Na, újra egy bejegyzés, amit azzal kezdek, hogy "Na..."

Tegnapelőtt volt egy nagyobbacska kör, részint szakmai, részint szórakozási, részint pedig alkatrész-szállítási céllal. Van a Közlekedési Múzeumnak ez az időszaki kiállítása "Szovjet Luxusautók" címmel, ezt néztük meg az egyik kollégámmal, aki egyébként civilben egy 1974-es Zsiguli restaurátora és boldog tulajdonosa egy személyben. Kedden reggel 9 környékén indultunk tehát Pestre, de előző este még felszereltem Tóbiásra a jugoszláv csodát (a tetőcsomagtartót), mert tudtam, hogy hazafelé velünk utazik két Zsiguli-küszöb is.
Az odaút eseménytelenül telt, a 70-es főúton robogtunk ezerrel, de aztán Pest határában kezdett égett olajszag terjengeni az utastérben. Kiálltam egy benyakútnál megnézni, hogy mi a tarka lófasz van már megint. Kinyitottam a motorháztetőt és kis híján felsikítottam, pedig azért az idegrendszerem elég edzett. Na de ez azért még nekem is sok volt: tócsákban állt az olaj a motortérben, de valami iszonyatos mennyiségben. Eléggé GNÁT volt, na. Szelepdekni-tömítés persze, már megint, mi más?

Igazából bosszankodni kár volt, meg felesleges is, így hát csak álltunk, néztük a blokkot aztán röhögtünk. Egy kis motortér-pucolás és némi gyors szervizelés után ellenőriztem az olajszintet, és meglepő módon még volt benne, így megkockáztattam a továbbmenést. Szerencsére hatásos volt, és ugyan az olajfolyás nem szűnt meg, de jelentősen méréséklődött. A Közlekedés Múzeumnál ismételt motorvizslatás és olajszint-nézés után bemenetünk, hogy megnézzük a kiállítást. Aki még nem volt, de érdeklődik a veterán autók iránt, annak kötelező megnézni a "Szovjet Luxusautók" című időszaki kiállítást. (Április 19-ig van, úgyhogy gyerünk!) Nagyon érdekes, informatív kis tárlat volt, azt kell hogy mondjam. Nagyon sok új infóval lettünk gazdagabbak, és még szakmai szemmel is. Van GAZ-14-es Csajka, és 3111-es Volga, amivel egyszerű civilként körülbelül esélytelen, hogy összefusson az ember, de a hengerenként 3 szelepes 3210-es Volga is erősen ebbe a kategóriába tartozik. Ha csak nem jársz rendszeresen Oroszországra, kábé olyan gyakran látsz ilyet, amilyen gyakran a tahóröcsögei Jenő bácsi kapja el Pamela Andersont egy laza análra. (Gy. k.: nagyjából soha.)
Érdemes korán menni, mert hosszú órákig tartó garantált nyálcsorgatásra lehet számítani, a múzeum többi része is érdekes, több napra való információáradatot zúdít az emberre.

Gyors kaja után bekukkantottunk KG-ékhoz, és hoztunk motorburkolatot, amit már menet közben szórtam be a hátsó ülésre, checkpoint two kilőve. Elszaladtunk tesómhoz, de épp nem volt szén a vízipipához, ezért csak csomagbeadás meg sütizabálás volt a program, és már úton is voltunk a negyedik checkpoint felé. Pest határában az út szélén láttam egy eléggé rütyvedt BIS-t, gondoltam megnézem, hátha eladó. Időközben kijött a tulaj, így beszédbe elegyedtünk. Kiderült, hogy ő a narancssárga BIS-es csávó, és az általam észrevett példány alkatrésznek van. Rövid pofázás után innen is továbbálltunk, és megérkeztünk végül az utolsó úticélhoz is, Érdre:

Ladás kollégáknak ajánlom figyelmébe a Rónai Márton névre hallgató fiatalembert. Marci elvetemült Zsigulis, és azon felül, hogy figyelemreméltóan szép autói vannak (a kék járgánya szerepelt a Veteránban is), szinte fejből vág minden, a kocsira vonatkozó típustörténeti adatot (a legapróbb részletekig), valamint tele van a háza beszerezhetetlennek tartott alkatrészek garmadájával. Amellett, hogy vettünk tőle két gyári orosz küszöböt és két taposót, még megnéztük a gyűjtemény két darabját is: Egy 74-es 2103-ast (az ikerlámpás ezerötös), aminek az ülésén nemrég még rajta volt a gyári fólia is, illetve a Veteránban is szerepelt kék 2101-es Zsigát. Mindkét kocsi olyan, mintha most jött volna a gyárból, hihetetlen szépek. Jól elpofáztuk az időt, így volt vagy este 9, mire felkötöztük a tetőcsomagtartóra a két "sílécet". Legalább már elmondható, hogy volt Lada-küszöb is a Polskimon. A hazaút eseménytelenül telt, nem égettünk olajat, úgyhogy alles gut.

Másnap reggel kezdtem az első munkanapom az új melóhelyemen: egy Mercedes 300SL replikát kellett meggyógyítanunk. A replikák a Pagoda-Merci padlólemezére épülnek, és üvegszálas műanyag a kasztnijuk. A kocsit korábban már "restaurálták" így ennek a nyomait kellett eltüntetnünk. A két hátsó váznyúlványba belefoltoztak iszonyat kókány módon, így ezeket a taknyolásokat egy az egybe kivágtuk, és gyakorlatilag újraalkottuk a váznyulvány érintett szakaszait. Természetesen a foltozások rá voltak lapolva a szétrohadt gyári lemezre, csak hogy még egyszerűbb legyen a sorsunk. Mindezzel egy nap alatt végezni kellett, mert ma (azaz csütörtökön) vitték is fényezni az SL-t. Vicces lett volna úgy odaadni a fényezőnek, hogy: "Itt a kocsi, rögtön belelapátolom neked egy vödörbe."
Szóval indításnak elég húzós napom volt, elég esetlen voltam az elején, de azért sikerült belerázódni. A kollégák bíztattak, hogy ha belejövök, már fogat mosni is flexszel fogok.
Ma egy alkatrésznek szánt Fecske-coupéról (W111 - 280 SE) szereltük le az ajtókat, és azokat atomjaira szedtük, mert mennek rá a Fecske cabrióra, ami a következő falat lesz. Hihetetlen durván összetett de egyben eléggé átgondolt konstrukció ez az öreg fecskefarkú Merci, szétszedés közben nem győztem csodálkozni. Meló közben beugrott Karki és Bezil, a látogatás rövidsége ellenére is jól eldumálgattunk.

Pógár Jenő is megmondta: "Úgy megy a' élet, ha zajlik!" Hát most zajlik.