Torkos csütörtök 2. - A dinamó visszavág...

...meg a vak asszony visszanéz, satöbbi. Szóval ott hagytuk abba, hogy a gép már frankó, csak a dinamó kerreg rohadtul, de egy másikat már beadtam felújításra, aztán ha az kész akkor gyors csere, és akkor örö-bódottá. Persze aztán beleért a kezem a bilibe és felébredtem. Csak hogy érzékeltessem a kiindulási alapot, íme az első indítás, a régi - nem túl huszáros - dinamóval:

A horror ott kezdődött, hogy én balfasz a garázsban porosodó négy dinamó közül a nagy kapkodásban sikeresen beadtam felújításra azt a példányt, aminek annyira rottyon van a tengelye, hogy öröm nézni. Ennek az egynek ugyanis az ékszíjtárcsa felőli végén az éknek a hornya annyira kiszopósodott, hogy egy kisebb kontinenst is elnyelt volna az a vájat. Próbálgattam összehozni, de akárhogy, akármelyik ékszíjtácsával és ékkel raktam össze, mindig böszmenagyot kottyant a tárcsa. Hosszú távon ez nem csak a még jó éket és szíjtárcsát bassza haza, de a kiegyensúlyozatlanság miatt a dinamónak is lefő a kávé rövid időn belül. Szóval van egy felújított dinamóm amit - hogy is fogalmazzak? - ráhúzhatok a bránerre. Azt találtam ki, hogy a generátorosításig talán kibírja, ha legalább axiális irányban kiküszöböljük a kotyogást. Az eredeti terv szerint egy teflonos Glycodur csúszócsapággyal támasztottam volna meg a szíjtárcsát tengelyirányban, de ilyet az egész országban nem tudtak szerezni, úgyhogy rendeltem egy tűgörgős SKF axiálcsapágyat, de az meg nem jött meg időben, úgyhogy nem voltam vidám. Mindegy, azért gondoltam, hogy haladjunk, addig is berakom a dinamót, aztán az ékszíjtárcsát fel tudom rá rakni akkor is, amikor már bent van ez a szar.
Na ez a művelet olyan jól sikerült, hogy a ventilátor szíjtárcsáját fogó ék belepottyant a ventiházba. Ezt követően nem volt teljesen őszinte a mosolyom, sőt még olyat is mondtam, hogy "Terringettét!" meg "Az iskoláját neki!". Ennek a csodásan sikerült manővernek következtében szedhettem szét az egész szart újból, de ekkor megint megjelent előttem Igényes Manó, és azt mondta:

- Ha már ennyire szétbányásztad a technikát, akkor nehogymá' összerakd úgy, hogy két tized fokot kottyan az ékszíjtárcsa, mert különben hujujuj!
- Nesze neked, megint állni fog a kocsi egy hetet - mondta erre Igénytelen Manó - Szarni bele, maximum teflonszalaggal kihézagoljuk, oszt jó lesz az.
- Apád faszát lesz jó - replikázott Igényes Manó - az első tíz méteren szétnyalja a teflonszalagot, olyan mintha ott se lenne. Különben is, nem kurvára mindegy most már, hogy egy héttel tovább áll a kocsi?
- Nem. Már így is két hónapja mennie kéne, csak te folyton akadékoskodsz. Összerakjuk így, plusz a legjobb szíjtárcsával, meg egy kopásmentes ékkel, aztán azzal nem fog nagyot kottyanni. Estére meglesz.
- Persze, aztán akkor azokat is szétkoptatja, és szedhetjük szét megint, ráadásul használható alkatrészünk se marad! - szólott eképpen Igényes Manó, és tüdőnszúrta egy vasvillával Igénytelen Manót. Ennek hatására végül kitaláltam, hogy mi legyen.

Felhívtam Sebestyén Petit a IndiCar-nál (ahol a felújított dinamó készült), hogy így nem tudom használni, és hogy nem tudnának-e ránézni még egyszer. Nem hajtottak el rögtön a picsába (ami nagyon pozitív), hanem az volt a válasz, hogy vigyem csak, és a jónak tűnő tengelyű, de törött házú másik dinamómból összehozzák a tökéletes példányt. Persze korai volt az öröm, mert ma kiderült, hogy a jó tengelyű dinamó mechanikai szempontból tényleg kafa, de a forgórész tekercsei szét vannak égve, szóval b'hatom. Igényes Manó épp az ereit vagdalja, Igénytelen Manó meg röhög a markába a túlvilágon.

Sebaj, van még két darab dinamóm, azokat is viszem le, aztán a négy darabból csak összejön egy, ami jó. Folyt. köv.