Csak és kizárólag Laceeee kedvéért szeretném közölni (csak hogy örüljön), hogy "Voltam ma gépműhelyben". Mondjuk ez csak részben igaz, mert nem ma voltam, de szarni bele,  lényegtelen apróságokkal nem foglalkozunk.

1.) Himba + himbatengely: Beszereztem a PTFE-kompozit siklócsapágyakat, amiket a szelephimbákba fogunk belesajtolni. Az eredeti elképzeléssel szemben sajnos nem tudjuk bronz perselyekkel ellátni a himbákat, mivel a bronz perselyek falvastagsága túl nagy, és kockázatos lenne felfúrni olyan méretűre a himbákat, mert akkor a folyamatos dinamikus igénybevétel hatására eltörnének a 'csába a himbák, főleg úgy, hogy a belesajtolt bronz persely kifele feszíti, ezzel alapból van neki egy nagy statikus terhelése is. Körülnéztem, mert emlékeztem rá egy régi csapágykatalógusból, hogy van-e valami kisebb falvastagságú siklócsapágy, ami jó lehet nekünk.
Szerencsére találtam ilyet. A cucc nem bronz, hanem teflon-alapú, 250 C° a maximális hőtűrése, baszottnagy radiális terhelést elbír, és emellett baromi kicsi a súrlódási együtthatója. Elméletileg kenés nélkül is üzemképes, de, a nyomóolajzás jelenléte jót tesz az élettartamának is, meg hát ugye a szelepmozgató mechanizmus súrlódási veszteségeit nagy mértékben csökkenti. A hátránya, hogy drágább, mint a sima bronz persely.

A szelephimbákat előzőleg megmunkáltam egy gravírozógépbe fogott köszörűfejjel, leszedtem a kovácsolási feleslegeket, eltüntettem a sarkokat, éleket, és minden szögletes részt lemunkáltam a lehető legnagyobb rádiusszal. Természetesen ez még nem a végleges kinézetük, még ki kell őket grammolni, és itt-ott egy kis finomítás még rájuk fér. A héten meg lesznek fúrva himbák, aztán a csapágyak besajtolása után tudunk mérni egy végleges belső átmérőt. Ha ez megvan, akkor lesz leesztergálva a nemesacél rúdanyagból a himbatengely, ami ekkor félgyártmányként még pár tizeddel nagyobb lesz a végleges átmérőnél. Ezután viszem el edzeni, majd az edzett felületet köszörüléssel fogjuk a végleges átmérőre munkálni. Annyi változott az eredetihez képest, hogy a tengely mégse lesz keménykrómozva, mert a teflonos csapágynak tulajdonképpen édesmindegy, bőven elég oda egy edzett-köszörült csapfelület. Ez olyan szempontból jó, hogy a végleges méret meghatározásánál nem kell a króm rétegvastagságát is számításba venni, meg hát egy lépés kiesik a folyamatból, szóval ezzel időt és zsét is spórolok.

2.) Szelepek: Nem várt fennakadás történt viszont a szelepeknél, részben az én hülyeségem miatt, részben pedig technológiai gondok miatt. Amikor a szelepek átalakításának nekiálltunk, akkor még abban gondolkodtam, hogy lehetőleg minél több gyári alkatrészt tudjak felhasználni, ezért a szelepszárakat nem akartam vékonyítani, hogy a gyári méretű szelepvezetők, szelepékek, és szeleprugó-tányérok is használhatók legyenek. Most - "minden mindegy"-alapon - meggondoltam magam és úgy döntöttem, hogy sokkal előnyösebb, ha visszavesszük a szelepszárak átmérőjét 7 millisre. Egyrészt nő ezáltal a csatorna-keresztmetszet, másrészt meg csökken a mozgó alkatrészek össztömege és ezáltal a tehetetlenségük is. Ami szopás volt az egészben, hogy a szelepeket mindenképp újra kell krómoztatnom, és kellett egy olyan krómozót találnom, aki egyenletes rétegvastagságot tud garantálni. A méreteket a keménykróm rétegvastagságágának a belekalkulálásával kell megadni, hogy mennyire vegyék le nekem a szelepszárat. Nagyon nem mindegy, mert a gépműhelyben csak nullás dörzsár van a szelepvezetőhöz, és ha pár századdal nagyobb lesz a szelepszár, mint a vezető, akkor szopás van. Ha kisebb lesz, akkor meg végképp szart sem ér az egész. De egyelőre úgy tűnik, hogy van olyan krómozó, aki +- 5 mikronos pontossággal meg fogja tudni csinálni nekem ezt a melót. Zsír.

3.) Olajszűrő: Célegyenesben van a prodzsekt, hála Lovinak. Hosszas konzultáció, meg sok-sok agyalás után végülis eljutottunk oda, hogy szinte alapjaiban újra lett tervezve az egész cucc. Az eredmény, hogy az egész egység átmérője lecsökkent, így már egy D70-es rúdanyagból is le lehet gyártani, sokkal kevesebb veszteséggel, másrészről módosult a vezérmű-dekni felőli tömítőfelület, és a szűrőpatron felőli tömítőfelület is. Ha minden oké (kopp-kopp-kopp), a héten kész lesz a prototípus, és nemsokára elkezdődhet élesben a tesztelés. Juhé!
Maxi riszpekt Lovi kollégának!

A mai bejegyzés fő SZELEPlői: Mr. Szívó és Herr Auspuff. Végre elkészültek a szelepeim a Panda hengörfejhez, amik azért jók, mert egyediek, és sokkal nagyobb szopás lesz beszerezni, ha szétmegy valamelyik. Előrelátó vagyok, ezért ugye tartalék az nincsen. Mindegy, úgyse lesz kész soha az a motor, az állásban meg csak nem megy tönkre a cucc.
A fotó kedvéért melléjük raktam két - igencsak pudvás - gyári szelepet, hogy szemléletes legyek. Az ugye látszik, hogy a szeleptányér az mindkét esetben nagyobb. A szívószelep 35 milliméteres az eredeti 33 (Pandában 34) millis helyett, a kipufogó viszont nem nagyobb számottevően, mindössze 29.5 millis átmérőjű a gyári 28-cal szemben. A versenycélra épült Abarth meg Giannini cuccoknál előfordulnak 38-as, meg 40-es szívószelepek,  34-es kipufogókkal, ami ugye elég extrém, csoda hogy elférnek az égéstérben. Az én utcára szánt mocimnál megpróbáltam kompromisszumos megoldást találni: nem akartam excentrikus szelepvezetőt, meg akartam, hogy azért maradjon a gátból valamennyi, mert ugye nem árt az.
Ezekkel, illetve a nagyobb emelésű veztengellyel várhatóan javulni fog a töltetcsere hatásfoka, illetve van még egy olyan előnye ezeknek a goodie-knak, hogy a kipufogószelep nátriumhűtésű: a szára üreges, és nátriummal van megtöltve. Ez üzemi hőmérsékleten cseppfolyóssá válik, és a szelep belsejében áramlik, elősegítve ezzel a hatékonyabb hődisszipációt. Ez akár többszáz fokkal is csökkentheti a szelephát hőmérsékletét, így kisebb az esélye a hengerfej gátasodásának. Könnyebbnek is tűnnek, mint a gyáriak, ami szintén nem hátrány, de sajnos ezt nem tudtam kielégítő pontossággal lemérni, mert kicsit izé a konyhai mérleg.
Az egyetlen hátrányuk vélhetően az lesz, hogy kb 5 millivel rövidebbek, mint a gyári szelepek, így a himbasort át kell alakítani egy picit, és más karakterisztikájú szeleprugókat kell beépíteni, csak hogy ne bonyolítsam túl a dolgokat.
Amúgy a mostani formájuk nem a végleges, polírozom őket, aztán elszaladnak a krómozóhoz egy keménykróm-bevonatért, több más társukkal együtt.

A kicsikocsi meg megyeget, nincs vele gáz. A múlt szombaton kitakarítottam, vasárnap kirándultam vele, először Pestre alfanézőbe, aztán meg Etyek és Alcsút érintésével kívántam hazatérni egy harmadrendű úton, de Etyek le volt zárva, így Biatorbágyról vissza Budaörsre, aztán onnan meg a 7-esen haza. 2:1 arányú etanol-benzin keveréket szürcsölt az út során, jól bírta, jól ment. A héten betöltötte a 68 ezredik kilométert, erről meg csináltam szép fotótot.