Hatszázötvenkét köbcentivel és 24 lóerővel az "újra száguld" az  - azért valljuk be - kicsit erős lett volna. Másfelől meg nem is nagyon volt leállítva, de volt néhány apróság, ami nem hagyott nyugodni. Mont azt már említettem volt, a dombóvári túrán tapasztalt csörgés, csúnya kattogás, illetve viszonylagos erőtlenség nagyon nem tetszett, úgyhogy nekiláttam utánanézni. Egyébként is aktuális volt a dolog, mert az első 500 km után terveztem, hogy utánhúzom a hengerfej-csavarokat. Szét is kaptam gyorsan a járgányt, és - előírás szerint - szépen sorban utánhúztam a csavarokat 44,1 Nm-rel. Eléggé csodálkozam rajta, hogy mindegyiken lehetett tekerni minimum 90°-ot. Nyolcaskához érve aztán ledöbbentem: az anya nagyjából ellenállás nélkül forgott el, azaz úgy megszakadt benne a menet, mint az Árpád-ház vérvonala. Gyorsan leszedtem az anyát, reménykedve, hogy a tőcsavar túlélte, és hát szerencsém volt. Az anya az gyakorlatilag paffra ment, de a tőcsavar megúszta. Túrtam egy másik anyát, és kicsit félve, de lehúztam nyomatékra. szerencsére kibírta, remélhetőleg most már így is marad.

Ezek után ideje volt a másik betervezett dologra koncentrálni: a szelephimbasoron hajtottam végre egy aprócska fejlesztést.
Már az eredeti összerakáskor is úgy szándékoztam összerakni a himbasort, hogy a himbatengely olajellátó furatát felbővítsem (ez ugyebár nem jött össze , illetve a himbák axiális játékát a lehető legkisebbre redukáljam. Azaz  magyarán szólva megszüntessem a himbák oldalirányú kotyogását, mert ez rengeteg súrlódási veszteséget, felesleges alkatrészkopást, és kis mértékű vezérlési potatlanságot eredményez. Sajnos sehonnan sem sikerült bronz hézagolókat szerezni, ezért jobb híján maradtam a csapágyacél mellett. A 0.3 mm-es hézagolókkal túl passzos lett volna, ezért kénytelen voltam rendelni egypár 0.1 millis hézagolót is, és ezekkel már korrekt módon meg lehetett oldani a problémát. Miért is jó ez?

Az alternáló mozgást végző acélöntvény himbák mellett a könnyűfémöntvény tengelytartó tuskók, illetve középen az olajzócsőnek a befogató szarsága van, ami szintén alu. Amikor a lökőrúd elkezdi nyomni a himbát, akkor az részben elkezdi nyomni a szelepet a szeleprugó ellenében, de részben a könnyebb ellenállás felé - azaz oldalra - kezd el kimozdulni, amíg fel nem ütközik a mellette levő - nem mozgó - alu alkatrészre. Az oldalirányú mozgás egyfelől súrlódási veszteség, másfelől megnöveli a vezérlési pontatlanságot, hiszen később kezdi el emelni a szelepet a himba, harmadrészt meg az álló alu alkatrészre felütköző - mozgásban levő - himba, meg az alumínium cuccot fogja koptatni. Ezekkel a csapágyacél hézagolókkal sikerült a himbák kottyanását szinte nullára redukálni, most egyelőre teszteljük, hogy mennyire válik be, de egyelőre egész jónak tűnik.

Összeraktam tehát a motort, a karbi kapott egy új olasz tömítéskészletet (Meat-Doria márkájút hogy egész konkrét legyek), belőttem a szelephézagot, és láss csodát, a járgány megtáltosodott.
- Korábban sokat kellett tekertetni, hogy elinduljon, most szinte az első fordulatra röffen.
- Megszűnt a hidegen előforduló csúnya, kattogó BIS-hang.
- Nincs szelephang, se hidegen, se melegen.
- Elmúlt a rejtélyes csörgés.

Mondjuk üröm az örömben, hogy ismét lelazult a ventilátor önzáró (jóbüdöskurva) anyája, úgyhogy azt is kiberheltem, és raktam be helyette egy másikat. Remélem most jó ideig nem kell hozzányúlnom.  Végezetül pedig néhány fotó, ami a múltkori eresztésből kimaradt.

Csak és kizárólag Laceeee kedvéért szeretném közölni (csak hogy örüljön), hogy "Voltam ma gépműhelyben". Mondjuk ez csak részben igaz, mert nem ma voltam, de szarni bele,  lényegtelen apróságokkal nem foglalkozunk.

1.) Himba + himbatengely: Beszereztem a PTFE-kompozit siklócsapágyakat, amiket a szelephimbákba fogunk belesajtolni. Az eredeti elképzeléssel szemben sajnos nem tudjuk bronz perselyekkel ellátni a himbákat, mivel a bronz perselyek falvastagsága túl nagy, és kockázatos lenne felfúrni olyan méretűre a himbákat, mert akkor a folyamatos dinamikus igénybevétel hatására eltörnének a 'csába a himbák, főleg úgy, hogy a belesajtolt bronz persely kifele feszíti, ezzel alapból van neki egy nagy statikus terhelése is. Körülnéztem, mert emlékeztem rá egy régi csapágykatalógusból, hogy van-e valami kisebb falvastagságú siklócsapágy, ami jó lehet nekünk.
Szerencsére találtam ilyet. A cucc nem bronz, hanem teflon-alapú, 250 C° a maximális hőtűrése, baszottnagy radiális terhelést elbír, és emellett baromi kicsi a súrlódási együtthatója. Elméletileg kenés nélkül is üzemképes, de, a nyomóolajzás jelenléte jót tesz az élettartamának is, meg hát ugye a szelepmozgató mechanizmus súrlódási veszteségeit nagy mértékben csökkenti. A hátránya, hogy drágább, mint a sima bronz persely.

A szelephimbákat előzőleg megmunkáltam egy gravírozógépbe fogott köszörűfejjel, leszedtem a kovácsolási feleslegeket, eltüntettem a sarkokat, éleket, és minden szögletes részt lemunkáltam a lehető legnagyobb rádiusszal. Természetesen ez még nem a végleges kinézetük, még ki kell őket grammolni, és itt-ott egy kis finomítás még rájuk fér. A héten meg lesznek fúrva himbák, aztán a csapágyak besajtolása után tudunk mérni egy végleges belső átmérőt. Ha ez megvan, akkor lesz leesztergálva a nemesacél rúdanyagból a himbatengely, ami ekkor félgyártmányként még pár tizeddel nagyobb lesz a végleges átmérőnél. Ezután viszem el edzeni, majd az edzett felületet köszörüléssel fogjuk a végleges átmérőre munkálni. Annyi változott az eredetihez képest, hogy a tengely mégse lesz keménykrómozva, mert a teflonos csapágynak tulajdonképpen édesmindegy, bőven elég oda egy edzett-köszörült csapfelület. Ez olyan szempontból jó, hogy a végleges méret meghatározásánál nem kell a króm rétegvastagságát is számításba venni, meg hát egy lépés kiesik a folyamatból, szóval ezzel időt és zsét is spórolok.

2.) Szelepek: Nem várt fennakadás történt viszont a szelepeknél, részben az én hülyeségem miatt, részben pedig technológiai gondok miatt. Amikor a szelepek átalakításának nekiálltunk, akkor még abban gondolkodtam, hogy lehetőleg minél több gyári alkatrészt tudjak felhasználni, ezért a szelepszárakat nem akartam vékonyítani, hogy a gyári méretű szelepvezetők, szelepékek, és szeleprugó-tányérok is használhatók legyenek. Most - "minden mindegy"-alapon - meggondoltam magam és úgy döntöttem, hogy sokkal előnyösebb, ha visszavesszük a szelepszárak átmérőjét 7 millisre. Egyrészt nő ezáltal a csatorna-keresztmetszet, másrészt meg csökken a mozgó alkatrészek össztömege és ezáltal a tehetetlenségük is. Ami szopás volt az egészben, hogy a szelepeket mindenképp újra kell krómoztatnom, és kellett egy olyan krómozót találnom, aki egyenletes rétegvastagságot tud garantálni. A méreteket a keménykróm rétegvastagságágának a belekalkulálásával kell megadni, hogy mennyire vegyék le nekem a szelepszárat. Nagyon nem mindegy, mert a gépműhelyben csak nullás dörzsár van a szelepvezetőhöz, és ha pár századdal nagyobb lesz a szelepszár, mint a vezető, akkor szopás van. Ha kisebb lesz, akkor meg végképp szart sem ér az egész. De egyelőre úgy tűnik, hogy van olyan krómozó, aki +- 5 mikronos pontossággal meg fogja tudni csinálni nekem ezt a melót. Zsír.

3.) Olajszűrő: Célegyenesben van a prodzsekt, hála Lovinak. Hosszas konzultáció, meg sok-sok agyalás után végülis eljutottunk oda, hogy szinte alapjaiban újra lett tervezve az egész cucc. Az eredmény, hogy az egész egység átmérője lecsökkent, így már egy D70-es rúdanyagból is le lehet gyártani, sokkal kevesebb veszteséggel, másrészről módosult a vezérmű-dekni felőli tömítőfelület, és a szűrőpatron felőli tömítőfelület is. Ha minden oké (kopp-kopp-kopp), a héten kész lesz a prototípus, és nemsokára elkezdődhet élesben a tesztelés. Juhé!
Maxi riszpekt Lovi kollégának!

Gyengébb idegzetűek a következő bejegyzés elolvasását inkább ne erőltessék. A leírtak tartalma megzavarhatja az olvasók nyugalmát, a posztban (csak) csúnya szavak hangzanak el, elolvasását 65 éven aluli korosztálynak kibaszottul nem ajánljuk.

    Hogy az a búbánatos zergebaszta nagytalpú kurvaisten tolná bele a véreres dákóját  a szemgödrébe annak, aki ezt a szart legyártotta, és autónak csúfolva forgalomba helyezte ezt a szánalmas foskazánt. Idestova több, mint másfél hónapja nem képes teljes értékű autóként funkcionálni ez a szar, mert mióta a generátor eldobta magát, azóta minidg van valami, ami elbaszódik rajta.
    Kezdődött azzal, hogy nincs töltés, azt megoldottam két hét szívás után, és akkor lehalt az AC, de nagyjából még elvonszolta magát a találkozóra, illetve Kapolcsig meg vissza. Kapolcsról, ahogy korábban is írtam, már tolással tudtam csak indulni, mert azt hittem, hogy a zenebömböltetés miatt merült le az akksi. Na de nem. Ez a szemét állásban is lemerül, valami rejtélyes hiba okán képes egy éjszaka alatt leszívni az akksit. Hogy mi lehet a gond, arról fogalmam sincs.
A találkozó előtt szelephézagot állítottam, de ahogy hazaértem, már rohadtul szelephangja volt, meg tolta az olajat a dekni alól, mert a tömítés minek van ugye, ezért újból szelephézagot állítottam, gondoltam, hogy hátha elizéltam és azért hangos. Rendesen meghúztam a rögzítőcsavarokat is, de röpke 200 km után megint olyan hangja volt ennek az ipari hulladéknak, mint egy kiérdemesült varrógépnek. Sebaj, gondoltam melóba járni lehet vele - már ha éppen van annyi az akksiban, hogy beinduljon -  aztán majd a hétvégén megint állítok hézagot.
    Persze elkövettem azt a hibát, hogy tegnap este kiugrottam Pákozdra (kb. 10 km). Nah ezalatt lett olyan hangja, hogy a szelepek és a himbák klaffogása elnyomott mindent. Bazeg, ennek a fele se tréfa, gondoltam, és gondoltam, hogy hazavonszolom magam, hogy egyáltalán valamit tudjak kezdeni vele. Nos, nem jött össze. Az éjszaka közepén leállt ez a szar természetesen a két település között. Hol máshol, ugye? Mindez hajnal fél kettőkor, úgy, hogy reggel korán kellett volna mennem melózni. Természetesen a köcsög akksi is ekkor rúgta az utolsókat, hogy teljes legyen az örömöm.
    Nosza, fatert felcsengettem, hogy jöjjön vontatni, mondanom se kell, hogy mennyire örült nekem. Kijött, beakasztottuk a vontatókötelet, aztán elindultunk. Már majdnem otthon voltunk, amikor a vontatókötél kampóján a karabíner is úgy gondolta, hogy emeli az est fényét, és széthullott, én meg ott maradtam. Úgy beszéltük meg, hogy ha valami gond van, dudálok. Dudáltam is volna, ha nem gyengül el annyira az akksi, hogy már a duda se szólal meg. Azért szerencsére fater észrevette, hogy eltűnt a rakomány, és megállt.
    Akkor ott még sikerült összeeszkábálni valahogyan a karabínert, de az utcánk elején még egyszer elengedte magát, természetesen úgy, hogy az a kibaszott kampó lezúzta az indexburát. Örö é bódottá. Akkor már végképp nem voltam nice and fluffy. Természetesen aznap délután takarítottam ki, meg tüntettem el az olajos ujjlenyomatokat mindenhonnan. Estére találjátok ki, na mivel volt tele? Igen, bazmeg, olajos ujjlenyomatokkal.
    Ennek a vén, rozsdás fosbódénak az az egyetlen szerencséje, hogy nem dohányzom. Benzinem volt, ha lett volna tüzem, tuti, hogy felgyújtottam volna.
Ma kelhettem korábban, és gyalog, félkómásan mentem dolgozni. Elvégre van egy kocsim, amit azért tartok, hogy legyen mivel dolgozni járni. Kiválóan ellátja feladatát: gyalog vagyok kénytelen járni, mint az állatok, de legalább a szabadidőm 95%-át elveszi hogy próbálom használhatóvá tenni ezt a lengyel retket. Szélmamolharc. Nekem meg tele van a faszom akácfavirággal. Folyamatosan költök rá, nem is keveset, és cserébe nem tudom használni, mert egy szar. Eladom a kurvaanyjába, aztán veszek valami normális autót. Amennyit erre a fosra ráköltöttem, abból már úgyis vehettem volna egyet. Vagy nem is. Veszek egy biciklit. Bármit csak ezt a szart ne lássam többet.

Ápdét: Akksi ismét töltőn, csak most kiszedtem a kocsiból. Így legalább tutira nem merül le. Ha mégis, akkor megyek aztán becseréltetem, mert még garanciális. Leszedtem aszelepdeknit, és hát elég siralmas a látvány. Az egyik lökőrúd kiugrott, és ott figyel kifelé a szelephimba mellett. Nah, ilyet még nem baszott Núbia párduca. Ha mákom van, egy szétszedés-összerakás-beállítás műveletsor segít, de a legrosszabb esetben a veztengelyt is szétküldte ez a kis történet, és akkor cserélhetem ki a fél motort. Minden kötyog, lötyög, eléggé halottnak néz ki a dolog. Picsába. Utálom. Tényleg eladom. Bontásra...