Tevékenységtérkép
Múzeum körút 67
Tudom, hogy menjek a picsába, de nem tudok nem eldicsekedni vele, hogy milyen jó dolgom van. Ez a hely - ha egy kicsit jobban szétnéz az ember - akkor a benzinvérűek Walhallája/Paradicsoma/Kánaánja. Most vasárnap gyönyörű idő volt (ez már önmagában is csodaszámba megy), valamint még dolgoznom se kellett aznap (ez szintén), úgyhogy a dolgok ilyen szerencsés együttállása arra késztetett, hogy örömautózzunk egyet a british countryside-on. Felkerekedtünk tehát két kollégámmal, és gondosan nyírt sövények és vidéki kastélyok között, az Alfa-motor vérpezsdítő dallamát hallgatva kanyarogtunk a másodrendű utakon, hogy felfedezzük a megyét.
Nem minden cél nélkül indultunk neki természetesen, hanem már régóta vadásztam a neten a látnivalókat. Erre a napra egy igencsak különleges hely meglátogatását terveztem, nevezetesen az East Kirkby mellett található Lincolnshire Aviation Heritage Centre-ét, ami tulajdonképpen egy repülőmúzeum, de nem csak így ímmel-ámmal, hanem frankón egy második világháborús katonai reptér, üzemképes repülőgépekkel, korabeli kiszolgáló egységekkel, veterán gépparkkal, szóval elég látványos cucc. Egyetlen baj van vele: vasárnap zárva. Efelett az apró részlet felett sikeresen el is csúsztam a nagy rákészülésben. Na 'endegy, a kutyák basszák meg, ha már ott vagyunk, nem fordulunk vissza.
Volt egy B-tervem. tudtam, hogy Bostontól nem messze van egy magángyűjtemény a motorizáció történetének legelbaszottabb, de egyúttal rajongásig szerethető konstrukcióiból, a buborékautókból. A település nevére nem emlékeztem, úgyhogy gyorsan térkép elő, és elkezdtem nézegetni, abban bízva, hogy maga a falu nem annyira kicsi, hogy ne tüntessék fel a térképen. Végül beugrott, hogy mintha Langrick lenne az a hely, gondoltam, hogy akkor miért is ne nézzük meg. Útközben kiszúrtam, hogy egy útmenti étterem parkolójában jelentősen magasabb a normálisnál az egy négyzetméterre jutó veterán Bentleyk száma, úgyhogy egy óriási satuféket követően meg is álltunk bámészkodni. Gyanítom hgy valami környékbeli Bentley-klub túrájába sikerült belefutni, de hogy ne legyen túl egyhangú a dolog, velük tartott egy Mk. 3-as Austin Healey, egy Rolls-Royce Silver Shadow is.
Csak úgy szőrmentén megjártuk New Yorkot is. Ne higgyetek a filmeknek, átbaszás az egész, nincs se felhőkarcoló, se Szabadság-szobor, csak két utca - egy keresztbe', egy hosszába' - meg csirkeól és szántóföld.
Szerencsére jól emlékeztem a falu nevére, és tényleg Langrick mellett van a Bubblecar Museum, egy farmon. Három font a belépőért az itteni viszonylatban bagatell összegnek számít, és hát cserébe egy igencsak nagy és magas színvonalú kiállítást lehet megnézni.
A gyűjteményben rengeteg szépen restaurált ritkaságot lehet találni, többek között Goggomobilt, BMW Isettát, az angol buborékautók számos példányát (a Bond régebbi modelljei mellett a hetvenes évek egyik klasszikusát, a Bond Bugot, Berkeley-t, Reliant Robint, satöbbit). Ezek mellett egy 126-os Fiat is gazdagította a kínálatot, méghozzá egy korai szériás torinói gyártású jobbkormányos kisautó, ami ott feszített egy tökéletesre restaurált Wartburg-motoros Syrena és egy állati ritka kétütemű, japán belpiacos Suzuki Fronte között.
A járgányok mellett ötvenes-hatvanas-hetvenes évekbeli cuccokkal berendezett diorámák fokozták az élményt, többek között egy oldszkúl konyha, egy kemping, egy szerelőműhely, és egy roncstelep volt nagyon hangulatosan kialakítva. A "roncstelepen" a feltehetően restaurálásra váró projektek fedett tárolását oldotta meg a tulajdonos, két legyet ütve egy csapásra: egy korai szériás Citroen Kacsa, egy Vespa 400-as, és egy Zündapp Janus foglalt helyett a képzeletbeli "szemétdombon".
A felső szinten egy korabeli robogókereskedést alakítottak ki, természetesen rogyásig volt robogókkal és mopedautókkal.
Miután jól kibámészkodtuk magunkat, bedobtunk egy kávét a múzeum kávézójában, valamint Gabi cimborám nekiállta végigkóstolni a a menü alapját képező házisütiket. Egész addig kicsit furán néztek ránk, mert hát azért valljuk be, nem is nézhettünk ki túl bizalomgerjesztően. Három kopasz, napszemüveges fickó kelet-európai rendszámos kocsival, az egyik ráadásul akkora, mint egy trafóház. Inkább néztünk ki szabadnapos bérgyilkosoknak, mint rendes turistának. Nem hiszem, hogy komolyabban meglepődtek volna, ha találnak egy hullát a csomagtartómban. Mindegy, a sütik osztatlan sikere megenyhítette a házinéni és házibácsi szívét. Szóba elegyedtünk, elviccelődtünk, valamint elmesélte a fickó, hogy a 126-os Fityó, a legelső brit import kocsi ebből a típusból, 1973-as évjárat, és eredeti, restaurálatlan darab. Szóval megtaláltam az Egyesült Királyság legrégebbi 126-osát.
Odakint aztán még megnéztük a restaurálásra váró 601-es Trabit meg NSU Prinzet, aztán a parkolóban meglepődve tapasztaltuk, hogy az Alfa egy spontán kialakult veteránkiállítás szerves részévé vált, mivelhogy időközben beparkolt mellé egy gyönyörű Citroen BX GTi, két Bentley, meg egy Rolls-Royce Silver Shadow. Tökéletes befejezése egy majdnem tökéletes napnak...
A megtett össztáv kábé 65 mérföld volt, fogyasztást ezúttal nem mértem.
További részletek a múzeumról itt: http://www.bubblecarmuseum.co.uk/
Nem minden cél nélkül indultunk neki természetesen, hanem már régóta vadásztam a neten a látnivalókat. Erre a napra egy igencsak különleges hely meglátogatását terveztem, nevezetesen az East Kirkby mellett található Lincolnshire Aviation Heritage Centre-ét, ami tulajdonképpen egy repülőmúzeum, de nem csak így ímmel-ámmal, hanem frankón egy második világháborús katonai reptér, üzemképes repülőgépekkel, korabeli kiszolgáló egységekkel, veterán gépparkkal, szóval elég látványos cucc. Egyetlen baj van vele: vasárnap zárva. Efelett az apró részlet felett sikeresen el is csúsztam a nagy rákészülésben. Na 'endegy, a kutyák basszák meg, ha már ott vagyunk, nem fordulunk vissza.
Volt egy B-tervem. tudtam, hogy Bostontól nem messze van egy magángyűjtemény a motorizáció történetének legelbaszottabb, de egyúttal rajongásig szerethető konstrukcióiból, a buborékautókból. A település nevére nem emlékeztem, úgyhogy gyorsan térkép elő, és elkezdtem nézegetni, abban bízva, hogy maga a falu nem annyira kicsi, hogy ne tüntessék fel a térképen. Végül beugrott, hogy mintha Langrick lenne az a hely, gondoltam, hogy akkor miért is ne nézzük meg. Útközben kiszúrtam, hogy egy útmenti étterem parkolójában jelentősen magasabb a normálisnál az egy négyzetméterre jutó veterán Bentleyk száma, úgyhogy egy óriási satuféket követően meg is álltunk bámészkodni. Gyanítom hgy valami környékbeli Bentley-klub túrájába sikerült belefutni, de hogy ne legyen túl egyhangú a dolog, velük tartott egy Mk. 3-as Austin Healey, egy Rolls-Royce Silver Shadow is.
Csak úgy szőrmentén megjártuk New Yorkot is. Ne higgyetek a filmeknek, átbaszás az egész, nincs se felhőkarcoló, se Szabadság-szobor, csak két utca - egy keresztbe', egy hosszába' - meg csirkeól és szántóföld.
Szerencsére jól emlékeztem a falu nevére, és tényleg Langrick mellett van a Bubblecar Museum, egy farmon. Három font a belépőért az itteni viszonylatban bagatell összegnek számít, és hát cserébe egy igencsak nagy és magas színvonalú kiállítást lehet megnézni.
A gyűjteményben rengeteg szépen restaurált ritkaságot lehet találni, többek között Goggomobilt, BMW Isettát, az angol buborékautók számos példányát (a Bond régebbi modelljei mellett a hetvenes évek egyik klasszikusát, a Bond Bugot, Berkeley-t, Reliant Robint, satöbbit). Ezek mellett egy 126-os Fiat is gazdagította a kínálatot, méghozzá egy korai szériás torinói gyártású jobbkormányos kisautó, ami ott feszített egy tökéletesre restaurált Wartburg-motoros Syrena és egy állati ritka kétütemű, japán belpiacos Suzuki Fronte között.
A járgányok mellett ötvenes-hatvanas-hetvenes évekbeli cuccokkal berendezett diorámák fokozták az élményt, többek között egy oldszkúl konyha, egy kemping, egy szerelőműhely, és egy roncstelep volt nagyon hangulatosan kialakítva. A "roncstelepen" a feltehetően restaurálásra váró projektek fedett tárolását oldotta meg a tulajdonos, két legyet ütve egy csapásra: egy korai szériás Citroen Kacsa, egy Vespa 400-as, és egy Zündapp Janus foglalt helyett a képzeletbeli "szemétdombon".
A felső szinten egy korabeli robogókereskedést alakítottak ki, természetesen rogyásig volt robogókkal és mopedautókkal.
Miután jól kibámészkodtuk magunkat, bedobtunk egy kávét a múzeum kávézójában, valamint Gabi cimborám nekiállta végigkóstolni a a menü alapját képező házisütiket. Egész addig kicsit furán néztek ránk, mert hát azért valljuk be, nem is nézhettünk ki túl bizalomgerjesztően. Három kopasz, napszemüveges fickó kelet-európai rendszámos kocsival, az egyik ráadásul akkora, mint egy trafóház. Inkább néztünk ki szabadnapos bérgyilkosoknak, mint rendes turistának. Nem hiszem, hogy komolyabban meglepődtek volna, ha találnak egy hullát a csomagtartómban. Mindegy, a sütik osztatlan sikere megenyhítette a házinéni és házibácsi szívét. Szóba elegyedtünk, elviccelődtünk, valamint elmesélte a fickó, hogy a 126-os Fityó, a legelső brit import kocsi ebből a típusból, 1973-as évjárat, és eredeti, restaurálatlan darab. Szóval megtaláltam az Egyesült Királyság legrégebbi 126-osát.
Odakint aztán még megnéztük a restaurálásra váró 601-es Trabit meg NSU Prinzet, aztán a parkolóban meglepődve tapasztaltuk, hogy az Alfa egy spontán kialakult veteránkiállítás szerves részévé vált, mivelhogy időközben beparkolt mellé egy gyönyörű Citroen BX GTi, két Bentley, meg egy Rolls-Royce Silver Shadow. Tökéletes befejezése egy majdnem tökéletes napnak...
A megtett össztáv kábé 65 mérföld volt, fogyasztást ezúttal nem mértem.
További részletek a múzeumról itt: http://www.bubblecarmuseum.co.uk/
Boston
Végre akadt egy kis szabadidőm, szerencsére benzinnek sem vagyok szűkében, úgyhogy vasárnap délután elgurultunk Bostonba egy kicsit szétnézni. Eddig háromszor voltam ott átutazóban, de ezúttal most tényleg sikerült is megnézni a történelmi belvárost.
Egy kis hazai
Mint azt korábban már talán meséltem, egy ideje Angliába disszidáltam, így az autózás sajna eléggé takaréklángra állt. A céges Transiton kívül nem sok mindent vezettem az elmúlt fél évben, még blogot se. A privát közlekedést is kénytelen voltam biciklivel illetve egy nagy, automata váltós, dízel Volvóval megoldani (gy. k.: busszal). Azt hiszem ezek után nem is csoda, hogy pár hét szabira hazautazva majdnem annyit voltam a garázsban, mint a kocsmában.
Első körben beröffentettem a Kispolszkit. A városban szaladgáláshoz, ügyintézéshez, ilyesmikhez inkább őt használtam, mert városban abszolút ideális, meg hát azért baromira hiányzott a kispolszkizás. Sokmindent nem kellett vele csinálni, a szüleimnél egész végig használatban volt a kis szekér, és igazából nem nagyon kellett hozzányúlnom. Egyetlen egy dolog miatt kellett felkapni a 7-es villáskulcsot: Fater - a jó gyász tudja miért - megfordította a motorháztető rácsain levő jóféle "TAJFUN" műanyagidomokat, azért, "hogy jobb legyen a hűtése a kocsinak". Köszi, igazán nem kellett volna. Mindegy, két perc és négy csavar volt az egész. Ezt leszámítva csak tankolni kellett, meg menni vele.
Szaladgáltam vele a városban, rögtön az első napon le is villogtam vele Piszkor Petit, aztán dumáltunk egy sort. Gondoltam, hogy az a szégyen mégsem eshet meg velem, hogy 126-os tali nélkül telik el egy év, ezért összeszerveztünk egy minitalálkozót Fehérváron Szilvivel, Nyuszyval, Gabe-bel, Kopányi Sanyival, Zuluval, és végül, de utolsósorban velem.
Pénteken még egy kis kirándulás is belefért a környéken, úgyhogy megjárattam a kisautót a Velencei-tó környékén, elmentünk a lovasberényi kastélyhoz, ahol az idei találkozón a légifotó készült, és próbáltam pótolni az élményt földi fotóval. Az aznapi kanyart a gánti bányamúzeumban fejeztük be, ahol kábé általános iskolás koromban jártam utoljára, szóval érdekes volt feleveníteni az emléket.
Az otthonlét alatt a kilométeket nem számoltam, de nagyjából másfél tank benzint autóztam el a zsebrakétával, javarészt a városban és környékén.
Első körben beröffentettem a Kispolszkit. A városban szaladgáláshoz, ügyintézéshez, ilyesmikhez inkább őt használtam, mert városban abszolút ideális, meg hát azért baromira hiányzott a kispolszkizás. Sokmindent nem kellett vele csinálni, a szüleimnél egész végig használatban volt a kis szekér, és igazából nem nagyon kellett hozzányúlnom. Egyetlen egy dolog miatt kellett felkapni a 7-es villáskulcsot: Fater - a jó gyász tudja miért - megfordította a motorháztető rácsain levő jóféle "TAJFUN" műanyagidomokat, azért, "hogy jobb legyen a hűtése a kocsinak". Köszi, igazán nem kellett volna. Mindegy, két perc és négy csavar volt az egész. Ezt leszámítva csak tankolni kellett, meg menni vele.
Szaladgáltam vele a városban, rögtön az első napon le is villogtam vele Piszkor Petit, aztán dumáltunk egy sort. Gondoltam, hogy az a szégyen mégsem eshet meg velem, hogy 126-os tali nélkül telik el egy év, ezért összeszerveztünk egy minitalálkozót Fehérváron Szilvivel, Nyuszyval, Gabe-bel, Kopányi Sanyival, Zuluval, és végül, de utolsósorban velem.
Pénteken még egy kis kirándulás is belefért a környéken, úgyhogy megjárattam a kisautót a Velencei-tó környékén, elmentünk a lovasberényi kastélyhoz, ahol az idei találkozón a légifotó készült, és próbáltam pótolni az élményt földi fotóval. Az aznapi kanyart a gánti bányamúzeumban fejeztük be, ahol kábé általános iskolás koromban jártam utoljára, szóval érdekes volt feleveníteni az emléket.
Az otthonlét alatt a kilométeket nem számoltam, de nagyjából másfél tank benzint autóztam el a zsebrakétával, javarészt a városban és környékén.
Rándulás
Hogy ne csak folyton a szerelésről szóljon a blog, hanem legyen más emlékem is, amikor már vén szar leszek, most egy kicsit lazább dolog jön: kirándulás, sétakocsikázás, dolcsevíta, meg minden.
A hosszú hétvégén a garázsban toszódás helyett szerveztem egy kis gyalogtúrát, némi vonatozással és természetesen autózással egybekötve. Elgurultunk az Alfával Zircre, majd onnan az ország egyik legszebb - ha nem a legszebb- műemlék-jellegű vasútvonalán elvonatoztunk Porva-Csesznek vasútállomásig. Innen gyalog vezetett az utunk a cseszneki várhoz, onnan pedig vissza a Porva-Csesznek vasútállomásig, majd a Cuha-szurdokban a következő vasútállomásig, és onnan vonattal vissza Zircre a kocsihoz.
Autós szempontból nem volt semmi említésre méltó, Alfácska szépen és gond nélkül falja a kilométereket. Mondjuk az egyébként lassan csereérett kipufogórendszer koporsójába asszem most vertem bele az utolsó szögeket, mert öt emberrel a fedélzeten már igencsak lent van az alja. Az Olaszfalu-Bakonynána-Tés útvonal panoráma szempontjából tökéletes választás, de útminőség szempontjából nem annyira, úgyhogy párszor a kipufogó közelebbről is megnézte az aszfaltot, aminek látványosan nem örültem.
A hosszú hétvégén a garázsban toszódás helyett szerveztem egy kis gyalogtúrát, némi vonatozással és természetesen autózással egybekötve. Elgurultunk az Alfával Zircre, majd onnan az ország egyik legszebb - ha nem a legszebb- műemlék-jellegű vasútvonalán elvonatoztunk Porva-Csesznek vasútállomásig. Innen gyalog vezetett az utunk a cseszneki várhoz, onnan pedig vissza a Porva-Csesznek vasútállomásig, majd a Cuha-szurdokban a következő vasútállomásig, és onnan vonattal vissza Zircre a kocsihoz.
Autós szempontból nem volt semmi említésre méltó, Alfácska szépen és gond nélkül falja a kilométereket. Mondjuk az egyébként lassan csereérett kipufogórendszer koporsójába asszem most vertem bele az utolsó szögeket, mert öt emberrel a fedélzeten már igencsak lent van az alja. Az Olaszfalu-Bakonynána-Tés útvonal panoráma szempontjából tökéletes választás, de útminőség szempontjából nem annyira, úgyhogy párszor a kipufogó közelebbről is megnézte az aszfaltot, aminek látványosan nem örültem.
2010.01.19. Kedd
"...és játszani ezt a rock'n'rollnak hívott szart!"
Ezzel a Tankcsapda-idézettel szeretném indítani 2010 első bejegyzését, nem azért, mert ideillik, hanem azért mert csak. Egy hosszú, 2008 augusztusa óta tartó sorozat szakadt meg a héten, így hát kénytelen vagyok róla blogolni: Tóbiás ekkor volt utoljára üzemképtelen (akkor mondjuk majdnem fegyújtottam, szép cifra poszt lett belőle), és hát most úgy néz ki, hogy kedve támadt egy kis múltidézésre. Pont a vizsgaidőszak közepén, mert olyankor az nekem jó.
Múlt pénteken mentem volna vizsgázni Pestre, amikor Tóbiás egyszercsak cseszett elindulni. Háromszoros hurrá, próbáltam menteni a menthetőt, de nem akarta a gép az igazságot, úgyhogy jó háromnegyed óra késéssel indultam Pestre a Peugeot-val. Szegény öreg dízelnek a belét is kitapostam, hogy felérjek, röpködtek a koromfelhők. (Amikor a Hungáriára értem épp akkor mondták a rádióban, hogy várhatóan elmarad a szmogriadó. "A lófaszt fog elmaradni!"-gondoltam én...
Na mindegy, a vizsga megvolt, két vizsga közti szünetben meg nekiálltam Tóbiást hebrákolni. Szegényke egy nyikkanás nélkül hozott-vitt, és már éppen ráfért volna egy kis karbantartás. Mondjuk még két hetet azért már igazán kibírhatott volna. Előtúrtam egy régi Tanksapka CD-t, nosztalgia-jelleggel, feltoltam a hangerőt aztán nekiestem a járműnek:
-Feltöltöttem az akksit,
-kicseréltem a megszakítót,
-belőttem a mexhézagot,
-beállítottam az előgyújtást.
Na ekkor hosszas tekerés után beindult, nem volt még tökéletes.
-Kicseréltem a gyertyakábeleket,
-feszítettem az éxíjon,
-kapott olajat (a szokásos Valvoline Turbo 15W-50-est),
-kiszedtem és megpucoltam a gyertyák elektródáit.
Ekkor pöccre beindult, és gyönyörűen járt. Örültem. Bónusztrekk gyanánt még kitakarítottam a kocsi belsejét, adtam némi kenést a záraknak, és helyreraktam pár lelazult csavart a beltérben. Este elmentem egy próbakörre. Sajnos épp leesett a hó, és sajnos nagyon síkos volt az úttest, és sajnos-sajnos-sajnos nagyon gyakran megcsúszott a kocsi hátulja, hovatovább minden kanyarban.
Eddig a lávsztori. Ma reggel mentem volna vizsgázni. Találjátok ki, hogy beindult-e? A helyes válasz: kurvára nem. Két dologra gyanakszom: vagy AC-pumpa (délután rendeltem is egy felújító készlet), vagy pedig trafó. Ha az AC-javítás után beröffen, akkor gúd, ha nem, akkor trafócsere. Ha azután sem, akkor optikai tuning lesz, nagykalapáccsal.
Egyéb történések, amikről nem blogoltam a sűrű egyéb teendők (vizsgák, vizsgák és a változatosság kedvéért vizsgák) miatt.
- Nem "voltam gépműhelyben".
- "Vettem vasat." (Illetve hát alumínium az, méghozzá ilyen kerek fajta, és négy darab.)
- A kocsim Veszprémből Irie Maffia koncert és súlyos másnaposság után, az 50-10 centis hóval borított 8-as főúton is hazahozott. Kalandos volt, főleg amikor megpördültem 80-nal, és a szalagkorláttól 20 centire fogtam meg a gépjárművet.
- Szilveszterkor 5 méteres zokszó nélkül lenyomta több utassal a Fehérvár-Alsóörs távot, és másnap egy Tihanyi kirándulás is belefért. Négy emberrel is simán tartotta a gépezet a 100 km/h-s utazót. Oké, a hátsó kettő az 45-50 kilós lány volt, de ez még így is majdnem 250 kiló. Az emelkedőkön mondjuk nem előztem, ez tény...
-Van újság a Moszkvics körül, de erről majd később számolok be!
Sajna az idő szűkében nem nagyon tudtam kommentelni, de azért olvasok blogot, úgyhogy megragadnám az alkalmat és itt most gyorsan egy füst alatt:
-Buék mindenkinek úgy cuzámmen!
-Kemának részvét JRB miatt, és sok szerencsét a kis piroshoz. Látom alakul a verda. (Neve van már, vazz?!)
-Suhinak is grat az új géphez. De azé' a kispolák az stílusosabb gép volt, na!
-Somának üzenem, hogy egy állat! (De pozitív értelemben. )
-Bálint Karcsinak gratula a műszakihoz, nagyon szívesen megnézném már a vasat.
-Lajoskának szeretném felhívni a figyelmét, hogy a Skoda rendszámából hiányzik egy betű: AC/DC helyett csak ADC. Sürgősen pótolja!
-Nyuszy: ne mennyé terepre, mert attól megy tele a diffi sárral meg patakvízzel. Inkább polskizz, aszfalton. (126-os nap?
A vizsgaidőszaknak meg üzenem, hogy monnyon le! Ja és szerelgetés közben elkapott a nosztalgia, oszt megfogadtam, hogy ezt ide beizélom ide. Rakkenroll, vaze!
Ezzel a Tankcsapda-idézettel szeretném indítani 2010 első bejegyzését, nem azért, mert ideillik, hanem azért mert csak. Egy hosszú, 2008 augusztusa óta tartó sorozat szakadt meg a héten, így hát kénytelen vagyok róla blogolni: Tóbiás ekkor volt utoljára üzemképtelen (akkor mondjuk majdnem fegyújtottam, szép cifra poszt lett belőle), és hát most úgy néz ki, hogy kedve támadt egy kis múltidézésre. Pont a vizsgaidőszak közepén, mert olyankor az nekem jó.
Múlt pénteken mentem volna vizsgázni Pestre, amikor Tóbiás egyszercsak cseszett elindulni. Háromszoros hurrá, próbáltam menteni a menthetőt, de nem akarta a gép az igazságot, úgyhogy jó háromnegyed óra késéssel indultam Pestre a Peugeot-val. Szegény öreg dízelnek a belét is kitapostam, hogy felérjek, röpködtek a koromfelhők. (Amikor a Hungáriára értem épp akkor mondták a rádióban, hogy várhatóan elmarad a szmogriadó. "A lófaszt fog elmaradni!"-gondoltam én...
Na mindegy, a vizsga megvolt, két vizsga közti szünetben meg nekiálltam Tóbiást hebrákolni. Szegényke egy nyikkanás nélkül hozott-vitt, és már éppen ráfért volna egy kis karbantartás. Mondjuk még két hetet azért már igazán kibírhatott volna. Előtúrtam egy régi Tanksapka CD-t, nosztalgia-jelleggel, feltoltam a hangerőt aztán nekiestem a járműnek:
-Feltöltöttem az akksit,
-kicseréltem a megszakítót,
-belőttem a mexhézagot,
-beállítottam az előgyújtást.
Na ekkor hosszas tekerés után beindult, nem volt még tökéletes.
-Kicseréltem a gyertyakábeleket,
-feszítettem az éxíjon,
-kapott olajat (a szokásos Valvoline Turbo 15W-50-est),
-kiszedtem és megpucoltam a gyertyák elektródáit.
Ekkor pöccre beindult, és gyönyörűen járt. Örültem. Bónusztrekk gyanánt még kitakarítottam a kocsi belsejét, adtam némi kenést a záraknak, és helyreraktam pár lelazult csavart a beltérben. Este elmentem egy próbakörre. Sajnos épp leesett a hó, és sajnos nagyon síkos volt az úttest, és sajnos-sajnos-sajnos nagyon gyakran megcsúszott a kocsi hátulja, hovatovább minden kanyarban.
Eddig a lávsztori. Ma reggel mentem volna vizsgázni. Találjátok ki, hogy beindult-e? A helyes válasz: kurvára nem. Két dologra gyanakszom: vagy AC-pumpa (délután rendeltem is egy felújító készlet), vagy pedig trafó. Ha az AC-javítás után beröffen, akkor gúd, ha nem, akkor trafócsere. Ha azután sem, akkor optikai tuning lesz, nagykalapáccsal.
Egyéb történések, amikről nem blogoltam a sűrű egyéb teendők (vizsgák, vizsgák és a változatosság kedvéért vizsgák) miatt.
- Nem "voltam gépműhelyben".
- "Vettem vasat." (Illetve hát alumínium az, méghozzá ilyen kerek fajta, és négy darab.)
- A kocsim Veszprémből Irie Maffia koncert és súlyos másnaposság után, az 50-10 centis hóval borított 8-as főúton is hazahozott. Kalandos volt, főleg amikor megpördültem 80-nal, és a szalagkorláttól 20 centire fogtam meg a gépjárművet.
- Szilveszterkor 5 méteres zokszó nélkül lenyomta több utassal a Fehérvár-Alsóörs távot, és másnap egy Tihanyi kirándulás is belefért. Négy emberrel is simán tartotta a gépezet a 100 km/h-s utazót. Oké, a hátsó kettő az 45-50 kilós lány volt, de ez még így is majdnem 250 kiló. Az emelkedőkön mondjuk nem előztem, ez tény...
-Van újság a Moszkvics körül, de erről majd később számolok be!
Sajna az idő szűkében nem nagyon tudtam kommentelni, de azért olvasok blogot, úgyhogy megragadnám az alkalmat és itt most gyorsan egy füst alatt:
-Buék mindenkinek úgy cuzámmen!
-Kemának részvét JRB miatt, és sok szerencsét a kis piroshoz. Látom alakul a verda. (Neve van már, vazz?!)
-Suhinak is grat az új géphez. De azé' a kispolák az stílusosabb gép volt, na!
-Somának üzenem, hogy egy állat!
(De pozitív értelemben. )-Bálint Karcsinak gratula a műszakihoz, nagyon szívesen megnézném már a vasat.
-Lajoskának szeretném felhívni a figyelmét, hogy a Skoda rendszámából hiányzik egy betű: AC/DC helyett csak ADC. Sürgősen pótolja!
-Nyuszy: ne mennyé terepre, mert attól megy tele a diffi sárral meg patakvízzel. Inkább polskizz, aszfalton. (126-os nap?
A vizsgaidőszaknak meg üzenem, hogy monnyon le! Ja és szerelgetés közben elkapott a nosztalgia, oszt megfogadtam, hogy ezt ide beizélom ide. Rakkenroll, vaze!
2009.07.31. Péntek
Kedves nézőink (vakok esetében hallgatóink), köszöntjük önöket a ReceptKlub mai adásában! A mai menü: Kisfityós vegyestál, 2009-es módra.
Hozzávalók:
* 1 db sátor
* 100-120 darab Kispolszki, lehetőség szerint pótalkatrészekkel.
* 200 db elmeroggyant ember, kispolák-fanatikusok, hát persze.
* 1 db Agárd
* 3 nap
* 10 liter benzin
* sok-sok sör
* bor
* vegyes gyümölcs
* haverok, buli, (meggyes-barackos)Fanta
* pici piros pipa
* Petőfi Richárd világirodalmi remekei (sárga kötet)
Fogjunk egy Kispolákot, és öntsük fel 10 liter benzinnel, illetve lehetőleg minél többel, de arra vigyázzunk, 21 liternél többel semmiképp se, mert ebből később gondunk támadhat. A sátrat és a sört szakszerűen adagoljuk hozzá a Kispolákhoz, de vigyázat, ne ugyanoda, ahova a benzint. Ha ezzel megvagyunk, elkezdhetünk pörkölni nagy gázon. Amint a látómezőnkben feltűnik 1 db Agárd és a 100-120 darab Polski, visszavehetünk a gázból, majd megfelelő helyen teljesen el is zárhatjuk. Szépen keverjük hozzá az előkészített Polskinkat a többihez, és mi is vegyüljünk el a sok ember között. Miután a lehető legtöbb barátunkat-ismerősünket üdvözöltük, kezdjük el az élményhez hozzáadagolni a bort, amit lehetőség szerint különféle vegyes gyümölcspárlatokkal is ötvözhetünk, és mindenképp hasznos, ha némi meggyel dekoráljuk. Figyelem! Nagyon-nagyon vigyázzunk, hogy répadarabok NE legyenek benne, mert elronthatják az összhatást!
Aludjunk az autóban, másnap reggel érezzük magunkat szarul.Ne, azért hányni nem kell, na! Szedjük magunkat rendbe, szerezzünk magunk mellé egy hasonlóan másnapos Laceeee-t és induljunk el egy tájékozódási túraversenyen. Számoljunk bódén ablakot meg fahídon korlát, nézzünk emléktáblát meg plakát, keressünk év-és telefonszámokat. Úgyis a szülők a felelősek, és Kovaljov Danilenko is nyugodjon békében. Nyerjük meg a versenyt. Ha nem sikerült, fogjuk rá arra, hogy másnaposak vagyunk, meg Taky autóján kellett úszót cserélni, és különben is elbaromkodtuk az egészet.
Délután ámuljunk-bámuljunk, hogy mennyi Polski van, nézzünk versenyt, beszélgessünk a' emberekkel. Vonuljunk fel, mert az jó! Ha jól csináltuk, érezni fogjuk a tipikus "ez volt az eddigi legjobb Polski-találkozó"-ízt. Nyerjünk díjat, és vegyük észre a finom célzást, hogy tényleg ideje lenne lakatoshoz menni. A műveltség fontos, ezért mindenképp legyen az est része egy kis Jókai. A Takács kiadó gondozásában megjelent a híres író Bableves című kisregénye, ezt fogyasszuk egészséggel és élvezettel, hiszen kiváló műről van szó.
Estefelé számítsunk arra, hogy ma tényleg csak egy sör lesz, aztán meg alvás. Lepődjünk meg, hogy nem így történik. Ébresszünk tunyit, haverkodjunk a szlovákokkal (nem minden Matuska robbant hidat), és igyunk meg mindent, ami elénk kerül. Ha ügyesek vagyunk, akkor olyan gyorsan megtanulunk minden nyelven, mint Chris. Fűszerezzük meg a pici piros pipát, és utána már TÉNYLEG a világ összes nyelvén tudunk beszélni. Énekelni meg pláne. Vigyázat, használata kergerasztakórt okozhat, de a K.G. monogrammú egyéneknél (pl. Kovács Géza, Klaus Guttentag) az álomkórhoz hasonló tünetek is felléphetnek.
Amint elkezd világosodni, hagyjuk a kislökhárító árnyékában szendergőket pihenni, keressük meg az elcsatagolt Rasztát, tegyük a helyére, és takarjuk le, nehogy megromoljon.
Másnap alapozzunk egy kis hamburgerrel a kempingben, majd desszertnek fogyasszunk egy kis forró aszfalton sült gyorsulást és szlalomcukrot, az előző napi menüre való tekintettel sok-sok ásványvízzel öblítsük le.
Ha mindez megvan, ízlés szerint tálaljuk a blogunkban, és köszönjük meg a szervezőknek a kiváló alapanyagot, és a résztvevő cartársaknak a kiváló hangulatot, amivel fűszerezték a menüt. Lóétvágyat kívánunk!
Hozzávalók:
* 1 db sátor
* 100-120 darab Kispolszki, lehetőség szerint pótalkatrészekkel.
* 200 db elmeroggyant ember, kispolák-fanatikusok, hát persze.
* 1 db Agárd
* 3 nap
* 10 liter benzin
* sok-sok sör
* bor
* vegyes gyümölcs
* haverok, buli, (meggyes-barackos)Fanta
* pici piros pipa
* Petőfi Richárd világirodalmi remekei (sárga kötet)
Fogjunk egy Kispolákot, és öntsük fel 10 liter benzinnel, illetve lehetőleg minél többel, de arra vigyázzunk, 21 liternél többel semmiképp se, mert ebből később gondunk támadhat. A sátrat és a sört szakszerűen adagoljuk hozzá a Kispolákhoz, de vigyázat, ne ugyanoda, ahova a benzint. Ha ezzel megvagyunk, elkezdhetünk pörkölni nagy gázon. Amint a látómezőnkben feltűnik 1 db Agárd és a 100-120 darab Polski, visszavehetünk a gázból, majd megfelelő helyen teljesen el is zárhatjuk. Szépen keverjük hozzá az előkészített Polskinkat a többihez, és mi is vegyüljünk el a sok ember között. Miután a lehető legtöbb barátunkat-ismerősünket üdvözöltük, kezdjük el az élményhez hozzáadagolni a bort, amit lehetőség szerint különféle vegyes gyümölcspárlatokkal is ötvözhetünk, és mindenképp hasznos, ha némi meggyel dekoráljuk. Figyelem! Nagyon-nagyon vigyázzunk, hogy répadarabok NE legyenek benne, mert elronthatják az összhatást!
Aludjunk az autóban, másnap reggel érezzük magunkat szarul.Ne, azért hányni nem kell, na! Szedjük magunkat rendbe, szerezzünk magunk mellé egy hasonlóan másnapos Laceeee-t és induljunk el egy tájékozódási túraversenyen. Számoljunk bódén ablakot meg fahídon korlát, nézzünk emléktáblát meg plakát, keressünk év-és telefonszámokat. Úgyis a szülők a felelősek, és Kovaljov Danilenko is nyugodjon békében. Nyerjük meg a versenyt. Ha nem sikerült, fogjuk rá arra, hogy másnaposak vagyunk, meg Taky autóján kellett úszót cserélni, és különben is elbaromkodtuk az egészet.
Délután ámuljunk-bámuljunk, hogy mennyi Polski van, nézzünk versenyt, beszélgessünk a' emberekkel. Vonuljunk fel, mert az jó! Ha jól csináltuk, érezni fogjuk a tipikus "ez volt az eddigi legjobb Polski-találkozó"-ízt. Nyerjünk díjat, és vegyük észre a finom célzást, hogy tényleg ideje lenne lakatoshoz menni. A műveltség fontos, ezért mindenképp legyen az est része egy kis Jókai. A Takács kiadó gondozásában megjelent a híres író Bableves című kisregénye, ezt fogyasszuk egészséggel és élvezettel, hiszen kiváló műről van szó.
Estefelé számítsunk arra, hogy ma tényleg csak egy sör lesz, aztán meg alvás. Lepődjünk meg, hogy nem így történik. Ébresszünk tunyit, haverkodjunk a szlovákokkal (nem minden Matuska robbant hidat), és igyunk meg mindent, ami elénk kerül. Ha ügyesek vagyunk, akkor olyan gyorsan megtanulunk minden nyelven, mint Chris. Fűszerezzük meg a pici piros pipát, és utána már TÉNYLEG a világ összes nyelvén tudunk beszélni. Énekelni meg pláne. Vigyázat, használata kergerasztakórt okozhat, de a K.G. monogrammú egyéneknél (pl. Kovács Géza, Klaus Guttentag) az álomkórhoz hasonló tünetek is felléphetnek.
Amint elkezd világosodni, hagyjuk a kislökhárító árnyékában szendergőket pihenni, keressük meg az elcsatagolt Rasztát, tegyük a helyére, és takarjuk le, nehogy megromoljon.
Másnap alapozzunk egy kis hamburgerrel a kempingben, majd desszertnek fogyasszunk egy kis forró aszfalton sült gyorsulást és szlalomcukrot, az előző napi menüre való tekintettel sok-sok ásványvízzel öblítsük le.
Ha mindez megvan, ízlés szerint tálaljuk a blogunkban, és köszönjük meg a szervezőknek a kiváló alapanyagot, és a résztvevő cartársaknak a kiváló hangulatot, amivel fűszerezték a menüt. Lóétvágyat kívánunk!
2009.07.16. Csütörtök
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy jóember, akit Dzsanfrankónak hívtak. Ez az ember abból élt, hogy gépkocsikkal kereskedett, méghozzá a híres-neves milánói autógyár termékeivel. Ha nagyon szókimondók akarunk lenni, akkor kimondhatjuk bátran, hogy ez a Gianfranco Bigot s.p.a. ez hivatalos Alfa Romeo kereskedő volt a Mariano del Friuli nevű kies kis olasz településen (és még azóta is az). A "s.p.a." ne tévesszen meg senkit, nem vellnesszfürdő volt a bácsi, csak ugye a cég neve is ugyanaz volt, mint az emberé. Az Úr 1989-edik esztendejében beballagott hozzá Renzo (akinek a teljes nevét és az akkori lakcímét nem tolom fel a netre, mert hátha még ugyanott lakik és úgyanúgy hívják), aki az Udinétől nem messze fekvő Aiello del Friuli nevű településről jött el, hogy átvegye az ő metálkék, alapfelszereltségű, UD 609511-es forgalmi rendszámú Alfa 75-ösét. Hazavitte, használta, jó volt, aztán egyszercsak eladódott a gépjármű, oszt valahogy ugyanúgy volt vele, mint a vallásalapítással, csodatétellel és Galileában való eltűnéssel alaposan gyanúsítható J. Krisztus nevű személlyel. (Különös ismertetőjele: kereszt van a hátán.)
Nem, az Alfa nem alapított vallást, csodát se nagyon művelt, viszont eltűnt, mint a fent említett személy a Galilea nevű körzetben. 2005-ben bukkant fel Győrben, de addigra már udinei helyett magyar forgalmi rendszámmal, de szigorú inkognitóban. Papíron ugyanis egy 1983-as 1.6-os Giulietta Berlina TI lett belőle. Állítólag a 90-es évek eleje óta egy tulaja volt, ő volt az, aki behozta és a haldokló Giuliettáján végrehajtott legális kasznicsere eredményeképp lett a 75-ösből Giulietta. Persze ezzel egyidőben egy legális motorcsere is lezajlott, tehát tulajdonképpen a kocsi két rendszámtábla közötti részét teljes egészében kicserélték, legálisan. Aztán 2005-ben a két rendszámtáblát is. Ezt már a győri kereskedők intézték, akiknél bizományban volt a járgány, és akiken keresztül megvette a kocsit a harmadik tulajdonos. Ő egy pesti újságíró volt egy autósújságnál, történetesen olyan lapnál, akiknek írtam én is korábban, meg a közeljövőben is fogok. Szakember lévén jó állapotú autót választott, nagyjából mindent rendbetetett a gépen, és hobbiautóként használta, amíg egy másik project-autó közbe nem szólt: Épp 2008 nyarát írtuk, ekkor került eladósorba a 75-ös Dzsulietta, amit megnézegettek páran, majd szeptemberben kipróbálta egy szimpatikus, jóképű, éles elméjű, intelligens, jó humorú, rendkívül vonzó fiatalember is, aki tulajdonképpen nem is akart autót venni azon az őszön, csak valamikor a következő nyáron. A próbaút során az említett szimpatikus, jóképű, éles elméjű, intelligens, jó humorú, rendkívül vonzó fiatalember, aztán elvesztette a maradék agyát is, amikor nagy húzatás után féktávon meghallotta milyen a gép hangja motorféknél. Két hét gondolkodás és önmarcang után végülis lefoglalózta a gépet, aztán az eredeti terveinek megfelelően 2009 nyarán elhozta, elnevezte Dzsuliettának (a forgalmiban ez van, ugye), utánajárt egy kicsit a kocsi történetének, és most blogot ír róla a hülyéje:
"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy jóember, akit Dzsanfrankónak hívtak. Ez az ember abból élt, hogy..."
Hétvégén meg kicsit kirándulgattunk a vassal, mert az szép és jó, tegnap meg lemostam ami szintén szép és jó volt addig, amíg éjszaka nem esett pont annyi eső, hogy a rátelepedett vékony porréteget ne mossa le, viszont inkább ragassza rá a kocsira. Fasza...
Nem, az Alfa nem alapított vallást, csodát se nagyon művelt, viszont eltűnt, mint a fent említett személy a Galilea nevű körzetben. 2005-ben bukkant fel Győrben, de addigra már udinei helyett magyar forgalmi rendszámmal, de szigorú inkognitóban. Papíron ugyanis egy 1983-as 1.6-os Giulietta Berlina TI lett belőle. Állítólag a 90-es évek eleje óta egy tulaja volt, ő volt az, aki behozta és a haldokló Giuliettáján végrehajtott legális kasznicsere eredményeképp lett a 75-ösből Giulietta. Persze ezzel egyidőben egy legális motorcsere is lezajlott, tehát tulajdonképpen a kocsi két rendszámtábla közötti részét teljes egészében kicserélték, legálisan. Aztán 2005-ben a két rendszámtáblát is. Ezt már a győri kereskedők intézték, akiknél bizományban volt a járgány, és akiken keresztül megvette a kocsit a harmadik tulajdonos. Ő egy pesti újságíró volt egy autósújságnál, történetesen olyan lapnál, akiknek írtam én is korábban, meg a közeljövőben is fogok. Szakember lévén jó állapotú autót választott, nagyjából mindent rendbetetett a gépen, és hobbiautóként használta, amíg egy másik project-autó közbe nem szólt: Épp 2008 nyarát írtuk, ekkor került eladósorba a 75-ös Dzsulietta, amit megnézegettek páran, majd szeptemberben kipróbálta egy szimpatikus, jóképű, éles elméjű, intelligens, jó humorú, rendkívül vonzó fiatalember is, aki tulajdonképpen nem is akart autót venni azon az őszön, csak valamikor a következő nyáron. A próbaút során az említett szimpatikus, jóképű, éles elméjű, intelligens, jó humorú, rendkívül vonzó fiatalember, aztán elvesztette a maradék agyát is, amikor nagy húzatás után féktávon meghallotta milyen a gép hangja motorféknél. Két hét gondolkodás és önmarcang után végülis lefoglalózta a gépet, aztán az eredeti terveinek megfelelően 2009 nyarán elhozta, elnevezte Dzsuliettának (a forgalmiban ez van, ugye), utánajárt egy kicsit a kocsi történetének, és most blogot ír róla a hülyéje:
"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy jóember, akit Dzsanfrankónak hívtak. Ez az ember abból élt, hogy..."
Hétvégén meg kicsit kirándulgattunk a vassal, mert az szép és jó, tegnap meg lemostam ami szintén szép és jó volt addig, amíg éjszaka nem esett pont annyi eső, hogy a rátelepedett vékony porréteget ne mossa le, viszont inkább ragassza rá a kocsira. Fasza...
2008.12.15. Hétfő
Szombaton kitaláltam, hogy megyek egy kört a járgánnyal, gondoltam megnézem a Tropicariumot, mert a teszkós halpultban unalmas volt már a műsor. Ahogy mentem ki Fehérvárról, hát nem elém kerül négy kispolszki? Lassan mentek csak mert az elsőre a tulaj rákókányolt egy Suzuki Jimny bódét, aztán kicsit nehezen bírta. Mindegy, mentem mögöttük, mert érdekes módon ugyanarra mentek, mint én. A Campona parkolójában rengeteg Polski Fiat 126p típusú személygépjármű állt, beálltam oda én is, gondoltam, hogy ennek a típusnak külön parkoló van. Amikor kiszálltam jöttek oda hozzám mindenféle emberek, én meg nem akartam megharagítani őket, ezért illedelmesen köszöntem, ahogy anyu tanította nekem kiskoromban.
A Tropicariumban voltak halak, amik úsztak, meg egyéb állatok, amik nem. Érdekes volt, na. Kint a parkolóban aztán zsákmányoltam gyertyagumit meg fűthető hátsó szélvédőt egy utcai árustól, meg eladtam pár polskis naptárat, mert véletlenül épp volt nálam, aztán elmentem kajálni. Az étterem felé vezető úton is elém meg mögém került néhány kispolszki, ekkor már kezdett nagyon gyanús lenni, hogy ezek követnek. Az éttermben ezek a népek valami szeánszot tartottak, amíg nem jött a kaja. A kaja meglehetős mértékben frankó volt: finom is, meg szép nagy adag is, úgy bezabáltam, hogy öröm volt nézni. A kajálás végeztével még a parkolóban nézegettük egymásét (kocsiról van szó természetesen), egy Grosso nevű egyén járművét ki is próbáltam egy pár kör erejéig. Aztán mindenki ment a Szerjózsa minden irányába.
Este én még Pesten maradtam egy kicsit bulizni a Moszkvics nevű szórakozóhelyen (Városligeti fasor 44.), ahol egy ismerős zenekar koncertezett. Úgy terveztem, hogy csak lájtos dolog lesz, mert vasárnap mennem kellett egyik haveromnak segíteni veterán mocit restaurálni. A lájtos buli sajnos ott vérzett el, hogy jól teleettem magam még az étteremben, és a sör már alig fért el a gyomromban, így kénytelen voltam Unicumozni (de csak az emésztés segítése végett). A másik két végzetes hiba az volt hogy Moszkvics-tulajdonosoknak kedvezményes áron volt a pia, illetve hogy nagyon jó hangulat kerekedett, mert vagy 1 órányi ráadást játszott a banda, úgyhogy alacsonyan szálltak a székek és az Unimukkok így kicsit széjjelcsaptuk magunkat a kis társaságommal.
Érthető módon a másnap reggeli koránkelés érdeklődés hiányában elmaradt. Kora délutánra sikerült nagyjából emberformát öltenem, aztán zúztam le Fehérvárra, ahol már vártak a műhelyben. Előtte még hazaugrottam, kiraktam a szélvédőt, bepakoltam pár alkatrészt, ami a Fiat 500-ashoz kellett Mikinek, és elhúztam hozzá. Az alkatrészek átadásakor kaptam Mikitől ajándékba egy Abarth-kulcstartót. Érthető módon örültem neki, mint hülyegyerek a ringlispílen. Utána mentem Csocsó cimborámhoz, a műhelybe. Ott nekiestünk az ötvenes évekbeli SR2-es Simsonnak: szépen szisztematikusan szétbontottuk, az egészet végig dokumentáltuk fotókkal, szerencsére az eredeti csavarok nagy hányada is menthető. Sokkal kisebb szívás volt ez a bontás, mint amire számítottam.
Tóbiás az egész hétvégén jól viselkedett: kábé 200 kilométert tekertem bele, ez volt tuljadonképpen az első próbautam a BIS váltóval, úgyhogy volt egy kis para, de szerencsére nem volt alapja. Hidegen még kicsit nehezen veszi a kettest, de pár kilométer után már teljesen oké a dolog. Néhányszor még így is kidobja, de egy kulisszaállítás után szerintem megoldódik a dolog. Nem zajos a váltó, és országúton zseniális. Vasárnap hazafelé volt alakalmam kipróbálni: a 110-es utazót is simán, kényelmesen lehet vele tartani, a nagyobb emelkedőkön néha már sok neki a négyes, de a hosszú hármas olyankor kihúz a szarból. A fogyasztás is csökkent némileg. A kartergáz-olajleválasztó cuccnak (alias részecskegyorsító ) köszönhetően a motortér tök tiszta, semmi olajat nem nyomott ki ezalatt a 200 kilométer alatt.
Szóval, mindent összevetve jó kis pörgős hétvége volt. Köszönet a találkozó szervezőinek, és a sok elvetemült kispolákosnak a jó hangulatért. Aki vett naptárat, annak ezúton is köszi, és használja egészséggel! Illetve még tenkjú KeMának az útbaigazításért, és Mikinek az Abarth-os kulcstartóért!
A Tropicariumban voltak halak, amik úsztak, meg egyéb állatok, amik nem. Érdekes volt, na. Kint a parkolóban aztán zsákmányoltam gyertyagumit meg fűthető hátsó szélvédőt egy utcai árustól, meg eladtam pár polskis naptárat, mert véletlenül épp volt nálam, aztán elmentem kajálni. Az étterem felé vezető úton is elém meg mögém került néhány kispolszki, ekkor már kezdett nagyon gyanús lenni, hogy ezek követnek. Az éttermben ezek a népek valami szeánszot tartottak, amíg nem jött a kaja. A kaja meglehetős mértékben frankó volt: finom is, meg szép nagy adag is, úgy bezabáltam, hogy öröm volt nézni. A kajálás végeztével még a parkolóban nézegettük egymásét (kocsiról van szó természetesen), egy Grosso nevű egyén járművét ki is próbáltam egy pár kör erejéig. Aztán mindenki ment a Szerjózsa minden irányába.
Este én még Pesten maradtam egy kicsit bulizni a Moszkvics nevű szórakozóhelyen (Városligeti fasor 44.), ahol egy ismerős zenekar koncertezett. Úgy terveztem, hogy csak lájtos dolog lesz, mert vasárnap mennem kellett egyik haveromnak segíteni veterán mocit restaurálni. A lájtos buli sajnos ott vérzett el, hogy jól teleettem magam még az étteremben, és a sör már alig fért el a gyomromban, így kénytelen voltam Unicumozni (de csak az emésztés segítése végett). A másik két végzetes hiba az volt hogy Moszkvics-tulajdonosoknak kedvezményes áron volt a pia, illetve hogy nagyon jó hangulat kerekedett, mert vagy 1 órányi ráadást játszott a banda, úgyhogy alacsonyan szálltak a székek és az Unimukkok így kicsit széjjelcsaptuk magunkat a kis társaságommal.
Érthető módon a másnap reggeli koránkelés érdeklődés hiányában elmaradt. Kora délutánra sikerült nagyjából emberformát öltenem, aztán zúztam le Fehérvárra, ahol már vártak a műhelyben. Előtte még hazaugrottam, kiraktam a szélvédőt, bepakoltam pár alkatrészt, ami a Fiat 500-ashoz kellett Mikinek, és elhúztam hozzá. Az alkatrészek átadásakor kaptam Mikitől ajándékba egy Abarth-kulcstartót. Érthető módon örültem neki, mint hülyegyerek a ringlispílen.
Utána mentem Csocsó cimborámhoz, a műhelybe. Ott nekiestünk az ötvenes évekbeli SR2-es Simsonnak: szépen szisztematikusan szétbontottuk, az egészet végig dokumentáltuk fotókkal, szerencsére az eredeti csavarok nagy hányada is menthető. Sokkal kisebb szívás volt ez a bontás, mint amire számítottam.Tóbiás az egész hétvégén jól viselkedett: kábé 200 kilométert tekertem bele, ez volt tuljadonképpen az első próbautam a BIS váltóval, úgyhogy volt egy kis para, de szerencsére nem volt alapja. Hidegen még kicsit nehezen veszi a kettest, de pár kilométer után már teljesen oké a dolog. Néhányszor még így is kidobja, de egy kulisszaállítás után szerintem megoldódik a dolog. Nem zajos a váltó, és országúton zseniális. Vasárnap hazafelé volt alakalmam kipróbálni: a 110-es utazót is simán, kényelmesen lehet vele tartani, a nagyobb emelkedőkön néha már sok neki a négyes, de a hosszú hármas olyankor kihúz a szarból. A fogyasztás is csökkent némileg. A kartergáz-olajleválasztó cuccnak (alias részecskegyorsító
) köszönhetően a motortér tök tiszta, semmi olajat nem nyomott ki ezalatt a 200 kilométer alatt.Szóval, mindent összevetve jó kis pörgős hétvége volt. Köszönet a találkozó szervezőinek, és a sok elvetemült kispolákosnak a jó hangulatért. Aki vett naptárat, annak ezúton is köszi, és használja egészséggel! Illetve még tenkjú KeMának az útbaigazításért, és Mikinek az Abarth-os kulcstartóért!
2008.07.30. Szerda
A részletes összefoglalót igazából nem úgy értettem, hogy két részletben lesz, na de mindegy. Rendes emberek egy találkozóra szépen összepakolják a kocsijukat, a kicsit kevésbé rendesek a találkozóra üzemképessé varázsolják, aztán utána finomítgatnak rajta. Én meg ehelyett bedobtam Tóbiást a mély vízbe (képletesen persze).
A héten a közel sem tökéletes járművön volt pár apróság, amit mindenképp meg kellett csinálni, csak a munka nevű nagyon szar hobbim miatt nem volt rá alkalmam. Persze simán szerelhettem volna munkaidőben is, de a múltkor már a kocsimosásért is akkora lebaszást kaptam, hogy öröm volt nézni. Na meg utána megtudtam, hogy az egyik (ex)kollégát azért baszták ki, mert munkaidőben porszívózta a kocsiját. Szóval maradt a péntek délután a következőkre:
- Szelephézag-állítás, mert ismételten rohadtul szelephangja volt..
- Értelmes módon tömíteni a szelepfedelet
- Mexhézag-állítás
- Előgyújtás belövése
- A hengerfej és a gyújtókábel közé valami távtartó hekkelése, mert az alu szelepdeknin nincs
-Zöldkártya, mert az a találkozó utáni napon lejárt
-AC-pumpa életrekeltése
Az AC-pumpa ugyanolyan szar, mint volt, mivel nem volt mire kicserélni. A szelephézagot belőttem, elhalkult a gép, de azóta (200 km) már megint kurvára csattog meleg motornál. Szereztem spéci szilikonos tömítőpasztát, és letömítettem a szelepfedelet, most már egész korrekt. Belőttem a mexhézagot és az előgyújtást, aztán elszaladtam tankolni a zöldkártyázás előtt, mert már csak a tank alján lötyögött némi nafta. Éppen a kút előtt fogyott ki belőle a cucc, kb 2,5 métert kellett tolni a kocsit a kútoszlopig. Ross Brawn se számolhatta volna ki jobban. 6 liter E85 és 6 liter benzin került a tartályba, és rohantam zöldkártyázni. Éppen odaértem zárás előtt, rápakoltuk a kocsit a műszerre, aztán elkezdtük mérni. A nyitottabb (sport)kipufogó miatt a műszer tömítetlennek észlelte a kipufogórendszert, ezért a szerelő beült, és perceken át nyelezte a kocsit üresben. Már éppen kezdtem nézni, hogy mivel üthetném le, amikor a műszer kiadta a megfelelő értékeket. Fizetés, matrica felnyalása, aztán tűz haza.
Ad-hoc módon gyorsan generáltam egy rögzítő szarságot a gyertyakábeleknek, ami egész funkcionális lett, és nem is nagyon ronda. Esztétikai szempontból még majd javítunk rajta. Amikor ez is megvolt, gyors zuhany, gyors kaja, aztán csomagolás, mivelhogy a társaság már várt lent Kapolcson (illetve Taliándörögdön), a Művészetek Völgyében, ami nekem buli, rock'n'roll és intenzív májtuning, Tóbiásnak pedig olyasféle teszt volt.
Az út lefelé viszonylag eseménymentes volt. Kihagytam azt a számításból, hogy etanolból több kell a motornak, így az AC gyengesége hatványozottan érvényesül. Na meg azt is, hogy nem csak sík terep lesz, hanem emelkedő is. Szóval a sík terepen éppenhogy tartható 80 km/h az felfelé egész más értékre módosult, mondanom sem kell ugye, hogy nem fölfelé. Legalább a túlmelegedéstől nem kellett félni, mert most ugye a hűtésem sem a legjobb (hiányzik a generátor alatti burkolat, szarul csatlakozik a harmonikacső, a reaktortető-kitámasztót pedig odaadtam Lajoskának Velencén.
Mindegy, egész jól elcsordogáltam emelkedőn 60, lejtőn 90, és végül leértem a Völgybe. Vigántpettend (a továbbiakban Víganpetting és Kapolcs között kipróbáltam elbír-e 3 stoppos csajt a csomagok mellett. Elbír. A törzskocsmánknál a többiek már vártak, és a kiszállástól számított 25 másodpercen belül már pia volt a kezemben, és nevetős dohánytermék az arcomban. Tóbiásnak rögtön akadt pár rajongója, akik megcsodálták. Aznap már nem jutottam el a kempingig, így a kocsma előtt aludtam a kocsiban, szóval alvóhelyként is ismételten megállta a helyét a jármű. A következő két-három napban nem szándékoztam volán mögé ülni, a sor mégis úgy hozta, hogy kellett. Aki még nem próbált 12-15 embert szállítani egy Opel pickup-pal, az mindenképpen próbálja ki, mert vicces. És az egész úgy indult, hogy egy embert kellett bevinnem Kapolcsra a pesti buszhoz, de hát aki egy kocsmában zenél, annak hirtelen rengeteg haverja akad, aki el akarja kísérni. Meg akkor útközben már felvettem pár stoppost is. Ha már lúd, legyen kövér.
Három nap agyatlan bulizás és rock'n'roll után meg elindultam haza. Ott még beröffent a kocsi, de a zenebömböltetés miatt totál lemerült az akksi, így útközben, tankolás után már nem nyikkant meg az indítómotor. Kicsit káromkodtam, aztán megkértem a kutast, hogy toljon már be por favor. Beröffent a jármű, úgyhogy hazáig meg se álltam. Mivel hazafelé nem E85, hanem tiszta benya volt benne, így némileg magasabb sebességgel tudtam haladni, de így is rángatott az AC miatt. A 80-at többé-kevésbé simán tudtam tartani, emelkedőn döglődött csak, de lejtőn lehetett tolni neki. Egy enyhe lejtőn megvolt a 100 is, csak hogy nehogymá' az AC-nak legyen igaza.
A héten a közel sem tökéletes járművön volt pár apróság, amit mindenképp meg kellett csinálni, csak a munka nevű nagyon szar hobbim miatt nem volt rá alkalmam. Persze simán szerelhettem volna munkaidőben is, de a múltkor már a kocsimosásért is akkora lebaszást kaptam, hogy öröm volt nézni. Na meg utána megtudtam, hogy az egyik (ex)kollégát azért baszták ki, mert munkaidőben porszívózta a kocsiját. Szóval maradt a péntek délután a következőkre:
- Szelephézag-állítás, mert ismételten rohadtul szelephangja volt..
- Értelmes módon tömíteni a szelepfedelet
- Mexhézag-állítás
- Előgyújtás belövése
- A hengerfej és a gyújtókábel közé valami távtartó hekkelése, mert az alu szelepdeknin nincs
-Zöldkártya, mert az a találkozó utáni napon lejárt
-AC-pumpa életrekeltése
Az AC-pumpa ugyanolyan szar, mint volt, mivel nem volt mire kicserélni. A szelephézagot belőttem, elhalkult a gép, de azóta (200 km) már megint kurvára csattog meleg motornál. Szereztem spéci szilikonos tömítőpasztát, és letömítettem a szelepfedelet, most már egész korrekt. Belőttem a mexhézagot és az előgyújtást, aztán elszaladtam tankolni a zöldkártyázás előtt, mert már csak a tank alján lötyögött némi nafta. Éppen a kút előtt fogyott ki belőle a cucc, kb 2,5 métert kellett tolni a kocsit a kútoszlopig. Ross Brawn se számolhatta volna ki jobban. 6 liter E85 és 6 liter benzin került a tartályba, és rohantam zöldkártyázni. Éppen odaértem zárás előtt, rápakoltuk a kocsit a műszerre, aztán elkezdtük mérni. A nyitottabb (sport)kipufogó miatt a műszer tömítetlennek észlelte a kipufogórendszert, ezért a szerelő beült, és perceken át nyelezte a kocsit üresben. Már éppen kezdtem nézni, hogy mivel üthetném le, amikor a műszer kiadta a megfelelő értékeket. Fizetés, matrica felnyalása, aztán tűz haza.
Ad-hoc módon gyorsan generáltam egy rögzítő szarságot a gyertyakábeleknek, ami egész funkcionális lett, és nem is nagyon ronda. Esztétikai szempontból még majd javítunk rajta. Amikor ez is megvolt, gyors zuhany, gyors kaja, aztán csomagolás, mivelhogy a társaság már várt lent Kapolcson (illetve Taliándörögdön), a Művészetek Völgyében, ami nekem buli, rock'n'roll és intenzív májtuning, Tóbiásnak pedig olyasféle teszt volt.
Az út lefelé viszonylag eseménymentes volt. Kihagytam azt a számításból, hogy etanolból több kell a motornak, így az AC gyengesége hatványozottan érvényesül. Na meg azt is, hogy nem csak sík terep lesz, hanem emelkedő is. Szóval a sík terepen éppenhogy tartható 80 km/h az felfelé egész más értékre módosult, mondanom sem kell ugye, hogy nem fölfelé.
Legalább a túlmelegedéstől nem kellett félni, mert most ugye a hűtésem sem a legjobb (hiányzik a generátor alatti burkolat, szarul csatlakozik a harmonikacső, a reaktortető-kitámasztót pedig odaadtam Lajoskának Velencén. Mindegy, egész jól elcsordogáltam emelkedőn 60, lejtőn 90, és végül leértem a Völgybe. Vigántpettend (a továbbiakban Víganpetting és Kapolcs között kipróbáltam elbír-e 3 stoppos csajt a csomagok mellett. Elbír.
A törzskocsmánknál a többiek már vártak, és a kiszállástól számított 25 másodpercen belül már pia volt a kezemben, és nevetős dohánytermék az arcomban. Tóbiásnak rögtön akadt pár rajongója, akik megcsodálták. Aznap már nem jutottam el a kempingig, így a kocsma előtt aludtam a kocsiban, szóval alvóhelyként is ismételten megállta a helyét a jármű. A következő két-három napban nem szándékoztam volán mögé ülni, a sor mégis úgy hozta, hogy kellett. Aki még nem próbált 12-15 embert szállítani egy Opel pickup-pal, az mindenképpen próbálja ki, mert vicces. És az egész úgy indult, hogy egy embert kellett bevinnem Kapolcsra a pesti buszhoz, de hát aki egy kocsmában zenél, annak hirtelen rengeteg haverja akad, aki el akarja kísérni. Meg akkor útközben már felvettem pár stoppost is. Ha már lúd, legyen kövér. Három nap agyatlan bulizás és rock'n'roll után meg elindultam haza. Ott még beröffent a kocsi, de a zenebömböltetés miatt totál lemerült az akksi, így útközben, tankolás után már nem nyikkant meg az indítómotor. Kicsit káromkodtam, aztán megkértem a kutast, hogy toljon már be por favor. Beröffent a jármű, úgyhogy hazáig meg se álltam. Mivel hazafelé nem E85, hanem tiszta benya volt benne, így némileg magasabb sebességgel tudtam haladni, de így is rángatott az AC miatt. A 80-at többé-kevésbé simán tudtam tartani, emelkedőn döglődött csak, de lejtőn lehetett tolni neki. Egy enyhe lejtőn megvolt a 100 is, csak hogy nehogymá' az AC-nak legyen igaza.
2008.07.29. Kedd
Gyors összefoglaló jön az elmúlt két hétről. A népmesés meg westernes formátumot most hanyagolnám, műfajilag ez inkább horror-pornó-vígjátékba oltott road movie volt . Megpróbálom hitelesen visszaadni azt a részét amire emlékszem.
Tehát: amint arról korábban már blogtam, a laza generátoros szívás után épp hogy sikerült a találkozóra összerakni hellyel-közzel üzemképesre a gépjárművet. Az elgörbült talp és a törött bakelit miatt kénytelen voltam kicserélni az üzemanyag-szivattyút, viszont a másik AC, amit beraktam, az nem tol rendesen. Nagyfater-tempóhoz még éppen elég, de nagyobb húzatásnál, illetve folyamatos 90-nél leürül az úszóház, és akkor "leszabályoz az elektronika". A könnyűfém szelepdekni, amit azért raktam fel, hogy ugyan maradjon már tiszta a motortér, az teljesen jól látta el a funkcióját, annyira jól, hogy a tömítés úgy gondolta, neki itt már nincs is dolga. Az alatt a 15 km alatt amíg kiértem Velencére, sikerült tökéletesen telebaszni a motorteret olajjal. Pedig a haldokló AC miatt nem is tudtam 80 feletti tempót autózni.
Este 11 felé végeztem a szereléssel, gyorsan bedobtam a hálózsákot, egy fogkefét, meg a piát amit épp találtam, és tepertem Velencére. Pont sikerült egy időben érkeznem a rendvédelmi szervvel, aki éppen intézkedést foganatosított, hogy ne vonyítsanak olyan hangosan a kispolszkis jóemberek. Mire kiértem, addigra már láthatólag senki se volt szomjas, de kitartó kemény munkával sikerült őket utolérni. A szombati túraverseny emiatt sajnos ki is maradt, mert mire felébredtem, a mezőny eleje már nagyjából be is ért.
Annak viszont örülök, hogy a felvonuláson végig tudtam menni, szerencsére nem 90 feletti tempóval abszolváltuk, így nem döglődött a gépsárkány. Csanak hozott nekem BIS váltót, amiért ezúton is köszönet és riszpekt. Arról volt szó, hogy kapcsolóvillát kell bele rakni, meg a diffiharangot lecserélni légesre, mert nem tudtam, hogy milyen volt belül. Nos, valami őstehetség a reteszelő golyócskákat kiszórta belőle, de a kapcsolóvillákat akkurátusan egymáshoz hegesztette, ezért gyakorlatilag egy komplett felújítás lett belőle. Nem kis meló lehetett újból váltót varázsolni belőle.
Vasárnap a váltó is bent utazott a csomagtartóban, de ennek ellenére a gyors szlalomot muszáj volt kipróbálni. Reméltem, hogy le van terhelve elöl, ezért legalább nem fogja tolni az orrát, de mégis tolta. A mért köröm nagyon szar lett, de a másik kettőt viszont nagyon élveztem, mint a hülyegyerek a ringlispílt. Az addig csak olajos motortér kapott egy kis port is, szóval gyönyörű lett a végeredmény. Körülbelül olyan, mint a káposztás hígfosásba szórt homok.
Nah az elmúlt két hétből sikerült egyet leírni. A többivel meg majd folyt. köv. holnap. Szóval amit a bevezetőben írtam az átbaszás. VIGYÁZAT CSALÓÓÓÓ!
Tehát: amint arról korábban már blogtam, a laza generátoros szívás után épp hogy sikerült a találkozóra összerakni hellyel-közzel üzemképesre a gépjárművet. Az elgörbült talp és a törött bakelit miatt kénytelen voltam kicserélni az üzemanyag-szivattyút, viszont a másik AC, amit beraktam, az nem tol rendesen. Nagyfater-tempóhoz még éppen elég, de nagyobb húzatásnál, illetve folyamatos 90-nél leürül az úszóház, és akkor "leszabályoz az elektronika". A könnyűfém szelepdekni, amit azért raktam fel, hogy ugyan maradjon már tiszta a motortér, az teljesen jól látta el a funkcióját, annyira jól, hogy a tömítés úgy gondolta, neki itt már nincs is dolga. Az alatt a 15 km alatt amíg kiértem Velencére, sikerült tökéletesen telebaszni a motorteret olajjal. Pedig a haldokló AC miatt nem is tudtam 80 feletti tempót autózni.
Este 11 felé végeztem a szereléssel, gyorsan bedobtam a hálózsákot, egy fogkefét, meg a piát amit épp találtam, és tepertem Velencére. Pont sikerült egy időben érkeznem a rendvédelmi szervvel, aki éppen intézkedést foganatosított, hogy ne vonyítsanak olyan hangosan a kispolszkis jóemberek. Mire kiértem, addigra már láthatólag senki se volt szomjas, de kitartó kemény munkával sikerült őket utolérni. A szombati túraverseny emiatt sajnos ki is maradt, mert mire felébredtem, a mezőny eleje már nagyjából be is ért.
Annak viszont örülök, hogy a felvonuláson végig tudtam menni, szerencsére nem 90 feletti tempóval abszolváltuk, így nem döglődött a gépsárkány. Csanak hozott nekem BIS váltót, amiért ezúton is köszönet és riszpekt. Arról volt szó, hogy kapcsolóvillát kell bele rakni, meg a diffiharangot lecserélni légesre, mert nem tudtam, hogy milyen volt belül. Nos, valami őstehetség a reteszelő golyócskákat kiszórta belőle, de a kapcsolóvillákat akkurátusan egymáshoz hegesztette, ezért gyakorlatilag egy komplett felújítás lett belőle. Nem kis meló lehetett újból váltót varázsolni belőle.
Vasárnap a váltó is bent utazott a csomagtartóban, de ennek ellenére a gyors szlalomot muszáj volt kipróbálni. Reméltem, hogy le van terhelve elöl, ezért legalább nem fogja tolni az orrát, de mégis tolta. A mért köröm nagyon szar lett, de a másik kettőt viszont nagyon élveztem, mint a hülyegyerek a ringlispílt. Az addig csak olajos motortér kapott egy kis port is, szóval gyönyörű lett a végeredmény. Körülbelül olyan, mint a káposztás hígfosásba szórt homok.
Nah az elmúlt két hétből sikerült egyet leírni. A többivel meg majd folyt. köv. holnap. Szóval amit a bevezetőben írtam az átbaszás. VIGYÁZAT CSALÓÓÓÓ!
2008.06.07. Szombat
A medve bőrére való előre ivás, meg a satöbbi. Régóta tervben volt, hogy szerválok olajnyomás- és olajhőfok-mérő műszereket, de leginkább az utóbbit, amikor kábé két hete meg is találtam a megfelelő példányokat.
Kinézetre egész korrektek, árban kábé a standard beszerzési forrásokból beszerezhető cuccok árának a feléért (Boombasstikos ár harmadáért) Svédországból hozta volna az ember. Már úgy örültem, hogy lesz. Gyorsan dobtam egy mailt, és megrendeltem benne egy olajnyomás- egy olajhőfok, és egy voltmérő műszert. Másnap jön vissza a mail, hogy lecsúsztam az utolsó rendelési határidőről, és sajna több szállítmány nem lesz. Faszom.
Egy kicsit idegesített, a dolog, de gondoltam megoldom máshogy. Alternatívák:
1.) Homasitás, pontatlan, viszont nem szép műszerek, drágábban
2.) Egyéb (Pilot, HD, AutoGauge) műszerek kurvadrágán
3.) Cinquecento sporting műszerfal, ami nem olcsó, viszont beköthető a vízhőfok-mérője olajhőfok-mérőként. a lengyelek legalábbis megcsinálták. További előny, hogy nem kell külön utólagos óracsoportot ráhekkelni a műszerfalra(mert az alapból gecironda, még ha szépen van megcsinálva, akkor is), meg van benne fordulatszámmérő.
Pár telefon a környékbeli bontókba - nincs vesztenivaló alapon - és csodák csodája, az első hívás után közölték, hogy van csinkvecsentó, fordulastzámmérős (tehát Sporting), és mondtak egy árat is. Kapásból félretetettem, és tegnap kiautóztam a pentelei bontóba. Mondtam, hogy jöttem a csinkvecsentó műszerért. Erre a csaj elémtesz egy ilyen ovális baszást. Na mondom ez meg mi a búbánat, és erre a csaj közli, hogy "Háttezacsinkvecsentó, neeem?" Hát nagyon nem.
Ez ilyen ellipszis alakú műszercsoport, valóban Veglia-Borletti, de valami digitális kijelző meg ABS és légzsák-piktogram is volt rajta. Mondtam, hogy akkor köszi, hagyjuk. Volt még ott valami Daewoo-műszerfal, ami szerkezetileg nagyon hasonló volt a csinkvecsentóéra, csak éppen a csatlakozók rohadtul nem, szóval inkább skipeltem a dolgot.
Egyik helyen meg jöttek egy ilyennel, hogy "Van Cinquecento-műszerfalunk, de csak a Seicentóé." Mondtam, hogy köszi, még gondolkodnék rajta egy 75-80 évet.
Tehát maradnak a következő alternatívák:
1.) Homasitás, pontatlan, viszont nem szép műszerek, drágábban
2.) Egyéb (Pilot, HD, AutoGauge) műszerek kurvadrágán
Ezek ugye külső műszerek, amik nem szépek, és még kevésbé praktikusak.
3.) Elegant műszerfal, meg 900-as Cinquecento vízhőmérő belehekkelve, olajhőfok-mérőként. Ez már úgy nagyjából elfogadható kinézetű dolog lenne, de ez is csak 130-ig mutatná az olajhőfokot.
4. ) Reménykedni, hogy előbb-utóbb találok Sporting cuccot.
És végül lehet, hogy az lesz, hogy fogom a sima mezei BIS műszerfalamat, beépítem, aztán csá, mindenki bekaphatja. Nem túl szép megoldás, és csak 130-ig mutatja az olajhőfokot, de megvan kb nulla forintból szóval az ár-érték aránya még ennek a legjobb.
A tegnapi napom vidámságához még egy kis történet járult hozzá. A szitu: Moszkva tér, péntek délutáni csúcs, araszolgatás, jobb híján a plázapicsák stírölése. Egyszercsak azt látom, hogy a pár autóval előttem álló tag kimegy a szembesávba, aztán utána a következő is, meg az utána jövő is. Amikor közelebb jutottam, láttam, hogy a legbelső sávban előttem egy Lada Niva áll és vészvillog, az autósok meg azt kerülgetik. Amikor odaértem, már az is látszott, hogy egy csaj állt ott tök kétségbeesetten a Nivával, láthatólag azt se tudta, hogy mit csináljon. Én kikerülés helyett megálltam a zárón, vészvillogó ki, aztán megkérdeztem, hogy segíthetek-e.Természetesen igen. Elkezdtük letolni a kocsit a legbelső sávból (emelkedő van ráadásul), természetesen a sok faszparaszt nemhogy segített volna, még akkor se álltak meg, amikor áttoltuk volna előttük a Ladát a külsőbe. Aztán végülis egy robogós csákó is odajött, meg a kevésbé erőszakos szoponcok előtt el tudtuk taszigálni a kocsit a külső sávig. A robogós még megjegyezte, hogy mekkora parasztok az emberek, aztán szaladt mindenki a dolgára. De azért tényleg: ott volt három sávnyi autós, kismillió gyalogos, és mindegyik csak bambult. Nagy véreres lófaszt mindegyiknek a seggébe!
Ez után az intermezzo után inkább a lehető legkevésbé forgalmas úton jöttünk haza tesómmal a Nagy Faluból. Kellemes idő volt, napsütés, satöbbi, és ilyenkor kifejezetten szép a Biatorbágy-Etyek-Szfvár útvonal, kanyargós, hegyes-völgyes, és gyakorlatilag forgalommentes. Meg ha már arra jártunk, megnéztük az Etyekwoodi filmstúdiót is, persze csak kívülről. That's all folkz!
Kinézetre egész korrektek, árban kábé a standard beszerzési forrásokból beszerezhető cuccok árának a feléért (Boombasstikos ár harmadáért) Svédországból hozta volna az ember. Már úgy örültem, hogy lesz. Gyorsan dobtam egy mailt, és megrendeltem benne egy olajnyomás- egy olajhőfok, és egy voltmérő műszert. Másnap jön vissza a mail, hogy lecsúsztam az utolsó rendelési határidőről, és sajna több szállítmány nem lesz. Faszom.
Egy kicsit idegesített, a dolog, de gondoltam megoldom máshogy. Alternatívák:
1.) Homasitás, pontatlan, viszont nem szép műszerek, drágábban
2.) Egyéb (Pilot, HD, AutoGauge) műszerek kurvadrágán
3.) Cinquecento sporting műszerfal, ami nem olcsó, viszont beköthető a vízhőfok-mérője olajhőfok-mérőként. a lengyelek legalábbis megcsinálták. További előny, hogy nem kell külön utólagos óracsoportot ráhekkelni a műszerfalra(mert az alapból gecironda, még ha szépen van megcsinálva, akkor is), meg van benne fordulatszámmérő.
Pár telefon a környékbeli bontókba - nincs vesztenivaló alapon - és csodák csodája, az első hívás után közölték, hogy van csinkvecsentó, fordulastzámmérős (tehát Sporting), és mondtak egy árat is. Kapásból félretetettem, és tegnap kiautóztam a pentelei bontóba. Mondtam, hogy jöttem a csinkvecsentó műszerért. Erre a csaj elémtesz egy ilyen ovális baszást. Na mondom ez meg mi a búbánat, és erre a csaj közli, hogy "Háttezacsinkvecsentó, neeem?" Hát nagyon nem.
Ez ilyen ellipszis alakú műszercsoport, valóban Veglia-Borletti, de valami digitális kijelző meg ABS és légzsák-piktogram is volt rajta. Mondtam, hogy akkor köszi, hagyjuk. Volt még ott valami Daewoo-műszerfal, ami szerkezetileg nagyon hasonló volt a csinkvecsentóéra, csak éppen a csatlakozók rohadtul nem, szóval inkább skipeltem a dolgot.
Egyik helyen meg jöttek egy ilyennel, hogy "Van Cinquecento-műszerfalunk, de csak a Seicentóé." Mondtam, hogy köszi, még gondolkodnék rajta egy 75-80 évet.
Tehát maradnak a következő alternatívák:
1.) Homasitás, pontatlan, viszont nem szép műszerek, drágábban
2.) Egyéb (Pilot, HD, AutoGauge) műszerek kurvadrágán
Ezek ugye külső műszerek, amik nem szépek, és még kevésbé praktikusak.
3.) Elegant műszerfal, meg 900-as Cinquecento vízhőmérő belehekkelve, olajhőfok-mérőként. Ez már úgy nagyjából elfogadható kinézetű dolog lenne, de ez is csak 130-ig mutatná az olajhőfokot.
4. ) Reménykedni, hogy előbb-utóbb találok Sporting cuccot.
És végül lehet, hogy az lesz, hogy fogom a sima mezei BIS műszerfalamat, beépítem, aztán csá, mindenki bekaphatja. Nem túl szép megoldás, és csak 130-ig mutatja az olajhőfokot, de megvan kb nulla forintból szóval az ár-érték aránya még ennek a legjobb.
A tegnapi napom vidámságához még egy kis történet járult hozzá. A szitu: Moszkva tér, péntek délutáni csúcs, araszolgatás, jobb híján a plázapicsák stírölése. Egyszercsak azt látom, hogy a pár autóval előttem álló tag kimegy a szembesávba, aztán utána a következő is, meg az utána jövő is. Amikor közelebb jutottam, láttam, hogy a legbelső sávban előttem egy Lada Niva áll és vészvillog, az autósok meg azt kerülgetik. Amikor odaértem, már az is látszott, hogy egy csaj állt ott tök kétségbeesetten a Nivával, láthatólag azt se tudta, hogy mit csináljon. Én kikerülés helyett megálltam a zárón, vészvillogó ki, aztán megkérdeztem, hogy segíthetek-e.Természetesen igen. Elkezdtük letolni a kocsit a legbelső sávból (emelkedő van ráadásul), természetesen a sok faszparaszt nemhogy segített volna, még akkor se álltak meg, amikor áttoltuk volna előttük a Ladát a külsőbe. Aztán végülis egy robogós csákó is odajött, meg a kevésbé erőszakos szoponcok előtt el tudtuk taszigálni a kocsit a külső sávig. A robogós még megjegyezte, hogy mekkora parasztok az emberek, aztán szaladt mindenki a dolgára. De azért tényleg: ott volt három sávnyi autós, kismillió gyalogos, és mindegyik csak bambult. Nagy véreres lófaszt mindegyiknek a seggébe!
Ez után az intermezzo után inkább a lehető legkevésbé forgalmas úton jöttünk haza tesómmal a Nagy Faluból. Kellemes idő volt, napsütés, satöbbi, és ilyenkor kifejezetten szép a Biatorbágy-Etyek-Szfvár útvonal, kanyargós, hegyes-völgyes, és gyakorlatilag forgalommentes. Meg ha már arra jártunk, megnéztük az Etyekwoodi filmstúdiót is, persze csak kívülről. That's all folkz!
2008.05.25. Vasárnap
Mátyás király és a zokoslyány 2. - Mátyás király visszavág
/hollywoodi népmese/
Mátyás király álruhában, a szokásos szitu (országjáró roadshow). Találkozott a zokoslyánnyal, aki nagyon okos vót, mégis egy falun ette a gyisznyókat ahelyett, hogy mondjuk doktorált volna szossziológiábó'. De azért okos volt, na. Az uralkodó nemileg feljalzódott a látványtól, aztán adott neki rafkós feladatot (pl. gyere is meg ne is, viseljél is ruhát meg ne is, hozzál is ajándékot, meg ne is.)hogy vagy megoldja vagy ungabunga. És az meg megoldotta, úgyhogy Matyi király kénytelen volt a feleségével. De ugye nem hagyta nyugodni a dolog, úgyhogy amint a producer adott zsét a második részre, feladott neki egy újabb okosságot:
-Te lyány, meséljé nekem olyat, ami szól is valamiről meg nem is!
És a lyány elkezdte:
"Volt egyszer, egy ifjú dalia, kinek kispolákja volt és nem félt használni aztat. Ő vitt a múlt héten a tizes acélt a gépműhelybe, ami a múlt héten formát öltött végre, pedig akkora gorbület volt benne, hogy rezonált tőle a marógép, mint a rohadás. Ezen kívül sok egyebet nem haladt vala az ő prodzsektje.
Ellenben a kispolszki az haladt, nem is keveset. Cirka 400 km a hét mérlege, városban, országúton, autópályán egyaránt, javarészt két személlyel. Jobbára zokszó nélkül, simán bírta a kiképzést a technika. Izgalmat is csupán annyi okozott, hogy a néhány - a visszapillantót csak hírből ismerő idióta - akarta megölni hősünket, de ő ezt már megszokásból kezelte a satufék+duda kombináció alkalmazásával.
A fijatalembernek egy kedves ismerőse még egy júni 30-ig érvényes, rendszámra szóló parkolási engedélyt is adott az egyik kedves ismerőse. A belváros kellős közepén található fizetőparkolós övezetben levő szálloda előtt így ingyen parkolhat a kispolák, ami rendkívül örömteli. Ilyen előnyökkel is jár, ha valaki ismeri a recepciós lánykát.
Ma (vasárnap) pediglen egy kis kirándulásra is sor került. A Velencei-tó környékén a szúnyog-szigetet és a Bence-hegyet látogatta meg a kisautó és gazdája, valamint a gazda öccse, két lány, és az öccs barátnőjének a szülei. Két autóban a hat ember kényelmesen utazgathatott, az idő is szép volt, ámbátor az egy überhatalmas szopás volt, hogy az önindító bovdenje pont ilyenkor szakadt el. Szerencsére a sógorapóséktól (vagy hogymondjákeztet) kölcsönvett seprűnyéllel lehetett menedzselni a helyzetet, de azért mégiscsak bazmeg. Ráadásul turistailag meglehetősen frekventált helyeket látogattak meg, így nem nézett mindenki hülyén a kispolszkiját seprűnyéllel beröffentő jóemberre. Itt a vége, fuss el véle."
-Ez neked jó történet, ázze?! - szólt Mátyás király, és lefejeztette az okos lyányt, majd pedig vele hált. Vagy fordítva, nemtom...
/hollywoodi népmese/
Mátyás király álruhában, a szokásos szitu (országjáró roadshow). Találkozott a zokoslyánnyal, aki nagyon okos vót, mégis egy falun ette a gyisznyókat ahelyett, hogy mondjuk doktorált volna szossziológiábó'. De azért okos volt, na. Az uralkodó nemileg feljalzódott a látványtól, aztán adott neki rafkós feladatot (pl. gyere is meg ne is, viseljél is ruhát meg ne is, hozzál is ajándékot, meg ne is.)hogy vagy megoldja vagy ungabunga. És az meg megoldotta, úgyhogy Matyi király kénytelen volt a feleségével. De ugye nem hagyta nyugodni a dolog, úgyhogy amint a producer adott zsét a második részre, feladott neki egy újabb okosságot:
-Te lyány, meséljé nekem olyat, ami szól is valamiről meg nem is!
És a lyány elkezdte:
"Volt egyszer, egy ifjú dalia, kinek kispolákja volt és nem félt használni aztat. Ő vitt a múlt héten a tizes acélt a gépműhelybe, ami a múlt héten formát öltött végre, pedig akkora gorbület volt benne, hogy rezonált tőle a marógép, mint a rohadás. Ezen kívül sok egyebet nem haladt vala az ő prodzsektje.
Ellenben a kispolszki az haladt, nem is keveset. Cirka 400 km a hét mérlege, városban, országúton, autópályán egyaránt, javarészt két személlyel. Jobbára zokszó nélkül, simán bírta a kiképzést a technika. Izgalmat is csupán annyi okozott, hogy a néhány - a visszapillantót csak hírből ismerő idióta - akarta megölni hősünket, de ő ezt már megszokásból kezelte a satufék+duda kombináció alkalmazásával.
A fijatalembernek egy kedves ismerőse még egy júni 30-ig érvényes, rendszámra szóló parkolási engedélyt is adott az egyik kedves ismerőse. A belváros kellős közepén található fizetőparkolós övezetben levő szálloda előtt így ingyen parkolhat a kispolák, ami rendkívül örömteli. Ilyen előnyökkel is jár, ha valaki ismeri a recepciós lánykát.
Ma (vasárnap) pediglen egy kis kirándulásra is sor került. A Velencei-tó környékén a szúnyog-szigetet és a Bence-hegyet látogatta meg a kisautó és gazdája, valamint a gazda öccse, két lány, és az öccs barátnőjének a szülei. Két autóban a hat ember kényelmesen utazgathatott, az idő is szép volt, ámbátor az egy überhatalmas szopás volt, hogy az önindító bovdenje pont ilyenkor szakadt el. Szerencsére a sógorapóséktól (vagy hogymondjákeztet) kölcsönvett seprűnyéllel lehetett menedzselni a helyzetet, de azért mégiscsak bazmeg. Ráadásul turistailag meglehetősen frekventált helyeket látogattak meg, így nem nézett mindenki hülyén a kispolszkiját seprűnyéllel beröffentő jóemberre. Itt a vége, fuss el véle."
-Ez neked jó történet, ázze?! - szólt Mátyás király, és lefejeztette az okos lyányt, majd pedig vele hált. Vagy fordítva, nemtom...
2008.03.31. Hétfő
"Történt egyszer régesrég, hogy BE-RI sheriff lett a Tápkábel-völgy korlátlan ura. Az ifjú BE-RI igazságosan és becsületesen látta el feladatát, kordában tartotta az Amper-bandát, védte az igazságot, szolgálta a fényt, óvta a kis H4-eseket, és felettesét, az öreg Fényváltó bá'-t. Az amperek viszont nem hagyták nyugodni, folyton ostromolták, és az idő előrehaladtával, ahogy öregedett BE-RI kezdett megcsömörleni a fény szolgálatától. túl nagy volt a feszültség, ezért végül idős korára BE-RI átállt a sötétség oldalára. A gonosz sheriff megtagadta Fényváltó bá' parancsait, aljasul megölte a kis H4-eseket, sőt egy alkalommal Fényváltó bá' életét is megpróbálta kioltani. Ekkor érkezett azonban a hős ifjú, NVF4-1C-Z30a, aki kiállt a szenvedők mellett és párbajra hívta a sötét lelkű BE-RI-t.
A kihalt főutcán csak ketten voltak, halálos csend telepedett az álmos Csomagtér Cityre, csak a szél hangja fütyült. Csomagtér lakói riadtan zárták be ablaktábláikat, félelemtől reszketve húzták meg magukat otthonaikban. Délben eldördült két lövés...
...és BE-RI holtan rogyott össze. Éljen a hős megmentő, éljen NVF4-1C-Z30a! Mától ő szolgálja a fényt, és mindenki boldogan él, amíg szét nem sül."
Nah, szóval kicseréltem a fényszóró-reléket 30 amperesre (thanx Nyuszy), mostantól remélhetőleg semmi gáz. Ha már ott matattam, kicsit kiganajoztam a csomagteret, most már azért szebb.
Vasárnap délután szép kellemes idő volt, úgyhogy elmentem autózni, úgyis volt egy kis programom pesten. Előtte beugrottam egy szimpatikus fiatalemberhez, akinek valami mértékegység a neve, asszem M/S, vagy KM/H (így nagy betűvel, mert tulajdonnév), nem emlékszem már pontosan. Ő éppen valami vasat kenegetett, de úgy néz ki, hogy jó kedvében találtam, mert adott egypár ilyen izét. Nemtom mik ezek, állítólag Elegant gyújtáshoz való dolgok. (Én azt hittem , hogy egy Elegant felgyújtásához elég a benzin meg a gyufa.) De nem, kellenek ilyenek is:
- EL ékszíjtárcsa
- főtengely-szöghelyzet jeladó
-a jeladó felfogató biszbasza
- karbitálca (vákuumcső-kivezetéssel)
- vákuumcső meg valami jeladó kütyü a végén
- sokrácsos reaktorfedél
Utóbbi állítólag nem része az Elegant gyújtásnak, de azért elhoztam, biztos ami biztos. Késő este mentem hazafelé, szerencsére akkorra már eltakarodtak az útról a délután még hemzsegő sunday driverek (hússzal kanyarodós, jobbra indexelős, balra menős, ah-de-szép-a-táj-béla belső sávban hatvannal, akciós keritörpére hirtelen fékezős , nah szóval ők elhúztak haza a tévé elé, és elég tempósan hazaértem. Én nem értem, hogy hogy van az, hogy egy 24 lóerős autóval hogy lehet, hogy folyamatosan előzök, amikor igazából nem is tolom neki, na mindegy.
Jaaaaj, és a nap fénypontja: benzinkútnál épp csokit majszoltam, aztán jött oda egy opeles fickó, és megdícsérte a kocsimat, hogy milyen szép, meg tipp-topp kis autó. Persze, hogy bal oldalról látta csak, de akkor is jól esett. Ennyit dobnak egy kocsin a felnik.
A kihalt főutcán csak ketten voltak, halálos csend telepedett az álmos Csomagtér Cityre, csak a szél hangja fütyült. Csomagtér lakói riadtan zárták be ablaktábláikat, félelemtől reszketve húzták meg magukat otthonaikban. Délben eldördült két lövés...
...és BE-RI holtan rogyott össze. Éljen a hős megmentő, éljen NVF4-1C-Z30a! Mától ő szolgálja a fényt, és mindenki boldogan él, amíg szét nem sül."
Nah, szóval kicseréltem a fényszóró-reléket 30 amperesre (thanx Nyuszy), mostantól remélhetőleg semmi gáz. Ha már ott matattam, kicsit kiganajoztam a csomagteret, most már azért szebb.
Vasárnap délután szép kellemes idő volt, úgyhogy elmentem autózni, úgyis volt egy kis programom pesten. Előtte beugrottam egy szimpatikus fiatalemberhez, akinek valami mértékegység a neve, asszem M/S, vagy KM/H (így nagy betűvel, mert tulajdonnév), nem emlékszem már pontosan. Ő éppen valami vasat kenegetett, de úgy néz ki, hogy jó kedvében találtam, mert adott egypár ilyen izét. Nemtom mik ezek, állítólag Elegant gyújtáshoz való dolgok. (Én azt hittem , hogy egy Elegant felgyújtásához elég a benzin meg a gyufa.) De nem, kellenek ilyenek is:
- EL ékszíjtárcsa
- főtengely-szöghelyzet jeladó
-a jeladó felfogató biszbasza
- karbitálca (vákuumcső-kivezetéssel)
- vákuumcső meg valami jeladó kütyü a végén
- sokrácsos reaktorfedél
Utóbbi állítólag nem része az Elegant gyújtásnak, de azért elhoztam, biztos ami biztos. Késő este mentem hazafelé, szerencsére akkorra már eltakarodtak az útról a délután még hemzsegő sunday driverek (hússzal kanyarodós, jobbra indexelős, balra menős, ah-de-szép-a-táj-béla belső sávban hatvannal, akciós keritörpére hirtelen fékezős , nah szóval ők elhúztak haza a tévé elé, és elég tempósan hazaértem. Én nem értem, hogy hogy van az, hogy egy 24 lóerős autóval hogy lehet, hogy folyamatosan előzök, amikor igazából nem is tolom neki, na mindegy.
Jaaaaj, és a nap fénypontja: benzinkútnál épp csokit majszoltam, aztán jött oda egy opeles fickó, és megdícsérte a kocsimat, hogy milyen szép, meg tipp-topp kis autó. Persze, hogy bal oldalról látta csak, de akkor is jól esett.
Ennyit dobnak egy kocsin a felnik.