A víg kispolszkizás mellett azért várt némi meló is, mivel az Alfával akadt némi dolgom. Oké, nem volt semmi vészes, csak egy kis tervszerű megelőző karbantartás, mivel a jó öreg talján paripa komoly feladatok előtt állt. Tavaly télen a Twingo-vásárlás alkalmával cincáltam elő a garázsból legutoljára, majd egy alapos mosás-alvázmosás kombó után ment is vissza pihenni, én meg húztam a jobbkormányosok földjére bauxitfőzeléket főzni.

A szabadságomra betervezett meló a következőkből állt:
- 1.  olajcsere
- 2. alvázvédelem
- 3. üregvédelem
- 4. szelepcsere a jobb első és jobb hátsó keréknél.

Egy akksival a kézben átbattyogtam tehát a garázsba, ahol Dzsulietta vastag porréteg alatt aludta Csipkerózsika-álmát, aztán nekiálltam felkelteni. Átmozgattam a féket, a kuplungot, illetve a váltókart végigjárattam a fokozatokon, aztán ráindítóztam. Egy kis tekerés kellett neki, hogy felkapja a benzint, aztán szinte azonnal el is indult. Kicsit dadogva-akadozva de alapjában véve szépen stabilan járt. Megjárattam egy kicsit a városban és teletankoltam, aztán ment is vissza a garázsba.

Az olajcsere alkalmával kapott egy Mann szűrőt és 5,6 litert a szokásos Q8 Formula Excel 5W-40-es olajból. A kilométeróra ekkor 239177-et mutatott. Elméletileg bőven ráért volna 240 ezer után cserélni, de egyfelől már az utolsó csere óta eltelt egy év, másfelől meg 240 után csak valahol az utcán lett volna már csak lehetőségem olajat cserélni egy elég barátságtalan időjárású országban (vagy opcionálisan szervizben, baszottdrágán). Szóval inkább az idő előtti csere mellett döntöttem.
 
A szelepcsere azért volt szükséges, mert a jobb első és hátsó kerekeken az alu szelepsapka igencsak böszmén összerohadt a réz szeleppel, lehetetlenné téve az előírt guminyomás ellenőrzését és beállítását. Mivel egyébként is mentem Abára a gumishoz megnézni egy garnitúra felnit, ezért úgy döntöttem, hogy ha már ott vagyok, akkor csináljuk meg ezt is. A kiszemelt felnik kocsira próbálásához úgyis le kellett szedni a kerekeket, akkor meg már miért ne a jobbosokat.
A felnik - egy garnitúra 16 colos RH Classic guriga - az agyméret (56 mm) miatt nem passzoltak tökéletesen, de ezen lehet segíteni azzal, hogy a középfuratból kiesztergáltatok átmérőben 2 mm-t. Az összes többi paraméter rendben levőnek tűnt, sem a féknyeregbe, sem a stabilizátorba nem ért bele, úgyhogy rövid alku után 32 ezerért a tulajdonomba került a négy felni. Szerintem nem volt rossz vétel: elég masszív és meglepően könnyű kerekek, és a centírgépen jól futott mindegyik. A lakk az mondjuk csúnyán pereg egyik-másikról, meg kisebb-nagyobb padkanyomok is vannak rajtuk, de egyébként is felújítási célzattal vettem őket. A színkombináció felől még nem döntöttem véglegesen.

Az alváz- és üregvédelem volt az egyetlen nagyobb lélegzetvételű prodzsekt. Mivel sem aknám, sem kompresszorom nincs, ezért jobbnak láttam profira bízni a dolgot. Összesen egy embert találtam Fehérváron, aki alvázvédelemmel is hirdeti magát, így felkerestem őt, és ledumáltam, hogy vinném hozzá a gépet. Mivel a szétszedést nem akartam másr bízni, ezért nekiláttam a garázsban szétbontani a szekeret. Lekaptam (oké, leszenvedtem) az első lököst, kiszedtem a dobbetéteket, leszedtem a küszöbburkolatokat és a sárvédőívek műanyag szélesítéseit. Előbbiek csavarokkal és patentekkel, utóbbi alumínium popszegeccsel volt rögzítve. A popszegecsről azt hittem, hogy valami utólagos házikókány, de kiderült, hogy gyári megoldás az is. A műanyagok mögött aztán feltárult az olasz acél a maga teljes valójában:
A kerékdobokban belül a gyári alvázvédő réteg tündökölt, szinte újszerű állapotban, a küszöbök hibátlanok, az íveken javarészt csak felületi rozsda. A 75-ös Alfák egyik tipikus rohadási pontja a küszöb és a hátsó ív találkozási pontja, na az már Dzsuliettán is megindult sajnos, de az összekép nem is rossz egy 24 éves olasz autótól. A dobbetétek mögött csak száraz por volt, de az elég komoly mennyiségben. A betétek pucolása közben találtam meg a bal első betéten a gyári címkét, amiből kiderül, hogy 1996 április 16-án rendelték le azt az alkatrészt, épp abba a kereskedésbe, ahol a kocsit eladták. A balos sárvédő és a motorháztető enyhe árnyalateltéréséből, az első zárhídon talált gyűrődésből, valamint a zárhidat és a doblemezt összekötő - nem gyári - hegesztési varratból azért már korábban is nyilvánvaló volt számomra, hogy a kocsi bal eleje valamikor régebben már kapott egy kisebb maflást. Na most már az is kiderült, hogy mikor és hol: 1996-ban tehát a járgány még az első tulajdonosánál volt, ő zúzhatta le, és márkaszervizben javították.  Szép lassan fény derül azért itt a titkokra.

A bal hátsó kereket persze nem tudtam leszedni, mert az anyák rá voltak gyógyulva a tőcsavarokra, aztán a kerékőrt garantáltan szétbasztam volna, úgyhogy inkább más megoldáshoz folyamodtam. A mosóban, ahova alvázmosásra vittem a bringát, na ott van gumisműhely is, úgyhogy szóltam a srácnak, hogy légkulccsal lazítsa le nekem azokat a szarokat. Így is lőn, gyorsan aláemeltem a szekérnek, lekaptam a kereket, kiütöttem a patenteket, aztán már szedtem is ki a dobbetétet.
Sajna a srác vissza is húzta légkulccsal az anyákat, úgyhogy amikor az alvázvédelem után raktam össze a kocsit és próbáltam leszedni a kereket, ugyanúgy szopóágon voltam vele. Mindegy, nagyjából sikerült visszaküzdenem azért a bal hátsó dobbetétet is.

Nagyjából ennyi törődést igényelt az öreglány, mielőtt elindult volna eddigi élete - feltehetően - leghosszabb útjára.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy jóember, akit Dzsanfrankónak hívtak. Ez az ember abból élt, hogy gépkocsikkal kereskedett, méghozzá a híres-neves milánói autógyár termékeivel. Ha nagyon szókimondók akarunk lenni, akkor kimondhatjuk bátran, hogy ez a Gianfranco Bigot s.p.a. ez hivatalos Alfa Romeo kereskedő volt a Mariano del Friuli nevű kies kis olasz településen (és még azóta is az). A "s.p.a." ne tévesszen meg senkit, nem vellnesszfürdő volt a bácsi, csak ugye a cég neve is ugyanaz volt, mint az emberé. Az Úr 1989-edik esztendejében beballagott hozzá Renzo (akinek a teljes nevét és az akkori lakcímét nem tolom fel a netre, mert hátha még ugyanott lakik és úgyanúgy hívják), aki az Udinétől nem messze fekvő Aiello del Friuli nevű településről jött el, hogy átvegye az ő metálkék, alapfelszereltségű, UD 609511-es forgalmi rendszámú Alfa 75-ösét. Hazavitte, használta, jó volt, aztán egyszercsak eladódott a gépjármű, oszt valahogy ugyanúgy volt vele, mint a vallásalapítással, csodatétellel és Galileában való eltűnéssel alaposan gyanúsítható J. Krisztus nevű személlyel. (Különös ismertetőjele: kereszt van a hátán.)
Nem, az Alfa nem alapított vallást, csodát se nagyon művelt, viszont eltűnt, mint a fent említett személy a Galilea nevű körzetben. 2005-ben bukkant fel Győrben, de addigra már udinei helyett magyar forgalmi rendszámmal, de szigorú inkognitóban. Papíron ugyanis egy 1983-as 1.6-os Giulietta Berlina TI lett belőle. Állítólag a 90-es évek eleje óta egy tulaja volt, ő volt az, aki behozta és a haldokló Giuliettáján végrehajtott legális kasznicsere eredményeképp lett a 75-ösből Giulietta. Persze ezzel egyidőben egy legális motorcsere is lezajlott, tehát tulajdonképpen a kocsi két rendszámtábla közötti részét teljes egészében kicserélték, legálisan. Aztán 2005-ben a két rendszámtáblát is. Ezt már a győri kereskedők intézték, akiknél bizományban volt a járgány, és akiken keresztül megvette a kocsit a harmadik tulajdonos. Ő egy pesti újságíró volt egy autósújságnál, történetesen olyan lapnál, akiknek írtam én is korábban, meg a közeljövőben is fogok. Szakember lévén jó állapotú autót választott, nagyjából mindent rendbetetett a gépen, és hobbiautóként használta, amíg egy másik project-autó közbe nem szólt: Épp 2008 nyarát írtuk, ekkor került eladósorba a 75-ös Dzsulietta, amit megnézegettek páran, majd szeptemberben kipróbálta egy szimpatikus, jóképű, éles elméjű, intelligens, jó humorú, rendkívül vonzó fiatalember is, aki tulajdonképpen nem is akart autót venni azon az őszön, csak valamikor a következő nyáron. A próbaút során az említett szimpatikus, jóképű, éles elméjű, intelligens, jó humorú, rendkívül vonzó fiatalember, aztán elvesztette a maradék agyát is, amikor nagy húzatás után féktávon meghallotta milyen a gép hangja motorféknél. Két hét gondolkodás és önmarcang után végülis lefoglalózta a gépet, aztán az eredeti terveinek megfelelően 2009 nyarán elhozta, elnevezte Dzsuliettának (a forgalmiban ez van, ugye), utánajárt egy kicsit a kocsi történetének, és most blogot ír róla a hülyéje:
 "Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy jóember, akit Dzsanfrankónak hívtak. Ez az ember abból élt, hogy..."

Hétvégén meg kicsit kirándulgattunk a vassal, mert az szép és jó, tegnap meg lemostam ami szintén szép és jó volt addig, amíg éjszaka nem esett pont annyi eső, hogy a rátelepedett vékony porréteget ne mossa le, viszont inkább ragassza rá a kocsira. Fasza...