A világ legnagyobb baromsága. Igen, igen, tudod, hogy miről beszélek. Autóra költeni a lehető legnagyobb kreténség, amit csak el lehet követni. Szóval akkor miről fog szólni a mai mese? Naná, hogy az Alfáról.

Január elején vettem egy nagy levegőt, beröffentettem a Hummeremet, aztán nyélgázzal rámentem a vékony jégre: belevágtam az Alfa-felújításba. (Vagy rosseb tudja, hogy hogy mondják ezt, de majdnem restaurálás, ha jobban belegondolok.) Amik miatt időszerű volt:
- A motor már nem volt tökéletes, legalábbis messze volt az elvárásaimtól. Nem teljesítményben, hanem futáskultúrában. Na jó, egy kicsit teljesítményben is.
- A diffi úgy búgott, hogy egy agylehajtásos, Rába-hidas Ikarus is csókolommal köszönt volna neki. Az előző tulaj "felújíttatta" a váltót, aztán őt meg egy kicsit általbaszták vala az palánkon. Mert ugyan a szinkronok rendben voltak, de a diffi kihézagolásához vagy nem értett a "mester", vagy csak szart bele. Ha meg beleszarunk a diffibe, attól jobb nem lesz, csak büdösebb.
- A "felújított" váltóban a nyelestengely-csapágy felett is már a dögkeselyűk köröztek. Jobbnak láttam inkább időben megbontani, minthogy egy szép napon a 120-nál beálló váltó által satura fékezett hátsó kerekek miatt egy tripla-dupla cukaharával landoljak az útmenti susnyásban.
- Még a nyári kispolszki-találkozó alatt elpusztult a fékszervóm. Egész eddig szervó nélkül nyomtam, mert hát egyfelől izmos a vádlim, másfelől meg a fék a gyengék mentsvára, de azért mégis.
- Folyatott a főfékhenger. Ez az, ami miatt meghalt a fékszervóban a membrán.
- Folyatott a kuplung alsó munkahenger. Ez simán csak idegesített.
- Párásodtak a fényszórók, és belül már kezdett kissé rozsdásodni a foncsor előtt fém betét.

Nagyjából ennyi. Gondoltam, ha már szét van trancsírozva a járgány, akkor ezeket egy füst alatt meg is lehetne oldani, hogy a tavaszi szezonkezdetet egy új, egy jobb, egy kifinomultabb jármű volánja mögött élhessem meg. (Minő fennkölt szavak, ófaszom, mingyásírok.)

Mivel nekem se időm, se műhelyem, meg az újabb autókhoz tehetségem se igazán van (gy.k.: bonyolultabb mint egy faék, és a 13-as kulcson kívül kell hozzá más is = új autó ezért elvittem a szekeret az alfások körében közismert Schulek-műhelybe, ahol a következő dolgok vártak rá:
- Ha már lúd, legyen talp, a motor megbontásával egybekötve akkor már gyüjjön egy kis lökettérfogat-növelés is. az 1.8-as hüvelyek és dugók felhasználásával 1750-esre lett átalakítva.
- Ha már lúd, második rész: mivel a régi 4,7-es áttételű diffit úgyis ki kellett baszni, kapott a szekér egy kétliteresből származó 4,3-as áttételű diffit.
- Főfékhenger, szervódob, kuplung alsó munkahenger csere, plusz kapott új hátsó kerékagycsapágyakat, meg panhard szilenteket is.
- A lámpákat meg a hűtőt hazahoztam, azokat saját magam vettem kezelésbe.

Hozzávalók:
- 1 db főfékhenger
- 1 db kuplung alsó munkahenger jav. készlet
- 8 db panhard szilent gumibaszás
- 5 liter fagyálló
- 5 liter desztvíz
- 6 liter motorolaj (Shell Rimula R6 10W-40 full szintetikus teherautó-olaj, járatáshoz teljesen jó lesz.)
- 3 liter váltóolaj (Shell Spirax 85W-140, ez kicsit sűrűbb az előírtnál, de nem is árt)
- 250 ml molibdén-diszulfidos váltóolaj-adalék (Liqui-Moly)
- 1 db motorolaj-szűrő (Mann)
- 1 garn. főtengelycsapágy (GLYCO)
- 1 garn. hajtókarcsapágy (szintén GLYCO)
- 1 db fullos tömítéskészlet (Reinz)

A csapágyak és a tömítéskészlet természetesen nem nagyon kapható az Alfához az országban ( normális minőségben meg pláne ), ezért kábé egy-másfél hét volt, mire Németországból ide tudtam rendezni ezeket Reinz, illetve GLYCO gyártmányban. Azért az elvakult márkafetisizmus itt se nyerő: A Reinz tömítéskészletben a szimmeringek elég retkek, azokat kicseréltük a jó kis olasz Corteco-ra, mert szimmeringből az a fasza. Ezek a cuccok természetesen a legnagyobb havazás kellős közepén érkeztek meg, ezért a tökig érő hóban csúszkáltam ki Pusztaszabolcsra Schulek Bélához a nyárigumis kispolákkal. Rakenroll! Keresztberaktam-e? Há' hogy a rákba ne!

A munka itthoni részeként beadtam a fémeket (lámpa tartó, ventilátorkeret, bisz és basz a porfestőhöz. Megpucoltam a ventilátort, kifúvattam és kiporszívóztam a hűtőt (igen, tudom, hülye vagyok, ez van , és szétszedtem a lámpákat. A balos egész jól ment, a de a jobbos lámpaüvegnek a ragasztója az nagyon fogott. Sebaj, többnapi szívás árán sikerült kigyengítenem, és már majdnem lent volt a lámpaüveg, amikor egyszercsak, patt-reccs-fákk. Persze hogy elrepedt kettőbe. Mondtam is, hogy a rühes-kankós zergebaszta gömbvillám baszná vissza a keserves kurvaannyába azt a hétfejű digó istenverését irgum burgum, meg ilyesmik Sebaj, jobb híján összeragasztottam FBS-sel(nemsokára úgyis kapok másik lámpát, arról majd le lehet berhelni az üveget).

Nekiláttam a foncsorok előtti fém betéteknek. Ha azt mondom, hogy rommá voltak rohadva, akkor nagyjából nem hazudok nagyot. Flex, lepkés korong, csissz-csissz, aztán utána lealapoztam ezzel a Dinitrol RC-900-as rozsdaátalakítóval, majd kaptak egy réteg matt fekát. Ha már ott tartottam, a hűtőrácson levő krómozott műanyag pajzs - a scudetto - is kapott egy kis festést, mert elég ramaty volt a krómozása. 300-as papírral vizesen felcsiszoltam előtte, aztán így most nem mondom, hogy világbajnok, de azért jobb, mint volt.
A foncsor előtti fémbetétek kaptak egy kis hőtükör-fóliát, hogy a fényvisszaverő-képességükön javítsak valamennyit, illetve az izzók előtti árnyékoló szarságok is kaptak egy hasonló upgrade-et. Így remélehetőleg egy kicsit jobb lesz a lámpák fényereje. Összerakáskor persze a balos lámpa foncsorán az állítócsavar patentje kábé kétszázötven darabba törött szét. Nyilván sehol nem lehet szerezni, mert miért is lehetne, úgyhogy végül egy kispolák-patentet herkeltem bele, némileg ügyelve a szakszerűség látszatára.

Elméletileg úgy volt, hogy a harmincadik szülinapomra összeáll a szekér, de - természetesen - csúszásban vagyunk, úgyhogy ez így ilyen formában nem jött össze. mindegy, célegyenesban van már a gép, a hét végére meglesz, és akkor valami azt súgja, hogy véletlenül be fogok rúgni. (Már ha marad rá zsé.)

Na, hölgyeim és hölgyeim! Jelentem, visszatért bejegyzéseimbe az olajpacnis-villáskulcshajigálós-kurvaanyázós betyárromantika, azok örömére, akik kedvelik az ilyen jellegű posztokat. Nekem mondjuk kurvára nem hiányzott, de mindegy, ez most másodlagos. Elvileg az Alfáról akartam blogni, mert csinálgattam rajta ezt-azt, a Polskival meg úgyse történik mostanság semmi érdekes. Csak egy szelepdekni-tömítés csere meg egy zöldkártya, tök rutin dolog mind a kettő. Persze, hogy a rutinműveletek fajultak el megint, és ezek miatt kerültem a szívott szerv makkos felére. Az ám bazmeg, rutinművelet...

Kezdődött az egész már nagyon rég, valamikor fél éve (de talán egy is megvan), hogy állítottam szelephézagot, aztán utána akárhogy raktam össze, akármilyen tömítés volt benne, mindig jött az olaj. Hol csak kicsit, hol meg okádta az olajat, de jó, na az nem volt soha, valszeg egyszer túlhúzhattam, aztán amiatt lehet tömítetlen.
 "Velem ugyan nem baszik ki" - gondoltam én, és úg határoztam, hogy felrakom az alu deknit. Felraktam. Irgalmatlan szar hangja volt, szedhettem szét megint, hurrá! Érdekes kopásnyomokat fedeztem fel a szeleprugók környékén, úgyhogy arra jutottam, hogy az alu deknibe meg beleérnek a szeleprugók, háromszoros hurrá! Mindegy, gondoltam, hogy most már csakazértis összerakom ezzel, kimunkálok egy kis anyagot az öntvény falából.
Szereztem kölcsön egy gravírozógépet, elmentem venni hozzá aluhoz való marófejet. Felhívtam egy közeli szerszámüzletet, kiválasztottam a webes katalógusból a cuccokat, bringára pattantam, és elkerekeztem oda...   ...oda, ahonnan elköltöztek mittudoménhova. Fákk. Továbbmentem és az első útbaeső szerszámboltba bementem, mondtam, hogy mi kéne. Az öreg fószer, aki bent volt, vakarászta egy kicsit a tarkóját, aztán előtúrt egy dobozt valahonnan az "Az elvonuló tatárok hagyták itt" feliratú polcról és letette oda elém. Volt benne marófej is, de többnyire, csiszolók, polírkorongok, köszörűfejek voltak ott vegyesen. Kérdeztem, hogy mennyi, erre visszakérdezett a fickó, hogy mennyit ér meg nekem az egész. Rövid alkudozás után végül egy ezresért elvittem az összes létező cuccot, ami befogható egy gravírozógépbe. Ez mondjuk jó üzlet volt.

Szépen kimunkáltam a szelepdekni vonatkozó részeit, megtisztítottam a fémforgácstól, brigéciol, öblítés, minden. Összeraktam az autót egy gumis tömítéssel, röffentés, próbakör, minden fasza. Szépen meg is forgattam pár helyen (murván, persze) a verdát, hadd örüljenek a járókelők. Nem örültek. Buzik ezek mind, nem értik a művészetet...

Ma vittem a verdát zöldkártyára. Előtte elmentem tankolni, mentem egy pár kilométert, hogy bemelegedjen a motor. Mire odaértem, már olajpacák tarkították a motorteret, ezeket látva nem pont a világbékére gondoltam. Beálltam a műhely elé, rádugtuk a műszert a kocsira, mértünk egyet. A HC kapásból 300 fölött volt, meg a sportkipu miatt tömítetlennek jelezte a rendszert, úgyhogy Polski leállít, gondoltuk inkább Zsolti kollégám Alfájának csinálunk zöldkártyát. Neki meg tényleg brutál sportkipufogója van, úgyhogy az egyik oldalon betömtük ronggyal. Aztán a másikon is. Aztán egy nagyobb gáz után, ahogy visszaengedte, az egyik ágon szépen beszippantotta a kipufogó a rongyot. Fákk. Mindegy, kicsit mégjobban letömítettük a másik oldalon, és nagy gázra kilőtte.De maga a mérés itt se nyert.
Végülis újból beröffentettem a Kispolákot, járattam sokáig, de éppenhogy nem lett meg, tömítetlenség miatt sipákolt az a köcsög műszer, pedig abszolút jó a kipufogóm. Közben sikerült egy gigantikus olajtócsát varázsolni az autó alá, mert a szelepdekni-tömítés végleg feladta.
Végülis találtunk egy Suzuki Samurai-t, aztán mégiscsak megjavultak a Polskim kibocsátási értékei. (A kettő között nincs összefüggés, ugye mondanom se kell?) Otthagytam 5900-at, meg egy fél liter olajat az aszfalton. Kaptam egy pici, sárga matricát, egy ződ papírt, meg egy doboz sört, összességében ez mondjuk annyira nem volt jó üzlet.
 
Szerencsére a komoly vérveszteség ellenére még maradt Tóbiásban elég, hogy hazajussak vele, sőt a túlmelegedést környékező állapot ellenére volt még olajnyomás is. Hazafelé kicsit morcos voltam, mert elkezdett szopatni még a rádió-fejegység is, ezért toltam neki állat módra, szépen keresztben érkeztem az utcába, közben dőlt a füst a motortérből, mert a kipucsonkra is jutott olaj bőven. Megint javítottam a népszerűségi indexemet az utcabeliek körében, de le vannak szarva...

Mivel nemrégiben öregedtem egy évet, kaptam egy szép ontopic ajándékot ez alkalomból a tesómtól és a barátnőjétől. Nájsz búk, veri nájsz.

Ma meg letakarítottam a a motor környékét, ami a múlt heti kis szelepdekni-tömítéses baleset következtében úszott az olajban. Szerintem szép lett, de a képet megnézve a szemfülesebbek rájöhetnek, hogy csaltam. Lehet tippelgetni:

a.) Adót
b.) Mert nem ér pukizni
b.) Mert két a.) lehetőség van
c.) Zsiráf
d.) Egyéb, mégpedig: .........

Ha már arra jártam, kiürítettem a részecskegyorsítót is. Érdekes módon az előző ürítéskor, 400 km után több lötty volt benne, mint most 1000 feletti kilométer megtétele után. Alig lötykölődött az aljában valami kis kondenzvíz, viszont volt némi fehér habos sűrű trutyi. ez utóbbi gondolom az olaj-víz elegy egy rendkívül szimpatikus megjelenési formája. A légszűrő viszont még mindig olyan, mintha vadi új lenne, szóval ebből kiindulva egész jól ellátja a feladatát a cucc.

Két dologgal tudnám magyarázni, hogy miért lehet ez (mármint, hogy kevesebb lötty volt a tartályban). Az egyik az az, hogy több volt az országút, és jobban felmelegedett a cucc a bödönben, és a víz része elpárolgott. A másik meg az, hogy a bevezető hosszú csőcsonk egy kicsit elpunnyadt, így rövidebb csőszakasz lóg be a bödönbe, nem olyan durva az irányváltás a beáramló cuccnál, így kevesebb szmötyi kondenzálódik. Vagy esetleg a vízbül... veszi ki... a zokszigént, vagy mittudomain.

Na, újra egy bejegyzés, amit azzal kezdek, hogy "Na..."

Tegnapelőtt volt egy nagyobbacska kör, részint szakmai, részint szórakozási, részint pedig alkatrész-szállítási céllal. Van a Közlekedési Múzeumnak ez az időszaki kiállítása "Szovjet Luxusautók" címmel, ezt néztük meg az egyik kollégámmal, aki egyébként civilben egy 1974-es Zsiguli restaurátora és boldog tulajdonosa egy személyben. Kedden reggel 9 környékén indultunk tehát Pestre, de előző este még felszereltem Tóbiásra a jugoszláv csodát (a tetőcsomagtartót), mert tudtam, hogy hazafelé velünk utazik két Zsiguli-küszöb is.
Az odaút eseménytelenül telt, a 70-es főúton robogtunk ezerrel, de aztán Pest határában kezdett égett olajszag terjengeni az utastérben. Kiálltam egy benyakútnál megnézni, hogy mi a tarka lófasz van már megint. Kinyitottam a motorháztetőt és kis híján felsikítottam, pedig azért az idegrendszerem elég edzett. Na de ez azért még nekem is sok volt: tócsákban állt az olaj a motortérben, de valami iszonyatos mennyiségben. Eléggé GNÁT volt, na. Szelepdekni-tömítés persze, már megint, mi más?

Igazából bosszankodni kár volt, meg felesleges is, így hát csak álltunk, néztük a blokkot aztán röhögtünk. Egy kis motortér-pucolás és némi gyors szervizelés után ellenőriztem az olajszintet, és meglepő módon még volt benne, így megkockáztattam a továbbmenést. Szerencsére hatásos volt, és ugyan az olajfolyás nem szűnt meg, de jelentősen méréséklődött. A Közlekedés Múzeumnál ismételt motorvizslatás és olajszint-nézés után bemenetünk, hogy megnézzük a kiállítást. Aki még nem volt, de érdeklődik a veterán autók iránt, annak kötelező megnézni a "Szovjet Luxusautók" című időszaki kiállítást. (Április 19-ig van, úgyhogy gyerünk!) Nagyon érdekes, informatív kis tárlat volt, azt kell hogy mondjam. Nagyon sok új infóval lettünk gazdagabbak, és még szakmai szemmel is. Van GAZ-14-es Csajka, és 3111-es Volga, amivel egyszerű civilként körülbelül esélytelen, hogy összefusson az ember, de a hengerenként 3 szelepes 3210-es Volga is erősen ebbe a kategóriába tartozik. Ha csak nem jársz rendszeresen Oroszországra, kábé olyan gyakran látsz ilyet, amilyen gyakran a tahóröcsögei Jenő bácsi kapja el Pamela Andersont egy laza análra. (Gy. k.: nagyjából soha.)
Érdemes korán menni, mert hosszú órákig tartó garantált nyálcsorgatásra lehet számítani, a múzeum többi része is érdekes, több napra való információáradatot zúdít az emberre.

Gyors kaja után bekukkantottunk KG-ékhoz, és hoztunk motorburkolatot, amit már menet közben szórtam be a hátsó ülésre, checkpoint two kilőve. Elszaladtunk tesómhoz, de épp nem volt szén a vízipipához, ezért csak csomagbeadás meg sütizabálás volt a program, és már úton is voltunk a negyedik checkpoint felé. Pest határában az út szélén láttam egy eléggé rütyvedt BIS-t, gondoltam megnézem, hátha eladó. Időközben kijött a tulaj, így beszédbe elegyedtünk. Kiderült, hogy ő a narancssárga BIS-es csávó, és az általam észrevett példány alkatrésznek van. Rövid pofázás után innen is továbbálltunk, és megérkeztünk végül az utolsó úticélhoz is, Érdre:

Ladás kollégáknak ajánlom figyelmébe a Rónai Márton névre hallgató fiatalembert. Marci elvetemült Zsigulis, és azon felül, hogy figyelemreméltóan szép autói vannak (a kék járgánya szerepelt a Veteránban is), szinte fejből vág minden, a kocsira vonatkozó típustörténeti adatot (a legapróbb részletekig), valamint tele van a háza beszerezhetetlennek tartott alkatrészek garmadájával. Amellett, hogy vettünk tőle két gyári orosz küszöböt és két taposót, még megnéztük a gyűjtemény két darabját is: Egy 74-es 2103-ast (az ikerlámpás ezerötös), aminek az ülésén nemrég még rajta volt a gyári fólia is, illetve a Veteránban is szerepelt kék 2101-es Zsigát. Mindkét kocsi olyan, mintha most jött volna a gyárból, hihetetlen szépek. Jól elpofáztuk az időt, így volt vagy este 9, mire felkötöztük a tetőcsomagtartóra a két "sílécet". Legalább már elmondható, hogy volt Lada-küszöb is a Polskimon. A hazaút eseménytelenül telt, nem égettünk olajat, úgyhogy alles gut.

Másnap reggel kezdtem az első munkanapom az új melóhelyemen: egy Mercedes 300SL replikát kellett meggyógyítanunk. A replikák a Pagoda-Merci padlólemezére épülnek, és üvegszálas műanyag a kasztnijuk. A kocsit korábban már "restaurálták" így ennek a nyomait kellett eltüntetnünk. A két hátsó váznyúlványba belefoltoztak iszonyat kókány módon, így ezeket a taknyolásokat egy az egybe kivágtuk, és gyakorlatilag újraalkottuk a váznyulvány érintett szakaszait. Természetesen a foltozások rá voltak lapolva a szétrohadt gyári lemezre, csak hogy még egyszerűbb legyen a sorsunk. Mindezzel egy nap alatt végezni kellett, mert ma (azaz csütörtökön) vitték is fényezni az SL-t. Vicces lett volna úgy odaadni a fényezőnek, hogy: "Itt a kocsi, rögtön belelapátolom neked egy vödörbe."
Szóval indításnak elég húzós napom volt, elég esetlen voltam az elején, de azért sikerült belerázódni. A kollégák bíztattak, hogy ha belejövök, már fogat mosni is flexszel fogok.
Ma egy alkatrésznek szánt Fecske-coupéról (W111 - 280 SE) szereltük le az ajtókat, és azokat atomjaira szedtük, mert mennek rá a Fecske cabrióra, ami a következő falat lesz. Hihetetlen durván összetett de egyben eléggé átgondolt konstrukció ez az öreg fecskefarkú Merci, szétszedés közben nem győztem csodálkozni. Meló közben beugrott Karki és Bezil, a látogatás rövidsége ellenére is jól eldumálgattunk.

Pógár Jenő is megmondta: "Úgy megy a' élet, ha zajlik!" Hát most zajlik.

Má' megint csak ezek az öreg, rozsdás szarok. Kicsit már kezd unalmas lenni ez a csávó.

Hosszú (oké, relatíve hosszú) ideje nem írtam ide semmit, meglepő módon azért, mert nem történt semmi. Tóbiás ment, működött minden gond nélkül, de viszonylag keveset használtam, mert inkább a céges 206-osba raktam a kilométereket. Történés mindössze annyi volt, hogy egy faszparaszt manőverkirály nekiment a kocsinak,  - valszeg akkor amikor az a melóhelyem előtt parkolt - és sikeresen kitört egy darabot a hátsó lámpámból, majd angolosan távozott. Betétlap persze sehol, mert ugye minek is az. Az egészben az a leggyönyörűbb, hogy ezt a fajta piros-fehér burát gyakorlatilag lehetetlen beszerezni, úgyhogy örö é bódottá van. Nem tudom ki volt a tettes, de őszinén kívánom neki, hogy szarjon rozmárt, miközben a halott nagypjával közösül.

Műszakilag a járgány teljesen egyben van, egyedül a szelepdekni-tömítés fosta el magát, aminek következtében a Fehérvár-Budapest-Fehérvár távon teleszórta a motorteret olajjal gép, de a működésben ez se okozott igazi fennakadást. Vettem kemény 150 pénzért parafa tömítést, kicseréltem, megpucoltam a mocit és környékét, majd egy ismételt Fvár-Bp-Fvár körön megnéztem, hogy milyen lett. Hát még mindig enged, pedig vadiúj a  tömítés. Ma vettem bele olajat (Valvoline Turbo 15W-50-es, szokás szerint), hogy legyen mivel utántölteni, mert már eléggé kevés volt a járgányban.

Bár nem írtam róla, de érkezett hozzám egy szerelmes levél, hogy csináltak egy szép fényképet a kocsimról Sukoró belterületén, és hogy ez 30 ezer forint lesz. Ma bementem a fényképészekhez, hogy megnézzem: sajnos a kocsinak a rondábbik oldalát fotózták, ráadásul csak fekete-fehér,de mondtam, hogy oké egye fene, kifizetem. Sőt, 100 Ft illetékbélyeg ellenében kértem egy példányt itthonra, ezen már nem múlik. Az ügyintéző csajok aranyosak voltak, bár nem néztek teljesen normálisnak, amikor mutatták a fotót, én meg mondtam, hogy: "Na ja, nem bírtam a lóerőkkel."

Amikor ezzel végeztem, elzúztam műhelylátogatásra a Horváth szerviz nevű helyre, ami - mint a neve is mutatja- egy szerviz, de nem Horváthokat javítanak. Velem különben se tudnának mit kezdeni, mert menthetetlen vagyok. Na szóval a műhelylátogatás apropóját a mellékelt fotókon lehet látni: természetesen veterán járgányok. A műhely németországból kapja a megrendeléseket, veteránokat restaurálnak. Többnyire Merciket, de volt már itt Jaguar, Porsche meg sok egyéb más is, például találkoztam egy Ford Cortinával is az egyik kocsiállásban.
Ami igazán extra ebben a műhelyben, az az, hogy itt készülnek majd a jövőben a Mercedes 300 SL replikák, üvegszálas műanyag karosszériával, a Pagoda Merci padlólemezére. A fotókon látható két darab az tulajdonképpen prototípus. Százötvenezer euróért vesztegetik őket szemben egy eredeti SL félmillió eurós árával, szóval lesz rá kereslet.
A másik érdekesség, hogy itt készül a németországban gyártott Horch 853-as replikákhoz némelyik részegység, például találkoztam egy komplett Horch alvázzal.
Ez olyan szintű járgány, hogy még a replika is milliós tétel euróban. Nagyon nem semmi dolgok ezek. A látogatás apropója meg - a személyes kíváncsiság kiélésén kívül - az volt, hogy megnéztem a leendő munkahelyem: jövő hét szerdán kezdek.
Asszem örülök, asszem be fogok rúgni, asszem nem is kicsit.

    Nah eléggé felemás napot zártam Tóbiással. Összepakoltam a himbasort, belőttem a hézagokat (újból , iszonyat módon megtéptem a rögzítőanyákat (biztos, ami biztos , feltöltöttem és beszereltem az akksit (már megint , letömítettem a szelepdeknit (már megint , lőttem egy mexhézagot és egy előgyújtást, és végül nekiálltam beröffenteni a vasat. Nah, itt jött az első probléma:
    A második indítózásra már érezhetően kezdett gyengülni az akksi, a harmadikra pedig meg is szorult benne a szusz. A frissen fullra töltött akksi kábé három percig élt. Fasza. Itt most vagy a fél éves akksim dobta el a kanalat, vagy az indítómotor áramfelvétele extrém nagy. Valamelyik mindenképpen cserés lesz úgy érzem.
Fogtam a Peugeot-t, meg a bikakábelt, és gondoltam, hogy a VARTA, a Peugeot -generátor, és a Peu 65 amperórás akksija egyesült erővel már csak megforgatja azt a fákking önindítót. Megforgatta.
    Pöccröff, szép hangja volt a motornak is, a szelepek felől alig jött valami zaj. El is zúztam gyorsan próbakörni. Baromi jól húzott, érezhetően erősebb volt a moci, mint korábban, de hazaérve már lehetett hallani pianóban a szelepdekni alól azokat a hangokat, amiket nem akartam hallani.
Ez volt az ami az előző héten a halk, majd egyre hangosodó "tektektektek"-ből szépen átment "klaff-klaff-klaff"-ba, hogy aztán "klaff-klaff-hörrrrrrr" legyen a vége.
Nincsenek illúzióim. Himbasor kuka, aztán meg vadásznom kell egy használható darabot.

A szomszéd unokájának amúgy tetszik a verda, bár kicsit furcsállja, hogy miért szerelem folyton. Meg a szomszédok is. Meg a másik szomszéd is.
De a lurkónak azért megengedtem, hogy beüljön, és baromira tetszett neki a gép. Meg is kérdezte, hogy "Ez spojtkocsi?" Őszintén kellett válaszolnom, ezért azt mondtam, hogy igen.

Gyors összefoglaló jön az elmúlt két hétről. A népmesés meg westernes formátumot most hanyagolnám, műfajilag ez inkább horror-pornó-vígjátékba oltott road movie volt . Megpróbálom hitelesen visszaadni azt a részét amire emlékszem.

    Tehát: amint arról korábban már blogtam, a laza generátoros szívás után épp hogy sikerült a találkozóra összerakni hellyel-közzel üzemképesre a gépjárművet. Az elgörbült talp és a törött bakelit miatt kénytelen voltam kicserélni az üzemanyag-szivattyút, viszont a másik AC, amit beraktam, az nem tol rendesen. Nagyfater-tempóhoz még éppen elég, de nagyobb húzatásnál, illetve folyamatos 90-nél leürül az úszóház, és akkor "leszabályoz az elektronika". A könnyűfém szelepdekni, amit azért raktam fel, hogy ugyan maradjon már tiszta a motortér, az teljesen jól látta el a funkcióját, annyira jól, hogy a tömítés úgy gondolta, neki itt már nincs is dolga. Az alatt a 15 km alatt amíg kiértem Velencére, sikerült tökéletesen telebaszni a motorteret olajjal. Pedig a haldokló AC miatt nem is tudtam 80 feletti tempót autózni.
    Este 11 felé végeztem a szereléssel, gyorsan bedobtam a hálózsákot, egy fogkefét, meg a piát amit épp találtam, és tepertem Velencére. Pont sikerült egy időben érkeznem a rendvédelmi szervvel, aki éppen intézkedést foganatosított, hogy ne vonyítsanak olyan hangosan a kispolszkis jóemberek. Mire kiértem, addigra már láthatólag senki se volt szomjas, de kitartó kemény munkával sikerült őket utolérni. A szombati túraverseny emiatt sajnos ki is maradt, mert mire felébredtem, a mezőny eleje már nagyjából be is ért.

    Annak viszont örülök, hogy a felvonuláson végig tudtam menni, szerencsére nem 90 feletti tempóval abszolváltuk, így nem döglődött a gépsárkány. Csanak hozott nekem BIS váltót, amiért ezúton is köszönet és riszpekt. Arról volt szó, hogy kapcsolóvillát kell bele rakni, meg a diffiharangot lecserélni légesre, mert nem tudtam, hogy milyen volt belül. Nos, valami őstehetség a reteszelő golyócskákat kiszórta belőle, de a kapcsolóvillákat akkurátusan egymáshoz hegesztette, ezért gyakorlatilag egy komplett felújítás lett belőle. Nem kis meló lehetett újból váltót varázsolni belőle.
     Vasárnap a váltó is bent utazott a csomagtartóban, de ennek ellenére a gyors szlalomot muszáj volt kipróbálni. Reméltem, hogy le van terhelve elöl, ezért legalább nem fogja tolni az orrát, de mégis tolta. A mért köröm nagyon szar lett, de a másik kettőt viszont nagyon élveztem, mint a hülyegyerek a ringlispílt. Az addig csak olajos motortér kapott egy kis port is, szóval gyönyörű lett a végeredmény. Körülbelül olyan, mint a káposztás hígfosásba szórt homok.
Nah az elmúlt két hétből sikerült egyet leírni. A többivel meg majd folyt. köv. holnap. Szóval amit a bevezetőben írtam az átbaszás. VIGYÁZAT CSALÓÓÓÓ!

Tóbiás sapkát kapott karácsonyra. Szerintem jól fog állni neki.