Don Camillo Vafanculo méltóságteljes arckifejezéssel fogadott, mint mindig. Tekintetéből nem érződött sem harag, sem ellenségesség, de még így is félelmetes volt, és ezt tudta jól ő is. Hosszú hallgatás után végül rekedtes hangon megszólalt:
- Pietro fiam...
- Hallgatlak, Padre!
- Pietro! Tisztellek, becsüllek. Mindig megbízható tagja voltál a családnak... - és itt hosszú szüntetet tartott. A dícsérettől nem igazán bíztam el magam, hiszen don Camillónál azok a beszélgetések is így kezdődnek, amelyek a közeli kiserdőben végződnek nevelő célzatú tarkónlövéssel. A padre folytatta:
- ...de van egy kis baj. Mit gondolsz, mire való egy másfél hullás csomagtartó?
- Gondolom hullát cipelni, padre.
- Jól gondolod fiam. Aki árt a családnak, annak ott a helye. Na de a te Alfádban a csomagtartókárpit csupa olaj!
- Az előző tulajnál...
- Tudom, tudom, az előző tulaj beleburított egy liter váltóolajat, de ez nem ok arra, hogy minden csupa olaj legyen, amit bepakolsz. Amikor megparancsoltam, hogy tedd el láb alól a Kövér Luigit és a Sebhelyes Vincenzót, és vidd vissza őket a gazdájuk háza elé, mindkettő csupa olaj lett. Don Padrafingó még aznap üzent, hogy "Vafanculóéknak ennyire rosszul megy, hogy szardíniásdobozban szállítják az áldozataikat?" Szégyen-gyalázat!
- Hát igazából nem halszálkás öltönyben voltak, hanem olajoshal-szálkásban, höhö...
- Pietro, ilyen szar poénnal Tréfás Gianni is csak egyszer próbálkozott nálam, aztán azóta a halakkal viccelődik. Lent Palermóban már az a hír terjeng, hogy don Padrafingó embereit egy ipari fritőzbe fojtottuk bele. Madonna mia! Ez tarthatatlan! Azonnal oldd meg, különben komoly problémáink lesznek.
- Igenis, padre! - mondtam, mert tudtam hogy az ő olvasatában a "komoly probléma" hozzávalói között minden esetben van néhány kilenc milliméteres lövedék, egy nagyobb vízfelület, és egy szakszerűen rögzített másfél mázsás betonnehezék.

Lebontottam tehát a régi csomagtartókárpitot és az egészet kihajítottam az autóból. Kipakoltam mindent, a gyári pótkeréktől kezdve a szerszámkészleten át mindent. Az oldalsó kárpitokat és műanyag elemeket még a múlt héten AlfaCityben vennem át Marektól, egy 90 ezret futott autóból vannak, szépek és jó állapotúak. Egy kis porszívózást kaptak csak a rend kedvéért. Az alsó szőnyeg az viszont maradt a régi, ebből el kellett távolítanom azt a rengeteg pudvát, meg olajat, meg mindent. Egyfelől tényleg csurom olaj volt, másfelől meg - a gumis hátrészét valószínűleg elkezdte feloldani az olaj, ezért nekiállt atomjaira hullani, és ilyen kis feketés színű fikagalacsinok tömkelege vált le róla folyamatosan. Miután túl voltam négy lavórnyi mosószeres áztatáson-öblítésen, és igazából még semmi nem látszott rajta, úgy döntöttem, hogy csalok: bevittem a szőnyeget egy kukászsákban a melóhelyemre, aztán belebasztam az alkatrészmosóba. A 65 fokos élményfürdőben eltöltött 3x 55 perc hatására már kezd nagyjából tűrhetően kinézni. Holnapra kiderül, hogy mennyire lesz milyen, de reménykedem benne, hogy a hétvégén már lehet szépen faszán összerakni, és egy csilli-villi, használható Alfa-csomagtérrel lesz gazdagabb a világegyetem. Képek majd akkor, ha.

UPDATE!

Na, túl vagyunk ezen is. Nagyjából sikerült a manőver, most már egész kulturáltan néz ki a verda hátsó traktusa is. A szőnyeg a száradás után is egy darabban maradt, mi több tűrhetően nézett ki, úgyhogy beoperáltam a járgányba, meg mellé a kárpitokat is. Persze az gyász, hogy nincsenek gyári patentjeim, az aftermarket patentek meg nem száz százalékosak, úgyhogy most csak hellyel-közzel van rögzítve a cucc. (Gyári patentek beszerzése folyamatban.) Beszéljenek a képek.

Ja, meg ki is takarítottam a verdát, üvegpolírral átpolíroztam az összes üvegfelület ( a lámpákat is ideértve, valamint megragasztottam FBS-sel a szétszakadt, alapvetően beszerezhetetlen gumi szívócsövet, ami a korábbiakban szakszerűen szigetelőszalaggal volt körbeorbákolva. Jóval kulturáltabban néz ki, meg remélhetőleg falsot se szív most már.