Eljött végre a rég várt felemelő pillanat. A Nap szikrázó fényében fürdő Alfa Romeo csillogó metálfényezésén visszatükröződnek a mélykék égbolton úszó bárányfelhők, zöldellnek a fák, madarak dalolnak, hófehér ruhás szőke szűzlányok hintik tele virágszirmokkal az utat, a rezesbanda hangol. Egy-két-há, és...

- Nem lesz jó ez az adásvételi. - így az okmányirodás néni.
- Keziccsókolom, ne tessék már kibaszni velem! - mondom neki én, de mindhiába. Nem jó az, mert át van húzva és javítva van a típus. Eddig mondjuk voltam vele eredetvizsgán, biztosítónál, műszakin (háromszor) meg még egyszer már ott az okmányirodán is, és akkor senkinek nem volt vele semmi baja.
De most van, úgyhogy a régóta várt forgalomba helyezést azt megint elbuktam, mennem kell még egy kört a szopórolleren, és a volt tulajjal újraírni az adásvételit. Szóval ezen a hétvégén sincs még autózás az Alfával. Végülis minek is az? Nem azért vettem, hogy autózzak vele. Azért a néni aranyos volt, adott még két csekket, ne maradjak már csekk nélkül, de ha azokat végre befizetem, akkor végre letudtam az összes átírási-engedélyezési-kitöltési-bevonási-kiadási-pecsételési-aktatologatási-faszlengetési-orrtúrási-seggvakarási díjat, illetéket, és egyéb lenyúlást. Ki se merem számolni, hogy ez az egész papírozás mennyiben áll meg a végén, de valahol 150-160 környékén van. Ezt mondjuk szívesebben költöttem volna a kocsira, mert ennyiből kijött volna egy 2.5-ös V6-os blokk, meg mellé vagy húsz rekesz sör. Ez volt az utolsó autó amit vettem. Legalábbis ebben az országban.

Na mindegy, Nagyseggű Dzsulietta most már ráfordult a célegyenesre, és hörögve üvöltő kipufogóval száguld a vonal felé. Tegnap letudtuk az eredetvizsgát, és 18500 jó forintokért másfél óra alatt kiderítették a kocsiról, hogy eredeti. Jó tudni, eddig tövig rágtam a körmömet a félelemtől, hogy hátha egy Folkszvágenben ülök, anélkül, hogy tudnék róla. Legalább az eredetvizsgás arc jófej volt, meg látszott rajta hogy nem egy ilyen karót nyelt aktatologató köcsög, hanem tisztában van a való élettel, meg ennek az eredetvizsga-dolognak az abszolút értelmetlenségével. Ja, és ajánlott egy jó pecsenyesütőt a környéken, amiről addig nem is tudtam, hogy létezik.

Azért magára az autóra is fordítottam némi pénzt és energiát. Amikor vettem, akkor már tudtam, hogy kocsinak az elektromos rendszerébe belebújt a gyász, mert valahol fogy belőle a villany: stabilan szökik valahol 17-18 mA. Egy multiméter segítségével aztán sorra vettem az áramköröket, és minden biztosítéknál kimértem, hogy van-e felesleges áramfelvétel. Aztán szépen meg is találtam: az AC pumpa reléjét kiszedve nem szökdöstek a milliamperek. Itt akkor most vagy AC csere lesz, vagy pedig a Motronic-ra kell ránézni, mert hogy az adja a vezérlő jelet a relének.
A folyamatosan működő hűtőventi ellenszere a hőgömba-csere lesz, meg is rendeltem a venti-hőkapcsolót meg egy másik - a blokkban levő - hőgombát is, ami meg a computernek adja a jelet. Erre azért volt szükség mert hidegen kis gáznál rángat a szekér. (Hidegen nagy gázzal meg csak a susogós-melegítős, zsíroshajú, fogatlan suttyók mennek, ugyebár.)
A két hőgomba mellé rendeltem még egy kis molibdén-diszulfidos váltóolaj-adalékot, mert a Polskinál jó tapasztalataim voltak vele, és jobb még a legelején megjátszani, nehogy a Reccsmanó beköltözzön a váltóba.
Ezeket a cuccokat még gyorsban meg tudtam szerezni magamnak féláron a (volt) melóhelyemen mielőtt felmondtam, de innentől kezdve utángyártott alkatrészekhez már nem lesz annyira jó beszerzési forrásom.

A végére azért még kaptam egy kis bónuszt: egy ismeretlen köcsög - valószínűleg a faszfej szomszéd - jó okosssan-igényesssen letörte a kocsiról a nemrég cserélt balos tükröt. Azt, amit azért cseréltem pár hónapja, mert az előző tulajnál valaki ugyancsak letörte, majd angolosan távozott. Sajnos nem tudok semmit rábizonyítani a köcsög szomszédra, úgyhogy még csak le se üvölthetem a fejét. Amikor a jó múltkor cseszegette a kocsit, és egyértelmű volt a szitu, akkor befenyítettem, hogy eltöröm mindkét kezét, és azóta nem is nagyon ment a közelébe, egészen eddig. Hogy a büdös rosseb tolja bele azt a kankós faszát!



Maga a tükör az teljesen tropa lett: törött a a tükörlap, a ház, meg a tartónak az öntvénye is. Szerencsére megvolt még a régi tükör, aminek meg a mechanikája van rottyon, viszont az előbb említett részei nagyjából épek. Szétszedtem az elvileg nem szétszedhető tükröt, és megpróbálok a kettőből összehozni egyet ami szép is, és jó is. Egyelőre úgy néz ki, hogy menni fog.

Pénteken elzúztam Pestre, felsőoktatásilag pallérozni az elmémet. Mivel a fősuli épületével szemben van pont az egyik autóalkatrész-nagyker központja, ezért a szünetben gyorsan átugrottam, hogy hátha találok váltóolaj-adalékot. Hát találtam, Liqui-Moly-t, rögtön meg is vettem, és még az előadásra is visszaértem, mielőtt a Dzsoki Júing (vazz, tényleg fullra úgy néz ki a tanár) elkezdte volna.

Szombaton a suli után szinte kötelező kocsmalátogatást követően indultam vissza Fehérvárra (csak kávéztam, nem piálok ha vezetek), balraindexnél baszottgyorsan villogott a visszajelző, gondoltam kiégett valamelyik izzó. Az elsőt láttam visszatükröződni az előtem haladó kocsi fényezésében, szóval egy benzinkútnál félreállva már célirányosan a hátsó indexizzó cseréjének álltam neki. Az izzónak nem volt baja, szóval csak kontakthiba volt a dologban. Ezt némi kézrátétes gyógyítással illetve energizálással sikerült megoldani, így húzhattam haza Pestről.

A hazaúton semmi gond nem volt, jól ment a kocsi, a forgalom se volt túl nagy, így jól tudtam haladni meg simán lehetett előzni mindenhol. Haladtam az én jó kis 90-100-as utazómmal, egészen Velence határáig, ahol is egy terepjárós (kocka Pajeróval) úgy gondolta, hogy kikanyarodik elém az én sávomba. Kikanyarodott. Én épp kilóval mentem, mert nem sokkal előbb előztem meg egy Nissan Vanette-et, úgyhogy nagy fék, de az esőtől csúszós úton nem akartam nagyot satuzni, meg szembe se nagyon jöttek, így kielőztem lendületből a terepjáróst. Már ott voltam mellette, mikor egy másik útról egy Renault furgon meg kikanyarodott jobbra, velem szembe. Satu, csúszás, a kicsit félrehúzó fékek miatt elkezdett keresztbeállni az autó, akkor reflexből visszaengedtem a féket, ellenkormányoztam, az árkot sikerült megúszni és ott csúsztam keresztben a Pajero mellett, és igyekeztem elkerülni, hogy nekimenjek. Sikerült. Akkor kiengedtem a kocsit, mert éreztem, hogy egyenesbe visszahozni már lehetetlen, aztán egy fél fordulat után, amikor újból az út tengelyével párhuzamos volt az autó, akkor megint megfékeztem. Itt már kezelhető volt a szitu: a szembesávban csúsztam, seggel az eredeti haladási irányomnak, szóval csak simán megálltam, raktam egy egyest, lehúzódtam az út szélére, káromkodtam egy sort, aztán amikor nem jött semmi, megfordultam, aztán mentem tovább. A furgonos, meg a terpjárós persze szó nélkül elhúztak. Mindegy, örültem, hogy élek, nem volt kedvem még anyázni is. Épp elég volt nekem az, hogy 90-es tempónál eldobtam a vasat és aztán mégis sikerült összeszedni, és megúszni csattanás, meg árok, meg anyagi kár nélkül. Konklúzió:

1.) Hóban csapatni nem csak jó móka, de felkészít az ilyen helyzetekre. Valszeg annak köszönhetem, hogy reflexből sikerült összeszedni a kocsit.
2.) Mások helyett sem árt figyleni. Amikor megláttam ezeket, valahol tudat alatt már fel voltam rá készülve, hogy "Óbazmeg, ez kijön...", és kicsit óvatosabban közelítettem. Még így is meglepett a dolog, ha nem készülök rá, akkor valszeg nem úszom meg ennyivel.
3.) Há' inkább érjek oda 10 perccel később, mint soha. Nem kell mindenáron rohanni.