Mint azt korábban már talán meséltem, egy ideje Angliába disszidáltam, így az autózás sajna eléggé takaréklángra állt. A céges Transiton kívül nem sok mindent vezettem az elmúlt fél évben, még blogot se. A privát közlekedést is kénytelen voltam biciklivel illetve egy nagy, automata váltós, dízel Volvóval megoldani (gy. k.: busszal). Azt hiszem ezek után nem is csoda, hogy pár hét szabira hazautazva majdnem annyit voltam a garázsban, mint a kocsmában.
Első körben beröffentettem a Kispolszkit. A városban szaladgáláshoz, ügyintézéshez, ilyesmikhez inkább őt használtam, mert városban abszolút ideális, meg hát azért baromira hiányzott a kispolszkizás. Sokmindent nem kellett vele csinálni, a szüleimnél egész végig használatban volt a kis szekér, és igazából nem nagyon kellett hozzányúlnom. Egyetlen egy dolog miatt kellett felkapni a 7-es villáskulcsot: Fater - a jó gyász tudja miért - megfordította a motorháztető rácsain levő jóféle "TAJFUN" műanyagidomokat, azért, "hogy jobb legyen a hűtése a kocsinak". Köszi, igazán nem kellett volna. Mindegy, két perc és négy csavar volt az egész. Ezt leszámítva csak tankolni kellett, meg menni vele.
Szaladgáltam vele a városban, rögtön az első napon le is villogtam vele Piszkor Petit, aztán dumáltunk egy sort. Gondoltam, hogy az a szégyen mégsem eshet meg velem, hogy 126-os tali nélkül telik el egy év, ezért összeszerveztünk egy minitalálkozót Fehérváron Szilvivel, Nyuszyval, Gabe-bel, Kopányi Sanyival, Zuluval, és végül, de utolsósorban velem.
Pénteken még egy kis kirándulás is belefért a környéken, úgyhogy megjárattam a kisautót a Velencei-tó környékén, elmentünk a lovasberényi kastélyhoz, ahol az idei találkozón a légifotó készült, és próbáltam pótolni az élményt földi fotóval. Az aznapi kanyart a gánti bányamúzeumban fejeztük be, ahol kábé általános iskolás koromban jártam utoljára, szóval érdekes volt feleveníteni az emléket.
Az otthonlét alatt a kilométeket nem számoltam, de nagyjából másfél tank benzint autóztam el a zsebrakétával, javarészt a városban és környékén.
Hatszázötvenkét köbcentivel és 24 lóerővel az "újra száguld" az - azért valljuk be - kicsit erős lett volna. Másfelől meg nem is nagyon volt leállítva, de volt néhány apróság, ami nem hagyott nyugodni. Mont azt már említettem volt, a dombóvári túrán tapasztalt csörgés, csúnya kattogás, illetve viszonylagos erőtlenség nagyon nem tetszett, úgyhogy nekiláttam utánanézni. Egyébként is aktuális volt a dolog, mert az első 500 km után terveztem, hogy utánhúzom a hengerfej-csavarokat. Szét is kaptam gyorsan a járgányt, és - előírás szerint - szépen sorban utánhúztam a csavarokat 44,1 Nm-rel. Eléggé csodálkozam rajta, hogy mindegyiken lehetett tekerni minimum 90°-ot. Nyolcaskához érve aztán ledöbbentem: az anya nagyjából ellenállás nélkül forgott el, azaz úgy megszakadt benne a menet, mint az Árpád-ház vérvonala. Gyorsan leszedtem az anyát, reménykedve, hogy a tőcsavar túlélte, és hát szerencsém volt. Az anya az gyakorlatilag paffra ment, de a tőcsavar megúszta. Túrtam egy másik anyát, és kicsit félve, de lehúztam nyomatékra. szerencsére kibírta, remélhetőleg most már így is marad.
Ezek után ideje volt a másik betervezett dologra koncentrálni: a szelephimbasoron hajtottam végre egy aprócska fejlesztést.
Már az eredeti összerakáskor is úgy szándékoztam összerakni a himbasort, hogy a himbatengely olajellátó furatát felbővítsem (ez ugyebár nem jött össze , illetve a himbák axiális játékát a lehető legkisebbre redukáljam. Azaz magyarán szólva megszüntessem a himbák oldalirányú kotyogását, mert ez rengeteg súrlódási veszteséget, felesleges alkatrészkopást, és kis mértékű vezérlési potatlanságot eredményez. Sajnos sehonnan sem sikerült bronz hézagolókat szerezni, ezért jobb híján maradtam a csapágyacél mellett. A 0.3 mm-es hézagolókkal túl passzos lett volna, ezért kénytelen voltam rendelni egypár 0.1 millis hézagolót is, és ezekkel már korrekt módon meg lehetett oldani a problémát. Miért is jó ez?
Az alternáló mozgást végző acélöntvény himbák mellett a könnyűfémöntvény tengelytartó tuskók, illetve középen az olajzócsőnek a befogató szarsága van, ami szintén alu. Amikor a lökőrúd elkezdi nyomni a himbát, akkor az részben elkezdi nyomni a szelepet a szeleprugó ellenében, de részben a könnyebb ellenállás felé - azaz oldalra - kezd el kimozdulni, amíg fel nem ütközik a mellette levő - nem mozgó - alu alkatrészre. Az oldalirányú mozgás egyfelől súrlódási veszteség, másfelől megnöveli a vezérlési pontatlanságot, hiszen később kezdi el emelni a szelepet a himba, harmadrészt meg az álló alu alkatrészre felütköző - mozgásban levő - himba, meg az alumínium cuccot fogja koptatni. Ezekkel a csapágyacél hézagolókkal sikerült a himbák kottyanását szinte nullára redukálni, most egyelőre teszteljük, hogy mennyire válik be, de egyelőre egész jónak tűnik.
Összeraktam tehát a motort, a karbi kapott egy új olasz tömítéskészletet (Meat-Doria márkájút hogy egész konkrét legyek), belőttem a szelephézagot, és láss csodát, a járgány megtáltosodott. - Korábban sokat kellett tekertetni, hogy elinduljon, most szinte az első fordulatra röffen.
- Megszűnt a hidegen előforduló csúnya, kattogó BIS-hang.
- Nincs szelephang, se hidegen, se melegen.
- Elmúlt a rejtélyes csörgés.
Mondjuk üröm az örömben, hogy ismét lelazult a ventilátor önzáró (jóbüdöskurva) anyája, úgyhogy azt is kiberheltem, és raktam be helyette egy másikat. Remélem most jó ideig nem kell hozzányúlnom. Végezetül pedig néhány fotó, ami a múltkori eresztésből kimaradt.
Túl vagyunk az első hosszabb próbaúton, ami merő véletlenségből pont egy találkozóra vitt. Magára a talira nem sok szót vesztegetnék, mivel borzalmas volt. Kanyargós országút, ráadásul hegyen-völgyön-erdőben, az ilyet nem nagyon szoktuk szeretni. Sehol egy Mekkdonálc vagy legalább egy Pláza, pedig reméltem, hogy arról fog szólni a találkozó, hogy együtt elmegyünk soppingolni, aztán beülünk a műkörmöshöz, vagy befekszünk a szoliba. Ehelyett csak az a sok kis izé autó volt, amiben se klíma, se semmi, és még csak nem is trendi egyik sem. Ráadásul ezek a polszkisok ISZNAK is. Ez undorító!!!!
Péntek délután volt, mire sikerült összelapátolni a kocsit, hogy egyben legyen, ezután gyors csomagolás következett. Elugrottam Ágiért, majd összetalálkoztunk Kopányi Sanyiékkal, Kemáékkal és Nyuszyékkal, és így négy autóval megindultunk Dombóvár felé. Odafelé nagyjából eseménymentesen telt az út, néha kicsit berángatott az autó, de nem aggasztott különösebben. Az olajhőfok-műszernek ez volt az első éles bevetése, és hát egész meglepő dolgokra derült fény. Az olaj - a várttal ellentétben - baromi lassan éri el az üzemi hőfokot. Átbumliztam az egész városon, sőt, már jóval el is hagytuk Fehérvárt, minimum 15-20 kilométert mehettünk már, amikor elkezdett felkúszni az olajhőfok mutatója. A másik érdekesség, hogy leállításkor nagyon gyorsan visszahűl. Alig 2-3 perc kell ahhoz, hogy jó 20-25 fokot visszaessen az olajhőmérséklet. A harmadik érdekesség, hogy a Polski-motor üzemi hőfoka tempófüggő. Szolid 80-as utazóval szépen beáll 85-90 fokra, 90 km/h-nál felkúszik 100-ig, és 100-as illetve nagyobb tempónál elszalad egész 110-ig.
A rángatás okára szombat délelőtt, a bunkernézés után derült fény, amikor annyira sűrűvé és intenzívvé vált a dolog, hogy végülis megállásra kényszerített. A hiba oka egészen banális: a megszakítón a kondit tartó csavar fellazult, és hol volt test, hol nem, így szikra is igen hektikusan fordult elő. a csavar meghúzása után elmúlt a jelenség.
Ezen kívül még két visszatérő probléma nehezítette a dolgom. Lelazult a ventilátort fogó önzáró anya. Ezt először a kondiszereléskor tudtam úgy-ahogy meghúzni. Ideiglenesen megoldódott, de másnap Anna-fürdő felé tartva ismét jelentkezett a gond. Itt már nem bíztam a véletlenre és nekiálltam az erdő közepén megberhelni a Kemától kapott 17-es krovával. Jelentem azóta is frankó.
A harmadik probléma a random csörgés. Aggodalommal észleltem, hogy olykor-olykor becsörög a motor, de érdekes módon néha fogja magát és abbahagyja. Érdekes, hogy amikor az üzemi körülmények olyanok voltak (nagy emelkedőn meleg motorral fölfele nagy gázzal), hogy csörögnie kellett volna, akkor nem csinálta, hideg motorral kis terheléssel meg igen. A fasz tudja mi lehet a magyarázata. A gyújtás halálpontosan 10 fokon volt, a mexhézag is nagyjából rendben, szóval nem teljesen értem. Azóta néha csinálja üresben gázfröccsre is, szóval a röpsúlyrugókra terelődött a gyanúm.
Ezek amúgya nem ngy dolgok, szóval Malvin összeségében jól vizsgázott az első hosszabb útján, valamint sikerült egy kellemes kirándulós hétvégét is eltöltenünk szép helyeken, jó társaságban. Különben is, csak azért nyitogattam folyton a reaktorfedelet - szerelést mímelve ofkorsz - mert egy műmájer genya vagyok, és csak mutogatni akartam a menő piros motorburkolatom.
Maxi riszpekt Dave-nek és Zolkának a szervezésért!
Na jó, azért nem. Maga a műszaki az mondjuk tényleg meglepően sima ügy volt, de mire eljutottunk a vizsgaállomásra, na az egy London-Sydney szupermaraton volt a szopórolleren. Oda-vissza.
A "csak kicserélem a dinamót, és mehetünk" kezdetű egyperces a múlt héten kezdett Niebelung-mondakörbe illő tragikus eposszá (vagy inkább szoposszá válni, amikor kiderült, hogy az alkatrésznek szánt dinamó forgórésze totál halott. Nosza - ne bízzuk a véletlenre - rögtön további két darabot vittem el az Indi-Car-os srácoknak, hogy valamelyik már csak jó lesz. Nem lett. Végülis összerakták nekem azt a szart egy vadiúj forgórésszel, némi pluszköltség fejében. Ennyiből már a generátort is meg tudtam volna csináltatni, na de midegggyfasz. Rendeltem egy 10x800-as Contitech ékszíjat, és készen állt minden a befejező hadművelethez.
Szombaton nekiveselkedtem, összepakoltam a technikát, bár a hátsó motorburkolatot egyszer vissza kellett bontani, mert a kilencből egyetlen kibaszott csavar nem akart a helyére menni. Egy kis szolid erőszak alkalmazása után másodjára szerencsére jó lett. A dinamó tengelyén nem kottyan semmi, kis küzdés után sikerült elérni, hogy a ventilátor se érjen bele semmibe. Jöhetett a csigaház felső burkolata. Egyszer-kétszer vissza kellett bontani, mert a tizennégyből egyetlen kibaszott csavar nem akart a helyére menni. Egy kis szolid erőszak alkalmazása után harmadjára szerencsére jó lett.
Most, hogy minden rendben volt, következett a próbaindítás. Következett volna, ha őfelsége hajlandó beindulni, de nem volt az. Gyújtás szétszed-összerak, szikrát néz, szikra van.
Üzemanyagrendszer ellenőriz, benzin is van. Ha minden van, akkor meg mi a kurva rossebért nem indul a járgány? Végül hosszas nyektetés után nagy nehezen beröffent, el is gurultam egy tankolással egybekötött próbakörre gyorsan. Meleg motorral pöcc-röff, elindul, megy, megáll, kanyarodik, világít, dudál, minden van itt kérem szépen. Örülés van, hétfő reggel mehet műszakira.
Hétfő reggel indulnék műszakira. Garázs kinyit, gyújtás, önindító, éssss.... semmi. Teker, teker, de nem indul. A rend kedvéért leellenőriztem a szivatót, és rögtön ki is derült a hiba. Lelazult a bovdent a karral összekötő lyukas csavaron az anya. Nabazzeg. Gyorsan helyrehoztam a hibát, indítózok. Az önindító meg csak lassult-lassult, végül feladta. A sok nyektetést eddig bírta. Hurrá, soha jobbkor! Betolás után simán indult a gép, de még ki se értem az utcából, és valami furcsa zaj ütötte meg a fülemet a motor felől. Hátraballagok, megnézem: a termosztátnak hűlt helye. Hurrábazmeg! A vibrációtól lelazult a termoszát anyája, és az egész szar beesett a motorburkolatba. Irány vissza a garázsba.
Az a szar természetesen hozzáférhetetlen, úgyhogy lehet lebontani a motorburkolatot. Három kivételével az összes csavarja olyan, hogy kiszedett motornál tök jól hozzáférhető, amúgy meg orbitális szívás. Na eközben már sűrűn nyilatkoztam vallási-szakrális témákat ötvözve a prostitúcióval és szexualitással az emésztés különböző végtermékeivel. Végül nagy nehezen visszaküzdöttem a termosztátot a helyére, visszaraktem a motorburkolatot, állítottam egy gyújtást, aztán elhúztam műszakizni. A vizsga mintegy fél óra alatt lezajlott, a járgány sikeresen átment, nekem a végén csak aláírni és fizetni kellett, és immáron legálisan tehettem meg a hazautat.
Befejezésképp elhoztam az IndiCar-tól a megmaradt három dinamóm darabjait, valamint vettem néhány hiányzó apró csetreszt a járgányhoz: pótoltam a hiányzó gyertyagumit meg az ablaktekerő karról az omaga-gyűrűt, és vettem egy antenna-csatlakozót a hifisnél, hogy be tudjam kötni a rádiót. nem egy nagy durranás, de egész tűrhetően szól.
...meg a vak asszony visszanéz, satöbbi. Szóval ott hagytuk abba, hogy a gép már frankó, csak a dinamó kerreg rohadtul, de egy másikat már beadtam felújításra, aztán ha az kész akkor gyors csere, és akkor örö-bódottá. Persze aztán beleért a kezem a bilibe és felébredtem. Csak hogy érzékeltessem a kiindulási alapot, íme az első indítás, a régi - nem túl huszáros - dinamóval:
A horror ott kezdődött, hogy én balfasz a garázsban porosodó négy dinamó közül a nagy kapkodásban sikeresen beadtam felújításra azt a példányt, aminek annyira rottyon van a tengelye, hogy öröm nézni. Ennek az egynek ugyanis az ékszíjtárcsa felőli végén az éknek a hornya annyira kiszopósodott, hogy egy kisebb kontinenst is elnyelt volna az a vájat. Próbálgattam összehozni, de akárhogy, akármelyik ékszíjtácsával és ékkel raktam össze, mindig böszmenagyot kottyant a tárcsa. Hosszú távon ez nem csak a még jó éket és szíjtárcsát bassza haza, de a kiegyensúlyozatlanság miatt a dinamónak is lefő a kávé rövid időn belül. Szóval van egy felújított dinamóm amit - hogy is fogalmazzak? - ráhúzhatok a bránerre. Azt találtam ki, hogy a generátorosításig talán kibírja, ha legalább axiális irányban kiküszöböljük a kotyogást. Az eredeti terv szerint egy teflonos Glycodur csúszócsapággyal támasztottam volna meg a szíjtárcsát tengelyirányban, de ilyet az egész országban nem tudtak szerezni, úgyhogy rendeltem egy tűgörgős SKF axiálcsapágyat, de az meg nem jött meg időben, úgyhogy nem voltam vidám. Mindegy, azért gondoltam, hogy haladjunk, addig is berakom a dinamót, aztán az ékszíjtárcsát fel tudom rá rakni akkor is, amikor már bent van ez a szar.
Na ez a művelet olyan jól sikerült, hogy a ventilátor szíjtárcsáját fogó ék belepottyant a ventiházba. Ezt követően nem volt teljesen őszinte a mosolyom, sőt még olyat is mondtam, hogy "Terringettét!" meg "Az iskoláját neki!". Ennek a csodásan sikerült manővernek következtében szedhettem szét az egész szart újból, de ekkor megint megjelent előttem Igényes Manó, és azt mondta:
- Ha már ennyire szétbányásztad a technikát, akkor nehogymá' összerakd úgy, hogy két tized fokot kottyan az ékszíjtárcsa, mert különben hujujuj! - Nesze neked, megint állni fog a kocsi egy hetet - mondta erre Igénytelen Manó - Szarni bele, maximum teflonszalaggal kihézagoljuk, oszt jó lesz az. - Apád faszát lesz jó - replikázott Igényes Manó - az első tíz méteren szétnyalja a teflonszalagot, olyan mintha ott se lenne. Különben is, nem kurvára mindegy most már, hogy egy héttel tovább áll a kocsi?
- Nem. Már így is két hónapja mennie kéne, csak te folyton akadékoskodsz. Összerakjuk így, plusz a legjobb szíjtárcsával, meg egy kopásmentes ékkel, aztán azzal nem fog nagyot kottyanni. Estére meglesz.
- Persze, aztán akkor azokat is szétkoptatja, és szedhetjük szét megint, ráadásul használható alkatrészünk se marad! - szólott eképpen Igényes Manó, és tüdőnszúrta egy vasvillával Igénytelen Manót. Ennek hatására végül kitaláltam, hogy mi legyen.
Felhívtam Sebestyén Petit a IndiCar-nál (ahol a felújított dinamó készült), hogy így nem tudom használni, és hogy nem tudnának-e ránézni még egyszer. Nem hajtottak el rögtön a picsába (ami nagyon pozitív), hanem az volt a válasz, hogy vigyem csak, és a jónak tűnő tengelyű, de törött házú másik dinamómból összehozzák a tökéletes példányt. Persze korai volt az öröm, mert ma kiderült, hogy a jó tengelyű dinamó mechanikai szempontból tényleg kafa, de a forgórész tekercsei szét vannak égve, szóval b'hatom. Igényes Manó épp az ereit vagdalja, Igénytelen Manó meg röhög a markába a túlvilágon.
Sebaj, van még két darab dinamóm, azokat is viszem le, aztán a négy darabból csak összejön egy, ami jó. Folyt. köv.
Figyelem! A következő bejegyzésben leírt módszerek különös kockázatot jelenthetnek a felhasználó testi- és mentális épségére, valamint járművének általános állapotára. A leírtak semmilyen módon nem helyettesítik és nem pótolják a lakatosmunkát és a hozzá kapcsolódó műveleteket. Az alábbiakat képzett és tapasztalt szakemberek hajtották végre, ellenőrzött körülmények között, kérjük senki ne próbálja ki otthon. A műsorban termékmegjelenítés látható.
Naszóval. Adott az autó, amely - egy 30 ezer forintos bontószökevénytől elvárható módon - nem tökéletes. Nagyon nem. Főként a karosszéria táján nyerhetünk bizonyságot afelől, hogy ő bizony méltán nem tartozik a Benley Mulsanne árkategóriájába. (Kicsivel fölötte van.) Az, hogy rohad, az egy dolog, kispolszkiknál ez egy viszonylag megszokott feature. Az, hogy tele van horpadással, az már kicsit szomorúbb, de a kocsi előéletének ismeretében érthető. A járgány előző tulajdonosa Fehérvár belvárosában lakott - sajnos ezen belül is a Sörpatika nevű intézmény közelében. Ismerem a helyet, ismerem a törzsközönséget , még annak ellenére is, hogy egy túl jól sikerült buli következményeképp én már nem igazán járhatok be oda egy jó ideje. Na mindegy, szóval az illuminált ifjak rendszeresen nézték szegény Kispolszkit boxzsáknak, mászókának és ugrálóvárnak. Ennek sajnos látható nyomai vannak a bódén, főleg a tetőn. (Ha tudnám, hogy kik voltak, többet nem ugrándoznának autók tetején a kis köcsögök. Nem azért mert kerekesszékkel nehéz, hanem azért, mert még a lélegeztetőgépet is cipelniük kéne.)
A legnagyobb baj viszont nem az előző kettő, hanem az, hogy ezt valakik ki is javították, több helyen, többféle módszerrel. Az összesben nagyjából az a közös, hogy az aranykezű mester(ek) a szétszedés-lakatolás-fényezés szentháromságból az első kettőt az egyszerűség kedvéért kihagyták. Szóval a csúnya, foltos, bemattult fényezés mellett a szép fehérre ködölt egyéb alkatrészekkel is meg kellett küzdenem, ahol meg nem a ködölés van, ott tele van az ecsetes javítófesték nyomaival, vagy pedig karccal és horpadással. De leginkább mind a néggyel egyszerre.
A műanyagok voltak az egyszerűbbek, benzinnel szépen alaposan el kellett pucolni. Leírva mondjuk így könnyű. A bemattult, több helyen átködölt, és alapvetően szar minőségű fényezést viszont kicsit bonyolultabb helyreállítani. A matt felület karcaiban mélyen megtapad a kosz, úgyhogy a sima mosás esélytelen, a polírozó pedig egy részét bent hagyja, a másik részét szétkeni, tehát semmiképp sem jó. Anno a Moszkvics klub fórumán hallottam egy érdekes módszert, ami elsőre talán drasztikusnak tűnik, de a rommá mattult 1K-s fényezésekkel csodát tud tenni. Kipróbáltuk Malvinon is, és úgy tűnik egész jó lesz. Íme:
1.) Alaposan lemossuk a járgányt.
2.) Folyékony súrolószerrel - igen, amivel a klotyót is pucoljuk - átdörgöljük, körkörös mozdulatokkal.
3.) Bő vízzel letöröljük a súrolószer minden maradványát.
4.) A legóccsóbb, tubusos Prevent pasztával átpolírozzuk a fényezést, és... TÁDÁMMM! Van egy egész jól kinéző autónk.
A nagyon mély karcokat meg a horpadásokat, meg főleg a rozsdát nem tünteni el, de azért lényegesen kulturáltabban néz ki tőle a járgány. Éppen elég arra, hogy a vastelep-kompatibilis kinézet helyett valami működő autó - formája legyen. A következő műszaki előtt esedékes lakatolásig még pont jó lesz, és addig se kell Malvinnak szégyenkeznie.
A lámpabúrákat üvegpolír segítségével meglepően szépre sikerült megcsinálni, ha a mélyebb karcok nem lennének, akkor úgy is mondhatnám, hogy újjávarázsoltam. Erről nem is regélnék feleslegesen, beszéljenek a képek.
Némi egyéb optikára is futotta időnkből, és Csocsó haverom közreműködésével elkészült a Sörtrafó, amihez még azt az áldozatot is meghoztam, hogy megigyak egy doboz Amstelt. (Azért azt, mert az Amstel doboza passzol színben a motortérhez.) Most nagyon sajnálom magam, annyira depi vagyok, hogy még az öngyihez sincs kedvem.
Hat nap alatt teljes felújítás, he? Most vagy mi vagyunk nagyon bénák, vagy ők nagyon ügyesek, vagy kamu az egész., de leginkább mind a három. Június közepe óta nem bírjuk összerakni ezt a szart, pedig ez nem is komplett felújítás volt, csak egy könnyed nyár esti zsebhoki. Szeptember 1. volt a bűvös határidő, és pénteken ötkor még indig darabokban volt az autó, mert a csütörtök este héttől éjfélig az alábbi két betervezett dologgal sikerült elbaszni az időt mindenféle eredmény nélkül.
1.) Gáz van, nincs gáz!
Legalábbis a pedál. A porfestőnél el lett cseszerintve a gázpedálom, fetört róla a bakelit, szóval így használhatatlan. Túrtam egy bontottat, de az meg akkorát kottyan, mint ide Lacháza. Ráadásul rozsdás, kopott, csúnya, szóval ideális választás, hurrá. Ezt gyűlölöm a legjobban, amikor ugyanazt az eredményt érjük el idő meg meló rááldozása után, mintha leszartuk volna magasról.
2.) Mi a hézag?
A szelephimbasorral nagyjából ugyanez a helyzet. Miután a harmadik esztergályos is elküldött, hogy húzzam a faszomra a szelephimbatengelyem, mert a legkeményebb ipari fúrójukat is úgy törte el, mint a ropit, na ekkor szépen lassan elkezdtem feladni a reményt, hogy az olajozófurat felbővítése valaha is sikerülni fog. Nézzük a dolog pozitív oldalát, nincs is annyira szar anyagból az a himbatengely, höh. Annyit sikerült azért elérni, hogy az olajzófurat széle kb. 45 fokban le lett törve, az is több, mint a semmi.
A másik dolog a himbák oldalirányú kotyogása volt. Persze-persze, szódával elmegy, meg minden, de az oldalirányú kimozgás az súrlódási veszteség, meg hát az élettartamot se jó irányba befolyásolja. Foszforbronz hézagoló lemezekkel próbáltam áthidalni ezt a dolgot, mivel azok jó siklási tulajdonságokkal rendelkeznek, de sajna az sehol se kapható. Maradt tehát az a csapágyacél, így abból rendeltem 0.3-as hézagolókat. Többszöri szétszedés-összerakás után derült ki, hogy ez bizony túl passzos így, úgyhogy először megpróbáltam kivenni a párat, de sajnos így sem adja ki, úgyhogy 0.1-eset kell rendelni. Az persze esélytelen, hogy időben megérkezzen, úgyhogy egyelőre úgy döntöttem, összerakom hézagolók nélkül, aztán majd a hengerfejcsavarok utánhúzásakor foglalkozom vele megint. Midegy, sikerült vele elbaszni rengeteg időt és még csak jó se lett. Hurrá!
Mindegy, pénteken este ötkor újult erővel vágtam bele. Szombat 4 óra volt a határidő, amikorra a kocsinak önerejéből ki kell állnia a garázsból. Szűk 24 óra alatt az alábbiak sikerültek:
1.) Bekötöttem a féltengelyeket. Lecsiszoltam és lealapoztam a bontott gázpedált
2.) Visszaraktam a hátsó lámpákat. Korábban el lettek pucolva természetesen, kaptak egy kis hőtükör-fóliát a foncsorok, valamint üvegpolírral felpolíroztam a búrákat. Olyan, mintha új lenne, csak még a fényereje is jobb.
3.) Megsaruztam a tolatólámpát, és kapott egy ugyanolyan üvegpolíros kezelést a búra.
4.) Visszaraktam a himbatengelyt, lőttem egy szelephézagot, visszaraktam a szelepdeknit.
5.) Felkerült a karbi, bekötöttem a gázrudazatot, a benzincsöveket és végül a szivatóbovdent. Az utóbbiból a csodás utángyártott darab sehogy se ment a helyére, úgyhogy farigcsáni kellett. Hajnal fél kettőkor különösen lélekemlő volt.
6.) Bekötöttem a dinamó és a gyújtás cuccait. Sajna az ékszíj eltűnt valahová, úgyhogy áthidaló megoldásként Nyuszytól kértem egyet kölcsön.
7.) Belőttem az előgyújtást, visszaraktam a műszerfalat és a kapcsolókat.
8.) Tankoltam bele egy kis benyát. Az AC pumpa küszködését enyhítendő, megszipákoltam kicsit a benzincsövet, és megtapasztaltam, hogy a magyar benzint sem a zamatáért szeretik.
9.) Mindeközben Ági segített nekem felpolírozni a fényezést. Nem kis munka volt, egy komplett bejegyzést írok majd róla a későbbiekben.
10.) ...éééés végül: Próbaindítás, egy-két-há', röff!
Szépen beindult, szépen jár is a motor, bár a dinamónak olyan csapágyhangja van, hogy a környékbeli kisnyugdíjasok reflexből menekülnek a légópincébe, mert azt hiszik, hogy megint bombáznak az angolok.
Nem tökéletes, de működik, és járóképes. A tartalék dinamóimat beadom felújíttatni, elhozom a 0.1-es hézagolókat, némi beállítás (kuplungholtjáték + stb), meg némi szépészeti beavatkozások, és útra kész a kis szekér.
Nyári tali után kicsit lelassultak az események (Nem röhögni!), mert engedélyeztem magamnak egy hét szabadságot, oszt elhúztam egy hétre fesztiválozni, utána meg hol volt idő autót herkelni, hol nem. Főleg az utóbbi. Amit mégis sikerült összehozni, az így néz ki:
1.) Bekerült a motor. Lehet, hogy már írtam erről, de a 'szom se emlékszik. Na mindegy. A nyaralás előtti utolsó munkanapom hajnalán még a garázsban nyomtuk az ipart, és hát hajnal 1-kor sikeresen landolt a járműben a motor. Természetesen kapott új motortartó gumibakokat is. Később fixre húztam az összes összekötőcsavartés a kuplung csavarjait, bekötöttem az önindítót, a váltó rugalmas összekötőjét, a kuplungbovdent, kilométeróraspirált meg minden egyéb okosságot. A kocsi alatt már nem sok meló lesz.
2.) Karbi fürdetés. Szétszedtem és megáztattam benzinben a karbit, kifújkodtam a fúvókákat, kicserélem a fedéltömítést. Szerencsére nem volt benne túl nagy mennyiségű pudva, mert az előző tulaj valószínűleg rendes minőségű benyát tankolt, és végig használt rendes benzinszűrőt is. Ezúton üzenem, hogy beírtam a bácsi ellenőrzőjébe egy piros pontot.
3.) Lecsiszoltam 60-as papírral a kartert. Na ez se volt egy fáklyásmenet., de sajnos a vastag rozsdát csak elkente a drótkorong, úgyhogy kénytelen voltam kézzel letolni. Amikor ezzel végeztem lealapoztam két rétegben Dinitrol RC900-zal. Baromi jól átalakítja a rozsdát és nekem eddig elég stabil epoxis alapozónak bizonyult, de valami iszonyatosan tré dolog felhordani. Legalábbis ha szépen akarod, mert csúnyán nem nagy kaland. Mindegy, ezen is túl vagyunk, kapott egy réteg hőálló antracitot, úgyhogy mehetett is a helyére. Beletekertem a hőfok-jeladót is, bekötés később.
4.) Elkészültek a felnik, úgyhogy gyorsan fel is gumiztattam őket. A melóhelyem szomszédjában van a JSI, kajaszünetben átgurultam a csomagtartóban a felnikkel és gumikkal, aztán összerakták nekem, kicsi pézé', korrekt minőségben.. Egész szépek lettek.
5.) SzebBIS, jobBIS a BIS lökös, úgyhogy gondoltam felrakom az eredetileg Tóbiásra vett lökösöket. Kiderült persze menet közben, hogy nem elég az a tartó, amit Lengyelhonból hozattam Gyuláékkal, hanem van még egy fém tartó, ami nekem ugye nem volt. Végülis Gabe húzott ki a szarból. Ezúton is köszi!
Lebarmoltam a köd- és tolatólámpákat a régi lökösről. Ahogy az már lenni szokott, természetesen berohadtak az anyák, a tőcsavar meg elforgott, úgyhogy flex pajtás is beszállt a harcba. A karneváli hangulatot tovább fokozták a ropiként törő műanyagfejű csavarok is. Mindegy a beöntött tőcsavarokat fúróval kiszabadítottam műanyag börtönükből, majd forrasztópákával leolvasztottam körös-körül a maradék műanyagot. Hatlapfejű átmenő csavarokkal rögzítettem a ködlámpákat a lököshöz. Megpucoltam a gumidugókat, upgrade-eltem a foncsorokat, felpolíroztam az eléggé hervatag búrákat, aztán hali. A tolatólámpát még újra kell majd saroznom, mert ott a régi saruk feladták a harcot.
6.) Foncsortuning. Ha már a lökhárító-cseréhez úgyis ki kellett szedni az indexeket, kaptak egy kis hőtükör fóliát a kissé megszomorodott foncsorok. Többszörösen bevált módszer, nagyon látványos eredményt lehet vele elérni.
7.) Felszenvedtük a kipufogót, és szerencsére sikerült úgy megoldani, hogy a friss festést csak minimális mértékben basszuk le róla. Az eredeti csavarok természetesn meg se voltak, Kókány-system típusú rögzítések voltak helyette: A blokk oldalából a négyből három tőcsavar hiányzott, kettőbe bele volt kókányolva valami, a harmadikon meg csapta kifele az olajat a blokkból, egyenesen a kipufogóra. Már elkezdtem kutakodni, hogy hozassak-e gyárit, amikor a vállamon feltűnt a kisangyal, és mondta, hogy: "Bazzeg seggfej, nem úgy volt hogy használós autó lesz?". Jogos.
Mindegy, vadásztam 8.8-as szabvány csavarokat és anyákat. A tőcsavarokat is inkább 8.8-as sima csavarból gyártottam le egy fűrész segítségével, mert ami hernyócsavart boltban kapsz, az mind 5.6-os gyengeségű, azzal sokra nem lehet menni.
A kipufogótartók is viszonylag simán felmentek, úgyhogy most szép. Meglátjuk, hogy meddig lesz az, mert a kipufogótartók tévedésből le lettek szinterezve (csak homokolni küldtem őket, de le is festették), nem biztos hogy a forró kipufogódob lesz a porfesték legjobb barátja.
8.) A korábban lealapozott részeket (ahonnan leverődött az alvázvédő), azokat lekentem alvázvédővel. Örö-bódottá.
+1 bónusztrekk: Hiányzott pár apróság (Féltengely végére a rugó, kuplungvisszahúzó rugó, menesztő gumimandzsetta, lámpabúra-tömítés, pedálgumi), ezeket a Peti bontó készletéből pótoltam. Néha magam is meglepődöm, hogy mi minden szar van itt nekem a garázsban.
Hoztam a formámat, és ebből következően a kocsimat már kevésbe. Természetesen a találkozóról van szó, ahová nem sikerült autóstól odaérni. Csütörtök éjfél környékén adtuk fel, amikor szembesültem a rideg rögvalósággal, hogy a régi kuplung bizony szar, új meg épp nincs kéznél, úgyhogy hagytuk a faszba'.
Csütörtök éjfélig történt a Barátok köztben:
1.) Visszakerült a komplett ventiház a dinamóval és a gázrudazattal. Ugyanezen idő alatt édes anyanyelvünk is gazdagodott néhány cifra szófordulattal, leginkább a méretpontossággal nem igazán vádolható lemezek miatt.
2.) Leugrott a blokkról az AC-pumpa, szétszedte magát, megfürdött benzinben, aztán visszaugrott a blokkra, és vitt magával még két tömítést is.
3.) Észrevettem, hogy kihagytam egy tömítést a centrifugálszűrőből. Afölötti örömömben, hogy ilyen jól megszopattam magam, szétszedtem az ékszíjtárcsát, és ott rájöttem, hogy az a tömítés nem is oda való, tehát gyakorlatilag nem marad ki semmi. Viszont feleslegesen szedtem szét. Fákk.
4.) Elkészültek a matt fekete cuccok a porfestőnél, köztük a féltengely gumiharangoknak a felfogató lemezei. Ennek örömére a váltóra fel is dobtam a gumiharangokat, amikben előzőleg már kicseréltük a döglött szimmeringeket vadiúj Cortecóra. A gumiharangok felrakása után már mehetett is tele olajjal a váltó, majd feldobtam rá a szép piros fedelet, és ezek után készen is állt a motor és a váltó arra, hogy szorosabbá váljon a kapcsolatuk. Azért a bal vállamon a kisördög azt mondta, hogy: Ugyanmá' ugrasszuk le azt lendkereket - biztos ami biztos - és nézzük meg hogy érzi magát...
5.)...Főtengelyszimering úr. Nos, őt erős hasmenés gyötörte, de nem igazán vett róla tudomást, mert egyébként is katatón állapotban várta a kaszás eljövetelét. A jobb vállamon a kisangyal csak annyit mondott, "Óbazmeg..." és belátta, hogy a kisördögnek volt igaza.
Kiberheltük tehát a hátsó főtengelycsapágynak a fedelét, és egy alapos pucolás után egy új szimmeringgel és új O-gyűrűvel ment is vissza. Visszadobtam a lendkereket is, de amikor a kuplungra került volna sor, akkor meghátráltam. A régi tárcsán a betét már igencsak ergya volt, és hát nagyon nincs kedvem 2000 kilométer múlva megint szétbombázni az egész autót, hátha megint fel találok újítani rajta valamit.
Eddig jutottunk, és gondoltam, hogy szarok a farmra, inkább megyek vedelni vidámkodni a találkozóra.
Július 20. péntek, Közép-Európa, száraz, napos idő.
Délelőtt még elugrottam a hegsztőhöz a karterért, amibe belekerült az olajhőfok-szenzornak a menete. Szép lett, de még le kell festeni. Beugrottak a csomagtartóba a leszinterezett felnik is a porfestőnél, és hogy - hogy nem, véletlenül bepottyant egy fél tálca Dreher is. Ez utóbbi elég jó szolgálatot tett, csak sajnos nagyon gyorsan elpárolgott.
A találkozót nem is nagyon tudom szavakba önteni, egyszerűen csak kurvajó volt végre újra együtt lógni a polskis cimborákkal, lökni a hülyeséget, meg ötletelni, hogy mit hogy lehet átépíteni. A felvonulás ismét frenetikus volt, külön köszönet Nellinek, hogy végre újra vezethettem Polskit, és természetesen óriási riszpekt a szervezőknek, hogy ismét hozták a megszokott magas színvonalat. Csináltam fotókat, de sajnos az akksim döglődése határt szabott ennek is. Mindegy, katt ide, aztán indzsoj! Nem sok, de legalább kevés.
Július 23. hétfő, erős szél, de a hajam még mindig tart
A találkozó fáradalmait szereléssel igyekeztem kipihenni, úgyhogy hétfőn megvettem az új kuplungot. Olasz cucc, Schneider márkájú, sose hallottam még róla. Remélem beválik. Hétfőn felcuppantottam a kuplungot, majd összeházasítottuk a motort és a váltót. Kitörő örömmel és túláradó boldogsággal konstatáltam, hogy egy remekbe szabott olajtócsa terjeng a balos féltengely-gumiharang alatt. Kurva anyját. Természetesen ahhoz, hogy ezt helyrehozzuk, le kell engedni az olajat a váltóból, de nincs az olajleeresztő csavarhoz se 12-es imbuszom, se krova-fejem. Kibaszás deluxe. Mindegy, visszaszereltem még az önindítót, aztán ennyi.
Júli 24. kedd, szar idő
Megrendeltem a váltótartó bakokat, meg akkor már a motortartó gumigenyákból is egy új garnitúrát. Hozta is a kiszállító skacc a munkahelyemre. Minden jó is volt cikkszám szerint, csak az egyik váltótartónak a zacskójában valami kerek gumi baszás volt a váltótartó bak helyett. Hívtam is őket, hogy mi a gyász van, mondták, hogy küldik helyette a jót, de az már nem ér ide, csak másnap reggel. Aznapra a motor-váltó felrakás ugrott.
Július 25. szerda, bitangpusztulatosan fostos idő
Megjöttek a hiányzó váltótartó bakok, ami pozitív. Meló után gyorsan beugrottam a szerszámboltba, és vettem egy 12-es imbuszos fejet a krovához, aztán irány a garázs. Leengedtem a váltóból az olajat, kiszedtem a csapágyfedelet, aztán egy alapos pucolás után visszaraktam, ipari mennyiségű tömítőpasztával. Abbéli örömömben, hogy ez már soha többet nem fog ereszteni, szépen frankón visszaraktam a gumiharangot, feltöltöttem a váltót olajjal, és elkezdtem felrakni a bakokat, meg összeállítani a váltótartó A-betűt. Ekkor újfent feltűnt az olajfolt a váltó alatt. Az örömtánc, a konfettiszórás és a pezsgőbontás után, inkább fixre húztam a motorburkolat csavarjait, illetve a motort és váltót összefogó csavarokat, felraktam a váltótartó bakokat meg az A-betűt. Még megpróbálkoztunk a dinamó rögzítőszarságának az összeszerelésével, de nagyon nem akart menni, úgyhogy hajnali 1 óra felé elhúztam haza a géczibe. Ma (holnap) újból olajleeresztés, és valószínűleg a gumiharang rituális felgyújtása következik, aztán most már tényleg megy be a motor.
...vagy megy az egész szar a MÉH-be, úgy, ahogy van.
Na, kábé ennyire vagyunk esélytelenek. Azért halad a meló rendesen, de sajnos azzal nem kalkuláltam, hogy a "t" időmennyiséget igénylő szerelésre átlagban 3 x "t" munkaórányi alkatrészpucolás jut. Az autó szerkezetei nagyon retkesek, én meg alapos, úgyhogy baszódunk elfele folyamatosan, mint szegény Peti nagymamája. Sebaj, ezt is csak egyszer kell megcsinálni...
...aztán legközelebb meg majd akkor, amikor egy 300 Ft-os tömítés hibája miatt újból telebassza az egészet olajjal
Ami az elmúlt pár napban történt:
1.) Befejeztem a hengerfej pucolását. Az égéstérben a koksz keményen tartotta magát az utolsó négyzetmilliméterig, de végül én győztem. A felületeket még megdolgoztam polírpapírral is, hogy minden tökéletes legyen. Zsírtalanítottam a felfekvő felületeket meg a furulyák végeit, aztán a Gyulától vásárolt lengyel furulyagumikkal, meg egy Ajusa tömítéssel visszaraktam a hengerfejet. A nyomatékkulcsért külön köszönet Gabe-nek!
2.) Eltávolítottam a ráégett olajsarat a vezérműdekniről, és kicseréltük a főtengelyszimmeringet. Ebben nagy segítségemre volt egy rohadtul agresszív grill-tisztító, ami annak ellenére, hogy ilyen óccsó ötszáz forintos cucc volt, nagyon komolyan lemart mindent. Mondjuk a bőrömet speciel nem kellett volna.
3.) Szétkaptam és megpucoltam a megszakítóházat. Ide szerencsére elég volt a bioetanol, meg néha egy kis szikés kaparászás.
4.) Befejeztem a gázrudazat festését, majd grafitos zsírral szépen összeállítottam az egészet. Szép is, jó is, remélem tartós is.
5.) Megpucoltam a motortérben az elektromos kábeleket, és a kötegelést egy kicsit gatyába rázzuk még.
6.) Megtisztítottam a kocsi alatt futó bovdeneket, bovdenházakat. A méter-vastag olajsár helyett, most már kívül tiszták, belül pedig friss grafitos zsírban futnak.
7.) Szétkaptuk a szelephimbatengelyt. Egyrszét a ráégett olajat szedtem le róla, másfelől meg az olajellátást biztosító furatot akartuk felbővíteni 3-ról 4 millire, de a himbatengely gyorsan elbaszta a fúrószárakat. Mégsincs ez olyan szar anyagból. (Bár aztán lehet, hogy épp a legideálisabb konfigurációval állunk szemben, hogy megmunkálni nehéz, de cserébe legalább könnyen kopik.)
Mivótmég? Jatudommá!
8.) A balos küszöb felső részén (!) voltak ilyen rejtélyes rozsdafoltok. Szerencsére nem belülről rohadt kifelé, hanem csak felületi rozsda volt. Volt.
Flex, drótkorong, lepkés korong és némi csiszolópapír hathatós közreműködésével Rozsda bácsit száműztük a 'csába.
9.) Kiszedtem a blokkból és megtisztogattam a szelepemelőket, valamint a lökőrudakat is. Jól látszott, hogy a felső felükön rájuk égett az olaj, szóval a hengerfej környékén néha az ideálisnál kicsit magasabb a hőmérséklet. Nagyon agyalok rajta, hogy hogyan lehet a hengerfej kenésén és ezáltal a hőháztartásán javítani.
10.) Kiszedtem a kinyomócsapágyat, hogy a mérhetetlen mennyiségű retket onnan is eltávolítsam. Amikor mozgattam a kuplungvillát, azon lehetett érezni ahogy ropog a por meg a kosz a csapágy alatt. Tisztítás után kapott egy kis zsírt, és rögtön úgy siklik, mint kis a vajban..
Nagyjából ennyi. Kis lépés az emberiségnek, de még kisebb nekem. Elvileg holnap (ma) lesz készen a porfestős cuccokból a második adag, azokkal szerdán már lehet is összerakni az autót. Jobb későn, mint soha.
válni, amikor kiderült, hogy az alkatrésznek szánt dinamó forgórésze totál halott. Nosza - ne bízzuk a véletlenre - rögtön további két darabot vittem el az Indi-Car-os srácoknak, hogy valamelyik már csak jó lesz. Nem lett. Végülis összerakták nekem azt a szart egy vadiúj forgórésszel, némi pluszköltség fejében. Ennyiből már a generátort is meg tudtam volna csináltatni, na de midegggyfasz. Rendeltem egy 10x800-as Contitech ékszíjat, és készen állt minden a befejező hadművelethez.