Hölgyeim és uraim! A színpadon: Tré Larry és a Möskvichhead!

A banda tagjai:
1.) Opel Kadett 1.3 powermachine (vonóhorog equipped)
2.) Egy 1.8 tonnás tréler
3.) CB-rádió + előfutó autó (Sárkány ellen sárkányfű, rendőr ellen safety car.)
4.) ...ééés egy kretén a volán mögött. (Én)

Végre eljött az az örömteli pillanat, hogy Moszkvics komát elhozhattam a lakatosműhelyből. Az is sürgette a dolgot, hogy a kész autót nem lehetett sokáig odabent tartani a műhelyben, mert lett volna egyéb meló, így hát ideiglenesen kirakták a gépsast egy ponyva alá. Múlt hét szombatra volt betervezve az eksön, de több tényezővel kellett kalkulálni a szervezésnél, és természetesen ahogy közeledett a szombat, minden kezdett egyre szarabbul festeni. Már-már kezdtem megalkuvó kispolgár lenni, és belemenni abba, hogy egyik kollégám autómentős ismerősére bízzam a dolgot ahelyett, hogy saját magam vontatnék. Előbbi teljesen legális, költségben se lett volna több, de nincs benne semmi rakenroll. Felhívtam az ipsét, kérdeztem, hogy vállalná-e, erre mondta, hogy épp aznap adta el a járműszerelvényét vontatóstól-trélerestől tokkal-vonóval. Jeee!
Maradt tehát a hagyományos mosópor: valami random vonóhorgos kocsi plusz egy tréler a kedvenc utánfutósomtól. Tesóm apósának van egy vonóhorgos Kadettje, ő azt mondta, hogy szívesen kölcsön is adja, ha őneki éppen nem kell. Szombaton pont kellett.
A tréleresnél se biztattak semmi jóval, amikor mondtam, hogy szombat délelőttre kéne egy tréler. Azt mondták, hogy csörögjek oda, aztán vagy lesz, vagy nem.
Szóval péntek este úgy tűnt, hogy totál esélytelen a szombati manőver, el is napoltam az egészet, nem foglaltam le se a trélert, nem szóltam az "előfutó autó" személyzetének sem, gondoltam le van baszva az egész, majd a következő héten megoldjuk.
Szombaton 11-kor épp a teszkóparkolóban bandáztunk Piszkor fő-fő-főtábornok úrral és a helyi polskis csapattal (Chriséket vártuk a Bamakós mezőnnyel együtt), amikor csörgött a telefon. Tibi (az Opel gazdája) szólt hogy mégiscsak oda tudja adni a kocsit. Gondoltam, megeresztek pár telefont, úgy vagyok vele, mint az öreg proletár a szépségklinikán: csak a ráncainkat veszthetjük.
Végülis sikerült összeszervezni a dolgot, igaz trélerből 1300 kilós helyett már csak az 1800-as volt, de gondoltam annyi baj legyen. Kimentem Pákozdra, elhoztam a Kadett, megtankoltam, aztán felvettem a futót, bepakoltam a spanifereket, megvártam cimborámat aki jött a Safety Car-ral. Beüzemeltük a CB-ket, aztán a lovak közé csaptunk. Minden gond nélkül kiértünk Seregélyesre, felpakoltuk a Moszkvicsot, aztán irány Pátka és a garázs.
Kicsit gyengének éreztem a Kadett, ezért úgy döntöttem, hogy nem a rövidebb úton megyek Dinnyés felé, hanem a 62-esen vissza Fehérvárnak, ami ugyan kissé hosszabb, meg a jardok előfordulásának az esélye is nagyobb, viszont ott nincs olyan, ami Dinnyés fele lenne: nagy emelkedő.
Ahogy elhagytam Seregélyest meg is érkezett a tőlem már joggal elvárható, menetrendszerű gebasz. Az Opel egyik hengere úgy döntött, hogy innentől kezdve ő nem erőlteti magát, dolgozzon csak a többi három. Szóval ott maradtam kb. 930 munkára fogható köbcentivel, meg valamivel több mint két tonnával, és szerintem nem árulok el vele nagy titkot, hogy a hipertérugrási sebességet aznap kivételesen nem értük el. Sík úton hármas + nyélgáz = 60 km/h volt az alapvetően jellemző képlet. Négyesbe esélytelen volt felgangolni, emelkedőn meg néha a szédítő 40 km/h-ra is visszalassultunk. Ha szar szóviccet akarnék elsütni (Márpedig miért ne?), akkor az mondanám, hogy elég vontatottan haladt a vontatás.

Fehérvárra bevánszorogva meg is kellett állni, mert szegény Opel közel volt már a túlmelegedéshez. Megálltam, hagytam visszahűlni a járgányt, és közben eljutottam a felismerésig, hogy nagyjából annyi esélyem van kijutni a garázshoz, lerakodni, majd visszavinni a trélert zárás előtt, mint amennyi hüvelygombája Terry Black-nek.
Gyors osztás-szorzás-kivonás után kitaláltam a B-tervet: épp ott vagyok a házunktól 5 utcányira, úgyhogy tűzés haza, Moszkvics lerak, aztán onnan két utcányira ott a tréleres. A rendelkezésre álló idő kb. 12 perc.
Jelentem sikerült.

A Moszkvics most itt pihen nálunk a garázsban, az időjárási viszonyoktól függően vagy kijut most hétvégén Tóbiással együtt, vagy nem.

Egyébként ha már itt tartunk csatolok pár fotót a lakatolt részekről. Lehet, hogy sötétben készültek a képek, de legalább szar minőségűek. Normális fényviszonyok között majd készítek értelmesebb fotókat is, most csak ezekre futott, mert szegény az eklézsia. Képek alapján iszonyatos egy rozsdaboglyának néz ki, de szerencsére ami a képeken látszik, az csak felületi rozsda. Sajnos a lakatosműhelyből kirakták az autót a ponyvát meg letépte róla a vihar és sajna kapott egy kis vizet. Természetesen úgyis a fémig lesz csiszolva illetve homokfúvatva lesz alapozás előtt.
Ami volt rajta:

- Balos küszöb alsórész újragyártása.
- Balos taposó cseréje
- Jobbos taposó cseréje egy nagyobb részen
- Jobb első emelőbak újragyártása
- A jobbos taposó alatti hossztartó szelvény cseréje
- Jobbos küszöb aljának a cseréje
- Jobb hátsó sárvédő aljának a foltozása
- Bal hátsó sárvédő egyengetés
- Bal hátsó ív csere
- Bal hátsó sárvédő aljának a javítása
- Hátsó lökhárító feletti takarólemez egyengetése
- Csomagtartótető egyengetés

Mivel javítóelemek nemigen vannak hozzá, ezért a cserés részeket gyakorlatilag a nulláról kellett újragyártani, és szerencsére Csocsó haveromnak ez nagyon profi szinten, jó minőségben sikerült. Tavasszal homokfúvással, alapozással és fényezéssel folytatódik a sztori.

*Én meg az ezt követő vasárnapot másnapossággal és szereléssel töltöttem, de örömmel mondhatom, hogy megjavítottam a Kadett, és azóta szebben megy, mint előtte. Gyújtásgondokkal kombinált AC-pumpa problémája volt amúgy.

Gyors helyzetjelentés a többfrontos háborút vívó Petyaland nem teljesen drámaian szar, de kurvamód kegyetlenül reménytelen csatáiról a hatóság, a rozsda, meg az egyéb járulékos gebaszok ellen.

Alfa front: totális állóháború alakult ki a Petyaland és a hatósági hadtestek között. A "Műszaki" fedőnevű offenzíva megindítása muníció hiányában késett eddig, és ezalatt az idő alatt a KGFB nevű csodafegyver hiányát felfedezve ismét előnybe került a Hatóság. Még egy kör a szopórolleren, mielőtt mehetnék műszakira. Maga az Alfa hadtest egészen rendben, csak kicsit elkezdett szarakodni a hűtőventilátor. Bekapcsolni bekapcsol, azzal nincs gond. Kikapcsolni azt már vagy nem tud, vagy nem szeret. Vagy relé, vagy hőgomba csere. Hurrá!

Moszkvics-front: Petyaland lehengerlő offenzívát indított és egy átkaroló hadművelettel bekerítette és elpusztította a rozsdát a sárvédőkön, az első köténylemezen, a lámpakereteken és a csomagtartón. Ezek az elemek tegnap jöttek vissza a homokfúvótól, előzőleg a sárvédőn levő likakat szépen faszán kijavította Csocsó cimborám, aki a Moszkvicsot lakatolja. Ki lettek szedve az ablakok (a szélvédők nem laminált, hanem edzett üvegből vannak, úgyhogy nem kis szopás kiszedni), lekerültek az ajtók, ki lett foltozva a hátsó sárvédő alja és a küszöbök vége is. A küszöböket mindenképp meg kell nyitni, mert ugyan van még benne anyag, de iszonyatosan el van vékonyodva, szóval a küszöbök alja cserés. Alapvetően jól halad a bringa, de sajnos van egy olyan gond, hogy szegény Moszkvics iszonyatosan tré minőségű acélból van. Hiába van vastag anyagból, és hiába van még egyes helyeken egy jó tisztességes lemezvastagság, kis pontokban mélységi rohadások tömkelege indul meg ami gyengíti a lemezt. A sárvédő belseje a homokfúvás után szinte azonnal elkezdett visszarohadni. Ezt a felületet átdrótkorongoztam tegnap, aztán ma meglátjuk mit fog mutatni. Az összes ilyen részt áttolom drótkoronggal ma délután aztán kap egy jó adag epoxi-alapú Dinitrol RC-900-at, ami ilyen rozsdapassziváló cuccos, és utána meglátjuk. Arról majd az Elek beszámol. (Tudjátok, az Update Elek ) Egyébként a sárvédő belsején nagyon jól megfigyelhető, hogy ahol telibe kapta a sós latyakot és a vizet az elmúlt 40 évben, ott kezdett el rögtön visszarohadni, ahol meg nem érte semmi, mert a kerék mögötti gyári betétlemez védte, ott meg csilli-villi-szuperfrankó-überfasza. Ami nem annyira jó hír az meg az, hogy a csomagtartó-tetőnek a külső részét is lehomokolta a szaki, a kifejezett kérésünk ellenére is, úgyhogy ott a lemez behullámosodott, mint a picsa, Olyan elemről volt szó, amin gyári fény volt, és horpadás meg szinte semmi, úgyhogy ez bizony pluszmeló és kibaszás a javából. Most majd lehet egyengetni, gittelni, úgyhogy fákk.

Bónusz trekk: A soha el nem készülő Trabi belseje egész jól alakul, készül üvegszálból a kormányoszlop-burkolat, be van kötve a Moszkvics-műszerfal (az olajnyomás és a vízhőfok-mérő természetesen nincsen, mert minek), és majdnem készek az ajtókárpitok. Vicces verda lesz.

Indul a Moszkvics-prodzsekt!

Ahogy ígértem korábban, szólok pár szót a Moszkvicsról. Úgy alakultak a dolgok, hogy végre neki tudok állni a kocsi restaurálásának, méghozzá nem is akárhogy. Nem egy szimpla széria 412-es lesz, hanem a gyári raliváltozat mását fogjuk megépíteni. Az egész dolog úgy kezdődött, hogy meghirdettem a kocsit eladásra, mivel Tóbiás karosszériájának a restaurálása és a 800-as moci befejezése anyagilag eléggé megterhelő lesz, a Moszkvics felújítását így beláthatatlan ideig el is kellett volna halasztanom, azt, hogy nálam pusztuljon el, azt meg nem akartam. Természetesen csak és kizárólag a Moszkvicsklub honlapján hirdettem, mert gondos új tulajt akartam neki, nem fémgyűjtőket meg faluvégén racingoló suhancokat. Aztán a történet olyan fordulatot vett, amiről álmodni sem mertem volna:

Jelentkezett egy vevő, aki úgy tűnt, hogy jó gazdája lesz a Moszkítónak, több ilyen gép is van a birtokában. Hosszas levelezés után megemlítettem, hogy mi volt az én eredeti elképzelésem a járgánnyal kapcsolatban (gyári raliverzsön), és ez elnyerte a vevőjelölt tetszését is. Annyiban maradtunk, hogy belevágunk ebbe a dologba, én fogom levezényelni az egészet a szétszedéstől a lakatosmunkán át a fényezésig (Laceeee készülj! ), ő pedig finanszírozza a munkálatokat némi reklám fejében. (A kocsi hirdetési felületeinek a 70%-a az övé.) Ez ugye több, mint nagyvonalú ajánlat...

Nos, a vizsgaidőszak túlélése után első lépésként elzúztam Pestszentlőrincre, és beszabadultam a Dinitrol cuccok hazai importőréhez, és bevásároltam, hogy a lakatosmunkákhoz már meglegyen minden, nehogy közben kelljen szaladgálni. Vettem varrattömítőt, üregvédőt, RC-900-as rozsdapassziválót, meg egy kis alvázvédőt is, lehetőség szerint a legjobb minőségűt mindegyikből. Remélem elég lesz, nem fogyunk ki menet közben. A biztonság kedvéért azért rákérdeztem, hogy van-e Fehérváron valami viszonteladójuk, és szerencsére van, úgyhogy nem kell minden apróságért Pestre szaladgálni. Az egész csomag majdnem megvolt egy harmincasból, párszáz petákkal fölötte állt meg.

A következő lépés a szétszedés, és a homokfúvás, de egyelőre a garázs, ahol a szétszedést csinálnánk, tele van egy épülő Trabanttal.(Majd írok arról is, mert szép lesz a gép, ha elkészül.) Elvileg október elején álltam volna be az Alfával egy szétszedés + takarítás + üregvédelem prodzsektre, de a Trabival baromi sokat csúszik a cimborám (aprólékosság rulez!), úgyhogy az Alfa most csúszik egy kicsit (vagy keresek neki másik helyet.), és előrevesszük a Moszkvicsot.  Nemeccerű dolgok ezek, na.

Tóbiás ellenben sztrájkba lépett (biztos beleköltözött valami halott BKV-s szelleme ), és nem akar menni, annak ellenére hogy kicseréltem a fél autót. Erről majd külön posztot írok, nem akarom keverni a dolgokat, mint sört a borral, mert annak soha nincs jó vége.
Áldás, békesség, mötttttál!

Na, újra egy bejegyzés, amit azzal kezdek, hogy "Na..."

Tegnapelőtt volt egy nagyobbacska kör, részint szakmai, részint szórakozási, részint pedig alkatrész-szállítási céllal. Van a Közlekedési Múzeumnak ez az időszaki kiállítása "Szovjet Luxusautók" címmel, ezt néztük meg az egyik kollégámmal, aki egyébként civilben egy 1974-es Zsiguli restaurátora és boldog tulajdonosa egy személyben. Kedden reggel 9 környékén indultunk tehát Pestre, de előző este még felszereltem Tóbiásra a jugoszláv csodát (a tetőcsomagtartót), mert tudtam, hogy hazafelé velünk utazik két Zsiguli-küszöb is.
Az odaút eseménytelenül telt, a 70-es főúton robogtunk ezerrel, de aztán Pest határában kezdett égett olajszag terjengeni az utastérben. Kiálltam egy benyakútnál megnézni, hogy mi a tarka lófasz van már megint. Kinyitottam a motorháztetőt és kis híján felsikítottam, pedig azért az idegrendszerem elég edzett. Na de ez azért még nekem is sok volt: tócsákban állt az olaj a motortérben, de valami iszonyatos mennyiségben. Eléggé GNÁT volt, na. Szelepdekni-tömítés persze, már megint, mi más?

Igazából bosszankodni kár volt, meg felesleges is, így hát csak álltunk, néztük a blokkot aztán röhögtünk. Egy kis motortér-pucolás és némi gyors szervizelés után ellenőriztem az olajszintet, és meglepő módon még volt benne, így megkockáztattam a továbbmenést. Szerencsére hatásos volt, és ugyan az olajfolyás nem szűnt meg, de jelentősen méréséklődött. A Közlekedés Múzeumnál ismételt motorvizslatás és olajszint-nézés után bemenetünk, hogy megnézzük a kiállítást. Aki még nem volt, de érdeklődik a veterán autók iránt, annak kötelező megnézni a "Szovjet Luxusautók" című időszaki kiállítást. (Április 19-ig van, úgyhogy gyerünk!) Nagyon érdekes, informatív kis tárlat volt, azt kell hogy mondjam. Nagyon sok új infóval lettünk gazdagabbak, és még szakmai szemmel is. Van GAZ-14-es Csajka, és 3111-es Volga, amivel egyszerű civilként körülbelül esélytelen, hogy összefusson az ember, de a hengerenként 3 szelepes 3210-es Volga is erősen ebbe a kategóriába tartozik. Ha csak nem jársz rendszeresen Oroszországra, kábé olyan gyakran látsz ilyet, amilyen gyakran a tahóröcsögei Jenő bácsi kapja el Pamela Andersont egy laza análra. (Gy. k.: nagyjából soha.)
Érdemes korán menni, mert hosszú órákig tartó garantált nyálcsorgatásra lehet számítani, a múzeum többi része is érdekes, több napra való információáradatot zúdít az emberre.

Gyors kaja után bekukkantottunk KG-ékhoz, és hoztunk motorburkolatot, amit már menet közben szórtam be a hátsó ülésre, checkpoint two kilőve. Elszaladtunk tesómhoz, de épp nem volt szén a vízipipához, ezért csak csomagbeadás meg sütizabálás volt a program, és már úton is voltunk a negyedik checkpoint felé. Pest határában az út szélén láttam egy eléggé rütyvedt BIS-t, gondoltam megnézem, hátha eladó. Időközben kijött a tulaj, így beszédbe elegyedtünk. Kiderült, hogy ő a narancssárga BIS-es csávó, és az általam észrevett példány alkatrésznek van. Rövid pofázás után innen is továbbálltunk, és megérkeztünk végül az utolsó úticélhoz is, Érdre:

Ladás kollégáknak ajánlom figyelmébe a Rónai Márton névre hallgató fiatalembert. Marci elvetemült Zsigulis, és azon felül, hogy figyelemreméltóan szép autói vannak (a kék járgánya szerepelt a Veteránban is), szinte fejből vág minden, a kocsira vonatkozó típustörténeti adatot (a legapróbb részletekig), valamint tele van a háza beszerezhetetlennek tartott alkatrészek garmadájával. Amellett, hogy vettünk tőle két gyári orosz küszöböt és két taposót, még megnéztük a gyűjtemény két darabját is: Egy 74-es 2103-ast (az ikerlámpás ezerötös), aminek az ülésén nemrég még rajta volt a gyári fólia is, illetve a Veteránban is szerepelt kék 2101-es Zsigát. Mindkét kocsi olyan, mintha most jött volna a gyárból, hihetetlen szépek. Jól elpofáztuk az időt, így volt vagy este 9, mire felkötöztük a tetőcsomagtartóra a két "sílécet". Legalább már elmondható, hogy volt Lada-küszöb is a Polskimon. A hazaút eseménytelenül telt, nem égettünk olajat, úgyhogy alles gut.

Másnap reggel kezdtem az első munkanapom az új melóhelyemen: egy Mercedes 300SL replikát kellett meggyógyítanunk. A replikák a Pagoda-Merci padlólemezére épülnek, és üvegszálas műanyag a kasztnijuk. A kocsit korábban már "restaurálták" így ennek a nyomait kellett eltüntetnünk. A két hátsó váznyúlványba belefoltoztak iszonyat kókány módon, így ezeket a taknyolásokat egy az egybe kivágtuk, és gyakorlatilag újraalkottuk a váznyulvány érintett szakaszait. Természetesen a foltozások rá voltak lapolva a szétrohadt gyári lemezre, csak hogy még egyszerűbb legyen a sorsunk. Mindezzel egy nap alatt végezni kellett, mert ma (azaz csütörtökön) vitték is fényezni az SL-t. Vicces lett volna úgy odaadni a fényezőnek, hogy: "Itt a kocsi, rögtön belelapátolom neked egy vödörbe."
Szóval indításnak elég húzós napom volt, elég esetlen voltam az elején, de azért sikerült belerázódni. A kollégák bíztattak, hogy ha belejövök, már fogat mosni is flexszel fogok.
Ma egy alkatrésznek szánt Fecske-coupéról (W111 - 280 SE) szereltük le az ajtókat, és azokat atomjaira szedtük, mert mennek rá a Fecske cabrióra, ami a következő falat lesz. Hihetetlen durván összetett de egyben eléggé átgondolt konstrukció ez az öreg fecskefarkú Merci, szétszedés közben nem győztem csodálkozni. Meló közben beugrott Karki és Bezil, a látogatás rövidsége ellenére is jól eldumálgattunk.

Pógár Jenő is megmondta: "Úgy megy a' élet, ha zajlik!" Hát most zajlik.