból. Na mindegy megrendeltem a harmadik vízpumpát, ezúttal motorkód alapján. Na ez már tutira jó lesz, most már tényleg! Amikor megjött gyorsan rápróbáltuk a blokkra. Hármas színpad nyílj ki, TÁDÁMMM: ...naná hogy ez is szar volt. Az első reakciómat szerintem mindenki tudja, a második reakcióm viszont az volt, hogy eltűnődtem. Ha a kacsa nem tud úszni, akkor nem biztos, hogy a víz a hülye, itt is három különböző vízpumpával fordult elő ugyanaz a gond, úgyhogy lehet, hogy a blokkban van a hiba. Nézem a vezérműlánc vezetőgörgőjének a csapágyazását, aminek elvileg bele kéne cuppannia a vízpumpában levő bemarásba. Hmmm, az a persely nem is biztos hogy gyári. Nézem a régi vízpumpában a bemarást: lehet, hogy ez nagyobbra van marva? Picsába... Gyorsan fogtam az új vízpumpát, meg a régit is mintának, eltipliztem az esztergáyloshoz, hogy akkor ezt most gyorsan. Az esztergályos mondta, hogy ez mind szép és jó, csak nem tudja befogatni, túl kicsi hozzá a satu. Tipli gyorsan egy másik gépműhelybe, ahol van megfelelő méretű befogató pad, gyors egyeztetés. Egyedül csak a blokkban levő persely méretét felejtettem el lemérni, úgyhogy húzás vissza a szervizbe a kocsihoz, tolómérő elő, gyors mérés, vissza gépműhelybe, méregetés, marás, aztán irány a szervizbe a pumpával, blokkra rápróbálás. De legalább jó lett elsőre. Vízpumpám már van, hurrá!

Hűtővízcsöveim még nincsenek, ez már nem annyira hurrá. A régi hűtővízcsöveim azok eléggé rottyon voltak már, nem igazán lenne célszerű azokat visszarakni, úgyhogy gondoltam rendelek újakat, hiszen árban egyáltalán nem vészes, párszáz forintos tételekről volt szó. Kérdeztem a nagykert, hogy mikor lesz, mert épp nem volt nekik készleten. Mondták, hogy előreláthatólag soha. Megnéztem máshol, de már ott rosszul kezdődött, hogy az Alfa 75-öt az extra típusok között mutatta a rendszer. Nem jó jel. Körbekérdeztem a márkatársakat, hogy van-e valami forrás, mondták, hogy igen van, úgy hívják, hogy bontó. Fákk. Ekkor határoztam el, hogy összerakom szilikonos csövekből a hiányzó elemeket. Hogy azért ne legyen egyszerű, volt egy olyan elem, ami egyik oldalon 25 millis, a másik felén meg 15-ös, és természetesen volt millióféle szűkítőidom, csak 25/15-ös nem. Vettem egy 25-ös könyököt, meg egy méteres darabot a 15-ös csőből, és esztergáltattam aluból egy 15/25-ös szűkítőelemet. (Az egész izé, amit össze kell belőle legózni, az kb. 250 milliméter hosszú, de kénytelen voltam a méteres darabot megvenni, mindegy, ez legyen a legnagyobb gond.)

Az alsó cső, ami a vízpumpát köti össze a hűtővel, az nem annyira bonyolult alakú, csak egy sima 90 fokos, 35-ös cső (némi kurfli van benne, de leszarom, kicsire nem adunk). Na itt az a probléma, hogy a hosszabbik szára az kb. 260 milliméter hosszú, a 35-ös könyökcsövek közül meg 200-as a leghosszabb, úgyhogy itt majd még valszeg le kell gyártatnom egy toldóidomot, hogy ne legyen annyira egyszerű a' élet. Ja, és mint a mellékelt ábra mutatja, csöcsökről nem volt szó, csak csövekről. Ez van... Aztán most már csak lesz valami ebből az autóból, remélem. Ha már úgyis állt a vízpumpás sztori miatt, legaláb volt alkalmam kicsit megpucolászni a motorteret és környékét, úgyhogy most már kicsit pofásabb, mint volt. Ha ezek a hűtős szarok megvannak, akkor már csak szelepdekni-tömítést kell cserélni, kartert leszedni, kipucolni, olajat cserélni, szűrőt cserélni, műszakizni, meg ilyenek. Gyerekjáték, vaze, gyerekjáték...

Kedves nézőink, a műsorajánló után a "Bazmeg, ilyen nincs!" című dokumentum-horrorvígjáték következik. Megtekintése nagykorúaknak is csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott. Most pedig következzen a műsorajánló:

Ez csak azért van itt, mert jelen pillanatban a benne elhangzó szavak 95%-ával most maximálisan egyet tudok érteni. A végén elhangzó "goody gumdrops"-ot is ide véve persze.

Tehát 13-ára bejelentettem az Alfát műszakira, gondolván hogy egy teljesen egyben lévő autóval ez nem lesz különösebben nagy kihívás. Maga a műszaki nem is, csak éppen az odajutás az volt totális csőd. Tizenharmadika szerencsés nap, mi? Faszomat.

Tehát előző nap szépen elbringáztam az útvonalengedélyért, aztán este kicsit rendet raktam a csomagtérben, visszaszereltem az ajtókárpitot. Kétszer, mert elsőre szarul állt össze a belső kilincs mechanikája, és nem lehetett nyitni az ajtót. Kezdek egész profi lenni benne. Szükség is lesz rá, szedhetem szét harmadszor is, mert csak összerakás után vettem észre, hogy a zajszigeltelő izé kimaradt, végig ott csücsült a lezárt csomagtartóban. Örö é bódottá...

Szóval elrobogtam műszakira, a reggeli csúcsforgalom ellenére is ott voltam időben. Fogtam egy keresztet, beálltam a sor végére, és... ja ez egy másik film. Na mindegy, beálltam a sor végére, beballagtam a papírokkal, és akkor ott mondták az ügyintéző nénik, hogy ez így kevés lesz. Mondtam, hogy miaf. Erre ők: kellene a forgalmi. Mondtam, hogy na hát az kéne nekem is.
Olyan csodálkozó tekintettel néztek, mintha nem tudták volna, hogy nem lehet forgalomba helyezni a kocsit csak érvényes műszakival meg eredetvizsgával. Addig nem kapom meg az új forgalmimat. Volt ott meghatalmazás, meg adásvételi, meg az ocsmányiroda által kiadott átvételi elismervény a régi forgalmi átvételéről, gondoltam ennyiféle szar azért csak elég lesz, de nem. Kellett a határozat az ideiglenes kivonásról, ami otthon lapult valahol.

Szóval gyász. Nem tudtam hitelt érdemlően igazolni, hogy az enyém a kocsi, amit le akarok vizsgáztatni, és hát fennállt az a nagyon is valószínű és életszerű gyanú, hogy elcsentem más autóját, és a tudta nélkül le akarom műszakiztatni. Valójában tényleg én vagyok a gonosz, velejéig romlott sorozatműszakiztató rém, aki az éj leple alatt ellop az utcáról mindenféle autót, és reggelre két év műszakival viszi vissza, de ez most mindegy.

Na, kocsiba be, ablakot le, tipli haza azért a köcsög határozatért. Útközben néha kicsit berángatott a kocsi, mintha kihagyna az egy henger, aztán ez szépen fokozatosan elhatalmasodott és a végén már olyan volt, mitha csak egy henger nem hagyna ki. A házunk előtt aztán Nagyseggű Dzsulietta eldobta a kanalat, paff, ennyi volt. A környéken lakók újfent tanúi lehettek annak, hogy mennyire gazdag a szókincsem, bár egyes szavak és kifejezések sűrűn visszatértek. Nem, nem a pitypang, és a lúdtalpbetét.

Valamikor a korábbi posztokban említettem, hogy vízpumpa-csere előtt áll az autó, mert az új hűtőfolyadék betöltése után eléggé ergya, ijesztően kerregős hangot hallatott a vízpumpa. Vettem is egy új Ruville pumpát ott figyelt bent a hátsó ülésen, csak műszaki előtt már nem volt idő kicserélni. Na most a szétszedésnél két dolog derült ki.
1.) A régi vízpumpámnak semmi de semmi baja nem volt.
2.) A kerregő hang az ékszíjtárcsa irányából jött, mivelhogy nem volt rendesen ráhúzva, és kotyogott, mint az állat.

És hogy mitől állt le az autó? Miért ment el a gyújtás? Az ékszíjtárcsán vannak a bütykök a főtengely-szöghelyzet jeladóhoz, ami a gyújtásnak ad jelet. Illetve csak adna, ha előtte forogna az ékszíjtárcsa. Ki a keserves kurvaélet gondol ilyenre? Mindazonáltal üdvözlöm azt, aki ilyen jól meghúzta azt az ékszíjtárcsát. Meg a kedves édesanyját is.

Tíz mosógépszerelőből kilenc fogorvos már ennyitől is betérdelt volna, de most jön a végén a tejszínhabos fagyitorta tetejére a cseresznyeszem:

3.) A vadiúj Ruville pumpa gyártási hibás, és nagyon nem passzol a helyére. Szóval mehetek vissza hőzöngeni a nagykerbe, hogy ezt húzzák a faszukra és adjanak helyette egy normális vízpumpát.
L'Orál, mert megérdemlem.

   

My name is Elek. Update Elek.

Elvileg update-be akartam megírni ezt-azt, de sok köbméter víz lefolyt a Dunán, úgyhogy.
Naszóval, ismét nálam járt Aranka, a Skodawágen, ezúttal felkerültek rá a 14-es VW felnik (amik egyébként Seat-felnik voltak, de igazából kurvára mindegy), valamint ezekre négy vadiúj 165/65-ös nyári gumi. Ha már erre járt, akkor ránézegettem egy kicsit a MAP-szenzorra, szétkaptam egy kicsit a szívócső-fojtószelepház környékét, hogy megvizslassam, mert rángatott a gép. Egy alaposabb pucolásra majd mindenképp elhozzák hozzám a gépjárművet, bár így szemre nem tűnt olyan vészesnek. Aranka megy, működik, falja Budapest ritkaszar útjait, mindössze egy kis bibi keletkezett rajta azóta, hogy utoljára láttam. Meg ha már róla szólok, akkor jöjjön egy kis nosztalgia:

Tehát a szombati nap előtt, amikor is Arankát birtokba vették új gazdái, baszottnagy hajtás volt. Kipufogó középdob csere, toronygumi-csere az első futóműben, üregvédelem, és egy szélvédő-csere (illetve szélvédő-kédercsere volt az inkább) voltak terítéken, mindezt igencsak kutyafuttában kellett végigcsinálni. Csápra tettük az autót, kipufogó le, a régi középdob meg a katalizátor azok fixen egy csövön voltak, úgyhogy a csövet flexszel elvágtuk úgy, hogy össze lehessen tolni az új középdob csövével. A katalizátor elé kellett egy tömítés, ezért külön elszaladtam a Skodaboltba. Később kellett egy bilincs is, ezért megint külön szaladtam el, csak hogy meglegyen a kilométerem.
A toronygumi-cseréhez nem sok közöm volt (McPherson futóműhöz nem nyúlok, ördögtől való dolog az), bár azért sikerült a saját segítségemmel a lehető legjobban akadályozni a többiek munkáját.  
Ehelyett inkább megcsináltam az üregvédelmet, és kifújtam mindent, amihez korábban föntről nem fértem hozzá. Szépen faszán belement 4 flakon cucc a küszöbökbe alsó kereszttartókba és hossztartókba, üreges profil nem maradt szárazon. Csöpögött is ki mindenhol, ahogy illik, úgyhogy szem sem maradt szárazon. Kicsit olyan volt, mintha apró, gonosz manócskák játszottak volna arconfosó bajnokságot. Ezek után szélvédő ki, kis kezelés rozsdamaróval a peremeknél, aztán újratelepítettük a window-t, új kéderrel. Műszerfal, kapcsolósor, ajtókárpit, minden vissza a helyére, aztán örö é bódottá.
Szombaton aztán meg is jöttek Aranka új gazdái, még gyorsan bekötöttem a szivargyújtót (palmatex és cipőfűző nélkül , beraktam az új rádió-fejegységet, amit hoztak, aztán hajrá, próbakör.
A gép szépen frankón ment is. Úgy volt, hogy amíg be nem melegszik a motor, addig  én vezetek, elmegyünk egy kútra, megitatjuk Arankát, és akkor ott átveszi a pilóta szerepét Attila, az új gazdi. Tank megvolt, helycserés támadás, gyí. Attila szólt, hogy valami gáz van. Forgatja a kulcsot és semmi. Nabazzeg.
Mondtam neki, hogy pattintsa fel a motorháztetőt. Semmi. Nem nyílik. Szopó.

Természetesen az önindító behúzótekercséről ugrott csak le a saru, amit valamelyik előző tulaj kicsit tróger módon rakott rá fel. (Ezúton is üdvözlöm őt és a kedves édesanyját is! Ez önmagában egy mozdulat, sarucserével mondjuk kettő és fél, viszont úgy, hogy - szintén beállítási gondból eredően - nem nyílik a motorháztető (Feliciánál ez is típushiba), na úgy viszont erősen szopó. Betoltuk a kocsit, beültem a volán mögé aztán tűz haza. Otthon próbáltam egy ideig a motorház nyitóbovdenjét túlhúzni - esélytelenül. alilról lehetetlen hozzáférni a zárhoz, legalábbis akna nélkül. Végül aláfeküdtem, mondván hogy csak elérem azt a kurva önindítót alulról, és szerencsém volt. Lehúztam a kábelt, ott a földön fekve kicseréltem rajta a sarut (ekkorra már nagyjából mínuszt mutatott a hőmérő), majd jött a nehezebbik része: a sarut rárakni az érintkezőre. Látni nem lehet semmit, mert fullra takarásban van, ellenben csak bal kézzel tudtam hozzáférni, és lefagyott kézzel, kizárólag tapintás útján kellett megtalálni az érintkezőt és rárakni a kábelt. Ez már kvázi nőgyógyászat. Mindegy, mákunk volt, nagy nehezen sikerült. Azért szép bemutatkozás volt Aranka részéről az új gazdáknak, meg még szebb búcsúajándék nekem. Hiányzott, mint mókusnak az erdőtűz, vazze...

Na szóval ennyi a múlt, a jelen pedig a mellékelt fotókon látható Trabant típusú gépjármű, amit a hétvégén négy kerékre tudtunk rakni, mert végre van alatta futómű elöl-hátul. Valamint most már a motor is összefele rakódik. Valamikor a héten állunk neki az elektromos szarjainak is, belezés helyett most már kábelezzük.

Ja, és csütörtök reggel viszem az Alfát műszakira. Drukkoljatok ezerrel!
-----------------------------------------------------------------------
Műszakis update:

Tegnap, (13-án) vittem az Alfát műszaki vizsgára. Lehet tippelni:

a.) Minden simán, flottul ment.
b.) Voltak kisebb fennakadások, de nagyjából minden oké volt.
c.) Szopó.

Kérem, tegyék meg tétjeiket!
 

Naszóval tudjátok, volt ez a faszkalap, valami Buszos Petya, vagy minek is hítták, ilyen izécsávó volt ez Kispolszkival, meg minden. Nahát eljátszotta a true arcot, meg hogy ő aztán ilyen öreg retek autókkal nyomja, aztán erre tessék, lejárt a műszaki a Fityóján meg vett valami új, megbízható autót, amivel kevés a szívás, nem is kell szerelni, aztán azóta bearcozott, nem bandázik már a fityósokkal, a fórumra sem ír, meg azt az ótvar blogját is hanyagolja, me' büdös neki már a régi banda.

Na, a fentiekből a faszkalap az egyetlen, ami stimmel. Az új, megbízható autó, amivel kevés a szívás, hááát... minimum egy közepes LOL, de inkább orbitális MUHAHAHAHA.
Jelentem a szopóálarc még mindig megvan, csak a Polski Fiat embléma helyett a patinás Alfa Romeo márkajel virít a homlokrészén, és a kivágás a szájánál kábé kétszer akkora.

Öreg autó - gáz
Öreg olasz autó - ajjajjajjj
Öreg olasz autó NÁLAM - hadd ne kommentáljam.

Naszóval, jelenleg műszakira készülés van ezerrel egy hónappal ezelőtt felébresztettem Nagyseggű Dzsuliettát a téli álomból, hogy ideje átvennie a napi használatú autó szerepét a wellnes-kúrára beutalt Kispolszkimtól. Nekikezdtem az apró melóknak a műszakira készülés jegyében. Az első kibaszás rögtön ott kezdődött, hogy a hátsó ajtókon a központi zár úgy gondolta, hogy nem nyit, mert minek is az. Ahhoz, hogy hozzáférjek a zárszerkezethez, le kell vennem az ajtókárpitot. Ahhoz, hogy levegyem az Ajtók Árpit: na, ki mit tippel? Igen bazmeg, ki kell nyitni az ajtót. A következő helyre mindenki helyettesítsen be szép magyar szavakat és kifejezéseket tetszés szerint: ______________________________________

Mindegy ez csak egy dolog, a műszakin remélhetőleg nem csesztetik a hátsó ajtókat, úgyhogy a kvázi kupévá átlényegült autómmal még át is mennék, ezért a sürgősebb melókra koncentráltam. Vettem olajat és MANN olajszűrőt, plusz vettem desztvizet és fagyállót, hogy az olajcserét és hűtőfolyadék-cserét meg tudjam oldani. Elmentem az egyik Alfás klubtársoz és hoztam tőle egy balos ködlámpát, merthogy az enyémen lyukas és repedt volt a búra, vettem tágulási tartályt a hűtőrendszerhez, mert az is repedt volt, és eléggé melegedett miatta a motor, vettem egy másik hűtőmaszkot, mert az enyém karcos volt, és vettem egy garnitúra elektromos tükröt, mert az enyémen a balos tükör mechanikája szét volt dögölve. Igaz, hogy hátrafelé csak a gyengék tekintgetnek, de azért egy beállítható tükör meg nem árt egy autóba, na. Vettem egy hátsó biztiöv-garnitúrát is, mert Nagyseggű Dzsuliettában gyárilag (!) nem volt ilyen (!), de cserélni majd akkor fogom, ha hátra nem az ablakon keresztül kell bemásznom. Igaz abban nincs semmi kihívás.

Kicseréltem a hűtőmaszkot (sajna nem az a szín, mint az autóé, de mindegy, majd nézünk hozzá másikat), szétszedtem és megpucoltam a ködlámpát és a tükröket, majd a ködlámpát el is kezdtem beszerelni. Először csak csodálkoztam, hogy mi a keserves lófaszért nem megy a helyére, később valószínűleg már fél Itália csuklott mire rájöttem, hogy ez a balos ködlámpa ez bizony jobbos. 'pád 'szát - gondoltam én, és beszereltem fejjel lefelé: műszakin csak nem szúrják ki, ha meg legközelebb megyek alkatrészért Pestre, akkor úgyis kicserélik nekem egy balos-balosra.
Megpucoltam és vízkőmentesítettem a tágulási tartályt, leengedtem a régi hűtőlöttyöt, beszereltem a régi repedt szar helyére a szép, tiszta új (bontott) tartályt. Feltöltöttem a rendszert a friss fagyállóval, - és persze a szerelési útmutatóban levő légtelenítő csavarok nem voltak sehol, így szépen apránként nyomkodtam ki a légbuborékokat a csövekből. Pöcc-röff, csodafrankó. persze Dzsulietta azért megszerezte nekem azt az örömöt, hogy a vízpumpa ezután kezd ett el csúnyűán csapágyas lenni. Most rendeltem egy új Ruville pumpát, és engedhetem le az egész kikúrt rendszert megint. Nem véletlenül rühellem a vízhűtést: a Kispolákkal azért sose volt ilyen gondom, hogy "jaj, most akkor le kell engedni a hűtőlevegőt". Gyász.

Na mindegy, felpolíroztam a gépsárkányt, hogy ha már nem jó, legalább szép legyen. Kiragasztottuk maszkolószalaggal a műanyag részeket, meg az ilyesmiket, aztán minden nap meló után irány a garázs, polírozás este fél 11-ig. Színes polírpasztát vettem, és mivel kék a kocsi, minden este úgy néztem ki, mint azok a kék izék az Avatarból. Na'avi, vagy mi a tököm, 3D-ben persze.

Leszedtem az ajtókárpitot elöl, mert ugye logikus módon úgy oldották meg Giuseppéék a gyárban, hogy anélkül még csak véletlenül se lehessen tükröt cserélni. Természetesen az ajtó reteszelőgombja az megintcsak egyszerű volt: a szerelési útmutató megírásakor valószínűleg az ellenség tudatos dezinformálása volt a cél, merthogy semmit nem úgy kell, mint ami abban van. Aszerint van egy kereszthornyos csavar oldalról, oszt csá. A valóságban meg kis lemezkét kipanntintani, kis feledlet felhajtani, reteszt kiugrasztani, műanyag szart imbuszkulccsal letekerni. Szóval ugyanaz, csak egész más. Ez a kocsi ilyen elcseszett hülyeségekkel van tele, és az a csodálatos az egészben, hogy tetszik, majdhogynem örülök neki. Egy Toyotát ugyanezért már felgyújtottam volna.
Na mindegy, ajtókárpit lekerült, tükörcsere, zárpucolás, kilincsmechanika-állítás, satöbbi, és épp itt tartunk most. A többit azt majd a hétvége...
...helyett jövő héten, mert a hétvégén érkezik hozzám Aranka a Skoda egy kis ápolásra (amelynek a történetével részben még adós vagyok) , meg az univerzum legelcseszettebb Trabantját tesszük végre négy kerékre, ha minden jól megy.

Szóval a nem blogolás az nem azért van, mert nem zajlik az élet: amikor nincs épp meló, akkor épp valamelyik ipari hulladék hebrákolásával vagyok elfoglalva. Hiába, a rock'n'roll, már csak ilyen...

Ja, amikor indultam haza szerelés után, Dzsulietta, hálája jeléül eldobta a kilométeróraspirált. Persze lehet, hogy a kihajtás ment tönkre, nemtom, még nem néztem alá. Az autók meghálálják a törődést, mi? Höhöhöh...

Itt a tavasz, közelednek az országgyűlési választások. A tavasznak örülök, a választást leszarom, tény, hogy itt a jó idő, és ezzel együtt a veterános-hobbiautós szezon. Olyan nagyon sok esemény nem történt (kvázi semmi), eltűnésem egyik oka, hogy melóhelyet váltottam (részben ontopic munkám van végre) és most ott az első időszakban látástól Mikulásig van téma. Másrészt autós fronton tényleg nem történt semmi említésre méltó: Tóbiás műszakija lejárt, az Alfa még ki van vonva (ebben a hónapban várható műszaki, meg néhány nagyobb meló rajta), a Moszkvics meg várólistán van a lakatosnál. Aranka a Skoda már rég új gazdáinál rója a kilométereket, a cserébe itt hagyott tálca Soproni nagy része már elpárolgott, magával rántva a bús elmúlásba pártízezer agysejtemet is. A Skoda-sztori befejező részével adós vagyok még, ezt update-ben pótolom is valamikor a közeljövőben. (A skoda egy ízes, kiadós szopatással búcsúzott, s mutatkozott be egyben új gazdájának, és megajándékozott 2010 első földön fekvős szerelésével, természetesen mínusz fokokban.) Az elmúlt kb 1 hónapban alig ültem volán mögött, melóba busszal járok. (Hazudhatnám, hogy azért, mert környzettudatos vagyok, de ez részben igaz csak. ) Na de azért egy napsütéses hétvégi délutánon felébresztettem téli álmából az Alfát, és elvittem megsétáltatni. Kicsit nehezen ébredt fel, kellett kicsit köszörülni, de beröffent. Az alapjárat sem akart először megjönni, a kuplungot is meg kellett mozgatni, hogy rendesen kiemeljen, de aztán magához tért a kicsike, elvittem benyakútra, kapott inni, meg beállítottam a keréknyomást, és jött egy pár kilométeres dzsojrájd. Fülig ért a szám, részben az örömtől, részben a gyorsulástól, nagyon hiányzott már egy kis örömautózás. Nemsokára, olajcsere, szűrőcsere, hűtőfolyadékcsere, alvázmosás, alvázvédelem, üregvédelem, meg egy csomó minden apróság, aztán műszaki, rendszám vissza, és hajrá... Holnap meg ősmagyar regét mondok néktek a skodás szopásról...

Totálisan érdektelen bejegyzés következik, dögunalom, parlamenti közvetítés, vízállásjelentés, Bikini-koncert. Na, szóval valami ilyesmi, kispárnát hozzon mindenki aki tényleg végig akarja olvasni. (Meg nem árt valamit ráteríteni a billentyűzetre, nehogy alvás közben rácsorogjon a nyál, aztán lesz is rögvest keyboard-error, meg anyámkínja...)

Történt ez meg az az Alfával ezalatt a röpke pár hét alatt, csak nem írtam meg, mert egyenként kevés lett volna, egyszerre meg szintén kevés. Azé' most megírom, mielőtt elfelejteném, mert ha utána akarom, akkor már nehezebb lesz. Szóval:

-Bementem a műhelybe, ahol egyrészt megcsodálták a kollégák az új vasat, másrészt meg volt vele egyéb tervem is. A ladás kolléga egy lakonikus "Onnat folyik a' olaj!" megjegyzéssel másfél másodperc alatt "megnézte", a BMW-hívő kolléga mindenbe belekötött (Bammeg, ez nem is kék, hanem szürke! , savanyú szőlő, meg ilyesmik. A jó arcoknak meg tetszett.

Na, de nem jaszkarizni voltam, hanem rögtön csápra is tettük a járgányt. Lecseréltük a fékfolyadékot, körbelégtelenítettük a rendszert, és kicseréltük a fékfolyadék-tartályt, meg a kuplung főhengerét összekötő csőszakaszt, mert az már elég hervadt volt, és nagy valószínűséggel onnan szivárgott a fékfolyadék. Azóta nem fogyott egy csepp se, úgyhogy ez a dolog kipipálva.

Otthon lemostam a gépet (persze rögtön után jött valami eső, de ilyen redvás fajta, és nem is sok, csak annyi, hogy pont meglátsszon), aztán gondoltam a végére járok a bal hátsó lámpa betegségének is. Elég gyengén pislákolt az index, de aztán kiderült, hogy a féklámpa meg a többi 21W-os is úgyszintén. -----> Azaz testgondja lehet, gondoltam én. (Serlokk Holmsz a nyomomba nem ér, vazzz.) Kiszereltem a mindkét hátsó lámpatestet, kiszedtem belőlük a panelt, megpucoltam minden érintkezőt és hullafáradt vagyok, nem írom én most eztetet tovább. Majd holnap, mert most nem...

...na, ma már holnap van, úgyhogy folytatom, újult erővel. Naszóval ott tartottam, hogy kiszereltem mindkét hátsó lámpát, kiberheltem belőlük a panelt és lám, beigazolódott a gyanúm: a balos lámpa kábelcsatlakozóján a test érintkezője bizony eléggé égett volt. Smirgli + WD40 a kézbe, aztán végigcsiszoltam-végigpucoltam az összes érintkezőt, lett is utána fénye a lámpának. Ugyanezt végigjátszottam a másik lámpa panelével is, úgyhogy most aztán nagyon fasza minden. Azon mondjuk meglepődtem, hogy milyen kőbalta-egyszerűségű alkatrész ez a panel, ehhez képest a kispolszki nyomtatott áramköre valóságos kompjúter...

Ha már ott voltam, akkor kitisztítottam a lámpafészekeket, meg magukat a lámpatesteket is, és leápoltam a tömítéseket is, szóval most szép is, jó is és tiszta is. Lámpaszerelés közben vetettem egy pillantást, a csomagtérnyitó-bovdenre, hogy adjak neki egy kis kenőanyag-sprayt, de meglepődve tapasztaltam, hogy a bovden a közelében nincs a nyitómechanikának, a kettő között nincs fizikai kontaktus, ellenben valami korábbi ekecsmester egy a szakadt bovdent kiváltotta egy horgászdamillal. Az elszakadt bovden házastól-mindenestől bennmaradt, és a jóember meg végigvezette mellette a damilt. Egyébként meglepően faszán működik, nem is gondoltam volna, hogy el van szakadva a bovden. Természetesen az üregvédős-teljesen szétkapós hét alkalmával orvosoljuk ezt a problémát is.

A másik dolog, amit megjátszottam, az a gyári (?) kartergáz-szűrő rendszer tisztítása volt. Az egész egy elég egyszerű cucc: szelepdekniről jön a cső, belemegy egy zárt réz tartályba, ott belül van valami lecsapató b*szás, amin szépen kondenzálódik az olajpára, aztán egy nagyobb kivezető csövön megy vissza a kartergáz a szívócsőre, egy kisebb csövön meg a lecsapódott olaj csorog vissza a karterba. (Valami ilyesmit ekecseltem utólag a Polskiba is  még valamikor régebben, de annál a lecsapódott cucc az nem megy vissza a karterba, hanem időnként üríteni kell a tartályt. Gondoltam csinálok valami hasonlót az Alfába is, de aztán kiderült, hogy ezt már gyárilag megoldottáka srácok. )
Na, hát én kiszereltem a cuccot, aztán mivel felnyitni nem lehetett, ezért telefújtam féktisztító spray-vel, átlögyböltem többször, aztán utána hagytam kipárologni. Hogy biztos ne maradjon benne nemkívánatos anyag, ezért szépen fel is hevítettem, hogy gyorsabban távozzon belőle mindenféle oldóanyag. Amikor már tényleg nem jött belőle semmi, akkor fogtam és összeszereltem a cuccot. Ennyi. Izgi, mi?


 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy jóember, akit Dzsanfrankónak hívtak. Ez az ember abból élt, hogy gépkocsikkal kereskedett, méghozzá a híres-neves milánói autógyár termékeivel. Ha nagyon szókimondók akarunk lenni, akkor kimondhatjuk bátran, hogy ez a Gianfranco Bigot s.p.a. ez hivatalos Alfa Romeo kereskedő volt a Mariano del Friuli nevű kies kis olasz településen (és még azóta is az). A "s.p.a." ne tévesszen meg senkit, nem vellnesszfürdő volt a bácsi, csak ugye a cég neve is ugyanaz volt, mint az emberé. Az Úr 1989-edik esztendejében beballagott hozzá Renzo (akinek a teljes nevét és az akkori lakcímét nem tolom fel a netre, mert hátha még ugyanott lakik és úgyanúgy hívják), aki az Udinétől nem messze fekvő Aiello del Friuli nevű településről jött el, hogy átvegye az ő metálkék, alapfelszereltségű, UD 609511-es forgalmi rendszámú Alfa 75-ösét. Hazavitte, használta, jó volt, aztán egyszercsak eladódott a gépjármű, oszt valahogy ugyanúgy volt vele, mint a vallásalapítással, csodatétellel és Galileában való eltűnéssel alaposan gyanúsítható J. Krisztus nevű személlyel. (Különös ismertetőjele: kereszt van a hátán.)
Nem, az Alfa nem alapított vallást, csodát se nagyon művelt, viszont eltűnt, mint a fent említett személy a Galilea nevű körzetben. 2005-ben bukkant fel Győrben, de addigra már udinei helyett magyar forgalmi rendszámmal, de szigorú inkognitóban. Papíron ugyanis egy 1983-as 1.6-os Giulietta Berlina TI lett belőle. Állítólag a 90-es évek eleje óta egy tulaja volt, ő volt az, aki behozta és a haldokló Giuliettáján végrehajtott legális kasznicsere eredményeképp lett a 75-ösből Giulietta. Persze ezzel egyidőben egy legális motorcsere is lezajlott, tehát tulajdonképpen a kocsi két rendszámtábla közötti részét teljes egészében kicserélték, legálisan. Aztán 2005-ben a két rendszámtáblát is. Ezt már a győri kereskedők intézték, akiknél bizományban volt a járgány, és akiken keresztül megvette a kocsit a harmadik tulajdonos. Ő egy pesti újságíró volt egy autósújságnál, történetesen olyan lapnál, akiknek írtam én is korábban, meg a közeljövőben is fogok. Szakember lévén jó állapotú autót választott, nagyjából mindent rendbetetett a gépen, és hobbiautóként használta, amíg egy másik project-autó közbe nem szólt: Épp 2008 nyarát írtuk, ekkor került eladósorba a 75-ös Dzsulietta, amit megnézegettek páran, majd szeptemberben kipróbálta egy szimpatikus, jóképű, éles elméjű, intelligens, jó humorú, rendkívül vonzó fiatalember is, aki tulajdonképpen nem is akart autót venni azon az őszön, csak valamikor a következő nyáron. A próbaút során az említett szimpatikus, jóképű, éles elméjű, intelligens, jó humorú, rendkívül vonzó fiatalember, aztán elvesztette a maradék agyát is, amikor nagy húzatás után féktávon meghallotta milyen a gép hangja motorféknél. Két hét gondolkodás és önmarcang után végülis lefoglalózta a gépet, aztán az eredeti terveinek megfelelően 2009 nyarán elhozta, elnevezte Dzsuliettának (a forgalmiban ez van, ugye), utánajárt egy kicsit a kocsi történetének, és most blogot ír róla a hülyéje:
 "Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy jóember, akit Dzsanfrankónak hívtak. Ez az ember abból élt, hogy..."

Hétvégén meg kicsit kirándulgattunk a vassal, mert az szép és jó, tegnap meg lemostam ami szintén szép és jó volt addig, amíg éjszaka nem esett pont annyi eső, hogy a rátelepedett vékony porréteget ne mossa le, viszont inkább ragassza rá a kocsira. Fasza...

Végeztem az Alfapucolási prodzsekt első felvonásával. A kocsi belseje most már nagyjából tisztának nyilvánítható. Első lépésként kiporszívóztam az egészet, aztán lepucoltam az ablakokat, megtisztítottam a műszerfalon, a középkonzolon meg mindenhol az összes műanyag elemet, beleértve a váltót a kormányt, a könyöklőket, tényleg az A-oszlop-borítástól kezdve a Z-betűvel kezdődő elemekig (ilyen most nem jut eszembe, de biztos van). Ezután kitisztítottam az ablak kereteit és az ajtók falcait, a kédergumikkal egyetemben, és ha már ott voltam, akkor körben a zárak, zsanérok és ajtóhatárolók is kaptak egy kis kenőanyagot.
Amikor ezzel is megvoltam, következett az igazán macerás rész: kipucoltam Árpiékat. Az Ülésk Árpit, meg az Ajtók Árpit, ők testvérek, és elég sokan vannak. A kiporszívózott felületre egy spessziális célszerszámmal (kefe) felvittem ilyen kárpittisztító habot, sikáltam ezerrel, hagytam száradni (na ez nagyon bonyolult és nehéz művelet vót), aztán utána meg kiporszívóztam megint. Az eredmény?
Na, azon még magam is meglepődtem: az Árpik több árnylattal lettek világosabbak, a 20 év alatt rárakódott ez meg az nélkül valahogy sokkal kulturáltabban néz ki. Nem számítottam ilyen látványos különbségre, mert igazából nem volt lelakva a kocsi, és azt hittem, hogy a kárpitok barnulása az egyrészt azért van, mert kiszívta a nap, másrészt meg eléggé nikotingyanús volt. Az előző tulaj nem dohányzott, de akik előtte birtokolták, azok valószínűleg igen. Mindegy, most már igazából meg se látszik semmi a járgányon. Nem olyan, mint az új, enyhe fakulások, kisebb szakadások vannak, de úgy összességében nagyon szép és kulturált bele van.

A csomagtartó az egy másik fejezet. Szakadt a kéder, mészfoltos az alsó kárpit és ráadásul az előző tulaj véletlenül beleöntött egy flakon olajat. Az olaj még nem lenne gáz, de a mészfolt az elég necces, nagy valószínűséggel kikúrom az egészet a bánatba oszt' veszek egy szép állapotú bontottat. A csomagtartó falcát is megpucoltam, most azért jobban néz ki. Ennyi.

Meséljenek a képek.

Ja, és ezen felbuz(d)ulva, nekiláttam kipucolni Tóbiás belsejét is, de nála kevésbé látványos a különbség, mivel alapból gyakran volt takarítva gondos gazdája révén.(Ismerem a csávót, nagyon jó fej.) Tóbiásban van egy új navigátorom, Belengnek hívják (mert kanyarokban nagyon beleng ), és a belső visszapillantón van a szolgálati helye.

És még az Alfákhoz egy kis mókás cucc így a végére, méltó befejezésképpen:

Alfaaaa... helyett Trabant.
Szépen egyhangúan (de nem unalmasan) telnek a napjaim, leginkább Alfapucolással, ami a dolog természetéből, valamint a kosz mennyiségéből adódóan többnapos prodzsekt. Én meg benne vagyok nyakig, meg ráadásul most fényképni se tudok (illetve azt igen, de feltölteni nem), úgyhogy erről majd később, fotókkal, mindennel.

Na de: hétfőn történt, estefelé járt már, épp pucolásztam a kárpit, amikor megcsörrent a telefonom. Azért nem kell rögtön megijedni, ilyesmi elő szokott fordulni velem. A dologban az volt a szokatlan, hogy Viandr volt a vonal túlsó végén, és mint kiderült a városnak is a végén van, de még az innensőn. Meg a türelmének is a végén volt. Mentek a cimboráival a Balatonra egy zweitakt Trabival, és eddig, azaz Fehérvárig jutottak, aztán itt lerottyant a keletnémet technika.
Telefonon kitárgyaltuk gyorsan a helyzet: valószínűleg a gyújtás lehetett halott, méghozzá a megszakító, majd ezután megadták a pozíciójukat, aztán bepattantam a kocsiba és mentem menteni. Gondosan magamhoz vettem a szerszámokat, meg egy kispolák-megszakítót, annak ellenére, hogy ugye itt Trabantról volt szó. A telefon-konferencia során annyira a "megszakító" szóra koncentráltam, hogy a kocsi típusa egészen elsikkadt emellett. A helyszínen aztán szembesültem én is a rögvalósággal.

Andrisék persze annyira szerencsések, hogy mindezt este fél kilenckor sikerült összehozni, mint tudjuk, úgyis ekkor nyitnak az alkatrészboltok, főleg azok ahol foglalkoznak Trabant-alkatrésszel, és ilyenből egyébként is minden sarkon van egy.
Hogy a szerencse velünk van, azt az sem bizonyítja jobban, hogy az egyetlen ismerősöm, akitől tudtam volna Trabi-megszakítót szerezni, az valahol pont a közelben volt, röpke 300 kilométerre, de megnyugtató volt a tudat, hogy még ugyanazon a kontinensen vagyunk. Örömünket tovább fokozta az is, hogy a hirtelen ránk szakadó záporban mindannyian szarrá áztunk úgy hozzávetőlegesen 9 és fél másodperc alatt.
Végül egy zseniális B-tervvel álltam elő: vigyük el hozzánk a Trabit, tegyük be a garázsba, aztán majdcsak lesz valahogy. Ebből a különösen nagy rutint és előrelátást igénylő "majdcsak lesz valahogy"-rész volt az igazán hangsúlyos.
Végülis a Trabi három ronggyá ázott utasát betessékeltem az Alfa frissen kárpittisztított üléseire (így mulat egy magyar úr, ójeee!), a Trabi meg egy sofőrrel és ugyanennyi működőképes hengerrel végül elvonszolta hozzánk fáradt testét.
Betoltuk a garázsba, aztán nekiláttunk. Én egy darab smirglivel, egy hézagmérővel meg némi észosztással tudtam hozzájárulni a sikerhez. Az első kettő mindenképp szükséges volt a srácoknak, mert ilyenük nem volt, csak kilencvenötezerhatszáznegyvennégy csavarhúzójuk. Megcsiszoltuk a megszakítókalapácsokat, lőttünk egy mexhézagot, előgyújtást is állítottunk, amennyire lehetett, aztán hol volt szikra hol nem. Aztán megismételtük ezeket többször is, utoljára úgy, hogy ki is lettek szerelve a mexakítók és végül éjfél előtt nem sokkal beröffent a gépsas, vót is örö é bódottá.

Mindeközben sikerült azt véghezvinni, amit a legszigorúbb házibuli közben se tudtam még kivitelezni: rekordidőn belül összebalhézni két szomszéddal is. Másnap az egyik magától bocsánatot kért (félti az életét, ehehe), a másik unokájának meg adtam egy falatot a pizzás csigából, úgyhogy szent a béke.
Andrisék meg remélem leérnek a Balatonra még az idén.

A süni mától kezdve nálunk lakik!*

Elhoztam az Alfát, akinek még egyelőre nincs neve, bár ötletem az már van. (De ha valakinek van valami, akkor ne tartsa titokban.) Kicsit kalandosabbra sikerült, mint terveztem, de komoly gond nem volt. Martonvásáron kifogytunk a benyából, mert kicsit megkevert a benzinszintjelző, de aztán megoldottuk, hála tesómnak, aki motoros utóvédként jött mögöttünk. Kisfaludon belefutottam egy igazoltatásba, ami azért kicsit fura. Évek óta még csak rám se szartak a jagellók, Kisfaludon meg aztán tényleg még csak mutatóban se voltak, most meg mendegélek arra, aztán leintenek, mint a Scumachert, egy olyan kocsival, ami még nincs a nevemen. Szerencsére egy fiatal szőke rendőrcsaj igazoltatott, jófej volt, nem problémázott. Azért áldom az eszemet (jó, oké ez vicc volt), hogy megcsináltam a zöldkártyát, és nem próbáltam anélkül hazagerillázni. Különben is, ilyen szép szabályosan még sohase vezettem, mint tegnap.

A kocsi egyébként kicsit koszos, úgyhogy a következő napok programja a mosás-takarítás-polír és társai lesznek. Lesz még egy olajcsere, meg egy csomó apróbb meló, nem tökéletes a gép, de baromira kényelmes és tényleg élvezet vezetni. A hangja az valami frenetikus: egy az egyben olyan oldszkúl, visszahörgős sportos hang, mint amilyet a Piedone-filmekben hallani, amikor gyilkolásszák egymást a Giuliákkal meg Alfettákkal. Lehet, hogyha sokat vezetem,  a végén nekem is csíkszemem lesz, mint a Bud Spencernek.

*Megjegyzés az első mondathoz, hátha valaki nem ismerné a viccet, amiből idéztem:

Péntek este a székely fia öltözködik. Kérdi az apja:
- Hova mész, fiam?
- Iszunk egyet a haverokkal.
- Baj lesz, meglátod. Hülye vagy, amikor iszol...
Másnap reggel ébred a fiú, fáj az álla kegyetlenül. Kérdi az apját, mi történt éjjel.
- Hát, fiam, mondtam, hogy baj lesz. Hazajöttél tök részegen, nem szóltam egy szót se. Akkor sem, amikor leköcsögöztél. Amikor anyádat lek**váztad, akkor is csendben maradtam. Amikor a nővéredet lerugdostad az ágyról, még azt is tűrtem. Akkor sem szóltam, amikor letoltad a gatyádat, és odasz*rtál a nappaliba. Na, de amikor teleszúrkáltad fogpiszkálóval, és kijelentetted, hogy "Süni mától kezdve nálunk lakik..."

Kátya ismét velünk van. Tudjátok, az a csaj, akit mindenki megkaphat 5700 forintért, a Ződ Kátya. Már egy éve lejárt, ami igazából nem jelentett nagy gondot, mert azóta egy métert se ment a járgány, egy garázsban pedig ritkán igazoltatnak a rend éber őrei. Most azonban sor került a "Kibaszott Mérés"-re (copyright Félkegyelmű Grandmasta Pete). A kocsi megszólalásig olyan értékeket produkált, mint egy széthullott 1.1-es katalizátoros Fiesta. Persze ez csak a véletlen műve, ugye mondanom sem kell.

Tulajdonképpen most már teljesen road legal a gép, úgyhogy nemsokára "huhoghat a száundblászter".

Nah, aki hiányolta a kurvaanyázós bejegyzéseket, annak most itt az adag. Neeem, a kocsival semmi gond nincsen. Az Alfával sincs. Viszont alig egy héttel azután, hogy aláírtam az adásvételi szerződést az Alfáról, bánatos arccal elém áll a holland csávó (a. k. a. termelésvezető), és közli, hogy finito. Szarban van a cég, satöbbi, satöbbi, ezért november közepétől nagyon hosszú szabin leszek. Az Alfa árának a hátralevő részét meg majd biztos kifizetem egyházi valutában. Egyszer kalkulálok előre, akkor is ez a vége. Örö é bódottá. Épp szórom a konfettit :S