- Rezsőke, te dugtál már?
- Én még nem, de a bátyám már majdnem.

Ez a vicc jutott eszembe, amikor kikanyarodtam a vizsgaállomásról, pedig annyira nem volt vicces a szitu. Van három autóm, és az egyiknek már MAJDNEM van műszakija. Igen, az Alfával voltam ma műszakin, és természetesen ismét hoztam a formám: minden ment simán, de aztán egy apró gebasz miatt sikerült is pofára esni okossan-igényessen, Babi néni.

Szóval múlt hétre végre összejött minden papír, ami a műszakihoz kell (határozatok, biztosítási kötvények, anyám zsiráfja, minden) mentem is amint lehetett. Időben beértem a vizsgaállomásra, lejelentkeztem, hogy kiskeziccsókolom, gyüttem műszakizni. Az elején volt egy kis tarkóvakarászás az ügyintéző nénik részéről, jött a "Há nincs rajta rendszám így nem vizsgáztathatjuk" c. örökzöld sláger. Ezt már rutinosan kezeltem, és elmagyaráztam, hogy addig nem is lesz rajta a becses alaménium tábla, amíg nem vizsgáztatják, mert az ocsmányirodában meg ragaszkodnak a műszakihoz. Azt, hogy melyik hivatal menjen jobban a picsába, azt nem kívántam taglalni, igazából holtversenyben első helyre javasolnám mindet. Mindegy, túllendültünk az akadályon, begördülhettem a sorra, ahol a rázópad nem volt kihívás, a fékpad sima-laza, a kocsi aljának az átnézése se volt szoros meccs. Az alvázszám és motorszám megtalálása okozott némi problémát a szakiknak, de ebben készségesen segítettem.
Eddig tök sima volt minden, aztán jött a csokibonbonok közé rejtett szardarab: a környezetvédelmi mérés. A zöldkártya intézményét, mint az álszent és felesleges szopatás egyik iskolapéldáját eddig is utáltam, de most igazából fel tudnám gyújtani azt, aki kitalálta. Aztán a lángoló holttesten mérnék egy CO-t...

Na tehát, a lényeg az, hogy Nagyseggű Dzsulietta kicsivel több (na jó, bevallom háromszor annyi) szénmonoxidot ereget a levegőbe, mint amit a hatósági szigor elnézne, így kezdett necces lenni a dolog. Sajnos CO-t állítani ott helyben nem lehet, mert se állítócsavar, se poti, se semmi. Sem a légtömegmérőn, sem a computeren, sem a fojtószelepházon. Ezt sajnos el kell vinni egy injektorszervizbe, rákötni a Gameboy-t, aztán végigvinni a SuperMario-t ötször...  

Zöldkártya ugrott. A nemrég behozott összevont műszaki miatt - zöldkártya hiányában - a műszaki is szopó. Sebaj, van egy előműszakim, tehát egy hónapon belül vissza tudom vinni a kocsit és akkor csak a jelenlegi hiányosságok pótlását (jelen esetben a kibocsátási értékeket) nézik. Persze nem vagyok teljesen nyugodt, mert a zöldkártya egy régebbi autónál arról szól, hogy üresben szétforgatják a picsába, aztán ha szerencséd van, átmész. A ruletthez több köze van, mint a környezetvédelemhez. :(

Ja, és ez volt az utolsó legális műszakim, azt már most borítékolom.

Na, hölgyeim és hölgyeim! Jelentem, visszatért bejegyzéseimbe az olajpacnis-villáskulcshajigálós-kurvaanyázós betyárromantika, azok örömére, akik kedvelik az ilyen jellegű posztokat. Nekem mondjuk kurvára nem hiányzott, de mindegy, ez most másodlagos. Elvileg az Alfáról akartam blogni, mert csinálgattam rajta ezt-azt, a Polskival meg úgyse történik mostanság semmi érdekes. Csak egy szelepdekni-tömítés csere meg egy zöldkártya, tök rutin dolog mind a kettő. Persze, hogy a rutinműveletek fajultak el megint, és ezek miatt kerültem a szívott szerv makkos felére. Az ám bazmeg, rutinművelet...

Kezdődött az egész már nagyon rég, valamikor fél éve (de talán egy is megvan), hogy állítottam szelephézagot, aztán utána akárhogy raktam össze, akármilyen tömítés volt benne, mindig jött az olaj. Hol csak kicsit, hol meg okádta az olajat, de jó, na az nem volt soha, valszeg egyszer túlhúzhattam, aztán amiatt lehet tömítetlen.
 "Velem ugyan nem baszik ki" - gondoltam én, és úg határoztam, hogy felrakom az alu deknit. Felraktam. Irgalmatlan szar hangja volt, szedhettem szét megint, hurrá! Érdekes kopásnyomokat fedeztem fel a szeleprugók környékén, úgyhogy arra jutottam, hogy az alu deknibe meg beleérnek a szeleprugók, háromszoros hurrá! Mindegy, gondoltam, hogy most már csakazértis összerakom ezzel, kimunkálok egy kis anyagot az öntvény falából.
Szereztem kölcsön egy gravírozógépet, elmentem venni hozzá aluhoz való marófejet. Felhívtam egy közeli szerszámüzletet, kiválasztottam a webes katalógusból a cuccokat, bringára pattantam, és elkerekeztem oda...   ...oda, ahonnan elköltöztek mittudoménhova. Fákk. Továbbmentem és az első útbaeső szerszámboltba bementem, mondtam, hogy mi kéne. Az öreg fószer, aki bent volt, vakarászta egy kicsit a tarkóját, aztán előtúrt egy dobozt valahonnan az "Az elvonuló tatárok hagyták itt" feliratú polcról és letette oda elém. Volt benne marófej is, de többnyire, csiszolók, polírkorongok, köszörűfejek voltak ott vegyesen. Kérdeztem, hogy mennyi, erre visszakérdezett a fickó, hogy mennyit ér meg nekem az egész. Rövid alkudozás után végül egy ezresért elvittem az összes létező cuccot, ami befogható egy gravírozógépbe. Ez mondjuk jó üzlet volt.

Szépen kimunkáltam a szelepdekni vonatkozó részeit, megtisztítottam a fémforgácstól, brigéciol, öblítés, minden. Összeraktam az autót egy gumis tömítéssel, röffentés, próbakör, minden fasza. Szépen meg is forgattam pár helyen (murván, persze) a verdát, hadd örüljenek a járókelők. Nem örültek. Buzik ezek mind, nem értik a művészetet...

Ma vittem a verdát zöldkártyára. Előtte elmentem tankolni, mentem egy pár kilométert, hogy bemelegedjen a motor. Mire odaértem, már olajpacák tarkították a motorteret, ezeket látva nem pont a világbékére gondoltam. Beálltam a műhely elé, rádugtuk a műszert a kocsira, mértünk egyet. A HC kapásból 300 fölött volt, meg a sportkipu miatt tömítetlennek jelezte a rendszert, úgyhogy Polski leállít, gondoltuk inkább Zsolti kollégám Alfájának csinálunk zöldkártyát. Neki meg tényleg brutál sportkipufogója van, úgyhogy az egyik oldalon betömtük ronggyal. Aztán a másikon is. Aztán egy nagyobb gáz után, ahogy visszaengedte, az egyik ágon szépen beszippantotta a kipufogó a rongyot. Fákk. Mindegy, kicsit mégjobban letömítettük a másik oldalon, és nagy gázra kilőtte.De maga a mérés itt se nyert.
Végülis újból beröffentettem a Kispolákot, járattam sokáig, de éppenhogy nem lett meg, tömítetlenség miatt sipákolt az a köcsög műszer, pedig abszolút jó a kipufogóm. Közben sikerült egy gigantikus olajtócsát varázsolni az autó alá, mert a szelepdekni-tömítés végleg feladta.
Végülis találtunk egy Suzuki Samurai-t, aztán mégiscsak megjavultak a Polskim kibocsátási értékei. (A kettő között nincs összefüggés, ugye mondanom se kell?) Otthagytam 5900-at, meg egy fél liter olajat az aszfalton. Kaptam egy pici, sárga matricát, egy ződ papírt, meg egy doboz sört, összességében ez mondjuk annyira nem volt jó üzlet.
 
Szerencsére a komoly vérveszteség ellenére még maradt Tóbiásban elég, hogy hazajussak vele, sőt a túlmelegedést környékező állapot ellenére volt még olajnyomás is. Hazafelé kicsit morcos voltam, mert elkezdett szopatni még a rádió-fejegység is, ezért toltam neki állat módra, szépen keresztben érkeztem az utcába, közben dőlt a füst a motortérből, mert a kipucsonkra is jutott olaj bőven. Megint javítottam a népszerűségi indexemet az utcabeliek körében, de le vannak szarva...

Kátya ismét velünk van. Tudjátok, az a csaj, akit mindenki megkaphat 5700 forintért, a Ződ Kátya. Már egy éve lejárt, ami igazából nem jelentett nagy gondot, mert azóta egy métert se ment a járgány, egy garázsban pedig ritkán igazoltatnak a rend éber őrei. Most azonban sor került a "Kibaszott Mérés"-re (copyright Félkegyelmű Grandmasta Pete). A kocsi megszólalásig olyan értékeket produkált, mint egy széthullott 1.1-es katalizátoros Fiesta. Persze ez csak a véletlen műve, ugye mondanom sem kell.

Tulajdonképpen most már teljesen road legal a gép, úgyhogy nemsokára "huhoghat a száundblászter".