Tevékenységtérkép
Nagy utazás...
... azt mondtad, hogy ez az élet. (Hát ja, mond néha az ember ezt-azt.)
S nem halunk meg, (Még szép, baszki!)
Az ember soha el nem téved. (Ezzel mondjuk vitatkoznék.)
Na legyen ennyi elég a filmzene-szakkörből, most nem a vállfaárus Gyuszi bácsi kalandjairól lesz szó, hanem egy kicsit prózaibb dolgokról. Röviden összefoglalva: beültem az Alfába otthon Fehérváron, aztán beletekertem laza 2000 kilométert, és kiszálltam belőle az országban, ahol az időjárásnál csak a helyi kaja szarabb.
Ennél azért kicsit bonyolultabb volt, de igazából nem sokkal. Sokan félnek az ilyesmitől, mint a tűztől, pedig - mint a mellékelt ábra mutatja - egy huszonéves járgánnyal is vállalható útról van szó. Nagyjából 19-20 óra utazással számoltam, ezért rövid pakolást követően kedd délután 4 helyett 6-kor indultam meg, első körben Veszprémen keresztül Pápára felvenni útitársamat, Szandrát. Közben a fehérvári Shell kúton megvettem a magyar pályamatricát, és megejtettem az utolsó hazai tankolást, kb 13-14 liter ment bele, a második kattanásig. Pápáról egy gyors kávét követően tűztünk is tovább, és hamarosan már az M1-esen faltuk a kilométereket. Móvárnál megvettem az osztrák matricát, aztán haladtunk is tovább. Bécs előtt elkapott az évszázad vihara, úgy esett, hogyszó szerint nem lehetett kilátni a szélvédőn. Szerencsére ez azért pár tíz kilométer után megunta, és abbamaradt. Megállni nem nagyon álltunk meg, csak átlag 400 kilométerenként, amikor itatni kellett a paripát, mert negyed tank alá kúszott a mutató. Az első tankoláskor Erlangen (Ausztria) közelében még számoltam egy fogyasztást. Ez 8,6 literre jött ki, ami elég ergya, és a továbbiakban inkább nem is mertem matekozni, gondoltam, hogy az elrakott blokkok meg a napi számláló alapján majd kiszámolom az egész távra. Végtére is majd ráérek szörnyülködni, ha odaértem.
Ausztriát egész gyorsan letudtuk, egy laza, konstans 120-as tempóban. Mondjuk az osztrák pályán elég sok helyen van kint - amúgy tök indokolatlanul - a 100-as tábla, csak hogy azért ne legyen jó a népnek.
A második tankoláskor - immáron Németországban - rákukkantottam az olajnívóra is, ami abszolút rendben volt. Köln előtt sajna sikerült belefutni egy dugóba, majd pedig kinyiffant a GPS, pont amikor le kellett volna hajtani Eindhoven felé, úgyhogy kicsit továbbmentünk a kelleténél. Szerencsére rövid kavarást követően visszataláltunk a Venlo és Eindhoven felé vezető E34-es útra, aztán rövid idő alatt már Eindhovenben is voltunk. A déli komp mindenesetre már esélytelen volt, mint a magyar labdarúgó-válogatott, így gyorsan módosítottam a foglalást a neten.
Onnan volt még jó 250 kilométerem a kompig, ezért délután 1 órakor már hasítottam is Dunkerque felé. Itt már kicsit igyekvősre kellett venni a figurát, ezért a holland, belga és francia szakaszt végigtoltam úgy, hogy rátapasztottam a mutatót a kilométeróra 160-as osztására. Szerencsére a Cobra11 nem szedett ki a forgalomból, meg hát nagyon reménykedem benne, hogy kandi-kamera se nagyon volt útközben.
Rám jellemző módon időben sikerült is volna odaesni, de elkeveredtem Dunkerque-en belül, így sikerült a komp indulása után pár perccel érkezni. Szerencsére le tudtam dumálni, hogy a következővel el tudjak menni, de az meg késett a rend kevdéért.
A komp egész felhasználóbarát móka volt: az amúgy jobbkormányosokra optimalizált fizetőkapun csak beadtam a személyimet, aztán ők már az előzetes foglalás során megadott adatok alapján adták is ki a kompjegyet. A vámosok is épp csak ránéztek a személyimre, aztán már gurulhattam is tovább. A kompra várókat több sorba osztották be, én az E sávba kerültem, de ahogy elnéztem, a személyautók kb. 100%-a ugyanoda állhatott be. Az összes többi a kamionoké volt. A nagy vasak mentek az 1.-es fedélzetre, mi a személyautókkal meg a 2-es fedélzetet töltöttük fel. Magamhoz vettem a legszükségesebbeket, bezártam a járgányt, aztán elindultam körülnézni a felső fedélzetre. Ott aztán egy meglepően nagy és igényesen kialakított utastér fogadott, kávézóval, étteremmel, panoráma-ablakokkal körülvett étkezőrésszel, szóval elég menő cucc volt. Alig néztem szét a kávézóban, még le sem ültem, és már azt éreztem (meg láttam is), hogy a komp máris mozgásban van, és elindult két órás útjára. Gyorsan ledobtam magam az egyik asztalhoz, aztán aludtam egy órácskát, felébredve még kicsit kóválygós fejjel rendeltem egy kávét a pultnál. A kialvatlanság hatására magamtól is eléggé imbolyogtam, plusz a La Manche közepén a hullámverés is eléggé rendesen mozgatta a hajót, úgyhogy kész humorfesztivál volt eljutni a kávéval a helyemig. A magamhoz térés után körbemászkáltam egy kicsit a 6-os fedélzeten, csináltam pár képet. Ekkor már látszottak a távolban - aztán meg egyre közelebbről - Dover fehér sziklái.
Kikötés után seperc alatt lent voltunk a kompról, egy kis araszolást követően továbbintettek a vámosok. A vámosbódétól elgurultam egy körforgalomig, aztán a körforgalomból kihajtva máris a London irányába tartó A2-es autópályán hasítottam. Sajna itt úgy döntött az FM transzmitterem, hogy megkotlik. Először a Kowalskyból csinált valami indusztriál-technót, ekkor gondoltam, hogy biztos az mp3 fájllal van baj, úgyhogy mappát váltottam, és nekiálltam Nickelback-et hallgatni nyél hangerőn. Az első szám felénél a transzmitter ebből is Skrillexet csinált, hogy baszódna meg. Maradt tehát az angol rádiók széles választéka: vagy pofázás, vagy valami ótvar nyolcvanasévek-szintipop. Mindegy-csak-szóljon-valami alapon hagytam tehát a tré zenén, aztán reméltem, hogy nem hallatszik ki a Jimmy Somerville, ha megállok valahol.
Mivel a benzinszint-mutató erőteljes kúszásban volt - és nem fölfelé - ezért gondoltam, hogy London után az első kútnál kiállok. Na ez az első kút ez csak nem akart jönni. Nem tudom, hogy errefelé mi van, lehet, hogy egyáltalán nem szoktak tankolni? Már majdnem Cambridge-nél jártam, és virított a szegénységjelző, amikor elhatároztam, hogy pessedjen fel a királynő (meg az egész Windsor-ház úgy kompletten, távoli rokonokkal együtt), a következő lehajtónál lemegyek a pályáról, aztán inkább elmegyek a legközelebbi városba/faluba, ott csak lesz valami. Ha más nem, legalább nem a leállósávot csak nyomokban tartalmazó pályán fogok lerohadni ideális körülmények között ( éjszaka, hideg, sötét eső). Szerencsére ahogy lehajtottam Royston irányába, rögtön találtam is egy kis, kétállásos benzinkutat, pont amikor nagy gázra már kezdett rángatni a szekér. Megitattam a paripát, aztán - a biztonság kedvéért vettem egy A3-as, lapozós Nagy-Britannia térképet, mert a GPS bekaphatja tövig. Mivel már elég fáradt voltam, éjszaka volt, esett, nem láttam szart se, ezért gondoltam, hogy nem kockáztatok, és a következő pihenőnél megállok aludni egy kicsit. Visszamentem a pályára, aztán gondoltam, hogy innen már úgyis csak egy rövid, 50 mérföldes autózás választott el Peterborough-tól, ahol egyébként is lejönnék a pályáról, addig azért csak kibírom. Peterborough-nál gondoltam, hogy most már kétsávoson kell csak menni, Spaldingig kibírom. Aztán mindig amikor odaértem az aktuális célhoz, akkor még gondoltam, hogy a következő településig nem gáz. Addig-addig csináltam ezt, amíg egyszercsak megérkeztem. Mondjuk az utolsó 15-20 mérföld az már úgy elég kegyetlen volt, de Bostontól fölfelé már buziság lett volna megállni. Megérkezéskor végül 2082 km-en állt meg a számláló, és volt az utolsó tankolásból még kb. 3/4 tank benzinem.
Rövid statisztika
Összes megtett kilométer: 2082 km ( Kétszer fordult át a napi számláló.)
Tankolások száma: 5 (átlag 34 liter tankolásonként)
Tankolások összesen: 172,4 liter (ebből még maradt bőven)
Egyéb költségek:
Komp, foglalásmódosítással: 84 GBP, magyar pályamatrica: 2975 HUF, osztrák pályamatrica: 2700 HUF, alagútpénz Dartford Crossingnál: 2 GBP
Az autó egész jól viselkedett, gyakorlatilag hiba nélkül nyomta le a kétezer kilométert az öreglány. Az osztrák és német szakaszon kényelmes 110 és 140 közötti utazósebességgel jöttünk végig a forgalmi és időjárási viszonyoktól függően. Hollandiát, Belgiumot és a francia szakaszt 140-160 km-es tempóval abszolváltam, és igazából nem lehet azt mondani, hogy nem szerette a szekér. Terveztem ugyan, hogy Németországban megnézem mennyi a vége, de ott és akkor nem éreztem komoly ingert erre.
Ideérve a következőket tapasztaltam:
- kisimult az alapjárat, ami korábban kicsit döcögős volt.
- kábé 2 deci olajat kellett rátöltenem, ez egész vállalható.
- a hűtővízből nem fogyott egy deka sem (Még szép.)
- megjavult magától a fűtéscsap. (WTF?)
- elbaszódott az ablakmosóm. Valszeg a hosszú állásban előjött kontakthiba lehet az oka. Ennek mondjuk útközben nem annyira örültem.
Reakciók nagy általánosságban.
Otthon: - Ezzel akarsz kiutazni? Jézus!
Útközben: - Ki fogja bírni?
Idekint: - Ezzel jöttél ki? Jézus!
Pedig ha tudnák! Öreg Alfa nem vén Alfa...
S nem halunk meg, (Még szép, baszki!)
Az ember soha el nem téved. (Ezzel mondjuk vitatkoznék.)
Na legyen ennyi elég a filmzene-szakkörből, most nem a vállfaárus Gyuszi bácsi kalandjairól lesz szó, hanem egy kicsit prózaibb dolgokról. Röviden összefoglalva: beültem az Alfába otthon Fehérváron, aztán beletekertem laza 2000 kilométert, és kiszálltam belőle az országban, ahol az időjárásnál csak a helyi kaja szarabb.
Ennél azért kicsit bonyolultabb volt, de igazából nem sokkal. Sokan félnek az ilyesmitől, mint a tűztől, pedig - mint a mellékelt ábra mutatja - egy huszonéves járgánnyal is vállalható útról van szó. Nagyjából 19-20 óra utazással számoltam, ezért rövid pakolást követően kedd délután 4 helyett 6-kor indultam meg, első körben Veszprémen keresztül Pápára felvenni útitársamat, Szandrát. Közben a fehérvári Shell kúton megvettem a magyar pályamatricát, és megejtettem az utolsó hazai tankolást, kb 13-14 liter ment bele, a második kattanásig. Pápáról egy gyors kávét követően tűztünk is tovább, és hamarosan már az M1-esen faltuk a kilométereket. Móvárnál megvettem az osztrák matricát, aztán haladtunk is tovább. Bécs előtt elkapott az évszázad vihara, úgy esett, hogyszó szerint nem lehetett kilátni a szélvédőn. Szerencsére ez azért pár tíz kilométer után megunta, és abbamaradt. Megállni nem nagyon álltunk meg, csak átlag 400 kilométerenként, amikor itatni kellett a paripát, mert negyed tank alá kúszott a mutató. Az első tankoláskor Erlangen (Ausztria) közelében még számoltam egy fogyasztást. Ez 8,6 literre jött ki, ami elég ergya, és a továbbiakban inkább nem is mertem matekozni, gondoltam, hogy az elrakott blokkok meg a napi számláló alapján majd kiszámolom az egész távra. Végtére is majd ráérek szörnyülködni, ha odaértem.
Ausztriát egész gyorsan letudtuk, egy laza, konstans 120-as tempóban. Mondjuk az osztrák pályán elég sok helyen van kint - amúgy tök indokolatlanul - a 100-as tábla, csak hogy azért ne legyen jó a népnek.
A második tankoláskor - immáron Németországban - rákukkantottam az olajnívóra is, ami abszolút rendben volt. Köln előtt sajna sikerült belefutni egy dugóba, majd pedig kinyiffant a GPS, pont amikor le kellett volna hajtani Eindhoven felé, úgyhogy kicsit továbbmentünk a kelleténél. Szerencsére rövid kavarást követően visszataláltunk a Venlo és Eindhoven felé vezető E34-es útra, aztán rövid idő alatt már Eindhovenben is voltunk. A déli komp mindenesetre már esélytelen volt, mint a magyar labdarúgó-válogatott, így gyorsan módosítottam a foglalást a neten.
Onnan volt még jó 250 kilométerem a kompig, ezért délután 1 órakor már hasítottam is Dunkerque felé. Itt már kicsit igyekvősre kellett venni a figurát, ezért a holland, belga és francia szakaszt végigtoltam úgy, hogy rátapasztottam a mutatót a kilométeróra 160-as osztására. Szerencsére a Cobra11 nem szedett ki a forgalomból, meg hát nagyon reménykedem benne, hogy kandi-kamera se nagyon volt útközben.
Rám jellemző módon időben sikerült is volna odaesni, de elkeveredtem Dunkerque-en belül, így sikerült a komp indulása után pár perccel érkezni. Szerencsére le tudtam dumálni, hogy a következővel el tudjak menni, de az meg késett a rend kevdéért.
A komp egész felhasználóbarát móka volt: az amúgy jobbkormányosokra optimalizált fizetőkapun csak beadtam a személyimet, aztán ők már az előzetes foglalás során megadott adatok alapján adták is ki a kompjegyet. A vámosok is épp csak ránéztek a személyimre, aztán már gurulhattam is tovább. A kompra várókat több sorba osztották be, én az E sávba kerültem, de ahogy elnéztem, a személyautók kb. 100%-a ugyanoda állhatott be. Az összes többi a kamionoké volt. A nagy vasak mentek az 1.-es fedélzetre, mi a személyautókkal meg a 2-es fedélzetet töltöttük fel. Magamhoz vettem a legszükségesebbeket, bezártam a járgányt, aztán elindultam körülnézni a felső fedélzetre. Ott aztán egy meglepően nagy és igényesen kialakított utastér fogadott, kávézóval, étteremmel, panoráma-ablakokkal körülvett étkezőrésszel, szóval elég menő cucc volt. Alig néztem szét a kávézóban, még le sem ültem, és már azt éreztem (meg láttam is), hogy a komp máris mozgásban van, és elindult két órás útjára. Gyorsan ledobtam magam az egyik asztalhoz, aztán aludtam egy órácskát, felébredve még kicsit kóválygós fejjel rendeltem egy kávét a pultnál. A kialvatlanság hatására magamtól is eléggé imbolyogtam, plusz a La Manche közepén a hullámverés is eléggé rendesen mozgatta a hajót, úgyhogy kész humorfesztivál volt eljutni a kávéval a helyemig. A magamhoz térés után körbemászkáltam egy kicsit a 6-os fedélzeten, csináltam pár képet. Ekkor már látszottak a távolban - aztán meg egyre közelebbről - Dover fehér sziklái.
Kikötés után seperc alatt lent voltunk a kompról, egy kis araszolást követően továbbintettek a vámosok. A vámosbódétól elgurultam egy körforgalomig, aztán a körforgalomból kihajtva máris a London irányába tartó A2-es autópályán hasítottam. Sajna itt úgy döntött az FM transzmitterem, hogy megkotlik. Először a Kowalskyból csinált valami indusztriál-technót, ekkor gondoltam, hogy biztos az mp3 fájllal van baj, úgyhogy mappát váltottam, és nekiálltam Nickelback-et hallgatni nyél hangerőn. Az első szám felénél a transzmitter ebből is Skrillexet csinált, hogy baszódna meg. Maradt tehát az angol rádiók széles választéka: vagy pofázás, vagy valami ótvar nyolcvanasévek-szintipop. Mindegy-csak-szóljon-valami alapon hagytam tehát a tré zenén, aztán reméltem, hogy nem hallatszik ki a Jimmy Somerville, ha megállok valahol.
Mivel a benzinszint-mutató erőteljes kúszásban volt - és nem fölfelé - ezért gondoltam, hogy London után az első kútnál kiállok. Na ez az első kút ez csak nem akart jönni. Nem tudom, hogy errefelé mi van, lehet, hogy egyáltalán nem szoktak tankolni? Már majdnem Cambridge-nél jártam, és virított a szegénységjelző, amikor elhatároztam, hogy pessedjen fel a királynő (meg az egész Windsor-ház úgy kompletten, távoli rokonokkal együtt), a következő lehajtónál lemegyek a pályáról, aztán inkább elmegyek a legközelebbi városba/faluba, ott csak lesz valami. Ha más nem, legalább nem a leállósávot csak nyomokban tartalmazó pályán fogok lerohadni ideális körülmények között ( éjszaka, hideg, sötét eső). Szerencsére ahogy lehajtottam Royston irányába, rögtön találtam is egy kis, kétállásos benzinkutat, pont amikor nagy gázra már kezdett rángatni a szekér. Megitattam a paripát, aztán - a biztonság kedvéért vettem egy A3-as, lapozós Nagy-Britannia térképet, mert a GPS bekaphatja tövig. Mivel már elég fáradt voltam, éjszaka volt, esett, nem láttam szart se, ezért gondoltam, hogy nem kockáztatok, és a következő pihenőnél megállok aludni egy kicsit. Visszamentem a pályára, aztán gondoltam, hogy innen már úgyis csak egy rövid, 50 mérföldes autózás választott el Peterborough-tól, ahol egyébként is lejönnék a pályáról, addig azért csak kibírom. Peterborough-nál gondoltam, hogy most már kétsávoson kell csak menni, Spaldingig kibírom. Aztán mindig amikor odaértem az aktuális célhoz, akkor még gondoltam, hogy a következő településig nem gáz. Addig-addig csináltam ezt, amíg egyszercsak megérkeztem. Mondjuk az utolsó 15-20 mérföld az már úgy elég kegyetlen volt, de Bostontól fölfelé már buziság lett volna megállni. Megérkezéskor végül 2082 km-en állt meg a számláló, és volt az utolsó tankolásból még kb. 3/4 tank benzinem.
Rövid statisztika
Összes megtett kilométer: 2082 km ( Kétszer fordult át a napi számláló.)
Tankolások száma: 5 (átlag 34 liter tankolásonként)
Tankolások összesen: 172,4 liter (ebből még maradt bőven)
Egyéb költségek:
Komp, foglalásmódosítással: 84 GBP, magyar pályamatrica: 2975 HUF, osztrák pályamatrica: 2700 HUF, alagútpénz Dartford Crossingnál: 2 GBP
Az autó egész jól viselkedett, gyakorlatilag hiba nélkül nyomta le a kétezer kilométert az öreglány. Az osztrák és német szakaszon kényelmes 110 és 140 közötti utazósebességgel jöttünk végig a forgalmi és időjárási viszonyoktól függően. Hollandiát, Belgiumot és a francia szakaszt 140-160 km-es tempóval abszolváltam, és igazából nem lehet azt mondani, hogy nem szerette a szekér. Terveztem ugyan, hogy Németországban megnézem mennyi a vége, de ott és akkor nem éreztem komoly ingert erre.
Ideérve a következőket tapasztaltam:
- kisimult az alapjárat, ami korábban kicsit döcögős volt.
- kábé 2 deci olajat kellett rátöltenem, ez egész vállalható.
- a hűtővízből nem fogyott egy deka sem (Még szép.)
- megjavult magától a fűtéscsap. (WTF?)
- elbaszódott az ablakmosóm. Valszeg a hosszú állásban előjött kontakthiba lehet az oka. Ennek mondjuk útközben nem annyira örültem.
Reakciók nagy általánosságban.
Otthon: - Ezzel akarsz kiutazni? Jézus!
Útközben: - Ki fogja bírni?
Idekint: - Ezzel jöttél ki? Jézus!
Pedig ha tudnák! Öreg Alfa nem vén Alfa...
Jelentés a feneketlen kút aljáról...
A világ legnagyobb baromsága. Igen, igen, tudod, hogy miről beszélek. Autóra költeni a lehető legnagyobb kreténség, amit csak el lehet követni. Szóval akkor miről fog szólni a mai mese? Naná, hogy az Alfáról.
Január elején vettem egy nagy levegőt, beröffentettem a Hummeremet, aztán nyélgázzal rámentem a vékony jégre: belevágtam az Alfa-felújításba. (Vagy rosseb tudja, hogy hogy mondják ezt, de majdnem restaurálás, ha jobban belegondolok.) Amik miatt időszerű volt:
- A motor már nem volt tökéletes, legalábbis messze volt az elvárásaimtól. Nem teljesítményben, hanem futáskultúrában. Na jó, egy kicsit teljesítményben is.
- A diffi úgy búgott, hogy egy agylehajtásos, Rába-hidas Ikarus is csókolommal köszönt volna neki. Az előző tulaj "felújíttatta" a váltót, aztán őt meg egy kicsit általbaszták vala az palánkon. Mert ugyan a szinkronok rendben voltak, de a diffi kihézagolásához vagy nem értett a "mester", vagy csak szart bele. Ha meg beleszarunk a diffibe, attól jobb nem lesz, csak büdösebb.
- A "felújított" váltóban a nyelestengely-csapágy felett is már a dögkeselyűk köröztek. Jobbnak láttam inkább időben megbontani, minthogy egy szép napon a 120-nál beálló váltó által satura fékezett hátsó kerekek miatt egy tripla-dupla cukaharával landoljak az útmenti susnyásban.
- Még a nyári kispolszki-találkozó alatt elpusztult a fékszervóm. Egész eddig szervó nélkül nyomtam, mert hát egyfelől izmos a vádlim, másfelől meg a fék a gyengék mentsvára, de azért mégis.
- Folyatott a főfékhenger. Ez az, ami miatt meghalt a fékszervóban a membrán.
- Folyatott a kuplung alsó munkahenger. Ez simán csak idegesített.
- Párásodtak a fényszórók, és belül már kezdett kissé rozsdásodni a foncsor előtt fém betét.
Nagyjából ennyi. Gondoltam, ha már szét van trancsírozva a járgány, akkor ezeket egy füst alatt meg is lehetne oldani, hogy a tavaszi szezonkezdetet egy új, egy jobb, egy kifinomultabb jármű volánja mögött élhessem meg. (Minő fennkölt szavak, ófaszom, mingyásírok.)
Mivel nekem se időm, se műhelyem, meg az újabb autókhoz tehetségem se igazán van (gy.k.: bonyolultabb mint egy faék, és a 13-as kulcson kívül kell hozzá más is = új autó
ezért elvittem a szekeret az alfások körében közismert Schulek-műhelybe, ahol a következő dolgok vártak rá:
- Ha már lúd, legyen talp, a motor megbontásával egybekötve akkor már gyüjjön egy kis lökettérfogat-növelés is. az 1.8-as hüvelyek és dugók felhasználásával 1750-esre lett átalakítva.
- Ha már lúd, második rész: mivel a régi 4,7-es áttételű diffit úgyis ki kellett baszni, kapott a szekér egy kétliteresből származó 4,3-as áttételű diffit.
- Főfékhenger, szervódob, kuplung alsó munkahenger csere, plusz kapott új hátsó kerékagycsapágyakat, meg panhard szilenteket is.
- A lámpákat meg a hűtőt hazahoztam, azokat saját magam vettem kezelésbe.
Hozzávalók:
- 1 db főfékhenger
- 1 db kuplung alsó munkahenger jav. készlet
- 8 db panhard szilent gumibaszás
- 5 liter fagyálló
- 5 liter desztvíz
- 6 liter motorolaj (Shell Rimula R6 10W-40 full szintetikus teherautó-olaj, járatáshoz teljesen jó lesz.)
- 3 liter váltóolaj (Shell Spirax 85W-140, ez kicsit sűrűbb az előírtnál, de nem is árt)
- 250 ml molibdén-diszulfidos váltóolaj-adalék (Liqui-Moly)
- 1 db motorolaj-szűrő (Mann)
- 1 garn. főtengelycsapágy (GLYCO)
- 1 garn. hajtókarcsapágy (szintén GLYCO)
- 1 db fullos tömítéskészlet (Reinz)
A csapágyak és a tömítéskészlet természetesen nem nagyon kapható az Alfához az országban ( normális minőségben meg pláne ), ezért kábé egy-másfél hét volt, mire Németországból ide tudtam rendezni ezeket Reinz, illetve GLYCO gyártmányban. Azért az elvakult márkafetisizmus itt se nyerő: A Reinz tömítéskészletben a szimmeringek elég retkek, azokat kicseréltük a jó kis olasz Corteco-ra, mert szimmeringből az a fasza. Ezek a cuccok természetesen a legnagyobb havazás kellős közepén érkeztek meg, ezért a tökig érő hóban csúszkáltam ki Pusztaszabolcsra Schulek Bélához a nyárigumis kispolákkal. Rakenroll! Keresztberaktam-e? Há' hogy a rákba ne!
A munka itthoni részeként beadtam a fémeket (lámpa tartó, ventilátorkeret, bisz és basz a porfestőhöz. Megpucoltam a ventilátort, kifúvattam és kiporszívóztam a hűtőt (igen, tudom, hülye vagyok, ez van , és szétszedtem a lámpákat. A balos egész jól ment, a de a jobbos lámpaüvegnek a ragasztója az nagyon fogott. Sebaj, többnapi szívás árán sikerült kigyengítenem, és már majdnem lent volt a lámpaüveg, amikor egyszercsak, patt-reccs-fákk. Persze hogy elrepedt kettőbe. Mondtam is, hogy arühes-kankós zergebaszta gömbvillám baszná vissza a keserves kurvaannyába azt a hétfejű digó istenverését irgum burgum, meg ilyesmik Sebaj, jobb híján összeragasztottam FBS-sel(nemsokára úgyis kapok másik lámpát, arról majd le lehet berhelni az üveget).
Nekiláttam a foncsorok előtti fém betéteknek. Ha azt mondom, hogy rommá voltak rohadva, akkor nagyjából nem hazudok nagyot. Flex, lepkés korong, csissz-csissz, aztán utána lealapoztam ezzel a Dinitrol RC-900-as rozsdaátalakítóval, majd kaptak egy réteg matt fekát. Ha már ott tartottam, a hűtőrácson levő krómozott műanyag pajzs - a scudetto - is kapott egy kis festést, mert elég ramaty volt a krómozása. 300-as papírral vizesen felcsiszoltam előtte, aztán így most nem mondom, hogy világbajnok, de azért jobb, mint volt.
A foncsor előtti fémbetétek kaptak egy kis hőtükör-fóliát, hogy a fényvisszaverő-képességükön javítsak valamennyit, illetve az izzók előtti árnyékoló szarságok is kaptak egy hasonló upgrade-et. Így remélehetőleg egy kicsit jobb lesz a lámpák fényereje. Összerakáskor persze a balos lámpa foncsorán az állítócsavar patentje kábé kétszázötven darabba törött szét. Nyilván sehol nem lehet szerezni, mert miért is lehetne, úgyhogy végül egy kispolák-patentet herkeltem bele, némileg ügyelve a szakszerűség látszatára.
Elméletileg úgy volt, hogy a harmincadik szülinapomra összeáll a szekér, de - természetesen - csúszásban vagyunk, úgyhogy ez így ilyen formában nem jött össze. mindegy, célegyenesban van már a gép, a hét végére meglesz, és akkor valami azt súgja, hogy véletlenül be fogok rúgni. (Már ha marad rá zsé.)
Január elején vettem egy nagy levegőt, beröffentettem a Hummeremet, aztán nyélgázzal rámentem a vékony jégre: belevágtam az Alfa-felújításba. (Vagy rosseb tudja, hogy hogy mondják ezt, de majdnem restaurálás, ha jobban belegondolok.) Amik miatt időszerű volt:
- A motor már nem volt tökéletes, legalábbis messze volt az elvárásaimtól. Nem teljesítményben, hanem futáskultúrában. Na jó, egy kicsit teljesítményben is.
- A diffi úgy búgott, hogy egy agylehajtásos, Rába-hidas Ikarus is csókolommal köszönt volna neki. Az előző tulaj "felújíttatta" a váltót, aztán őt meg egy kicsit általbaszták vala az palánkon. Mert ugyan a szinkronok rendben voltak, de a diffi kihézagolásához vagy nem értett a "mester", vagy csak szart bele. Ha meg beleszarunk a diffibe, attól jobb nem lesz, csak büdösebb.
- A "felújított" váltóban a nyelestengely-csapágy felett is már a dögkeselyűk köröztek. Jobbnak láttam inkább időben megbontani, minthogy egy szép napon a 120-nál beálló váltó által satura fékezett hátsó kerekek miatt egy tripla-dupla cukaharával landoljak az útmenti susnyásban.
- Még a nyári kispolszki-találkozó alatt elpusztult a fékszervóm. Egész eddig szervó nélkül nyomtam, mert hát egyfelől izmos a vádlim, másfelől meg a fék a gyengék mentsvára, de azért mégis.
- Folyatott a főfékhenger. Ez az, ami miatt meghalt a fékszervóban a membrán.
- Folyatott a kuplung alsó munkahenger. Ez simán csak idegesített.
- Párásodtak a fényszórók, és belül már kezdett kissé rozsdásodni a foncsor előtt fém betét.
Nagyjából ennyi. Gondoltam, ha már szét van trancsírozva a járgány, akkor ezeket egy füst alatt meg is lehetne oldani, hogy a tavaszi szezonkezdetet egy új, egy jobb, egy kifinomultabb jármű volánja mögött élhessem meg. (Minő fennkölt szavak, ófaszom, mingyásírok.)
Mivel nekem se időm, se műhelyem, meg az újabb autókhoz tehetségem se igazán van (gy.k.: bonyolultabb mint egy faék, és a 13-as kulcson kívül kell hozzá más is = új autó
ezért elvittem a szekeret az alfások körében közismert Schulek-műhelybe, ahol a következő dolgok vártak rá:- Ha már lúd, legyen talp, a motor megbontásával egybekötve akkor már gyüjjön egy kis lökettérfogat-növelés is. az 1.8-as hüvelyek és dugók felhasználásával 1750-esre lett átalakítva.
- Ha már lúd, második rész: mivel a régi 4,7-es áttételű diffit úgyis ki kellett baszni, kapott a szekér egy kétliteresből származó 4,3-as áttételű diffit.
- Főfékhenger, szervódob, kuplung alsó munkahenger csere, plusz kapott új hátsó kerékagycsapágyakat, meg panhard szilenteket is.
- A lámpákat meg a hűtőt hazahoztam, azokat saját magam vettem kezelésbe.
Hozzávalók:
- 1 db főfékhenger
- 1 db kuplung alsó munkahenger jav. készlet
- 8 db panhard szilent gumibaszás
- 5 liter fagyálló
- 5 liter desztvíz
- 6 liter motorolaj (Shell Rimula R6 10W-40 full szintetikus teherautó-olaj, járatáshoz teljesen jó lesz.)
- 3 liter váltóolaj (Shell Spirax 85W-140, ez kicsit sűrűbb az előírtnál, de nem is árt)
- 250 ml molibdén-diszulfidos váltóolaj-adalék (Liqui-Moly)
- 1 db motorolaj-szűrő (Mann)
- 1 garn. főtengelycsapágy (GLYCO)
- 1 garn. hajtókarcsapágy (szintén GLYCO)
- 1 db fullos tömítéskészlet (Reinz)
A csapágyak és a tömítéskészlet természetesen nem nagyon kapható az Alfához az országban ( normális minőségben meg pláne ), ezért kábé egy-másfél hét volt, mire Németországból ide tudtam rendezni ezeket Reinz, illetve GLYCO gyártmányban. Azért az elvakult márkafetisizmus itt se nyerő: A Reinz tömítéskészletben a szimmeringek elég retkek, azokat kicseréltük a jó kis olasz Corteco-ra, mert szimmeringből az a fasza. Ezek a cuccok természetesen a legnagyobb havazás kellős közepén érkeztek meg, ezért a tökig érő hóban csúszkáltam ki Pusztaszabolcsra Schulek Bélához a nyárigumis kispolákkal. Rakenroll! Keresztberaktam-e? Há' hogy a rákba ne!
A munka itthoni részeként beadtam a fémeket (lámpa tartó, ventilátorkeret, bisz és basz a porfestőhöz. Megpucoltam a ventilátort, kifúvattam és kiporszívóztam a hűtőt (igen, tudom, hülye vagyok, ez van , és szétszedtem a lámpákat. A balos egész jól ment, a de a jobbos lámpaüvegnek a ragasztója az nagyon fogott. Sebaj, többnapi szívás árán sikerült kigyengítenem, és már majdnem lent volt a lámpaüveg, amikor egyszercsak, patt-reccs-fákk. Persze hogy elrepedt kettőbe. Mondtam is, hogy a
Nekiláttam a foncsorok előtti fém betéteknek. Ha azt mondom, hogy rommá voltak rohadva, akkor nagyjából nem hazudok nagyot. Flex, lepkés korong, csissz-csissz, aztán utána lealapoztam ezzel a Dinitrol RC-900-as rozsdaátalakítóval, majd kaptak egy réteg matt fekát. Ha már ott tartottam, a hűtőrácson levő krómozott műanyag pajzs - a scudetto - is kapott egy kis festést, mert elég ramaty volt a krómozása. 300-as papírral vizesen felcsiszoltam előtte, aztán így most nem mondom, hogy világbajnok, de azért jobb, mint volt.
A foncsor előtti fémbetétek kaptak egy kis hőtükör-fóliát, hogy a fényvisszaverő-képességükön javítsak valamennyit, illetve az izzók előtti árnyékoló szarságok is kaptak egy hasonló upgrade-et. Így remélehetőleg egy kicsit jobb lesz a lámpák fényereje. Összerakáskor persze a balos lámpa foncsorán az állítócsavar patentje kábé kétszázötven darabba törött szét. Nyilván sehol nem lehet szerezni, mert miért is lehetne, úgyhogy végül egy kispolák-patentet herkeltem bele, némileg ügyelve a szakszerűség látszatára.
Elméletileg úgy volt, hogy a harmincadik szülinapomra összeáll a szekér, de - természetesen - csúszásban vagyunk, úgyhogy ez így ilyen formában nem jött össze. mindegy, célegyenesban van már a gép, a hét végére meglesz, és akkor valami azt súgja, hogy véletlenül be fogok rúgni. (Már ha marad rá zsé.)
2010.03.07. Vasárnap - Üpdéte
KÉKFÉNY - Bűnügyi krónika
Február 28-án lakossági bejelentés alapján a hatóságok látókörébe került egy - feltehetőleg bűncselekmény elkövetéséhez használt - Skoda Felicia típusú személygépkocsi. A gyanús járműre a székesfehérvári Z. utcában lakó nyugdíjas figyelt fel és jelentette be a rendőrségnek. A helyszínre érkező járőr több furcsaságot is talált az eset kapcsán, de a gépkocsi a történtek tisztázása után visszakerült jogos tulajdonosához.
Na, aki arra gondol, hogy biztos már megint valami orbitális szopás volt...
...nos, annak igaza van. Darwin-díjra is esélyes vidám kis történet következik a Skoda-kalandok című sorozatunk utolsó előtti epizódjában holnap, az ápdétben.*
*Tényleg bocs, de estevammá, nincs kedvem most nekiállni leírni, inkább művelődjetek addig:
[2010.03.08 21:36:00] Itt a' ápdét.Meg mérlegen a valóság.
Na szóval ez az egész sztori nem történt volna meg, ha nem vagyunk olyan hülyék, mint amilyenek mégis. Én se megyek a szomszédba egy kis kreténségért (pedig ott aztán az nagykereskedelmi tételben van, merthogy a szomszéd az mondjuk tényleg egy 12 danos ipari idióta , na de a baráti társaságom az aztán végképp nem egyszerű.
Szóval ezek az elmeroggyantak kitalálták, hogy csináljunk kertipartit, mert nyáron minden hülye tud, de aki igazán kemény, az februárban nyomja. Oké, van ilyen.
Na de a lányok - farsangi időszak lévén - ragaszkodtak ahhoz, hogy mindezt jelmezben. Sok kedvem ugyan nem volt hozzá, de azért beöltöztem én is, végülis inni lehet bármiben. Ez nem is lett volna baj, de az egyik cimbora Han Solónak öltözött, meglehetősen élethűen, még pisztolya (made in China) is volt neki. Szóval iszogattunk, mókáztunk, örö é bódottá, na de a lányok ragaszkodtak hozzá, hogy ellátogassunk jelmezestől-mindenestől valami vendéglátóipari egységbe polgárpukkasztani. Igazából leszartam volna azt is, ha senki nem látja a jelmezeket, csak hát ugye elfogyott a sör, úgyhogy mégse tűnt ez rossz ötletnek akkor. (Másnap mondjuk eléggé, de ez lényegtelen...)
Kint parkolt a ház előtt a Skoda, mivel ott helyben, cimborám garázsában dolgoztunk rajta. Előfordul ilyesmi gyakran, hogy ott szerelünk autót, mert az én garázsom erre tökéletesen alkalmatlan. Ezúttal épp a műszerfalat szereltem, épp félkész állapotban leledzett a gépsas, meg különben is eléggé be voltam baszva, részegen meg ugye nem vezetünk, gondoltam otthagyom Arankát a garázs előtt, másnap (aznap) úgyis jövünk vissza tovább szerelni, üregvédeni, meg mittudomén.
Naszóval, épp elindultunk a .... szórakozóhely felé, amikor Han Soló meggondolta magát, hogy ő mégse ciplené már el oda is a pisztolyt, és megkért, hogy dobjam be a kocsiba, és én be is raktam az első ülésre. Aztán mentünk, és rákkenroll...
[Valamivel később, egy távoli galaxisban]
...M. Dezsőné* nyugdíjas, azt vette észre, hogy egy ismeretlen kocsi parkol a háza előtt. Amikor kiment megnézni, az tűnt fel neki, hogy a kocsi műszerfala meg van rongálva. Amikor megkerülte a járművet, és benézett az ablakon, rémülten vette észre, hogy az első ülésen egy fegyver hever. Úúúúristen, lopott autó és egy pisztoly, ennek a fele se tréfa. Azonnal hívni kell a rendőröket!
A kiérkező járőrök a rendszám alapján kiderítették, hogy a kocsit Csongrád megyéből tulajdonították el, bár nem tudtak szó nélkül elmenni amellett a furcsa körülmény mellett, hogy a feltört, megrongált műszerfalú gépjármű valamiért mégiscsak kulccsal van bezárva, és a gyújtáskapcsoló is ép. Mindegy, értesítették a tulajdonost, hogy megtalálták a járművet...
[Eközben a gonosz erők főhadiszállásán]
Iszonyatosan szétzuhantam, pedig nem is volt olyan nagyon nagy arconpörgés szombat este. A másnapot viszont egészségügyi okokból végigfetrengtem - hiába ilyen ez a frontérzékenység. A szerelés betegség miatt elmaradt. Még hétfőn is kába voltam egy picit, aztán egyszercsak csörgött a telefonom. A vonal másik végén Aranka gazdája, Attila volt, és közölte, hogy épp az imént hívták a rendőrök, hogy megtalálták a kocsit. WTF?!?!?
Dzsízüsz Krájszt, basszus ellopták a rám bízott kocsit, ekkora szopást! Tényleg kockára fagyott bennem a barna. Gyorsan cipő, kabát, szaladás az utolsó ismert lokésönre. Aztán ugyanúgy, ugyanott ahol és ahogy hagytam, meg is találtam Arankát. Csak azzal nem számoltam, hogy a cimborámékkal szemben lakó nyuggerek kicsit sok Kojak-et néztek...
Azóta Aranka már nincs velem, a kies Zugló city aszfaltját koptatja, nekem csak egy rekesz Soproni maradt emlékül, de azért volt búcsúszex. Természetesen orál. Természetesen megint a szerv rossz végén voltam. Na de mindegy, a Skodálatos gépsas utolsó aljas terrorcselekményéről majd legközelebb...
Február 28-án lakossági bejelentés alapján a hatóságok látókörébe került egy - feltehetőleg bűncselekmény elkövetéséhez használt - Skoda Felicia típusú személygépkocsi. A gyanús járműre a székesfehérvári Z. utcában lakó nyugdíjas figyelt fel és jelentette be a rendőrségnek. A helyszínre érkező járőr több furcsaságot is talált az eset kapcsán, de a gépkocsi a történtek tisztázása után visszakerült jogos tulajdonosához.
Na, aki arra gondol, hogy biztos már megint valami orbitális szopás volt...
...nos, annak igaza van. Darwin-díjra is esélyes vidám kis történet következik a Skoda-kalandok című sorozatunk utolsó előtti epizódjában holnap, az ápdétben.*
*Tényleg bocs, de estevammá, nincs kedvem most nekiállni leírni, inkább művelődjetek addig:
[2010.03.08 21:36:00] Itt a' ápdét.Meg mérlegen a valóság.
Na szóval ez az egész sztori nem történt volna meg, ha nem vagyunk olyan hülyék, mint amilyenek mégis. Én se megyek a szomszédba egy kis kreténségért (pedig ott aztán az nagykereskedelmi tételben van, merthogy a szomszéd az mondjuk tényleg egy 12 danos ipari idióta , na de a baráti társaságom az aztán végképp nem egyszerű.
Szóval ezek az elmeroggyantak kitalálták, hogy csináljunk kertipartit, mert nyáron minden hülye tud, de aki igazán kemény, az februárban nyomja. Oké, van ilyen.
Na de a lányok - farsangi időszak lévén - ragaszkodtak ahhoz, hogy mindezt jelmezben. Sok kedvem ugyan nem volt hozzá, de azért beöltöztem én is, végülis inni lehet bármiben. Ez nem is lett volna baj, de az egyik cimbora Han Solónak öltözött, meglehetősen élethűen, még pisztolya (made in China) is volt neki. Szóval iszogattunk, mókáztunk, örö é bódottá, na de a lányok ragaszkodtak hozzá, hogy ellátogassunk jelmezestől-mindenestől valami vendéglátóipari egységbe polgárpukkasztani. Igazából leszartam volna azt is, ha senki nem látja a jelmezeket, csak hát ugye elfogyott a sör, úgyhogy mégse tűnt ez rossz ötletnek akkor. (Másnap mondjuk eléggé, de ez lényegtelen...)
Kint parkolt a ház előtt a Skoda, mivel ott helyben, cimborám garázsában dolgoztunk rajta. Előfordul ilyesmi gyakran, hogy ott szerelünk autót, mert az én garázsom erre tökéletesen alkalmatlan. Ezúttal épp a műszerfalat szereltem, épp félkész állapotban leledzett a gépsas, meg különben is eléggé be voltam baszva, részegen meg ugye nem vezetünk, gondoltam otthagyom Arankát a garázs előtt, másnap (aznap) úgyis jövünk vissza tovább szerelni, üregvédeni, meg mittudomén.
Naszóval, épp elindultunk a .... szórakozóhely felé, amikor Han Soló meggondolta magát, hogy ő mégse ciplené már el oda is a pisztolyt, és megkért, hogy dobjam be a kocsiba, és én be is raktam az első ülésre. Aztán mentünk, és rákkenroll...
[Valamivel később, egy távoli galaxisban]
...M. Dezsőné* nyugdíjas, azt vette észre, hogy egy ismeretlen kocsi parkol a háza előtt. Amikor kiment megnézni, az tűnt fel neki, hogy a kocsi műszerfala meg van rongálva. Amikor megkerülte a járművet, és benézett az ablakon, rémülten vette észre, hogy az első ülésen egy fegyver hever. Úúúúristen, lopott autó és egy pisztoly, ennek a fele se tréfa. Azonnal hívni kell a rendőröket!
A kiérkező járőrök a rendszám alapján kiderítették, hogy a kocsit Csongrád megyéből tulajdonították el, bár nem tudtak szó nélkül elmenni amellett a furcsa körülmény mellett, hogy a feltört, megrongált műszerfalú gépjármű valamiért mégiscsak kulccsal van bezárva, és a gyújtáskapcsoló is ép. Mindegy, értesítették a tulajdonost, hogy megtalálták a járművet...
[Eközben a gonosz erők főhadiszállásán]
Iszonyatosan szétzuhantam, pedig nem is volt olyan nagyon nagy arconpörgés szombat este. A másnapot viszont egészségügyi okokból végigfetrengtem - hiába ilyen ez a frontérzékenység.
A szerelés betegség miatt elmaradt. Még hétfőn is kába voltam egy picit, aztán egyszercsak csörgött a telefonom. A vonal másik végén Aranka gazdája, Attila volt, és közölte, hogy épp az imént hívták a rendőrök, hogy megtalálták a kocsit. WTF?!?!? Dzsízüsz Krájszt, basszus ellopták a rám bízott kocsit, ekkora szopást! Tényleg kockára fagyott bennem a barna. Gyorsan cipő, kabát, szaladás az utolsó ismert lokésönre. Aztán ugyanúgy, ugyanott ahol és ahogy hagytam, meg is találtam Arankát. Csak azzal nem számoltam, hogy a cimborámékkal szemben lakó nyuggerek kicsit sok Kojak-et néztek...
Azóta Aranka már nincs velem, a kies Zugló city aszfaltját koptatja, nekem csak egy rekesz Soproni maradt emlékül, de azért volt búcsúszex. Természetesen orál. Természetesen megint a szerv rossz végén voltam. Na de mindegy, a Skodálatos gépsas utolsó aljas terrorcselekményéről majd legközelebb...
2009.04.25. Szombat
Ígértem korábban, hogy lesz időnként egy-egy bejegyzés a melóhelyemről, hátha nem érdektelen egyesek számára. Nem is akarok vele adós maradni (elég nekem, ha az APEH baszogat ), úgyhogy íme egy kis összefoglaló, a csütörtöki nappal kezdve, mert az "in medias res"-típusú kezdést már régóta szerettem volna lenyúlni Homérosz papától és Tarantino-tól...
Reggel szokás szerint elkéstem így megint lemaradtam a gigászok harcáról, amit élőben szoktunk végignézni minden reggel: mostanában Speed bácsi van nyerésben, én személy szerint neki drukkolok. Az izgalmas versenysorozat - ami sajnos kevéssé ismert a világ többi részén - arról szól, hogy három nyugdíjas tatának látszó tárgy halad el a melóhelyünk előtt, és a 0,00019 km/h-val haladó papát előzik a 0,00021 km/h-val száguldó társai. Az úticéljuk ismeretlen, szerintem valószínűleg az esti buszt próbálják elérni, azért indulnak reggel 8-kor. Az egyik kolléga egyszer kiordított az egyik öregnek, aki a kapu előtt száguldott el, hogy "Ne itt tessék parkolni, ez gépkocsi-kijáró!". Szerintünk vicces volt. Nem lennék meglepve, ha róluk szólna a Fast and Furious 5.
A héten kellemes és érdekes feladatot kaptunk: célegyenesbe érkezett a Horch 853-as alváz elkészítése, a hét elején jött érte - és pár egyéb alkatrészéért - a kamion, és vitte őket Korntalba, a Horch-Classichoz. Nem mondom, megtisztelő dolog egy ilyen prodzsekten dolgozni, de azért örülök, hogy nem tömeggyártásról van szó. Azért hetente nem szívesen emelgetnék egy ilyen alvázat. (Hatan cipeltük, és így se volt egyszerű.) A héten jött még egyszer a kamion, akkor alkatrészmintákat hozott, azok alapján gyártunk majd lökhárító-tartókat, meg egyéb apróságot. (Mondjuk ennél egy lökhárító-tartóból kijönne egy fél Maruti-Suzuki.) Azon a kamionon láttam egy fa karosszériavázat, aminek az volt az érdekessége, hogy egy csukott verzió váza volt. Horch 853-asból jobbára csak a Sportcabriolet-verzió készült, ez a faváz tehát nagy valószínűséggel egy speciálkarosszériás cucc, az 1937-es Erdmann & Rossi féle Stromlinien Coupé. Biztos óccsó dolog.
Már régebben történt, de még nem írtam róla, hogy elkészültünk a Merci W111-es Cabriolet-tel, el is vitték fényezőhöz. A dolog érdekessége abban van, hogy eredetileg ez egy Coupé volt, elölről törve. Hozzánk már úgy került, hogy volt már orra, meg a teteje le volt nyisszantva, de a különbség nem csak ennyi a kabrió és a kupé között. A cabriónak az alján van egy zárt profilú merevítés, ami a kupéról hiányzik, na ezt kellett megcsinálni. Szerencsére ehhez az alsó lemezeket meghozták Németországból, gyári Mercedes-alkatrészt kaptunk, így csak a merevítők felét kellett nekünk legyártani. Kijavítottuk a padlólemez lyukait, főleg a hosszanti váznyúlványokon volt sok foltozni való. A külsején viszont súlyosabb volt a dolog: rohadások, lyukak, gitt-hegyek mindenhol. Az első sárvédők eldobósak voltak, helyette egy Németországból hozott bordó Coupéról bontottuk le a sárvédőket, de a balosnak az alját így is szó szerint újra kellett alkotni.
Az ajtókat szintén úgy szedtük össze egy fehér Fecske Coupéról, de persze a foltozást azoknál se lehetett megúszni. Az ajtók lebontása egyenként egy napot vett igénybe, ráadásul a balosról már a lebontás és rozsdátlanítás után derült ki, hogy kapott egy ütést, és elcsavarodott. A kétajtós fecske-Mercik ajtói úgy néznek ki, hogy a vázuk az aluöntvény, és csak a külső lemez van acélból, szóval lehetetlen rendesen javítani. Egy szó, mint száz: azt az ajtót baszhattuk. Persze inkább nem azt tettük, hanem leszereltem a bordó coupéról a balos ajtót, aztán felraktuk azt. Az ajtók, a gépháztető, és a sárvédők beállításával elizéltunk vagy három napot, közben legalább hússzor szétszedtük-összeraktuk. Közben én nagyon neki akartam állni a csomagtartó-tetőnek, le is bontottam róla a zárakat, emblémákat, meg minden szirszart. (Az emblémát Zsolti kolléga poénból felrakta a nyakába hegesztőhuzallal, úgy, mint azok az ominózus túlszolizott, fukszos emberkék, aztán kiballagott a főnökhöz. Végülis nagyon nem lepődött meg, hozzá van szokva, hogy ilyen elmeroggyantakkal dolgozik.)
A csomagtartótetőnek viszont nem kellett nekiállnom, merthogy jól megaszondták, hogy a bordó Coupéról átrakjuk azt is, merthogy azt nem kell hegeszteni. Aznap, amikor vitték el a fényezőhöz a kocsit, gyorsan rá is raktuk. Persze, hogy nem stimmel, mert a coupé csomagtartófedele jó 10 centivel hosszabb a kabrióénál. Ez azért elég nevetséges, főleg azok után, hogy nem sajnáltunk időt és energiát arra, hogy minden karosszériaelem vonalban legyen és illeszkedjen. A munkatársaim nagyon vallásosak lehetnek, mert igen sűrűn emlegették isten nevét akkor és ott. Hogy milyen kontextusban, azt most inkább hagyjuk. Mondtam, hogy jól ki kell gittelni, de nem értékelték a humoromat.
A héten kaptunk egy Jaguar E-type-ot is. Életemben először vezettem Jaguart. Jó szarul ment, mondjuk lehet, hogy azért, mert nincs benne motor, és a többiek tolták. Az is úgy kezdődött, hogy csak kárpitozás lesz, most meg itt van fullra szétszedve, aztán lakatolhatjuk. Az orr-része viszont tök praktikus, mert befér alá a kuka. Lehet, hogy veszek én is egy E-type-ot kukatárolónak.
A Jag-et azért kellett kitolni a műhelyből, hogy be lehessen tenni egy másik autót, amiről a későbbiekben szólok. A kocsit kitettük tehát az aknamezőre, ami nem határsáv, hanem a műhely udvarának azon része, ahol nincs aszfalt, így a két őrkutya (LOL), Krinolin és Torpedó (nem ez az igazi nevük, de mi így hívjuk őket)
rendszeresen leteszik a névjegyüket. Nos, a derék brit négykerekűt sikerült is beletolni, egy szép nagy Dzsabba-szoborba. Előre irigylem azt, akinek le kell majd szedni a kerekeket.
A kocsi, ami miatt ki kellett állni, az egy ritka veterán autócsoda, egy 93-as Astra. A ritka végülis stimmel, mert ritka szar. Az egyik főnök feleségéé a gép, és van vele némi munka. A főnök ezekkel a szavakkal hozta be: "Na, mindjárt beállok az asszony kocsijával, és akkor azt kéne megerőszakolni... mármint a kocsit, nem az asszonyt." Szerencsére ő se teljesen komplett.
Ez az Astra is úgy indult, hogy csak a tanksapka környékén kell egy kicsit. Most épp ott tartunk, hogy lebontottuk a fél hátulját, aztán sárvédő, doblemez, hátsó nyúlvány csere. Kérdezte a főnök, hogy miket hozzon hozzá, én javasoltam, hogy benzint, meg gyufát, de nem értékelte ezt sem. Mindegy, én a véremet áldoztam a kocsiért: ahogy vizes ronggyal hűtöttem az egyik hegesztési varratot a doblemezben, egyszercsak elfogyott a rongy. Az ember nagyon gyorsan el tudja kapni onnan a kezét, ahol valami égeti, így hát én se tettem másképp. A frissen felrakott sárvédő széle két helyen tépte fel a kezemet, úgyhogy örültem. A kollégák természetesen azonnal jöttek segíteni, és hoztak féktisztítót, fékfolyadékot, csavarlazítót, meg mindent, ami csíp. Bónusz trekknek még azért lefejeltem egy megemelt kocsi kerekét is, csak hogy örüljenek.
Azért kapott egyedi tuningot az Astra: hibajavító filccel szép hot-rod lángnyelveket rajzoltam neki, amit Dávid kartárs még kiegészített egy snájdig kis IFA-emblémával is többek között. Ez így még cégen belül oké is, de a múltkor Zsolti egy kertészcsávó Opel Movano-jának az ajtaját rajzolta tele virágokkal, a fazon meg nem vette észre, és elvitte úgy. Még szerencse, hogy nem nőgyógyász volt, mert bele se merek gondolni, hogy akkor vajon mi lett volna rá airbrusholva a kocsira.
Ez a Zsolti fiú egyébként a pákozdi Chip Foose: a saját kocsijára és a hülyeségre (bár a kettő elég erősen átfedésben van) sohasem sajnálja az energiát. Munkaidőben, a nullához közeli anyagköltséggel csinált lambo-style ajtót, meg side-pipe kipufogót az Alfájára. Na jó, azért az ajtókkal dolgozott otthon is.
Egyre inkább kezdem azt hinni, hogy ez nem egy műhely, hanem az elmegyógynak valami kihelyezett tagozata...
Hülyék azért jönnek kintről is: a legutolsó képen az látszik, hogy milyen az, amikor egy halmozottan hátrányos helyzetű méhész a foglalkozásához illő autót vesz (Opel Calibra), majd a terepre járáshoz még jól meg is ülteti, és kimegy vele mézért. A karteron keletkezett iciri-piciri lyuk (lásd a képet) miatt mozgásképtelen autót elhozatja hozzánk, hogy csináljuk meg. Hogy teljes legyen a boldogság, otthagyja a műhely előtt, és beriasztja úgy, hogy szar a távirányító, és nem lehet vele kikapcsolni a riasztót. Szerencsére azért ilyen nincs mindennap...
), úgyhogy íme egy kis összefoglaló, a csütörtöki nappal kezdve, mert az "in medias res"-típusú kezdést már régóta szerettem volna lenyúlni Homérosz papától és Tarantino-tól... Reggel szokás szerint elkéstem így megint lemaradtam a gigászok harcáról, amit élőben szoktunk végignézni minden reggel: mostanában Speed bácsi van nyerésben, én személy szerint neki drukkolok. Az izgalmas versenysorozat - ami sajnos kevéssé ismert a világ többi részén - arról szól, hogy három nyugdíjas tatának látszó tárgy halad el a melóhelyünk előtt, és a 0,00019 km/h-val haladó papát előzik a 0,00021 km/h-val száguldó társai. Az úticéljuk ismeretlen, szerintem valószínűleg az esti buszt próbálják elérni, azért indulnak reggel 8-kor. Az egyik kolléga egyszer kiordított az egyik öregnek, aki a kapu előtt száguldott el, hogy "Ne itt tessék parkolni, ez gépkocsi-kijáró!". Szerintünk vicces volt.
Nem lennék meglepve, ha róluk szólna a Fast and Furious 5.A héten kellemes és érdekes feladatot kaptunk: célegyenesbe érkezett a Horch 853-as alváz elkészítése, a hét elején jött érte - és pár egyéb alkatrészéért - a kamion, és vitte őket Korntalba, a Horch-Classichoz. Nem mondom, megtisztelő dolog egy ilyen prodzsekten dolgozni, de azért örülök, hogy nem tömeggyártásról van szó. Azért hetente nem szívesen emelgetnék egy ilyen alvázat. (Hatan cipeltük, és így se volt egyszerű.) A héten jött még egyszer a kamion, akkor alkatrészmintákat hozott, azok alapján gyártunk majd lökhárító-tartókat, meg egyéb apróságot. (Mondjuk ennél egy lökhárító-tartóból kijönne egy fél Maruti-Suzuki.) Azon a kamionon láttam egy fa karosszériavázat, aminek az volt az érdekessége, hogy egy csukott verzió váza volt. Horch 853-asból jobbára csak a Sportcabriolet-verzió készült, ez a faváz tehát nagy valószínűséggel egy speciálkarosszériás cucc, az 1937-es Erdmann & Rossi féle Stromlinien Coupé. Biztos óccsó dolog.
Már régebben történt, de még nem írtam róla, hogy elkészültünk a Merci W111-es Cabriolet-tel, el is vitték fényezőhöz. A dolog érdekessége abban van, hogy eredetileg ez egy Coupé volt, elölről törve. Hozzánk már úgy került, hogy volt már orra, meg a teteje le volt nyisszantva, de a különbség nem csak ennyi a kabrió és a kupé között. A cabriónak az alján van egy zárt profilú merevítés, ami a kupéról hiányzik, na ezt kellett megcsinálni. Szerencsére ehhez az alsó lemezeket meghozták Németországból, gyári Mercedes-alkatrészt kaptunk, így csak a merevítők felét kellett nekünk legyártani. Kijavítottuk a padlólemez lyukait, főleg a hosszanti váznyúlványokon volt sok foltozni való. A külsején viszont súlyosabb volt a dolog: rohadások, lyukak, gitt-hegyek mindenhol. Az első sárvédők eldobósak voltak, helyette egy Németországból hozott bordó Coupéról bontottuk le a sárvédőket, de a balosnak az alját így is szó szerint újra kellett alkotni.
Az ajtókat szintén úgy szedtük össze egy fehér Fecske Coupéról, de persze a foltozást azoknál se lehetett megúszni. Az ajtók lebontása egyenként egy napot vett igénybe, ráadásul a balosról már a lebontás és rozsdátlanítás után derült ki, hogy kapott egy ütést, és elcsavarodott. A kétajtós fecske-Mercik ajtói úgy néznek ki, hogy a vázuk az aluöntvény, és csak a külső lemez van acélból, szóval lehetetlen rendesen javítani. Egy szó, mint száz: azt az ajtót baszhattuk. Persze inkább nem azt tettük, hanem leszereltem a bordó coupéról a balos ajtót, aztán felraktuk azt. Az ajtók, a gépháztető, és a sárvédők beállításával elizéltunk vagy három napot, közben legalább hússzor szétszedtük-összeraktuk. Közben én nagyon neki akartam állni a csomagtartó-tetőnek, le is bontottam róla a zárakat, emblémákat, meg minden szirszart. (Az emblémát Zsolti kolléga poénból felrakta a nyakába hegesztőhuzallal, úgy, mint azok az ominózus túlszolizott, fukszos emberkék, aztán kiballagott a főnökhöz. Végülis nagyon nem lepődött meg, hozzá van szokva, hogy ilyen elmeroggyantakkal dolgozik.)
A csomagtartótetőnek viszont nem kellett nekiállnom, merthogy jól megaszondták, hogy a bordó Coupéról átrakjuk azt is, merthogy azt nem kell hegeszteni. Aznap, amikor vitték el a fényezőhöz a kocsit, gyorsan rá is raktuk. Persze, hogy nem stimmel, mert a coupé csomagtartófedele jó 10 centivel hosszabb a kabrióénál. Ez azért elég nevetséges, főleg azok után, hogy nem sajnáltunk időt és energiát arra, hogy minden karosszériaelem vonalban legyen és illeszkedjen. A munkatársaim nagyon vallásosak lehetnek, mert igen sűrűn emlegették isten nevét akkor és ott. Hogy milyen kontextusban, azt most inkább hagyjuk. Mondtam, hogy jól ki kell gittelni, de nem értékelték a humoromat.
A héten kaptunk egy Jaguar E-type-ot is. Életemben először vezettem Jaguart. Jó szarul ment, mondjuk lehet, hogy azért, mert nincs benne motor, és a többiek tolták. Az is úgy kezdődött, hogy csak kárpitozás lesz, most meg itt van fullra szétszedve, aztán lakatolhatjuk. Az orr-része viszont tök praktikus, mert befér alá a kuka. Lehet, hogy veszek én is egy E-type-ot kukatárolónak.
A Jag-et azért kellett kitolni a műhelyből, hogy be lehessen tenni egy másik autót, amiről a későbbiekben szólok. A kocsit kitettük tehát az aknamezőre, ami nem határsáv, hanem a műhely udvarának azon része, ahol nincs aszfalt, így a két őrkutya (LOL), Krinolin és Torpedó (nem ez az igazi nevük, de mi így hívjuk őket)
rendszeresen leteszik a névjegyüket. Nos, a derék brit négykerekűt sikerült is beletolni, egy szép nagy Dzsabba-szoborba. Előre irigylem azt, akinek le kell majd szedni a kerekeket.
A kocsi, ami miatt ki kellett állni, az egy ritka veterán autócsoda, egy 93-as Astra. A ritka végülis stimmel, mert ritka szar. Az egyik főnök feleségéé a gép, és van vele némi munka. A főnök ezekkel a szavakkal hozta be: "Na, mindjárt beállok az asszony kocsijával, és akkor azt kéne megerőszakolni... mármint a kocsit, nem az asszonyt." Szerencsére ő se teljesen komplett.
Ez az Astra is úgy indult, hogy csak a tanksapka környékén kell egy kicsit. Most épp ott tartunk, hogy lebontottuk a fél hátulját, aztán sárvédő, doblemez, hátsó nyúlvány csere. Kérdezte a főnök, hogy miket hozzon hozzá, én javasoltam, hogy benzint, meg gyufát, de nem értékelte ezt sem. Mindegy, én a véremet áldoztam a kocsiért: ahogy vizes ronggyal hűtöttem az egyik hegesztési varratot a doblemezben, egyszercsak elfogyott a rongy. Az ember nagyon gyorsan el tudja kapni onnan a kezét, ahol valami égeti, így hát én se tettem másképp. A frissen felrakott sárvédő széle két helyen tépte fel a kezemet, úgyhogy örültem. A kollégák természetesen azonnal jöttek segíteni, és hoztak féktisztítót, fékfolyadékot, csavarlazítót, meg mindent, ami csíp. Bónusz trekknek még azért lefejeltem egy megemelt kocsi kerekét is, csak hogy örüljenek.
Azért kapott egyedi tuningot az Astra: hibajavító filccel szép hot-rod lángnyelveket rajzoltam neki, amit Dávid kartárs még kiegészített egy snájdig kis IFA-emblémával is többek között. Ez így még cégen belül oké is, de a múltkor Zsolti egy kertészcsávó Opel Movano-jának az ajtaját rajzolta tele virágokkal, a fazon meg nem vette észre, és elvitte úgy. Még szerencse, hogy nem nőgyógyász volt, mert bele se merek gondolni, hogy akkor vajon mi lett volna rá airbrusholva a kocsira.
Ez a Zsolti fiú egyébként a pákozdi Chip Foose: a saját kocsijára és a hülyeségre (bár a kettő elég erősen átfedésben van) sohasem sajnálja az energiát. Munkaidőben, a nullához közeli anyagköltséggel csinált lambo-style ajtót, meg side-pipe kipufogót az Alfájára. Na jó, azért az ajtókkal dolgozott otthon is.
Egyre inkább kezdem azt hinni, hogy ez nem egy műhely, hanem az elmegyógynak valami kihelyezett tagozata...
Hülyék azért jönnek kintről is: a legutolsó képen az látszik, hogy milyen az, amikor egy halmozottan hátrányos helyzetű méhész a foglalkozásához illő autót vesz (Opel Calibra), majd a terepre járáshoz még jól meg is ülteti, és kimegy vele mézért. A karteron keletkezett iciri-piciri lyuk (lásd a képet) miatt mozgásképtelen autót elhozatja hozzánk, hogy csináljuk meg. Hogy teljes legyen a boldogság, otthagyja a műhely előtt, és beriasztja úgy, hogy szar a távirányító, és nem lehet vele kikapcsolni a riasztót. Szerencsére azért ilyen nincs mindennap...
2008.10.04. Szombat
Tisztelt bíróság, tisztelt eskücccék, a jelen tényállás ellenére - bár a bizonyítékok ellenem szólnak - én normálisnak érzem magam. Vettem egy Alfát. Olasz kocsi, súlyosbító körülményképpen még csak nem is új, hanem - ó Dzsízösz - majdnem 20 éves. Ez tehát az első blogbejegyzésem, amit az Alfa kapcsán írok, megpróbálom törvényszéki elmekórtani szakértők hathatós közreműködésével rekonstruálni a bűncselekmény lefolyását.
Az indítékaim úgy érzem világosak: Tóbiás elég szarul fest, nem vitás, hogy záros határidőn belül lakatolásra és fényezésre lesz szüksége, ami nem áll meg a "leflekszőjük a küszöbtöt, oszt rakunk rája gittöt" metódusnál, hanem alaposabb munkát, az elemek kb. 80%-ának a cseréjét értem ez alatt. Meg persze akkor már a futómű, meg a kormánymű, meg minden más felújítódna egy füst alatt. Ez ugye finoman szólva sem két hetes prodzsekt, ha olyan tempóban készül ahogy a 800-as motor, akkor megőszülök, mire kész lesz. Tehát kell egy mászkálós autó, amivel munkába/suliba/ideggyógykezelésre járok.
Nah ezért kezdtem el másik kocsit nézegetni, hogy majd jövő nyáron már felkészülten tudok menni venni egy verdát. Ember tervez. Leginkább a TC1-es Taunus, E21-es és E30-as BMW, Opel Manta és "A" Ascona jöhetett szóba, illetve még az Alfa Romeo Alfetta, A VW Transporter T3 és a Porsche 924 második körben.
Egy Alfettát (egy '84-es 2000 köbcentis, 130 lóerős Quadrifoglio Oro-t) nem bírtam hogy ne nézzek meg és próbáljak ki személyesen. Erre valamikor júniusban került sor, de szegénykén szó szerint nem volt olyan elem, ami ne rohadt volna, még a tető is lyukadt. De ahogy az ment, húúúúbazzeg.
Gyönyörű autó volt (valamikor), de hagytam, nem akartam magam megszopatni vele.
Aztán hosszú időre hagytam is az egészet, amikor a szokásos munkahelyi hasznaltauto.hu-ra való nyálcsorgatás közben meguntam a megszokott E30-asokat, és megint az Alfákra kattintottam. Nem kellett volna. A TD-ket és az 1.6-osokat kapásból átugrottam, de mivel Alfetta nem volt, 75-ösből a 2.0-ások meg mind rommá törött, széthajtott hulladékok voltak, a munkaidőm meg túl hosszú volt, ezért sorra kerültek az 1.6-osok. Gyári állapot, rozsdamentes kaszni, új gumik, felújított váltó és futómű az egyiknél. Nem lehetett nem felhívni. Főleg hogy a kocsit megtaláltam a TotalCar Belsőség blogjában is.
Szóval telefon. Ha már az ember telefonál, akkor persze megbeszél egy időpontot, hogy menjen egy próbakört. Az előre megfontolt szándékkal, aljas indokból elkövetett próbakörre kb két hete autóztam fel Pestre. (Asszem írtam is róla bejegyzést.) A kocsi jó volt, túl jó: Iszonyat dögös hangja van a motornak (gyárilag 4-2-1 kipufogórendszer, Alfa Twin Spark moci), jó tisztességesen húz is, pedig a váltója elég hosszú áttételezésű (ami nekem baromira tetszik). Kurvajól fekszik az úton, jó feszes a futóműve, kemény a kuplungja, és nem szervós a kormánya. (Olyan mintha nekem gyártották volna, kábé ilyen konfigurációt rendeltem volna.) Szerencsére tényleg rozsdamentes, és az elektronyos cuccai is jól működnek. Alapmodell, így se széthajtva, se agyonextrázva nincsen, és kevesebb extra = kevesebb hibalehetőség.
A próbakör után persze kellett valamit mondani, de még így se tudtam elhatározni magam. Egy hétig vívódtam, egy hétig zajlott kemény csata az elhatalmasodó elmebaj illetve a józan énem között. Persze hogy az előbbi nyert. Egy hete szóltam a tulajnak, hogy kell a járgány, ma délután pedig aláírtuk a szerződést. Az eredeti szándékom szerint nyáron vagy tavasz közepe felé kerül hozzám a gép, addig közösen bérelünk garázst az eredeti tulajjal, és áprilisig ott fog pihenni a gép. Én meg zabálhatok háztartási kekszet még vagy fél évig, mer' másra nem fogja futni. Orbitális fasz-e vagyok?
Amúgy Tóbiás a mai utamon egész normálisan működött, de a fényszóró megincsak elkezdett baszakodni. Temészetesen fényes nappal nem, csak hazafelé, amikor már elkezdett sötétedni. Pest határában, nagyjából negyedórányi anyázás után sikerült életet lehelni abba a k***** tompítottba, és hazáig már rendben jöttünk Tóbival.
Az indítékaim úgy érzem világosak: Tóbiás elég szarul fest, nem vitás, hogy záros határidőn belül lakatolásra és fényezésre lesz szüksége, ami nem áll meg a "leflekszőjük a küszöbtöt, oszt rakunk rája gittöt" metódusnál, hanem alaposabb munkát, az elemek kb. 80%-ának a cseréjét értem ez alatt. Meg persze akkor már a futómű, meg a kormánymű, meg minden más felújítódna egy füst alatt. Ez ugye finoman szólva sem két hetes prodzsekt, ha olyan tempóban készül ahogy a 800-as motor, akkor megőszülök, mire kész lesz. Tehát kell egy mászkálós autó, amivel munkába/suliba/ideggyógykezelésre járok.
Nah ezért kezdtem el másik kocsit nézegetni, hogy majd jövő nyáron már felkészülten tudok menni venni egy verdát. Ember tervez. Leginkább a TC1-es Taunus, E21-es és E30-as BMW, Opel Manta és "A" Ascona jöhetett szóba, illetve még az Alfa Romeo Alfetta, A VW Transporter T3 és a Porsche 924 második körben.
Egy Alfettát (egy '84-es 2000 köbcentis, 130 lóerős Quadrifoglio Oro-t) nem bírtam hogy ne nézzek meg és próbáljak ki személyesen. Erre valamikor júniusban került sor, de szegénykén szó szerint nem volt olyan elem, ami ne rohadt volna, még a tető is lyukadt. De ahogy az ment, húúúúbazzeg.
Gyönyörű autó volt (valamikor), de hagytam, nem akartam magam megszopatni vele.
Aztán hosszú időre hagytam is az egészet, amikor a szokásos munkahelyi hasznaltauto.hu-ra való nyálcsorgatás közben meguntam a megszokott E30-asokat, és megint az Alfákra kattintottam. Nem kellett volna. A TD-ket és az 1.6-osokat kapásból átugrottam, de mivel Alfetta nem volt, 75-ösből a 2.0-ások meg mind rommá törött, széthajtott hulladékok voltak, a munkaidőm meg túl hosszú volt, ezért sorra kerültek az 1.6-osok. Gyári állapot, rozsdamentes kaszni, új gumik, felújított váltó és futómű az egyiknél. Nem lehetett nem felhívni. Főleg hogy a kocsit megtaláltam a TotalCar Belsőség blogjában is.
Szóval telefon. Ha már az ember telefonál, akkor persze megbeszél egy időpontot, hogy menjen egy próbakört. Az előre megfontolt szándékkal, aljas indokból elkövetett próbakörre kb két hete autóztam fel Pestre. (Asszem írtam is róla bejegyzést.) A kocsi jó volt, túl jó: Iszonyat dögös hangja van a motornak (gyárilag 4-2-1 kipufogórendszer, Alfa Twin Spark moci), jó tisztességesen húz is, pedig a váltója elég hosszú áttételezésű (ami nekem baromira tetszik). Kurvajól fekszik az úton, jó feszes a futóműve, kemény a kuplungja, és nem szervós a kormánya. (Olyan mintha nekem gyártották volna, kábé ilyen konfigurációt rendeltem volna.) Szerencsére tényleg rozsdamentes, és az elektronyos cuccai is jól működnek. Alapmodell, így se széthajtva, se agyonextrázva nincsen, és kevesebb extra = kevesebb hibalehetőség.
A próbakör után persze kellett valamit mondani, de még így se tudtam elhatározni magam. Egy hétig vívódtam, egy hétig zajlott kemény csata az elhatalmasodó elmebaj illetve a józan énem között. Persze hogy az előbbi nyert. Egy hete szóltam a tulajnak, hogy kell a járgány, ma délután pedig aláírtuk a szerződést. Az eredeti szándékom szerint nyáron vagy tavasz közepe felé kerül hozzám a gép, addig közösen bérelünk garázst az eredeti tulajjal, és áprilisig ott fog pihenni a gép. Én meg zabálhatok háztartási kekszet még vagy fél évig, mer' másra nem fogja futni.
Orbitális fasz-e vagyok? Amúgy Tóbiás a mai utamon egész normálisan működött, de a fényszóró megincsak elkezdett baszakodni. Temészetesen fényes nappal nem, csak hazafelé, amikor már elkezdett sötétedni. Pest határában, nagyjából negyedórányi anyázás után sikerült életet lehelni abba a k***** tompítottba, és hazáig már rendben jöttünk Tóbival.